Muzsika, 1992 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám - Schneider Hédy (1920-1992)
26 BÚCSÚZUNK A hollandiai Meerssenben 1992. július 8-án elhunyt Schneider Hédy zongoraművésznő. Budapesten született 1920. szeptember 21-én. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Hernádi Lajosnál végezte. Nevét emlékezetes nemzetközi sikere tette egycsapásra ismertté. 1947-ben megnyerte a párizsi Marguerite Long-Jacques Thibaud zenei verseny zongora nagydíját. A hazai és a nemzetközi koncertpódiumokon főként a romantikus zongorairodalom alkotásainak kitűnő, avatott tolmácsaként mutatkozott be. Fölényes technikai biztonsága, koncertáló zongorahangjának fénye ebben a stíluskörben érvényesült legszebben. Férjével, Berkovits Tibor hegedűművésszel 1956-ban költözött Hollandiába. Ott élt és tanított mindvégig, amíg csak hosszú, súlyos betegsége ebben meg nem akadályozta. Emlékezzünk rá azzal a megbecsüléssel, amelyben itthoni éveiben nem mindig volt része. A MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉS joggal, a szöveg minden árnyalatát közvetítve, s kis hangjával bámulatosan gazdálkodva énekelte Castellani. Az est második felében az énekesnő kosztümöt és „személyiséget" cserélt. Charles íves négy dalát: egy cowboy-dalt (Charlie Rutlage), egy szerelmes témájú utcai dalt (In the Alley), egy lassú keringőt (The Side Show) s egy háborús éneket (He is there) fergeteges humorral s hamisítatlan olasz temperamentummal, színésznői fegyvertára teljes felvonultatásával idézte Castellani a kacagó közönség elé. Másik hangversenyét, melyen Marco Stroppával együtt kortárs olasz szerzők énekhangra és számítógépre komponált műveiből mutatott be néhányat, sajnos nem hallhattam. A teljesség kedvéért megemlítem az általam elmulasztott másik két koncertet, az Amadinda Ütőegyüttes július 20-i estjét, és a szeminárium komputerzenei és zeneszerző műhelyének záróhangversenyét. Bár csak a rádióközvetítését hallottam, de mégsem hagyhatom szó nélkül a záró gálakoncertet, a három íves művet bemutató nagyzenekari estet. A From the Steeples and the Mountains és a General William Booth enters into Heaven című kompozícióban Eötvös Péter vezényelte a Szombathelyi Szimfonikusokat, a monumentális - eleve két dirigens együttes munkáját igénylő - 4. szimfóniában pedig kurzusának hat legeredményesebb résztvevőjével osztotta meg a karmesteri pulpitust. (A pokolian nehéz második tétel első karmesteri tisztét a biztonság kedvéért neki kellett ellátnia). Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akire a felfedezés erejével hatott e sajátos művészi világgal való találkozás. Éves műveinek itthoni megismertetése akkora űrt tölt be, hogy szinte kárpótolta az idei Bartók Szemináriumot egyegy nagy kortárs zeneszerző (Cage, Ligeti vagy Kurtág) személyes jelenlétének hiányáért. Nem a szűkebb szakmám iránti elfogultság mondatja velem, hogy a Bartók-összkiadás kérdéseit taglaló műhelytanácskozás volt az eseménysorozat egyik legsikeresebb s legeredményesebb része. Somfai László nyitó előadásában (Metrónemjelzés és autentikus tempó Bartók zenéjében) a tulajdonképpeni témából való kitekintések (a korai és a kései Bartók-stílus összehasonlításáról, Bartók zongorázásának „narratív" hevületéről stb.) éppoly értékes adalékoknak bizonyultak, mint a konkrét információk. Ezúttal is két kiváló külföldi szakember jelenléte biztosította a nemzetközi összehasonlítás lehetőségét. Dr. Regina Busch a Berg-összkiadás helyzetét ismertette, Dr. Dietrich Berke, a Barenreiter kiadó munkatársa pedig az összkiadások általános kérdéseiről beszélt. Révész Dorrit előadása a két hegedű-zongoraszonáta végső verziójának kiérlelését követte nyomon. A hazai Bartók-kutatás legfiatalabb nemzedéke igen ígéretesen mutatkozott be a tanácskozáson. Móricz Klára a zenekari Concerto, Vikárius László a Cantata profana, Kiss Gábor pedig a 2. rondó genezisét tárta fel a források gondos elemzésén keresztül. A vázlatok és fogalmazványok átírásának és kiadásának megvitatása - nem utolsósorban Kocsis Zoltán és Eötvös Péter jóvoltából -termékeny beszélgetéssé alakult. Idei benyomásaimat összegezve: úgy érzem, a korábbi évek krónikáinak eufórikus hangja éppúgy indokolatlan lenne, mint valamiféle vészharangot kongatni a Bartók Szeminárium felett. A szombathelyi két hét - értékeit megőrizve s esetleges hibáitól megszabadulva - remélhetőleg megmarad annak, ami volt: zenei életünk egyik legfontosabb műhelyének. FARKAS ZOLTÁN