Muzsika, 2006 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2006-07-01 / 7. szám - CSENGERY KRISTÓF: Hangverseny
teri munkamódszerének jellemző mozzanata, hogy ő nem kényszerít, inkább bátorítja és felszabadítja — játszani engedi — zenészeit. Kétségtelen, hogy ennek a magatartásnak megvan a maga kockázattartalma is: a Fesztiválzenekar ezúttal nem muzsikált olyan pontosan és kidolgozottan, mint azt az együttestől egyébként megszoktuk. A zenekar szólamvezetője, BENKÓCS TAMÁS gömbölyded-bársonyos hangon, természetes tempókkal, közlékeny tagolással és kiegyensúlyozott karakterekkel adta elő a B-dúr versenymű fagottszólamát. (Májusig. Zeneakadémia. Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar) A budapesti hangversenylátogatók bizonyára emlékeznek arra, mikor játszott legutóbb magyar koncertteremben a franciák megbecsült zenekarainak egyike, a je lenleg Christoph Eschenbach vezetése alatt álló ORCHESTRE DE PARIS. 2001 nyarán járt itt az együttes - s nem kisebb karmester, mint Pierre Boulez vezényletével adott Bartók-estet. Azt a találkozást az tette emlékezetessé, hogy minden várakozás ellenére nem volt emlékezetes: Boulez hűvös, távolságtartó Bartókot prezentált, a zenekar pedig nem bizonyult sem feszesnek, sem pontosnak, sem virtuóznak. Most újra eljött Párizs Zenekara, s egy sokkal kevésbé jelentős karmester keze alatt hasonlóképpen feledhető, de kiegyenlítettebb - mindenesetre csalódásoktól mentes -hangversenyt adott. Persze YUTAKA SADO feladata könynyebb: felé a közönség nem fordul azzal a felfokozott várakozással, amellyel Boulez meghallgatására készül. A negyvenöt éves, kiotói születésű muzsikus -egykori Bernstein- és Ozawa-tanítványa plasztikus és érzékletes mozdulatokkal irányítja zenekarát, kulturáltan vezényel, tartózkodva mindennemű túlzástól. Ha él a köztudatban sztereotip elképzelés a mágikusan szuggesztív, erőteljesen romantikus alkatú, érzelmes és ösztönös, amúgy pedig memóriabajnok „japán karmester"-ről, úgy ennek az ideálnak Yutaka Sado aligha felel meg. Nem hatásvadász, nem szélsőséges - de lám, könnyebb arról írni, mi az, ami nem jellemzi, mint megragadni, milyen is valójában muzsikusegyénisége. Nekem legalábbis, úgy látszik, nem sikerül körülírnom: a csiszoltság, a megbízható mértéktartás a jelek szerint mindent kitölt a karmester előadásmódjában, nem hagyva helyet annak, ami egyéni. Mégis: a koncert rendben lezajlott, konszolidált produkciókkal, amelyek helytálltak önmagukért. A két zenekari szám közül a műsort nyitó Liszt-legendához fűznék kritikai észrevételt: a Szent Ferenc a madaraknak prédikál csipkeszerűen áttört hangszerelésű, ábrázoló szellemű fafúvós részletei artisztikusan szólaltak meg, s ezeket tartalmas, telt hangzással követték a vonós tuttik - az angolkürt szólója is érzékletesen idézte fel az emberi beszéd lejtését és tagoltságát. Nagyformaként azonban a tétel nem állt össze, sőt idővel mindinkább a szétesés vált a hallgató kellemetlen élményévé. Nem terhelném ezért a felelősséget kizárólag a karmesterre - e mű zenekari változata ellenáll a koherens megszólaltatás törekvésének, a zongoraverzió sokkal egységesebb. Annál koherensebben hatott Yutaka Sado és az Orchestre de Paris tolmácsolásában a második részt kitöltő César Franck-opusz: a karmester érvényre juttatta a d-moll szimfónia formaalkotó monotematizmusát és a francia műben markánsan megnyilvánuló német romantikus hatást. Erőteljes rajzolatú témákat hallottunk, a szinkopált francki ritmika jellegzetes lebegésével fűszerezve; a zenekar pontos játékkal és gazdag hangzással szolgálta a karmester eredetiséget nélkülöző, de biztos ízlés diktálta koncepcióját. A koncert szervezői keresve sem találhattak volna Yutaka Sado számára alkalmasabb szólistapartnert, mint NIKOLAI LUGANSKY: a harmincnégy éves orosz zongoraművész játékában ugyanaz a biztonság, fegyelem és mértéktartás uralkodik, mint a japán karmester vezénylésében - és bizony, Lugansky esetében is hiányzik az élményt fellobbantó szikra, az érdekesség, az egyéni hozzátétel többlete. A két zenekari mű között Chopin f-moll versenyművét szépen kifényesített ezüst tálcán - gondos hangszeres kivitelezésben, lekerekített karakterekkel - nyújtotta át közönségének. Kulturált előadást hallottunk: egyetlen hangjában sem találtam kifogásolnivalót és egyetlen hangja sem ragadott magával. (Május 25. -Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Rendező: Művészetek Palotája) Kizárólag Schubert-zenékből állította össze a Raiffeisen Beethoven-Schubert bérlet záró estjének műsorát RÁNKI DEZSŐ. Előadásában három zongoraszonáta szólalt meg az a alapú tonalitás gondolatkörében szerkesztett hangversenyen: az első részben két rövidebb, háromtételes mű, az a-moll (D 537) és az A-dúr (D 664) követte egymást, majd a szünet után a négytételes, monumentális, kései a-moll szonáta (D 845) koronázta meg a tetszetős szimmetriájú, kronologikusan rendezett, Ránkihoz méltón tömör és egységes válogatást. Számos művész számára, olykor a legnagyobbak esetében is problematikus mozzanat egy koncert kezdete: fél nyolckor, történjék bármi, el kell jutni a közlékenység ál- Yutaka Sado és Nikolai Lugansky 46 muzsika • 2006 JÚLIUS