Nagyvilág, 1964 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1964 / 4. szám - Manfred Bieler: Ötkör jön a temetésre
562 MANFRED BIELER kellemetességeket nem nyújtott neki, s ahol ez a hatvanas éveit taposó, magára utalt ember egyedül, ismerősök nélkül élt. A rendőrbiztos, aki ellátta a vizsgálóbíró tisztét, minthogy még nem voltak meg a demokratikus igazságügyi szervek, éppúgy, mint a szovjet joghatóság, mely legalábbis egyenlő részben illetékes volt az ügyben, mind sürgették Alexet, intézze el az esetet mihamarább. A katonaszökevény egyre csak ártatlanságát hangoztatta. Panaszkodott különféle törvényellenességekre és a fegyintézeti házirend ismétlődő megsértésére: persze, hogy alig tartották be a házirendet — hogyan is lehetett volna másként? Alex augusztusban fogta a kerékpárját és elment P. városába. Friedrich Harländer elhatározta, hogy hatvannegyedik születésnapját A-ban üli meg. Egy ismerős orvostól, akit évekkel előbb jogsegélyben részesített és így lekötelezett, szívrohamokról szóló bizonyítványt kapott, mely gyógyszeres kezelésen kívül néhány napos sürgős levegőváltozást írt elő. Az új igazgató minden további nélkül engedélyezte a betegszabadságot. Harländer július 11-én K-ba utazott, csak későn este érkezett meg, de könnyen kapott szállodai szobát, és másnap, születésnapjának reggelén, a várakozás izgalmában ébredt fel. Krómozott edényekből és repedt porceláncsészéből költötte el reggelijét, de a malátakávé istene, ha ugyan van ilyen, frisseséggel és vándorkedvvel ajándékozta meg: fejébe nyomta új nyári kalapját és fütyörészve haladt el a portásfülke előtt. Elment a legközelebbi telefonfülkéhez, fellapozta a Hivatalos Távbeszélőnévsort és az F-betű alatt megtalálta a Fegyintézet címét. A város térképén, melyet még éjszaka vásárolt a pályaudvaron, kikereste az utcát, kiszámította, hogy az hogyan viszonylik a helyhez, ahol éppen tartózkodik, és útnak indult. A fegyház ódon épület volt, azelőtt a kerületi bíróságnak is ott volt a helye, de most az is fegyintézetül szolgált: az egész komplexus nem volt messze a város központjától. Harländer huzamosan szemlélte a nagy vörös épületet, a magas falakat és eső ellen védett őrtornyokat, aztán mégis megkérdezett egy idősebb férfit, vajon ez-e a fegyintézet. Csak a biztos felvilágosítás birtokában indult el megnyugodva a fegyintézet irányába. Friedrich Harländer tudta, hogy ha nyíltan mutatja érdeklődését, gyanússá válhat. De hát végtére is azért jött ide, hogy minél ünnepélyesebben ülje meg születése napját, és a megülést, a börtönben ülő Schwerdtregerről lévén szó, szó szerint értette. Először baloldalt körbejárta az épületet. Két nagy, jól őrzött kapu mellett haladt el, s a másodiknál szerencséje volt, mert láthatott egy fogolyszállítmányt, azaz tulajdonképpen csak egy teherkocsit, melynek fából összetákolt karosszériáján parányi rácsos ablak volt. Ebben a fegyházban — elmélkedett, amikor körbejárta az épületet —, ebben a fegyházban ül Jakob Schwerdtieger; olyan jóérzés töltötte el, hogy kitágultak az erei és elöntötte a verejték. Éhes volt, egy vendéglőbe sietett, és karmonádlit rendelt, melyért kétszáz gramm hús értékű úti élelmiszerjegyet kellett beszolgáltatnia. A fegyintézet közelsége egészen kihívóvá fokozta életkedvét. Amikor elment a vendéglőből, ujja hegyével megérintette a kalapját, pajkosan rákacsintott a nőre, áld előbb papírtányéron felszolgálta a húst, egy korát tekintve igen hiteles megbotlási jelenetet rögtönzött, csakhogy mégegyszer visszafordulhasson, majd imbolyogva távozott, mintha becsípett volna. Csak akkor tért észhez, amikor meglátott két egyenruhás alakot, nyilvánvalóan az őrszemélyzet tagjait. Ezúttal jobbfelől járta körbe az épületet, és körsétája végén volt annyi bátorsága, hogy egy kilépő tiszttől megkérdezze, hány óra van. A tiszt egy szempillantásra fellendítette a bal karját, majd villámgyorsan lelógatta. Harländer a kapott felvilágosításból immáron tudta, hogy a fegyházat körülbelül negyven perc alatt lehet körbejárni. Nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy harmadszor is megkísérelje a sétát, habár, vagy talán éppen mert a második alkalommal határozottan érezte, a szíve megreped a boldogságtól. Utoljára mégegyszer hosszan megnézte a hatalmas épületet, majd visszatért a város központjába, inkább lustaságból, semmint érdeklődés.