Nagyvilág, 1992 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Dukkon Ágnes: Két Turgenyev-monográfia
A nyelviskola legszegényebb és legderekabb tanára — ő nem egy évre jött — Ethel Price, az ápolónő külsejű ír vénkisasszony, aki minden helyettesítést, különórát elvállal. Beleszeret egyik tanítványába, Guido Antonioni fiatal munkásba — s ellopja kedvéért a nyelvvizsga tételeit. Az ügy kipattan, Ethelnek távoznia kell Firenzéből. „Miképpen is tarthattam volna itt — mondja a főnöke —, mikor kiderült, hogy milyen mélységesen becstelen.” Ez a végső szó arról, aki a legkülönb volt a furcsa kolóniában. Az író hangja tartózkodóan ironikus, módszere vígjátéki. Amit bemutat: csupa félreértés, félresiklás, értéktévesztés, olykor észre sem vett megaláztatás, máskor nyilvánvaló kudarc. Francis King távol áll attól, hogy gyökeres változást sürgessen. De a realizmus hagyományait követve felújítva tisztességggel — és igen pontosan — tárja olvasói elé egy letűnő életforma tragikomikumát. KÉRY LÁSZLÓ KÉT TURGENYEV-MONOGRÁFIA Hetesi István: Turgenyev. A hősök és a „randevú” az írói pálya első felében. Tankönyvkiadó, 1990. — D. Zöldhelyi Zsuzsa: Turgenyev prózai költeményei. Tankönyvkiadó, 1991. Turgenyev Magyarországon a legnépszerűbb írók közé tartozott már a múlt század második felében is. Elbeszéléseinek és regényeinek német, francia, majd pedig orosz eredetiből készült fordításai folyamatosan jelen voltak a könyvpiacon, művészete pedig a századforduló s az azt megelőző egy-két évtized szinte minden jelentős íróját, kritikusát megigézte. Olyan neveket említhetnénk közülük, mint Gyulai Pál, Justh Zsigmond, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula és Ambrus Zoltán. Századunk második évtizedétől kezdve az új irodalmi áramlatok és divatok megjelenése egy időre elvonja Turgenyevtől a figyelmet, de ezalatt végbemegy „klasszicizálódása”: művészete olvasói szemében egyet jelent a harmónia, a szépség, az arányosság magas fokú megvalósulásával — ahogy a róla szóló esszék is tanúsítják (a legjobbak közül pl. Halász Gábor és Gyergyai Albert írásai). Ez a hagyomány —, vagyis Turgenyev művészetének évszázados tisztelete, mélyebb megértése, sőt átélése a jelenkori magyar irodalomtudományra is átsugárzik: a Tankönyvkiadó gondozásában megjelent két monográfia — Hetesi István és D. Zöldhelyi Zsuzsa könyve — bár elsősorban szakmunka, szellemében mégis folytatása a fenti örökségnek. Hetesi István könyvének egyik fő érdeme a gondolatok koncentráltsága s ezzel együtt a pontos vonalvezetés: a „fölösleges ember” genezisét és fokozatos módosulásait tárja elénk konkrét műelemzésekben, egyaránt figyelemmel kísérve a téma filozófiai aspektusát s a mű poétikai sajátosságait. Az olvasó számára ily módon világosan kirajzolódik a fölöslegesség minden árnyalata: a kezdeti individualista, még kissé byroni, romantikus hőstípustól (Andrej Koloszov) a magányának tudatába bezárkózott s ott fuldokló scsigriji Hamleten keresztül Rugyinig, Lavreckijig, Bazarovig. Különösen üdvözölnünk kell ezt a fejlődésrajzot, illetve a fölöslegesség változatainak bemutatását egy olyan könyvben, mely elsősorban tanárokból és diákokból álló olvasóközönség számára készült: a „fölösleges ember” fogalma lassan közhelyiyé vált az irodalmárok körében, alig jut eszébe valakinek komolyan utánajárni, mit is takar e minősítés, így aztán rögtön kész a séma: Anyegin — Pecsorin — Beltov — Oblomov — Rugyin és a többiek. Hetesi István könyve épp a minősítő szóvá, merevvé kristályosodott ,fölösleges