Nagyítás, 2009. december (1. évfolyam, 1-2. szám)
2009-12-16 / 1. szám
2 I. évfolyam, I. szám, 2009. december 16. A Nagyítási konferencia RUBOVSZKY RITA a civil közösségekről és a dialógus hiányáról: A Pécs Kulturális Főváros égisze alatt egy olyan rendezvénysorozatot szeretnénk, amely nem pillanatnyi fesztivál, hanem a kulturálódás kultúrájára tanítja meg az embereket. Ebbe beletartoznak azok a civil közösségek, amelyek értékké teszik az emberek számára helyi kultúrájukat, a saját élettörténetüket, a szomszédaikkal való viszonyt, közlekedésüket a világban. Nagyon sok mozgalom van erre a földgolyón, ezeket szeretnénk beletenni a programba. A dialógus igényét és lehetőségét bele kell vinni a kultúrába. Olyan aczél györgyi hagyományban élünk, ahol a közönség és az intézmény viszonyában nincs párbeszéd. A kulturális politika kihívása is ez: teremtsünk olyan vitalehetőségeket az értelmiségnek, hogy ki tudjon keveredni a társadalom ebből a viszonyrendszerből, lépjen át a közösség-érték viszonyrendszerbe, így tanuljon meg vitatkozni, és tanítsa meg erre a fiatalokat is. www.nagyitas.hu Identitás, kultúra, nyilvánosság A „Kik vagyunk mi, magyarok ?” kérdésre keresték a választ az Értünk Egyesület konferenciáján A konferencia - amely lényegében a három alkalommal megrendezett, a nyilvánoság és a demokrácia válságával foglalkozó tanácskozások folytatása volt - fő kérdése (ahogy az általában is igen fontos kérdés a mai Magyarországon): Kik vagyunk mi, magyarok? A résztvevők saját területükről indulva keresték a választ, és ismét kiderült, párbeszéd és kemény munka nélkül továbbra sem találhatjuk meg azt. Brém-Nagy Ferenc író a konferenciára készült, vitaindító írásában kifejti: az elmúlt száz év történéseit még mindig nem tudta feldolgozni a társadalom; a demokrácia és a nyilvánosság válsága miatt rendkívül nagy szükség van valódi vitákra. Papp László Tamás, a Hírszerző újságírója előadásában a már megszokott skatulyázásra hívta fel a figyelmet, arra, hogy mai világunkban valaki vagy ide tartozik, vagy oda, és az ezen a felosztáson kívül állókat nem fogadjuk el. Papp, aki liberális gondolkodású embernek vallja magát, elmondta: gyanúsak azok, akiket nem tudunk hova tenni, hiszen nem értjük, milyen identitás alapján határozzák meg magukat. Róna Péter közgazdász a „reformkori ollóig” nyúlt vissza, amikor válaszokat keresett a konferencia kérdésére. Előadásában kifejtette, hogy az akkor Magyarországon elindított társadalmi-gazdaságikulturális fejlődés ellentéte volt a nyugat-európainak. Míg ott előbb jöttek létre az államok, és aztán kovácsolódott nemzetté az ott élők összessége, addig nálunk előbb volt nemzet. Azzal, hogy meghatározzuk, kikből áll egy nemzet, azt is meghatározzuk, kikből nem, s máris elérkeztünk egy nagyon fontos fogalomhoz, a kirekesztéshez. Az, hogy az ily módon szerveződő államok végül képtelenek demokratikus berendezkedést létrehozni, Róna álláspontja szerint a kirekesztés eredménye, és az efféle államok lakóinak az identitás szó hallatán is elsősorban a nemzeti hovatartozás jut eszébe, nem alakul ki bennük az élet nagy kérdéseit feltáró igény. Róna szerint ez a legnagyobb probléma, hogy míg a nyugati világban a kereszténység egyik jelmondata, a „Szeresd felebarátodat!” gyökeresedett meg, addig a mi társadalmunk jó részének ez nem sokat mond. Hasonlóképpen az önismerettel is hadilábon állunk, pedig Róna szerint ha felfedezzük képességeinket és tehetségünket, és azokhoz hűek maradunk, máris nagy lépést tettünk közös identitásunk megtalálása felé. Csepregi János író is Rónához hasonlóan vélekedett, amikor előadásában az egyéni cselekvésre és felelősségvállalásra hívta fel a figyelmet. Csepregi szerint a „Kik vagyunk mi, magyarok?” kérdésre csak úgy találhatjuk meg a választ, ha mindenekelőtt múltunkat és céljainkat is tisztázzuk, hiszen nem elég egy közös ellenség megtalálása ahhoz, hogy definiáljuk magunkat. Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen főként a média mai helyzetéről folyt a szó, arról, hogyan mutatja be a magyar társadalmat ma a nyilvánosság, hogyan tartanak tükröt a társadalom elé az újságírók, hogyan formálják ezzel a magunkról kialakult képet, és mit üzennek a külvilágnak. Babarczy Eszter kultúrtörténész elmondta: manapság média alakította identitásról beszélhetünk. Az is elmondható, hogy a túl nagy választék miatt a magunkhoz hasonló beállítottságú csoportokat keressük, így jellemző a fragmentálódás - nem ismerjük egymást, csoportok szerint tagolódunk, távolodunk egymástól. A másik fontos momentum, hogy a „Mi” fogalmának értelmezése főként azon múlik, milyen szimbólumokat kapcsolunk a nemzet fogalmához, ám ezeket a szimbólumokat tipikusan az elit társítja, cserbenhagyva ezzel a társadalom kilencvenkilenc százalékát. Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész kapcsolódott a Róna Péter által elmondottakhoz; szerinte az angolszász modell alapján kialakult társadalom, amelyben az állampolgárok tagjai a nemzetnek, értelmezhetetlen Kelet-Európában, hiszen az államhatárok nem esnek egybe a nemzethatárokkal. Lánczi András filozófus szerint hatalmas szerepe van, vagy lenne identitásunk meghatározásában a nyelvnek, de a gondolkodásról való szisztematikus leszoktatás, a modern berendezkedés egyik „vívmánya” gátolja bármiféle összetartás kialakulását. Az előadók hosszan vitatták a kereskedelmi televíziók szerepét; mivel a mai ember főként a televízióból tájékozódik, lépten-nyomon tetten érhető a „népbutítás” és ebben az esetben mindegy, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás. Csontos János író a beszélgetés végén úgy összegzett: három dolog van, amelyet - itt is kiviláglott -nem tudunk véghezvinni: feldolgozni a múltat, megélni a jelent, és vázolni valamiféle jövőképet. Szerinte ma, amikor a nemzeti kultúrák versengenek egymással a világban, mindenképpen szükséges lenne, hogy összefogással és határozott, felelősségteljes fellépéssel formáljuk meg a kifelé sugárzott országképünket, és identitásunkat is a helyére tegyük. Zalka Szilvia ■ Konferenciát tartottak a belvárosi Németajkú Református Gyülekezet templomában november 28-án, az Értünk Egyesület szervezésében, Kik vagyunk mi, magyarok? - Identitás, kultúra, nyilvánosság címmel. A konferencia első részében Róna Péter közgazdász, Csepregi János író és Papp László Tamás újságíró előadásait hallották az érdeklődők, azt követően pedig kerekasztal-beszélgetés zajlott Babarczy Eszter kultúrtörténész, Brém-Nagy Ferenc író, Csontos János író, lapunk főszerkesztője, Hack Péter jogász, Halász Zsuzsa újságíró, Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, Lánczi András filozófus és Rubovszky Rita kulturális menedzser részvételével, a beszélgetést Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának elnöke moderálta. Három dolog van, amit képtelenek vagyunk véghezvinni: feldolgozni a múltat, megélni a jelent, és vázolni valamiféle jövőképet. Képünkön (balról jobbra): Hack Péter, Lánczi András, Kiss Gy. Csaba, Babarczy Eszter, Balog Zoltán, Rubovszky Rita, Csontos János, Papp László Tamás, Csepregi János KISS GY. CSABA a gulyáskommunizmusról, a kulturális és országhatárokról, valamint a lisszaboni szerződés nemzetfogalmáról. Sajnos még mindig nem sikerült egy egyensúlyos nemzeti tudatot kialakítani Magyarországon. A második világháború után a közép-európai országokban kicsit kiengedték a hagyományos nacionalizmust a palackból, és összeolvasztották a kommunizmussal. Magyarországon más mechanizmust találtak ki, a függetlenség értelmetlen dolog, sokkal jobb az, ha nő az életszínvonal. Magyarország meg is kapta a húsosfazekat, ezt nevezte gulyáskommunizmusnak a külföldi sajtó. Ha hosszabb folyamatban nézzük, a közép-európai nemzeti identitásnak egyrészről a nemzet állami keretekhez való kötődése, másrészről a kulturális keretekhez való kötődése okozta feszültség megmaradt. A nemzet határai nem azonosak az ország határaival. Szerbiában például most született egy új minisztérium, amely a diaszpóra és a régió szerbségének ügyeivel foglalkozik. A bosznia-hercegovinai horvátoknak van horvát állampolgárságuk. Ez a kettősség jellemző a régióra. Mindenképpen kell arra utalni, hogy a lisszaboni szerződésben csak egyfajta nemzetfogalmat (nationality) találunk. Tehát az állampolgárság és a nemzetiség fogalma nincs szétválasztva. Egy romániai magyar ezzel mit tud kezdeni? Eléggé elgondolkoztató, hogy se a magyar országgyűlés, se a szellemi élet erről a kérdésről semmilyen vitát nem folytatott. BABARCZY ESZTER a kereskedelmi és a közszolgálati televízió szerepéről: Magyarországon a kereskedelmi televíziókat a frekvenciaszerződés kötésekor nem állítják elég kemény feltételek elé, mert politikai alkuk tárgya a frekvencia. A társadalom elvárásának sokkal világosabbnak kellene lennie ezen a téren, aminek az ORTT-ben kell megtestesülnie. Akár műfaji mélységig meg lehetne határozni, hogy mi az, amire szükség van. A kereskedelmi tévék viseljék kereskedelmi jellegük terhét, tehát finanszírozzák magukat. Amennyiben tényleg jó közszolgálati televíziót akarunk, akkor annak ne kelljen szappanreklámokra vadásznia, az tényleg tudjon közszolgálati témákkal foglalkozni. Ez Angliában, Németországban vagy az USA-ban jól működik. Magyarországon lassú szabályozási lépésekkel és a politikai alkuk kivonásával lehet idáig elérni.