Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-07 / 1. szám
XXXI. évfolyam. Nagykároly, 1914. január 7. I. szám. NAGYKÁROLY és VIDÉKE Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak : Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. - Telefon 7 W _*"*..................................1-‘~ Dr. Adler Adolf Rédei Károly. 37 - Telefon 76 r el évre..................................4— „ J Bermientellen leveleket előttünk ismeretlentő Negyedévre.........................2 — „ Laptulajdonos és kiadó: nem fogadunk el. .........................■*> ■ a „Nagykárolyi Petőfi-nyomda Részvénytársaság“. Bird,,és d‘ |u,á"y“ i0” Tanítóknak egész évre . . 6— „ Nyilttér sora 59 fill. Kéziratok nem adatnak vissza Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. A városok és hazánk jövője. A hazai városok jövőjéről való gondoskodás nemcsak állami feladat, hanem olyan közügy is, amelyet szem elől téveszteni senkinek sem szabad. Sokat irtunk mi már a városokért s talán az unalomig felemlegettük, hogy az állam épületének fenmaradása egyenesen attól függ, hogy közgazdasági tekintetben miként fejlődnek városaink, mert minél gazdagabbak a városok, annál inkább bírják azokat a közvetlen és közvetett téreket, amelyeket az államfentartás érdekében viselniük kell, viszont minél szegényebbek, annál súlyosabb az állam helyzete. A hazai városok közgazdasági fejlődése azonban csakis úgy biztosítható, hogyha az államkormányzat lelkiismeretesen gondoskodik arról, hogy azok minden más közjogi szervezettől függetlenül s kizárólag a magyar királyi belügyminisztérium közvetlen felügyelete alatt folytathassák életműködésüket. Mi ugyanis folytonosan kezmények által mindjobban s a követbeigazolva állítottuk és állítjuk, hogy pl. a rendezett tanácsú városokat a vármegyéktől egészen függetleníteni kell. Régen, a megyei törvényhatóságok rendezésekor, ez volt a jelszó: Erősítsük a vármegyéket! Evégből az ország városainak több, mint kétharmad részét a vármegyék gyámsága alá hajtották s ennek tulajdonítható, hogy amíg egy-egy fe Tezett tanácsú város évente 30—40, sőt 50,000 koronányi megyei terhet viselt, önmagára emiatt semmit sem költhetett s küzködött, holott, ha pl. 1876. óta évenként ugyanazon összegeket saját fejlesztési céljaira fordíthatta volna, ma már minden városnak lenne rendes közvilágítása, csatornázása, vízvezetéke, vágóhídja s több más olyan üzemi berendezése, amely a polgárság terheinek csökkentését előmozdíthatta volna. Nincs az az érv, amely ezen álláspontunkat meggyőzhetné, mert napnál fényesebben bebizonyított tény az, hogy a legtöbb rendezett tanácsú város ma is nélkülözi azokat a berendezéseket, amelyek révén a közbiztonsági, közegészségi és közkényelmi érdekük kielégítést nyerhetnek. E tekintetben, — dacára annak, hogy azt villogtatják, hogy Magyarország a nyugati államok közé sorozható, sajnálatos tapasztalat az, hogy több városban még a petróleumvilágítás kezdetleges napjait élik, az utcák kövezetlenek, a házak szennyvizei a tereken és az utcákon nyitott árkokban bűzlenek, az ivóvizet a lakosság fertőzött talajba mélyített kutakból nyeri; a közvágóhidak tisztátalan fabódék, nyilvános illemhely RUBLETZKY KALMAN női- es uricsivatart*háxa fAGYHAROLY, Deák tér 18* Ajánlja legdúsabban felhalmozott áruraktárát mindenféle vászon, kész fehérneműekben, úgyszintén színes és fehér damasz asztaltemlékekben. TÁRCZA: Szűkös keresményéből tengette a maga és felesége életét. A szomszédomban lakott, Balázs Márton egyik árendás házában. Húsz forintot fizetett a nagy, pajtaszerű szobáért, mely télnek évadján olyan volt, mint a farkasverem, majd megvette a benne lakókat az Isten hidegje. Ilyenkor én láttam el Salamon szomszédot tüzelőfával, aminek árát rövidebb, hosszabb várakozás után mindig megfizette. Becsületére sokat tartott, nem egyszer fennen kérkedett is vele, talán így akarta megcáfolni fajának lenézett voltát, mert különösen falun nem sokba veszik a zsidót. Tisztességes nevén is alig szólítja valaki. volt. Én megbecsültem Salamont, mert jó ember tisztességes volt, megszántam, mert a szerencse is fukar volt hozzá. Kedélyre inkább vidám, mint szomorú volt. Gyakran elbeszélgettem vele. Elbeszélései, jó mondásai, csattanó élcei éles elmére s élete bölcseségére vallottak. Egyszer-másszor kifakadt belőle a keserűség, különösen, ha nem volt keresete. Rossz világot élünk, szokta volt mondani, megbukott a mi mesterségünk is. Pantallóban jár a paraszt, cipellőben a kanász s készen veszi ezt is, amazt is a boltban, a vásáron. Kiszabat ma jóféle kelméből egy öltöző ruhát, tartósat, magyarosat, zsinórral, sujtással diszitettet ? Helybenhagyólag bólintottam, mert hát valójában úgy áll a dolog, amint Salamon mondja: idegen gúnyába öltözött a magyar. Majd így folytatta: — Hamisatlan gyapjuposztó nem is kerül a szabó kezébe, ha hébekorba valaki újat rendel is, selejtes, elernyedt portékából készül Homokvaj bor literenként 72 fillérért kapható az. Kisded Sándor fűszer kereskedésében Nagykároly. A borvásárló közönség saját érdekében is győződjék meg jóságáról és olcsóságáról. Az én szomszédom. — Elbeszélés. — írta: Fenyves Ede. Szegény volt biz a jámbor, abból a fajtából, kit úgy hívnak, hogy ágrólszakadt. Mesterségére szabó volt, Kohn Salamonnak hívták. E névből a nyájas olvasó könnyen kitalálhatja, hogy zsidó volt, még pedig ama ritkábbak közül való, kikben fajuknak élelmessége teljesen hiányzik. Nem is vitte semmire se szegény Salamon. Már öreg is volt, a szegénység így kétszeresen nyomta vállait. És mégis volt benne egy adag büszkeség. Inkább éhezett, nyomorgott, de nem koldult.