Napi Gazdaság, 2005. június (15. évfolyam, 104-125. szám)

2005-06-17 / 116. szám

4 BALATONI IDEGENFORGALOM NAPI GAZDASÁG­A 2005. JÚNIUS 17-18., PÉNTEK-SZOMBAT VAN ÜZLETI JÖVŐJE A MAGYAR TENGERNEK? Csodavárás a Balaton partján Nem történt csoda, de várják a magyar tengernél - ebben foglalható össze a NAPI Gazdaság és a NAPI Online balatoni konferenciáján elhangzott elő­adások lényege.­ ­• TÓTH LÁSZLÓ LEVENTE A Balaton kapcsán talán a legnagyobb hiá­nyosság az, hogy nincs egy 10-15 évre szóló megvalósíthatósági forgatókönyv, amely akár több fejlődési alternatívával is számol - mond­ta Kovács Miklós, a Magyar Turisztikai Hivatal elnökhelyettese a NAPI Gazdaság és a NAPI Online szakkonferenciájának első nap­ján Tihanyban. A posztjára nemrégi­ben kinevezett szakember szerint e hi­ány enyhítése érdekében a rövidesen elkészülő Nemzeti Turizmus Stratégia keretében kell megfogalmazni a Bala­ton és térsége jövőjével kapcsolatos ter­veket, korábban szinte hagyományszerűen érkeztek ide. Mivel Németországban recesszió van, nem várható, hogy a német vendégek száma növeked­jék. Skandináviából, a Benelux államokból, Dá­niából azonban több vendégre számítanak idén. Végre „van víz” a tóban: a Balaton vízszintje idén június 15-én 96 centiméter volt, ehhez a szoká­sos 2,5 métert hozzáadva csaknem 3,5 méteres átlagos víz­mélységgel lehet számolni. Kormányzati források A kormányzat tavaly és idén is programok­kal, s jelentős forrásokkal támogatta a balatoni fejlesztéseket. Idén május 2-ától már kapható a Balaton kártya, június 20-án jelenik meg ennek „továbbfejlesztett” változata, a négynapos csekk­füzet, 2006-ban pedig a tíznapos csekkfüzet jön - hívta fel a figyelmet Kovács. A Regionális Idegenforgalmi Bizottságnak (RIB) juttatott kétmilliárd forintból, de az Eu­rópa Terv keretében is jutnak források a régió­nak, utóbbiból 2004-2006 között 127 milliárd forint. Nincs jövőkép ember nélkül A Balatont nem szabad és nem jó összeha­sonlítani a tengerrel, hiszen kis vízmélységű, édes tó - véli Rosta Sándor,a Balatoni Regio­nális Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Abban, hogy mára 4-5 hétre csökkent a balatoni sze­zon, szerepe van a szolgáltatások alacsony mi­nőségének is. Véleménye szerint talán ez a legnagyobb gond. A tónál 70 ezer üdülőingat­lan van, ebből 10 ezer külföldi kézben. A tu­risztikai bevétel éves szinten százmilliárd fo­rint, ehhez hozzájön még a „szürkepiac”, amely legalább 30 milliárd forintnyi értéket képvisel. Nincs jövőképe a Balatonnak a tájban élő em­ber nélkül - hangsúlyozta Szeremley Huba (ké­pünkön), utalva a térség elnéptelenedésére. A Balaton-felvidéken élő szőlősgazda szerint ma Bécsből előbb el lehet érni az Adriát, mint Za­lát, illetve a Balatont. Véleménye szerint a házi vendéglátás terén lenne kitörési pont a helyi tu­rizmus számára, elsősorban a nyugdíjas­turizmus. Nem pocsolya - nemzetgazdasági tényező­ A Balaton és környéke nemzetgazda­sági szempontból nem elhanyagolható: a térség a turizmus GDP-hez hozzáadott értékének egyharmadát adja. Kovács emlékeztetett arra: tavaly először lép­te át a 12 milliós határt a vendégéjsza­kák száma, ebből a külföldieké 8 mil­lió körül alakult. A tapasztalatok alap­ján a „többcsillagos”, azaz a minősé­gibb szolgáltatások igénybevétele növe­kedett, s bővült az igény a balatoni welness- és konferenciaturizmus iránt. Mérséklődött ugyanakkor a vendégfor­galom Ausztriából és Németországból, a folyamat vesztese volt a balatoni ven­déglátás, mivel ezekből az országokból Az SCD Rt.-é lett a Balatontourist­ ­■ NAPI GAZDASÁG A tulajdonos Veszprém me­gyei közgyűlés tegnapi döntése értelmében az SCD Balaton Holding Rt. vásárolhatja meg az északi part legnagyobb szállás­adó cégét, a veszprémi székhe­lyű Balatontourist Idegenforgal­mi és Kereskedelmi Rt.-t. Mint az az SCD-csoport lapunkhoz eljuttatott közleményéből kide­rül, a 13 tóparti kempinget és egy csopaki szállodát működte­tő társaságért 4,04 milliárd fo­rintot fizetnek, s emellett 4,1 milliárd forintos tőkeemelésre is kötelezettséget vállaltak. A Veszprém megyei közgyű­lés még tavaly döntött arról, hogy a fejlesztési források szű­kössége miatt elsősorban szakmai befektetőt ke­res a helyhatóság tulajdonában lévő 96 százalé­kos részvénycsomagra. A tőkeemelés mellett többek között azt is kikötötték, hogy a leendő ve­vőnek garantálnia kell a társaság folyamatos fej­lesztését. (A jelenleg 170 dolgozót foglalkoztató Balatontourist Rt.-t idén tavasszal hirdették meg. A pályázati csomagot tíz cég vásárolta meg, ám végül csak kettő pályázott.) Csákvári Árpád ve­zérigazgató lapunknak többször kifejtette, hogy az összesen 10 ezer szálláshellyel rendelkező cég árbevétele és nyeresége az el­múlt években nemcsak az egy­re gyengébb balatoni szezon miatt stagnált, hanem azért is, mert létesítményeit nem tudta a kellő ütemben fejleszteni. Az elmúlt években átlagosan mintegy 80 ezer vendéget foga­dó társaság a közelmúltban már ingatlanértékesítés révén próbált fejlesztési forrásokhoz jutni - megvált utazási irodái­tól s több kis forgalmú kem­pingjétől is -, ám az így befolyt pénzből legfeljebb csak egy­­egy létesítmény korszerűsíté­sére futotta. Az 1,3 milliárd fo­rint jegyzett és 4,6 milliárd fo­rint saját tőkéjű Balaton­­touristnál immár milliárdos nagyságrendű beruházásokra van szükség ah­hoz, hogy a szolgáltatások színvonala minden egységben növekedjen. A Siotour után az északi part leg­nagyobb szállásadó cége, a Balatontourist Idegenforgalmi és Kereskedelmi Rt. is az SCD Hol­ding Rt. birtokába kerül. A vevő a több mint 4 milliárdos vételár mellett hasonló összegű tőkeeme­lésre is kötelezettséget vállalt. BALATONTOURIST RT.-ADATOK Év Nettó Adózás __________árbevétel_____előtti nyereség ________(milliárd forint) (millióforint) 2000 1,218 ~ 107 2001 1,370___________125 2002 1,340___________117 2003 1,395___________97 2004 1,180___________85 Forrás: cégközlés____________________ A rovatban szereplő jelöletlen forrású adatok a CompLEX CD Céghírekből (www.complex.hu) és a lemez szolgáltatásaként elérhető IM Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálatától származnak KJKKERSZÖV Telefon: 1/464-5656 E-mail: complex@kjk­kerszov.hu Internet: www.complex.hu Aki nyerni akar, annak biztosra kell mennie.... - - Mfd­. PÁLYÁZATI ÜGYINTÉZÉS GYORSAN És Kutatás-fejlesztési A LEGKEVESEBB Tanácsadó Központ Pályázati Iroda KOCKÁZATTAL 1055 Budapest, Alkotmány u 12. Ingyenes zöld szám: 06-80-204-327 Email: info@consultingcenter.hu Honlap: www.consultingcenter.hu Az öt éve alapított SCD-csoport - amelynek tervezőiro­dája és kivitelező cége is van - eddig közel 20 milliárd forintot költött főként idegenforgalmi beruházásokra, il­letve lakásépítésre. Összesen 10 milliárd forintos költ­séggel termálszállót építettek Tapolcán, Hajdúszobosz­lón és Bükön. A TISZA-TÓNÁL CSAK MOST KEZDŐDIK A SZEZON Visszavetette a hideg a kempingezők számát Miközben a Balaton déli partján sok kempingvendég fordult már meg az idén, az északi partot a tavalyinál kevesebben választották. A külföldiek még mindig ritkán keresik fel a Tisza-tavat.­ ­ WILLIN-TÓTH KORNÉLIA Jól sikerült eddig az év a kempingek szá­mára a Balaton déli partján - mondta a NAPI Gazdaságnak Halmos Gábor, a Sió­­tour Rt. vezérigazgató­ja. A vendégszám 3,8, a vendégéjszakák szá­ma 7,2 százalékkal nőtt a 2004-es év ha­sonló időszakához képest. Ez elsősorban a belföldi pihenni vágyók egyre gyarapodó szá­mának köszönhető. Sokan az üdülési csekkeket használják fel. Jellemző, hogy a családok többsége a „fő nyaralás” mellett az év folyamán legalább egy­szer eltölt egy 3-4 napos hosszú hétvégét a magyar tenger part­ján. A németek száma várhatóan stagnál az idén, dánok és hol­landok - a vásárokon és külön­böző kiadványokban a Siotour által folytatott kampányoknak köszönhetően - egyre többen érkeznek a Balatonhoz. Őket is várják az elmúlt időszak beru­házásainak eredményei: inter­­netsarkok, gyermekmegőrzők, kosár-, strandröplabda-pályák, vízi aerobic. Általában jellem­ző, hogy a külföldiek lakóko­csival indulnak nyaralni, de egyre több magyar család is megengedheti magának ezt a luxust - mondta Halmos. Az északi parton mindmáig érezteti hatását az április köze­pe óta tartó, hidegrekordokat döntögető időjárás - mondta Tóth Béla, a Balatontourist Rt. marketingigazgatója. Bár a part soha nem ürült ki teljesen, mindent összevetve eddig rosszabb eredményt értek el, mint tavaly. Húsvétkor a látogatók 98 százaléka Németországból ér­kezett, lakókocsival, a pünkös­di hétvégén több magyar kem­­pingezett, de mivel tartott még a tanév és az időjárás ismét nem kedvezett, szerény forgalmat bo­nyolított az összesen 3800 férőhelyes kem­pinglánc. Az északi és déli partiak az esős időre is alaposan felkészülnek: a Siotour a helyi ön­­kormányzatokkal és a Tourinform-irodákkal együttműködve szervez prog­ramokat, a Balatontourist tár­salgókat épített, és szintén az önkormányzatokkal karöltve, termálfürdőkkel, wellnessho­­telekkel kooperálva irányítja vendégeit a különféle kulturá­lis rendezvényekre, fesztivá­lokra. Tapasztalataik szerint a pihenni vágyók egy órát még szívesen utaznak a kiválasztott programért, ám ha rossz az idő, három nap után gyakorlatilag semmivel nem lehet megaka­dályozni, hogy az emberek ha­zameneküljenek - mondta Tóth. A 127 négyzetkilométeren elterülő Tisza-tó, azaz a kiskö­rei víztározó mellett a vakáció kezdete, a pontytilalom vége jelenti a szezon elejét a kem­pingezésben. Zömében magyar turisták látogatják a part men­ti üdülőhelyeket, a külföldiek még mindig nem tértek vissza az öt évvel ezelőtti cián­­szennyezés óta - mondta a kis­körei Saturnus Kemping illeté­kese. Bóta Péter, a poroszlói Nyárfa Camping tulajdonosa arról számolt be, hogy a 2004- eshez képest gyengébben ala­kult június közepéig az idei év, főképp horgászokat láttak ed­dig vendégül. BALATONI KEMPINGÁRAK Település Ár __________________________________________(Ft/nap) Ifjúság Kemping és Üdülőháztelep_____Siófok-Sóstó_______890 Autós I. Kemping________________Zamárdi__________890 Vadvirág Kemping ás Üdülőháztelep Balatonszemes______890 Badacsony Camping______________Badacsony________1470 Diana Camping_________________Aszótó___________1500 Levendula Camping______________Balatonakali_______1550 Strand-Holiday Camping___________Balatonakali_______1550 Forrás: NAPI-gyűjtés___________________________________ (f ...... .............. " .......................... (f­­ . % A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Rt. TUV fe­­t (BFVK Rt., www.bfvk.hu) m­­íg a Magyar Ingatlanszövetség tagja „„..... SZABAD ÉRTÉKESÍTÉSRE MEGHIRDETI a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező, alábbi telekingatlanrészt és helyiségeket I. TELEKI INGATLANRÉSZ Bp., XI., Rétköz u. Hrsz: 2105/2 1051 m2 összközműves Induló ár: 42.000.000,-Ft+ÁFA /1928 m2 (a szomszédos telekhatárig) II. HELYISÉGEK Bp., V., Aulich u. 4-6. fsz. Hrsz: 24731/0/A/2 132 m2 összközmű Induló ár: 30.000.0O0,-Ft +ÁFA Bp., V. Királyi Pál u. 11. fsz. Hrsz: 24060/0/A/2 97 m2 összközmű Induló ár: 19.400.000,-Ft +ÁFA Bp., X., Gergely u. 68. fsz. Hrsz: 41945/0/A/28 45 m2 összközmű Induló ár: 4.050.000,-Ft +ÁFA Jelentkezés és a tájékoztató anyag megvásárolható 2005. június 20-tól július 19-ig, munkanapokon 8.30 és 15.00 óra között (pénteken 8.30 és 13.00 óra között) az alábbi címen: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Rt. Ingatlanforgalmazási Iroda 1091 Budapest, Üllői út 45. II. em. 220. Telefon: 456-9010; 456-9013; 456-9015 A szabad értékesítésen az vehet részt, aki megvásárolja az ingatlannak a BFVK Rt. által kiírt tájékoztató anyagát egyszeri - vissza nem térítendő - 6.000,- Ft+áfa/ingatlan összegért és elfogadja az abban foglaltakat.

Next