Napi Magyarország, 1999. október (3. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-14 / 240. szám
1999. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK Kultúra Ha ráhajtunk az anyósra SzélesVÁSZON ■ Takács István Gondozott, szép kertben elegáns fogadás. Jól öltözött urak és hölgyek. Az előtérben néhány kisfiú és kislány - a fogadás résztvevőinek csemetéi „kitárgyaja a felnőtteket. Az egyik szöszi kislány, lehet úgy hatéves, rámutat egy magas, vonzó, már nem éppen fiatal, szőke asszonyra. - Az ott a nagymamám, a papám felesége és a mamám maritya - mondja, és ezzel igen tömören össze is foglala, mi a vásznon pergő francia film. Az anyósom lényege. Történik ugyanis, hogy a jóvágású és jól menő praxist folytató ügyvéd, Antoine (Vircent Lindon) oltárhoz vezeti a szintén ügyvéd, igen csinos, és már előrehaladottan várandós Séverine-t (Mathilde Seigner), akinek a papája Paul (Jean Yanne) nagy fej, de már régen elvált reprezentatív megjelenésű, ám szerelmi ügyekben a legkevésbé sem önmegtartóztató feleségétől, Séverine mamájától, Léától (Catherine Denevue). Az exnej most valahol a Karib-tenger valamelyik szigetén él, ikszedik élettársával, egy tagbaszakadt fekete bőrű pilótával. Most viszont Párizsba érkezik egyszem lánya esküvőjére, ahonnan, jó szokása szerint, elkésik, és a szertartás kellős közepén, síri csendben kopog végig tűsarkú cipőjén billegve a templomi padsorok között. Persze hogy mindenki odafigyel, persze hogy jól megnézik a magas szőke hölgyet. Aki azonban a legjobban megnézi, ő maga a leendő nő, Antoine. És esküvő ide, oltár előtti fogadalom oda, egy szempillantás alatt beleszédül a szép anyósba A történet ettől kezdve a „nézd meg a lányát, vedd el az anyját” jelszó mentén folytatódik. Antonie ugyanis, a szó klasszikus értelmében, ráhívt a kedves anyósra. Az olyan sajátos alkalmak, mint az esküvői nagy buli, amely kiterjed a férfiak női és a nők férfi WC-beli, majd mindkét kies helyszínen váltakozva zajló soft sex-műsorára is, kiválóak a kapcsolat megszervezésére és elmélyítésére. Különböző bonyodalmak után aztán össze is jön a dolog, Léa karibi fiftka lezuhan a repülőgépével. Séverine és Antoine elválik. Paul elveszi rosszlány barátnőjét (- Az ott a mamám, aki kurva volt, de most férjhez ment, és most már nem az -kommentálja az esetet azátlényegült ara gyermeke). Séverine férjhez megy egy szimpla melóshoz, aki azonban tud főzni. A nagymama, Léa anyja, Brigitte (Stéphane Audran) visszatalál szerelméhez, Josette pedig (Daniele Lebrun), Antoine mamája az alkoholhoz. Nincs semmi akadálya, hogy anyós és nő egymásé legyenek. A tanulság tehát - legalábbis Az anyósom, és rendezője, Gabriel Aghion szerint nem más, mint hogy érdemes ráhajtanunk az anyósra. Elég frivol tanulság, de nem kell attól tartani, hogy sok vő szíveli majd meg. Csacska kis történet, némi pikáns ízzel, a mindenki valaki mással jegyében. Egyetlen dicséretes vonása, hogy jó színészeket sorakoztat föl. Vincent Lindon ugyan már nem az az épphogy harminc múlt többszörös férj, akit játszania kell, de így legalább hihetőbbé teszi az anyós iránti vonzalmát. Stéphane Audran remek a nőket kedvelő, vadul szivarozó, talponállókhoz illő stílusban vicceket és benyögéseket sziporkázó nagymami alakjában. Daniel Lebrun alkoholista befolyásoltság alatt megvaduló anyóstársa jól megformált figura. Ami pedig Catherine Denevue-öt illeti: aligha kétséges, hogy a film az ő kedvéért készült. A híresen szép és igen tehetséges Denevue, aki már 1964, a Cherbourg esernyők óta az élvonalban van, lassan áttér a mamaszerepekre (végtére is 1943-as születésű), de ezt úgy teszi, hogy régi imázsát is igyekszik megőrizni. Nehéz és nem nagyon kényelmes feladat, színészi és női önfegyelem kell hozzá. Előző filmje, a tavaly látott A Vendome tér asszonya is az átvezetést jelezte, de most annak zaklatott, ideges, frusztrált hősnője után a már hervadni kezdő, de még egyáltalán nem hervadt, nagyon is erős vonzerejű asszonyt hozza. Azt is mondhatnánk: szát magát. Színészi hatása töretlen, játékintelligenciája szintúgy. Vannak azonban árulkodó jelek. Egy villanásnyi snittben az operatőr befényképezi Denevue harisnya nélküli lábát, egyik bokája fölött egy tetovált horgonnyal. A láb változatlanul pompás vonalú, de a beeső súroló fényben már előtűnnek a bőr - mondjuk így - frissesség- hiánya. Én a rendező, de főleg a színésznő helyében kivettem volna ezt a snittet a filmből. Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó? Péczely dóra A Birodalom visszavág, a Tökéletes katona visszatér, a néző pedig boldogan konstatálja, van evilági létlabirintusának egy megvásárolható ösvénye - a moziipar jóvoltából - ahol sétálva része lehet egy bármikor és bárhol folytatható történetnek. Ezt a biztonságérzetet csak növeli a klasszikus és átlátható Jó és Rossz küzdelmére épülő viszonyrendszer, melyben a tét a világ feletti uralom megszerzése. A győztes kitéte nem lehet kétséges. Ezúttal Mic Rodgers rendezésében, de továbbra is Jean- Claude Van Damme főszereplésével tér vissza a Tökéletes katona, hogy kénytelen legyen megküzdeni egy elképesztő fizikumú ember (Michael Jai White afroamerikai harcművész) testébe oltott számítógéppel. A film műfaja leginkább kvázi-fantasztikus akciófilmként határozható meg. A kvázi-fantasztikum kategória a kalandtörténet motívumait használja fel a fantasztikum vlágában és motívumokat kölcsönöz a fantasztikum világából a kalandtörténet számára A cselekmény nagyobb része egy kutatóközpontban játszódik, mely első látásra nem különbözik jelen világunk hasonló helyszíneitől. De ebben a kutatóközpontban tervezik a robotkatonákat, akiknek külseje semmiben sem különbözik egy átlagosan napi négy órát gyúró, kopasz verőemberétől, annyi eltéréssel, hogy az előbbiek képesek feltámadni, ha megfelelő kezekbe kerülnek, miután Vietnamban hagyták a fogukat. Ez a magyarázata a főhős, Luc Deveraux újabb életének is, aki Pinocchio történetét is elmeséli egyben: élettelen robotból emberré lesz, aki képes gondolkodni, szeretni és a Jó oldalán áll. Legújabb szerepe szerint Van Damme színészkarrierjében ugyanis megérett az idő egy apaszerepre, ahogyan ezt a jó öreg Schwarzenegger sem kerülhette el. (Kicsit félő, hogy következő filmjei egyikében Jean-Claude-ot is zsaruként látjuk viszont ráduplázva Arnold évizsaru státusára.) A film egyébként is megidézi a nagy halálosztó elődöt. A gyönyörűségesen tökéletes testbe költözött S.E.T.H. nevű számítógéprendszer halála előtti utolsó átváltozásakor egy pillanatra kővé dermed, és Schwarzenegger szobrává lesz, mielőtt köddé válik. Ezt az elgondolkodtató gesztust legalább két módon lehet értelmezni. A rendező emlékművé avatja a Schwarzenegger-opust, mint a tökéletes katona mintaképét, vagy - és ez a variáció tűnik valószínűbbnek - virtuálisan megsemmisíti a csak tökéletes katonának tartott nagy ellenfelet Ezzel együtt a számítógépes effektjeire Oscar-dyat kapott Terminátor II. virtuális hókuszpókuszai helyett a műfaj elsődleges ismérvévé állítja vissza az akciót és a test test elleni harcot Főhősünk anyavesztett kislánya napjait nem az iskolában tölti kortársai közt, hanem a papa munkahelyén tanul S.E.T.H.-től. Rövid ideig úgy tűnik, ő lesz a film női sztárja, hisz felfedezi a konfliktust kirobbantó probléma első jelét: a számítógép meghibásodását De a rendező hamarosan egy kórházba süllyeszti el Halaryt (Paige Bryant), hogy aduként dobhassa vissza a történetbe a film utolsó húsz percében. A producerek nem kockáztathattak egy szőke hősnő nélküli kalandfilmmel, ezért bevetik az élete sztorijába futó tévériporternő akcikját, akinek jellegtelen külsejét és közhelyesen ellenszenvessé tett figuráját a humorérzék beépítésével próbálják elfogadtatni. A film nem hagyja magyarázat nélkül, hogyan lázadhat fel egy számítógép megalkotói ellen. Elvileg kétféle segítség nélkülözhetetlen ehhez: egy komolyan vehető intellektus és a megálhothatatlan, gondolkodás nélkül parancsot végreható erőember. Az előbbi rendszerint egy a tervezésben részt vett, megőrült tudós, aki jelen esetben kinézete alapján a Gautier-design paródiája, mellesleg paradicsomszószszal leöntött pattogatott kukoricát zabái és méltóság nélküli, infantilis debilként vielkedik. Ő a film legellenszenvesebb figurája Hozzá képest az erőt megtestesítő szárnysegéd robot, akit a bokszvilág egyik sztárja, Bill Goldberg játszik, egy szimpatikus gentleman. A forgatókönyv írójától egyébként a Rómeó nevet kapta Talán a hűsége miatt. Hűség a feladathoz, hűség önmagához, hűség a gyilkolászáshoz. Jóval egyszerűbb a dolga, mint a reneszánsz Rómeónak, hiszen nincsenek alternatívái. A Shakespeare teremtette iiú lovagnak meg kell küzdenie nők és családviszonyok közötti buktatókkal, és fel kell ismernie, hogy az ellenség soraiban megbújik valaki, akinek személye megkérdőjelez egy alapvetőnek vélt szembenállást. A citromsárga napszemüveget viselő huszadik század végi izomkolosszus Rómeónak viszont csak végeznie kell a dolgát. Mást nem is tehet De a Rossz oldalán áll, ezért el kell buknia Az akciófilmek gyarló rajongóinak önértékelését nem rombolhatja a tökéletesnek nevezett lény győzelme. És a nézőnek hinnie kell abban is, hogy tökéletlen noveltáért cserébe szabadon választhat Jó és Rossz (film) között. Jean-Claude Van Damme és Kiana Tom - A tökéletes páros Fotó: archív Magyarország története francia diplomáciai iratok tükrében Dokumentumok a Kárpát-medencéről Hanczár János Az Akadémiai Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent Ádám Magda és Ormos Mária által összeállított és szerkesztett közel négyszáz oldalas kiadvány a Kárpát-medence térségére vonatkozó francia eredetű iratokat tartalmazza 1918-19-ből a Documents diplomatiques français sur l’historre du Bassin des Carpates (Akadémiai Kiadó, 1993) című forrásgyűjtemény első kötete alapján Az iratok a francia diplomáciai levéltárból és a Szárazföldi Hadsereg Történelmi Szolgálata hadügyi levéltár dossziéiból származnak. A határok kijelölésével foglalkozó bizottságok és albizottságok üléseinek jegyzőkönyvei szemléletesen mutatják be, hogyan jelölték ki az egyes államok határait, hogyan váltak a katonai demarkációs vonalak politika határokká. A könyv tanúsága szerint e folyamat tele volt ellentmondásokkal, váratlan fordulatokkal. Az olvasó képet kap arról a hosszú vitáról és alkuról, amely a határ kijelölésével foglalkozó bizottságokban és albizottságokban folyt egy-egy határ megvonásánál. Az is kiderül, hogy a nagyhatalmak képviselőinek elképzelései, javaslatai sok esetben jelentősen eltértek a megoldásokat illetően. A dokumentumok forrásértékűek. Megtalálhatók bennük a győztes nagyhatalmak és az utódállamok politikai, diplomáciai és katonai vezetőinek levelei, táviratai, utasításai, feljegyzései, beszámolói, a Nagyköveti Tanács, valamint a határmegállapító bizottságok és albizottságok üléseinek jegyzőkönyvei. Ádám Magda és Ormos Mária: Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről 1918-19. Akadémiai Kiadó, 1999. 395 oldal. Cimbalmosfesztivál Kálmán Gyöngyi Harmadik alkalommal jelentkezik fesztivállal az 1997-ben megalakult, művészekből, pedagógusokból és a hangszeren rendszeresen játszókból (köztük orvos, jogász, szociológus) álló Cimbalmos Baráti Kör. A kör nem titkolt célja, hogy a hangszer jövőjéért tenni akarók e társaságban tömörüljenek, a fesztiválé pedig, hogy eredményeikről az érdeklődőknek beszámoljanak. A baráti kör nemes elgondolásai között szerepel még fiatal művészek pódiumhoz juttatása és a hangszeres irodalom növelése céljából új művek rendelése. Az említetteket jól példázza a nyolc koncertből álló fesztivál első két rendezvénye, amelyen az Óbudai Társaskörben kortárs versenyművek október 13-án, kamarazene pedig október 14-én csendül fel. A csütörtöki, 19 órakor kezdődő hangversenyen a művek döntő többsége magyarországi ősbemutató, így a népes előadóművészi gárda megszólaltatja Lukács Miklós, Rózsa Pál, Vajda János, Hollós Máté, Bujtás József, Fekete Gyula, Kurtág György, Antal Mária és Olsvay Endre műveit. A jelen muzsikája a jövő hangszereseinek előadásában címmel október 15-én, pénteken 17 órakor az ELTE Eötvös Művészegyüttes zenetermében növendékek játszanak Szokolay Sándor, Lendvay Kamilla, Láng István és Állaga Géza műveiből. Ugyanitt október 16-án Népzenénk kincsesháza címmel este 7-kor kerül sor a Tarjáni Tóth Ida cimbalomművész személyisége köré szerveződött népzenei hangversenyre. A gazdag program következő estjén, október 17-én (vasárnap) ugyancsak este 7-kor az Eötvös Művészegyüttes zenetermében Liszt Ferenc és Bartók Béla emlékének adózik a Szakály Ágnes vezetésével működő baráti kör. Bár a hangszer mai formájában nem létezett az előző századokban, művelői, a társaság tagjai átiratok többségében, s mát átdolgozások formájában játszanak a barokk, klasszikus és romantikus korszakok szerzőitől is, mint például az október 18-án, hétfőn 19 órakor a Harmónia Teremben megrendezésre kerülő hangversenyen, ahol cimbalomtörténeti áttekintést kaphat a hallgatóság Telemanntól Kreislerig. Rácz Aladár szülőhelyén. Jászapátiban október 20-án, szerdán a művelődési otthonban visszatérő vendégek lesznek a fesztivál művészei: Farkas Rózsa, Sóvágó Éva, Sőregi Péter és Szakály Ágnes cimbalomművészek, valamint Dominkó István zongoraművész. A műsor 300 év cimbalommuzsikáját öleli fel. A fesztivál záróeseményére október 25-én, hétfőn este 7-kor az ELTE aulájában kerül sor, ahol Szakály Ágnes és Farkas Rózsa kétcimbalmos Bach- Bartók-koncertjében gyönyörködhetnek az érdeklődő zenerajongók. Muzsika-szo l Kerényi Mária A mű a költő halálával lesz teljes, fényleni s nőni kezd - emlékszünk még a József Attilát gyászoló Radnóti szívbemarkoló szavaira? Merthogy ezek mindenkor igazak: a szegény Yorickkal búcsúzó Kormos István fejfájához éppúgy odahajolnak, mint az ő költeményeiből dalciklust komponált Bozay Attiláéhoz, akit csak alig pár napja temettünk el. A Korunk zenéje-sorozatban 60. születésnapját készült megünnepelni a muzsikustársadalom a legutóbbi másfél évtizedben született kamaradarabjaiból szerkesztett szerzői esttel, s mire a terve megvalósult, emlékhangverseny lett belőle. A lehető legméltóbb helyszínen, a Tudományos Akadémia történelmi levegőjű dísztermében, s a lehető legkiválóbb előadókkal. Körmendi Klára kifejező és karakteres tolmácsolásában az Első zongoraszonáta indította a programot, majd a hét kormoskölteményt zenébe ágyazó ihletett dalciklus hagzott el a fiatal énekesnemzedék élvonalába tartozó Ambrus Ákos (bariton) és a kamarazene minden ágában lebilincselő egyéniségnek ismert Eckhardt Gábor (zongora) előadásában. Megrendítő volt a füzért kezdő „Fehér virág” József Attila szellemét megidéző lamentója („eltűntél, aki köztünk angyali zene voltál”), s a befejező önportré múlt idejű fináléja („rég csak Yorick voltam”) a túlvilág akusztikáját éreztette meg az emberrel. A második félidőben viszont Perényi Eszter a neki (Bozay szerint: „a mai zene beavatott papnőjének”) ajánlott hegedűzongora szonátával olyan szikrázóan eleven, vitalitással és fénnyel teli atmoszférát teremtett - a zongoránál ezúttal is az ideális kamarpartner, Eckhardt Gábor ült -, hogy gyászt és bánatot feledve, kitörő tapsvihar- Yorick kal az alkotót és megszólaltatóit ünnnepeltük, ami felemelőbb volt minden rekviemnél, s meggyőzőbb, mint bármely laudáció. Bozay tavaly bemutatott III. vonósnégyese, az évszázadok körforgásáról, az elmúlás és újjászületés örök misztériumáról szóló darab fejezte be az estet a Somogyi Kvartett előadásában, kicsendítve vigasztaló üzenetként a zeneköltő műismertetés köntösébe rejtett posztulátumát: „...ahogy ballagunk a Télben, a nappali reménység - ha lassan is - növekszik”... Ezek után már csak sürgönystílusban számolok be néhány számomra fontos koncerteseményről. Különleges műsorral állt hazai közönség elé az Óbudai Társaskörben a két évtizede Amerikában (előbb Mexikóban, majd Kanadában) élő Wéber András csellóművész, a torontói Királyi Konzervatórium professzora; gazdag programjából kiemelkedően érdekesnek találtam Sámuel Barber roppant változatos, magával ragadó szonátáját csellóra és zongorára (op. 6), ami tudtommal magyarországi bemutatóként hangzott el, a vendégművész és kamarapartnere, Eckhardt Gábor élvezetes interpretációjában. Örömmel töltött el, hogy a Korunk Zenéje keretében Budapesten vendégszereplő Győri Filharmonikusok zeneigazgatójuk, Medveczky Ádám keze alatt kortárs művek hangversenytermi premierjét - Madarász: Flautráda (szólista: Csetényi Gyula), Sári József: Concertino - a közelmúlt méltatlanul elfeledett két jeles mesterének alkotásaival keretezték. Szervánszky pompás klarinétrapszódiáját odaadással játszotta a zenekar és az elbűvölően tehetséges, hihetetlenül tág dinamikai skálával, gyönyörű hangszínnel rendelkező Kozmán Lajos. Sugár Rezső iránti mérhetetlen adósságunk nem csökkent Epilógusának műsorra tűzésével. N.\Pi M \(;v,\K()ks/.\ s/As. 13