Napjaink, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-11-01 / 11. szám
Kiss Gyula Csokonai alakja tájainkon A nagy vagabundás sörök vendégeskedő Csokonai Vitéz Mihály mögött — háttérként — elsősorban Debrecen, majd a Duántúl rajzolódik föl. De klkóborolta az ország szintélyes részét, Észak-Magyarországot is. Kapcsolat elsősorban Kazinczy Ferenchez űzte. Korán, még mielőtt verseivel a nyilvánoság elé lépett, megküldte néhány poémáját az ókori irodalmi élet „telefonközpontjának” Németh László találó-szellemes megjegyzése. A mester válasza gyors, elismerő. 1792. augusztus 6-án kelt levelében írja: „Az úr versei igen edvesen folynak s az ideák nemesek és nem öldöncsúszók. Ez pedig maga is poesist teszen, ■a a szavak prózában íródnak is. Kérem, közösön többeket is velem az úr és engedje meg, ■ogy a világ eleibe én vezessem az urat, Helioni Virágaimban szándékozom azt tenni.” Csokonai ekkor mindössze 19 éves. Képzelete, a „fejedelmi kegy” gyakorlása Csokonai a hitét, hivatástudatát mennyire fokozta. Kisánoshoz írott leveléből arról is tudunk, hogy Kazinczy könyveket is küldött Csokonainak, Geist és Bürger műveit s javasolta neki, hogy se névnapi köszöntőket írjon, hanem „dallja azív szelíd érzékenységeit, szerelmet, bátorságot, kort, természet szépségeit.” A debreceni kollégiumból történt eltanácsoás után 1795 augusztusában zempléni ismerősök ordulnak meg Csokonaiéknál, a nagyvásárra éreztek. Kik adták a hirtelen tanácsot: hagyja oda Debrecent, menjen Patakra jogot tanulni,rókatorra lehet, s az nem utolsó dolog. A lehetőség, a pataki iskola akkori igen jó úlneve föllelkesíti Csokonait, nyomban hazáoz: megy a boldogabb megyébe, melyről azt úszi, hogy úgy aránylik Debrecenhez, mint a „csinos Európa” Tahiti szigetéhez, összeköttetéseket hajszol, kedvezményeket ugyra szerezni, azonban a szeptemberi tanévkezdéskor bizony csak édesanyja költségén tud megjelenni. A jogi tanulmányok túlzottan nem érdeklik, az előadásokat egyre rendszertelenebbül látogató, bár egy-egy jogeset megvitatásakor meglepőles elméjű fejtegetésekbe bocsátkozik. Inkább verseket ír, tizenöt általunk ismertet mindenk épp, s fordít, Metastasio 18 dalát, Kleist Tapaszát. Toldy Ferenc s nyomában számos irodalomörténész úgy vélte, hogy Patak jótékony hatással volt Csokonaira, kedélyállapotára éppúgy, mint költészete fejlődésére. Sajnos, a harmincas években előkerült Csokonai-levelek másról tanúskodnak. Bessenyei kapitánynak írott soraiban olvassaatjuk: „Számkivettetve az én hazámban, unaommal húzom komor napjaimat... Itten a a Robinson élek, — nincsen senki vélem és melettem, csak a boldog magánosság.” Egy másik, Sárospatakról írott leveléből: „Énnen nyűglődöm ebbe a Pataki Világba. — 'Így-é? Sokat mondtam ki ebbe az eggy szóba. Bővebben is megvilágosítom, hogy tudniillik én eggy olly helyben lakom, a mellyhez képest Debrecen — egész London.” Emlékszünk még rá? A minap Tahiti-Debrecenből vágyakozott Csinos Európa-Patakra. Jogi tanulmányait nem fejezi be, de a tanév végéig becsületből Patakon marad. Kövy Sándor professzortól 1796. július 16-án ajánlólevelet kap, hogy Lőcsén fogadják. A nyelvismeret bővítése s a jogi tanulmányok folytatása volt az elképzelt célja. 1800 nyarán járt Miskolcon is. Július 25-én egészen bizonyosan itt tartózkodik. Innen keltezi ugyanis A szépség ereje a bajnoki szíven című versének előszavát. A 176 soros vers születésének körülményei: Borbély Gábor kapitány ekkor veszi nőül Vay Johannát s Csokonai ebből az alkalomból írja a verset, amit — föltehetően Borbély költségén — később Debrecenben 24 oldalon ki is nyomat. Miskolci útján vele van a végig hű barát, a sárospataki deáktárs, Puky István, aki egyébként Ongán lakott, s ahová a költő többször ellátogatott. Gazdag a következő év, 1801 borsodi vonatkozású anyaga. Június 26-i, Böszörményből keltezett s Nagy Gábor barátjához írott leveléből tudjuk, hogy Puky Istvánnal útban vannak Ongára. Csak néhány napot töltenek itt, mert július 5-én már Aggteleken találjuk a költőt a hűséges barát és Ragályi Gedeon főjegyző társaságában. Patak szerepel ezután az úti programban, majd 13-án Regmecen a kufsteini fogságból kiszabadult Kazinczy Ferencet látogatja meg. A körútról egyébként maga a költő tudósít Ragályból, Ragályi Gedeon házában július 19-én édesanyjához írott levelében. A tárgyilagos hangú sorok érzékletes leírást adnak az aggteleki cseppkőbarlangról, majd mulatásairól számol be a költő. „Soha egyszer jobbkedvű compániában nem voltam, mint a Ragályi uraknál — írja. Megemlíti, hogy járt Patakon is, majd átment Regmecre, találkozott Kazinczyval. A találkozóról így számol be: „Puky úrral által mentem Regmecre, s ebéden szembe voltam — kivel? — Kazinczy Ferenc úrral. Ő az előtt két héttel szabadult ki több szenvedő társával Munkácsról. Semmit sem változott, teste, elméje s kedve azon friss, azon ép, mely volt fogsága előtt, egyedül azt veszem észre benne, hogy beszédét nem teszi oly folytába ... Szívesen látott... minden leveleit, képeit és könyveit megmutatta ..Csokonai egy üdvözlő verssel búcsúzott. (Még messze vagyunk a debreceniekkel folytatott rossz emlékű vitáktól, s Kazinczy elfogulatlanul — talán épp e látogatásból megmaradt benyomások emlékeképp — rajzolja meg Csokonai képét, legtalálóbban a kortárs írók között: „Minden irritabilitása mellett képzelhetetlenül nyájas modestiájú, és igenis szeretetreméltó ember volt... Az ő affectált és nem affectált misanthropiájából a szerint sugárlott ki mindig az emberek igaz szeretete, mint affectált cynismusából az aestheticai lélek.”) Végülaz is kiderül a levélből, hogy Tokajban hiába kereste Bessenyei Ferenc kapitányt — tehát itt is megfordult —, hogy innen Hangácsra megy Szathmáry Király kapitány úrhoz és csak a vásárra ér majd haza Debrecenbe. a KALÁSZ LÁSZLÓ Kóvályognak miként vak varjak ész-s erővel teli emberek borzaszt rájuk barmos hatalmat világ az elidegenedett és vágyuk sincs már nemzeti sokmarkú jövőnk helyett csak estvétől reggelig venni tablettát vagy majd küretet s a nép mely századokon át bitang héjáktól vérezett elveszejtené önmagát önként az elöregedett ifja ha van: furább mint vénje emlőt növesztnek a fiak — kisejlik tán mindnyájuk méhe s önmagukban csíráz a mag? Csokonai lefénylett sorsunkban ez még nem esett: igazsága sejlik a létnek s rációnk istenek felett Ajánlás: mégis: CSOKONAI-ILLUSZTRÁCIÓ LUKOVSZKY LÁSZLÓ RAJZA Katowicei kisplasztika Kiállítás a Miskolci Galériában A katowicei szobrászat nem tekinthet vissza nagy múltra, a területre jellemző esztétikai célkitűzések is még ma formálódnak. Mindebből következik, hogy törekvéseikben nyíltak, művelői egyaránt figyelemmel kísérik a hagyományos lengyel képzőművészeti területek szobrászaténak alakulását, de érdeklődve fogadják az európai művészet mai kezdeményezéseit is. A katowicei terület alakuló művészete szükségképpen eklektikus vonásokat mutat. Az idegen stílusok tükrében való önmagát keresés azonban nem epigonizmus, nem silány másolás, hanem a bátor szembenézés és a válogatáshoz való okos készség megnyilvánulása. Biztos, hogy még kevés a kiforrott egyéniség, a művészettörténeti vonatkozások néhol hangosan felhívják magukra a figyelmet, de az összkép mégis biztató, eleven, sőt — ezt nyugodtan elmondhatom — a mi szőkebb országrészünk számára fájdalmasan irigylésre méltó. A kiállításon szereplő művészek nagyjából azonos színvonalúak. Lehetséges, hogy a katowicei művészetben való tájékozatlanságom miatt ismertetésem arányhibákba téved, vagy nem az ott elfogadott, számomra ismeretlen értékrendet követi — mégis vállalom, hogy néhány, számomra érdekes példát kiragadva közelítem meg a hazai néző számára ezt a nem nagy, de változatos kollekciót. Elsősorban a hagyományos lengyel anyagot, a faszobrászatot említem. Az elődök munkái ebben a műfajban hatnak a legerősebben. Teresa Michalowszka-Rauszer a népi faragást és a román kori relief-felfogást követi naiv, elbeszélő jellegű munkáiban. Ilyen például a Ház című, amely akár egy középkori dóm kapudísze lehetne. Ugyancsak a román kor igézete figyelhető meg Miroslav Wirtek népies figuráin. A falusi használati tárgyak ódon szépségének tanulmányozásából fakad Józef Michalek: Madarász című szobra, amely egy fából faragott primitív kalitkába zárja az emberi figurát. Agusztyn Dyrda faszobrászata bonyolultabb feladatokra vállalkozik, az idő nyoma, a gondolatiság érzelmileg átélt problémája foglalkoztatja a művészt. Hasonló megállapítást tehetünk Zygmunt Brachmanski műveiről, különösen a Gondolkodó című faszobráról, melyben szürrealista módon alkalmazza a szecesszió stílusjegyeit. Jelentős számú híve van a katowicei művészek között a művészettörténeti tradíciónak, elsősorban a reneszánsznak. Ennek a látásmódnak legjelentősebb képviselője Piotr Kowalski, aki egyben a legidősebb kiállító művész is (1895-ben született). Kopernikus című szobra jól szemlélteti azt az átalakulási folyamatot, amely a modern művészet hatására a szemünk előtt játszódik le az akadémia felfogásában. A naturalizmus elvesztette biztonságát, s védekezésül felhasználja azokat az újszerű eszközöket, amelyeket a modern szobrászat alakított ki a szoborfelületek élénkítésére. Az átalakulás másik véglete az a mód, midőn a szobrász a mintázás elkopását érzékelteti, s ezáltal olyan felületek keletkeznek, amelyek a konkrétat az általánosság sejtelmességébe transzponálják. Erre példa Tadeusz Sadowski szobrászata. Ez a fajta szemlélet már alig különbözik attól az ábrázolási módtól, amikor a művész a természet által létrehozott alaktalan formákból, gleccserhordalékból, erózió által deformált sziklák adta benyomásokból indul ki, vagy maga is hasonló formák alakítására törekszik. Az ilyen felfogás akarva-akaratlan találkozik Hans Arp svájci művész műveivel, vagy éppen tőle kapta az inspirációt. Ebbe a kategóriába sorolhatók Stanislaw Hochul és Henryk Piechaczek művei. A kiállítás egyik legszebb műtárgya Edward Halek: Requiem című alkotása, amely a falra rajzolódó kopott kereszt és a repedéseknek tűnő szögesdrót-szimbólum segítségével a sohasem feledhető rettenetes szenvedéseket, a fasizmus okozta borzalmakat fejezi ki abban a legegyszerűbb formában, ahol már maga a mintázás módja is jelkép. Az anyag megkínzatása, kopása, struktúrájának feltárása, pusztulásának prognózisa olyan új eszközök, amelyek gyakran mélyebb szimbolikát nyújtanak, mint a közmegegyezés szerinti vagy a művész által kitalált figurális szimbólumok. A meggyötört , szokásos formájától, szépségétől megfosztott — anyag egészen új hatásokat, kifejezési eszközöket kínál. Ennek az irányzatnak képviselője Tadeusz Slimakowski, akinek Kompozíció című alkotása a kiállítás egyik legjobb darabja. A keramikusok, akiket sokáig a dekoratív és alkalmazott művészet szférájába soroltak, újabban egyre nagyobb számban vesznek részt a képzőművészek kiállításain. Mesterségbeli tapasztalataik — amelyek a mintázástól egészen az égetésig, és a már edzéséig végig vitt tevékenységükből származnak — nagy hatással voltak a modern szobrászat anyagszerűségre törekvő felfogására. Sajnos, ebben a vonatkozásban a katowicei művészek tevékenységéről nem kapunk képet. Egyedül Stanislaw Lyszczarz képviseli a kerámiai műfajt: Oroszlán című műve játékos humorral vegyíti a használati és a dísztárgy elemeit. A katowicei művészek kiállítása bizonyára növelte a modern szobrászat iránti érdeklődést Miskolcon. VÉGVÁRI LAJOS Zenei krónika Évadnyitás, jubileum, közönség Az 1973/74-es évad első napjaira esett a Miskolci Szimfonikus Zenekar fennállásának tízéves jubileuma. 1963-ban, először a Vidéki városok közül, Miskolcon vált függetlenné zenekar, kizárólagosan az önálló hangversenykultúra szolgálatára. Most, „gyermekkoruk” elmúltával, mindnyájan büszkék lehetünk arra a mennyiségében és minőségében egyaránt hatalmas tevékenységre, amelyet az együttes kifejtett. Voltak az elmúlt években gondjaik, ma is jó néhány megoldásra vár még. Itt elsősorban a próbahelyiség messze nem kielégítő állapotára, a hiányzó vagy éppen betöltetlen státusokra gondolok, ami végeredményben pénzügyi nehézségekre vezethető vissza, no meg időnként a törődés hiányára. Azt hiszem, hogy mindazok, akik ott voltak a jubileumi díszhangversenyen, örömmel és megelégedéssel nyugtázhatták, hogy a zenekar egyik — ha nem a legfontosabb — tényezője Miskolc, Borsod zenekultúrájának. Nem csupán a miskolci hangversenyévad tevékeny részesei, hanem fontos kultúrpolitikai missziójuknak tekintik a munkások, ipari tanulók zenei nevelését; szívesen vállalnak feladatot pályakezdő előadó- és alkotóművészek segítésében, emellett állandó vendégei a budapesti hangversenyéletnek, és több sikeres külföldi koncertkörút áll mögöttük. A zenekar Mura Péter karmester, érdemes művész kezében művészileg, szakmailag és emberileg is magas szintet ért el. A jubileumi est műsorán a zenekar „háziszerzőjének”, Mozartnak egy bemutatószámba menő szimfóniája és századunk egyik legnagyobb élő mesterének, Sosztakovicsnak a IX. szimfóniája keretezte Liszt népszerű A-dúr zongoraversenyét, városunk kiváló fiatal művésznője, Kincses Margit markáns előadásában. A zenekar igazán kitűnő produkciót nyújtott a Mozart-mű virtuóz előadásában. Emlékezetes a brácsaszólam telt és briliáns hangzása. A Sosztakovics-mű kevésbé volt egységes. A sziporkázóan szellemes darab előadásában ragyogó megoldások, feltűnő fúvós szólók keveredtek kissé vázlatosan megrajzolt részletekkel. Úgy tűnt, a darab még csak egészében érett a pódiumra, néhány részletének finom, bensőséges kidolgozása csak a további előadásokban valósulhat meg. A közönség melegen ünnepelte az együttest és karmesterüket. Erre az időszakra esett a Filharmónia-bérlet indulása is. Első koncertként az évad legnagyobb csemegéjét, a Magyar Állami Hangversenyzenekart hallottuk, Ferencsik János vezényletével, a népszerű Stefan Ruha román hegedűművész fellépésével. A 20. század három mesterművének pompás előadása hatalmas sikert aratott. Talán csak Bartók operájának óriási íve, teátrális monumentalitása rekedt benn kissé a művelődési ház nem éppen kifogástalan akusztikája miatt. Jólesett látni az október 1-i hangversenyen a sok fiatalt, akik mentesen mindenféle sznobizmustól, jogos elvárásokkal jöttek el jó zenét, jó előadásban hallgatni. Milyen jó lenne hasonló új közönséget látni a bérleti hangversenyeken is ... ?SZAK PÉTER