Napkelet, 1932. július-december (10. évfolyam, 7-12. szám)
1932-11-01 / 11. szám - Leffler Béla: Karlfeldt és Petőfi
nünk, hogy azok aligha tudtak valamelyes — legalább is észrevehető — hatást eszközölni a svéd lírára. A dolog azonban mégsem így áll. Petőfi örökké lángoló szelleme olyan hatást tett Svédország egyik legnagyobb lírikusára, a 80-as években még csak egy poétalelkű és sűrűn verselgető, alig tizenkilenc éves ifjúra, hogy ezek a másodkézből svéd nyelvre átültetett Petőfi-versek indították meg költői pályáján. Ebből az ifjúból lett a svédek legnépszerűbb nemzeti népies lírikusa, aki a legnagyobb nemzetközi irodalmi kitüntetést, az irodalmi Nobel-díjat azért nem vehette át, mert hirtelen betegség 1931-ben — hatvanhárom éves korában — elragadta az élők sorából. Ez a svéd költő , Erik Axel Karlfeldt, a 18 svéd halhatatlan egyike és majdnem húsz éven át főtitkára a svéd kir. Akadémiának. Karlfeldt jómódú parasztszülők gyermeke, Dalarna tartomány szívében, a Dalálven, azaz a Dal-folyó partján született. (1864 júl. 20-án.) A Dal-folyó, amint Krylbo mellett kiszélesedve, szeszélyes kanyargásokkal termékeny síkságra ér, nagyon emlékeztet a magyar Tiszára. Karlfeldt szülőházának ablakából termékeny zónára nyílik a kilátás, tanyáját termékeny szántóföldek koszorúzzák, árnyas fasorok szelik át, kis, pirosra festett tanyai házak élénkítik, s itt-ott néhány százados öreg tölgyfa terjesztgeti szét szeszélyesen görcsös ágait. Ebben a környezetben nőtt fel a gyermek Axel Erikson — magyarul Eriksi —, itt a természet szelíd élén lett ifjúvá, s egyszersmind rajongó dalnokává a dálarnai földnek. Elképzelhető, milyen keserű fájdalom tölthette be ifjú lelkét, mikor az ősi tanyát elárverezték s az öreg szülőknek idegenbe — ha nem is messze — kellett költözködniük. Az ősi rögtől való elválás Karlfeldt lelkében is olyan nagy fájdalmat okozhatott, mint egykor Petőfi leklében, mikor megsiratta a «jó öreg korcsmáros veszteségét, akinek a boldogabb időben háza, kertje, földje, pénze, mindene volt». . . Szegényen került Axel Eriksson a västerasi latin gimnáziumba, és még szegényebben kezdte diákpályáját az uppsalai egyetemen. Minden öröme és boldogsága az volt, ha nyaranta visszatérhetett Dalarnába. Ott azután kedvére bebarangolhatta az ismerős erdőket, mezőket és elmélázhatott a folyó partján ... Karlfeldt igazi természetimádó, volt és lírája a dalarnai földből virágzott elő. Első verskötetének címe — 1895-ben jelent meg —■ Vildmarks och karleksvisor, magyarul Vadvirágok és szerelmi dalok. A címlapon első ízben nevezi magát: Axel Erik Karlfeldt-nek. Bevezető versét szüleinek, illetőleg atyái emlékének szenteli, akik századokon át ott törték a dalarnai nehéz köves rögöt, hogy ekéjük nyomán termő kalász fakadjon. Saját magát is szerényen «parasztlegénynek» nevezi, ágrólszakadt vándordalosnak, aki ott kódorog az útszélen és arra kéri a zöld róna királynőjét, hogy fogadja szolgálatába . . . Megelégszik, ha egyszerű béres lesz a többi legények között. . . Hiszen erős és fiatal, szívesen fárad a napsütésben ... De ha az éj leszáll, akkor igazán szabad akar lenni, hogy verset faragjon a sárga kalászról és a csalogány daláról. . . Egy másik versében, melyet «tavaszi képnek» (Warbild) nevez, leírja a Dalfolyót, amint az kanyarogva besurran a nyírfaligetek közé ... a zöld dombok mögül még hallatszik a vízesés bugása. A rónán végigszalad a tavaszi szél és friss rőzse füstjét viszi délibb vidékekre. Az útszélen könnyű léptekkel siet a vándorlegény ... a tanyai csizmadia kiül műhelye elé és a napsütésben szurkolja fonalát, mint a hegedűs a húrt. . . Távolból odahallatszik a malomból hazasiető szekér zörgése. Lent a völgyből vizes korsóval karján jön a hajadon és vágyakozó nagy szemekkel néz a szélesvállú ifjú után. De az csak a dombtető felé tekintget, hol a napsütésben megvillanak az udvarház ablakai. . . Azok