Napsugár, 1961 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1961-01-01 / 1. szám
BAJOR ANDOR: ÚJÉVI kívánság Újesztendő napján mindenki kíván valami szépet és jót az embernek, a hazának, nemkülönben pedig az egész kerek világnak, így például itt van a pöttömű hópehely. Tudjátok-e, a hópehely mit kíván? Bizony, én sem nagyon tudom, mert a hópehelylyel nemigen szoktam beszélgetni. Egyszer azonban reáhullott a kalapomra, és akkor alaposabban szemügyre vettem, míg csak el nem olvadt. Úgy gondolom, a hópehely le kíván hullani a felhőből, hogy betakarja a szántást, a bokrokat, gyümölcsfákat, legyen sok kenyér, ribizli meg besztercei szilva, de azt ne egyétek jövőre se éretlenül, zölden, mert fájni fog a gyomrotok. Úgy gondolom, ezt kívánja a hópehely, kivéve persze a besztercei szilváról mondottakat, mert azt csak én tettem hozzá. A hópehely ugyanis sohase lát éretlen szilvát, mert addigra, amíg kinő az éretlen szilva, a hópehely elolvad szegény. Hát azt tudjátok, mit kíván a sok gyönyörű szál fenyő a hegyeinken? Bizony, én sem nagyon tudom, mert a fenyők nemigen állnak szóba velem. Ők csak inkább egymás között zúgnak, susognak, s hogy az mit jelent emberi szóban, csak a nálam sokkal öregebb tudósok értik. De egy ízben, a tavaly, elmentem egy nagy szál fenyő mellett, s akkor kissé szemügyre vettem, s amit mondok, abból gondolom.A fenyők örökké zöldellni kívánnak, egyesek le kívánnak menni a pionírokhoz télifának, mások pedig azt kívánják, hogy papirost gyártsanak az oszlopaikból, amire sok szépet írnak a hősökről, gépekről, a gyönyörű hazáról. De a könyvek lapjait ne mocskoljátok össze ám, tintával, szalonnával, mert később nem tudjátok elolvasni, és különben is csúnya dolog. Úgy gondolom, ilyesmit kívánnak a fenyők, kivéve persze, amit a tintáról meg a szalonnáról mondtam, mert azt csak a magam eszétől tettem hozzá. A fenyők ugyanis papirossá, könyvvé, képes újsággá változnak, de ők maguk már nem veszik a könyvet a kezükbe,, nem is tudnak olvasni szegények. Hát a fény, a villany fénye vajon mit kíván? Bizony, erről én magam se tudok pontosan számot adni. A fény, a villanyfény nem valami közlékeny, beszédes természetű manó, tulajdonképpen nem is manó, hanem inkább egy csodálatos találmány, melyet a tudósok számlájára kell írnunk, nagy hálával. De ha nem is igen beszélgettem el vele, ezen Újévi köszöntőmet is villanyfény mellett írom, így csak konyítok hozzá valamicskét. Úgy gondolom, a fény, a villanyfény száguldani kíván, el akar jutni a legkisebb faluba is, a haza minden dolgozójának asztala mellé, ahogy az ország legjobbjai, a kommunisták kijelölték az útját. Azt kívánja, tanuljanak az emberek a világosságában, s tűnjön el mindenütt a homály, szóljon a muzsika meg az ének a rádióban. A rádió gombjaival azonban jövőre se nagyon babráljatok, ne csavargassátok, mert a lámpa kiég és elhallgat a masina, mint ahogy a csuka hallgat a cégés tóban. Úgy gondolom, csakis ilyesmit kívánhat a fény, a villanyfény, kivéve persze, amit a cégés tóról mondottam, mert az csak nekem jutott hirtelen az eszembe. A fény, a villanyfény ugyanis nem ismeri a cégés tavi csukákat, mert ő csak az utcákon és házakban sétál esténként, mikor a lámpát meggyújtjuk. Ilyenkor ki-be jár villogó ruhájában az ablakokon, és az utak porában sétál, de anélkül, hogy a ragyogó mentése bepiszkolódna. A tóra azonban akkor se megy ki, mert odáig igen elfáradna szegény. Hát én vajon mit kívánok, Új esztendő alkalmából? Az ám, ezt már igencsak meg tudom mondani. Sokat töprengtem, gondolkodtam, mígnem azután eszembe is jutott. Könyvet kívánok a tanulók kezébe, sok-sok padot az iskolákba. Azt kívánom, egészséges legyen minden tanár elvtárs, hogy minden órán magyarázzon. Sok lapot kívánok a számtanfüzetbe, és azt kívánom, legyen év végére mindenkinek tele szebbnél szebb házi feladatokkal. És nagyobb legyen az iskolatáska, s legyen telisdetelt könyvvel. És tanulja meg mindenki, azt kívánom. Mert én tulajdonképpen nem is ezt akarom kívánni, hanem hogy a haza jövőre még szebb, még gazdagabb legyen. Több legyen a vas, a képeskönyv, a nóta a pionírtáborokban, sebesebben robogjon a vonat, szebb legyen májusban a gyöngyvirág, eső után a szivárvány. De mit tegyek, ha mindezeknek az az egyetlen módja, hogy többet dolgozzon, öntudatosabban küzdjön minden ember és emberke a hazában! Mert hiszen kívánhatok én rózsát az udvarotokra, ha nem ültetitek el, nem fog virág nőni. S ugyanez a helyzet a tudománnyal, mindenkinek kívánhatok okosságot és hosszú fehér szakállt, úgyis csak a tanulástól fog az okosság kinőni, így hát nem is kívánok többet, csak azt, nőjön mindenki, növekedjen, s bátran és szorgalmasan tegye meg, amit a haza elvár tőle. ”