Napsugár, 1961 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1961-01-01 / 1. szám

BAJOR ANDOR: ÚJÉVI kívánság Újesztendő napján mindenki kíván valami szépet és jót az embernek, a hazának, nemkülön­ben pedig az egész kerek világnak, így például itt van a pöttömű hópehely. Tudjátok-e, a hópehely mit kíván? Bizony, én sem nagyon tudom, mert a hópehely­­lyel nemigen szoktam beszélgetni. Egyszer azon­ban reáhullott a kalapomra, és akkor alaposabban szemügyre vettem, míg csak el nem olvadt. Úgy gondolom, a hópehely le kíván hullani a felhőből, hogy betakarja a szántást, a bokrokat, gyümölcsfákat, legyen sok kenyér, ribizli meg besztercei szilva, de azt ne egyétek jövőre se éretlenül, zölden, mert fájni fog a gyomrotok. Úgy gondolom, ezt kívánja a hópehely, kivéve persze a besztercei szilváról mondottakat, mert azt csak én tettem hozzá. A hópehely ugyanis sohase lát éretlen szilvát, mert addigra, amíg kinő az éretlen szilva, a hópehely elolvad szegény. Hát azt tudjátok, mit kíván a sok gyönyörű szál fenyő a hegyeinken? Bizony, én sem nagyon tudom, mert a fenyők nemigen állnak szóba velem. Ők csak inkább egy­más között zúgnak, susognak, s hogy az mit je­lent emberi szóban, csak a nálam sokkal öregebb tudósok értik. De egy ízben, a tavaly, elmentem egy nagy szál fenyő mellett, s akkor kissé szemügyre vettem, s amit mondok, abból gondolom.­­A fenyők örökké zöldellni kívánnak, egyesek le kívánnak menni a pionírokhoz télifának, mások pedig azt kívánják, hogy papirost gyártsanak az oszlopaikból, amire sok szépet írnak a hősökről, gépekről, a gyönyörű hazáról. De a könyvek lapjait ne mocskoljátok össze ám, tintával, sza­lonnával, mert később nem tudjátok elolvasni, és különben is csúnya dolog. Úgy gondolom, ilyesmit kívánnak a fenyők, kivéve persze, amit a tintáról meg a szalonnáról mondtam, mert azt csak a magam eszétől tet­tem hozzá. A fenyők ugyanis papirossá, könyvvé, képes újsággá változnak, de ők maguk már nem veszik a könyvet a kezükbe,, nem is tudnak ol­vasni szegények. Hát a fény, a villany fénye vajon mit kíván? Bizony, erről én magam se tudok pontosan számot adni. A fény, a villanyfény nem valami közlékeny, beszédes természetű manó, tulajdon­képpen nem is manó, hanem inkább egy csodálatos találmány, melyet a tudósok szám­lájára kell írnunk, nagy hálával. De ha nem is igen beszélgettem el vele, ezen Újévi köszöntőmet is villanyfény mellett írom, így csak konyítok hozzá valamicskét. Úgy gondolom, a fény, a villanyfény száguldani kíván, el akar jutni a legkisebb faluba is, a haza minden dolgozójának asztala mellé, ahogy az ország legjobbjai, a kommunisták kijelölték az útját. Azt kívánja, tanuljanak az emberek a világosságában, s tűnjön el mindenütt a homály, szóljon a muzsika meg az ének a rádióban. A rádió gombjaival azonban jövőre se nagyon babráljatok, ne csavargassátok, mert a lámpa kiég és elhallgat a masina, mint ahogy a csuka hallgat a cégés tóban. Úgy gondolom, csakis ilyesmit kívánhat a fény, a villanyfény, kivéve persze, amit a cégés tóról mondottam, mert az csak nekem jutott hirtelen az eszembe. A fény, a villanyfény ugyanis nem ismeri a cégés tavi csukákat, mert ő csak az utcákon és házakban sétál esténként, mikor a lámpát meg­gyújtjuk. Ilyenkor ki-be jár villogó ruhájában az ablakokon, és az utak porában sétál, de anélkül, hogy a ragyogó mentése bepiszkolódna. A tóra azonban akkor se megy ki, mert odáig igen elfá­radna szegény. Hát én vajon mit kívánok, Új esztendő alkal­mából? Az ám, ezt már igencsak meg tudom mondani. Sokat töprengtem, gondolkodtam, mígnem azu­tán eszembe is jutott. Könyvet kívánok a tanulók kezébe, sok-sok padot az iskolákba. Azt kívánom, egészséges legyen minden tanár elvtárs, hogy minden órán magyarázzon. Sok lapot kívánok a számtan­füzetbe, és azt kívánom, legyen év végére mindenkinek tele szebbnél szebb házi felada­tokkal. És nagyobb legyen az iskolatáska, s legyen telisdetelt könyvvel. És tanulja meg mindenki, azt kívánom. Mert én tulajdonképpen nem is ezt akarom kívánni, hanem hogy a haza jövőre még szebb, még gazdagabb legyen. Több legyen a vas, a képeskönyv, a nóta a pionírtáborokban, sebe­sebben robogjon a vonat, szebb legyen májusban a gyöngyvirág, eső után a szivárvány. De mit tegyek, ha mindezeknek az az egyetlen módja, hogy többet dolgozzon, öntudatosabban küzdjön minden ember és emberke a hazában! Mert hiszen kívánhatok én rózsát az udvaro­tokra, ha nem ültetitek el, nem fog virág nőni. S ugyanez a helyzet a tudománnyal, mindenkinek kívánhatok okosságot és hosszú fehér szakállt, úgyis csak a tanulástól fog az okosság kinőni, így hát nem is kívánok többet, csak azt, nőjön mindenki, növekedjen, s bátran és szor­galmasan tegye meg, amit a haza elvár tőle. ”

Next