Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-22 / 29. szám

a­it édl®§9 @ HmA­­ . . . Oh ti édes, csengő rímek ! Ti, kik szivem templomának Vagytok zengő csengetyűi, Kik szivemnek édes búját És örömét hangoztátok, — Ama boldogabb időkben, A midőn a dalnak szárnyán Boldogságom hona felé, A szerelem mámorától Ittasulva, repült lelkem! Óh ti édes, csengő rímek, Hallgassatok el örökre. Hangjaitok varázsában Nincs már, a ki gyönyörködjék . . . És te szív, te beteg féreg, Hogyha gyöngyöt bírsz teremni Fájdalmidnak tengerében : Vesd ki magadból a gyöngyöt, Vesd a háborgó tengernek Puszta, homokos partjára, A szennyes kavicsok közé! Nincs már, kinek büszkeséggel, Gyöngyeidből koronákat — Rakjak fényes homlokára . . . Lantom, hallgass el örökre ! Összetépett húrjaidnak Hangjai csak megzavarnák Azt a bús halotti csendet, Mely az édes múlt fölé, mint Szemfedő hull a halottra. Vagy ha olykor meg-megrendülsz : Hangod legyen temetőknek Éjben zúgó, bús harangja, Hogy én fájó ihletéssel Térdre hullva: áldjam azt, ki Éles kést ütött szivembe . . . Óh! mert szivem igy is őt, — csak Őt szeretheti örökre! Komócsy József, Brnuldi P­a­­á­g ip­á­rfi. — Korrajz a múlt időkből. — Irta: Deák Farkas. (Vége.) V. Sennyey Pongrácz családi körben. Arczain vad indulat vonási vágy szelídre elsimultanak. Vörösmarty, így jön vége a dévai rém-gyülésnek s a két férfi, kik már barátokká levének, kísérőikkel együtt Udvarfalva felé vették utjokat. Mondhatni csak néhány óráig tartott a nagy megin­dulás, mely Sennyey keblét szive rejtekéig fölnyitotta. Aztán visszatért az előbbi hidegvér, a nyugodt kedély és számitó ész. Hallgatva lovagolt derék utitársa, István ur mellett, s gondolkozott az eseményekről és viszonyokról, melyek oly gyorsan követék egymást. És azon törő fejét, hogy váljon a szegény haza miként juthatna minél hamarább az eny­hülés, fölújulás csendes révébe. Utazásuk harmadik napján érkeztek a Székelyföldre s Maros-Vásárhelytt megállapodva, a szék hivatalnokát egypár birtokos úr, s a városi polgárok előkelői köszön­ték Sennyeyt. Ő nagysága keveset szólt, se jó, se rész kedvet nem mutatott, kihallgatta, nagy türelemmel hall­gatta ki az emberek panaszait és kérelmeit, s Rozsnyaira bízta, hogy feleljen meg nekik, s ígérje meg nevében, hogy ő híven és igazán megértvén dolgaikat, ő felsége a király kormánya elé fogja terjeszteni, s rajta nem fog múlni, hogy mindenben megelégedésüket találják, — másfelől pedig türelemre és kitartásra buzdítá a székes város jelen volt tagjait. Végezvén e félhivatalos kihallgatást, mint az ország főtanácsosa, egypár legközelebbi rokon kíséretében Udvarfalvára lovagolt ki. * * * Mily csodálatos hatalom van a családi életben, azt senki se fogja tagadni, kinek részéül jutott azt élvezni vagy 29

Next