Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-08-08 / 63. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam 63. szám. Kedd augusztus 8. intirus— Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyomdájában. Pest, 1871, Augusztus 4-ike. Székely határőri alap. Ismeretes, hogy Felsége 1868-ban a volt székely ezredeknek bizonyos fekvő és pénzbeli vagyont visszaadott. Akkor és azóta ezen vagyon hová fordítására nézve kétféle nézet nyilvánult; egyik az, hogy a pénzbeli (lóbeszerzési) alap osztassák ki az illető huszárcsaládok közt — másik nézet az, hogy mint közös vagyon iskolai s egyéb közhasznú czélokra fordíttassék. Mi nem kételkedtünk azon, hogy az előbbi nézet, mely néhány család korlátolt, önző gondolkozásából született, el fog enyészni, s a visszanyert alapok iskolai közczélokra fognak fordittatni. Nem kételkedtünk ezen először, mert — ha jól tudjuk —a Felsége adomány levelében is ki van fejezve, hogy ezen alapok népoktatási czélokra fordítandók; másodszor, mert ott a jó példa a volt I. és II. román határőr ezred eljárásában, melyek a Felségétől már előbb visszanyert hasonnemű vagyonukat szintén osztatlanul iskolai czélokra alapították s azokból egész sorát a virágzó iskoláknak tartják fenn s évről évre gyarapítják ; harmadszor , mert igazságosan úgy sem lehetne a szóban levő vagyont felosztani, miután arra a biztos aránykulcs hiányzik ; s végre, mert botorság volna egy létező alapot néhány száz család közt felosztani apró összegekben, mi reájuk nézve is talán pár hétre lenne érezhető valami, aztán elenyésznék minden hatás nélkül, mintha nem is lett volna, míg együtt kezelve, századokra kiható forrásává válnék az összes székelység miveltségi gyarapodásának, és pedig jó kezelés mellett folyvást növekedő mértékben. Amennyire észszerűnek s természetesnek találtuk tehát azt, hogy az érdekelt székely családok képviselete — tudtunk szerint — eddig a fennforgó alapoknak együtt tartása s iskoláié czélokra fordítása mellett nyilatkozott, ép oly meglepő reánk, s azt hisszük, minden komoly gondolkozás a székely hazafira nézve az, hogy most újbaban kezdünk hallani a felosztásról s felosztás melletti agitálásról. Szegény székely nép ! a helyett, hogy akadnának lelkes vezetőid, kik arra igyekeznének bírni, hogy ezer szükségeid fedezésére újabb és újabb alapokat teremts, a mi által annyira hátramaradt szellemi s annyagi gyors fejlődésedet eszközölheted, míg van idő , e helyett akadnak haszonleső izgatóid arra, hogy egyetlen meglevő tekintélyes közalapod feloszlassák ! No de nem hisszük, hogy ily, obscurus törekvés érvényre juthasson , s még ha lábra is kapna, nem hisszük, hogy a kormány beleegyezzék a visszanyert alapok felosztásába, azaz megsemmisítésébe. A székely nem teheti magát nevetségessé román polgártársaink előtt, kik egyhangúlag átlátták, hogy az általuk visszanyert vagyon felosztásáról szó sem lehet, hogy azt üdvösen együtt tartva s kezelve, csakis köznevelési czélokra lehet a magok körében fordítani. Legyen hát vége a felosztási balgaságnak, s a helyett, mint román atyánkfiai, lássunk az alap rendezéséhez, szervezzük a kezelő testületet, határozzuk meg szorosabban a czélokat, mikre az alap jövedelmét fordítni akarjuk, a módot, miszerint azt fordítsuk. Hozzunk alapszabályokat. Szóval álljon elő egy organikus testület, mely ezen iskolai érdekeink előmozdítására nyert szép alapot kezébe vegye s vele rendszeresen hasson, gyarapitson. Alkalmilag még bővebben fogjuk eziránt nézeteinket fejtegetni, ha t. szerkesztő úr becses lapjában tért nyerünk.*) g. 9 Némely emlékeim a régi jó időből. (Folytatás). Megvan! Szólal fel egyik barátaim közül, ennél szebb pár embert a világ nem látott ! pompás ! elküldjük ! elvisszük ! os ez nagyszerű lesz ! és folytonosan nevetett. Miután barátunk a nevetésből és felkiáltásokból kibontakozott, elbeszélte, hogy van a városon egy bizonyos N. báró, aki szintén olyan szomorító sőt talán még keservesebb körülmények között éli világát, mint Bálint bátyánk. A bárónak ugyan nem az a baja, hogy ne volna kivel, hanem inkább az, hogy nincsen mirigyék , pedig szegény bárót a sors végtelen szomjúsággal láttogatta meg. Hogy a bárónak Bálint bátyánk vendégévé kell lennie, egyhangúlag elhatároztuk. De hát ezt hogy intézzük? volt a kérdés, mert a báró mindenek daczára, ha egyéb nem is, de báró volt . Bálint bátyánk pedig, ha valami mesterfogást vesz észre, örökre megharagszik. Hosszas tanakodás után meghatározták barátaim, hogy a báróval elhitetik, miszerint őket Bálint bátyánk küldötte, hogy ö nagyságát hívják meg vendégének. Ő szívesen megkereste volna ö nagyságát, de ebben a veszekedett melegben nem képes utazni, mert a borvíz hamar megmelegszik, és ő figyelme csak is jól lhűtve szereti, és igen-igen szaporán egymás után. Bálint bátyámnak megint, hogy a báró kérte fel őket, hogy nála mint a vidék legtekintélyesebb és legbölcsebb férfiánál mutassák be. Г Én nagyon kiváncsi voltam tudni, hogy voltaképen hol kapjuk meg a bárót. Barátaim közbe eső tréfás megjegyzései által nagyon kiváncsivá voltam téve, sokáig nem kellett várnom, mert egyik barátom aki épen az ablakon kitekintett, elkiáltotta magát : „Felséges itt a báró! szaladtam az ablakhoz, hogy lássam , de már a kapun befordult, és így várnom kellett, amíg épen az ivószobába lépett. Meg kell vallanom, a báró nem volt mindennapi ember. Az embernek mosolygásra készült arczája elfeledkezett szándékáról. A báró nagyságra a legmagasabb egyének közé volt számítható, de nagyon szikár és csontos alak ; arcza a szokottnál hosszabb, és azon a szeplő nagy mennyiségén kívül sok más folt is volt látható. Magas és keskeny homlokából hogy Lavater mit olvasott volna ki, meg nem mondhatom , az a felett levő verhenyes haj szürkülni kezdett , nagy kék szemei még bizalmat is kelthettek volna, hogyha nem látszot volna belőlök egy bizonyos keserűség, mondhatni barátságtalanság. Csendes nagy léptekkel ment végig az ivószobán, és annak legvégső szegletében lehetőleg minden társaságtól távol leült. Száraz markával megtámasztotta az állát és sötéten nézett maga elébe. Amint így a báróra reá néztem, minden reményem elmúlt, hogy Bálint bátyánknak kielégítő vendég vállhatnék belőle. Mintha a báró komolysága mi ránk is hatott volna, egyiknek sem jutott semmi tréfás dolog eszébe. — Megvallom, engem a báró igen nagyon érdekelt, és szerettem volna vele beszédbe ereszkedni , ezért hát sarkaltam barátaimat, hogy valamelyik szólítsa meg. De egyik a másikra nézett és úgy látszott, mintha egyiknek sem volna igen nagy kedve hozzá. Még azon barátunk is aki felfedezését annyi felkiáltással adta tudtunkra, nem nagy kedvet mutatott a báróval szóba állani ; de végül mégis csak elszánta magát, felkelt és erre-arra nézegetve, a báró asztalához somporgyált. A báró barátunk köszönésére hirtelen felemelte arczát. A meglepetés nem látszott reá kellemetes hatást gyakorolni. Arcza különös mozgásba jött, és annak minden izma más irányba rángatózott ; halkan valamit felelt barátunknak és kezet nyújtott neki. Barátunk leült és beszédbe ereszkedett vele. Kevés idő múlva az öreg kocsmáros egy kanta bort tett az asztalra. A báró mohón nyúlt utána és nagy gyorsasággal két pohárnyal magába öntött. Meghatároztuk barátainkkal, hogy egyenkint átszivárgunk a báró asztalához. Én az utolsók egyike voltam, ki oda ültem. — A társalgást a báró folytató, az azelőtt mondottakból keveset hallottam, mert a bárónak meglehetős gyenge hangja volt. Spanyolországban voltam folytató beszédét, amikor tudomására jutottam hogy tulajdonképen semmim sincsen. Birtokomnak egy részét elperelték a másikat magam pazaroltam el. Siettem haza, ámbár magam sem tudtam, miért; talán a felől, amit úgyis igen jól tudtam, még inkább meg akartam győződni. Hiába, az ember furcsa teremtése Hazai ügyek. A honvédelmi és közoktatási minisztérium között hosszabb idő óta folytak a tárgyalások az iránt, miként lehetne a tanítókat, kik akár az álló hadsereg akár a honvédség kötelékébe tartoznak, az első kiképeztetési időn kívüli tettleges szolgálatból fölmenteni. Erre nézve legközelebb azon megállapodásra jutottak, hogy amint egyrészt semmikép sem kívánatos, hogy a néptanítók nélkülözzék a harczképzettséget, úgy másrészt meg a népoktatást tartják sokkal fontosabbnak, semhogy azt az által akarhatnák akadályozni, hogy évenkint több száz tanító katonai szolgálat tétel folytán vonassák el fontosabb hivatásától; s ennél fogva a közoktatási minisztérium mindent elkövetni igér, hogy a néptanítók a tornászaton kívül a fegyverkezelés, czéllövészet s katonai gyakorlatok elemeit oktassák a közép és népiskolákban, míg a honvédelmi minisztérium az ily tanítókat, kik a fennebbi követelményeknek ele*) Czikkó úr ugy látszik az ügy állásáról nem bir tiszta felvilágosítással. Tudomásunk szerint Háromszék derék huszárcsaládjai a kérdéses alapnak felosztását nem is akarják, és arra nincsenek is reá szorulva. A felosztás csak mint jogi kérdés hozatott fel, t. i. hogy az érdekelt alap a székely huszárcsaládok tulajdona, a felett rendelkezni nekik van joguk, sőt ha úgy határoznák fel is oszthatnák, de felosztás komolyan sohasem tűzetett ki czélul. A székely huszárcsaládok azt akarják kivivni hogy rendelkezési joguk elismertessék, de ha ez megtörtént nem tehető fel hogy az alapot a népnevelés szent czéljára ne kívánnák fordítani, ellenkezőleg meg vagyunk győződve hogy az alapnak népnevelésre fordításába előre is beleegyeznek, csak hogy a felett mások az ők nevükben ne rendelkezzenek. Hisszük hogy azon megyőződésünkben, miszerént a derék huszárcsaládok a lóbeszerzési alapnak a népnevelés üdvös czéljára fordításában mielőbb maguk tesznek lépéseket, nem fogunk csalódni. Sz.