Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-08-08 / 63. szám

Brassó, 1871. Első évi folyam 63. szám. Kedd augusztus 8. intir­us—­ Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás: Kenyeres Ad­o­lf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyom­dájában. Pest, 1871, Augusztus 4-ike. Székely határőri alap. Ismeretes, hogy­­ Felsége 1868-ban a volt székely ezredeknek bizonyos fekvő és pénzbeli vagyont visszaadott. Ak­kor és azóta ezen vagyon hová fordítására nézve kétféle nézet nyilvánult; egyik az, hogy a pénzbeli (lóbeszerzési) alap osztassák ki az illető huszárcsaládok közt — másik nézet az, hogy mint kö­zös vagyon iskolai s egyéb közhasznú czé­­lokra fordíttassék. Mi nem kételkedtünk azon, hogy az előbbi nézet, mely néhány család korlátolt, önző gondolkozásából született, el fog enyészni, s a visszanyert alapok iskolai közczélokra fognak fordittatni. Nem kételkedtünk ezen először, mert — ha jól tudjuk —a­­ Felsége adomány levelében is ki van fejezve, hogy ezen ala­pok népoktatási czélokra fordítandók; má­sodszor, mert ott a jó példa a volt I. és II. román határőr ezred eljárásában, melyek a Felségétől már előbb visszanyert hason­­nemű­ vagyonukat szintén osztatlanul isko­lai czélokra alapították s azokból egész so­rát a virágzó iskoláknak tartják fenn s év­ről évre gyarapítják ; harmadszor , mert igazságosan úgy sem lehetne a szóban levő vagyont felosztani, miután arra a biztos aránykulcs hiányzik ; s végre, mert botor­ság volna egy létező alapot néhány száz család közt felosztani apró összegekben, mi reájuk nézve is talán pár hétre lenne érez­hető valami, aztán elenyésznék minden ha­tás nélkül, mintha nem is lett volna, míg együtt kezelve, századokra kiható forrásává válnék az összes székelység miveltségi gya­rapodásának,­­ és pedig jó kezelés mellett folyvást növekedő mértékben. A­mennyire észszerűnek s természe­tesnek találtuk tehát azt, hogy az érdekelt székely családok képviselete — tudtunk szerint — eddig a fennforgó alapoknak együtt tartása s iskoláié czélokra fordítása mellett nyilatkozott, ép oly meglepő re­ánk, s azt hisszük, minden komoly gondol­kozás a székely hazafira nézve az, hogy most újbaban kezdünk hallani a felosztásról s felosztás melletti agitálásról. Szegény székely nép ! a helyett, hogy akadnának lelkes vezetőid, kik arra igye­keznének bírni, hogy ezer szükségeid fe­dezésére újabb és újabb alapokat teremts, a mi által annyira hátramaradt szellemi s annyagi gyors fejlődésedet eszközölheted, míg van idő , e helyett akadnak haszonleső iz­­gatóid arra, hogy egyetlen meglevő tekin­télyes közalapod feloszlassák ! No de nem hisszük, hogy ily, obscu­­rus törekvés érvényre juthasson , s még ha lábra is kapna, nem hisszük, hogy a kor­mány beleegyezzék a visszanyert alapok fel­osztásába, azaz megsemmisítésébe. A székely nem teheti magát nevetsé­gessé román polgártársaink előtt, kik egy­hangúlag átlátták, hogy az általuk vissza­nyert vagyon felosztásáról szó sem lehet, hogy azt üdvösen együtt tartva s kezelve, csak­is köznevelési czélokra lehet a magok körében fordítani. Legyen hát vége a felosztási balga­­ságnak, s a helyett, mint román atyánkfiai, lássunk az alap rendezéséhez, szervezzük a kezelő testületet, határozzuk meg szoro­sabban a czélokat, mikre az alap jövedel­mét fordítni akarjuk, a módot, miszerint azt fordítsuk. Hozzunk alapszabályokat. Szóval álljon elő egy organikus testület, mely ezen iskolai érdekeink előmozdítására nyert szép alapot kezébe vegye s vele rend­szeresen hasson, gyarapitson. Alkalmilag még bővebben fogjuk ez­iránt­ nézeteinket fejtegetni, ha t. szerkesztő úr becses lapjában tért nyerünk.*) g. 9 Némely emlékeim a régi jó időből. (Folytatás). Megvan! Szólal fel egyik barátaim közül, en­nél szebb pár embert a világ nem látott ! pompás ! elküldjük ! elvisszük ! os ez nagyszerű lesz ! és folytonosan nevetett. Miután barátunk a nevetésből és felkiáltásokból kibontakozott, elbeszélte, hogy van a városon egy bizonyos N. báró, a­ki szintén olyan szomorító sőt talán még keservesebb körülmények között éli világát, mint Bálint bátyánk. A bárónak ugyan nem az a baja, hogy ne volna kivel,­­ hanem inkább az, hogy nincsen m­i­r­igyék , pedig szegény bárót a sors végtelen szomjúsággal láttogatta meg. Hogy a bárónak Bálint bátyánk vendégévé kell lennie, egyhangúlag elhatároztuk. De hát ezt hogy intézzük? volt a kérdés, mert a báró minde­nek daczára,­ ha egyéb nem is, de báró volt . Bálint bátyánk pedig, ha valami mester­fogást vesz észre, örökre megharagszik. Hosszas tanakodás után meghatározták barátaim, hogy a báróval elhitetik, miszerint őket Bálint bá­tyánk küldötte, hogy ö nagyságát hívják meg ven­dégének. Ő szívesen megkereste volna ö nagyságát, de ebben a veszekedett melegben nem képes utazni, mert a borvíz hamar megmelegszik, és ő figyelme csak is jól lh­űtve szereti, és igen-igen szaporán egy­más után. Bálint bátyámnak megint, hogy a báró kérte fel őket, hogy nála mint a vidék legtekinté­lyesebb és legbölcsebb férfiánál mutassák be. Г Én nagyon kiváncsi voltam tudni, hogy volta­­képen hol kapjuk meg a bárót. Barátaim közbe eső tréfás megjegyzései által nagyon kiváncsivá voltam téve, sokáig nem kellett várnom, mert egyik bará­tom a­ki épen az ablakon ki­tekintett, elkiáltot­ta magát : „Felséges itt a báró! szaladtam az ablakhoz, hogy lássam , de már a kapun befordult, és így vár­nom kellett, a­míg épen az ivó­szobába lépett. Meg kell vallanom, a báró nem volt minden­napi ember. Az embernek mosolygásra készült ar­­czája elfeledkezett szándé­káról. A báró nagyságra a legmagasabb egyének közé volt számítható, de nagyon szikár és csontos alak ; arcza a szokottnál hosszabb, és azon a szeplő nagy mennyiségén kívül sok más folt is volt lát­ható. Magas és keskeny homlokából hogy Lavater mit olvasott volna ki, meg nem mondhatom , az a felett levő verhenyes haj szürkülni kezdett , nagy kék szemei még bizalmat is kelthettek volna, hogy­ha nem látszot volna belőlök egy bizonyos keserű­ség, mondhatni barátságtalanság. Csendes nagy léptekkel ment végig az ivó­szobán, és annak leg­végső szegletébe­n lehetőleg minden társaságtól távol leült. Száraz markával megtámasztotta az állát és sötéten nézett maga elébe. A­mint így a báróra reá néztem, minden reményem elmúlt, hogy Bálint bátyánknak kielégítő vendég vállhatnék belőle. Mintha a báró komolysága mi ránk is hatott volna, egyiknek sem jutott semmi tréfás dolog eszébe. — Megvallom, engem a báró igen nagyon érde­kelt, és szerettem volna vele beszédbe ereszkedni , ezért hát sarkaltam barátaimat, hogy valamelyik szólítsa meg. De egyik a másikra nézett és úgy látszott, mintha egyiknek sem volna igen nagy ked­ve hozzá. Még azon barátunk is a­­ki felfedezését annyi felkiáltással adta tudtunkra, nem nagy ked­vet mutatott a báróval szóba állani ; de végül mégis csak elszánta magát, felkelt és erre-arra nézegetve, a báró asztalához somporgyált. A báró barátunk köszönésére hirtelen felemelte arczát. A meglepetés nem látszott reá kellemetes hatást gyakorolni. Arcza különös mozgásba jött, és annak minden izma más irányba rángatózott ; hal­­­kan valamit felelt barátunknak és kezet nyújtott ne­ki. Barátunk le­ült és beszédbe ereszkedett vele. Kevés idő múlva az öreg kocsmáros egy kanta bort tett az asztalra. A báró mohón nyúlt utána és nagy gyorsasággal két pohárnyal magába öntött. Meghatá­roztuk barátainkkal, hogy egyenkint átszivárgunk a báró asztalához. Én az utolsók egyike voltam, ki oda ültem. — A társalgást a báró folytató, az azelőtt mon­dottakból keveset hallottam, mert a bárónak megle­hetős gyenge hangja volt. Spanyolországban voltam folytató beszédét, a­mikor tudomására jutottam hogy tulajdonképen semmim sincsen. Birtokomnak egy ré­szét elperelték a másikat magam pazaroltam el. Siettem haza, ámbár magam sem tudtam, miért; talán a felől, a­mit úgyis igen jól tudtam, még inkább meg akartam győződni. Hiába, az ember furcsa teremtése Hazai ügyek. A honvédelmi és közoktatási mi­nisztérium között hosszabb idő óta folytak a tárgyalások az iránt, miként lehetne a tanítókat, kik akár az álló hadsereg akár a honvédség kötelékébe tartoznak, az első kiképeztetési időn kívüli tettleges szolgálatból fölmenteni. Erre nézve legközelebb azon megállapodásra jutottak, hogy a­mint egy­részt sem­mikép sem kívánatos, hogy a néptanítók nélkülözzék a harczképzettséget, úgy másrészt meg a népoktatást tartják sokkal fontosabbnak, semhogy azt az által akarhatnák akadályozni, hogy évenkint több száz tanító katonai szolgálat tétel folytán vonassák el fon­tosabb hivatásától; s ennél fogva a közoktatási mi­nisztérium mindent elkövetni igér, hogy a néptaní­tók a tornászaton kívül a fegyverkezelés, czéllövé­­szet s katonai gyakorlatok elemeit oktassák a közép és népiskolákban, míg a honvédelmi minisztérium az ily tanítókat, kik a fennebbi követelményeknek ele­*) Czikk­ó úr ugy látszik az ü­gy állásáról nem bir tiszta felvilágosítással. Tudomásunk szerint Há­romszék derék huszárcsaládjai a kérdéses alapnak felosztását nem is akarják, és arra nincsenek is reá szorulva. A felosztás csak mint jogi kérdés hozatott fel, t. i. hogy az érdekelt alap a székely huszárcsaládok tulajdona, a felett rendelkezni nekik van joguk, sőt ha úgy határoznák fel is oszthatnák, de felosztás ko­molyan sohasem tűzetett ki czélul. A székely huszárcsaládok azt akarják kivivni hogy rendelkezési joguk elismertessék, de ha ez meg­történt nem tehető fel hogy az alapot a népnevelés szent czéljára ne kívánnák fordítani, ellenkezőleg meg vagyunk győződve hogy az alapnak népnevelés­re fordításába előre is beleegyeznek, csak hogy a felett mások az ők nevükben ne rendelkezzenek. Hisszük hogy azon megyőződésü­nkben, m­isze­­rént a derék huszárcsaládok a lóbeszerzési alapnak a népnevelés üdvös czéljára fordításában mi­előbb maguk tesznek lépéseket, nem fogunk csalódni. Sz.

Next