Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-01-06 / 2. szám

Brassó, 1871. Első évi folyam 2. szám. Péntek január 6. Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer, Kedden és Pénteken. Ára: Egész évre . 6 ft. — kr. Félévre . . 3 ft. — kr. Negyedévre . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői és kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászat­ és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr.— (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint. — Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyom­dájában. » Petőfi Sándor leg­szebb verse. A „Magyar Újság“ újévi száma egy levelet közöl, melyben érdekesen van előadva Petőfi két ver­sének története. Íme után közüljü­k az egész levelet: „A magyar nép felejthetetlen emlékű, lángkeblű nagy költője Petőfi Sándor, sokszor és több ízben a pillanatnyi Kevély által ihletetten írta dalai nagy ré­szét, a körülmények behatása alatt. Úgy jött létre „Ivásközben“ czímű bordala, és eddig még világot nem látott „legszebb verse“, melynek létrejöttének története, úgy hiszem érdekelni fogja mindazokat, kik Petőfit ismerték, vagy irányában kegyeletes em­lékkel viseltetnek. Az 1843-ik évben Petőfi Sándor mint közrendü színész Debreczenben egy fütetlen kis szobában la­kott; olvasni, időzni és francziából a Kisfaludy-Tár­­saság részére regényeket fordítani feltárt az úgyne­vezett ócska collegium XIX-ik szobájában levő olva­só köri helyiségbe, hol a többek közt egy estve, Ko­vács József — ki több verseire dallamot szerzett — és több vig­éziuiborák pénzt tettünk össze — con­­feráltunk, hogy a rideg életű költőnek egy kedélyes estvét szerezzünk; volt kenyér, kolbász, bor, zene és vidor ifjúsági jókedv. Petőfi harmadmagával volt az ifjúság vendége, elbeszélte előttünk élte addigi történetét, tanulói s katonai viszontagságait, mi ver­seit szavaltuk, és Kovács József által több verseire szerzett dallamokat énekeltünk, melyek tetszését meg­nyerték. Én ez időben mint akkori könytárnok ,Lep­ke­­czim alatt egy ifjúsági írott heti­lapot szerkesz­tettem, melybe T­etőfi, Bulyovszki, Székely dolgoza­tokat adtak. Éjféltájban felszólítottam a bor és ifjúi jó kedélyünk által felviranyozott Petőfi Sándort, hogy írjon valamit a holnapután megjelenendő „Lepké“-be. Papírt kért és felirta a czímet: „Ivás közben.“ Motto: Soknak kárt Teszen a bor, szent igaz; Soknak árt A tivornya, semmi az. Félre most az éthikával Nincs itt pap. Csokonai. Ezután következik az ismert bordal egészen e ver­sei étig: „Hadd igyam hát! hogy forogjon Kerekem, Meg sem állok, csak a kancsó- Feneken. Bárha mindjárt, a mint Falstaff szólana, Bárba, — mondom, — egy mértföldig tartana.“ — Eddig Írván, eredeti kéziratát most is bárkinek felmutathatom, bort kért, ivott és felolvasta, általunk a legnagyobb lelkesedéssel fogadott, ivás közben írott fentebbi bordalát s általadta a „Lepke“ számára. Midőn a vidám társaság éjfél után eloszlott, Pe­tőfi, mint máskor is gyakran, hálásra bent maradt, s ágyamat el nem fogadván, pár nagy könyvet tön feje alá, s a bosszú fenyőlóczára leheveredett és újólag szóba hozatván az általa most írott bordal, kérdezte: mit mondok hozzá? Azt feleltem, hogy az egész na­gyon szépen sikerült darab, de nem jól végződik, mintha még hiányoznék belőle valami, egy szóval a végződése nem csattanós, miként más verseinél ta­pasztaltam. Hát hol és hogy hagytam el? kérdezé. Felolvastam ekkor a két utolsó strófát. Felkelt, ke­zébe vette az eredeti kéziratot, szótlanul leült az asztal mellé, és ezt írta utána: Hol is hagytam! . . . tudj a gólya ügy, — igaz,­­­­A malom volt az utósó. Vagy nem az? Mit is mondtam a malomról? ... én bizon Hogyha présbe csavariznak, sem tudom. Annyi szent, ... a szemem baja Oly nehéz, Mint malomkő, — tán az álom környékez? . . . Elég is ma a tivornya, — ágyba hát! Álmodozzuk folytatását, — jó éjszakát! Petőfi Sándor. Pár év múlva Pestről Szatmármegyébe utazván, meglátogatott Er-Mihályfalván, azzal köszöntvén be, — miután megkérdezte: van-e bor és kolbász? — hogy három nap és három éjjel nálam fog mulatni. Ez idő alatt — mert szavát be is váltotta — felhoztam és elszavaltam előtte „Ivásközben“ czimü bordalát,melyről, mind mondá, egészen megfeledkezett, megmutatván eredeti kéziratát, magának lemásolta, elvitte Pestre. Ugyanez alkalommal felkértem, hogy mostani együttlétünk emlékére is írna egy verset. Azt felel­te: „jól van! most fogom írni a legszebb versemet,“ és csakugyan az elővett papírra ezen czimet irta: „Legszebb versem.“ Sok verset írtam én már össze, S nem mindenik haszontalan, De amely hírem megszerezte, A legszebb vers még hátra van! Legszebb lesz az, ha majdan Bécscsel Hazám boszuja szembe száll, S én villogó kardom hegyével Száz szívbe ezt irom: Halál! Petőfi Sándor. ) A királyföld vagyona és iskolák se­gélyezése. A­mint múlt lapunkban említettük, a szász nemzeti egyetem folyó hó 10-én meg­kezdi üléseit. A tárgyak egy nevezetes részét iskolák felállítása fogja képezni. E tekintetben volnának némi megjegyzéseink. Nem gondolnék, hogy legyen még va­laki, a­ki abban a nézetben volna, hogy a királyföld vagyona a szász nemzet kizá­rólagos tulajdona lenne, hanem ha mégis akadna, a­ki ilyen szűkkeblű nézeteket táplálna, nagyon bajba jöhetne akkor, a­mikor megbíznák, hogy ezen vagyont a szász nemzet fiai között ossza fel. Már csak azt is, hogy ki szász, bajos meghat­­ározni; de hogy ki hányad ízben szász, ez már lehetetlen, mert ily nemű családkönyvek nem vitettek, és más ismertető jelekről sincsen gondoskodva. A királyföld vagyona országos dona­­tiok jövedelméből alapult, és az csak azér­t neveztetett szász nemzeti vagyonnak mivel akkor csak is a szász nemzeti brit politikai jogokkal a királyföldön, de miután a kivált-­­ságok megszűntek, és a hazának minden­ polgára egyenjogúvá vált, minden javadal-­­­makban és terhekben a terület minden la­kójának egyaránt kell részesülnie. . . E kérdés felett, úgy hisszük, igen sok vita nem leend; inkább a lesz vita tárgya, hogy hova és milyen iskolák állíttassanak. Lehet, hogy meghatározza az egyetem, hogy kiírt Nagy-Szebenbe egy ipariskolát és a már segélyzett és közelebbről Brassó­ban és Beszterczén felállítandó földmivelési iskolákat még dúsabban adományozza, és még a szabadelvűségben annyira megy, hogy az ezen iskolákban német nyelven előadott tantárgyak hallgatására a más nem­zetiségek gyermekeit­­ feljogosítja. Ily nemű iskolák, Jillet, a szász nemzet czéljainak megfelelnének; de a más nemze­tiségek semmi hasznát sem vennék, mert vagy nem értik a nyelvet, vagy nincsen módjuk előlegesen kiképezni magukat. Egy­­átalában ilynemű iskolák azokat nem elé­gethetik ki. A jelen korban megkívánhatja minden­ki, hogy saját anyanyelvén oktassák; a mellett az is állhat, hogy a más nemzeti­ségeknek szükségei is mások. A­míg a szá­szoknak ipar és földmivelési iskolára van szükségö­k, úgy lehet a magyarnak és ro­mánnak még megfelelő népiskolája sincsen. Hiába nézi ő akkor az említett két szép iskolának falát, mert annak ajtai még abban az esetben is, ha az ottani tannyelvet ér­tené, zárva maradnának előtte. A barczasági magyar falvak, mit min­denki tud, 48-ig jobbágyközségek voltak, de azokban a regaléknek máig a város az ura; minden községi és egyházi terhet a szegény ember maga kell hogy hordjon 48 óta is; csoda hát, ha árva lelkeknek nin­csen még csak megfelelő népiskolájuk is? Nem biza, de csoda az, hogy ez a nép ak­kor, a­mikor minden srellék meg volt arra, hogy tökéletesen tönkre menjen, még él. De hagyjuk ezeket a kevéssé örvendetes dolgokat és térjünk vissza az iskolákhoz. A mint már említek, a barczasági ma­gyar falvak gyengén állnak népiskolák dol­gában, de nem saját hibájuk ez, hanem a körülmények mostohasága, mert szeretik azoknak lakói nagyon is az iskolát, de mind hiába ha nincs pénzerő, a­mivel felállítják, és a már fennállókat jó karba tegyék. Ide fordítsa a szász nemzeti egyetem figyelmét, itt van mit tenni, itt meg lehet mutatni, hogy a traditionális szűkkeblűség ma már nem létezik. A Barczaság 30,000 lélekre menő ma­gyar ajkú lakossága nem sóhajtozik akadé­miák vagy istentudja minő magas oskolák után. Jelenleg minden vágyai abban össz­pontosulnak, hogy Hosszúfaluban, mind a két falu számára egy­ felsőbb népiskolát ál­lítson fel. Ezt ajánljuk a szász nemzeti egye­temnek atyai gondoskodásába. Nem mondjuk mi azt, hogy áldozzon a szász nemzeti egyetem a barczasági ma­gyarság javára akkor, h­a másokon, kik még inkább szűkölködnek, kíván segíteni ; legyen segítve másokon is, és mi örömmel fogad­juk, h­a román testvéreinknek a két faluban szintén segítségükre lesznek egy hasonló fel­sőbb népiskola felállításában, ha ők ilyennel nem bírnának. Ez az én nótám is olyan, mint a csár­dás: szomorú az eleje, de vigabb lesz a vége. Ha mindenütt olyan követeket választottak a szász egyetemre, mint Brassóban, meg le­hetünk győződve, hogy a szász föld egy új korszakba lép. Nem kívánnak ezek szász országot, hanem az egyes municipiumok sza­bad fejlődését, megvetik a kornak már meg nem felelő kizárólagosságot, és leghőbb óhaj­tásuk a többi nemzetiséggel szeretett test­vériségben élhetni. Ha a többi követek is, bár részben, ilyen férfiak lesznek, akkor teljes bizalmunk lehet, hogy méltó kíván­ságunk a szász nemzeti egyetemben visz­­h­angra talál, és forró óhajtásunk, a hosszú­­falusi felsőbb népiskola, létesülni fog. ..

Next