Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-11-21 / 93. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam (13. szám. Csütörtök, november 21. Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft.— kr. Félévre . . . . 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 кг. A szerkesztő irodája: Nagypiacz 322 szám. Lakása : Bolgárszeg 1425 sz. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. A „Reform“ a királyföld rendezéséről. Közöljük a fentnevezett derék Deákpárti lapnak nézetét a királyföld rendezése felöl. Osztjuk is nézeteit két kivétellel. Egyik az, hogy a kérdés nem helyesen van így feltéve, hogy Erdély magyar legyen-e vagy oláh. Egyetlen helyes álláspont az, hogy Erdélyben magyar, oláh, szász, német szeretett hazát találjon, és ezt mindenik a közös magyar haza iránti hű hazafi érzéssel érdemelje ki. A másik kifogásunk az, hogy a szász különleges egyetem semmikép fenn nem tartható anélkül, hogy az állam egysége ne csorbuljon s anélkül, hogy ezen szomorú emlékű testület alkalom akadtán ki ne nyitsa kezét politikai befolyás után. Egyebekben osztjuk az itt következő jeles czikket. Napról napra mindinkább ki kezd derülni, hogy azon öt év alatt, mely államiságunk viszszanyerése óta telt, igen keveset tettünk a magyar állam nemzeti egységének biztosítása és teljesítése mellett. Bárhova tekintsünk, mindenhol hézagokat, vesztett pozíciókat fedez föl szemünk. Mint tisztábban kezd előttünk állni azon szomorú igazság, hogy a magyar faj, a magyar nyelv állami uralmának kétségtelen megállapítása nem foglalt helyet vezérlő államférfiaink politikai terveinek pontozatai közt. Midőn parlamentünk legközelebbi üléseiben elő fog terjesztetni a királyföld rendezéséről szóló törvényjavaslat, lehetetlen, hogy ez eszmék ne ébredjenek bennünk. Kell-e mondanunk, hogy Erdély mi a magyar embernek? Daczára annak, hogy a statistika kegyetlen adatai bizonyítják, miszerint Erdélynek vannak részei, melyek aagyarok csak voltak, daczára e kínos valóságnak — és talán épen azért annál hőbben — érezzük azon varázst, mely a bérezés hantot a magyar korona legdrágább gyöngyévé teszi előttünk. Mennyi édes, fájdalmas emléke múltúnknak fűződik e földhöz! E panacziája a magyar nyelvnek és művelődésnek a hanyatlás legsötétebb évtizedeiben; ez utolsó menhelye a magyar függetlenségnek ; a tiszta magyar szellem e szűk, de annál bensőbb, hivebb empóriuma : miért ne vallanók be, hogy részrehajlók vagyunk iránta való érzéseinkben, és szinte féltékenyebben őrizzük, féltjük fejlődését, mint a magyar haza bármely más pontjáét. Pedig e fejlődés a forradalom óta nem kedvező a magyar elemnek és kultúrának; magyar részről inkább védő, mint hódító, inkább konzerváló, mint terjeszkedő. Nevezzük nevén a gyermeket, ami Erdélyt két táborra osztja, az a kérdés magyar vagy oláh ? E rideg alternatíva között kell választani ét külön, harmadik aspiráczióknak ott nincs helyök. Ezt az igen egyszerű, után útfélen hallható igazságot , melynek konsequentiáit azonban nem szokták vonni, meg kell fontolnia kormányunknak és törvényhozásunknak, meg a szászoknak. És meg kell érteniök, hogy Erdély, ez a valóban utolsó őrállomása az európai kultúrának, melyet itt a magyar képvisel, legkevésbé sem az a hely, hol fiók Germániát lehetne nyitni. Itt választani kell nyugat és kelet közt, magyar kultúra és dákóromán barbárság közt, harmadik nincs. Külön szász nemzet léte, amióta elsodortattak a históriai törvény sorompói a nemzetiségi törekvések féktelen áradatai által, nem képzelhető és nem lesz. Az ellenkező fölfogás képtelenség, melynek árát megadhatja ugyan másodsorban a magyar, de első sorban és közvetlenül maga az erdélyi szász. A dolgok ilyetén fölfogásának, mik a gyakorlati következései ? Elsősorban az, hogy a szász status in statu-nak meg kell szűnnie, hogy a szász föld alkalmazkodjék azon állami közigazgatási szervezethez, mely egész Magyarországra a Királyhágón innen és túl, mérvadó és végre, hogy ez intézmények keretén belül fogja föl helyzetét és az intézmények formáit oly szellemmel elevenítse meg, mely a magyar államiság szelleme. E legutóbbi posztulátum nem függ se törvénytől, se kormánytól, sem intézményektől. — Függ a szászok hazafiságától, bölcseségétől és kellő öntudatra ébredt létföntartási ösztönétől. Hanem a többi követelmények teljesítése a magyar kormány és törvényhozás belátásától és erélyétől függ. A szász közigazgatási szervezet megállapításánál döntőnek kell lenni azon útnak és módnak, melyet a magyar s erdélyi közhatóságok rendezéséről szóló törvény elénk szab. Mint fentebb mondok, status in statu, szász állam magyar földön ma már képtelenség. 1848 óta eltöröltünk annyi történeti jogosítványt, lerontottunk annyi történelmi alkotványt, melynek eltörlése, lerontása egyenest fajunk érdekeivel ellenkezett; hogy egyszer, midőn államunk homogenitását gátló különállásról van szó, legyen szabad szóba államunk hisztériái pretenziók és középkori privilégiumok álláspontja körül. A szászok csak úgy férhetnek a törvényszabta formákba, mint az ország többi polgárai. Az adminisztratív önkormányzat igényeinek untig eleget tehetni székeikben és szabad városaikban. Külön nemzetiségi avagy politikai aspirácziókra az államnak törvényes tért és kifejezési formákat adnia nem szabad. A kérdés ilyetén megoldásának mindamellett egy gyakorlati nehézsége van. A szász „nemzeti“ vagyon kérdése az. Van több millióra rugó érték, alapítványi tőkékben, kórházak, árvaintézetek, múzeum, iskolaalapok stb. képében, melyek haszonélvezete megilleti az összes szászságot, vagy helyesebben, most, midőn e fogalomnak, mint politikai fogalomnak megszűnnie kell, az eddig úgynevezett szász székek összes lakosságát, ami nem oly lényegtelen megkülönböztetés, mint első pillanatra játszhatik. Ez a vagyon, minthogy többféle közoktatás- és művelődés-, közegészség- és jótékonyságügyi intézetekkel kapcsolatos, bizonyos központosított kezelést kíván, mely magát egész rendes adminisztráczióvá növi ki. E tényt pedig, melybe csaknem magánjog természetű jogczímek is belejátszanak, tekintetbe venni és vele számolni kell. Bármennyire kívánjuk a törvényhozástól, hogy a szász földet szorítsa azon közigazgatási keretbe, melybe egész Magyarország el tud férni, mégis meg kell engednünk, hogy legyen egy bizonyos kivételes központi közeg, mely e vagyont s a vele kapcsolatos ügyeket kezelje. A kormány javaslata, mint értesülünk, ily közegnek akarja továbbra föntartani is az eddigi szász univerzitást. Ám tartsa meg. Nem viseltetünk semmi rokonszenvvel az intézmény iránt, mely a közelmúlt provizóriumok alatt oly sokat tett a speciális, szeparatisztikus szász törekvések fejlesztésére. Góczpontja volt ezeknek, valamint vezérek az univerzitás feje a szász nemes Conrad Schmidt, ki jelenleg Bécsben élvezi nyugdíját. De minthogy az universitás már megvan , hadd szolgáljon a szükségelt közegül. Csakhogy megkívánjuk azt, és velünk bizonyára mindenki, ki igaz barátja a magyar államnak, hogy ez a hatóság ne legyen más, mint pusztán az elsorolt teendők végrehajtója. Kezelje a szász alapokat, ezen kívül semmi rendeltetése és czélja. Reorganizációjának olyannak kell lenni, hogy múltakba való pretenziókról, politikáról, közkormányzatról s egyéb olyan dolgokról, melyekbe avatkozni ez érdemes testület oly nagy hajlamot tanúsított, természetesen szó sem lehessen, így azután belenyugodhatunk létezésébe mi is. Mert azt kinyilatkoztathatjuk a fönforgó esetben és mindenkorra: csak oly határozottan s erélyesen fogunk megtámadni mindenféle szeparatisztikus, s azért alapjában magyarellenes törekvést, mely saját pártunk keblében és mintegy a létező viszonyokkal diplomata módon megalakulva akar érvényesülni, mint megtámadjuk azt, mely nyiltan vallja magát a fönálló rend s a magyar nemzet ellenségének. „Germa nizálás az iskolában át czimü czikkünket mondhatni az egész pesti sajtó átvette, teljesen osztván nézeteinket és felszólítván a kormányt, hogy a jelzett abnormitáson segítsen. • A „Kronstädter“ is utánközli, közbeközbe szokott élhetetlen és idétlen felszólalásaival tarifázva. Ezek a felkurjantások juttatták eszünkbe, hogy czikkünkből kifelejtettünk valami lényegest ,t. i. a medgyesi szász földmives iskolát. A dolog tehát úgy áll, hogy Erdélyben nem két, hanem három német nyelvű földmives iskola van, az egyetlen magyarral szemben. Annál ékesebb. Ez alkalommal ismételjük azon kérdést, melyre a „Krenst.“ még nem felelt: Igaz-e az, hogy az itteni szász földmives iskola évi költségvetése 8000 frt. ; s hogy ezen iskola két osztálya közül a másodiknak összesen 4 hallgatója van , következőleg, hogy ezen szász csemeték mindenikének évi taníttatása kereken 1000 írtba kerül ? Végül a „Kronstádternek“ azon henczegésére, hogy állítsanak a székelyek is akár 20 földmives iskolát, ő nem bánja, — csak annyi megjegyzésünk van, hogy ilyen büszkén beszélni akkor lehetne, ha a kérdésben lévő szász iskolákat szász urak a saját zsebükből állították volna. Köztudomásúlag azonban míg a magyarság csaknem minden vidéken áldozott és áldoz folyvást saját iskolái fentartására, a szász uraknak nem igen szokásuk saját zsebükből hozni áldozatot, hanem tart magának német iskolákat olyan közvagyonból, amelyhez másnak is legalább olyan joga volna, mint neki. S még henczeg is vele. A királyföldi egyetem első ülése. Az egyetem nov. 11-én kezdi meg ülésezését. Hallgatók voltak elegen, hanem az egyetemi küldöttek közül sokan hiányoztak. Az előértekezleten Schneider J. indítványára abban állapodtak meg, hogy a comes megnyitó beszédére senki sem mond válaszbeszédet, miután az egyetem született szónoka, a segesvári első küldött nincs jelen. A comes meghivatván, 11 órakor nyitá meg a gyűlést, beszédében előadja, hogy tavaly főleg azért nem hívta egybe az egyetemet még egyszer, mert „a nemzeti pénztár budgetje nem készíttethetett el.“ Ez okból a tavalyi előirányzat alapján kelle gazdálkodni. Számos nehézséggel kelle megküzdenie, mert az állam visszavette a fogarasi uradalmat, ami a bevételek sorát nagyon alterálta; másfelől az 1871. egyetem rendelkezései folytán még attól is lehetett tartani: váljon a tőke apasztása nélkül lehet-e teljesíteni a felvállalt kötelezettségeket. A lehetőt megtették; most az egyetemen a sor ez eljárást megbírálni, megvizsgáltatni úgy az 1871-ki, mint a jelen költekezéseket illetőleg. Továbbá az egyetem feladata, megállapitni a budgetet 1873-ra. Az előirányzatból ki fog tűnni, hogy az állapot javult, a kötelezettségek teljesíthetők tőkeapasztás nélkül, nemcsak a nagy iskola-alapítvány évi