Nemzet, 1883. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1883-02-01 / 31. szám
Budapest, január 31. Három része van annak a törvényjavaslatnak, melyet ritka érdekeltséggel és tárgyilagossággal tárgyal most a képviselőház. Az első rész felett, mely a tulajdonképen való uzsoráról szól, ma végleg határozott a többség, mely különböző pártárnyalatokból alakulva, a kamatmaximumot feltétlenül, minden (állandó és változó) alakjában, elvete és elfogadta az igazságügyi bizottság szövegezését, mely az uzsorát a szorult helyzet, könnyelműség és tapasztalatlanság kizsákmányolásában keresi és büntetőjogi szempontból sújtja. Nem szándékozunk visszatérni a vitára, mely e kérdés felett kifejlett. Csak constatálni kívánunk e tekintetben három dolgot. Egyik az, hogy az uzsorára vonatkozó ily természetű intézkedés szükségességéről mindenki annyira meg volt győződve, hogy a kormányt, a javaslat benyújtásáért, az ellenzék több kiváló szónoka őszintén üdvözölte. Ennek következtében oly tárgyilagos volt a vita, hogy ha Apponyi gróf és Szilágyi egyegy élesebb hangot abba bele nem kevernek, senki sem vette volna észre, hogy politikai pártok között folyik le az, és e mellett annyi szakszerű fejtegetés volt abban, hogy bátran szaktanácskozásnak is lett volna tekinthető. Amiből bizony nem származott hátrány a kormánypártra, mert annak szónokai legalább is voltak olyan magaslaton, mint az ellenzékiek, de az ellenzéktől sem fogja az országban senki sem rész néven venni, ha a törvény létrehozását előmozdítja, és elnapolási, valamint más indítványokkal, a tárgyalást félbe nem szakítja, így tehetne máskor is. A másik körülmény, mit az eddigi vitából kiemelni akartunk, abból áll, hogy a törvényjavaslat elfogulatlan védői e javaslat intézkedéseinek inkább morális hatásától, mint közvetlen pozitív eredményétől várnak valami üdvöset s nem kételkedünk, hogy ez a várakozás teljesülni is fog. Ezzel kapcsolatban kiemeljük továbbá azt, hogy a kamatmaximum eszméjének elvetése helyesen történt. Ez már közgazdasági rendszabály lett volna, s oly térre vitte volna a javaslatot, ahol eredményeket nem produkált volna, hanem a helyett oly zavarokat idézhetett volna elő hitelviszonyainkban, melyek több kárral jártak volna, mint amennyivel az uzsora összekötve van. Megszorította és megdrágította volna a hitelt ott is, hova eddig azt a szabad verseny könnyen és zavartalanul elvitte s azoknak ártott volna, akik eddig az uzsora súlyát nem érezték, s nem használt volna azoknak, akik terheit viselik. A harmadik kiemelendő körülmény az, hogy a kamatmaximummal kapcsolatosan társadalmi-politikai eszmék, sőt rendszerek is kerültek felszínre és ha kifejtésük nem is volt részletes, elég világosak a hangoztatott alapeszmék arra, hogy még azok is Apponyi ellen forduljanak, akik vele egy pártban küzdenek. E tekintetben a leplezgetés és félremagyarázás minden lehetőségét eloszlató Szilágyi Dezső két beszéde, mert az elsőben Apponyi felszólalásának socialistikus tendentiáját, a másodikban osztályszempontokból való kiindulását igen világosan és határozottan elítélte. És Apponyi ugyan iparkodott a bekövetkezendő bűnhődéssel megfenyegetni, megrémíteni eddigi elvbarátait az esetre, ha cserben találják őt hagyni, de ezek bírtak elég bátorsággal vele szemben is helyt állani. Azt hisszük, hogy már csak e három mozzanat is emlékezetessé teszi e vitát, mely társadalmi és közgazdasági viszonyainkra ép úgy, mint a társadalmi és közgazdasági nézetekre élénk világítást vetett és így az eszmék és helyzet tisztulására is lényeges befolyással lesz. De van a törvényjavaslatnak még két része, mely figyelmet érdemel. Az egyiket elfogadta a ház, ez az, mely egyfelől a becsület lekötésével, valamint átalában a kiskorúakkal kötött hitelügyleteket absolute semmiseknek mondja ki, másfelől a kamatelévülést 32 évről 3 évre szorítja. Ez intézkedés sok megkárosítást lesz hivatva megakadályozni, s sok olyan ügyletet lehetetlenné tesz, mely jómódú fiatal emberek, becsületes hivatalnokok és katonatisztek romlására vezetett, és így az uzsorát oly fészkeiben támadja meg, melyekben eddig legbiztosabban és legháborútlanabbul tenyészett és szaporodott. Ezeket az intézkedéseket a képviselőház ma csaknem vita nélkül fogadta el, mi szintén bizonyítja, hogy azok valódi szükségnek felelnek meg. Azonban hátra van és csak most került tárgyalás alá a törvényjavaslatnak a korcsmahitelre vonatkozó része. Ezt az eredeti törvényjavaslat átalában tiltá , az igazságügyi bizottság szövegezése 4 irtot szabott meg mint maximumot, a meddig a korcsmahitel behajtható. Ezekkel szemben gróf Bánffy Béla ma egy módositványt javasolt, mely szerint a törvényes utón behajtható korcsmahitel maximuma 28 írtban állapittatik meg, illetőleg e korlátok közt, annak conkret megállapítása a törvényhatóságokra bizatik. Azt hiszszük, hogy az ország viszonyainak és érdekeinek leginkább gróf Bánffy módosítványa felel meg. Mert két fontos érdeket kell itt kiegyeztetni. Egyik abban áll, hogy a népet a korcsmahitel által kizsákmányoltatni és tönkretétetni ne engedjük ; másik áll abban, hogy a községek és birtokosok sok helyen főjövedelmi forrását képező korcsmajövedelmét meg ne semmisítsük. És ezenkívül tekintettel kell lenni földművelési viszonyainkra is, melyek a munkásosztálynak az alföldön egykétheti korcsmahitelt nyáron, a mezei munka derekán szükségessé tesznek, míg a felföldön kisebb hitel is elég. A Bánffy által javasolt és a helyi viszonyokhoz alkalmazható maximum mellett el lehet érni azt, hogy 218 forint hitel miatt sehol, senki vagyonában meg nem rontatik, és másfelől ilyen hitel mellett a korcsmajövedelem állandóan nem csökken. Ha még ehhez hozzávesszük azt, hogy Tisza miniszterelnök ma kijelenti, hogy a regalemegváltás úgy elő van készítve, hogy csak a pénzpiac javulásától függ annak keresztülvitele, azt hisszük, elmondhatjuk, hogy ez intézkedések együtt és egészben minden jogosult érdeket megóvnak s népünk morális és anyagi bajai egyik leggyűlöletesbikét alapjában megszüntetik. Budapest, január 31. Trefort Ágoston közoktatási miniszter három nagy franczia szónok beszédét adta ki, melyeket ezek a felsőház kérdése fölött tartottak. A kiválóan jeles fordítás Keszer József munkája. Hogy a magyar közvélemény figyelmét e kis munka a felsőházra vonatkozó reformtervek alkalmából, a franczia szónoklati remekek és eszmék felé fordítja, ez meg Trefort érdeme. Csak régi művét folytatta ekkép. Trefort a kiváló szellemek azon szép és történeti nevezetességű elitjéhez tartozott, mely a negyvenes években a magyar észt belekapcsolta az európai észbe. Közvetítette, beleoltotta a magyar társadalomba a nyugati eszméket. Fejlődésünknek és nemzeti átalakulásunknak magasabb irányt adott. Döntőleg folyt be a magyar institutióknak a parlamentarismushoz való átidomítására. De nem lehet feladatunk ez alkalommal azon kiváló csoport, a magyar doctrinairek működését rajzolni, kiknek sorába emelkedett szellemű közoktatási miniszterünk is tartozott, s akik közül — Kemény, Szalay, Eötvös, Csengery halála után — még egyedül Ő szenteli tetterejét a magyar, európai szellemű közművelődésnek. Az általa kiadott füzet — Thiers, Guizot, Roger-Collard beszédei — a parlamenti szónoklatra fordítja figyelmünket, melynek jelenlegi rézkoráról anynyi panaszt, és annyi téves felfogást hallunk. Tény, hogy mikor a Trefort által kiadott beszédek tartottak, a parlamenti szónoklat még aranykorát élte úgy Francziaországban mint Angliában, s aranykorába kezdett átlépni Magyarországon, hol pedig ekkor még valódi Parlamentarismus sem létezett. A franczia parlamenti szónoklatot nem a nagy forradalom nyers erélye, tűztenger gyanánt rohanó phrasis-dagálya hajtotta legszebb virágzásába. Mirabeau magas szónoklati művészete, az ajkán csengő szó igaz bája még nem teremtette meg a classikus franczia szónoklatot. Danton dörgő hangja, valamint Barrére, St.-Just vérgőztől párolgó beszédei annál kevésbé. Az angol Parlamentarismus ekkor már rég kifejtette pompáját. Fox már megvívta csatáit North ellen. Burke, az angol Cato már menydörögte hatalmas philippikáit a franczia forradalom, s a felforgató eszmék ellen. P 11 kelő , s csakhamar délpontjára emelkedő napja volt az angol parlamentarismusnak. Francziaország a forradalom orkánjának lezajlása után utolért Angliát. A restaurátió ép oly bőven termette a nagy szónokokat, mint a nagy forradalom a hadvezéreket. A legitim és a júliusi monarchia nagy szónokainak egy része már a forradalom idején szerepelt ugyan, de csak a Parlamentarismus légkörében fejlődött ki, s hozta létre a franczia parlamenti szónoklat aranykorát, mely 1819-től az 50-es évekig tartott. De Serre bevégzett szónoki tökélye, Benjamin Constant, Camille Jordan, Roger-Collard, Guizot stb. eszmegazdasága, teremtő képzelme, mély tudománya, szónoki pompája, vagy hideg bonczolása mindmegannyi virága volt a franczia parlamenti szónoklatnak. Thiers, Chateaubriand, Casimir Perier, Richelieu, de la Bourdonnaie, Decazes, Vilitele, Berryer stb. kiegészítették a bámulatos csokrot, mely évtizedeken át megmaradt idén, pedig a forradalmak és a reactió viharai csaptak el felette. A múlt század végének nagy angol szónokai sem vesztek ki a Foxokkal, Pittekkel és Bürkével. Canning, O’Connel, Palmerston, Cobden, Gladstone, Disraeli fentartották a csodálatos lánczolatot. Magyarországon pedig a megyei szónoklat, a nagy politikai harczok közepett, parlamenti szónoklattá finomult, s bár megtartotta eredetiségét — alig volt szónokaink közt néhány, ki franczia, angol mintákat követett volna — versenyzett a nagy nyugati népek parlamenti szónoklatával. Széchenyi szakgatott, de eruptív erejű, Kossuth lángoló, bűbájos, Deák egyszerűségében imposáns szónoklata versenyzett bárkiével is a világon. Szemere, Kazinczy formatökélye elérte a nagy francziák alaki szépségeit. S volt a magyar szónoklatnak egy sereg más mestere a negyvenes években. Oly nagyságokról, mint Wesselényi, Eötvös, Klauzál, Somssich, Erdélyben id. Szász Károly, Kemény Dénes, stb., nem is szólva, arról, hogy az alsó és felsőház egyaránt tucatszámra mutatta fel a jelesebbnél jelesebb szónokokat, kik csak azért nem voltak első ranguak, mert az ékes szónak náluk még nagyobb mesterei éltek. A magyar igazi szónoknép ma is, mint az angol. Különösen az volt a megyei élet fénykorában, midőn a megyeháza a szónoklat melegágyát, buján termő talaját képezte. A magyar szónokoknak szinte tanulniok sem kellett a szónoklat művészetét, mint a francziáknak, kik — ügyvédek, ügyészek nem lévén — a törvényszéki parketen nem szerezhették meg első sarkantyúikat. A politikai közélet hatalmas lüktetése magával ragadta az összes gentryt. A megyei közgyűlések gyakorlatilag képezték ki szónokainkat. Azért jellemezte a negyvenes években a magyar parlamenti szónoklatot a közvetlenség, amit a gyakorlat adott meg, s a hazafias phrasis, mely akkor benne volt a levegőben. Ha ellenben most körültekintünk parlamentünkben, nagy szónokot minél kevesebbet találunk ott. A dis minorum gentium csoportja sem mérkőzhetik az 1830—48 évi korszak szónokainak zömével, mely korszakot szintén a magyar politikai szónoklat aranykorának lehetne nevezni. Ennek oka bizonyára elsősorban az, hogy a nagy nemzedékre következett új nemzedék már nem a megyei élet légkörében növekedett fel. Sőt híjával volt a közélet nyilvánulása minden alkalmasnak. Az iskolai önképző körökre szorult. Sőt mikor a megyeházak kapui ismét megnyíltak, a régi megyei élet többé nem létezett. A nemzet politikai súlypontja a parlamentbe helyezkedett át. De a parlamenti szónoklat hanyatlása ott is bekövetkezett, ahol a nemzet nem ment át oly catastrophákon, mint átment a magyar. Nagyra becsüljük mi Bright ékesszólását, annyira, mint korunk történetének írója. De azért mégis Gladstone-é, a régi gárda e bámulatosan szívós erejű egyetlen tagjáé az elsőség. S nincs ma az angol parlamentben senki, aki a múlt század vége, vagy a jelen század elejének nagy szónokaival mérkőzhetnék. Valamint nincs senki, aki Macaulaynak hideg pompájú, formailag bevégzett tökélyű beszédeit ki tudná a szó érctéből faragni. Francziaországban a nagy szónokok nemzedéke szintén nem létezik. De ez csak természetes úgy Angliában, mint Magyarországon és Francziaországban. A politikai viszonyok, parlamenti harcrok, maguk az intézmények és eszmék átalakultak az utolsó ötven év alatt. Át kellett alakulnia tehát a parlamenti szónoklatnak is. A nagy parlamenti csaták eredménye diadal lett. A szabadeszmék és intézmények diadala. A parlamentarismusnak hétköznapjai érkeztek . Az élettel érintkező folytonos munka korszaka következett a parlamentarismusra is a munka századának második felében. A szenvedélyeket helyettesíti a komoly tanulmány és iparkodás. Az ékes szóvirágokat az egyszerűségével ható érv. Aki ma utánozni akarná a nagy francziák és angolok külső modorát, mikor egy köznapi törvényjavaslatról van szó, bizony nem egyszer nevetségessé válnék.Azok a mintaszerű viták, melyek 1819- ben a franczia kamarában a sajtótörvény, 1822-ben ismét a sajtószabadság kérdései, 1824-ben a verificatio, 1825-ben a vallási kérdések, 1826-ban az elsőszülötti jog stb. felett folytak, vagy amelyek a belga alkotmányt a tiszta doctrinalinismus alapján létesítették, örök mintái maradnak a parlamenti vitáknak. De az ily viták a parlamentarismusnak ünnepnapjai. S az idő, az élet nemcsak ünnepnapokból áll. Aki megfigyelte parlamentarismusunknak legújabb fejlődését, az egyátalán nem panaszkodhatik, s nem lehet oka az aggodalomra. A mely parlamentnek oly nagy szabású debatterje van, mint Tisza Kálmán, a régi gárdából oly szónoka, mint Somssich, az ifjabból oly kész oratora, mint Hodossy, Szilágyi, Apponyi . Ahol a parlament maga nevelt magának szónokokat, s olyanokat, mint a még ifjabb nemzedékből Baross, Hegedűs, Láng, Berzeviczy, Pulszky stb. ott nincs ok a panaszra. Amennyit a szó varázsából vesztett parlamentünk, annyit nyert munkaerőben. Több és jobb törvényt tárgyal le most a magyar országgyűlés pár év alatt, mint régen évtizedeken keresztül, mikor az organikus reformok elnyeltek minden reformtörekvést. A szakszerűség aránytalanul nagyobb 1867 óta a parlamentünkben, mint a magyar parlamenti szónoklat aranykorában volt. A sallangos phrázis ma kevesebb, de annál több az ismeret és gyakorlati érzék. A mely parlament oly codexeket emelt törvényerőre, mint p. o. a büntetőtörvénykönyv (habár azt Csemegi csinálta), képes a nagy alkotásokra, vagy azokhoz mindenesetre van érzéke. A legutóbb lefolyt viták pedig arról tettek tanúságot, hogy parlamentünk képes a magasabb eszmei lendületre, fényes szónoki productiókra is. A vallási és az uzsoratörvénynyel kapcsolatos gazdasági és társadalmi kérdések felett parlamentünkben oly magas színvonalú viták folytak, melyek emlékezetesek lesznek a magyar Parlamentarismus történetében. Mutatják, hogy ha ismét a liberalismus nagy kérdései, az eszmék éles harczai kerülnének napirendre, a magyar parlament méltó lenne tradicióihoz. Ünnepnapjai valódi ünnepnapok lennének. B. G. A képviselőház f. évi február hó 1-én d. e. 10 órakor ülést tart. Az országgyűlési szabadelvű párt f. é. február hó 1-én d. u. 6 órakor értekezletet tart. Tárgy: A vadász-törvényjavaslat részletes tárgyalása. Az országgyűlési szabadelvű párt ma este 7 órakor Vizsolyi elnöklete alatt tartott értekezletén a vadászati jogról szóló törvényjavaslatot tárgyalta s azt átalánosságban elfogadta. A napirend előtt Tisza miniszterelnök bejelenti, hogy a ház üléseinek napirendjére nézve a holnapi ülésben a háznak előterjesztést teend. Ezután megkezdetett a vadászati jogról szóló törvényjavaslat tárgyalása, mely Péchy Jenő előadó indokolása és Lázár Lajos, Sporzon Ernő, Andrássy Manó gr., Mamusich Lázár s Tisza Kálmán miniszterelnök felszólalásaik után átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatott. A részletes tárgyalás a holnap délután 6 órakor tartandó értekezletre tűzetvén ki, a tárgyalás véget ért. A közigazgatási bizottságok kebeléből alakult megyei fegyelmi bizottságok felől újabban a következő értesítéseket vettük. Bács-Bodrog megye közigazgatási bizottságának fegyelmi választmányába beválasztottak , rendes tagokat dr. Alföldi Gedeon kir. közjegyző, Czirfusz Ferencz tanfelügyelő, Schlagetter Gyula ügyvéd, Buday József, póttagokul Trifolszky Gyula főmérnök, Pletikoszics Sándor lelkész. Csanád megyében: rendes tagokul Návay Lajos földbirtokos, Kemény Mihály tanfelügyelő, Kun László plébános, Müller Gusztáv adófelügyelő, póttagokul Szőllősy Antal ref. lelkész, Rigyicsky István főmérnök. Fejér megyében: rendes tagokul Zichy Jenő gróf, Sárközi Aurél országgyűlési képviselő, Zobel Gyula adófelügyelő, Schier Ferencz főmérnök, póttagokul Hollósy Károly országgyűlési képviselő, Kolozsvári Miklós tanfelügyelő. Mindezen fegyelmi választmányok törvény szererinti elnöke az illető megye főispánja, avagy ennek akadályoztatása esetén a megyei alispán. A megyei mérnöki külfoglalkozások költségeinek viselése iránt a törvényhatóságok egy része nem bírván kellő tájékozottsággal, igen gyakran megtörténik, hogy a megyei hatóságok a kir. mérnökökkel olyan munkálatokat végeztetnek az államkincstár terhére, melyek magán természetű voltuknál fogva, az illető testületek, községek vagy magán felek költségein lettek volna teljesítendők, vagy ha a munkálatok költségei az államkincstárt illetik is, kérdéses marad, hogy azok melyik minisztérium tárcájának terhére számolandók el. Az említett költségek szabályszerű elszámolása tekintetében, követendő egyöntetű eljárásra, mint értesülünk a közlekedési miniszter, a megyék törvényhatóságait és közigazgatási bizottságait közelebb közrendeletileg fogja utasítani. A hiteltelekjegyzőkönyvek átalakításáról s a földadó kataszteri adatokkal való kiegészítéséről szóló törvényjavaslat megvitatása végett f. évi február hó 6-án kezdetét veendő szaktanácskozmány tagjaiul meghivattak: Berczelly Jenő, igazságügyminiszteri tanácsos, Dévány Henrik, a központi telekkönyvi hivatal főnöke, dr. Wekerle Sándor és Fehér Miklós pénzügyminiszteri osztálytanácsosok Sü 1tő Rudolf, a kir. curiához osztott kir. táblai biró, Puky Gyula, kir. táblai biró, Czeveci Kálmán, budapesti törvényszéki biró, Pápay Mór, pestvidéki törvényszéki biró és dr. Wlassics Gyula kir. igazságügyminiszteriumhoz osztott budapesti kir. alügyész, mint jegyző. — Az igazságügyminiszter akadályoztatása esetén a szaktanács kormányelnöke Berczelly Jenő lesz. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma este 6 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt ülést tartott, melynek napirendjére volt tűzve az 1885. évben Budapesten tartandó országos átalános kiállításról,— valamint az 1872. X. t.-cz. érvényen kívül helyezéséről s a rimamurány-salgótarjáni vasmű társasággal kötött szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyalása. Az ülésen a bizottsági tagokon kívül a kormány részéről Szapáry Gyula gróf és Széchenyi Pál gr. miniszterek, továbbá Matlekovics Sándor államtitkár voltak jelen. Az ülés megnyitása után Hegedűs előadó jelenti, hogy az 1872. X. t.-cz. tekintetében napirenden levő javaslat jelenleg bizonyos akadályok miatt nem tárgyalható. Ezután az 1885. évi országos átalános kiállításról szóló törvényjavaslat vétetett tárgyalás alá, melyet Hegedűs előadó a közgazdasági bizottság jelentése kíséretében tüzetesen ismertetvén, azt elfogadásra ajánlja. Eres Henrik maga részéről is elfogadja a javaslatot, de nem akarja titkolni, hogy helyesebb és olcsóbb is lett volna, ha a kiállítás létesítése a fővárosra bizatott legyen. Matlekovics államtitkár megjegyzi, hogy a főváros maga a kiállítást rendezni soha nem akarta, hanem az iparegyesület. A bizottság ezután a törvényjavaslatot úgy átalánosságban, mint részleteiben a közgazdasági bizottság szövegezéséhez képest változatlanul elfogadta. Ezzel az ülés véget ért. A képviselőház közoktatási bizottsága ma d. u. 6 órakor Baross Gábor elnöklete alatt ülést tartott, melyen folytatólag tárgyalta a középiskolákról és azok tanárai képesítéséről szóló törvényjavaslatot. A kormány részéről jelen voltak: Trefort Ágost miniszter és Szász Károly miniszteri tanácsos. Előadó Szathmáry György. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után tárgyalás alá vétetett a 27. §. végpontja helyett az albizottság által újra szövegezett s a tagok között kiosztott javaslat az érettségi vizsgálatra kiküldendő miniszteri biztos hatásköréről. Hegedűs László a javaslatot, mint a felekezetek jogaiba ütközőt, szükségtelent és károsat el nem fogadja. Kovács Albert concedálja mindazt, ami a főfelügyelet jogából folyik, de hibáztatja a szerkezet egyes részeit és a vétőjogot, mint amely rendelkezést tartalmaz, el nem fogadja ; szabálytalanság esetében előbb a felekezeti főhatóság útján kíséreltessék meg az orvoslás; ily értelmű módosítványt is nyújt be. Horánszky Nándor átalánosságban elfogadja a javaslatot, mert kívánja, hogy a felügyeleti jognak hatálya is legyen, a részletekre nézve észrevételei lesznek. Berzeviczy Albert Kovács indítványa által pezselt eltévesztettnek látná, mert a szava alul kiállított érettségi bizonyítványyát csak a biztos aláírásának megtagadása függesztheti föl, elfogadja átalánosságban a javaslatot. Szathmáry György hasonlóan elfogadja azt mert a miniszteri biztos itt tervezett jogára súlyt fektet. Zsilinszky Mihálynak aggályai vannak arra nézve, hogy a biztos jogával nem mindig a kellő mérséklettel és tapintattal fog élni. Kovács javaslatát pártolja. Trefort miniszter a javaslat alapelve mellett nyilatkozik, s nem hiszi, hogy az a gyakorlatban összeütközésekre vezetne. Bárczay Ödön nagyrabecsüli a protestáns autonómiát, de úgy ennek, mint az államnak érdekében a függő kérdéseket mielőbb s mindkét félre nézve méltányosan kívánja megoldani; ez álláspontról a javaslat alapelvét elfogadja. Hegedűs szavait magyarázza. Baross elnök recapitulálja az eldöntendő kérdéseket; nem ellenzi az első rész némely pontjának azon szerkezeti átváltoztatását, melyet Kovács indítványában ajánl, de kiemeli a 4. pontra nézve az albizottsági javaslatnak Kovácsétól eltérő alapelvét. Mint analóg intézkedésre hivatkozik az 1879. évi XVIII. t. ez 6. §-ára (a magyar nyelvi tanítás eldöntése). A bizottság hivatva lesz először az elvi kérdésben dönteni. Jónás Ödön az első részre nézve Kovács javaslatához csatlakozik. Horánszky a Kovács által ajánlott első részt, mely szerint a biztos minden tantárgyra nézve kérdések intézése által ellenőrködhetik, túlságosnak tartja. A bizottság általánosságban elfogadja az albizottsági javaslatot; az első rész a Kovács Albert szövegezése szerint vétetik részletes tárgyalás alá. Az első pont (a biztos feladata általában), 2. pont (írásbeli dolgozatok megvizsgálása) elfogadtatik; a 3. pont a szóbeli vizsgánál minden tárgyból kérdések intézésére ad jogot. Hegedűs ez ellen nyilatkozik. Bárcz az elfogadja a pontot. — A többség elfogadja azt. A 4. pontnál (a tanácskozásban való részvétel) Horánszky concedálja a tanácskozó részvétet, de eldönteni kívánja azt, hogy van-e a biztosnak szavazati joga is. Elnök az előző pontok elfogadása után a szavazati jog megadását elkerülhetlennek tartja. Zsilinszky a szavazatot nem tartja a felügyeleti jog kifolyásának. Kovács indítványát úgy interpretálja, mint azt az elnök tette. Horánszky a vétőjog által a biztost a többi tagok fölé helyezettnek tartja s ezért a szavazati jogot megadandónak nem véli. A pont változatlanul, minden bővebb meghatározás nélkül fogadtatott el, ugyanígy az első rész többi pontjai. A második részre nézve két ellenindítvány van: az albizottságé (veto-joggal) és a Kovácsé (veto-jog nélkül.) A bizottság e résznél szótöbbséggel az albizottság szövegezését fogadta el alapul. Az első pont (bevezetés) elfogadtatott. Az ezután következő a) (szabályrendeletek meg nem tartása esetére megadatik a veto-jog) és b) (nem kellő mérték alkalmazása esetére megadatik a veto-jog) pontoknál felszólal Horánszky, ki az a) pontot elfogadja, a b) pontra nézve aggálya van. A biztos jogát azáltal kívánja jobban praecisirozhatni, hogy »aránytalanul kisebb mérték alkalmazása« esetében legyen csak a biztosnak megtagadási joga. Szász Károly magyarázza a pontot, melynek eredeti szövegezését megfelelőbbnek tartja Horánszky javaslatánál. Zsilinszkynek Horánszky indítványára nézve a gyakorlati magyarázat tekintetéből aggályai vannak. Úgy ő, mint Hegedűs a 27. §-ra (vizsgálati utasítás) való hivatkozást ajánlják. Elnök is szükségesnek tartja e hivatkozást. Kovács összevonandónak vélné a pontokat s a magyar nyelv és irodalom tanításának külön említését (c. pont) mellőzendőnek tartja. Miután Zsilinszky is e mellett nyilatkozott, a három pont így összevonva, s csupán hivatkozással a törvény rendeletére és a miniszteri utasításra fogadtatik el. Az utolsó két bekezdést (eljárás az aláírás megtagadása esetében) elnök indokolja s ajánlja, hogy végül vetessék fel egy hivatkozás, mely ek. intézkedéseit a kifogás alá eső intézetek elleni eljárást tartalmazó későbbi §. rendelkezéseivel kapcsolandja össze. Zsilinszky az orvoslási eljárást gyakorlatilag kivihetetlennek tartja. Elnök hivatkozik az 1879-iki népoktatási törvény analóg intézkedéseire. Trefort miniszter czélszerűnek tartja e rendelkezést. Horánszky praecisíroztatni kívánja az eljárást , a javaslat technikai kivitelét ő is nehéznek tartja,úgy véli, hogy a miniszter az ügyiratok alapján is határozhat, próbavizsga nem szükséges. Hegedűs a múltra nézve intézkedést nem lát lehetőnek, ily esetek consequentiája csak az legyen, hogy az intézet jövőre jobban járjon el. Baross elnök nehéznek ismeri el a kérdést, de az intézkedést szükségesnek véli. Zsilinszky azt indítványozza, hogy az eldöntés az új tanév elején történjék meg. Szász Károly ezt az ifjak bizonytalan sorsa tekintetéből tartja helytelennek. Horánszky és Berzeviczy felszólalása kapcsán elnök ajánlja, hogy a törvénynek vonatkozó intézkedéseire való hivatkozás is fölvetessék, ez elfogadtatván, e betoldás után az elnök által előbb javasolt külön bekezdés elmarad. Ezzel az albizottsági pót javaslat tárgyalása befejeztetvén, az rövid eszmecsere után ketté osztatott s a 25. és 27. §. végére illesztetett be. Ezzel az ülés véget ért. Közelebbi ülés február hó 2-án, pénteken d. u. 5 órakor Táviratok: Bécs, jan. 31. Plason külügyminiszteri osztálytanácsos, ki Károlyi gróf nagykövet mellett mint műszaki tanácsos vesz részt a londoni conferentiában, utasításokkal ellátva Londonba utazott. Páris, jan. 31. (Eredeti távirat.) Campenon tábornok állítólag oly föltétellel vállalta el a hadügyminiszterséget, hogy a vitatott törvénynek katonai részét kellő alkalommal fogja érvényesíteni. A hadügyminiszter azonban ki fogja jelenteni a szószékről, hogy a hadseregre nem fog rossz benyomást gyakorolni a törvény erélyes végrehajtása.