Nemzet, 1883. október (2. évfolyam, 269-299. szám)

1883-10-30 / 298. szám

Budapest, október 29. Válság, vagy csak conflictus vala Bul­gáriában ? A békét fenyegeti Oroszország a török vazallus államban, vagy csak Sándor fejedelmet? A magyar király békeigérete, s Kálnoky békebiztosítása pár nap múlva már c­áfolatot nyerne ? Bulgáriát nem lehet az általános európai helyzettől különválva tekinteni. Ellenkező esetben biztosan meg lehetne jósolni jövőjét. Ha Bulgária nem volna török vazallus állam, ha nem tartoznék a török birodalom integri­tásához, és ha nem Európában, nem a Bal­kán-félszigeten, hanem p. o. Ázsiában volna, russifikáltatása kikerülhetetlen, orosz provin­ciává lenne . Sándor fejedelem elvesztené trónját, helyét orosz kormányzó foglalná el. Az az önállósági és nemzeti törekvés, mely a fejedelmet és népét kibékítette, az alkotmány restituálására, s itt Oroszország elleni sorako­­zásra bírta, az orosz államfelség elleni láza­dás színében tűnnek fel Szent-Péterváron, s csakhamar egy muszka hadosztály tanítaná meg Sándor fejedelmet és népét a hála er­kölcsére, melynek hiánya miatt az orosz fő­városban annyit panaszkodnak a bolgárokra. Amit Sándor fejedelem tett, akkor a nyílt orosz beavatkozásra szolgálna ürügyül, még ha csak azt tette volna is, amit méltó­sága és kötelessége parancsoltak. A Sobolev által felidézett confliktus óta az orosz bosszantások egymást érik. Lesso­­voyt és Polsikoffot, a fejedelem főhadsegédeit, ennek híre­ tudta nélkül visszahitták Bulgá­riából, csak azért, mert e két tiszt őszinte hí­ve volt Sándor fejedelemnek. E sértést nem lehetett elviselni megtorlás nélkül. A hadügy­minisztérium vezetője, Rödiger ezredes, aki­nek segélyével volt megkerülhető Sándor fe­jedelem, felmentetett, s mikor az engedelmes­séget megtagadta, Bulgáriából kiutasittatott. Sőt Sándor fejedelem gyökeres rendszabá­lyokhoz is nyúlt. Környezetéből elbocsátott minden orosz tisztet, s az orosz hadseregben szolgáló bolgár tiszteket hazarendelte. Vagyis egyszerre keresztet vont Oroszország sok szá­mításán. Oroszország a török vazallus állam­ban orosz hadsereget teremtett. Tudta, hogy e hadseregre csak az esetben számíthat, ha abban a tisztikar orosz. Épp azért a bolgár tiszteket az orosz hadseregbe vitte, az orosz tiszteket pedig a bolgár hadsereg élére he­lyezte. S Európa mindezt tűrte. Tűrte annak daczára, hogy Bulgária nem orosz tartomány, hogy souverainje a sul­tán és nem a czár. Tűrték a bolgárok is, mert kénytelenek vol­tak vele. A nemzeti reactió azonban bekövet­kezett. Sándor fejedelem bolgár nemzeti had­sereget akar. Meg akarja szabadítani orszá­gát az orosz kis és nagy zsarnokoktól. Ismételjük: Oroszország azt nyílt had­üzenetnek tekintené, ha Bulgária valahol a Kirgiz sivatag táján volna. Sándor fejedelmet egyszerűen elkergetné, s valamelyik orosz tábornokot állítaná Bulgária élére. De mi történik a tényleges körülmények közt? Mi történhetik akkor, midőn Bulgária szinte Európa védelme alatt áll? Ha Oroszország háborút akarna, ugyan­az történnék, amit ismételten mondtunk. Egy hadtestet küldene Bulgáriába. Tudja jól, hogy Bulgária a keleti tűzakna gyújtókanócza. Ha Oroszország ezt lángra lobbantja, akkor be­következik az explosio. A keleti kérdés zené­jének nyitánya Bulgáriában kezdődnék. Ugyanakkor, midőn Oroszország benyomul­na Bulgáriába, képes volna egyszersmind a nagy háborúra. Mert Európa nem tűrné el az orosz hó­dítást a Balkán-félszigeten. A hódítási kísér­let egész élességében állítaná fel a keleti kérdést. De Oroszország nem akar, nem akarhat háborút. Tudja jól, hogy a tényleges európai viszonyok közepette kísérlete a legteljesebb vereséggel végződnék. Szövetségesek nélkül nem rohanhatja meg a békét, mely felett a világ leghatalmasabb szövetsége áll őrt. Európa már sokat elnézett. Elnézte a legünnepélyesebben kötött nemzetközi szerző­dések megsértését. Elnézte a párisi szerződés kettészegését. Londonban meghajolt, a pártusi kérdés tárgyalása alkalmával, az orosz jugum caudinum alatt. De akkor Európa nem volt organizálva. Oly pillanatban lepte meg Orosz­ország világrészünket, minő nem fordul elő egy század alatt. Senki sem volt jó barátja senkinek. Mindenki ellenséget gyaníthatott szomszédjában. Jelenleg egész más a helyzet. A hármas szövetség fegyverben és résen áll. Ez Európa. Ez a szövetség nem azért köttetett ugyan, hogy Bulgáriára vigyázzon. Törökország területi épsége sem képezi annak tárgyát. Nem daczszö­­vetség, hanem csak védszövetség. De Orosz­országnak Bulgáriában való fegyveres fellépte ezt összeütközésbe hozhatná első­sorban monarchiánkkal, s pedig anélkül, hogy ez ösz­­szeütközést monarchiánk provocálná. A casus foederis tehát beállna. Bármily feszült tehát a viszony Bulgá­ria és Oroszország közt, egész biztosra lehet venni, hogy Oroszország katonai rendszabá­lyokat nem alkalmaz. Minden pressiót fog gyakorolni Sándor fejedelemre, de erőszak­hoz egyelőre nem fog folyamodni. Sándor fejedelem és a bolgárok maga­tartása tehát igen egyszerű, ha az európai helyezetből következtést tudnak vonni. Soha ily kedvező alkalmuk nem volt Bulgária mérsékelt voltának bebizonyítására, mint van jelenleg. Ha Oroszország számos és jelenté­keny pressiójának ellen tudnak állni, s ha a mellett oly higgadt magatartást tudnak ta­núsítani, mely megóvja Európát nagy bo­nyodalmak fölidézésének lehetőségétől hazá­jukat kiragadják azon »érdekes« államok so­rából, melyektől Európa csak bajt várhat. Az orosz tábornokok és Oroszország egyéb ügynökei mindent elkövettek ugyan arra néz­ve, hogy Bulgária megfeledkezzék arról, a­mit Oroszország érte tett. Mind­a mellett a bol­gároknak ezen nehéz helyzetben a legna­gyobb higgadtságot kell ajánlani. A­meddig jogaikat védik, számíthatnak egész Európa rokonszenvére. De ha akár meggondolatlan­ság, akár elbizakodottság ennél tovább ragad­ná őket, ha a jogvédelem teréről a jogtalan­ság és kihívás terére lépnének, bízva abban, hogy hiszen úgy sem koc­káztatnak semmit, mert Európa majd helyt áll értük, akkor igen helytelenül számítanának és végzetesen cse­lekednének. A berlini szerződés szerint Bul­gária az ottomán birodalomhoz tartozván, a signatarius hatalmak nem egyezhetnének abba, hogy tényleg az orosz birodalom része legyen. De azért a hatalmak nagyon távo állnak azon óhajtól, hogy Bulgária miatt az európai béke compromittáltassék. A bolgárok vigyázzanak arra, hogy a mozgalom, melye­t az orosz közegek ellen indítottak meg, ne vál­jék oly mozgalommá maga Oroszország ellen, melyet ez mint nagyhatalom békén nem tűr­hetne. Bulgária csak úgy számithat Európa védelmére, ha Európa is számíthat Bulgária higgadtságára. Tisztújítási mozgalmak. Háromszék me­­gyében, mint a »Székely Nemzet« jelenti, az al­­ispáni hivatalra három jelölt nevét hangoztatják. Ezek elseje Forró Ferencz, jelenlegi alispán, ki mellett a közigazgatási pályán töltött évei, gazdag tapasztalatai szólnak; a másodikat, báró Apor Gá­bort, családi magasabb összeköttetésein kivül gyakor­lati ismeretekkel párosult magas műveltsége emelik ki; a harmadik Tompa Miklós, jelenleg sepsi-járási szolgabiró, kiváló közigazgatási erélye és humánus bánásmódja által vívta ki magának a köztiszteletet és bizalmat. A többi hivatalokra még nem emlegetnek határozottabb alakban senkit, valószinű azonban, hogy ezek betöltésénél a jelenlegi hivatalnokok jele­­sebbjeire tekintettel lesz a választó közönség. Somogy megye lengyeltóti kerületében e hó 26-án gróf Széchenyi Imre elnöklete alatt értekezlet volt, melyen a következő kijelölések történtek: Alis­pán : Csépán Antal, jegyző: Maár Gyula, mindketten egyhangúlag. Főügyészségre hárman ajánltattak: Andorka Elek, Bárány Gusztáv, ifj. Joly József. Mi­után egyik sem nyert általános többséget , az állás nyilt kérdésnek hagyatott fenn. Alügyésznek kijelöl­tetett : Andorka Elek — egyhangúlag; azon esetre pe­dig, ha főügyésznek megválasztatnék, Krizsonics Jó­zsef jelöltetett ki. — Kijelöltettek továbbá pénztár­nokoknak : Svastics Imre és Hadászy Lajos, ellenőr­nek: Kertai Elek, főszámvevőnek: Madarász Andor, al­­számvevőknek: Bogyay Márton és Zánkay Zsigmond, főorvosnak : Dr. Német Károly, árvaszéki elnöknek: Bosnyák László egyhangúlag. 1-ső ülnöknek: Ka­­potsfy Béla, 2-ik ülnöknek: Bernáth Kálmán, 3-ik ül­nöknek : Mihálfy István, 4-ik ülnöknek: Bárány Gusztáv, 5-ik ülnöknek: Strinovich Béla, jegyzőnek : Somogyi Lajos, közgyámnak: Jakab József, mind egy­hangúlag. A lengyeltóti járás szolgabirójának: Éhn Sándor, segédszolgabirónak szótöbbséggel: Színi László, Baán Lajos ellenében, végre állatorvosnak: Balázs József. Déván, — mint az »O. É.«-nek írják — e hó 26-án túlnyomóan mérsékelt ellenzéki elemekből álló értekezlet, melyen mintegy negyvenen vettek részt. Hunyad megye eddigi alispánját, Barcsay Kálmánt léptette fel alispán jelöltnek a bekövetkező tisztújí­­tásra. Barcsay Kálmán azonban nem az egyedüli je­lölt, mert a kormánypárt is mindenesetre fel fog lép­tetni vele szemben egy, a közigazgatás terén jártas és kitűnően képzett erőt.­­Helyén is van, hogy a kor­mánypárti tényezők Hunyadban, e nemzetiségi tekin­tetben is oly fontos helyen, biztosítsák az államhata­lom­nak azt az erőt, mely csak a közigazgatás vezető­elemeinek zavartalan összhangjából származhatik. (A »Nemzet« szerkesztője ) Simor herczegprimás beszéde. Esztergom város tegnapi jubiláris ünnepén, mint említik, Simor János herczegprimás a basiliká­­ban több ezer emberre menő hallgatóság előtt beszé­det mondott a nap jelentőségéről. E beszéd alapeszméje volt feltüntetni a XVII. század vége felé lefolyt átalakító események jelentő­ségét, felderíteni, illetőleg megoldani a kérdést, ki­nek köszönheti hazánk, városunk és az egész keresz­ténység a török veszély megszűntét ? A »Magyar Korona« után a következőkben közöljük a nagyérdekű beszéd főbb tartalmát. Múlt hónapban fényes ünnepélyek tartattak meg Bécsben. Miért ? Annak emlékére, hogy 200 év­vel ez­előtt Bécset a török be nem vette. Miért nem ünnepelte meg Bécs inkább azt, hogy 1809-ben a franczia hadaktól megmenekült? Ennek lélektani indoka van. A franczia és tö­rök ellenségnek jellegező tulajdonságai különbözők. A franczia ellenség keresztény ellenség volt, mely tudta, hogy nem szabad mindazt tenni, amit a vad szenvedély sugall; hogy nem szabad a nemzetközi jogokat lábbal tiporni, nem szabad a házakat felgyúj­tani, a lakosokat otthonuktól megfosztani, az asszo­nyokat és leányokat megbecsteleníteni. Az 1683-ban Bécsig nyomuló török csordák 5000 várost és falut perzseltek fel. Enyészet és pusz­tulás hirdette uralmukat. A bécsiek jól tudták, mi fog velük történni, ha a török uralom alá jutnak. A török hadsereg fővezére, Kara­ Mustafa kiált­ványa megérteté velők jövendő sorsukat. Tekintsünk Konstantinápolyba, mi történt ott akkor, midőn a győzelmes törökök 1453-ban bevonul­tak ? Nyolcz órán át tartott a rablás, mészárlás és gyilkolás. A Sophia-templomba menekült 100,000- nyi lakos sírját lelé ott, a nemesség a piaczra vezette­tett és ott gyermeikkel és feleségeikkel együtt felkon­­czoltattak. Bécs, Német- és Magyarország, sőt a keresz­tény Európa jól tudta, hogy az ő sorsa sem lesz egyéb, ha a törökök diadalt aratnak, mint volt Ázsia és Af­rika azon részeinek sorsa, melyeket a romboló törö­kök elfoglaltak. Carthago­s Ephesus nyomtalanul el­tűntek ; Alexannia világhírű könyvtára a fürdők fűtő­anyagát szolgáltatta féléven át. De ti azt mondhatnátok, mi közünk nekünk Bécshez, hisz mi esztergomiak vagyunk. De midőn az 1683-iki eseményekről beszélünk, Bécset Esztergomtól elválasztani nem lehet, úgy függ­­nek ezek össze, mint ok és okozat. Ha Bécs elesik, akkor Esztergom sohasem sza­badul meg a törököktől, vagy ha igen, csak nehezen és csak századok múlva. Ha Bécs elesik, Magyarország léte is kérdésessé válik. Esztergom volt az első erőd, mely Bécs felmen­tése után visszafoglaltatott. Ez volt a Bécsnél kivívott siker első gyümölcse. De kik voltak e korszakot alkotó győzelem fő­tényezői ? I. Lipót, ki mindent megtett, hogy fenyegetett birodalmát megmentse. Ha­, nem többet, bizonyára annyit tett XI. Ince pápa is. Ő volt az, ki Európa minden fejedelmét fel­­szólítá, hogy a török ellen fegyvert ragadjanak. Ő szerezte meg Lipótnak Sobieskit, III. János lengyel királyt, ki különben XIV. Lajos franczia királynak szövetségese volt. Jól tudjuk, hogy Párisban volt a rossznak fész­ke. A pápa érdeme, hogy Sobieski XIV. Lajost el­hagyta és a birodalmi és császári hadseregekkel lé­pett szövetségre. E pápa volt az, ki egy millió és kétszázezer aranyat küldött a császárnak és királynak hadi czélokra; ki gondoskodott a lengyel katonákról; ki 60.000 aranyat fizetett a kozákok fővezérének, hogy ne támadja meg Bécset. A­mit Ince pápa tett, azt tette minden pápa. Magyarországnak soha sem volt jobb barátja a pápánál. Alig foglalta el a török Konstantinápolyt, már három évre reá, 1456-ban Belgrádot ostromolta, mely Magyarországnak egyik része volt. Ha a pápa Ka­­pisztrán Jánost nem küldi, ki a pápa parancsára hir­dette a keresztes háborút, harczosokat hozott Hu­nyadi János segélyére, Belgrád elesik. Mátyás király tudta megfékezni a törököt, de vájjon tehette volna-e ezt a pápa segélye nélkül, ki minden hónapban 45,000 aranyat bocsátott rendel­kezésére ? Sixtus pápa 200,000 aranyat küldött. Ulászló király 100,000 aranyat, gabonát, lőport, fegyvereket, ágyukat kapott Rómából. II. Lajos 400.000 arany forintot és 14.000 pápai katonát, kapott, kik közül 12.000 vérzett el Mohácsnál a magyar szabadságért. I. Ferdinánd 400.000 aranyat nyert Rómából, II. Miksa az egész világhoz folyamodott segélyért, és csak a pápa küldött neki pénzt és katonát. VIII. Kelemen 1595-ben 10,000 pápai harc­ost rendelt ide saját testvérének vezetése alatt. Hóna­­ponként 50,000 tallérral támogatta a császári hadse­reget. Csakis így sikerült visszaszerezni a törököktől Esztergomot és Visegrádot. Az 1596-iki pozsonyi or­szággyűlés VIII. Kelemen pápához levelet intézett, melyben a főrendek kijelentik, hogy a császári feje­delmeken kívül senki sem gondoskodott róluk, csak ő szentsége. Bárcsak jutnánk oly szerencsés helyzetbe,­­­­gy szóltak ők, hogy hálánkat nemcsak szóval, ha­nem tettel is kimutathatnék. VII. Sándor pápa szintén katonákat és 400,000 aranyat adott. Ismét visszatérek XI. Incze pápára, ki Buda felszabadítására egy millió és háromszázezer aranyat juttatott. Ismételve kérdezem, kinek köszönheti a keresz­ténység e győzelmet ? Bécset végveszedelembe sodorta Kara­ Mustafa, kit azért jelölt ki a szultán a nagyveziri tisztségre, mert meg volt győződve kegyetlenségéről. E nagyve­­zir ugyanis egy lengyel falu lakosait leszaratta s ki­­tömette. E szörnyeteget küldte a szultán Magyaror­szág és Bécs meghódítására. Bécs falai már meg voltak rongálva, aláaknáz­­­­va, a katonaság négy­ezerre leapadt, a polgárok tü­­­­relme megtörve, a pénz utolsó fillérig elköltve. Az utolsó pénzt a legnagyobb szükségben Szelepcsényi esztergomi érsek adta, ki Bécs felsegélyezésére 500­­ ezer forintot szentelt. Ez érsekről tudjuk azt is, hogy egész vagyonát (700,000 frt) is Magyarország felsza-­­ badítására hagyományozta. Ily állapotban volt Bécs. A fővezérek kimon­­­­dották : »mi nem segíthetünk, csak az Isten segíthet.«­­ Szeptember 22-é­re volt kitűzve a döntő csata. E nap­­ reggelén volt jelen a lengyel király a szentmisén,­­ hol ő egy capucinusnak ministrált. A lengyel király , ugyanakkor fiával, Károly herczeggel és a többi vez­­­zérekkel együtt gyónt és áldozott, azután megkezdet-­­­ték a csatát Jézus­ Mária szent nevének hívásával. És­­ mi lett ennek vége ? A törökök megverettek és megfu­­­­tamodtak, úgy, hogy Kara­ Mustafa másnap Győr kö­rül járt. Hát Esztergom kinek tulajdoníthatja megsza­badulását? A­mint Bécsben a hadsereg munkáját be­­fejező, azonnal lejött Magyarországba. A császári tanács szerint nem Esztergomot, hanem Érsekújvárt kellett volna ostrom alá venni. De végre is abban ál­lapodtak meg, hogy mindenekelőtt Esztergomot fog­ják visszafoglalni. E vállalat eleje nem jó volt. A len­gyelek vakon neki mentek s igy az elrejtett törökök által okt. 7-én megverettek. De okt. 9-én jött Károly herczeg, ez volt a főhős, ennek kell tulajdonítani leg­inkább Esztergom felszabadítását. E nagy emberről mondá az ő legnagyobb ellensége, XIV. Lajos fran­czia király, hogy ő volt a legbecsületesebb! A törté­nelemből tudjuk, hogy ő korunk egyik legnagyobb hadvezére volt. Ő ősatyja a mi dicsőségesen uralkodó dynastiánknak, mintha csak azért jött volna, hogy örö­köseinek visszaszerezze az országot. Okt. 9-én volt az iszonyú öldöklés. Sobieski erre vonatkozólag azt irta, hogy a Duna vize félmértföldnyire piros volt. To­vábbá a régi római hadvezér szavaival élve: »veni­­mus, vidtimus, vicit Christus. (Jöttünk, láttunk, győ­zött Krisztus!) Ez volt ama hősök meggyőződése, a kik ismerték a törökök erejét az általa felidézett ve­szedelem nagyságát. Esztergom volt az első vár, mely megadta magát. A török annyira megijedt a szenvedett vesz­teségek után, hogy okt. 26 —27. közötti éjjel követet küldött a két­ táborba, ki a törökök nevében békét kért, azon kikötés mellett, hogy életöket meghagyják. A keresztények elfogadták e feltételt s 28-án kivo­nultak a várból. A törökök másképp szoktak volt cse­lekedni. Jól tudjuk, hogy midőn Cyprus megadta ma­gát, a meghódoltaknak a törökök részéről szabad el­vonulás biztosittatott és mit tett a török fővezér ? Maga elé vezetteté az ellenség fővezérét, orrát, fülét levágatta és elevenen megnyuzatta. Nem úgy tettek a keresztények, a meghódolt török őrség szabadon el­vonult. Tudjuk továbbá azt is, mit tett Hamzsabég Szapáry Péterrel, ki Bécs falai alatt kapott sebei kö­vetkeztében török fogságba esett, megkötözteté, tal­pára 200 korbácsot veretett, börtönbe vetette, pené­szes kenyérrel etette, azután pedig Budára küldötte, hol eke elé fogva szántatott vele. De Szapáry Pé­ter nemsokára kiszabadult; a budai pasa ugyan­is egy agát fontos követségbe küldött, kit út­közben Battyány elfogott, és csak azon föltétel alatt volt kész szabadon bocsátani, ha Szapáryt érte kiszol­gáltatják. Nemsokára Hamzsabég a keresztények ke­zébe esett, és Károly herczeg elé vezettetett. A fő­­herczeg azonnal maga elé hivatta Szapáryt s igy szó­lott hozzá: »Neked adom a béget, a ki annyi keresz­tényt megöletett, téged annyira kinzott, tégy vele, amit akarsz « Szapáry erre igy szólt a béghez: »Elég­tételt, boszut veszek magamnak, és pedig olyant, a­milyent Jézus Krisztus parancsolt. Eredj, szabad vagy !« A bég meglepetve válaszolt: »Nagyobb a te Istened az enyémnél, de kegyelmeddel nem élhetek. Bécs, okt. 29. Az »Orsz. Ért.« jelentése: A magyar delegátió hadügyi albizottsá­­g­a ma délelőtti ülésében az ordinárium tárgyalását kezdvén meg, első­sorban a költségvetésben előfor­duló eltéréseket, azaz a többletek és kevesebbleteket vette fel. A tárgyaláson jelen voltak: a közös kormány részéről B­r­­­a­n­d­t-Rheidt gr. közös hadügyminisz­ter, Pápay alezredes és Lambert vezérhadbiztos. Elnök: Tisza Lajos, előadó: Rakovszky István. Az ülés elején B­r­r­a­n­dt­ R­h­e­i­d­t gróf had­ügyminiszter folytatja azon felvilágosító nyi­latkozatokat, melyek a múlt ülés befejeztével félbe­­szakíttattak, nevezetesen a rendes költségvetés növe­kedésének egyes főbb tételeit indokolván, így először hangsúlyozza a póttartalék kiképeztetésének szüksé­gességét, melyre más államok sokkal nagyobb össze­geket költenek, és így, míg mi tekintettel az ország pénzügyi viszonyaira, egyelőre csak 9000 póttartalé­kost képezünk, Németország rövid idő alatt 150,000 póttartalékos kiképeztetéséről gondoskodott és e szá­mot 1890-ig 300,000-re szándékozik kiegészíteni. Részletesen indokolja továbbá a gyakorlatok, neveze­tesen a csapat- és hadtestgyakorlatok szükségességét, szintén összehasonlítást tevén más államok hasonló kiadásaival, melyek közül például Németország csu­pán az őszi gyakorlatokra évenként 6.090.000 márkát fordít. Nálunk a pénzügyi viszonyokra való tekintet­tel a költségek a lehető legkevesebbre szoríttattak, ezen kevés azonban okvetlen szükséges a hadsereg harczképességének biztosítására. További költségemelést igényel a lóanyag javí­tása, mely a lovasságnál nélkülözhetetlen szükségessé vált. A közvetlen tenyésztők érdekeinek előmozdítása folytonos gondját képezte a hadügyi kormányzatnak és e tekintetben különböző kísérletek létettek. Az ez iránt nyilvánult kívánságokkal szemben még további kísérletekre is hajlandó a hadügyminiszter és javas­latot tesz, hogy a­mennyiben az illető tétel költségét a delegáció emelni hajlandó, ő viszont hajlandó kí­sérletet tenni azzal, hogy a közvetlen tenyésztőtől vett lovaknál, a felülvizsgálattal szemben, a megtérítés kö­telezettsége szüntettessék meg. Az így szükségelt többlet másrészről megtakarítható volna a megszál­lott tartományok tételében, hol a költségvetés készí­tése óta az élelmezési árak leszállottak. Ezek után az albizottság áttérvén a rendes költségvetésben előforduló különbözetek tárgyalására, a közös hadügyminisztérium létszámának szabályo­zása következtében igényelt 7070 forintot meg­szavazta. A tisztek ruha­illetménye összes szükségletének áthelyezése a 24. költségvetési czím terhére — mely áthelyezés csupán budgetformai kérdés — elfogad­­tatik. A przemysli várparancsnoki állás rendszeresí­tése következtében szükséges 8280 frt többlet meg­­szavaztatik. Szintúgy elfogadtatik a hadbirák létszá­mának fokozatos szaporítása következtében előirány­zott 10.183 frt többlet is. A tüzércsapatoknak és tüzérségi törzsnek az új szervezeti határozványok alapján előirányzott 133 frt többleténél Rakovszky előadó kérdést intéz az iránt, hogy e csekély 133 frtnyi költségtöbblet a legközelebbi jövőben nem fog-e nagyobbra növe­kedni ? Minthogy ezen megtakarítások lényegileg az által éretnek el, hogy a teendőket magasabb rangú tisztek és altisztek helyett alsóbb rangú tisztekre és altisztekre bízzák. A hadügyminiszternek azon nyilatkozata után, hogy ezen tervezetet alapos megfontolás után ter­jesztette elő és az jövőben is fentartható lesz, a bi­zottság a többletet megszavazza. A póttartalék 8 heti kiképeztetésére 221,633 forint többlet van elő­irányozva. Hegedűs felveti a kérdést, hogy ezen összeg­ből mily módon szándékoznak az eddigi póttartalékot is kiképezni, minthogy szóló a törvény rendelkezését akként magyarázza, hogy csak az ezentúl behívandó póttartalékok képeztetnek ki, a hadügyér előadásából azonban azt vette ki, hogy ezen összeggel 10 év alatt nagyobb mennyiségű póttartalékot szándékoznak ki­képeztetek B­r­­­a­n­d-R­h­e­i­d­t gróf hadügyminiszter vá­laszolóig kijelenti, hogy ő a törvény határozmányá­­hoz szigorúan ragaszkodik. Habár igen kívánatos volna, hogy a később besorozott póttartalékosok is kiképeztessenek, mindamellett ezen összeggel,­­ mi­után a törvény visszaható erővel nem bír — a póttar­taléknak csupán az évről-évre besorozásra kerülő já­rulékát szándékszik kiképeztetni. A bizottság ezen felvilágosítás után a kért többletet megszavazza. A lóavatási telepek parancsnokaiul, és a lóava­tó bizottságok elnökhelyetteseiül őrnagyok alkalma­zandók, miáltal 2825 frtnyi többlet áll elő. Rövid vita után, melyben Rakovszky elő­adó, Hegedűs Sándor előadó, Wahrmann Mór és az albizottság több tagja vett részt és mely alka­lommal különösen hangsúlyoztatott, hogy a kitűzött czél esetleg más utakon is elérhető legyen — a h­a­d­­ügyminiszter azon felvilágosítást adja, hogy a javaslatot ily alakban éppen a rend és a költségvetés tételeihez való szigorú ragaszkodás szempontjából tette. Az egyes parancsnokok ezentúl is századosok maradhatnak, de az igényelt többlet által lehetővé té­tetik, hogy őrnag­gyá leendő előléptetések esetén nem lesznek kényszerítve azon állás elhagyására, hol ta­pasztalataikra s szakismeretekre szüség van. Az albizottság erre megszavazta az igényelt többletet. Egy harmadik lóavatási telep fölállítása kö­vetkeztében szükséges 50,657 frtnyi többlet indoko­lásánál Rakovszky István azon kérdésre hívja fel az albizottság és a kormány figyelmét, vájjon ezen leavatási telepnek kezelése nem volna e az állami méntelepek kezelésével egyesíthető, mi által a kezelés is egyszerűbbé válnék,s egyszersmind jelentékeny meg­takarítás is volna elérhető. E megtakarítás annyival inkább is számba veendő, mert a hadügyi miniszter előterjesztése szerint 10 ilyen lóavatási telep fölállí­tására lesz szükség. Byland­t-Rheidt gr. közös hadügyminisz­ter e kérdésre válaszolva kijelenti, hogy ez eszme megvalósítása némely nehézségbe ütközik ugyan, ő azonban mindenesetre szorgos megfontolás tárgyává teendi e kérdést, s ha a kivitel lehetségesnek bizo­nyul, ő is hozzájárul ezen intézkedés megvalósí­tásához. Hegedűs Sándor lehetetlennek tartja ezen egyesítést. Ő e tételt azon tételekkel kapcsolatban óhajtaná tárgyalni, melyekben a felavatandó lovak beszerzésénél díjakra 100.000 frt és a rendkívüli szükségletben 400 csikónak a lóavatási telepek szá­mára leendő beszerzésére szintén 100.000 frt igényel­­tetik. Az albizottság ezen tételek egyidejű tárgyalá­sát határozza. Hegedűs Sándor kijelenti, hogy az idevágó kísérleteket nem helyesli és ha meg is fogja szavazni a lóavatási hely felállítását, mégis határozottan ellenzi, hogy a lóanyag javítása egyidejűleg egy másik kísér­­let útján is t. i. díjazások útján eszközöltessék, annál is kevésbbé, mert nézete szerint a jutalmak felemelése megint nem a tenyésztők, hanem csak a közbenjárók előnye lesz. Tisza Lajos elnök arra figyelmeztet, hogy a lóavatási helyek egyesítése az állami méntelepekkel, noha nehézségekkel jár, még­sem lehetetlen. Utal arra, hogy lóavatási helyek felállítása mellett is eme­lendő a felavatott lovak díja, mert a felavatási helyek felállításának hatása a lótenyésztés emelésére csak évek múltával lesz észlelhető. D­ő­r­y Lajos báró saját tapasztalatai nyomán előadja, hogy a hadügyi kormány a­ közvetlen tenyész­tőt sok előnyben részesíti és egyúttal gyakorlati pél­dákkal kimutatja, hogy a közbenjárót megkerülni nem lehet. Igen kívánatosnak tartja a lóavatási he­lyeknek az állami méntelepekkel való egyesítését, de fél, hogy az egyesítés nagyon nehezen lesz keresztül­vihető., Éber Nándor Hegedűs véleményét pártolja és kívánja, hogy vagy az egyik, vagy a másik rendszer követtessék. A kettőnek együttes használatát nem ja­vasolja. Hivatkozik a honvédség példájára, mely még nagyobb nehézséggel küzd és a lóállomány fentartá­­sának kérdését mégis eredményteljesen oldja meg. Szilágyi Virgil e tételt nemcsak katonai, hanem nemzetgazdászati szempontból is pártolja, fel­tételezvén, hogy a haszon ne közvetítőknek, hanem a tenyésztőnek jusson, és e tételt csak azon esetben sza­vazza meg, ha a szállításokból a közvetítők ki fognak záratni. Prileszky Tádé azt tartja, hogy a kérdéses tételeket meg kell szavazni, hacsak a lovasság harcz­­képességét nem akarjuk koc­káztatni. Ő a hadügymi­niszter azon javaslatát, hogy a magán­tenyésztővel szemben, az avatási bizottság kártérítésre ne kötelez­­tethessék, a legjobb eredményeket reményű, mert ő tapasztalásból tudja, hogy a kártérítési kötelezettség akadályozta meg az avatási bizottságokat leginkább abban, hogy a tenyésztőket előnyben részesíthessék. Warmann Mór a lóavatási helyeknek az ál­lami méntelepekkel való egyesítése iránt osztozik elő­adónak nézetében és azon véleményben van, hogy a felmerülő nehézségek administratív után kiegyenlít­hetők lesznek; a lóavatási helyek létesítésére szánt kiadásokat elfogadja, a díjakat illetőleg azon­ban Hegedűs Sándorral van egy véleményen, mert nem hiszi, hogy ezáltal a kívánt czél t. i. a tenyésztők előnyeinek biztosítása eléretnek. Általában czélszerűnek tartaná, ha nem a lo­vak egységárát, hanem a dij­tételeket emelnék. Az állbizottság hosszabb vita után a kért több­letet megszavazza, de egyszersmind azon óhajnak ad kifejezést, hogy a hadügyi kormány a leavatási he­lyeknek az állami méntelepekkel való egyesítését be­ható tárgyává tegye. Csikók beszerzésénél fizetendő dijakra nézve Zichy Henrik gróf az előirányzott tétel elfogadá­sát ajánlja, mivel a javaslatba hozott módozatot czél­­szerűbbnek tartja, mint az egységárak emelését. Szapáry Gyula pénzügyminiszter arra utal, hogy a két intézkedés egymást kiegészíti és azt hiszi, hogy a kért összeg a lótenyésztés érdekében megsza­vazandó volna. A kérdésnek nem csak pénzügyi ol­dala, hanem közgasági fontossága is van és éppen ezen közgazdasági érdekek Magyarországra nézve, honnan a lovak nagyobb részét veszik, kiválóan fon­tosak. Rudnyánszky József báró azt hiszi, hogy az ezen tétel megszavazásából eredő előnyök ismét csak a közbenjárók javára lesznek ; ő azt kí­vánja, hogy ez előnyök gazdasági társulatok és lóte­nyésztési egyletek útján a tenyésztőknek jussanak. Szilágyi Virgil nem díjakat, hanem átlag­árakat kíván és ismétli, hogy a tételt csak azon felté­tel alatt szavazza meg, ha a szállítók kizáratnak. D­ő­r­y Lajos báró, az eddigi eljárásra utalva constatálja, hogy a katonai parancsnokságok minde­nekelőtt a közvetlen tenyésztők érdekeit iparkodtak megóvni és csak akkor fordultak szállítókhoz, mikor a szükséglet másképp nem volt fedezhető. Bylandt Rheidt közös hadügyminiszter a Szilágyi Virgil által feltett kérdésre válaszolva kije­lenti, hogy neki határozott kívánsága, a közvetlen te­nyésztők érdekeit előmozdítani. Történt már ez irány­­ban sok, de éppen ez irányban sok függ a körülmé­nyektől is és a körülmények javítására lett tulajdon­képp a most tárgyalás alatt levő javaslat előterjesztve. Heged­ü­s Sándor a tétel megszavazását nem akarja határozathoz kötni, a­mennyiben a hadügymi­niszter a tenyésztők érdekében akarna rendelkezni, te­gye azt saját felelősségére. Miután a hadügyminiszter a fennálló szabály­zat azon tételeit idézi, melyeknek a közvetlen tenyész­tők érdekeit kell védeniök és miután hangsúlyozta annak szükségét, hogy a lovasság érdekében a lóállo­mányt javítani okvetlen szükséges, a bizottság szava­zás útján, a tenyésztőkkel szembeni kártérítési köte­lezettség megszüntetése czímen követelt 100,000 irtot ugyan nem engedélyezi, de megszavazza a költségve­tésben eredetileg beállított 100,000 irtot oly megjegy­zéssel, hogy a hadikormányzat lehetőleg azon legyen, hogy emez összeg administratív után lehetőleg közvet­lenül a tenyésztők javára essék és hogy az ide vonat­kozó rendelkezésekről a miniszter annak idején jelen­tést terjeszszen elő. A bécsi 1. számú egészségügyi osztály állomá­nyának szaporítása következtében szükséges 4404 frtnyi többlet és egyes kisebb különbözetek követ­keztében beálló 645 frtnyi keresletet lényegtelen meg­jegyzések után elfogadtatnak. Szintúgy megszavazta­­tik rövid vita után a­ fegyvergyakorlati és rovatolás­i költségek szaporítása következtében az eddigi 750.000 frt helyett igényelt 1 millió frtnyi többlet is. A tüzérségi lőgyakorlatok költségeinek szapo­rítása következtében 11.232 frtnyi többlet igényel­­tetik. Előadó kérdi a közös hadügyminisztert, vájjon ezen összeg a közel­jövőben nem fog-e jelenté­kenyen emeltetni ? A közös hadügyminiszter válaszában kifejti, hogy a többlet főleg azért szükséges, hogy a tüzérség mozgó czélokra való lövöldözésben gyakoroltassák és A delegátiók, azt véltem, hogy a te Istened is olyan, mint a miénk. Én mérget vettem be.« A bég megkereszteltetett s 3 heti szenvedés után Szapáry karjai közt adta ki lel­két. Ez a keresztény erkölcs. Mi is 200 év után ama meggyőződésünket nyil­vánítjuk, hogy Esztergom alatt is Isten győzött. Az itt lefolyt csatában első­sorban Károly herczeget, a másik sorban Sobieskit illeti a dicsőség. Mi azért jelentünk meg itt, hogy hálát adjunk Istennek, hogy magyar hazánkat, városunkat annyi szenvedéstől, nyomortól megszabadította­ És midőn én e szószékre léptem, feltettem ma­gamban, hogy szeretett magyar hazánk és szeretett királyunk iránti hűségre foglak kérni és buzdítani. Magyar szól hozzátok, mi a szeretetet és kegye­letet királyunk és hazánk iránt anyáink emlőin szívtuk magunkba, őseinktől örököltük; e szeretet és kegyelet hatja át nemzeti valónkat, tölti be történetünk min­den lapját. Mentsen Isten minket a veszélytől, melyet hazánkra hozhatna a cosmopilitismus. Sok ember nem akarja hazáját szeretni, nem akar érte szenvedni, sőt elhagyja azt, hazaárulóvá lesz; de mi kérve a Minden­hatót, tőle erőt esdünk, hogy lelkünk mélyéből, hűsé­gesen és kitartóan szeressük magyar hazánkat, kirá­lyunkat, ki nemzeti múltúnknak büszkesége, jelenünk öröme és jövőnk reménye.

Next