Nemzet, 1885. március (4. évfolyam, 896-926. szám)
1885-03-09 / 904. szám
Szerkesztőség : Éerencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 904. (67.) szám _____Esti kiadás._____ Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................... 2 frt. 3 hónapra ................................................... 6 » 6 hónapra ................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Hétfő, márczius 9. IV. évi folyam. Budapest, márczius 9. Holnap kerül a képviselőház tárgyalása alá az állami tisztviselők nyugdijára vonatkozó törvényjavaslat. Örömmel véljük constatálhatni azt, hogy e tárgyban a kormány oly szükségnek tesz eleget és oly megoldást terjeszt a törvényhozás helybenhagyása elé, mely lényegében és általánosságban mindenkit kielégít és így valószínű, hogy nagyobb nehézségek nélkül fog a törvényjavaslat törvényerőre emelkedni, az állami tisztviselők általános megnyugvására és kielégítésére. Mert az kétségtelen, hogy a magyar állami tisztviselők nagyon gyengén vannak díjazva és igy bizonyára — amint részleteiben meg is indult már a reform — sokáig nem fogjuk halogathatni az állami fizetéseknek — egy vagy más formában — javítását sem. Hanem amire sokkal nagyobb szükség volt és aminek helyes megoldása sokkal nagyobb és kedvezőbb hatást gyakorol, az a nyugdíjügy reformja, mely jelenlegi alakjában egyfelől nem nyugszik törvényhozási intézkedéseken, másfelől annyira hiányos, hogy mindenféle magyarázatokra és kegyelmi tényekre van szükség, hogy a legméltányosabb alapon, a legszükségesebbeken legyen segítve és a kegydíjak túltengése (ezek összege most már 222.000 forintra megy) mellett sem lehet megakadályozni azt, hogy nyomorral ne küzdjenek az állami tisztviselők özvegyei és árvái. Úgy, hogy a millióra menő nyug- és kegydíjteher daczára az állami tisztviselők nemcsak életükben érzik anyagi helyzetük nyomasztó voltát, de egyszersmind annak leverő tudatában vannak, hogy egyfelől agg korukban kell — nyugdíjaztatás esetén — még nagyobb nélkülözésekkel küzdetnek, másfelől pedig özvegyeik és árváik még ennél is nagyobb szükségnek lesznek — haláluk esetén — kitéve. Azt hiszszük tehát, hogy már az által nagy gond terhétől szabadulnak meg az állami tisztviselők, ha nyugdíjuk javíttatik, mi a törvényjavaslatnak czélja, és ha özvegyeik és árváik ellátása, haláluk esetén kedvezőbbé tétetik. És az kétségtelen, hogy az utóbbi szükségnek a törvényjavaslat még nagyobb mértékben megfelel. Mert a tisztviselők nyugdíját— a szolgálati évek szerint — 6—15 százalékkal, az özvegyek ellátását 28—56 százalékkal és a gyermekek nevelési pótlékát 41—100 százalékkal javítja. Ezenkívül pedig , a temetési járuléknak, minden tisztviselő és nyugdíjjas után való kiterjesztése által (holott eddig csak a 600 írtnál kisebb fizetéssel alkalmazottak részesültek ebben a családi szerencsétlenség után rendesen beálló anyagi bajok egyik legnagyobb forrása, a temetési és gyógykezelési kiadások lelnek új fedezetet, hogy ne terheljék a családot. Nem mondjuk mi azt, hogy most már az állami tisztviselők és családjaik ellátásáról teljes mértékben lesz gondoskodva. Bizony még e javítás után is, szűkös lesz azok anyagi helyzete, de kétségtelen az, hogy pénzügyi viszonyainkhoz képest igen sokban lesz azok helyzete javítva és sokkal tűrhetőbbé téve, úgy, hogy sokkal nagyobb önérzettel és buzgalommal végezhetik nehéz feladataikat azon tudatban, hogy a kormány és törvényhozás, mely ennyire felismeri és méltányolja fontos hivatásukat, társadalmi állásukat és anyagi helyzetüket, jövőre is minden lehetőt meg fog tenni arra nézve, hogy az javuljon. De igényeikben és követeléseikben, még ha méltányosak és igazoltak is azok, még az állami tisztviselők is mértéket kell, hogy tartsanak, mert már az a javítás is, melyet anyagi helyzetükön a törvényjavaslat eszközöl, több, mint fél millió évi teherbe kerül az államnak. Igen természetes, hogy ha az ember nem veszi számításba ezt a nagy pénzügyi eredményt, hanem csak azt a csekély nyugdíj- vagy más természetű ellátás-javítást veszi tekintetbe, melyben egyesek, e reform következtében részesülnek, elégtelennek fogja azt a szükséghez képest tartani, de a kormánynak és törvényhozásnak a szükséget és igényt és úgy tekintetbe kell vennie, mint a pénzügyi eredményt és az adózókra abból származó terhet, és a mostani viszonyoknak megfelelő mérleget kell abból felállítania, különben árt az államnak és közönségnek, midőn használni kíván egyeseknek. Ezt azért emeltük ki, mert vannak, kik már most sokkal tovább kívánnak menni a kedvezményekben, részben magának a nyugdíj százalékának még további javítása által, részben pedig a teljes nyugdíjazásra jogosító évek számának leszállítása által. S így kívánják azt , hogy ne csak a tanárok teljes nyugdíjazásánál alkalmaztassák a 30 év — a többi közegekre nézve 40 év van megtartva — de a posta, távirdaközegekre, orvosokra, néptanítókra, fogházőrökre és másokra is. És kétségtelen az, hogy mindenik foglalkozási ágnak egyik vagy másik módon való emésztő természetét be lehet bizonyítani és az önfeláldozó munkásság ezer meg ezer példáját lehet felhozni, mint méltányos alapot a kedvezményre. De az is bizonyos, hogy ha e téren tovább megyünk, azon csekély jó fejében, melyet egyeseknek szerzünk, az államnak igen nagy terheket fogunk okozni. Másfelől pedig a pénzügyi helyzet javulása arányában sokkal indokoltabb a munkás kezek, a működő hivatalnokok jobb javadalmazása annyival is inkább, mert ezáltal nemcsak a hivatalnokot fogjuk jobb helyzetbe juttatni, de egyszersmind nyugdíját is emelni — mert fizetése után méretik az ki — és családjának is szebb jövőt biztosítani. A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 9. a ZE3 IESH. -irta: Emile Zola. [jogosító fordítás.] Fordította: Adorján Sándor. (Folytatás.) 76 Chaval, a nélkül, hogy jeladást várt volna, rohant előre ökölbe szorított kézzel. Ő nagyobb volt, termetesebb, s úgy döfött karjaival, egyenest az arcának czélozva, mintha két vitérrel gyilkolna egyszerre. S folyton beszélt, henczegve a nézők előtt a szitkok egész özönével, melyek csak őt magát izgaták föl még jobban. — Ah! átkozott, az orrodat töröm össze ! vagy leszakítom, s oda taposom a sárba! . . . majd meglátom, hogy akkor is szaladgálnak-e utánad azok a semmi, asszonyok! Etienne egymásra szorítottajakkal húzódott öszsze, alacsony termetével ügyesen kerülve ki minden csapást; egyik karjával folyton védte arczát és mellét s hidegvérrel leste, hogy mikor ronthat Chavalra ; akkor aztán mint a nyíl, olyan sebesen lökte el karját, ellenfelének egyenest mellét igyekezve találni. Eleinte kevés kárt tettek egymásban. Chaval hadonázásai, a másik hidegvére a küzdelmet elnyújtották. Egy széket fölborítottak, nehéz faczipőik alatt csikorogva porlott szét a padozatra szórt kőpor. Lassankint elfogyott lélekzetük, zihálásuk hallható volt, mig neki vörösült arczuk lángolt a benső tűztől, a mely ott szórta szikráit kidülledt szemükben. — Talált! hörgő Chaval, széttörlek ! Egy oldalütéssel valóban megcsapta Étienne vállát. A megütött némán tűrte a fájdalmat, melyet a tompa csapása előidézett, szétzúzó erővel sújtva le. Viszonozta egy egyenes lökéssel Chaval mellébe, mely betörte volna annak mellkasát, ha folytonos bakugrásaival ki nem került. De egy másik ütés olyan erővel érte oldalát, hogy elállott tőle a lélekzete s eltántorodott belé. Erre mint a vadállat rohant ellenfelére, s hasba akarta rúgni. — Megállj csak ! a beledet akarom kitaposni mondá,fuldokló hangon. Hadd lássam milyen! — Étienne kikerülte a rúgást, mi azonban olyan dühbe hozta, hogy a becsületes verekedés szabályainak e nyílt megsértésére kijött szótlanságából. — Hallgass, barom! S ne rúgj, különben istenemre fölkapok egy széket s agyonütlek! A küzdelem mindig hevesebbé jön. Basseneur egész elképedten ismét közbe akarta magát vetni, de neje visszatartó: két vendégnek nincs-e joga önmaguk közt végezni es ami bajuk együtt van ? Erre odaállott a nyitott kandalló mellé, nehogy a verekedők egyike belebukjék a tűzbe. Louvarine nyugodtan sodort magának egy czigarettet, melyet azonban meggyújtani elfelejtett. Catherine a falhoz lapulva mozdulatlanul állott, karjait azonban öntudatlanul emelte melléig, s kezeivel görcsösen babrálva, ruháját tépdelte. Minden erőfeszítése odairányult, hogy el ne sikoltsa magát, nehogy ezáltal elárulja, hogy melyikért reszket inkább s halálát okozza. Chaval csurran vizesen az izzadtságtól, mit egy dühöngő csapkodott maga körül. Étienne, daczára felbőszültségének, nyugodtan védte magát s majdnem minden csapást elhárított. Egy csapás fölhasitotta fülét, mig Chaval körme egy helyen nyakából szakított ki egy kis darab húst, ami olyan élénk fájdalmat okozott, hogy hangosan elkáromkodta magát. Chaval ismét ki tudott kerülni félreugrással egy mellének irányzott csapást, de ekkor előre hajolt, az ütést megkapta arczába, s az összetörte orrát. Vértől elborítva, elvakultan csapkodott maga körül, alig látva, hogy hova üt, midőn egy másik egyenest mellén találta, s sújtotta olyan erővel, hogy tompa zuhanással bukott hanyatt. — Állj föl. Ha akarod, kezdjük el újra. Chaval nem felelt, néhány pillanatnyi habozás után nyújtogató tagjait, nagynehezen térdre emelkedett, belenyúlt zsebébe, s hirtelen felugrott s vad ordítással vetette magát ellenfelére. Catherine azonban mindent látott s önkénytelenül kitört kebléről egy éles sikoltás, akarata ellenére elárulva, hogy a két küzdő között kiért reszket. — Vigyázz! kés van nála. Etienne-nek csak annyi ideje volt, hogy az első döfést karjával elháríthatá; a kés zubbonyának karját egész hosszában fölhassta. Sikerült azonban megragadnia Chaval karját, mire rettenetes küzdelem támadt közöttük. Étienne tudta, hogy ha Chaval karját elbocsátja, akkor el van veszve. Chaval rángatta karját s dulakodva ugrált, csakhogy karját kiszabadíthassa. A kifeszített izmok kezdték ruganyosságukat elveszíteni, a kéz lassan kint aláhanyatlott, s hideg vasát Étienne már kétszer érezte a testéhez érni. Erre az elképzelhető legnagyobb erőfeszítéssel sajtolta össze Chaval öklét, a kéz kinyílott szakés leesett a földre. Mind a ketten utána kaptak, s Étienne tette rá kezét először. Erre leteperte maga alá Chavalt, rátérdelt mellére s meg akarta ölni. — Nyomorult áruló, véged van! Hatalmas ösztön hajtá a gyilkosságra. Mintha legmélyebb bensejéből támadva, hatalmába ejtené minden csöpp vérét, s megfosztaná gondolkodó képességétől agyát, így támadt föl benne a vérszomj, a gyilkolási ösztön. Soha ennyire az öröklött bűn rajta erőt nem von. De ezúttal ittas nem volt. Jobb szelleme föllázadt ez indulat ellen, küzdött vele, s legyőzte azt. Kését eldobta háta mögé, s dadogó hangon monda: — Állj föl! menj innen! Basseneur ezúttal már csakugyan közbevetette magát, de nagy óvatossággal vigyázva arra, nehogy neki támadjon baja. Ő nem akarja, hogy a házában gyilkosság legyen, s ezt olyan kiabálással mondta el, hogy a neje oda szólott neki, hogy hallgasson már, minek kezd rá mindig későn ? Louvarine, kinek lába elé esett az eldobott kés, végre meggyújtó cigarettejét. Catherine nézett maga elé értelmetlenül: hát már vége van ? s nem bírta megérteni, hogy mind a két férfi életben maradhatott. Menj már ismétlé Étienne, menj innen, különben agyonütlek. Chaval fölállott, kezével eltakarta arczát, mely csupa egy vér volt, folyton szivárogva orrából, földagadt szemmel, eltorzult arczcal, a megvert vadállat elfojtott dühével vonszoló magát az ajtó felé. Catherine gépiesen követé. Chaval megfordult az ajtóban s dühének a szitkok egész özönével adott kifejezést: — Oh nem ! oh nem ! Ha őt jobban szereted, légy az ő szeretője ! S de ne tedd többé a lábad hozzám, ha kedves az életed S durván becsapta maga után az ajtót. A szobában olyan nagy csöndesség támadt, melyben meg lehete hallani az égő szén sistergését. A földön nem maradt egyéb, mint a fölborított szék és a kicsurgott vér, melyet a fehér kőpor magába szívott. S ír Chaterine és Etienne, amint kijöttek Basseneur korcsmájából, szótlanul haladtak egymás mellett. Kezdett olvadni, nedvesen, fagyosan, csak mocskossá téve a hó felületét, de szét nem olvasztva. A szürke égbolton nagy nehéz felhők mögött csak sejteni lehetett, hogy a hold hol bujkál, fönt nagy szélvihar volt, a felhők folyton kergették egymást, míg alant tökéletes szélcsönd volt, csak a házak ereszéről aláfüggő jégcsapokról csöppögött tompa csattogással a megeredni alig biró hólé. Étienne kínos zavarban a fölött, hogy mit tegyen azzal az asszonynyal, akit odadobtak, nem tudott mit szólani. Az a gondolat, hogy elviszi magával s Réquillartban elrejti, képtelenségnek tetszett előtte.Ajánlotta neki, hogy visszaviszi szüleihez, a munkástelepre , de ezt határozottan visszautasító, bármit inkább, semhogy terhükre legyen most, miután olyan csúfosan elhagyta. Hallgattak ismét, minden czél nélkül menve tovább az egymást keresztező mocskos utakon. Eleinte Yvreux felé mentek, aztán bekanyarodtak a répaföldek és a csatornái között elvezető útra. — Azért mégis csak kell valahol aludnom, mondá végre. Ha nekem volna valahol szobám, én örömest elvinnélek magamhoz . . . Különös félénkség miatt nem folytató. Fölmerült előtte a múlt, az a vágyódás, melyet egymás iránt éreztek, s az a szégyenkedő tartózkodás, mely őket egymástól mégis elválasztó. Várjon úgy szereti-e még mindig Étienne, vagy a régi vonzalom most még megerősödve támadt föl benne ? Azok az arctulütések, melyeket a lánytól kapott, ahelyett, hogy boszúra ösztönözték volna, inkább lecsillapítólag hatottak reá. S most már szinte meg volt lepetve azáltal, hogy azt a gondolatot, hogy Catherinet magával vigye Réquillartba, nem találta többé képtelenségnek. — Nos hát, határozd el magad valamire, hogy hova vezesselek ?.... Annyira ki nem állhatsz, hogy velem jönni nem akarsz ? Catherine ment tovább elgondolkozva, faczipőik lassú neszszel siklottak keresztül a havon, végre megszólalt : — Én istenem, hiszen van nekem bánatom elég, minek szaporítod még te is ? Mire vezetne, amit kérsz, amikor nekem már van szeretőm, s neked is van már asszonyod ? Mouquetteről szólott. Ő is azt hitte, amit általánosan beszéltek, hogy Mouquettenél rejtőzködik, s a mikor esküdözött, hogy nem igaz, csak fejét csóválta, s emlékezteté arra, hogy látta őket egyszer együtt csókolózni a montjoui országúton. — Pedig milyen kár azért a sok semmiségért! mondá Étienne suttogva s megállt ott. — Mi olyan jól illettünk volna egymáshoz. Catherine könnyedén összerezzent. — Ej, ne sajnáld, úgy sem veszítesz sokat. Ha tudnád, hogy én milyen satnya vagyok, alig érek föl két sor áru vajjal, olyan gyenge, hogy igazi asszony nem lesz belőlem soha! S egészen önkéntelenül folytató tovább, vádolva magát, fejletlenségét, hogy bár van szeretője, mégis olyan fejletlen, s a kifejtésre már nem is alkalmas, hogy még az a mentsége sincs meg, hogy legaláb gyermeke volna. — Szegény kicsikém! mondá Étienne megkapatva a szánalomnak azon érzése által, mely elnyomta vágyát. Elérkeztek a bánya egyik raktára mellé, mely tökéletes árnyékba bobta őket. A holdat is ténta feketeségű felhő bobtá el, egymás arczát sem veheték ki, de forró leheletük összevegyült, ajkaik önkénytelenül vonzódtak egymáshoz, hogy végre összeforrjanak abban a csókban, melyet már olyan régen megtagadtak maguktól. De a hold hirtelen ismét kibukkant, s egyszerre meglátták maguk fölött az őrszemet a bánya hídján. S anélkül, hogy az a csók végre elcsattant volna, ismét szétváltak a szemérem, az elfojtott harag, s talán a régi barátság viszás érzelmei folytán. (Folytatása következik.) ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, márcz. 9. A főrendiház ma délután 1 órakor ülést tartott, melyen a tagok szokatlanul nagy számban jelentek meg. Az érdeklődés a képviselőház azon üzenete iránt látszott nyilvánulni, mely a főrendiházi reformról szóló javaslatra vonatkozik, s melyet Nagy István jegyző hozott át. A javaslatot Sennyey K. elnök indítványára minden vita nélkül az állandó hármas bizottsághoz utasították, s így a főrendiházi ellenzékről terjesztett ama hír, mintha az külön bizottság kiküldését kívánta volna indítványozni, nem bizonyult valónak. Az ellenzék vezére, Zichy Nándor gr. felszólalt ugyan, de egészen más tárgyra vonatkozólag, nevezetesen figyelmébe ajánlta az igazoló bizottságnak, hogy az igazolásoknál, tekintettel a gyakorlandó törvényhozói jognak különösen most nagy fontosságára, lehetőleg gyorsan s mindenesetre a ház e tárgyban hozott határozatának megfelelőleg járjon el. A nemes gróf aggodalmait az elnök rövid, és élénken hangsúlyozott szavakkal igyekezett eloszlatni. Az ülés további folyamán Orczy Béla b. miniszter indítványára a tenger alatti kábelek megvédéséről szóló egyezmény beczikkelyezésére vonatkozó törvényjavaslat nyomban tárgyaltatott s vita nélkül el is fogadtatott. Pauler igazságügy miniszter gyengélkedvén, Zádor min. tanácsos helyettesítette őt. A főrendihisz ülése mítrcz. 9-én d. u. 1 órakor. Elnök: Sennyey Pál b. Jegyzők : Cziráky Béla gr., Batthyány Lajos gr., Pongrácz Emil b. és Rudnyánszky József b. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Szapáry Gyula gr., Fejérváry Géza br., Orczy Béla br. Az igazságügyminisztérium képviseletében : Zádor Gyula min. tanácsos. Elnök az ülést megnyitván, bejelenti, hogy Kemény György b. torda-aranyosmegyei főispán, Lichtenstein Ferencz herczeg, Batthyány Zsigmond, legidősb Bethlen Miklós, Buttler Aladár, Dessewffy Egyed, Draskovics József, Nyáry Kálmán, Pálffy Andor, Pongrácz Arnold, Pongrácz Béla, Pongrácz István, Pongrácz Vilmos, Rhédey Lajos, Szirmay György, Teleky Gusztáv grófok, Vay Dezső, Eötvös József, ifj. Majthényi László, Sahlhausen Lipót, Szentkereszty Ferencz és Wenckheim Viktor bárók kegyelmes királyi meghívó leveleiket bemutatták ; Bissingen Nippenburg Ottó, Forgách Sándor, Zichy Frigyes grófok, Jósika Lajos, Jósika Leó, Szentkereszty Pál és Vécsey Alfonz bárók kegyelmes királyi meghivó leveleik kieszközléséért folyamodván, kérvényeik rövid uton, az igazoló bizottságnak jelentéstétel végett kiadattak. Harrach József és Pejacsevics Márk grófok családi viszonyuknál fogva rövid időre szabadságot kérnek, mi megadatik. A miniszterelnök átirata az 1885-iki budgettörvény szentesítése tárgyában tudomásul vétetik. Nagy István képviselőházi jegyző bemutatja a a tenger alatti kábelek védelme iránt kötött egyezmény beczikkelyezéséről, a selyemtenyésztés védelméről és a főrendiháznak mint felsőháznak szervezéséről szóló törvényjavaslokat, valamint a képviselőház átiratát, mely szerint a számsági és gondnoksági ügyekről szóló törvényjavaslatra tett főrendi módosítványok elfogadtattak. Elnök indítványozza, hogy a főrendiházi reformról szóló törvényjavaslat tárgyalás végett az állandó hármas bizottsághoz utasítassék. Az indítvány elfogadtatik. Az elnök indítványára az állandó hármas bizottság tagjai az ülés után összegyűlnek, hogy az éremleges tárgyalás iránt megállapodjanak. Következett a tenger alatti kábelek védelme iránt kötött egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Orczy Béla b. miniszter kéri, hogy miután e törvényjavaslat sürgős, mert e hó 14-én már ki kellene cserélni a ratificátiókat, vegye a ház azt azonnal tárgyalás alá. (Helyeslés.) Zichy Nándor gr. pártolja a sürgősségi indítványt, miután a kérdés semmi oly részletet nem foglal magában, mi tüzetes helyi szempontból volna megítélendő. Az indítvány elfogadtatik, s a törvényjavaslat az ülés folyamán fog tárgyaltatni. A selyemtenyésztés ügyének biztosításáról szóló törvényjavaslat a hármas állandó bizottsághoz utasíttatik. A gyámsági törvény némely intézkedésének módosításáról szóló törvényjavaslat a képviselőház által a főrendiház módosításaihoz képest elfogadtatván, a törvényjavaslat szentesítés alá terjesztetik. Szlávy József beterjeszti az igazoló bizottság jelentését Bethlen Márk, Forgách Sándor, Königsegg Fidél, Lónyay Gábor, Seilern Károly, Vay Lajos, Zichy Frigyes grófok, Vécsey Alfonz kegyelmes kir. meghivó leveleik kieszközlését szorgalmazó kérvényeik tárgyában. Pongrácz Emil b. jegyző olvassa az igazoló bizottság jelentését. Zichy Nándor gróf az igazoló bizottsághoz egy kérést és kérdést intéz. Nincs talán törvény, amely oly sokoldalúlag interpretáltatott és alkalmaztatott volna és amelynek alkalmazása oly latitűdöt igényelne, mint amely e ház erdélyi tagjainak jogosultságára vonatkozik. Egyfelől fontos jogok és jogi igények veendők itt figyelembe, amelyeket ha valaki, elsősorban a nagyméltóságú ház van hivatva méltányolni, másfelől pedig azon rokonszenv és azon nagy alkotmányos érdek, mely Magyarország szempontjából Erdélyre vonatkozólag mindnyájunk által méltányoltatik, senki által kérdésessé nem tétetik. Ezen általános szempontokhoz járul még az a tüzetes szempont is, mely a jelenlegi napok körülményeiben rejlik. Ugyanis akkor, midőn e házra nézve fontos,úgyszólván epochális változás küszöbén állunk,megmagyarázható azon nyugtalanság, amely e kérvények sürgős elintézésére vonatkozik és amely azt kívánja, hogy e kérvények minél gyorsabban és minél kedvezőbben intéztessenek el. Ez az ok a miért szót emelt. Ehez járul az a körülmény is, hogy az eljárásra is kiterjed az aggodalom és megnyugvást csak akkor fogunk lelni, ha azon elvnek e helyütt is érvényt szerzünk, hogy az igazoló bizottság eljárására nézve a ház által elfoglalt álláspont az irányadó, és hogy az eddig követett gyakorlatól és az e részbeni megállapodástól e háznak újabb utasítása nélkül eltérni és újabb gyakorlatot meghonosítani — kivált ezen időben — mint a háznak közege és kirendeltje egyáltalában nem hivatott. (Helyeslés a jobboldalon.) Hivatkozik szóló a múlt év márczius 31-én tartott ülésben kifejtett álláspontra, midőn egy erdélyi igazolási eset alkalmával a jogügyi bizottság megállapította az erdélyi tagokra nézve követendő igazolási eljárást. Szóló tehát felkéri az elnökséget és a házat, hogy a részben megnyugtatást adni méltóztassanak, hogy a jogügyi bizottság által bemutatott és a ház által irányadóknak elismert jelentés alapján, a kir. meghívók kiadatása iránti kérvények minél előbb elintézést fognak nyerni. (Helyeslés a jobboldalon.) Eldök : Nem kételkedem, hogy a maga idejében az igazoló bizottság 1. elnöke a dolog érdemére nézve nyilatkozni fog; ma csak annyit mondhatok, hogy amennyiben igazolási folyamodások az ország bármely részéből beadattak, azok sem az elnöknél, sem pedig a bizottságnál egy perczig sem késtek. Az pedig, amit az előttem szólott méltóságos gróf kijelentett, hogy t. i. az elvi álláspont csupán ezen méltóságos háznak tudtával és hozzájárulásával módosítható vagy változtatható, magából értetődik és erre nézve sem a bizottságban, sem másrészről egy perczig sem támasztatott kétely. Hogy azonban minden kételynek még árnyéka is megszüntettessék arra nézve, mintha e tekintetben bármily halasztás vagy jogcsonkítás szándékoltatok és mintha az igazoló bizottságot e részben más, mint a törvénynek tisztelete, mely felebb áll ezen ház határozatánál, vezette volna, bátor vagyok proponálni azt, hogy a bizottságnak erre vonatkozó jegyzőkönyve minél előbb kinyomattassék, a ház t. tagjai közt kiosztassék, azután annak tartalmára bárkinek, ha netalán észrevétele lesz, jogában álland felszólalni és a háznak azon határozatát, melyet a ház bölcsessége akkor jónak lát provocálni. Ezt vagyok bátor ő méltóságának, Zichy Nándor grófnak felelni. (Általános helyeslés.) Ha méltóztatik elfogadni (Elfogadjuk.) akkor visszatérhetünk a tárgyhoz, t. i. gr. Bethlen Márk, gr. Forgách Sándor, gr. Lónyay Gábor, dr. Vay Lajos az igazoló bizottság által igazoltatván, az elnökség felhivatik az illető lépéseket megtenni, hogy a felsoroltak a kir. meghivó leveleket megnyerjék. Következett most a tengeralatti cábelek megvédéséről szóló egyezmény beczikkelyezésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása. Elnök jelenti, hogy a gyengélkedő igazságügyminisztert e javaslat tárgyalásnál Zádor Gyula mint tanácsos fogja helyettesíteni. A törvényjavaslat úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadtatott. Az ülésnek egyéb tárgya nem lévén, az ülés d. u. 1 óra 55 perczkor véget ért. BELFÖLD, Budapest, márcz. 9. (A főrendiház hármas állandó bizottsága.) Abból az alkalomból, hogy a főrendiházi reformról szóló törvényjavaslatot a főrendiház ma az állandó hármas bizottsághoz utasította előzetes tárgyalás végett, adjuk a bizottság tagjainak névsorát, megjegyezvén, hogy e bizottság , a főrendiház pénzügyi, közjogi és törvénykezési, végre a közgazdasági és közlekedési bizottságokból alakul, s elnöke Szlávy József. A tagok névsora a következő: Pénzügyi bizottság : Andrássy Aladár gr., Császka György szepesi m. püspök, Dessewffy Aurél gr., Erdődy István, Fiáth Miklós b., id. Forgách Antal gr., dr. Haynald Lajos bibornok, kalocsai érsek, Inkey Nándor b. horvátszlavon-dalmátországi főrendi képviselő, Karácsonyi Guidó gr., Károlyi Gyula gr., Károlyi Tibor gr., Mailáth István Bars megye főispánja, Mesznil Viktor báró, Pallavicini Ede őrgróf, Pongrácz Emil báró, Sándor Béla Bács-Bodrog megye főispánja. Id. Vay Miklós b. koronaőr, ifj. Vay Miklós b., Zichy Ferraris Bódog gr., Zichy Ferencz gr. kir. főasztalnokmester, Zichy Nándor gr. Közjogi bizottság: Andrássy Gyula gr., Bánffy Miklós gr. kir. főpohárnokmester, Csáky Albin gr. Szepesmegye főispánja, Cziráky Béla gr. Fejér megye főispánja, Széchen Antal gr., Graefl József Szabolcs megye főispánja, Kálnoky Dénes gr., Kubicza Pál Trencsénmegye főispánja, Mailáth György Esztergom megye főispánja, Majthényi László b. Hont megye főispánja, Péchy Manó gr. kir. főkamarásmester, Rosner Ervin b. Rudnyánszky József b., Samassa József egri érsek, Schlauch Lőrincz szatmári m. püspök, Szapáry István gr. Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun megyei főispán, Szlávy József koronaőr, Id. Szögyény-Marich László kir. tárnokmester. Közgazdasági bizottság: Andrássy Géza gr., Degenfeld József gr. hajdumegyei főispán, Esterházy István gr. pozsonymegyei főispán, Festetics Andor gr., Festetics Taszilló gr., Gyürky Ábrahám gr. nógrádmegyei főispán, Ipolyi Arnold beszterczebányai m. püspök, Károlyi István gróf, Kussevics Szvetozár horvát-szlavon-dalmátországi főrendi képviselő, Migazzy Vilmos gróf, Pejacsevics Márk gr., Podmaniczky Géza báró, Prónay Dezső báró, Ráday Gedeon gr., Rudnyánszky József b., Szapáry Géza gr. kir. főudvarmester, Széchenyi Gyula gr. kir. főajtónállómester, Vay Béla b., Borsodmegye főispánja, Vécsey József b., Zichy Ágost gr. fiumei kormányzó, Zichy-Ferraris Lajos gr., Sztáray Antal gróf, Vay Lajos báró, Zsivkovics János báró, horvát-slavon-dalmátországi főrendi képviselő. A főrendiház egyesült hármas bizottsága nyomban a nyilvános ülés után összeült és elhatározta, hogy a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat érdemleges tárgyalását a szerdán déli 12 órakor tartandó ülésben kezdi meg. Budapest, márcz. 9. (A mágnások és a főrendiház reformja.) Arról, hogy a főrendiház reformjáról szóló javaslattal szemben milyen állást foglalnak el, különféle hírek terjedtek el, melyekhez a »Pesti Napló«, a mérsékelt ellenzék közlönye megjegyzi,hogy a főrendiházi ellenzék, gróf Károlyi Gyula, gr. Zichy Nándor s gr. Sztáray Antal urakat kérte fel intézetül, ez urak értekeztek a kormányelnökkel, ők fogják összehívni közelebbre az egész ellenzéket, s már ma korai arról szólani, hogy