Nemzet, 1885. március (4. évfolyam, 896-926. szám)

1885-03-09 / 904. szám

Szerkesztőség : Éerencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 904. (67.) szám _____Esti kiadás._____ Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................... 2 frt. 3 hónapra ................................................... 6 » 6 hónapra ................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Hétfő, márczius 9. IV. évi folyam. Budapest, márczius 9. Holnap kerül a képviselőház tárgyalása alá az állami tisztviselők nyugdijára vonat­kozó törvényjavaslat. Örömmel véljük constatálhatni azt, hogy e tárgyban a kormány oly szükségnek tesz eleget és oly megoldást terjeszt a törvényho­zás helybenhagyása elé, mely lényegében és általánosságban mindenkit kielégít és így valószínű, hogy nagyobb nehézségek nélkül fog a törvényjavaslat törvényerőre emelkedni, az állami tisztviselők általános megnyugvá­sára és kielégítésére. Mert az kétségtelen, hogy a magyar ál­lami tisztviselők nagyon gyengén vannak díjazva és igy bizonyára — amint­ részletei­ben meg is indult már a reform — sokáig nem fogjuk halogathatni az állami fizetések­nek — egy vagy más formában — javítását sem. Hanem amire sokkal nagyobb szükség volt és aminek helyes megoldása sok­kal nagyobb és kedvezőbb hatást gyakorol, az a nyugdíjügy reformja, mely jelenlegi alak­jában egyfelől nem nyugszik törvényhozási intézkedéseken, másfelől annyira hiányos, hogy mindenféle magyarázatokra és kegyel­mi tényekre van szükség, hogy a legméltá­­nyosabb alapon, a legszükségesebbeken le­gyen segítve és a kegydíjak túltengése (ezek összege most már 222.000 forintra megy) mellett sem lehet megakadályozni azt, hogy nyomorral ne küzdjenek az állami tisztvise­lők özvegyei és árvái. Úgy, hogy a mil­lióra menő nyug- és kegydíjteher daczára az állami tisztviselők nemcsak életükben érzik anyagi helyzetük nyomasztó voltát, de egy­szersmind annak leverő tudatában vannak, hogy egyfelől agg korukban kell — nyugdí­jaztatás esetén — még nagyobb nélkülözé­sekkel kü­zdetnek, másfelől pedig özvegyeik és árváik még ennél is nagyobb szükségnek lesznek — haláluk esetén — kitéve. Azt hiszszük tehát, hogy már az által nagy gond terhétől szabadulnak meg az ál­lami tisztviselők, ha nyugdíjuk javíttatik, mi a törvényjavaslatnak czélja, és ha özvegyeik és árváik ellátása, haláluk esetén kedvezőbbé tétetik. És az kétségtelen, hogy az utóbbi szükségnek a törvényjavaslat még nagyobb mértékben megfelel. Mert a tisztviselők nyug­díját­­— a szolgálati évek szerint — 6—15 százalékkal, az özvegyek ellátását 28—56 szá­zalékkal és a gyermekek nevelési pótlékát 41—100 százalékkal javítja. Ezenkívül pe­dig , a temetési járuléknak, minden tisztviselő és nyugdíjjas után való kiterjesztése által (holott eddig csak a 600 írtnál kisebb fizetés­sel alkalmazottak részesültek ebben­ a csa­ládi szerencsétlenség után rendesen beálló anyagi bajok egyik legnagyobb forrása, a te­metési és gyógykezelési kiadások lelnek új fedezetet, hogy ne terheljék a családot. Nem mondjuk mi azt, hogy most már az állami tisztviselők és családjaik ellátásáról teljes mértékben lesz gondoskodva. Bizony még e javítás után is, szűkös lesz azok anyagi helyzete, de kétségtelen az, hogy pénzügyi viszonyainkhoz képest igen sokban lesz azok helyzete javítva és sokkal tűrhetőbbé téve, úgy, hogy sokkal nagyobb önérzettel és buz­galommal végezhetik nehéz feladataikat azon tudatban, hogy a kormány és törvényhozás, mely ennyire felismeri és méltányolja fontos hivatásukat, társadalmi állásukat és anyagi helyzetüket, jövőre is minden lehetőt meg fog tenni arra nézve, hogy az javuljon. De igé­nyeikben és követeléseikben, még ha méltá­nyosak és igazoltak is azok, még az állami tisztviselők is mértéket kell, hogy tartsanak, mert már az a javítás is, melyet anyagi hely­zetükön a törvényjavaslat eszközöl, több, mint fél millió évi teherbe kerül az állam­nak. Igen természetes, hogy ha az ember nem veszi számításba ezt a nagy pénzügyi ered­ményt, hanem csak azt a csekély nyugdíj- vagy más természetű ellátás-javítást veszi tekintet­be, melyben egyesek, e reform következtében részesülnek, elégtelennek fogja azt a szükség­hez képest tartani, de a kormánynak és tör­vényhozásnak a szükséget és igényt és úgy te­kintetbe kell vennie, mint a pénzügyi ered­ményt és az adózókra abból származó terhet, és a mostani viszonyoknak megfelelő mérleget kell abból felállítania, különben árt az állam­nak és közönségnek, midőn használni kíván egyeseknek. Ezt azért emeltük ki, mert vannak, kik már most sokkal tovább kívánnak menni a ked­vezményekben, részben magának a nyugdíj százalékának még további javítása által, rész­ben pedig a teljes nyugdíjazásra jogosító évek számának leszállítása által. S így kívánják azt , hogy ne csak a tanárok teljes nyugdíjazásánál alkalmaztassák a 30 év — a többi közegekre nézve 40 év van megtartva — de a posta, táv­­irdaközegekre, orvosokra, néptanítókra, fog­házőrökre és másokra is. És kétségtelen az, hogy mindenik foglalkozási ágnak egyik vagy másik módon való emésztő természetét be lehet bizonyítani és az önfeláldozó mun­kásság ezer meg ezer példáját lehet felhozni, mint méltányos alapot a kedvezményre. De az is bizonyos, hogy ha e téren tovább me­gyünk, azon csekély jó fejében, melyet egye­seknek szerzünk, az államnak igen nagy ter­heket fogunk okozni. Másfelől pedig a pénz­ügyi helyzet javulása arányában sokkal in­dokoltabb a munkás kezek, a működő hi­vatalnokok jobb javadalmazása annyival is inkább, mert ezáltal nemcsak a hivatalnokot fogjuk jobb helyzetbe juttatni, de egyszer­smind nyugdíját is emelni — mert fizetése után méretik az ki — és családjának is szebb jövőt biztosítani. A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 9. a­ ZE3 IES­­H. -irta: Emile Zola. [jogosító fordítás.] Fordította: Adorján Sándor. (Folytatás.) 76 Chaval, a nélkül, hogy jeladást várt volna, ro­hant előre ökölbe szorított kézzel. Ő nagyobb volt, termetesebb, s úgy döfött karjaival, egyenest az arcá­nak czélozva, mintha két vitérrel gyilkolna egyszerre. S folyton beszélt, henczegve a nézők előtt a szitkok egész özönével, melyek csak őt magát izgaták föl még jobban. — Ah! átkozott, az orrodat töröm össze ! vagy leszakítom, s oda taposom a sárba! . . . majd meglá­tom, hogy akkor is szaladgálnak-e utánad azok a semmi, asszonyok! Etienne egymásra szorítottajakkal húzódott ösz­­sze, alacsony termetével ügyesen kerülve ki minden csapást; egyik karjával folyton védte arczát és mellét s hidegvérrel leste, hogy mikor ronthat Chavalra ; akkor aztán mint a nyíl, olyan sebesen lökte el kar­ját, ellenfelének egyenest mellét igyekezve találni. Eleinte kevés kárt tettek egymásban. Chaval hadonázásai, a másik hidegvére a küzdelmet elnyúj­tották. Egy széket fölborítottak, nehéz faczipőik alatt csikorogva porlott szét a padozatra szórt kőpor. Lassankint elfogyott lélekzetük, zihálásuk hallható volt, mig neki vörösült arczuk lángolt a benső tűz­­től, a mely ott szórta szikráit kidülledt szemükben. — Talált! hörgő Chaval, széttörlek ! Egy oldalütéssel valóban megcsapta Étienne vállát. A megütött némán tűrte a fájdalmat, melyet a tompa csapás­a előidézett, szétzúzó erővel sújtva le. Viszonozta egy egyenes lökéssel Chaval mellébe, mely betörte volna annak mellkasát, ha folytonos bakugrásaival ki nem került. De egy másik ütés olyan erővel érte oldalát, hogy elállott tőle a lélek­­zete s eltántorodott belé. Erre mint a vadállat rohant ellenfelére, s hasba akarta rúgni. — Megállj csak ! a beledet akarom kitaposni mondá,fuldokló hangon. Hadd lássam milyen! — Étienne kikerülte a rúgást, mi azonban olyan dühbe hozta, hogy a becsületes verekedés szabályai­nak e nyílt megsértésére kijött szótlanságából. — Hallgass, barom! S ne rúgj, különben iste­nemre fölkapok egy széket s agyonütlek! A küzdelem mindig hevesebbé jön. Basseneur egész elképedten ismét közbe akarta magát vetni, de neje visszatartó: két vendégnek nincs-e joga önmaguk közt végezni es ami bajuk együtt van ? Erre odaállott a nyitott kandalló mellé, nehogy a verekedők egyike belebukjék a tűzbe. Louvarine nyugodtan sodort ma­gának egy czigarettet, melyet azonban meggyújtani elfelejtett. Catherine a falhoz lapulva mozdulatlanul állott, karjait azonban öntudatlanul emelte melléig, s kezeivel görcsösen babrálva, ruháját tépdelte. Min­den erőfeszítése odairányult, hogy el ne sikoltsa ma­gát, nehogy ezáltal elárulja, hogy melyikért reszket inkább s halálát okozza. Chaval csurran vizesen az izzadtságtól, mit egy dühöngő csapkodott maga körül. Étienne, daczára felbőszültségének, nyugodtan védte magát s majdnem minden csapást elhárított. Egy csapás fölhasitotta fü­lét, mig Chaval körme egy helyen nyakából szakított ki egy kis darab húst, ami olyan élénk fájdalmat oko­zott, hogy hangosan elkáromkodta magát. Chaval is­mét ki tudott kerülni félreugrással egy mellének irány­zott csapást, de ekkor előre hajolt, az ütést megkapta arczába, s az összetörte orrát. Vértől elborítva, el­vakultan csapkodott maga körül, alig látva, hogy hova üt, midőn egy másik egyenest mellén találta, s súj­totta olyan erővel, hogy tompa zuhanással bukott hanyatt. — Állj föl. Ha akarod, kezdjük el újra. Chaval nem felelt, néhány pillanatnyi habozás után nyújtogató tagjait, nagynehezen térdre emelke­dett, belenyúlt zsebébe, s hirtelen felugrott s vad ordítással vetette magát ellenfelére. Catherine azonban mindent látott s önkény­telenül kitört kebléről egy éles sikoltás, akarata ellenére elárulva, hogy a két küzdő között kiért reszket. — Vigyázz! kés van nála. Etienne-nek csak annyi ideje volt, hogy az első döfést karjával elháríthatá; a kés zubbonyának kar­ját egész hosszában fölhassta. Sikerült azonban meg­ragadni­a Chaval karját, mire rettenetes küzdelem támadt közöttük. Étienne tudta, hogy ha Chaval kar­ját elbocsátja, akkor el van veszve. Chaval rángatta karját s dulakodva ugrált, csakhogy karját kiszaba­díthassa. A kifeszített izmok kezdték ruganyosságu­kat elveszíteni, a kéz lassan kint aláhanyatlott, s hideg vasát Étienne már kétszer érezte a testéhez érni. Erre az elképzelhető legnagyobb erőfeszítéssel saj­tolta össze Chaval öklét, a kéz kinyílott sza­kés leesett a földre. Mind a ketten utána kaptak, s Étienne tette rá kezét először. Erre leteperte maga alá Chavalt, rátérdelt mellére s meg akarta ölni. — Nyomorult áruló, véged van! Hatalmas ösztön hajtá a gyilkosságra. Mintha legmélyebb bensejéből támadva, hatalmába ejtené minden csöpp vérét, s megfosztaná gondolkodó ké­pességétől agyát, így támadt föl benne a vérszomj, a gyilkolási ösztön. Soha ennyire az öröklött bűn rajta erőt nem von. De ezúttal ittas nem volt. Jobb szelle­me föllázadt ez indulat ellen, küzdött vele, s legyőzte azt. Kését eldobta háta mögé, s dadogó hangon monda: — Állj föl! menj innen! Basseneur ezúttal már csakugyan közbevetette magát, de nagy óvatossággal vigyázva arra, nehogy neki támadjon baja. Ő nem akarja, hogy a házában gyilkosság legyen, s ezt olyan kiabálással mondta el, hogy a neje oda szólott neki, hogy hallgasson már, minek kezd rá mindig későn ? Louvarine, kinek lába elé esett az eldobott kés, végre meggyújtó cigarette­­jét. Catherine nézett maga elé értelmetlenül: hát már vége van ? s nem bírta megérteni, hogy mind a két férfi életben maradhatott. Menj már­­ ismétlé Étienne, menj innen, külön­ben agyonütlek. Chaval fölállott, kezével eltakarta arczát, mely csupa egy vér volt, folyton szivárogva orrából, föl­dagadt szemmel, eltorzult arczc­al, a megvert vad­állat elfojtott dühével vonszoló magát az ajtó felé. Catherine gépiesen követé. Chaval megfordult az ajtóban s dühének a szitkok egész özönével adott ki­fejezést: — Oh nem ! oh nem ! Ha őt jobban szereted, légy az ő szeretője ! S de ne tedd többé a lábad hoz­zám, ha kedves az életed S durván becsapta maga után az ajtót. A szo­bában olyan nagy csöndesség támadt, melyben meg lehete hallani az égő szén sistergését. A földön nem maradt egyéb, mint a fölborított szék és a kicsurgott vér, melyet a fehér kőpor magába szívott. S ír­ Chaterine és Etienne, amint kijöttek Basseneur korcsmájából, szótlanul haladtak egymás mellett. Kezdett olvadni, nedvesen, fagyosan, csak mocskossá téve a hó felületét, de szét nem olvasztva. A szürke égbolton nagy nehéz felhők mögött csak sejteni lehe­tett, hogy a hold hol bujkál, fönt nagy szélvihar volt, a felhők folyton kergették egymást, míg alant tökéle­tes szélcsönd volt, csak a házak ereszéről aláfüggő jégcsapokról csöppögött tompa csattogással a meg­eredni alig biró hólé. Étienne kínos zavarban a fölött, hogy mit tegyen azzal az asszonynyal, akit odadobtak, nem tudott mit szólani. Az a gondolat, hogy elviszi magával s Ré­­quillartban elrejti, képtelenségnek tetszett előtte.Aján­lotta neki, hogy visszaviszi szüleihez, a munkás­te­lepre , de ezt határozottan visszautasító, bármit in­kább, semhogy terhükre legyen most, miután olyan csúfosan elhagyta. Hallgattak ismét, minden czél nélkül menve tovább az egymást keresztező mocskos utakon. Eleinte Yvreux felé mentek, aztán bekanya­rodtak a répaföldek és a csatornái között elvezető útra. — Azért még­is csak kell valahol aludnom, mon­­dá végre. Ha nekem volna valahol szobám, én örömest elvinnélek magamhoz . . . Különös félénkség miatt nem folytató. Fölme­rült előtte a múlt, az a vágyódás, melyet egymás iránt éreztek, s az a szégyenkedő tartózkodás, mely őket egymástól mégis elválasztó. Várjon úgy szereti-e még mindig Étienne, vagy a régi vonzalom most még meg­erősödve támadt föl benne ? Azok az arctulütések, me­lyeket a lánytól kapott, a­helyett, hogy boszúra ösz­tönözték volna, inkább lecsillapítólag hatottak reá. S most már szinte meg volt lepetve azáltal, hogy azt a gondolatot, hogy Catherinet magával vigye Réquil­­lartba, nem találta többé képtelenségnek. — Nos hát, határozd el magad valamire, hogy hova vezesselek ?.... Annyira ki nem állhatsz, hogy velem jönni nem akarsz ? Catherine ment tovább elgondolkozva, faczipőik lassú neszszel siklottak keresztül a havon, végre meg­szólalt : — Én istenem, hiszen van nekem bánatom elég, minek szaporítod még te is ? Mire vezetne, a­mit kérsz, a­mikor nekem már van szeretőm, s neked is van már asszonyod ? Mouquetteről szólott. Ő is azt hitte, a­mit álta­lánosan beszéltek, hogy Mouquettenél rejtőzködik, s a mikor esküdözött, hogy nem igaz, csak fejét csó­válta, s emlékezteté arra, hogy látta őket egyszer együtt csókolózni a montjoui országúton. —­ Pedig milyen kár azért a sok semmiségért! mondá Étienne suttogva s megállt ott. — Mi olyan jól illettünk volna egymáshoz. Catherine könnyedén összerezzent. — Ej, ne sajnáld, úgy sem veszítesz sokat. Ha tudnád, hogy én milyen satnya vagyok, alig érek föl két sor áru vajjal, olyan gyenge, hogy igazi asszony nem lesz belőlem soha! S egészen önkéntelenül folytató tovább, vá­dolva magát, fejletlenségét, hogy bár van szeretője, mégis olyan fejletlen, s a kifejtésre már nem is alkal­mas, hogy még az a mentsége sincs meg, hogy leg­­aláb gyermeke volna. — Szegény kicsikém! mondá Étienne megkapatva a szánalomnak azon érzése által, mely elnyomta vágyát. Elérkeztek a bánya egyik raktára mellé, mely tökéletes árnyékba bob­ta őket. A holdat is ténta feketeségű felhő bob­tá el, egymás arczát sem veheték ki, de forró leheletük összevegyült, ajkaik önkényte­lenül vonzódtak egymáshoz, hogy végre összeforrjanak abban a csókban, melyet már olyan régen megtagad­tak maguktól. De a hold hirtelen ismét kibukkant, s egyszerre meglátták maguk fölött az őrszemet a bánya hídján. S anélkül, hogy az a csók végre elcsattant volna, ismét szét­váltak a szemérem, az elfojtott harag, s talán a régi barátság viszás érzelmei folytán. (Folytatása következik.) ORSZÁGG­YŰLÉS, Budapest, márcz. 9. A főrendiház ma délután 1 órakor ülést tartott, melyen a tagok szokatlanul nagy számban jelentek meg. Az érdeklődés a kép­viselőház azon üzenete iránt látszott nyilvá­nulni, mely a főrendiházi reformról szóló ja­vaslatra vonatkozik, s melyet Nagy István jegyző hozott át. A javaslatot Sennyey K. elnök indítványára minden vita nélkül az állandó hármas bizottsághoz utasították, s így a főrendiházi ellenzékről terjesztett ama hír, mintha az külön bizottság kiküldését kí­vánta volna indítványozni, nem bizonyult valónak. Az ellenzék vezére, Zichy Nándor gr. felszólalt ugyan, de egészen más tárgyra vonatkozólag, nevezetesen figyelmébe ajánlta az igazoló bizottságnak, hogy az igazolások­nál, tekintettel a gyakorlandó törvényhozói jognak különösen most nagy fontosságára, le­hetőleg gyorsan s mindenesetre a ház e tárgy­ban hozott határozatának megfelelőleg járjon el. A nemes gróf aggodalmait az elnök rövid, és élénken hangsúlyozott szavakkal igyeke­zett eloszlatni. Az ülés további folyamán Orczy Béla b. miniszter indítványára a ten­ger alatti kábelek megvédéséről szóló egyez­mény beczikkelyezésére vonatkozó törvény­­javaslat nyomban tárgy­altatott s vita nélkül el is fogadtatott. Pauler igazságügy miniszter gyengélkedvén, Zádor min. tanácsos helyette­sítette őt. A főrendih­isz ülése mítrcz. 9-én d. u. 1 órakor. Elnök: Sennyey Pál b. J­e­g­y­z­ő­k : Cziráky Béla gr., Batthyány Lajos gr., Pongrácz Emil b. és Rudnyánszky József b. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Szapáry Gyula gr., Fejérváry Géza br., Orczy Béla br. Az igazságügyminisztérium képviseletében : Zádor Gyula min. tanácsos. Elnök az ülést megnyitván, bejelenti, hogy Ke­mény György b. torda-aranyosmegyei főispán, Lich­tenstein Ferencz herczeg, Batthyány Zsigmond, leg­­idősb Bethlen Miklós, Buttler Aladár, Dessewffy Egyed, Draskovics József, Nyáry Kálmán, Pálffy Andor, Pongrácz Arnold, Pongrácz Béla, Pongrácz István, Pongrácz Vilmos, Rhédey Lajos, Szir­­may György, Teleky Gusztáv grófok, Vay Dezső, Eötvös József, ifj. Majthényi László, Sahlhausen Lipót, Szentkereszty Ferencz és Wenckheim Viktor bárók kegyelmes királyi meghívó leveleiket bemutat­ták ; Bissingen Nippenburg Ottó, Forgách Sándor, Zichy Frigyes grófok, Jósika Lajos, Jósika Leó, Szentkereszty Pál és Vécsey Alfonz bárók kegyelmes k­irályi meghivó leveleik kieszközléséért folyamodván, kérvényeik rövid uton, az igazoló bizottságnak jelen­téstétel végett kiadattak. Harrach József és Pejacse­­vi­cs Márk grófok családi viszonyuknál fogva rövid időre szabadságot kérnek, mi megadatik. A miniszterelnök átirata az 1885-iki budget­­törvény szentesítése tárgyában tudomásul vétetik. Nagy István képviselőházi jegyző bemutatja a a tenger alatti kábelek védelme iránt kötött egyez­mény beczikkelyezéséről, a selyemtenyésztés védelmé­ről és a főrendiháznak mint felsőháznak szervezé­séről szóló törvényjavaslokat, valamint a képviselő­ház átiratát, mely szerint a számsági és gondnok­sági ügyekről szóló törvényjavaslatra tett főrendi mó­­dosítványok­ elfogadtattak. Elnök indítványozza, hogy a főrendiházi reform­ról szóló törvényjavaslat tárgyalás végett az állandó hármas bizottsághoz utasítassék. Az indítvány elfogadtatik. Az elnök indítvá­nyára az állandó hármas bizottság tagjai az ülés után összegyűlnek, hogy az éremleges tárgyalás iránt meg­­állapo­djanak. Következett a tenger alatti kábelek védelme iránt kötött egyezmény beczikkelyezéséről szóló tör­vényjavaslat tárgyalása. Orczy Béla b. miniszter kéri, hogy miután e törvényjavaslat sürgős, mert e hó 14-én már ki kellene cserélni a ratificátiókat, vegye a ház azt azonnal tár­gyalás alá. (Helyeslés.) Zichy Nándor gr. pártolja a sürgősségi indít­ványt, miután a kérdés semmi oly részletet nem fog­lal magában, mi tüzetes helyi szempontból volna megítélendő. Az indítvány elfogadtatik, s a törvényjavaslat az ülés folyamán fog tárgyaltatni. A selyemtenyésztés ügyének biztosításáról szóló törvényjavaslat a hármas állandó bizottsághoz utasít­­tatik. A gyámsági törvény némely intézkedésének mó­dosításáról szóló törvényjavaslat a képviselőház által a főrendiház módosításaihoz képest elfogadtatván, a törvényjavaslat szentesítés alá terjesztetik. Szlávy József beterjeszti az igazoló bizottság jelentését Bethlen Márk, Forgách Sándor, König­segg Fidél, Lónyay Gábor, Seilern Károly, Vay La­jos, Zichy Frigyes grófok, Vécsey Alfonz kegyelmes kir. meghivó leveleik kieszközlését szorgalmazó kér­vényeik tárgyában. Pongrácz Emil b. jegyző olvassa az igazoló bi­zottság jelentését. Zichy Nándor gróf az igazoló bizottsághoz egy kérést és kérdést intéz. Nincs talán törvény, a­mely oly sok­oldalúlag interpretáltatott és alkalmaztatott volna és a­melynek alkalmazása oly latitűdöt igényel­ne, mint a­mely e ház erdélyi tagjainak jogosultságára vonatkozik. Egyfelől fontos jogok és jogi igények veendők itt figyelembe, a­melyeket ha valaki, első­sorban a nagyméltóságú ház van hivatva méltányolni, másfelől pedig azon rokonszenv és azon nagy alkotmányos ér­dek, mely Magyarország szempontjából Erdélyre vo­natkozólag mindnyájunk által méltányoltatik, senki által kérdésessé nem tétetik. Ezen általános szempontokhoz járul még az a tüzetes szempont is, mely a jelenlegi napok körülmé­nyeiben rejlik. Ugyanis akkor, midőn e házra nézve fon­tos,úgyszólván epochális változás küszöbén állunk,meg­magyarázható azon nyugtalanság, amely e kérvények sürgős elintézésére vonatkozik és a­mely azt kívánja, hogy e kérvények minél gyorsabban és minél kedve­zőbben intéztessenek el. Ez az ok a miért szót emelt. Ehez járul az a körülmény is, hogy az eljá­rásra is kiterjed az aggodalom és megnyugvást csak akkor fogunk lelni, ha azon elvnek e helyütt is ér­vényt szerzünk, hogy az igazoló bizottság eljárására nézve a ház által elfoglalt álláspont az irányadó, és hogy az eddig követett gyakorlatól és az e részbeni megállapodástól e háznak újabb utasítása nélkül el­térni és újabb gyakorlatot meghonosítani — kivált ezen időben — mint a háznak közege és kirendeltje egyáltalában nem hivatott. (Helyeslés a jobboldalon.) Hivatkozik szóló a múlt év márczius 31-én tar­tott ülésben kifejtett álláspontra, midőn egy erdélyi igazolási eset alkalmával a jogügyi bizottság megálla­pította az erdélyi tagokra nézve követendő igazolási eljárást. Szóló tehát felkéri az elnökséget és a házat, hogy a részben megnyugtatást adni méltóztassanak, hogy a jogügyi bizottság által bemutatott és a ház által irányadóknak elismert jelentés alapján, a kir. meghívók kiadatása iránti kérvények minél előbb el­intézést fognak nyerni. (Helyeslés a jobboldalon.) Eld­ök : Nem kételkedem, hogy a maga idejében az igazoló bizottság 1. elnöke a dolog érdemére nézve nyilatkozni fog; ma csak annyit mondhatok, hogy a­mennyiben igazolási folyamodások az ország bármely részéből beadattak, azok sem az elnöknél, sem pedig a bizottságnál egy perczig sem késtek. Az pedig, a­mit az előttem szólott méltóságos gróf kijelentett, hogy t. i. az elvi álláspont csupán ezen méltóságos háznak tudtával és hozzájárulásával módosítható vagy változtatható, magából értetődik és erre nézve sem a bizottságban, sem másrészről egy perczig sem támasztatott kétely. Hogy azonban minden kételynek még árnyéka is megszüntettessék arra nézve, mintha e tekin­tetben bármily halasztás vagy jogcsonkítás szán­dékoltatok és mintha az igazoló bizottságot e rész­ben más, mint a törvénynek tisztelete, mely felebb áll ezen ház határozatánál, vezette volna, bátor vagyok proponálni azt, hogy a bizottságnak erre vonatkozó jegyzőkönyve minél előbb kinyomattassék, a ház t. tagjai közt kiosztassék, azután annak tartalmára bár­kinek, ha netalán észrevétele lesz, jogában álland fel­szólalni és a háznak azon határozatát, melyet a ház­­ bölcsessége akkor jónak lát provocálni. Ezt vagyok bátor ő méltóságának, Zichy Nán­dor grófnak felelni. (Általános helyeslés.) Ha méltóztatik elfogadni (Elfogadjuk.) akkor visszatérhetünk a tárgyhoz, t. i. gr. Bethlen Márk, gr. Forgách Sándor, gr. Lónyay Gábor, dr. Vay Lajos az igazoló bizottság által igazoltatván, az elnökség fel­­hivatik az illető lépéseket megtenni, hogy a felsorol­tak a kir. meghivó leveleket megnyerjék. Következett most a tengeralatti cábelek meg­védéséről szóló egyezmény beczikkelyezésére vonat­kozó törvényjavaslat tárgyalása. Elnök jelenti, hogy a gyengélkedő igazságügy­minisztert e javaslat tárgyalásnál Zádor Gyula mint tanácsos fogja helyettesíteni. A törvényjavaslat úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadtatott. Az ülésnek egyéb tárgya nem lévén, az ülés d. u. 1 óra 55 perczkor véget ért. B­ELFÖLD, Budapest, márcz. 9. (A főrendiház hár­mas állandó bizottsága.) Abból az alkalom­ból, hogy a főrendiházi reformról szóló törvényjavas­latot a főrendiház ma az állandó hármas bizottság­hoz utasította előzetes tárgyalás végett, adjuk a bi­zottság tagjainak névsorát, megjegyezvén, hogy e bi­zottság , a főrendiház pénzügyi, közjogi és törvényke­zési, végre a közgazdasági és közlekedési bizottságok­ból alakul, s elnöke Szlávy József. A tagok névsora a következő: Pénzügyi bizott­ság : Andrássy Aladár gr., Császka György szepesi m. püspök, Dessewffy Aurél gr., Erdődy István, Fiáth Miklós b., id. Forgách Antal gr., dr. Haynald Lajos bibornok, kalocsai­ érsek, Inkey Nándor b. horvát­­szlavon-dalmátországi főrendi képviselő, Karácsonyi Guidó gr., Károlyi Gyula gr., Károlyi Tibor gr., Mailáth István Bars megye főispánja, Mesznil Vik­tor báró, Pallavicini Ede őrgróf, Pongrácz Emil báró, Sándor Béla Bács-Bodrog megye főispánja. Id. Vay Miklós b. koronaőr, ifj. Vay Miklós b., Zichy Ferraris Bódog gr., Zichy Ferencz gr. kir. főasztal­­nokmester, Zichy Nándor gr. Közjogi bizottság: Andrássy Gyula gr., Bánffy Miklós gr. kir. főpohár­nokmester, Csáky Albin gr. Szepesmegye főispánja, Cziráky Béla gr. Fejér megye főispánja, Széchen An­tal gr., Graefl József Szabolcs megye főispánja, Kál­­noky Dénes gr., Kubicza Pál Trencsénmegye főispánja, Mailáth György Esztergom megye főispánja, Maj­thényi László b. Hont megye főispánja, Péchy Manó gr. kir. főkamarásmester, Rosner Ervin b. Rud­nyánszky József b., Samassa József egri érsek, Schlauch Lőrincz szatmári m. püspök, Szapáry István gr. Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun megyei főispán, Szlávy Jó­zsef koronaőr, Id. Szögyény-Marich László kir. tár­nokmester. Közgazdasági bizottság: Andrássy Géza gr., Degenfeld József gr. hajdumegyei főispán, Esterházy István gr. pozsonymegyei főispán, Festetics Andor gr., Festetics Taszilló gr., Gyürky Ábrahám gr. nógrádmegyei főispán, Ipolyi Arnold beszterczebá­­nyai m. püspök, Károlyi István gróf, Kussevics Szvetozár horvát-szlavon-dalmátországi főrendi kép­viselő, Migazzy Vilmos gróf, Pejacsevics Márk gr., Podmaniczky Géza báró, Prónay Dezső báró, Ráday Gedeon gr., Rudnyánszky József b., Sza­páry Géza gr. kir. főudvarmester, Széchenyi Gyula gr. kir. főajtónállómester, Vay Béla b., Borsod­­megye főispánja, Vécsey József b., Zichy Ágost gr. fiumei kormányzó, Zichy-Ferraris Lajos gr., Sztáray Antal gróf, Vay Lajos báró, Zsivkovics János báró, horvát-slavon-dalmátországi főrendi képviselő. A főrendiház egyesült hármas bizottsága nyomban a nyilvános ülés után összeült és elhatározta, hogy a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat érdem­leges tárgyalását a szerdán déli 12 órakor tartandó ülésben kezdi meg. Budapest, márcz. 9. (A mágnások és a főrendiház reformja.) Arról, hogy a főrendi­ház reformjáról szóló javaslattal szemben milyen ál­lást foglalnak el, különféle hírek terjedtek el, me­lyekhez a »Pesti Napló«, a mérsékelt ellenzék köz­lönye megjegyzi,­­hogy a főrendiházi ellenzék, gróf Károlyi Gyula, gr. Zichy Nándor s gr. Sztáray Antal urakat kérte fel intézetül, ez urak értekeztek a kor­mányelnökkel, ők fogják összehívni közelebbre az egész ellenzéket, s már ma korai arról szólani, hogy

Next