Nemzet, 1887. június (6. évfolyam, 1707-1736. szám)
1887-06-01 / 1707. szám
nézeteik mellett megmaradnak, a nélkül azonban, hogy jelöltet ajánlott volna. Erre Salgó esperes ajánlotta képviselőjelöltül Rosner Ervin bárót, kit, mint a kerületnek tehetségéről és tudományosságáról ismeretes fiát, Pulszky Ágost is melegen ajánlott, megjegyezve, hogy párttekinteteken kívül a személyes képesség is döntő kell, hogy legyen, s hogy a kerület nagy többségének, mely a küzdelmet kerülni óhajtja, véli kifejezni véleményét a történt jelölésben. Szavait élénk helyeslés kisérvén, Pejachevich Arthur gróf, Balázs Antal, Krista János és Salgó esperes urakból álló küldöttség ment el a jelöltért, kit, midőn díszmagyarban megjelent, a jelenlevők riadó éljenzése fogadott, s ki a következőkben mondotta el programmbeszédét: Tisztelt polgártársaim! Sokszor mondták, de mindig igaz marad, hogy nincs szebb, nagyobb megtiszteltetés férfiúra, ki a közügyek terén mozog, mint polgártársai bizalma. E bizalom kétszeresen megtisztelő reám nézve akkor, midőn e kerületben él, melyben születtem, hova ifjúságom és első politikai szereplésem s a barátság kedves emlékei a távolból is mindig visszaterelték gondolataimat. De aggodalom is vegyül ez örömhöz nehéz feladatom tudatában, és kétszeresen itt, hol képviselőjelölt Pulszky Ágoston volt, kire méltán büszke lehet e kerület, mint aki kiváló helyet vívott ki magának a parlamenti életben, kinek nevét tudományos ismereteinél fogva a külföldön is tisztelettel említik. (Élénk éljenzés.) Kinek halántékára csak az imént az elismerés babérkoszorúját fonta a magyar tudományos académia. (Hosszas élénk éljenzés.) Nehéz tehát a feladat, de az akarat, a szándék meg van nálam — a siker Isten kezében — s igy a megtisztelő felhívásnak engedve, köszönettel elfogadom a jelöltséget. (Hosszas élénk éljenzés.) Ha csak szivemtől kérnék tanácsot, programmom rövid két szó volna, de amely, tudom, minden magyar szivében visszhangra talál, független Magyarország. (Zajos éljenzés.) E két szó visszavarázsolja elméinkbe ama kort, midőn Nagy Lajos király birodalma az Adriától s a fekete tengertől a balti tengerig terjedt. S e két szó nem ábránd, de végczélja minden igaz magyar politikának azon alapkő, melyről minden párt eljárását megítélni kell. S melyik párt az, mely megteszi kötelességét e nagy czél előkészítésében ? Az-e, mely most, midőn észak felől egy idegen hatalom nemzeti létünket megsemmisítéssel fenyegette, megszakítani kívánta a szövetséget a másik állammal, hogy elméleti álláspontot hangoztatva, a nemzetet a legnagyobb veszélybe sodorja ? Vagy az, mely megalakítva a délmagyarországi ellenzéket, állam és nemzetellenes tendentiákra egy »magyar párt« nevének köpenyét borította? Nem, uraim! A czélt szem előtt tartja az a párt, amely vezéréül ismeri el Tisza Kálmánt (Éljenzés), azt az államférfit, kit az isteni gondviselés ajándékozott országunknak , hogy bajainkból kivezessen a biztos jövő felé. E férfi ellenzéki korában sem zsákmányolta ki soha a nemzetiségek aspiratióit ellenzéki czélokra, pedig könnyű lett volna azt tennie, hisz közel fekszenek uradalmai azon vidékekhez, hol összetömörülve laknak oláhok és szerbek. Amaz emlékezetes ülésben, midőn a szerb agitátor a magyar állam ellen mennydörgött az országgyűlésen, midőn még szent Tamásnak sánczait is emlegette és az ő beszédének minden szava boszut lihegett, akkor akkor az ellenzék padjairól emelkedett fel egy férfi s csak azt kiáltotta neki oda: »Magyarország a magyaroké !« (Élénk helyeslés.) Nem én mondom először, uraim, Visi Imre is mondta már előttem, de annyira találó, hogy én is ismétlem . E két szóban van kifejezve a magyar szabadelvű párt egész programmja, ebben tükröződik vissza a párt vezérének egész egyénisége. S hogy ez nem puszta phrasis, hivatkozom statistikai adatokra. A népszámlálás legutolsó 10 évi cyclusa alatt a magyar elem ez országban 4‘400-kal növekedett, az oláh 79, a tót és rutén 3,8°/0-kal fogyott; a 10 éven aluli gyermekeknél a viszony még egy °/0-al kedvezőbb s igy a fiatal nemzedék számaránya a jövőre nézve még lényegesebb haladás reményére jogosít (Éljenzés.) A mit a nemzet ezen esztendőn át elérni nem tudott — önvédelemre volt ez idő alatt utalva — erre most alkalmat talált, a növekvésre, a szaporodásra, a kibontakozásra. Ily politikát megszavazni, uraim, bűn a haza ellen, s e bűn részesévé válni nem akarok. (Élénk helyeslés.) Ezért tehát engedjék meg, vezéreszméül fentartanom azt, hogy mindent el kell követnünk, ami által a jövő alapjait rakjuk le arra nézve, hogy a jövő nemzedék képes legyen elérni azt a végczélt, amely előttünk is lebeg, elérni a független de azért nagyhatalmi állással bíró Magyarországot. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) E vezéreszmei megszabja azon irányt, mely a részletes cselekvésre is vonatkozik, melyre nézve épen azért nem kívánom az önök figyelmét hosszabb időre igénybe venni. Ismerjük a pénzügyi helyzet komolyságát, ismerjük a külpolitikai helyzetet, mely amannak legnagyobbrészt okozója, de engem megnyugtat az, hogy e nehéz viszonyok közt azon férfiú vette kezébe a pénzügyek kezelését, kinek vasakaratú erélyét semmiféle akadályok, akár emberek, akár körülmények sodorják azokat az útjába, meg nem bénítják, s ki azért, ha akart valamit, tudott is eredményt elérni mindig. És gondolják meg önök, hogy nem kevésbé súlyosan, mint az állami terhek, nehezednek az adózó nép vállaira a megyei s községi pótadók. (Helyeslés.) Én elismerem itt a vezető férfiak legtisztább hazafiságát, de sok oly beruházás történt, mely kétségtelenül egykoron nagyon gyümölcsözővé fog válni, de még korai, mert erszényünk azokat meg nem bírja. (Helyeslés.) Nem ígérek önöknek sokat, az ír alá az adóslevélben bármily összeget, kinek esze ágában sincs megfizetni. (Élénk tetszés és helyeslés.) de azt az egy ígéretet fogadják szívesen tőlem, hogy e kerületnek s a kerület lakosságának érdekeit tőlem telhetőleg mindig képviselni fogom. (Hosszantartó, élénk helyeslés és éljenzés.) Ezután az értekezlet a jelölt zajos éltetése közben véget ért Dunapatajról írják a következőket: Graár Ödön a dunapataji választókerület volt képviselője pünkösd hétfőn tartotta beszámoló és egyúttal programmbeszédét Dunapatajon és Ordason. Daczára a Fülöp György lelkész vezetése alatt álló antisemita párt izgatásainak, Gajárit mindenütt a választók nagyobb része nagy lelkesedéssel fogadta. Ordason az az elöljáróság, élén Kovács János jegyzővel, díszes bandériummal várta Gajárit és elkísérte Dunapatajra, amelynek határán Csaba Ferencz pártelnök vezetése alatt nagy küldöttség jelent meg és ezek, valamint a nagyszámmal kijött választók nevében Lesták Ödön jegyző üdvözölte a kerület képviselőjét. Dunapatajon azonban a Fülöp György lelkész által felbujtogatott antisemiták meg akarták zavarni a beszédet, de Gajárinak tapintatos magatartásával és a nép értelmiségét lebilincselő beszédével sikerült lecsendesíteni a felkorbácsolt szenvedélyeket, úgy anynyira, hogy nagyon sokan, kik az előtt Fülöp György hívei voltak, beismerték félrevezettetésüket és odasiettek Gajárihoz, hogy vele kezet szoríthassanak. Bosszút is állott ezért Fülöp György pártja, mert mikor az ordasi elöljárók Dunapatajról haza akartak térni kőzáporral útjukat állták és csakis a csendőrség közbenjárására és azok fedezete alatt mehettek haza. A zavargók közül tizennégyet elfogott ugyan a csendőrség, de ez nem sokat változtat az állapotokon, miért az izgatás élén nem áll senki más, mint maga a községi biró, Bán Sándor, ki legbuzgóbb hive Fülöpnek, ki a pünkösdi ünnepek alatt bejárván a kalocsai szállásokat, keresztes háborút hirdetett a zsidók, az urak, a kormány ellen, kik oly törvényt hoznak, hogy csak a szegénynek kelljen adót fizetni, az urnák nem, s csak a szegény embernek kell katonáskodni stb. Fülöp György lelkész e fellépése, mint a B.C-nak írják, kínos meglepetést keltett a papság körében. Halmiból sürgönyzik, hogy György Endre ma tartott beszámoló beszédjében kijelentette, hogy személyi okokból visszalépett s ajánlatára a párt Ter reszky Istvánt kiáltotta ki képviselőjelöltté. Zsolnáról, e hó 30-iki kelettel írják lapunknak. A zsolna-rajeczi választókerület szabadelvűpártja tegnap tartotta nagygyűlését, melyen az eddigi képviselő, Cselkó Ignácz megtartotta beszámolóját, kiemelvén ebben a lefolyt országgyűlés eredményét s indokolván az ő magatartását ezen eredmények létrehozatala érdekében. Jelen volt párthívei erre újra kikiáltották jelöltnek, de ezzel a szabadelvű pártnak megoszlása is azonnal végbement, mert a másik rész dr. Smialovszky Valér nevét irta zászlajára. Smialovszky a közös gyűlés berekeszése után programmbeszédjének elmondására meghivatván, politikai álláspontját háromnegyed órán át helyenként kitörő lelkesedéssel fogadott beszédben fejtette ki. — A küzdelem a két jelölt közt heves és az eredmény az utolsó perczig kétes lesz, de reméljük , hogy a pártszenvedély nem fog medréből kicsapni és nem fogja viszálylyal elárasztani a kerület békés polgárait, akik utóvégre is nem elvi, hanem csak személyes kérdésben oszlottak meg. A jászjákóhalmi kerület szabadelvű pártjának jelöltje Éles Henrik — mint lapunknak írják — f. hó 29 én érkezett meg Vámos- Györk vasúti állomásra, hogy onnan Jász-Árokszállásra indulandó, programmbeszédjét megtarthassa. A vasútnál a jászárokszállási szabadelvű párt részéről díszes és számos tagból álló küldöttség fogadta a jelöltet, ki szívélyes üdvözlet után, 14 fogat által kisérve S/4 11 órakor érkezett meg a község házához, ahol a szabadelvű párti választók nagyszámmal összegyűlve voltak, hogy a jelölt beszédét meghallgassák. A programmbeszéd megtartását azonban az itteni negyvennyolcas párt erőszakoskodása meg nem engedte. Alig van kifejezés, mely elég erős volna a jász-árokszállási negyvennyolczas párt elkövetett eljárását jellemezni. Amint ugyanis a negyvennyolczas párt tudomást vett róla, hogy Éles ide érkezend, párthíveit zászlók alatt összegyűjtötte, s megnagyobbodva az ily alkalomkor mindig rendelkezésre álló tömeggel, Éles Henrik beszédét rivalgásával minduntalan félbeszakította, s a beszéd megérthetését teljes lehetetlenné tette. Éles röviden azzal végezte beszédét, hogy miután itt e helyen az ellenpárt programmjának a kifejtését megakadályozta, azt írásban fogja párthíveinek megküldeni. Ez a száraz tény, ítéljen fölötte kiki a maga esze és lelkiismerete szerint. Annyi tény, hogy ez eljárás nem csak a szabadelvű, hanem a negyvennyolcas párt nyugodtabb tagjaiban is méltó fölháborodást okozott el annyira, hogy volt választó, aki a negyvennyolczas pártból, azonnal a szabadelvűek táborába ment át s ezek példáját remélhetőleg még többen is fogják követni. Kevéssel ezután Éles Henrik a nagyszámmal összegyűlt szabadelvű párti választók kivonatára a községház udvarán fejtette ki programmját, mely általános helyesléssel találkozott. Jelöltünk innen a délutáni órákban tovább folytatta körútját. A negyvennyolcas párt jelöltje Thassy Géza úr az egész jelenetet a Faragó-féle kávéház ablakából nézte végig. Kecskemétről írják lapunknak május 30-diki kerettel: Szabadelvű pártunk felsőkerületi jelöltje Vámos Béla volt képviselőnk ma tartotta beszámoló- és programmbeszédét a városháza udvarán. Miután első ünnepen ellenjelöltjei egyike a függetlenségi és 48-as párti Horváth Ádám igyekezett a kormányt s a szabadelvű pártot teljes feketére festeni, Vámos beszéde nagy várakozás tárgya volt. Ezen várakozásnak teljesen meg is felelt. Oly eloquentiával s oly szónoki érveléssel előadott beszédet Kecskemét város műveit közönségének nézete szerint városunk polgársága már rég nem hallott, mint ez volt. Osztatlan tetszésben is részesült a beszéd, habár az 1000-nél többre menő hallgatóság között a nem választók csoportja igyekezett volna a harmóniát a hallgatóság és képviselőjelölt között közbeszólásaival megzavarni, mi azonban mindjárt kezdetben meghiúsítva lett. Különösen tetszett Vámos beszédének azon része, midőn közoktatásügyi politikánkat ecsetelve kalapot emel a közoktatásügy táborkara előtt; midőn a közigazgatásunk szervezéséről szólva kijelenté, hogy akarta a szabadelvű párt, hogy az állam keze, mindenüvé ahol állami érdekek vannak, elérjen. Szaló elismerte a terhes pénzügyi helyzetet, kijelentette, hogy ezt eltagadni nem akarja, azonban egyszersmind felvilágosításul is szolgált, hogy az adósságok mily természetű beruházásokra fordíttattak. Beszédével részletesen foglalkozni térszűke miatt nem lehet, de annyit elmondhatni, hogy az érdeméhez képest hatott s jelentékenyen megszilárdította Vámos állását. Az alsó kerületben a szabadelvű párt jelöltje, dr. Tóth László a jövő hó 9-én tartja meg programmbeszédjét , miután egyik ellenjelöltje , Ugron Gábor már 5 én megelőzi és Csatár pedig már ma délután meg is előzte. Csatár programmbeszéde valóságos mulatság volt és pedig népmulatság, mert a derültségből a hallgatóság még akkor sem jött ki, midőn az »ország sanyarú viszonya« ecseteltetett bombastius szavakkal. Ígérte is a jelölt úr — miután előbb a függés 48-as pártot a lapjával és szerkesztőjével együtt teljesen, általános derültség és helyeslés közt lerántotta, — hogy megválasztatása esetén minden három hónapban rendez ilyen ünnepélyes mulatságot. A Csákvári kerületből írják lapunknak: Kégl György a csákvári kerület orsz. képviselője e hó 25-én kezdte meg a beszámolóját Lovasberényben. Reggeli 9 órakor érkezett Lovasberénybe, hol az intelligencia és számos választópolgár fogadta. A megjelentek a község nagy tanácstermébe kísérték a képviselőt, ki itt a hallgatóság feszült figyelme közt mondotta el eszmékben gazdag beszámoló beszédét. Beszámolójának különösen azon részét, melyben meggyőzőleg és talpraesetten fejtegette, hogy miért rendíthetetlen híve a szabadelvű pártnak, és nem az ezen párttal ugyanazon közjogi alapon álló mérsékelt ellenzéké, sem pedig a 48-as függetlenségi párté; jelen volt hívei lelkesen megéljenezték. Ezek után Krécsy Károly, Lovasberény közkedveltségű plébánosa biztosította a képviselőt lovasberényi választóinak további bizalmáról és a képviselő híveinek éljenei által kisérve indult útra. Innét Csákvárra ment, hol bandériummal fogadták a városon kívül. A városba jövet Beke Gyula tűzoltófőparancsnok üdvözölte őt a tűzoltó-egylet nevében s lelkes szavakban köszönte meg az egylet iránt tanúsított bőkezűséget. Kegl rövid, de megható válaszában kijelentette, hogy az egyletet ezentúl is támogatásában részesíti. Azután elmondta beszámoló beszédét, amelyben az országgyűlési pártok taglalása és elveik részletezése után Tisza Kálmán kormányelnököt, mint oly államférfit magasztalta, akire komoly pillanatokban nemcsak Magyarország, de egész Európa tekintete van irányozva. Tisza a legkiválóbb politikusok egyike, akit politikai tekintetben eddig készséggel követett és köívetni fog ezentúl is. Erre Mezey János jegyző köszönte meg a helybeli szabadelvű párt nevében e kerület iránt kifejtett buzgalmát s felkérte őt a jelöltség ismétt elfogadására. Kégl kijelentette, hogy a jelöltség elfogadásának elhatározását későbbre tartja fenn. — Csákvárról Pátkára ment, hol igen szép számmal gyűlt össze a polgárság a községháza előtt, s ahol Kiss Nándor esperes-plébános üdvözölte szép beszéddel, Kégl erre általános szemlét tartott a jelen politika kérdések felett,indokolván egyúttal saját elvi álláspontját a többi pártokkal szemben is. A zajos éljenzéssel fogadott beszéd után Biró Pál ref. lelkész megköszönte Kéglnek, hogy megjelent s beszámolt. Szónok jelezte, hogy a képviselő a lefolyt 3 év alatt is megfelelt honatyai kötelességének s hogy többet nem tehetett, nem rajta, nem a szabadelvű párton múlt, hanem a nyomasztó közgazdasági és általános európai viszonyokon stb. Majd megemlékezett jó szivéről, mely annyiszor könyörült a szegényeken s végül kívánta, hogy mivel az irás szava szerint »a jókedvű adakozót szereti az isten« szeresse Kéglt továbbra is, mint eddig, kit megáldott világi javak bőségével, testi lelki erővel, egészséggel, boldog családi élettel. Kégl ezután éljenzések között fogatára ült és ment tovább a szomszéd községekbe. Szeghalomról távírják a következőket: A gyomai kerület szabadelvű képviselőjelöltje Légrády Károly a mai napon indult Gyomáról kíséretével sárréti körútjára programmbeszédjének megtartása végett. Kőrös-Ladány küldöttjei a község határán fogadták lelkes éljenzéssel a jelöltet s délben a nagy számmal összegyűlt választók banquettet rendeztek tiszteletére, lelkes felköszöntőket mondva a jelöltre, ki viszont Kőrös-Ladány polgárait éltette. Délután 2 órakor a községházánál nagy számmal összegyűlt választók előtt tartotta Légrády lelkes éljenzéssel többször megszakított programmbeszédét. A jó hatást tett beszéd végeztével több kocsi kíséretében indult a jelölt Szeghalom felé. A szeghalmi határban nagyszámú díszes fogatokkal az elöljáróság és a választók nagy tömege lelkes üdvözléssel fogadta a jelöltet s elkísérte egyenest a községházához, hol a már nagy számmal egybegyült választók előtt nagytiszteletü Tatár János ur előrebocsátott szép beszéde és bemutatása után Légrády Károly itt is szűnni nem akaró éljenzés közt tartotta meg nagyhatású programmbeszédét. A szolnoki kerület szabadelvű pártjának jelöltje Bárczay Gyula, mint táviratilag értesülünk, ma délelőtt 10 órakor tartó bevonulását Jász-Alsó-Szentgyörgyre. A jelöltet Jászladányról 23 kocsi és lovas bandérium kisérte; a határban Muharay András fogadta csinosan átgondolt szónoklattal, több százra menő választópolgár élén, kik folytonos éljenzésükkel meg-megszakiták úgy az ő mint a jelölt szónoklatát. Nemsokára megindult a 40 lovasra és 60 kocsira szaporodó menet a városba, melynek polgársága a múlt évben még teljesen a függetlenségi párthoz szított s ma harsogó, szűnni nem akaró éljenzéssel fogadta a szabadelvű párt jelöltjét Bárczayt. A városház udvarán Bajzáth János főjegyző üdvözölte hazafias szónoklattal s felkérte programmbeszéde megtartására. A jelölt erre kitérő éljenzések között elmondta programmbeszédét, mely után Miss Ferencz kerületi szabadelvűpárti elnök intézett lelkesítő beszédet a közönséghez. Délben a jelölt tiszteletére a nagy vendéglőben volt 200 teritériű banquett, délután a vadaskertben majális, amelyen az egész város megjelent. E két helyen Bárczay Gyula és Mladik Gyula tartottak gyújtó beszédeket. A függetlenségi párt régi fészkében is széttörtnek látszik. A sátoraljaújhelyi kerület volt képviselője, Molnár Victor, mint lapunknak távírják, ma tartotta beszámoló beszédét az ottani tornacsarnok helyiségében mintegy 600 választópolgár és a kerület egész intelligenciája előtt. A jeles fiatal képviselő beszéde nagy tetszést keltett, mely a több ízben megújult viharos éljenzésben nyilvánult. A beszéd után Molnár Victor nagy lelkesedés közt egyhangúlag újból képviselőjelöltnek kiáltatott ki. Jászberényből távírják, hogy Éles Henrik, a jákóhalmi kerület szabadelvűpárti jelöltje az ünnepek alatt körutat tett a kerületben. Fogadtatása mindenütt, különösen Jász-Apáthin rendkívül fényes volt. Árokszálláson a szélsőbalpártiak megzavarták a prorgammbeszédet zenével és lármával; a balpártiak kövekkel dobáltak. A fenyítő vizsgálat megindíttatott. Éles megválasztatására biztos a kilátás. Késmárkról távírják a következőket: Andaházy László ma tartotta nagyszámú közönség előtt talpraesett, szép beszámoló beszédét, mely után átalános és szűnni nem akaró éljenzés közt felkéretett a jelöltség újbóli elfogadására és programmbeszédének elmondására. Programmbeszéde nagy lelkesedéssel fogadtatott. A jelölt holnap folytatja körútját. Fehértemplomból Írják lapunknak e hó 30-iki kelettel. A fehértemplomi kerületnek Niamessny Mihály kir. közjegyző elnöklete alatt megalakult szabadelvű pártja f. hó 21-én Sztojácskovics Sándort, Versecz volt képviselőjét, kiáltotta ki nagy lelkesedéssel képviselőjelöltjének. Sztojácskovics a párt elnökének meghívására mai napon érkezett városunkba és a választópolgárok által ünnepélyesen fogadtatván, megtartotta programmbeszédét, melyben, miután bevezetésül hálaérzetének adott kifejezést a megtisztelő meghívásért kifejtette magyar, német és szerb nyelven a választók ismételt tetszésnyilatkozatai által félbeszakítva, felfogását az ország kül- és belhelyzetéről, a követendő irányról és a legközelebbi országgyűlésnek hazánk békés fejlődése, anyagi és kulturális érdekeinek rendezése és felvirágzása czéljából teljesítendő feladatairól. A párt erélyes elnökének kezdeményezésére a képviselőjelölt tiszteletére a Hallerféle vendéglő kertjében díszebédet rendeztek, melyben a városi értelmiség színe-java és a vidéki választók nagy számban vettek részt. A díszebéd kimagasló pontját képezte a szabadelvű párt részéről megbízott szónoknak, Gerevics főgymnasiumi igazgatónak hazafias szellemű, lelkes beszédje, melyben Stojácskovics képviselőjelölt közpályán szerzett érdemei, szeplőtelen jelleme és hazafias erényeinek méltatása után, szónok a választókhoz intézte azon hazafias felhívást, hogy amint a jelenben a hazaszeretet a haza érdekében egyesítette ezen, az ország egyik legnagyobb kerületének különféle elemeit, egy nagy pártba, úgy ezután is oly békés, higgadt és csak a haza érdekét szem előtt tartó oly magatartást igyekezzenek tanúsítani, mely nemcsak a meglevő pártot összetartja egy értelemben, de az ellenvéleményt választóknak véleménye iránt is tisztelettel viseltetvén, őket is megnyeri a haza a választókerület és az egyes polgárok közös érdekének. A SZt.-gotthárdi kerület szabadelvű pártja, mint táviratilag értesülünk, nagy lelkesedéssel Rhorer Viktor budapesti ügyvédet és volt képviselőt kiáltotta ki jelöltté. Az alsólendvai kerület választóinak mai értekezletén, mint lapunknak távirják, Fackh Károly kiáltatott ki egyhangúlag képviselőjelöltté. A zurányi kerület szabadelvű pártja, mint táviratilag értesülünk, mai értekezletén egyhangúlag dr. Schwarz Gyulát, a jeles tudóst, kiáltotta ki jelöltté. Is Tordáról táviratilag értesülünk, hogy a tordai kerület szíve java és teljes többsége előtt, dr. Pap Samu szabadelvűpárti jelölt, tegnap tartotta nagy hatású programmbeszédét. Aranyos-Maróthról távírják lapunknak. Az aranyos-maróthi választókerület szabadelvű pártjának nagyobbára tisztviselőkből álló s a mai pártértekezleten kisebbségben maradt töredéke, szövetkezve a különböző ellenzéki pártárnyalatokkal Migazzi Vilmos grófot kérte fel a képviselőjelöltség elfogadására. A gróf azonban határozottan kijelentette, hogy a jelöltséget nem fogadta el. A nagyszöllösi kerületben mint lapunknak jelentik, kezdetét vette a képviselő-választási mozgalom. — Perényi Zsigmond b. főispán a megválasztandó képviselő kijelölése végett, folyó hó 27-én tartandó szűkebb körű értekezletre hívta meg a választók értelmi osztályának befolyásosabb tagjait, kik is délutáni 3 órakor a megyeház termében mintegy 40-en jelentek meg. Perényi b. az egybegyült választókat üdvözölve, s köszönetét fejezte ki megjelenésükért, reménye , hogy valamint 5 évvel ezelőtti ajánlatára Teleszky István megválasztásában összpontosult az egyhangú megállapodás — s ezen megállapodását a választókerület nem is bánta meg, — úgy jelenlegi indítványa is meleg visszhangra fog találni. Fölhívja tehát az értekezletet — mondja ki, hogy a jelenlevők ujjólag fölkérik Teleszky Istvánt, hogy a jövő országgyűlésen ezen kerület további képviselését elvállalni, s el vagy el nem vállalás felőli határozatáról, ezen értekezlet egybehívóját értesíteni szíveskedjék. A határozat, az indítvány értelmében egyhangúlag elfogadtatván, a fogalmazott felhívás felolvastatott, s a jelenlevő mintegy 40 választó sajátkezű névaláírásával is ellátva, Teleszky Istvánnak megküldetni határoztatott. Vihnyéről Írják: Kazy János az újbányai kerület képviselője ma tartotta beszámolóját. A kerület összes intelligenciája lelkes éljenzésekkel fogadta a beszédet és Kazy Jánost újból egyhangúlag képviselővé kijelölte, ki a jelöltséget elfogadta s nyomban programmbeszédét is megtartotta, kijelentvén, hogy ezentúl is a szabadelvű párthoz tartozana. Kazynak nincs ellenjelöltje és megválasztatása biztos, miután közszeretetnek és népszerűségnek örvend. Nyírbátorról távírják, hogy Mandel Pál, a nyírbátori választókerület volt országgyűlési képviselője ma számolt be nagyszámú választóközönség előtt. A pártelnökségre dr. Podmaniczky Géza, a jegyzői tisztre Szikszay József ügyvéd kéretett fel. Képviselve volt a kerület harmincz községe, mindannyian számos előkelőséggel. Jelen voltak: dr. Szikszay József, Serghy János, Szmerekovszky Elek, Popovics Victor, Komlóssy Gyula, Velyaczky Gyula, Tatár István, Sipos Emil, Veley István, Iklody Ignácz, Nyarády Dániel, Ujlaky István, Bleuer Béla, Kocsondi Péter, Bleeter Lajos, Leveleki Márton, Markus Antal, Vonza József és mások számosan. A nagy figyelemmel hallgatott beszámoló beszéd nagy lelkesedéssel fogadtatott és dr. Podmaniczky Géza elnök ajánlatára, közfelkiáltással újra Mandel Pál jelöltetett ki. Mandel Pál beszámolójában foglalkozott a kormány külügyi politikájával. A Balkánfélszigeti népeknél az előbbi ellenszenvet rokonszenv váltotta fel; államunk tekintélye és befolyása az európai politikában folyton emelkedett. Ez kiváló érdeme a jelenlegi kormánynak. Előkészítették a talajt a lelkes elődök. Kazinczy, Kölcsey és kortársaik megalkották a nemzeti ébredés korszakát. gr. Széchenyi István az anyagi jólét emelésével megteremtette az államiság egyik nélkülözhetetlen feltételét; nagy hazánkfia Kossuth Lajos óriási szelleme nagy erejével és hazafisága égő hevével államiságának öntudatára hozta a nemzetet; hazánk nagy bölcse Deák Ferencz törvényhozásilag biztosította állami önállóságunkat, Tisza Kálmán pedig életet adott a betűnek, a törvénynek gyakorlati érvényt szerzett s az által maradandóságának biztosítékait szerezte meg. — Szóló kiterjeszkedett közgazdasági pénzügyi viszonyainkra, valamint az adóügyre is és következőleg folytatja. Egy ellenzéki szónok programmbeszédjében olvastam: programmunk az, hogy meg kell buktatni Tisza Kálmánt ! Ennek ellenében mondhatnék mi szabadelvűpártiak, a programmunk — Tisza Kálmán. De azt mi nem mondjuk és nem is szükséges mondanunk. Mi elvekért küzdünk Tisza Kálmán vezérlete alatt és követeljük, hogy elvekkel küzdjenek ellenünk is. Azonban el kell ismernünk, hogy Tisza Kálmán oly államférfiu és pártvezér, akit irigyelhetnek tőlünk az európai összes államok. Nagy hazafisága tapintattal párosult, erélye s nagy munkássága adta meg a szabadelvű pártnak az állandóság biztosítékait s ezzel a kormánynak s államunknak azt a tekintélyt, melylyel az jelenleg az európai államok előtt bir. A szűnni nem akaró éljenzéssel fogadott beszéd után négyszáz terítékű társasebéd volt. Marosvásárhelyről távírják, hogy Lukács Béla államtitkár, szabadelvű-párti képviselőjelölt tiszteletére tegnap este az I. kerület választói fényes lakomát rendeztek. Sikerült felköszöntések fűszerezték a lakomát. Fél tizenegykor tisztelői, párthívei és a hatóság nagy számban kísérték ki a pályaudvarhoz a képviselőjelöltet. Tordáról távírják lapunknak, hogy pünkösd másodnapján tartotta a szabadelvű párt jelöltje dr. Huszár Károly programmbeszédét. B. Huszár a kerület irányadó tényezőinek teljes bizalmát bírja s a szélsőbali töredék jelöltjének, Ábrányi Emilnek, ki szintén ünnep másodnapján beszélt, egyátalán nincsenek kilátásai. Jámról távirják, hogy Asbóth János osztálytanácsos, a szászkai kerületben nagy lelkesedéssel a szabadelvű párt képviselőjelöltjévé kikiáltatott. Marosvásárhelyről távirják, hogy Ugron Gábor és Lázár Ádám országgyűlési képviselők mag.u. tartották beszámoló beszédjüket. Mindketten újból kijelöltettek. Szemesről írják, hogy a keszthelyi választókerület antisemita képviselőjelöltje, gróf Klebersberg, Szemnecz Emil kíséretében vasárnap több községben tartott programmbeszédét. Resiczáról távírják a következőket: Szerb György, a nagytorlenczi kerület volt képviselője ma tartotta beszámoló beszédét. Resiczáról a szabadelvű párt elnökének vezetése alatt küldöttség ment külön vonaton Német-Bogsánba és elkísérte a központba, hol megérkezését a pályaudvarban több száz választó várta. Beszámoló beszédét magyar, román és német nyelven tartotta, mely nagy lelkesedéssel és élénk helyesléssel fogadtatott és a jelöltség egyhangú lelkesedéssel neki újra felajánltatott. Este 200 teritériü banquett volt. Holnap Szerb György körutat tesz a kerületben. Megválasztatása bizonyos. zilahról távírják a következőket: Lőrinczy György, a zilahi kerület képviselője ma tartotta meg nagyszámú közönség előtt beszámoló beszédét, mely osztatlan tetszéssel fogadtatott. Öt negyedóráig tartó beszédében részletesen magyarázta az utolsó országgyűlés alkotásait, kiterjeszkedett a megyében épülő vasút, valamint a zilahi főiskola ügyeire. A beszéd nagy hatást keltett, mire Kerekes tanfelügyelő kiemelvén Lörinczy érdemeit, kéri őt, fogadja el újból a jelöltséget. Lörinczy meghatottan mondott köszönetet, elfogadta a jelöltséget s kijelentette, hogy jövőre is a szabadelvű párt híve marad. Ezután a rendkívül népes választói értekezlet lelkes éljenzés között a legjobb hangulatban oszlott szét. A pétervásári kerületben — mint lapunknak írják — Ivády Béla mérsékelt ellenzéki képviselővel szemben gr. Almásy Kálmán párton kívüli programmal fellépvén, e hó 30-án tartotta programmbeszédét az összegyűlt választók előtt- Pohy Manó előkelő birtokos lelkes szavakkal ajánlotta a grófot, kit a közönség szűnni nem akaró éljenzéssel fogadott. A mozgalom ezen kerületben különösen élesnek ígérkezik. Pünkösd első napján Ivády Béla a pap és az érseki tisztség kíséretében Felnémet községháza előtt megjelenvén, a tanácsteremben kívánt szólani, melynek kulcsa azonban a távollévő bírónál lévén, oda bemenni nem lehetett. A jegyzőnek azon kijelentése daczára, hogy a községháza amúgy sem lehet politikai tüntetés színhelye, a pap saját felelősségére a községház terem ajtaját erővel kinyittatta, mig Sz.Erzsébeten, hol alig van 6 Ivády párti, ezek lesbe állván, az Almásy-féle zászlót megrohanták és széttépték. Ilyen éles küzdelem csak a poroszlói kerületben van, hol az ellenzék fél és kihúzza ágyból a szabadelvű párt híveit, próbálva őket minden eszközzel kapacitálni, mi azonban a nép józan gondolkozásán és az adott szóhoz való ragaszkodásán hajótörést szenved. A kápolnai kerületben, mint értesülünk, Almásy Géza szabadelvű párti ellenében a ellenzék végre kerített jelöltet gr. Bethlen Gergely személyében. ____________________________________ KTLFÖLD, Budapest, máj. 31. (Az új franczia kormány.) A holnapi hivatalos lapban a kinevezett miniszterek között lesz Heredia képviselő is, ki az utolsó pillanatban írta meg Rouviernek, hogy mégis hajlandó tárczát vállalni. — Boulanger tábornok volt hadügyminiszter a következő — táviratilag már említett — napi parancsot adta ki a hadsereghez : »Tisztek, altisztek és katonák! A kormány melyhez én tartoztam, lemondott, s a köztársaság elnöke másra bízta a hadügyi tárczát. Amidőn a hadsereg parancsnokságát elhagyom, köszönetet mondok mindenkinek, akik engem hazafias feladatom teljesítésében támogattak, hogy a védelem eszközei még eddig el nem ért magasságra emeltessenek. Önök ugyanolyanok lesznek utódom parancsnoksága alatt, aminek az enyém alatt voltak, áthatottak kötelességszerű hivatásuk és az alkotmány törvényei által, melyeknek tiszteletben tartása kell, hogy szívünk minden más érzete fölött uralkodjék. Én leszek az első, aki ezen kettős feladatban, a katonai és köztársasági fegyelemben példát fog mutatni.« Jegyz. Boulanger. Hir szerint az Operaházban a mai katonai ünnepély alatt tüntetést rendeznek Boulanger mellett. Ferron tábornok, aki Clémenceau barátai közzé tartozik, mielőtt a hadügyi tárczát elvállalta volna, értekezett a szélsőbal vezérével. Az új kormány helyzete, melynek ma kell megállapíttatnia a kamarában, nem künnyű. Interpellátiót fognak benyújtani még ma s valószínűleg kívánják annak azonnali tárgyalását. Clémenceau és Millarand a szélsőbal, Madierde Montján a radicálisok részéről fognak beszédeket tartani. Az ülés valószínűleg viharos lesz. Minthogy a Rouvier kormány tulajdonképen csupa opportunista elemekből, áll a haladottabb pártok kizárásával, természetes, hogy az opportunista lapok nagyon meg vannak elégedve a kormánynyal, s azt támogatják is meleg hangú czikkekben. Feladata a kormánynak ugyan nem lesz könnyű, de bírja a kamara többségének és az egész senatusnak bizalmát, s különösen a senatus örül, hogy a legutóbbi kormány tagjaitól megszabadult. A conservatív lapok relatív jóakarattal fogadják az új kormányt. A »Figaro« bizonyosra veszi, hogy a kormány bukását meg fogják jósolni mindennap, de azért csak úgy meg fog állani, mint a Goblet minisztériuma, mely nyolc hónapig élt. Ellenben a radicális lapok magukon kívül vannak. Clémenceau e csínyt gyalázatnak tartja. E realitio a jobboldal és moderantismus között szégyenteljes. A Radikal gúnyosan megjegyzi, hogy remélhetőleg egy miniszter sem bír annyira híjjával az óvatosságnak, hogy a minisztériumba bevigye a hálósipkáját is. Rochefort azt fejtegeti, hogy Grévy, Herbette, Ferry, Rouvier és mások és Németország összeesküdtek. A »Lauterne« azzal vádolja a köztársaság elnökét, hogy katonai irodája főnökét, Rouviert tette meg miniszternek, s fogadkozik, hogy a Ferry-istákkal soha a radicálisok egy listán szerepelni nem fognak. Az új miniszterelnökről közöljük a következőket: Rouvier Pierre-Maurice 1836-ban született Aix-ben; a kereskedői pályára szánta magát s mint egy marseillei nagykereskedő-cég főnöke nagy sikert ért el. Mint a republicanus eszmék harczosa, 1869-ben Marseilleben Gambetta megválasztásának egyik főkortese volt. 1870-ben Gambetta a Rhone-departement főtitkárává nevezte ki s 1871-ben a nemzeti gyűlésbe megválasztatott, melyben mindig a monarchisták reactioja ellen volt s pénzügyi és kereskedelmi ügyekben nagy szakismeretet árult el. 1876-ban Marseille követül küldötte őt a kamarába. Ez évben nagy feltűnést keltett a »Figaro«-nak az a közleménye, hogy Rouvier republicánus képviselő a »Palais Royal«-ban illetlen merényletet követett el. Rouvier maga követelte a törvényszéki tárgyalást, mely kiderítette, hogy személyi tévedés forgott fenn. Rouvier ez időtől fogva mindig a legbefolyásosabb Gambettisták s később a Ferry-féle fractio tagja volt s 1884-ben mint kereskedelmi miniszter a Ferry-cabinetnek tagja is volt, melynek sorsát megosztotta. Személyes szeretetreméltóságának köszönhette, hogy abban az időben, midőn az egykori Ferry-kabinet tagjai nagyon kis szerepet játszottak, a költségvetési bizottság elnökévé választották. A kormány helyzetéről s a párisi kamara mai üléséről a következő táviratokat vettük: Paks, máj. 31. A kamarában felolvasott miniszteri nyilatkozat következőleg hangzik : »A köztársaság elnökének bizalma folytán nehéz pillanatban bízattunk meg az ügyek vezetésével s kötelességünknek tartjuk, hogy programmunkat oly tömören, amennyire lehetséges, önök elé terjeszszük. Szilárdul el vagyunk határozva, hogy a reformokat, melyeknek következtében az utolsó válság kitört és melyek a jelenlegi kabinet alakulását okozták, azonnal foganatosítjuk. Elsősorban áll a budgetreform, melynek alapját a komoly takarékosság és a kezelési szolgálatati ágaknak egyszerűsítése képezze. El vagyunk határozva a fennálló adókat rendeltetésükhöz képest teljesen kifejteni s oda fogunk hatni, hogy az adóbehajtási hivatalnokok tekintélye megerősíttessék és a csempészet erélyesen elnyomassák. Az 1888. évre előirányzott kiadások összege, mint reméljük, az 1887. évre megszavazott kiadási összeget nem fogja elérni, túlhaladni azonban semmiesetre sem. A haderő szervezésére vonatkozólag törvényjavaslatok vannak a kamara napirendjére kitűzve és a kormány kész a tárgyalásokban résztvenni. Külpolitikánk hű marad magához, méltó,eszélyes és szilárd lesz. Kettőzött erélylyel fogjuk az előkészületeket a világkiállításhoz siettetni. Ezek a mi terveink. Meg vagyunk győződve, hogy létezik többség, mely támogatni fogja ez igazi gyakorlati politikát. A kabinet megalakításánál összpontosítani akartuk az eszközt és erőt, hogy a többségnek megkönnyítsük a munkát. Felhívjuk az összes republicanusokat, az összes hazafiakat ezen műre, a munka és megnyugtatás művére. Ez csak mindnyájának közreműködése mellett sikerülhet. Mi jó szándékkal bíró emberek