Nemzet, 1888. február (7. évfolyam, 1949-1977. szám)
1888-02-14 / 1962. szám
Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségihez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás. XdiUbCmVATAL: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszíni. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétezer házhoz hordva, 1 hónapra .......... ...................................... 9 firt 5 hónapra ....................................... . .. . 6 , 6 hónapra .. .. .. .. .. .. .. ............. . . IS . Az esti kiadás postai különküdéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 6 kr, vidéken 6 kr. 1962. (45.) szám. Budapest, 1888. Kedd, február 14. VII. évi folyam. Budapest február 13. II. Az igazságügyi minisztérium költségvetése kettős szempontból kúrálandó meg. A dologi kiadások feltüntetik a nagy igazságügyi gépezet mozogtatására fordított költségeket, a személyi kiadások pedig a mozogtató erő előállítására szükséges pénzösszegeket. És hogy ha összehasonlítjuk és párhuzamba veszszük az igazságügyi statisticát ezekkel a költségekkel, megtudhatjuk azt, várjon a statisticai adatokkal kimutatott eredmény arányban áll-e a reáforditott költségekkel, megéri-e ezen eredmény az érte elköltött pénzt. Nagyban megkönnyíti ezen criticai összehasonlítást az igazságügyminiszterium által legújabban kiadott visszapillantás az igazságügyminiszteriumnak 1875-től 1887. évig terjedő működésére, melynek kiegészítését képező statisticai táblázatok ugyan nem jelentek meg még teljesen, de megjelent részükben is elég bő anyagot szolgáltatnak az elmélkedésre annak, aki a statisticai adatok leple mögött rejlő életet fel tudja és akarja ismerni. Az igazságügy miniszteri költségvetés adatai évről-évre nagyobbodó irányzatot mutatnak. A jogász ember ezt csak helyeselheti, de az adófizető polgár is ebből láthatja, hogy az állam az eszményi javakért, a jog és igazság helyreállításáért évről-évre többet áldoz, nem annyit, amennyit a jogászok nézete szerint kellene, hanem annyit, amennyit az adott viszonyok között lehet. Az 1888. évre az igazságügyminiszterium által a költségvetés XX. czime alatt előirányzott kiadás ugyan csak 11.972,024 irtot tesz, holott 1887. évre 12.161,269 frt szavaztatott meg, úgyhogy itt némi kevesebblet mutatkozik, de ez jelentőséggel nem bír, mert egyrészt a nyugdíjazásokra előirányzott összeg 151,673 írttal több, mint 1887. évben és másrészt a rabsegélyalap javára 105,000 írttal kevesebb helyeztetett kiadásba, ami az igazságügy mérlegében nem szerepel mint megtakarítás, mert annyival csökkent az enzimen előirányzott bevétel is. Ha ezen költségvetés egyes tételeit vizsgáljuk, látjuk, hogy az igazságszolgáltatás az első fokban 1888. évben ugyan jelentékenyen többe fog kerülni (törvényszékek, járásbíróságok,ügyészségek összesen 9.319,403 frt), mint 1886. évben (ugyanezek 8.874,313 frt), de kevesebbe mint 1887. évben (ugyanezek 9.401,307 frt). Összehasonlítva ezen tételeket az első bírósági ügyforgalommal, melynek adatait 1886. évig bezárólag birjuk, ezen költségkevesebbletet nemcsak igazoltnak találjuk, hanem azt hiszszük, hogy egyáltalában az igazságszolgáltatásnak első fokban való ellátásánál már megtakarításokra gondolhatunk. Az ügyforgalom az első fokú bíróságoknál 1877. óta, midőn a kisebb polgári peres ügyekben való eljárás szabályoztatott, folytonos apadást mutat, úgy, hogy 1877. évben a kir. törvényszékeknél összesen 2.311,591 beadvány, a kir. járásbíróságoknál pedig 4 580,492 beadvány volt, holott 1886. évben a törvényszékeknél 1 667,560, a járásbíróságoknál 3.709,674 beadvány lett iktatva.Ezen adatok mutatják, hogy a kiadások ezen czélokra is méltán már 1888. évre némi reductiót engednek. Ezen reductiónak a mi nézetünk szerint inkább a személyi kiadásoknál volna helye, mert habár el kell ismerni, hogy a hátralék 1886. évben sokkal kisebb mint 1887. évben, mégis az elintézendő ügyek száma évről-évre fogy, és így a feldolgozásra fordított szellemi munka kevesbedik. Ezen reductio, habár igen csekély mérvben, az 1888. évi költségvetésben meg is történt, mert ha eltekintünk a tíz és tizenöt éves pótlékoktól, melyek 1888. évben esedésekké válnak, a személyes járadóságok összege csakugyan kisebb mint 1887. évben. Nem helyeselhetnék a megtakarításokat a dologi kiadásoknál, mert a ki ismeri vidéki és fővárosi bíróságaink elhelyezését, bútorzatát, különösen pedig a szellemi segédeszközökben, törvények, rendeletek kiadásaiban való szegénységét, a ki tudja, mennyit kéntelen a nép ingyen tanúskodni, milyen silány az élelmezés a törvényszéki börtönökben, az belátja, hogy itt a takarékosság már tovább nem vihető. És ha egy helyes kinevezési politika, mely a szolgálati idő kellő méltánylása mellett, a soron kívüli előléptetésnek is elég tért ad, mely a tudományos foglalkozást elismerésben, a kiváló szakképzettséget és szorgalmat jutalomban, a fiatal erők ambitióját és az öregebbek lankadó erejét buzdításban részesíti, ha egy ilyen helyes kinevezési politika, mely nyíltan mérlegeli a versenyzőket, hosszabb időn folytattatik, úgy azt hiszszük, nem kell jövőre az elsőbíróságoknál költségemelésből tartani, mert amint már az idei költségvetés is teszi, a dologi kiadásokban való több szükséglet a személyi járandóságoknál elérhető megtakarítások által bő és túlságos fedezetet fog találni. Egészen mások a viszonyok a felsőbb bíróságoknál. Itt is ugyan konstatálható a teendőknek apadása, de sokkal csekélyebb mértékben, mint az elsőfokú bíróságoknál ésmár az utolsó évben a beérkezett ügyek száma ismét emelkedett. De itt nem történt tíz év óta jelentékenyebb költségemelés — 1878-tól 1888 ig a másod és harmadbiróságoknál, beleértve a pótbirói intézmény eltörléséből folyó többletet összesen 80,000 írttal emelkedett a kiadás. Az első bíróságok költségei pedig 7.696,995 írtról 9.319,403 írtra emelkedtek, tehát közel 20 százalékkal. A mi nézetünk szerint tehát a felsőbb bíróságokra a közeli jövőben kell bizonyos költségtöbbletet fordítani nemcsak azért is, hogy az évről-évre növekedő hátralékokból a felsőbb bíróságok kigázolhassanak, hanem, hogy a jelenleg egyáltalán elégteleneknek mutatkozó erők szám szerint is szaporíttassanak. Ha már most reápillantunk az igazságügyi minisztérium költségvetésére, látjuk, hogy az igazságügyi kormány is ezen helyes alapelvekre fektette előirányzatát. A személyes járandóságoknak ha nem is leszállítását, de legalább állandósítását keresztülvitte, a dologi kiadásoknál a stabilitásra törekszik s ebben az irányban inkább a takarékosság követelményeit találjuk érvényesitve. A felsőbb bíróságoknál pedig a költségemelést a költségvetés indokolása külön törvényjavaslat alakjában helyezi kilátásba. Nem lehet azonban félreismerni, hogy az igazságügyi nagy gépezet jelenleg nem úgy működik, mint azt a jogkereső közönség és maga az igazságügyi kormány is óhajtaná. Tény, hogy 1878. évben a kir. törvényszékek összesen 2.251,533 darabot, 1886. évben pedig nagyobb reáforditott költség mellett 1.670,391-et intéztek el, anélkül, hogy csak egy törvényszéki elnök is jelentette volna, hogy nála sok a személyzet és hogy a létszám apasztható, a felsőbb bíróságoknál szintén csökken az elintézések száma és nő a hátralék. Ezen tények mutatják, hogy igazságügyi szervezetünk nem teljesen kielégítő, és vagy a meglevő erőket nem lehet eléggé kihasználni, vagy pedig egyátalán az eljárás rendszere lassú és akadályozza a gyors igazságszolgáltatást. A kormány erre is kiterjesztette figyelmét, és amint éppen az igazságügyi minisztérium által kiadott jelentésből látjuk, a minisztérium a bűnvádi eljárás codificatióját tűzte ki legközelebb megvalósítandó feladatainak egyike gyanánt. A polgári eljárás reformja távolabb áll ugyan, de már csak a felsőbb bíróságok újjászervezése miatt sem maradhat el sokáig a bűnvádi eljárás codificatiója után. Ezen nagy munkálatok közben azonban megtehetők az intézkedések, az erőknek a jelenlegi keretben való jobb kihasználására is. Ez irányban az ügyviteli szabályok pontos megtartása, esetleg azok reformja lenne keresztülviendő, amit az igazságügyi kormány, tudomásunk szerint szintén tervez. És eképpen látva, hogy a kormány helyesen ismeri fel igazságügyünknek mint emberi intézménynek hiányait, törekszik ezeket nagyobb reformművek által alaposan megszüntetni és addig is, míg ez megtörténhetik, az adott eszközökkel ideiglenesen üdvös intézkedéseket tesz, bizalommal tekinthetünk a jövőbe, mely a magyar jogéletnek codificált anyagi törvényeket, szóbeliséget az eljárásban, jó és gyors igazságszolgáltatást igér. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 13. Irodalom. Társadalmi elméletek és események. Criticai adalékok a társadalmi eszmék fejlődéstörténetéhez, irta Medveczky Frigyes. Budapest, 1688. Ára 2 frt Sokr. Kétséget nem szenved, hogy valamely könyv fokozott érdeklődésre számíthat, ha tárgyánál és tartalmánál fogva a korszerűség jellegét viseli magán. Manapság, midőn a közvéleményt mindinkább foglalkoztatják a közgazdasági kérdések és az ezekkel kapcsolatos, vagy legalább is némi viszonyban álló társadalmi problémák, amidőn az egyes államok nagy közgazdasági átalakulás küszöbén állanak, egy »társadalmi elméletekről és eszményekről« szóló mű kétszeres figyelmet és érdeklődést kelthet. A magyar tudományos académia kebelében működő bizottság ezúttal az önérzet hangján mondhatja ama könyv megjelenésekor, melyet néhány szóval ismertetni kívánunk, hogy »a magyar tudományos műveltség érdekében a tudományt mai színvonalán előadó eredeti magyar művet« bocsátott a komolyabb törekvésű és mélyebben gondolkozó közönség rendelkezésére. Alig képzelhető szebb feladat az elmélkedő munkásság terén, mint az emberiség körében időrőlidőre felmerült eszméknek fejlődését figyelemmel kísérni és tanulmányozni. És jó lélekkel ki lehet mondani, hogy korunkban e fölötte érdekes munkásságot nagy buzgósággal is folytatják. Természetes, hogy a nagyobb közönséget amaz eszmék fejlődése érdekli elsősorban, melyek a gyakorlati élet érdekeit érintik, vagyis az úgynevezett etnkai és társadalmi eszmék. Platon óta a modern communismus és socialismus többé-kevésbbé szerencsés vagy szerencsétlen szószólóinak koráig, a gondolkodók hosszú sora áll előttünk, kik épen ez eszmék tudományos fejtegetésének szentelték erejüket. Az emberiség egyes tagjainak különféle viszonyai, a társadalmi intézmények sokkal könnyebben és korábban ötlöttek szemébe a figyelmes elmélkedőknek, mint az emberiséget mozgató egyéb erők. Nem szabad ugyanis szem elől téveszteni azt a tapasztalati tényt, hogy oly jelenségek, melyek az embert születésétől fogva környezik és melyekbe az ember mintegy beleszületett, épen úgy, mint a közvetlenül a szem elé helyezett tárgy, a megfigyelő szerv előtt, legalább egy időre rejtve maradnak.Nem kell egyébre utalnunk,mint arra a tényre, hogy hosszú időnek kellett elmúlni addig, míg az emberiség a gondolatközlés csodás eszközének , a nyelvnek igazi értékét és bámulatra ragadó jelentőségét felfedezte. Illő távolság kellett ahhoz is, hogy egyes gondolkodók magasabb szempontra helyezkedtek és tudós fejtegetéseik körébe vonták ama viszonyokat és problémákat, melyek az embert és a társadalmat környezik. Viszont e concret tényeknek megbeszélése és tudományos alapra való helyezése nem egyszer oly mozgató erőképen hatott, melynek hatása és nyoma az emberiség életében kifejezést nyert. A szóban forgó könyv a társadalmi kérdések és törekvésekben nyilatkozó eszmék tanulmányozását tűzte ki pzéljául és ez eszméket tartalmuk és fejlődésük szerint tárgyalja. Ritka tömöttséggel és nem kevésbé ritka tárgyilagossággal jelzi a szerző művének tartalmát és az ebben követett eljárását azElőszódban. Igaz ugyan, hogy a könyv — a szerző előrebocsátása szerint — nem öleli fel a társadalmi eszmék fejlődéstörténetének egész anyagát, hanem szorítkozik a társadalmi eszmék fejlődésének legjelentősebb mozzanataira. De ha csak futó pillantást vetnénk arra az alapos tárgyalásra, melyben a fejtegetések tárgyát képező gondolkodók részesülnek, akkor is protestálnunk kellene ama fölötte szerény czím ellen, mely szerint a könyv csak »Adalékok«-at szolgáltatna a társadalmi eszmék fejlődéstörténetéhez. De hát a plus être que paraitre-ben is nyilatkozik erény. Bár megengedjük, hogy a szerző törekvése nem irányult mindennemű részletek kidomborítására és bibliographiai teljességre; de az egyes philosophusok ide vágó eszméi oly rendszeres összefüggésben és csekély kivétellel, oly kimerítő alakban tárulnak az olvasó szeme elé, hogy a könyv sokkal többet nyújt, mint amennyit igér. Platon és Aristoteles, az ókornak e két szellemóriása ; továbbá a legnevezetesebb utópisták, mint Morus Tamás, Campanella Tamás és Cabet; végül pedig a társadalmi szerződés elméletének fő képviselői és az új kor két vezéreszméjének : a szabadság és az egyenlőség előharczosai: Grotius, Hobbes, Spinoza, Locke és Jean Jacques Rousseau, a fennkölt gondolkodásnak megfelelő és az igazi tudományossághoz méltó komoly megvilágításban jelennek meg szemeink előtt. Mint valami kegyeletet gerjesztő epicai költeménynek — az emberiség nagy eposának — kidomborított alakjai lépnek fel. Szerzőnk elfogulatlanul, távol minden előítélettől vagy tendentiától, interpretálja nézeteiket. Az idők folyamában felmerült különféle eszméket és néha homlokegyenest ellenkező eszméket tántoríthatlan pártatlansággal fejtegeti; a maga helyén applicált criticája pedig rendesen igazi mértékére szállítja le a túlzásszülte állításokat. Ott ahol más rögtönítélő bíráló gunykaczajba tört ki, szerzőnk higgadt ítélettel kiveszi a dolog magvában rejlő igazságot és »bene docet, qui bene distinguit.« Sőt még, ha valamely gondolkodónak tévedését kell is registrálnia, kiolvashatjuk soraiból az okokat fürkésző lélek kíméletes ítéletét, mely e néhány szóba foglalható össze : »comprendre... c’est pardonner«. A merész képzeletű költő-philosophus , Platon, ki politikai ideológiájával az utópisták atyjává lett és a reálisabb alapból kiinduló, gyakorlatibb irányú Aristoteles, ki a társadalmi és állami alapintézményeknek beható elméleti megvizsgálására és rendszeres tárgyalására vállalkozott, a kezünk közt levő műnek jelentékeny részét igénybe veszik. Társadalom-philosophiai tanaik és elveik közel száz lapon át foglalkoztatják a szerzőt, kifejtegetései közben mindig éber figyelemmel kíséri azokat a nézeteket, melyek későbbi korszakok törekvéseire hatással voltak vagy néha későbbi tanokat anticipáltak. E széles körű ismereteket feltételező műveletnél nagy segítségére lehetett a szerzőnek az a rengeteg olvasottsága, mely a mű minden részében nyilvánul. A mű második nagy része az államregényekkel, foglalkozik. Platonról olvassuk, hogy a legjobb állami és társadalmi rendet úgyszólván »az eszmék légüres terében« construálta. A »Politeia« és a »Nomoi« czímű nagyszabású műveiben a minden irányban tökéletes állami rendet, vagyis a legjobb állam mintaképét rajzolja. Az államregények szerzői szintén a legjobb, vagyis a legigazságosabb és legczélszerűbb társadalmi és állami berendezést törekedtek kitalálni. És mit nyújtottak ők? Légvárakat. Nem elméleti vizsgálatokkal és bizonyítással törődtek ők, hanem odaállítottak egy utópiát, mely mint görög neve (u és topos) is mutatja, nem más, mint egy sehol sem létező, csak a képzelet istápolta optimizmussal felépített állami és társadalmi szervezet. E tekintetben lényeges eltérést mutatnak az államregények Platon műveivel szemben, melyek az állami és társadalmi viszonyok elveit dogmaticus alakban állapítják meg. Az államregények tömegéből könyvünk a legjelentékenyebbeket kiválasztja és ezeket a benne megszokott alapossággal fejtegeti. Morus, Campanella, Cabet állanak az utópisták élén és jelentőségüket a társadalmi eszmék fejlődéstörténetében nem lehet elvitatni. Az emberi cultúra előre haladtával mind sűrűbben jelentkezik a törekvés, hogy az emberiség kebelében létező viszonyok és intézmények helyébe a legjobb állam és a legboldogabb társadalom mintaképe állíttassák. E végett az utópisták megteremtettek egy útirajzot, vagy életrajzot vagy egyszerű elbeszélést, melynek költött tartalma rendszerint *a modern communisticus és socialisticus elméletek” elveit és terveit anticipálja. Jelentőségük főleg abban a criticus és reformátori szellemben nyilvánul, mely a létező intézményektől lényegesen különböző társadalmi intézményeket sürget. Ezáltal felgerjesztették, vagy talán jobban mondva, megőrizték a társadalmi kérdések iránti érdeklődést. A társadalmi tudományok történetében pedig főleg az által nyernek az államregények jelentőséget, hogy kiváltképen a társadalmi alapintézményekben, mint a tulajdon, a házasság, a család és a nevelés intézményeiben érvényesítik a criticai és reformátori szellemet. És meg kell vallanunk, hogy e négy társadalmi alapintézményre vonatkozó fejtegetéseik, a modern viszonyok között is, kelthetnek érdeket. De ime saját tapasztalatunkból vesszük észre, hogy nem is olyan nehéz dolog abba a »kedves hibába« beleesni, mely a már egyszer elmondottaknak ismétlésében vagy körülírásában mutatkozik. Azt hiszszük, nem kell külön fejtegetnünk, hogy a fogalmakkal, eszmékkel, tanokkal és elméletekkel foglalkozó könyv általában véve nem nyújt éppen könnyű olvasmányt. Azért szinte jól esik a legfigyelmesebb olvasás mellett is, ha itt-ott valami már megemlített dolog némileg módosított alakban visszatér. A megfeszített elme az így beállott pausában egy biztos nyugvó pontot ragadhat meg, mint a kimerültségig fáradt úszó szívesen kapaszkodik bele a neki kínálkozó szilárd támaszpontba. A kíméletes és méltányos hang, mint már fentebb megjegyeztük, mindig fel-fel csillan, ha egyes írók tévedését vagy extrém nézetét kell constatálni. A tárgyilagos előadó olyankor mintha egyszerre subjectívebb színezetet akarna szavainak adni. Az a humanisticus gondolkozásmód és az ügyért való lelkesedés, mely az említett három utópista philantropot jellemzi, mintha visszhangra talált volna a legtárgyilagosabb szerzőben. Hogy Morus halállal lakott eszméiért, hogy Cabet hazátlan lett tanai miatt, és hogy Campanella miattuk rideg börtönben sínylődött, — mindez csak biztosíthatja e férfiak számára a méltányos hangot, melyet könyvünk velük szemben használ. Úgy az első, mint a második részben a közgazdasági, kormányzati és paedagogiai kérdések állapítják meg a szempontot, melyet a szerző elfoglal. De különösen nagy súlyt helyez a mű szerzője a családot és tulajdont érintő nézetek kifejtésére és megbírálására. Lelkesedéssel tör lándzsát a mai család érdelvében és hangsúlyozza a nő különös »ethos«-át. A communisticus törekvésekkel szemben, melyek az egyént a köznek, a társadalomnak akarják feláldozni, hévvel vitatja az egyén jogát és az egyéni szabadságot. Állást foglal a természeti képességek mellett és a nivellement ellen; elfordul attól a nézettől, hogy az állam belenyúljon az egyénnek jogkörébe és érintse ennek legszentebb érzelmeit. De épen a szigorú pártatlanság kezeskedhetik a mellett, hogy a socialismus és individualismus felé hajlók egyaránt érdeklődéssel olvashatják az idevágó fejtegetéseket és okulást meríthetnek azokból. Közel kétszáz lapon át tárgyalja művünk harmadik része az újkori jog- és államphilosophia legkiválóbb jelenségeit. Itt is főleg a társadalmi eszmék képezik a tüzetesebb critica tárgyát és a fejtegetett művek részletesen vannak ismertetve. Az újkorban a társadalmi eszmék fejlődésére ama jogphilosophia és politikai elméletek gyakoroltak nagy befolyást, melyek az általános államtan alapproblémáit törekedtek megoldaniEz elméletek természetesen nagy számmal tartalmaznak olyanokat, melyek a társadalmi alapintézmények (házasság, család, nevelés, tulajdon stb)eredetére, alapfeltételeire és czéljaira vonatkoznak. Azonban döntő hatást eszközöltek amaz újabbkori politikai és jogphilosophiai eszmék az első franczia socialisticus rendszerek tanaira. Beható figyelemben részesülnek azon elmélet képviselői, mely a társadalmi szerződés eszméjéből indul ki. Főszerepet játszanak Grotius, Hobbes, Locke, Jean Jacques Rousseau. Végül még egyet! A könyvben a dolog természeténél fogva többször olvashatók »a modern communismus és socialismus« szavak, melyeknek fogalma egész jogosan mint ismeretes van feltételezve. Épp oly hálás feladat, mint amily nagy nyereség lenne tudományos irodalmunkra, ha ugyanegy szerzőtől birhatnók az e század folyamán felmerült társadalmi elméletek összefoglalását és kriticai méltatását. A XIX. századba belenyúló Cabet már megvan, hadd következzenek tehát Saint Simon, Fourier a a többi» I Br„ PRUZSINSZKY JÁNOS. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolt», Budapest, február 13. Jellemző azon politikai helyzetre és hangulatra nézve, melyben most Francziaország van, hogy Bismarck beszéde — Oroszországot sem véve ki — legkeményebb bírálatban és legridegebb fogadtatásban ott részesült. Fontosságot tulajdonítunk annak is, hogy a franczia kamarában Freppel püspök szükségesnek tartotta egy könnyen érthető vágást mérni Bismarckra, czélozva ennek a német katonai erőre fektetett önbizalmára. Úgy tett Freppel, mintha kard lett volna püspöki övére kötve és megcsörtette azt, hogy válasz nélkül ne maradjon Bismarck beszéde, melyben a cancellár szintén kardjának markolatára ütve hirdette a békét. Nem mondjuk, hogy amit Bismarck emlékezetes beszédében mondott a franczia kormányok gyengeségéről s amit a franczia sajtó magatartásáról állított, leginkább pedig abban a világosan kifejezett gondolatban, hogy Németország könnyen elbánik maga is Francziaországgal és hogy szövetségesekre nem Francziaország miatt volt szüksége, nem mondjuk, hogy ebben ne lenne olyan, mit a franczia érzékenység zokon vehet. És ha csak a franczia radicális sajtó adott volna visszavágó választ erre, nem tartanók szükségesnek a megjegyzést; de ha Freppel püspök ad kifejezést a chauvinista törekvéseknek, ha ilyen oldalról történik hivatkozás a franczia nemzet büszkeségére és hiúságára, ha Németország hódításába, Elsass-Lotharingia elvételébe való belenyugvás ellen ilyen részről történik tiltakozás és éppen most történik, ez már nemcsak a provocatió megértését és tudomásul vételét jelenti, hanem a nemzeti érzületre és szenvedélyre való olyan hivatkozást is, mely veszedelmes lehet következményeiben. Megerősíti és igazolja az ily beszéd Németországot Francziaországgal szemben való bizalmatlanságában és fegyverkezésében s megfosztja a franczia közvéleményt minden mérséklő ellensúlytól és tapintatos ellenőrzéstől. S midőn a túlzóknak teljesen igazat ad és igy azok hatalmát oly oldalról erősbiti, melyről ezek inkább ellenállást várhatnának, lehetővé teszi, hogy a szenvedélyek ennek folytán, könnyen féket veszthetnek és a legkedvezőtlenebb percben, a legveszélyesebb módon törhetnek ki. Ez azonban csak egyik jelensége azon helyzetnek és hangulatnak, mely Francziaországot most is, az európai béke és saját dekonsolidatiója és fejlődése szempontjából egyaránt, egészen megbízatlan és kiszámíthatlan tényezővé teszi. Mert most még jobban bebizonyult, mint eddig bármikor, hogy a higgadt és conservatív tényezők, melyek az állami feladatokat és nemzetközi kötelességeket egészen elfogulatlanul és higgadt megfontolással fogják fel és megfelelőleg lennének képesek teljesíteni, tehát amelyek egyedül lennének képesek Francziaország bel- és külpolitikáját saját és az európai érdekeknek megfelelően következetesen és állandóan vezetni, annyira paralysálva vannak, annyira visszavonultak vagy elvesztették befolyásukat és bátorságukat, hogy mindazon minisztérium, mely csak részben is ilyen vagy hasonló elemeket, bármily kis mértékben is tartalmaz, hamar lejárja magát és működése alatt is, inkább csak tengődik, mint cselekszik és vezet. Ezért beszélnek a Tirard-kabinetről is úgy — megalakulása óta változatlanul — mintha csak arra való lenne, hogy bevárja a legközelebbi cabinet megalakulását. Nem is beszélnek egyébről, mint arról, hogy még miféle nehézségei vannak a Floquet-kabinet megalakulásának. Többet foglalkozik ezzel a franczia közvélemény és európai sajtó, mint azzal, hogy mit csinál a Tirard-kabinet és miféle rendszabályok szükségesek a franczia pénzügyek veszedelmesen megzavart egyensúlyának helyreállítására és a belpolitikai helyzet némely betegségének orvoslására, vagy hogy milyen állást foglaljon el Francziaország akár az olasz kereskedelmi szerződés, akár más nemzetközi kérdés tekintetében. És nagyon jellemző az is, hogy Floquet qualificatiójára nézve sem azt vizsgálják, hogy maga képes-e kabinetalakításra, sikerülni fog e neki, és ha igen, mily programm alapján, a köztársasági párt egyes elemeit összehozni és állandó működésre bírni, hanem csak azzal foglalkoznak, hogy az orosz czár mit mond a dologhoz? És szörnyű nagy az öröm a franczia radicalis és részben a nem radicalis körökben is a felett, hogy —a czár párisi nagykövete ebéden volt Floquetnál. Francziaország megmentését látják ebben. Itt már nincs sértve a büszkeségük! Valószínű is, hogy most már a Floquet-kabinet csak rövid idő kérdése, de — előre megmondhatjuk — ennek állandósága is — czéltudatos politika nélkül — merő illuzió. Rövid időn ez a kormány is inkább csak újabb zavar és bizonytalanság tényezője lesz Francziaországra és — Európára nézve egyaránt. BELFÖLD, Budapest, febr. 13. (A képviselőház i 1és e.) A kérsiviselőház holnap, február hó 14-én, kedden, d. e. 10 órakor illést tart. Napirend: Az 1888-ai állami költségvetés részletes tárgyalásának folytatása. Budapest, február 13. (A képviselőház pénzügyi bizottságából.) A képviselőház pénzügyi bizottsága folyó hó 14-dikén, kedden d. u. 6 órakor, a képviselőházban, szokott helyiségében ülést tart. Tárgy: A sörtermelés megadóztatásáról szóló törvényes határozmányok részbeni módosításáról szóló 106. számú törvényjavaslat tárgyalása.