Nemzeti Sport, 1926. november (18. évfolyam, 174-190. szám)
1926-11-12 / 180. szám
4 Nagyszerű küzdelmet r / O ** ■ / » n 1 1 «i r//» ígér a Szövetségi Serleg döntője A budapesti amatőr I. osztály és Kelet küzd egymással — Kelet először a döntőben — A budapesti csapat győzelme várható — A Nemzeti Svert tudósítójától — Harmadszor játszották le tegnap a Húsos—Túrai meccset, de minden bizonnyal harmadszor is meg fogják semmisíteni Húsos—Turul 1:1 (1:0) Az állandó fölényben levő, de erélytelen Turul alig tudott kiegyenlíteni I1-esből a lelkes Húsos ellen Lóverseny-tér — Bíró : Boronkay A vidéki kerületek között már a háború előtt és alatt is elkeseredett rivalizálás folyt. Erejüiket azonban csak j®en ritkám volt alkalmuk összemérni, s ezért ez a rivalizálás nem nyugodott egészséges alapokon. Ezt akarta kiküszöbölni, s a kerületeknek alkalmat adni erejük összemérésére az MLSz Deliben, máikor megalalpította a Szövetségi Serleget akürte, azt a kerületek közötti mérkőzésekből győztesen kikerülő válogatottak jutalmazására. A serlegmérkőzések azóta minden évnélt rendben lebonyolításra is kerültek, s a küzdelmek egyre nagyobb jelentőséget nyertek. A kiírás értelmében a budapesti kerületeit a II. osztály válogatottjai képviselik mindaddig, míg háromszor egymásután vidéki kerület kezeibe nem kerül a serleg. S ez hamarosan be is következett A II. osztály legénysége csak az első évben, 1921/22-ben bírta megvédeni s már a következőben kénytelen volt a vidék tudása előtt meghajolni. 1922—23-ban Észak fiai verekedték ki a győzelmet. A következő évben, újból elvérzett a budapesti kerület a döntőben, hol Nyugatt kényszeríítsde megadásira. Az 1924—25. futball évben hatalmas bonyodalmaik támadtak a serleg körül. A döntőbe akkor Észak és Nyugat került. Az első mérkőzés 1:1 arányban Miskolcon döntetlenül végződött, a másik meccs pedig Szombathelyein eső miatt. 1:0 állásban Nyugat javaira félbeszakadt. Ekkor kezdődött a bonyodalom a harmadik meccs színhelye körül. Az OVT úgy határozott, hogy az Miskolc legyen. Az országos tanács azonban ezt a határozatot megsemmisítette s sorshúzást rendelt el. Ez Szombathely javára dőlt el. Észak azonban már a sorshúzást is jogtalannak találta s így a szombathelyi meccsre nem jelenít meg. Az OVT ekkor a serleget Nyugatnak ítélte, s ezzel Nyugat másodszor nyerte el a serleg védelmét. A kiírás értelmében ekkor a II. osztály elvesztette a serlegért való küzdelemre való jogosultságát, s most az I. osztály legénységére háramlott a feladat, hogy Budapest becsületét megvédje. Erre azonban nem került a sor, mert különböző akadályok miatt, az 1925—26-i futbalévben nem bírták befejezni a küzdelmeket, s közben megszületett a magyar profilúiban. Az I. osztályú egyesületek játékosai ábredlettek nyílt profikká, akik nem küzdhatnak a serlegért, mert azt amatőrök részeire írták ki, így a vasárnapi debreceni döntőn az amatőr I osztály hivatott Budapest színeit képviselni, Kelet Legénységével szemben. A keleti kerület meglepetésszerűen jutott ebbe a díszes döntőbe, mint bizony a múltban a leggyengébb kerületek sorába tartozott. Az elmúlt szezonban azonba® a DVSC nagyszerű feljavulásával a kerület válogatott csapata is nagy játékerőt nyert, s egymásután érte el a szebbnél-szebb eredményeket. A serlegért való selejtező mérkőzések során Északot verte 4:3 arányban, pedig addig még sohasem győzött ellene. A selejtező mérkőzésekből győztesen került még ki Nyugat, mely Közép ellen győzedelmeskedett 1:0 arányban, és Dél, mely két döntetlenül végződött mérkőzés után csak Budapesten bírta legyűrni Délnyugat szívós együttesét 2:1 arányban, ekkor is azonban csak két igen sok vitáira okot adó 11-essel. Az elődöntőben Nyugatnak Déllel kellett megküzdeni s sikerült is ősi riválisát saját otthonában Szegeden elkeseredett, s meghosszabbított küzdelem után 2:1 arányban legyűrni. Ekkor már igen sokan biztosra vették, hogy Nyugat ezzel a győzelmével a döntőben való résztvételét is biztosította, mert nem sokan gondoltak arra, hogy Kelet legyőzője legyen. Ez a nem várt esemény azonban bekövetkezett. Július 11-én ütközött meg egymással a két csapat, méghozzá Szombathelyen . Kelet nagyszerűen összeállított csapata teljesen megérdemelt győzelmet aratott impozáns játék után 2:1 arányban, így került Kelet a serleg döntőjébe.. A vasárnapi mérkőzésre mindkét, részről nagy előkészületek folytak és folynak, s minden remény meg van arra, hogy a debreceni közönségnek elsőrangú élvezetes mérkőzést lesz alkalma végig nézni és drukkolni. A hét elején még úgy volt, hogy az amatőrök csak egy gyengébb csapattal bírnak kiállni, mert az első válogatott Belgrádban mérkőzött volna. Emiatt igen sok panasz hallatszott is a keleti kerületben, mert a kiírás szerint a legjobb válogatott hivatott a serlegért küzdeni, s nem tartották figyelmes dologinak, hogy a döntő napjára más mérkőzést is lekötöttek. A belgrádi meccs azonban, mint ismeretes, elmarad s így az I. osztály legjobb csapatával fog Debreceniben küzdeni. Budapest együttese a következő: Wachsmann XJTE — Szűcs., Soponyay BSE, — Pesovnik TIEAC, Prill BSE, Bobrik Postás — Kása Postás, Kertész BEAC, Kalas, Dobos II. Postás, Berkes Testvériség. Tartalék: Szabó BRSC. Kelet csapatát tegnap állította össze Kupinszky dr. szövetségi kapitány a következőképen: Húsos, Ujváry — Meiszter II., Pogács — Erbstein, Kvasz III., Schuch —* Szigeti, Vanicsek, Hupóczy, Bolszega, Kruppa. Turul: Spindler — Bavlinka, Maszlonka — Pálfy, Steiner II., Hajdú — Pollák, Horváth II., Seresik, Fischer, Neumayer. Tegnap délután játszották le harmadszor a II. osztályú profibajnoki meccsek során a kétszer megsemmisített Húsos—Turul-mérkőzést s ez újra döntetlenül végződött bár ezúttal a Húsosok különbeknek mutatkoztak. A Húsos-csapat fekete karszalaggal jelent meg a pályán. A Turul némi csalódást keltett s bár nagy fölényben volt, ez a fölény nem mutatkozott eredményesnek s a csapat csak nagy nehezen tudta döntetlenné tenni a mérkőzést. A Húsosok csapatában Ujváry kitűnően védett, a két hátvéd, Meiszter és Pogács szintén hibátlanul végezte feladatát. a halfsor, egyben a csapat legjobbja Kvasz III. volt, ki biztosan tartotta a máskor kitűnő Turul belső triót. A két szélső hal már gyengébben funkcionált. A csatársorról kevés jót mondhatunk, bár a kapu előtt veszélyesek voltak. Egyénileg Kruppa tűnt ki. A Turul csapatában Spindler, bár jól védett, a gólt foghatta volna. A két hátvéd kitűnően látta el feladatát, míg a halfsor nem volt a szokott jó. legjobb embere Steiner II. A csatársor a mezőnyben szépen kombinált, de a kapu előtt sehogy sem tudott megbirkózni a masszív Húsos-védelemmel; legjobb embere Horváth II. és Fischer. A Húsos kezdi a játékot, de a Turul rögtön átveszi a játék irányítását s már a 2. percben Neumayer szép lövése alig kerül léc mellé. Sorozatos Turul-támadások négy komért eredményeznek. A Húsost csak Kruppa szép lefutása hozza támadásba. A 28. percben Fischer szabadrúgásból lőtt bombája kerül alig léc mellé, egy perc múlva Horváth szabadrúgása jut hasonló sorsra. Most a Húsos felszabadul s Erbstein messziről lőtt szabad vúgását Spindler teszi ártalmatlanná. Hupóczy nagy helyzetet ront. A Turul-balszárny szép támadását Meiszter II. szereli. Az ötödik eredménytelen Tunil-korner után Kruppa lefut, ám kornerre szerelik. Újra a Turul támad. Sefcsik kiugrik, hosszan előreadott labdáját Ujváry lábbal védi. Steiner II. labdájával Kruppa lefut, beadását Hupóczyra hat és felesen elkapja s könynyen lövi kapura. A labda Spindler kezéről a gólba pattint a 44. percben. fl:Q). A gól után a Turul erősen támad, de eredménytelenül Milotay NyTVE — Erdélyi KSE, Bertalan BUSE — Pálinkás DVSC, Cseszka DEAC, Ligos NyTVE — Kántor DVSC, Schreiber, Cicka BUSE, Bobák DVSC, Kurz NyTVE. Tartalékok: Kátra NyTV®, Folyik DTE és Salamét DVSC. A két csapat összehasonlításánál hatalmas plusz jelentkezik a pesti csapat részére. Annak minden része felette áll ellenfele hasonló részénél, s így azt hisszük nem járunk messze az igazságtól, ha a budapesti csapat több gólos fölényes győzelmét várjuk. A mérkőzés bírája Czeisler Sándor az északi kerület BT jeles és érdemes tagja, akit méltán ért ez a megtiszteltetés. A II. félidőben a Húsos Vadicseket hátravonja negyedik halinak, de a Turul még így is állandóan ellenfele kapuja előtt tanyázik. A 2. percben Sefcsik gyönyörű sarkos lövését Ujváry szenzációsan védi. Ezután a Husos-balszárny vezet szép támadást, melyből Boliszega rúg kapura, lövését Maszlonka kornerre menti. Most állandósulnak a Turultámadások, a Husosi csatársor csak lefutásokkal kísérletezik. Horváthot Pogács tiszta helyzetben szereli, majd Sefcsik lövését fogja Ujváry, Horváth IL kapufát lő. Neumayer biztos helyzetben mellé lövi Pollák szép beadását, amit a hátvédeik elhibáznak. A Turul fokozza az iramot, erősen támad, de a Húsos-védelem jól tömörül. Kruppa lefut, de beadása Szigetit offszájdon találja. Pollák egyéni akciója során a külső hálóra lő. Hupóczy szökteti Szigetit, kinek beadását Spindler fogja, Valliesek, belerohan, mire a bíró kiállítja a 25. percben. Kevéssel utána az ellenkező oldalon Séfsiket faultolják, a szabadrúgást ugyanő rúgja, de fölé, a 16-osról Pollák beadását Neumayer fejeli, de Ujváry biztosan véd. Most a Turul fölénye szinte nyomasztóvá, válik. Meiszter H. esés közben leüti a labdát a büntető területen belül. 11-est Először Fischer rúgja be, de a bíró ezt érvényteleníti, mert Ujváry kijött a kapuból. Az újrarúgást Sefcsik teszi meg, a labda a balsarokban ér hálót, Ujváry kezét érintve, a 41. percben (1:1). A gól után a Turul van tovább is fölényben, de az eredmény már nem változik s a meccs véget ér. Alig fújja le a mérkőzést Boronkay, már hire fut annak, hogy a Turul harmadszor is megóvja! Az óvásra a Turul szerzett okot Ujváry szerepeltetése szolgáltat. Az első meccset tudvalévően szintén Ujváry miatt óvtákmeg. Azóta azonban Ujváry büntetése lejárt, ennek ellenére a két egylet drukkerei arról vitatkoznak, hogy Ujváry szereplése — tekintve, hogy a tegnapi újrajátszott meccs volt — jogos-e vagy jogtalan? Nézetünk szerint ez az ok kevés lesz a meccs megsemmisítésére, hanem inkább kerülhet a mérkőzés újrajátszásra Hupóczy miatt. Hupóczyt ugyanis a második Turul —Húsos meccsen bírósértésért kiállították s ezért el is tiltották a játéktól, még pedig október 27-től november 27-ig, tegnap pedig még csak november 11-e volt s Hupóczy játszott. Ez oknál fogva a Húsos— Turul meccset a negyedszeri lejátszás veszélye (vagy öröme) fenyegeti! Filmszínházak műsora: f CORVIN SZÍNHÁZ Hágai oroszlán Vígjáték 8 (elv. ! Fősz.: Zoro és Hurud&áisífh Embervásár Filmreg. 8 [elv aSjÖEptW ) Fősz : Alfréd Ábel és Erica ! [f AfSJw [ Glassner v'íSílS ! Előad.: hétk. 'Ad. 1/48,i/10. vas. SatT fél 4. fél fi, tél 8. fél 10. KAMARA MOZGÓ STAR A felbérelt felesége , 1 Vígjáték 8 felv. SZÍN- Fősz : Reginald Denny TV Libanon asszonya Pierre Béniit regénye a felv. Fősz.: Petrovich Szvetiszlav Előad.: hétk. ‘/«5, Viz 8. 1«; vas. 2 tél 4. 8, «/«7. fél 9 és 10. A ORION SZÍNHÁZ K Hágai oroszlán Vígjáték 8 felv. Fősz.: Zoro és Huru A felbérelt feleség Vígjáték 8 felv. Fősz.: Reginald Denny Előad.: hétk./iS 6,3/i 8, ’/alO; vas.___________ ‘H4. 5. »/i 7. tél 9, 106. yrv Magyar Híradók JR Libanon asszonya (T0 nil Fősz.: Fetrovich Szvetiszlav Smjannaj Moszkva 1910 8 felv Fősz.: JT Vladimír Gajdarov és Marcella Ws Albaniafa híradó. ^ Előadások: 5. ‘/18 és fél 111. pala au Zoro és Huru világ filmje — I filmszínház ' Mafla* oroszlán 8 fejezetben New-York paio- ra, Három hét Pár sb n 7tával szemben felvonásban. Főszereplők: Matt H 4 6 8 10 V 3, Moore és Dorothy Devore - Vo.’iV.’ V 1 9. io._________Híradók _____ _13Ss. Salambo Filmopera 9 felv. Lélekpasztkék Erkölcsrajz 7 felv. Fősz.: Kürli Erzsi Mattva- I(Ilsovszky Ilona: Ámor naplója. IJjj Fox és magyar Híradók. Agy Előadások: Vili. Vs8 és VslO. Vasárnap : '/sl. VsG. V28 és ’/sli). a O V.xp.t. A két bakancsos Amerikai l”-"1" infanteiisták kalandjai 7 felv. APO LCval Fősz.: Wallace Beerj’, R. Hatton ■ Tel.: J. 118-94. A borzalmak városa Dráma H. 5, V18, Valii. 6 felv. Fősztarol Dempster JV. 4, 6.8 és 10. Kirkwod, H. Ford HÍRDÓ ninoi mnvi A vadember szenzációs riport Uluus'MUlI ősállásokról, vademberekről és fMozock Otth I egy bőbájos leányról. Fősz: May , , Tea McAvoy és Ben Lyon. Hogy lel.. B 982—82. lettem filmstar? Fősz: Col 4, 6, 8 és 10 G. len Moore. Híradók OMNIA I L,bano^ .”f®zonya TeL : J. 1—25. Fősz: Fetrovich Szvetiszlav V. V 6. 1/18, 1/210 Felbérelt feleség Vígjáték : H- *M, V28,'/1 8 8 telv. Fosz.: Reginald Denny és Való Híradók Imperial A fehér tigris Az emberi VII Dembinszky neroizmus ünnepi szépségű him’ utca 5$ i nusza 10 telv. Fosz.: John Barry- Hetir-ti 7 i/.in moore,Dolores Costello.Vigyá- KiT’iWs. Wt zat mázolva Vígjáték J/i^negye^io H .Tad Okitlikago-mOZi Pompei pusztulása VII., István*út 39. 2 részben, 14 felv. A főszerep..... „ri ti tn bea Korda Mária, Várkonyi Mihály * Bernhardt Götzke V.5,'/15,Viz,8,A10 Gaumont híradó t s - • ner. • S sor. Péntek, 1926 november 1?