Nemzeti Sport, 1935. április (27. évfolyam, 65-85. szám)

1935-04-23 / 80. szám

8 perc, ám az eredményen változtatni rém tud. Újra mi lendülünk táma­dásba, a Pogon kézzel-lábbal védeke­zik, ám a bíró semmit sem torol meg. Mintegy 10 perc múlva megint a Pogon veszi át a támadó szerepet, rengeteget rúgnak kapura s csak Pálinkás nagyszerű formája akadá­lyozza meg, hogy gólt ne lőj­­enek. Kedd reggel indulunk s szerdán délelőtt háromnegyed 11 kor érke­zünk Szegedre, Villányi Annától. Budafok 2:2-ről győ­zött Kassán Budafok—CsSK Kassa 3:2 (2:2). Kassa. Hétfő. 1800 néző. Bíró: Szemetkay. A Budafok kassai portyameccsén hétfőn ugyanabban az összeállításban játszott, mint vasárnap. A mérkőzés CsSK-fölénnyel és eredményességgel indul: Hruza már az 1. percben be­lövi a kassaiak vezetőgólját. A 9. percben még rádupláz Jorza. Csak ekkor jön fel a Budafok. A 12. perc­ben 11-esből lő gólt Hegyes, a 21.-ben pedig Szebehelyi tesz be egy szabad­rúgást. A szünet után már a 4. perc­ben berúgja Iglódy a győztes gólt. A 38. percben Hegyes a térdén meg­sérült. A budafoki csapat még az este folyamán hazautazott. Iskolajátékkal győ­zött a Bocskai Bocskai—Rimaszombati vál. 4:1 (2:1). Bíró: Lakatos, 2000 néző. A Bocskai második felvidéki por­tya mérkőzésére ezzel a csapattal állt rá: Varga — Vágó, Flóra — Palotás, Gyulay, Békési — Markos, Návay, Bőr, Kiss G.,­Hevesi. A Bocskai jó benyomást keltett Rimaszombaton. A csapat kissé kényelmesen játszott, de így is sok tervszerű, ügyes támadást vezetett, amellyel méltán sikert aratott. A Bocskai kezd­és szép iskola­­játékot mutat. Az első gól azonban csak a 20. percben születik meg Bőr lövéséből. A gólra a helyi válogatott támadó kedve is fellángol. Most heves játék ala­kul ki. Subának sike­rül is egyenlíteni. De nem sokáig örülhetnek az egyenlítésnek. Pompás debreceni akció gördül és Bőr ismét a kapuba tél­ozza a labdát. 2:1. A küzdelem változatos, hol a Bocskai rohamoz, hol a helyiek. Szünet után még inkább kidombo­rodik a debreceniek nagyobb techni­kai felkészültsége. A rimaszombati csapat lelkesen küzd, de nem bír ellenállni eredményesen. A 12. perc­ben Návay jó labdát kap és lövése nem téveszt célt. 3:1-re vezet a Bocs- Scai! Most újból a helyi csapat erősít, de csakhamar kifárad s lassan a Bocskai kerekedik felül. A 39. perc­ben Markos majdnem a félpályáról kap egy labdát, mindenkit átjátszik és újabb dugót lő. 4:1. A Bocskai ezután lefékez és már csak az ered­mény megtartására törekszik. Egyénileg a Bocskaiból Vágó, Békési, Markos és Bőr tűnt ki. A rimaszombatiak csapatában a lelkes Artdrásik, Trojka, Suha és Lökön tetszett. Soroksár nagy bal­­szerencsével vesz­tett a Bratislava ellen Bratislava—Soroksár 5:4 (3:2)­ ­— Telefonjelentésünk — Pozsony, április 22. 4009 néző előtt. Soroksár ma a következő összeállításban játszott a Bratislava ellen: Kovács — Vadász, Dudás — Szenes, Kurunczy, Magyar J. — Kelemen, Horváth, Varga, Fézser, Magyar II. A soroksári gárda ma lényege­sen jobb játékot mutatott, mint vasárnap az iglóiak ellen. Két sé­rült összekötője, s nagy balszeren­cséje miatt mégsem, tudott nyerni. A gólok sorrendje: I. félidőben 6. p. Kelemen, 11. p. Sors, 24. p. Kardos, 43. p. Fézser IV., 44. p. Kardos (11-esből), II. félidőben: 4. p. Kelemen, 29. p. Sors, 33. p. Bulla, 42. p. Varga. A soroksári csapatból a közvet­len védelem, a pozsonyi csapatból pedig főleg a csatárost, de itt is Kardos játéka tetszett leginkább. N. K. A Szombathelyi SE Grazban ELSŐ NAP VERESÉG, A MÁSODIKON DÖNTETLEN Vasárnap: GAK—SzSE 6:3 (4:1). A szombathelyi csapat ké­sőn érkezett Grazba és összetörve állott ki a meccsre. Az SzSE gól­jait Puer, Tóth és Gantner lőtte. Hétfő: Sturm—SzSE 3:3 (2:0) Már 3:0-ra vezetett a Sturm, ami­kor az SzSE erősített. Egyenlítés után nagy kapufát lőtt az SzSE, amely kis szerencsével megnyer­hette volna a­ meccset. A megbízhatósági verseny feltételei 1. A szelvényeknek a bekül­dési határidőig be kell érkez­niük. 2. Olvashatóan töltsük ki a szelvényeket, ne javítgassunk s ami a legfontosabb, ne felejt­sük el nevünket ráírni a szel­vényre, ne aláírást írjunk, ha­nem első pillantásra elolvasható nevet 3. Ne tépjük ki a lapból a szelvényeket, hanem vágjuk ki rendesen azokat. 4. Minden fordulóban indul­junk. 5. Lehetőleg ne sokat kérde­zősködjünk, mert ezáltal nehe­zítjük a szerkesztőség munká­ját. 6. Ne mellékeljünk használt bélyegeket, ne ragasszuk fel a bélyeget még a sarkával sem. A borítékot kellően portázzuk fel. Nyitott borítékban ne küld­jünk szelvényt. 7. És nem utolsó sorban — tippeljünk jól! A ..Nemzeti Sport“ 1935. évi Tava­szi tipbajnokságának rekordversen­yében a mai napig rekorder (Egy szelvényen a legtöbb találatot ért el, a telitalálat csak a holtver­seny eldöntésénél számít.) Csergő Sándor, Újpest, Rákóczi­ út 42. (10 találat, közte 3 teli; a II. számú szelvényen érte el.) . Hevele Ferenc, Soroksár, Község­háza. (10 találat, közte 3 teli; a VI. számú szelvényen érte el.) 3. Flöthmann Károly, Bp. X. Üllői­­­ út 120. III. ép. (10 találat, közte 2 teli.; a IV. számú szelvényen érte el.) 4. Gaál Lajos, Debrecen. (10 találat, közte 1 teli; a II. számú szelvé­nyen érte el.) 5. Horváth J. Nándor, Bp. III. Ti­már­ u. 29. (10 találat, 0 teli); a II. számú szelvényen érte el.) A díjak ebben a versenyben: I. díj: 30 pengő készpénz és egy darab ke­veset használt kétpárevezős túra­csónak 1936. áprilisig kifizetett ga­rázs és vetkőzőkabinnal. Értéke: 250 pengő — II. díj: 20 pengő készpénz és 30 pengő értékű töltőtoll. — III. díj: 10 pengő készpénz és 10 pengő értékű borotvakészlet. — IV., V. díj: 10—10 P értékű borotvakészlet. Óriási siker! a ROYAL REVOSZMHAZMH Csak egyszer élünk Revooperett 18 képben Főszereplők Halla Lici, Verebes Ernő, Szokolay Olly, Roti, Herczeg, Feleki, Keleti, Sárossy stb.­­ —• MINDEN ESTE V49 ÓRAKOR issa Csehszlovákia Vasárnap: Kassa:­­—KSK—K. Törekvés 2:0 (0:0). Bíró: Kr Libois­ky. Az első félidőben unalm­as a játék, fordulás után a CsSK a jobb é­s győzelme megérdemelt. Gól­lövő: Halkó, Krakovszky. Pozsony: Bratislava—Ig­lói AC 10:2 (7:0). Kardos kitűnő játékkal vonta magára a figyelmet. _ Gólképessége imponáló. A Bratislava úgy nyert, ahogyan akart. Góllövő: Kardos (5), Lukán­ (4), Maszaro­­vics, illetve Fischl (2). Zsolna: Victoria (Pilsen)—SK Zaima 2:0 (1:0). Ruttka: SK Pilsen—Vrutko 0:1 (3:0). Ungvár UTE—Vasutas SK 4:2 (1:0). Serlegmérkőzés: Bíró Hirschl. Góllövő: Feuerstein (2), Kain (2, egyiket 11-esből), illetve Fedacskó (2). CsSK Ungvár—UMTE 5:0 (3:0). Serleg­­mérkőzés. Bíró: Nagy. Góllövő: Skiládál (3, kettőt 11-esből), Gerse és Stinger. HÉTFŐ Prága: DFC—Slovan (Bécs) 4:2. — Bo­­h­e­mians—Slovan 3:2. Kassa: KAC kombinált--Kassai Törek­vés 2:2 (0:1). Góllövő: Drab és Holu­­betzky, illetve Makai és Pásztor. Zólyom: FTC (Bpest)—Zólyomi CSTK­­4:2 (1:0). Az FTC góljait Túrái (2), Ja­kab és Pyber lőtte. Ungvár: Nagymihályi TK—UFC Szho­­rod 3:1 (2:0). Eperjes: Eperjesi Slavia—Eperjesi Tö­rekvés 3:0 (2:0). Sluttka: SK Pilsem—FC Vrutko 6:1 (2:0). Zsolna: Viktória Pihien—SK Zilina 2:0 (2:0). Ungvár: CsSK Ungvár-UTE 6:0 (2:0). Serlegmérkőzés. Bíró: Markó dr. A CsSK ezzel a győzelemmel megnyerte a serle­get. Gól­lövő: Gersl (3), Kladár, Kaffunek és Liebert. — UMTE—Ungvári Vasutas 5:4 (3:3). Bíró: Hess. Góllövő: Garbóczi (2), Kahán, Kontratovics és Szabó, ill. Stroehmann (2), Satava­cs , Illés. Munkács: Miskolci VSC—Palánkai SC, Ducknovics 3:2 (2:1). Bíró: Róth. Gólö­­vő: Mayer, Weisz és Dominák, illetve Simon és Gerber. — Ifjúsági vál.—Palán­kai SC, Duc­iovics 2:0 (1:0). Huszt: Szatmári Olimpia—HSE 4:1 (2:0). Bíró: Halszert. Teketerebes: Ungvári AC—TSE 5:1 (1:0). Góllövő Gsongár N­., Kovács, Nagy, Pilka és Sándor. Királyhelmec: KSC—Ungvári Vasutas 2:2 (1:1). Bíró: Grünstein. Csap: CsSE—Duchnovics 5:0 (3:0). Bíró: Fülöp. Pozsony: Ligeti—Iglói AC 3:1 (1:0). Bí­ró: Leichter. Góllövő: Mayer, Mih­alo­­vits, Meidlinger (11-esből), ill. Fábián (11-esből). Nagyszombat: Nagyszombat vál.—CSIAF MLSZ Nyugati kér. vál. 3:1 (2:1). Bíró: Fritz. A nyugati kerület csapata több tartalékkal állt ki, de még így sem lett volna szabad veszítenie, de a bíró nagyon nyomta őket. Góllövő: Zsigárdy (2) az egyiket 11 ősből), Závodszky, 111. Pfeiffer. Tapolcsány: Vasas—Tapolcsányi SE 3:3 (0:3). Zseliz: Losonci AC—ZsSC 1:1 (0:0). Érsekújvár: KSE—BSE 3:3 (2:1). A BSE játéka tetszett a helyi közönség­nek. Góllövő: Kovács (2), Toldi, illetve Füstös, Magyari. Léva: Tokodi VSC—LTF, 6:1 (5:0). A tokodiak szép és eredményes játékukkal nagy sikert értek el. Barátságos mérkőzések BMTE—BTK 5:1 (1:1). Budafok. Vasár­nap. Bíró: Mátyási. BMTE: Nemes­ek — Winczheim, Zakariás — Wimmer, Mayer III., Szick — Obermayer, Borhy, Király, Ritzl, Lindmayer. — Az első félidőben kiegyensúlyozott játék. Szünet után a jobb BMTE tetszés szerint éri el gól­jait Ritzl (3), Király és Wi­nczheim ré­vén. A BTK Mayer III. öngóljával érte el egyetlen dugóját. A BTK két 11-est kihagyott. — BMTE vegyes—BSK vegyes 5:2 (2:1). Phöbus A)—Phöbus B) 8:3 (0:5). Berlini­­utca. Vasárnap: Bíró: Bányai. Phöbus A) , Juhász — Wéber, Toros I. — Gomb­kötő, Fabriczy, Péter — Béky, Szikár, Titkos NI., Sáros, P. Szabó. — Phöbus B) : Vavró — Szilágyi, Székely — Szá­­dovszky, Herbert, Takács — Csere, Schneider, Péter II., Mackhust, Tárnok. Az első félidőben a B) csapat teljesen egyenlő ellenfele volt az unottan játszó első csapatnak. A második félidőre vál­toztatnak az összeállításon. Az A) csa­pat hall fiséra és csatársora így alakul: Titkos N­., Sáros, Péter — Béky, Szikár, Gombkötő,­­P. Szabó, Tárnok. A meggyen­gített B) ellen most már tetszés szerint éri el az A) csapat a gólokat. Gomb­kötő (4), Szikár (3) és Béky révén. A tartalékcsapat góljait Csere­ Schrneider és Mackhult lőtték. Rákosszentmihály B) vál.—JIKSE 5:2 (2:2). Rákosszentmihály. Bíró: Berecz. Szünet után feljön és fölényesen győz a B) válogatott. Góllövő: Kiss (2), Kunos (2) és Reisz, illetve Lamipl (2). UPSC-BHVPSC 1:1 (1:0). Tatai-út. A BHVPSC irányította a játékot, de csa­társora nem boldogult a kapu előtt. IJTSE-Vác FC vegyes 4:0 (2:0). Horthy Mik­lós-út. Bíró: Gottlieb. Szép játékkal, megérdemelten győztek a lelkes amatő­rök a tartalékos vívók ellen. A második félidőben a Vác FC alig jutott át a fél vonalon. Góllövő: Sebők (2), Gercsé­­nyi III. és Gercsényi I. — UTSE vegyes­­—UMTE vegyes 7:4 (3:3). Horthy Mik­­lós-út. Bíró: Sándor. A tipbajnokság IX. számú szelvényén szerepelt mér­kőzések eredményei: 1. Aráénál—Middlesbrough 8:0 2. Maneh. City—Portsmouth 2:4 3. Aston Villa—Huddersf. T. 1:1 4. Sunderland—Preston N. E. 3:1 5. Chelsea—Wolverhampt. W. 4:2 6. NZTE—NTE 0:1 7. Juventus—Bologna 1:0 8. Fiorentina—Lazio 2:1 9. FC Mulhouse—FC Sochaux 1:5 10. SO Montp.—RC Strasb. 0:0 Tartalékmérkőzések: (Csak holtverseny esetén jönnek számításba.) 1. Hódmezőv. TVE—Szeg. TK 2:3 2. Pro Vercelli—Ambrosiana 1:1 3. Tottenh. H.—Blackburn R. 1:0 (A heti eredményt ezen a héten kivételesen csak pénteken hirdet­jük ki e­­y­a Serleg­mérkőzések CSEPELI SERLEG: MPSE—Cs. MOVE 2:2 (2:1). Csepel. Vasárnap. Bíró: Drucker. Cs. MOVE: Gál — Tóth, Babusák — Horváth I., Sálig, Lábl — Tóth N­. , Porst, Heszberger, Szandtner, Polákovics. A IV. osztályú MPSE meglepi ellenfelét, Terényi és Egyed góljával már 2:0-ra vezet, amit Kontra öngólja „javít”. Szü­net után nagy Cs. MOVE-fölény mellett is csak nehezen egyenlít Porst. TATAI­ ÚTI KÖRMÉRKŐZÉSEK TLK—TLC 4:2 (2:2). Tatai­­út. Vasárnap. Bíró: Decik. A TLK csaknem a teljes V. osztályú csapatát: Müller — Gajdon, Ma­­kovnik ,T —Control,a Hirger, Mar­kó II. — Hőse, Simon, Phetter, Tóth I., Tóth II. összeállításban szerepeltette, de így is biztosan győzte le a szétesően játszó TSC-t. Góllövő Hofer (3), és Phetter, illetv Holpert és Skalitzer. T. Előre—B. Magyarság 2:1 (1:1). Vasárnap. Félbeszakadt. Tatai­ út. Bíró: Peterka. Góllövő: Tóth és Miksa, illetve Kovács. A meccs 15 perccel előbb félbeszakadt. Siegel, a B. Magyarság játékosa jelentkezés nélkül elhagyta a pá­lyát s mikor vissza akart térni, a bíró a szabályokra hivatkozva, nem engedte beállni. Erre vitatko­zás támadt s a játék nem nyert befejezést. TSK—T. Előre 2:1 (0:0). Hét­fő: Tatai­ út. Bíró: Singer. A T. Előre a játékidő nagy részét 10 emberrel játszotta végig, mert Gu­bacsit a 4. percben a bíró kiállí­totta. Góllö­vő: Schmiedt és Érti, illetve Gárván. Svercsek T. Előre egy 11-est nem érényesített. TLC—B. Magyarság 3:3 (3:3). Tatai­ út. Bíró: Fischer. A TSC 2:0-ra és 3:2-re vezetett. Góllövő: Nagy (2) és Lakatos, illetve Simon (2) és Marsi. NAGYSZOMBAT UTCAI KÖRMÉRKŐZÉS Óbudai MPSC—III. ker. TVE 8:2 (2:1). Nagyszombat­ utca. Bíró: Toplár. A III. ker. a követ­kező csapattal szenvedte el a vere­séget : Horváth —­ Pribil, Agendor­­fer — Bauer I., Bauer II., Hoschke — Lencsés II., Schiller, Anderlik, Lencsés I., Stern. — A mérkőzés folyamán a TVE állandóan táma­dott, de a csatársor a kapu előtt nem boldogult. Az OMPSC igen jól alkalmazta a célfutball elveit. A III. ker. egy 11-est nem használt ki. Góllövő: Boskovitz (4), Goletz (3) és Drucker, illetve Schiller és Lencsés II. Jó: Skaletz, Tóth, Go­letz és Boskovitz OMPSC, Bauer I., Bauer II. és Hoschke III. ker. Growe—Pilisvörösvári SC 4:2 (3:1). Nagyszombat-utca. Bíró: Zsoldos. Unalmas, lanyha iramú mérkőzés keretében győzött a vé­gig jobb Growe. Góllövő: Mo­scheim, Száger, Seszták és Schu­bert, illetve Spanberger és Wieszt III. Jó: Ritter, Soszták, Mo­scheim és Nagy, illetve Spanber­ger, Vörösvári és a Wieszt test­vérek. DMPSC—Pilisvörösvári SC 6:4 (2:4). Hétfő: Nagyszomat­ utca. Bíró: Zsoldos. A I. félidőben a jobb PSC egymásután négy gólt ér el. Szünet után a magára talált OMPSC megnyeri a meccset. Gól­lövő: Goletz (2), Sztrinkai (2), Klein (11-esből) és Posch (11-es­ből), illetve Wieszt I. (2), Reinitz és Kővári (1lesből). A bíró Dini­ekért és Kleint (OMPSC), Sárvá­rit és Kittelmant (PSC) kiállí­totta. III. ker. TVE—Growe 5:3 (2:1). Nagyszombat-utca. Bíró: Lőwinger. A TVE a második na­pon az ifjúsági csapatát állította ki, amely nagyszerű játék után megérdemelten győzte le ellen­felét. Góllövő: Lencsés I­. (2), Kukta, Lencsés I. és Belánszky (öngól), illetve Száger (2) és Szentmártoni. Végeredmény: 1. OMPSC 2. Grec­e 3. III. ker. TVE 1. Pilisvercevár 2 3-------14: 6 4 1 1—1 7: 7 2 2 1 .­ 1 7:11 1. 2­­­­: 3 6.IQ Kedd, 1935 április 23. A NAGYTÉTÉNYI DÍJÉRT Budatétény—N­SE 4:0 (3:0). Vasárnap. Bí­r: Tűnik old. Kezdés után a NISE támad, aztán a Bu­datétény jön, fel és Rudolf belövi az első gólt. Melicher rövidesen még kettőt bevág. Szünet után elinte újra az amatőrcsapat kerül front­ba, de nem tud eredményt elérni, sőt Hauth öngólja 4:0-ra növeli az arányt. Nagytétény—SRSC 3:0 (2:0). Bíró: Orosz I. — Horváth sarok­rúgásából Hódusz rúgja az első dugót. A 15. percben Horváth 20 méteres bombája kerül a hálóba. Szünet után megfordul a játék képe, a cégcsapat állandóan támad, mégis a profik érnek el újabb eredményt Sidlik révén. Budatétény—Nagytétény 4:1 (2:1). (Hétfő.) Nagytétény. Bí­ró: Fischer. Az egységesebb csa­pat győz. Góllövő: Posztik, Sze­­benyi (2, egyiket 11-esből) és Werner, ill. Tóth. M­SE—SRSC 4:2 (Egy félidő.) Bíró: Fischer. Góllövő: König (2), Tóth és Szűcs, ill. Hász (2). A vesztes csapat nem állt ki a II. félidőre. Románia (Folytatás a 6. oldalról.) Brasov-Brassó: Sportul Studentesc—, Brasovia 2:1 (2:1). Bukarest: Makabbi—ACFR 2:2 (2:1). Constanta: Bel'tis—Vietoria 0:0. Satu Mare-Szatmár: Olimpia—CFK 4:2 (3:11. Targu Murcs-Marosvásarhcly: Murcs-, Vitronretarr 4:2 (2:1). Kerületi bajnokságért Brasov-Brassó: Ivria—Isvorul 3:0 (1:0). — Astra—Vietoria 6:0 (2:0). — IAR—Ju­­gurtia 2:1 (1:1). Carcl Maró-Nagy károly: Vietoria—Tö­rekyé»_3:0 ALNACH-féle SPORTCIPŐK készítője BRAYER LAJOS, U. Zsigmond­u­. 3. — Speciális futó-, birkózó-, boxoló-, vívócipők. — (Telefonhívó: 51—6—71.) ........................... ' ■"! '■ Alba Jolia-Gyulafehérvár: Mihail Vi­teazul—A­vansul 2:2 (2:0). Ruid-Nagyenyed: NTK—Tordai NTE 5:2 (2:0). Barátságos mérkőzések Lupeni-Lupény: Polytechnic—Minerul 1:1 (1:0)­ /' Turda-Torda: KAC—Artecul 1:1 (1:0). , HÉTFŐI EREDMÉNYEK Barátságos mérkőzések Petrosani-Petrozsény: Polytechnic—Jini vegyes 1 :1 (0:0). Jimbolea-Zsombolya: ZISE—Crisana 2:2 (0:0). Góllövő: Batrátky (2), illetve Bir­! Resita-Resica. BMTE—AAC 2:0 (1:11). Góllövő: Wengec és König. Húsvéti serlegmérkőzések Timisoara-Temesvár: Venus—1Törekvés 4:2 (2:0). — Patria—Fortuna 1:1 (1:1). Len gy elor szág WSC (Bécs)—Legia 2:0. FC Wien —Krakowia 4:0. Garbarnia—FG Wien 2:0. Jugoszlávia Sivács: Sivácsi AMD—-Olimpia 2:0 (1:0). Bácsföldvár: BAK—Merkúr (Zenta) 3:0 (1:0). Újvidék: NAK—Vojvodina 1:0 (0:0). Apatin: Tri Zvezde—Electrica (Temesvár) 3:1 (1:0). Nagybecskerek: Vojvodina—Bá­nát (Pancsova) 1:1 (1:0). —Rad­­nicski—Svábische 3:2 (1:0). —> Svábische—Bánát 9:1 (4:1). —1 Vojvodina—Radnicski 4:1 (2:1). Eszék: Slavija—Gradjanski 4:1 (3:0). Pélmonostor: Jugoslavija vegyes —Jadran 3:1 (2:1). TSTC kölyök—TSC ifj. kölyök ve­­gyes 4:1 (1:0). Tatai­ út. Bíró: Leiel­­­ter. A kölykök biztosan győztek. Góllövő: Weiser (2, egyet 11-esből), Holpert és Sáfrán­, illetve Kosaras (11-esből). Jlevest, a Bocskai jeles balszélsője a csapat hétfői mérkőzésén vállát kificamította. TENISZ Andrássy-út 15

Next