Nemzeti Sport, 1935. augusztus (27. évfolyam, 150-171. szám)

1935-08-08 / 155. szám

2 szkiffek és túracsónakok csobog­nak, shortok és evezősdresszek - ibamárasült evezősei integetnek, a parton kíváncsiak tömörülnek és ütemes biztatásokat lehet hallani , azokról az úszó­tribünökről, ame­lyek már a folyambajnokság meg­szokott kísérői. Az UTE szurkoló­­tábora két mozgótribünnel, két motoros komppal van képviselve, ■míg a BSE vezérei egy elegáns úszóházon követik a felfelé haladó hajókat. A hajón Béldy Alajos társelnök képviseli a MUSz elnökségét, Ké­ler Dénes tűzoltófőtiszt a tűzoltó­kat, Lélek József főfelügyelő pedig a rendőrséget. Mielőtt a két kísérő propeller elérné a célvonalat, még egy motoros fut be­ cikázva, jön­nek a MAC-úszók, akik átszállnak a hajóra. Öt óra előtt tíz perccel a verseny­zőket vivő hajó keresztben megáll a Dunán. Tichy versenybíró jelt ad és a hajó erősen megdőlt olda­láról 22 hölgy veti magát a vízbe. 23-an jelentkeztek, közben egy meggondolta magát. Rögtön utána kiállanak a fér­fiak is a hajótest alsó peremére Összeszámoljuk őket, 98-an van­nak. Ezek meg többen lettek. Nin­csen már idő még egyszer öszeszá­­molni, mert közben ők is elindul- FUTBALL, felszerelés beszerzése előtt kérjen árajánlatot és árjegyzéket Macher Rezső és Társától rv. Váci­ tt. 28_______Tel.: 894—47 nap és a női mezőnyt is figyelni kell. Innen egy leány már segé­lyért integet. Szily Ilona kétperces úszás után feladja a versenyt. Egy rendőri mentő­motoros cikázik érte. A közel száz férfitest sűrű csob­­banással rugaszkodik el az erősen megbillenő hajó oldaláról , erre a jelre egyszerre megélénkül a vizek figyelő, pihenő élete. A motorokat beindítják, az evezők meglendül­­nek s az úszókat szoros karéjba véve mennek lefelé a Dunán. Az indulás után azonnal­ kiválik a mezőnyből Török BSE, majd mö­götte az UTE Vágója megy, aztán Páhok, majd Szigeti I. következik. A további sorrend Hazai, Brandy, Ha­­lasy és Laki egy csomóban. Előre szaladunk a zsűri motorosával az élre, ahol a hölgyek között ezt a sorrendet konstatáljuk: Tóth Ilon­ka MUE, Fekete Margit UTE, Bécsi és Csukás BSE. Megkerüljük a mezőnyt, megnéz­zük a versenyt feladottak gyűjtő­­hajóját. Ennek 3 km után még csak két lakója van, Szilyn kívül Barcsa MAC. Három kilométer, után ismét az élen vagyunk. Most a sorrend a kö­vetkező: Török, Jakab UTE, Páhok, Halasy, Tóth Ilonka, Kadarka BSE, aztán egy sárga sapka, akit senki sem ismer. Utóbb derül ki, hogy a Hauser ETC. Utána Kadarka BSE, Hazai, Vágó, Vojtek, Fekete Mar­­git és Bécsi Klára a következő cso­portban. A mezőny legyezőszerűen széthúzva, mintegy 300 méter szé­lességben van a két part között. Brandy, Kánásy és Bozsi egészen a budai partok mellett úszik. Holt vízben, ahol alig jutnak előre. A zsűri motorosa figyelmezteti őket, mire bevágnak a Duna közepe felé. Közben hátranézünk a verseny­ből kiszálltak hajójához. Ez már tele van és az újpesti mentők szor­galmasan írják össze a névsort. Leghátul a mezőnyt hat rendőr zárja be. Messziről meg lehet is­merni őket kék-fekete sapkájukról. Harmincöt perce úszik a társaság és körülbelül négy kilométert tet­tek meg. 5 óra 30 perc van. Egy kilométerrel később, már a sziget oldalában Halasy, Tárók, Páhok, Hauser a sorrend. Tóth Ilonka a tizenegyedik. Hosszú a mezőny. Ahogy a Mar­gitsziget végéről visszatekintünk, még az újpesti híd aljában is lá­tunk fejeket mozogni. Hat kilométernél, Halasy, Tö­rök, Páhok, Hazai, Hauser a sor­rend. Az újpesti mozgótribün meg­­ kérdi, ahogy elmegyünk mellettük: —• Hogy áll a csapat? Hol van Rozsi? Megtudják, hogy Rozsi lema­radt. Lemondóan legyintenek. — Akkor lemaradt a csapat is. A BSE-,, tribünről" Kertész szakosztályvezető érdeklődik. — Török a második — mond­juk. — Engem nem lehet ugratni — integet Kertész. A Margitsziget közepe táján elő­kelő vendégek nézik a versenyt: a BEAC teljes úszógárdája — élén Csik Ferenccel. A Nemzeti Sport­uszoda terrasza roskadozik az ér­deklődőiktől Itt is ordítanak az eredményért. Mi visszaordítjuk. Megtapsolják. Leszáguldunk a MAC motoros­szakosztály tutajához. A tutaj süllyed az érdeklődőktől. Kiszál­lunk és bokáig érő vízben tocso­gunk. A kíváncsiak azonban egyre jönnek és nem törődnek azzal, hogy az ingyen élvezet egy kis láb­fürdővel kapcsolatos. A cél a folyamőrség pontonjai és a part között kifeszített kötéllel van rögzítve. . t­­.gr­. ■ öt óra előtt tíz perccel feltűnik az első úszó, Halasy. Azután változatlan sorrendben a már ismert helyezések az élen. Tóth Ilonka, az első nő, huszonha­todiknak érkezik be. Tapsot kap az első tűzoltó, Mikes is, aki negyven­negyedik. Az idő telik, még egyre jönnek az úszók. Halasy 5 óra 50 perc után valamivel érkezik be, de a százötödik úszó beérkezése után már negyed hétre hajlik az óramutató. Megindul a helyezések megálla­­pítása. Elég lassan megy, de ilyen tömeggel még sohasem volt mun­kája a zsűrinek. Pontosan tíz év­vel ezelőtt 20 férfi és 8 nő volt a beérkezők száma. A tizenegy rend­őr és a négy tűzoltó közül egy sem adta fel a versenyt. A versenyzők közül 14-en. Beérkezett összesen 106 úszó, ami azt mutatja, hogy nem a jelentkeztetés, hanem in­kább a mi számolásunk volt a he­lyes. Két úszót, aki nem a célban, hanem a pontonokon túl úszott be, nem vettek számításba. A bajnoki verseny eredménye a következő: Magyarország 1985. évi folyam­­úszóbajnoka: vitéz Halasy Olivér UTE, 2. Török Gábor BSE, 3. Pá­hok István MTK. Magyarország 1935. évi folyam­úszó hölgybajnoka: 1. Tóth Ilonka MUE, 2. Fekete Margit UTE, 3. Csukas Lívia BSE. Magyarország 1985. évi folyam­­úszó csapatbajnoka az UTE (Ha­lasy 1, Vágó 7, Bozsi 10, Szigeti 11, Czetti 13) 42 pont. 2. MTK (Páhok 3, Hazai 4, Brandy 8, Laki 9, Vadas 20) 44 p. 3. BSE (Török 2, Vojtek 5, Ka­darka 6, Lakó 15, Kovács 26) 54 p. Magyarország 1935. évi folyam­­ászó hölgycsapatbajnoka a BSE (Bécsi 3, Csukás 4, Lovász 5) 12 p. 2. MUE (Tóth 1, Szenesné 7, Bánki 10) 18 pont. 3. BSE b) (Tóth 6, Bán 8, Sörös 9) 23 pont. 4. NSC 46 pont. Nyeretlenek versenyében: 1. Hauser ETC, 2. Vojtek BSE, Ka­darka BSE. Nyeretlen csapatversenyben: 1. BSE (Vojtek 1, Kadarka 2, Lakó 8) 11 pont, 2. UTE a) (Vágó 3, Szigeti I. 4, Czetti 6) 13 pont. 3. MAC 30 pont. Rendőrök és tűzoltói­ versenyét a tűzoltók nyerték. A tűzoltók Mikes révén a 44, Pitzmann révén a 60, Faragó révén a 73. és Hidas révén a 74. helyet foglalták el, míg az első beúszott rendőr a 67. Csorba volt. A további rendőri beúszók a 75., 77. és 84. helyen kötöttek ki. Általános beérkezés: 1. Halasy UTE 1:00:31, 2. Tö­rök BSE 1:00:38, 3. Páhok MTK 1:00:53, 4. Hazai MTK 1:01:47, 5. Hauser ETO 1:01:56, 6. Vojtek BSE 1:02:33, 7. Kadarka BSE 1:02:34, 8. Vágó UTE 1:03:36, 9. Brandy MTK 1:03:40, 10. Laki MTK 1:03:43, II. Bozsi UTE 1:03:53, 12. Szi­geti I. Imre UTE 1:03:54, 13. Ká­násy MAC 1:04:13, 14. Czetti UTE 1:04:30, 15. Szigeti II. UTE 1:04:32, 16. Laki BSE 1:04:38, 17. Scheffer UTE 1:04:39, 18. So­­móczy MAC 1:04:44, 19. Krausz NSC 1:04:51, 20. Péczely BBTE 1:05:03, 21. Göndöcs NSC, 22. Vadas MTK, 23. Keserű II. UTE, 24. Csillag MTE, 25. Schudhoff MTE, 26. Tóth Ilonka MTE 1:10:11, 27. Liberting UTE, 28. Barabás UTE, 29. Dienes MAC, 30. Gyulai MAC. SSofts Tegnap délután megtartották az új BEAC-pálya nyil­vános bemutatóját — Saját tudósítónktól — Az új főiskolai stadion első nyil­vános bemutatójára nagy számmal gyűlt össze a közönség. A tribünöket ellepték olyanok, akik csak úgy az utcáról jöttek be kíváncsiskodni, megnézni a BEAC pompás új pályá­ját, ahol szombaton megkezdődnek a világbajnoki versenyek. Nemsokára a hivatalosak is kezdtek szállingózni. Misángyi Ottó érkezett elsőnek, majd Misley Sándor építész, a pálya építője, Yolland Artúr egyetemi ta­nár, a BEAC tanárelnöke, Stanko­­vits Szilárd, a MASz elnöke, majd Kelemen Kornél dr., az OTT elnöke, Garám Jenő dr. és Schmidt József kíséretében. A tervező építész, Mis­­ley körülvezette a hivatalosakat a pályán és a klubházban. Valameny­­nyien elragadtatva szemlélték ezt a nagyszerű pályát. Csak a gyepet félti mindenki a futball- és a rugby­­meccsektől. Számos tanács hangzik el a gyep megmentésére. A kérdezősködőknek Kelemen Kor­nél megjegyezte: — Valóban ilyen kevés pénzből csoda volt ezt a szép pályát megépíteni. Közben a főiskolai atléták már treníroznak a pályán Bácsalmási Péter vezetésével. Az érdeklődök sorra kérdezik az atlétákat, hogy milyen a pálya. Általános dicséretet lehet csak hallani a futópályáról. Közben megérkezik Mr. Hun­ter, az angol team vezetője s Stankovits­­csal és Misángyival, valamint a MASz néhány kiküldöttjével utolsó megbeszélést tartanak. Utolsó szemle a nagy versenyek megindulása előtt. Megbeszélik az atlétikai versenyek lebonyolításának néhány utolsó rész­letét. Hamar végeszakad a megbe­szélésnek s az első szemléről azzal távozik mindenki, hogy a VB meg­felelő pályát kapott. Aki 21 napot utazott a VB-re, hogy aztán ne tudjon elin­dulni... Kedden este aprótemetői fiatal­ember állított be az MFSE-be és a külügyi osztályt kereste spanyol nyelven. Miután megkapta a részle­tes információkat, rendelkezésünkre állt: — Gustavo Lani egytemi hallgató vagyok, gyorsúszó, Uruguayból — mutatkozott be. — Hogy érzi magát Budapesten? — kérdezzük tőle. — Köszönöm, — nagyon rosszul Azt hiszem, a klímaváltozás okozza elsősorban rosszullétemet, azon­kívül a koszt is szokatlan (mi olaj­jal főzünk) és az utazás is hosszú volt... — Megszakítás nélkül jött? — Csak egész kis megszakítá­sokkal huszonegy napig voltam után. — Mit tud százon? — Legutóbb 1:00. S­at mentem, de most nagyon leromlott a kondí­cióm. Azt hiszem, nem is fogok el­indulni a VB-n. Nem akarom drá­máim Uruguayt... RUHAPRÓBA! Holnap délután 5 és 9 óra kö­zött az MFSE-ben próbálják fel és osztják ki a magyar versenyzők részére az egyenruhákat. A francia versenyzők pénteken délután 6­ órakor Rocca Serra a fran­cia főiskolai sportszövetség főtitká­rának vezetésével megkoszorúzzák a Hősök emlékművét. Pénteken érkeznek a cseh­szlovák vízipóló­­zók a világbajnok­ságra — Távirati jelentésünk — Prága, augusztus 7. A budapesti főiskolai világbaj­nokságra Csehszlovákia a követ­kező csapatot küldi: Fischer— dr. Pozik, Basch — Vondrejc — Schmuck, dr. Steiner és Klobucky. Tartalék Krcmar. A csapat pénteken este érkezik Budapestre. A Magyar Nemzeti Diákszövetség felhívja az egyetemi és főiskolai hallgatók figyelmét, hogy a VI. Fő­iskolai Világbajnokságok egyes ese­ményein a diákság részére csak kor­látolt számú kedvezményes áru­hely van fenntartva és éppen ezért figyel­mezteti a diákságot, hogy jegyszük­ségletét legkésőbb a versenyeket megelőző 48 órával szerezte be a Magyar Nemzeti Diákszövetség hi­vatalos helyiségében (Budapest IV., Semmelweis­ u. 2. fm. 1. Telefon: 85-4­24). Hivatalos órák vasár- és ünnepnapok kivételével d. e. 10—2- ig, d. u. 4—7-ig. .KOSÁRLABDA:, Nagyon nehéz dolguk lesz fő­iskolás kosár­labdázóinknak a VB-n A főiskolás kosárlabda gárdánk­nak már némi múlt áll a háta mögött: a torinói VB és a genfi EB. Mégis, ez a csapat most ér­kezett el eddigi élete legfontosabb határkövéhez, a budapesti VB-hez. Most kell nekik megmutatni, hogy a torinói VB-n és az EB-n szer­zett tapasztalatok nem szálltak el nyom nélkül és a hat nemzet küz­delmében tisztességes helyet tud­nak biztosítani maguknak. "Leg­utóbb Torinóban öt nemzet vett részt a kosárlabda tornán, s mi a franciákat megelőzve, a negyedik helyen kötöttünk ki. Most a fran­cia, lett, lengyel, bolgár és a né­met csapat vesz részt rajtunk kí­vül a kosárlabda VB-n. A magyar csapatnak semmieset­­re sem vált javára az edzőváltozás. Baj az is, hogy a csapatnak csak igen rövid idő állt rendelkezésére, hogy megszokja az új pálya tala­ját. Az sem­ előny, hogy csak igen kevés edzőmérkőzést vívott. Mi azonban, ismerve a fiúkat, bízunk bennük. A csapat a legjobb, amit Magyarország ma kosárlabdában kiállíthat. A tizennégy benevezett játékos a következő: Csányi II., Csányi III., Drégely, Galgóczi, Ko­los, Kozma, Maros-Majzik, Nagy, Lehel Szilágyi, Szunyogh, Szalay, Szamosi, Velkey. Ezekből elsőran­gú csapatot lehet összeállítani és ha igaz, hogy Csányi, II. is játsza­ni fog, akkor remélhetjük, hogy főiskolásaink, a kiváló lettek mö­gött­­— akik ma verhetetlenek Európában,­­— megszerzik a máso­dik helyet a VB-n. A lányoknak már nehezebb dol­guk lesz. Igaz, hogy nekik — a három nevezés folytán — csak két ellenfelük lesz, nekik viszont nin­csen semmiféle nemzetközi rutin­juk. A lányok névsora a következő: Ács-Rohrmann, Andrássy, Barcza, Bogyó, Czakó, Haraszti, Jankó, Ká­sa, Kutas, Kiss A., Ligeti, Perjés, Pásztor, Widder. A hölgyeknek Lettország és Lengyelország csapa­ta lesz az ellenfele. Bieber István. A következő" esetet írja le: Tahi ellel játszottak, az önök hát­védje feladta a labdát a kapusuknak, a kapus azt nagyszerűen rúgta ki s a ha­talmas szél egészen az ellenfél l1-es pontja felé vitte, ott esett le, az ellen­fél kapusa kint tanyázott a hatoson, ugrott a felpattanó labda után, de azt csak érinteni tudta s a labda a kapus­ról a hálóba pattant. A bíró a gólt maradta. Jogosa,n­é? Feleletünk: Igen. A bíró_ helyesen ítélkezett. Márton, Budapest. Grósz István (MTK) legjobb 5000 méteres idege: 15:27.8. Csütörtök, 1935 augusztus 1. Az olimpiai keret vendégszerep­lése Tapolcán A 17 legjobb amatőr ökölvívó Keszthelyen van már július 21. óta. Idejüket pihenéssel és napi kétszeri edzéssel töltik. Itt-ott egy-egy be­mutatót is közbeiktatnak. Legutóbb, e hó harmadikén, szombaton a TIAC meghívására Tapolcán szere­pelt az olimpiai keret.Vezető Kan­,­kovszky Artúr volt, kísérő a két tréner és Vizi Ferenc szövetségi bíró volt. Nagyszabású külsőségek közepette folyt le a verseny, amely­nek eredményei a következők: Keczeli BSzKRT pontozással győz Bozsik Kecskemét ellen. — Sallai B. Vasutas pontozással győz Nagy Tapolca ellen. — Kubinyi NSC—Kiss BTK küzdelem Kubi­nyi gyengélkedése folytán csak be­mutató jellegű volt. — Harangi MÁVAG pontozással győz Kővári BSzKRT ellen. — Búza Tapolca pontozással győz Hidasi HAC ellen. A tapolcai fiú nagy formát, remek küzdőképességet mutatott. —A Nagy B. Vasutas győz pontozással Csathó Mezőtúr ellen. A versenyen megjelent nagy-­ számú közönség melegen ünnepelte a versenyzőket, akik valóban jó szolgálatot tettek az ökölvívás pro­,­pagálása érdekében. Távirat váltás Budapest és* Bukarest zott Eredmény - még min­­dig semmi — Telefonjelentésünk — Bukarest, augusztus 7. Ma beszélgetést folytattam Bu-­­teán Aurél dr.-ral, és Tudor Io­­nescu-val, a román főiskolások két vezetőjével. Szóvátettem a Buda-* pestről érkezett OTT és MFSSz­­táviratokat, melyek szerint a főis­kolai sport más, mint a Hungária túrája. Mindketten egyforma állás­­pontra helyezkednek.­­ Az OTT nemcsak a futballis­­ták szereplését tiltotta le román te­­rületre, hanem a többi­ sportágak versenyzőit is. Ettől függetlenül az Universitatea meghívta a ma­gyar főiskolai vízipóló válogatott csapatot, mire az OTT-tól érkezett válasz: addig magyar sportoló nem léphet román területre, amíg min­den sportág egyforma elbánásban nem részesül. Nem értjük az OTT merev álláspontját, s amíg azon enyhítés nem történik, mi sem vál­toztathatunk álláspontunkon. A román sajtó egyébként na­gyon tárgyilagosan ír a magyar—­ román sportháborúról. .. BOCSKAI kedden Rigában 9:1 (5:1) arányban győzött a rigai Hakoah ellen. A gó­lok közül Markos négyet, Hevesi és az újonc Orosz kettőt-kettőt, Takács pedig egyet rúgott. A Zugló VII. ker. FC, a II. liga új alakulata serényen készül a bajnoki rajtra. Beszéltünk Kovács Mátyással, a Csapat vezetőjével, s ő a következőket mondotta: — Átvettük a megszűnt Szentlőrinc FC 12 ját­ékosát, az elője­lek szerint azonban ebből a gárdából csak Paksi, esetleg Pantocsik kaphat helyet a csapatban. Jelenleg Kisst (Nagytétény) és Kozaneket (KSSE) szerződtettük, míg további játékosok szerződtetése most van folyamatban. Jö­vő héten már valószínűleg kialakul a csapat. Tarta­lék­csapatunk is lesz, tagjai a volt szenylőrinéi játékosok lesznek. 479 csapat nevezett a BI,ASz bajnok­ságba. Az I—IV. osztályú bajnokságba 136 csapat, az V. osztályra 78, az elő­készítőre pedig 58 csapat adta le a ne­vezését. 115 egyesület indul az ifjúsági és 92 a kölyök bajnokságban. A Drogisták a tavalyi gárdával indul­nak a bajnokságban. Eddig még nem szerződtettek új játékost.

Next