Nemzeti Sport, 1938. február (30. évfolyam, 22-41. szám)

1938-02-20 / 35. szám

8 Német óriásfilm A film címe: HINDU SÍREMLÉK. (Das indische Grabmal.) Német. Thea von Harbou után írta: Arthur Pohl, Hans Klaehr és Richard Eichberg. Rendezte: Richard Eichberg. Fényképezte: Ewald Daub a műteremben, Hans Schneeberger Indiában. Ké­szült: Berlinben és Udaipurban. Gyártotta: Tobis. Forgalomba hozta: Harmónia. Bemutatta: RÁDIUS. Ennek a német óriásfilmnek még csak az első részét játszók Berlinben. (Az esnapúri király tigris címen.) Nálunk mind a két részt egyszerre mutatták be s így a film óriási arányai egészen szédítő hatásúak. Az ember nem is érti, hogyan vállal­hatta a német Tobis ezeket az irtóza­tos költségeket. A Hindu síremléknek már az első — néma — megfilmesí­tése is roppant drága volt, a nagy­szabású építmények és tömegjelenetek máig is emlékezetesek azok számára, akik látták az első Hindu síremléket. A hangosfilm készítői azonban nem elégedtek meg azzal, hogy legalábbis olyan sokat építkeztek és annyi embert foglalkoztattak, mint Joe May, a néma Hindu síremlék rende­zője. Eichbergék­ ráadásul elutaztak Indiába, ahol olyan szabadtéri termé­szetes felvételeket készítettek, amilye­neket itt Európában semmiképpen nem készíthettek volna. Eichberg filmje elsősorban szédítő arányaival kelt lenyűgöző hatást. Ez a film egyébként nem felújítása, vagy második kiadása az első Hindu síremlék­nek. Nemcsak a szereplők újak, de a film cselekményét is tel­jesen megváltoztatták. A forgató­­könyv szerzői a régi ötletből vadonatúj mesét írtak, a régi alakok nagy része kimaradt, vagy meg­változott. Tehát ez a film tulajdon­képpen nem is a második, hanem az új Hindu síremlék. A régiben — a hatalmas díszletek és óriási tömegek között — a szereplők játékán volt a hangsúly. Ennek az új Hindu sír­emléknek a szerzői magával az izgal­mas — ijesztő titkokkal és borzalmas fordulatokkal teli — regénnyel akar­ják elérni a sikert. S a szereplők nem emelkednek a történet fölé, hanem a regényben élnek. Az új Hindu síremlék legérdekesebb szereplője kétségtelenül La Jana, a németek új filmprimadonnája, aki egyformán tehetséges színésznő és táncosnő. A magyar moziközönség most láthatja először nagy film­szerepben. (Színpadon már többízben vendégszerepelt Budapesten.) Az ismert és nálunk is népszerű német filmszínészek közül Gustav Diessl (Demidoff), Hans Stüwe (Fürbrin­­ger) és Theo Lingen (Sperling) játszik nagy szerepet a filmben, amelyben Frits van Dongen (a maharadzsa), Alexander Golling (Ramigni), Gisela Schlüter (Sper­­lingné) és Kitty Jantzen (Iréné) képviseli az újabb gárdát. Budapesten elterjedt az a hír hogy Eggerth Márta most néhány hónapig nem filmezhet. Bécsiből azonban azt jelentik, hogy 1-2 héten belül megkezdik a Római­­car­­nevál felvételeit. És ebben az új film­ben Kiepura ismét feleségével, Eggerth Mártával szerepel együtt. Kiepura repülőtisztet fog játszani, Eggerth Márta pedig egy ifjú marchésát. (Kiepura hamarosan visszaérkezik amerikai hangversenykörútjáról.) Mozik műsora Bemutató mozik ÁTRIUM (Margit-körút 55. T.: 154­024, 153034.) tél 6. fél 8. fél 10. Szomb., vas.: fél 4-kor is. Marika. (Jávor, Sze­­pes, Perczel.) Híradók. CITY (Vilmos császár­ út 36. Tel­: 111— 140.)­­/.6,. 918, 9410. Szomb., vas.: három­negyed 4-kor is. Modern Sámson. (Stárry Baur, G. Morlay.) Ritka mada­rak. Híradók. COI­SO :Váci­ utca 9. T­cfon: 182818.). fél fi fél 8. 2010. Szomb., vas.: fél 4. fél 6, 6 8, 10. Greta Garbó. Charles Boyer: Walewska grófnő. Híradó. Pro­longálva! 3-ik h­ét! DP.CS 1 Teréz­ körút 28. T: 121343 125952­. 6 8, 10. Szomb., vas.: 4-kor is. Szeret­lek. (Kiepura, Eggerth Mária.) Híradók. Prolongálva! 2-ik hét! FORUM (Kossuth Lajos­ utca 18. T.: 188- 189-543. 189—707.) negyed 6. fél 8. 910. Szomb.: 106.: fél 4. fél 6. fél 8. 9410. Maga lesz a férjem. (Ágai, Jávor, Ceortos, Kabos.) Poppeye. Híradó. KAMARA (Dohány­ utca 42. T.: 144-027). -¡10, 948, 1/:10. Szomb., vasárnap: 4, 6, 8, 10. Szeretlek. (Eggerth Márta, Kiepu­­ra.) Híradó. Prolongálva! 2-ik hét! METRÓ­­Teréz-körút 6ft. Tel.: 112—230). V.ifi, 1/:8. Vili. Szomb., vas.: 3-kor is. Walewska grófnő. (Greta Garbó, Char­les Boyer.) Híradó. Prolongálva! 3-ik hét! Vas. d. e. 11. Féltékenység. (Jean Ha­r­o­v.) OMNI A József-körút és Kölcsey-utca sarok. T.: 130—125­. 5. 0.8, fél 10. Szomb., vas.: 4. fi. 8, 10. Modern Sámson. (Harry Baur, Gaby Morlay.) Híradók. RADIUS (Nagymező­ utca 22,­­bel.: 122— 098, 129—250.) fél 5, 7, fél 10. Szomb., vas.: 2 kor is. Hindu síremlék. (La Ja­na, Gustav Diessl, Theo Lin­gen.) Hír­adók. Vas. d. e. 11. Miki és Lilly ma­tiné. ROYAL, APOLLO (Erzsébet-kiirút 45. T.: 141902. 342945.) 6. 8. 10. Szomb., vas. 4- kor is. Marika. (Perczel, Szepes, Jávor.) A sirályok magánélete. Híradók. Pro­longálva! 2-ik hét! URANIA (Rákóczi-út 21. Tel.: 14(1­ 046). 5 negyed 8. fél 10 Szomb., vas.: */.3-kor Szerelem, bosszú, halál. (Richard Willm és Vera Koromé.) Az Adria-tenger mé­lyén. Híradók. Márc. 6. d. e.: Völgyesi dr.: Az állati hipnózisok embertani vo­natkozásai. Utánjátszó mozik CAPITOL (Baross-tér 32. Tel.: 134-337). fél 4, fél 6, fél 8. 9410. Vasárnap: fél 2-től. (Első mérs.) 100 férfi 1 kis­lány. (Deanna Durbin, Stokowszki.) Híradók. 4-ik hétre prolongálva! CASINO (Eskü­té: 6. Telefon: 383-102). fél 6, fél 8, fél 10. Szomb., vas.: fél 4 órakor is.) A Noszti fiú esete Tóth Marival. (Rajnai, Jávor, Szörényi.) — Híradók. CORVIN (József-körút és Cl­ői-út sarok.) T.: 138-088. 139-584.­ fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-től is. (Elsőn 1000 hely 40—80 fil­­.) La Rabattéra­ (Zarah­ Leander.) Kísérő műsor. Vas­, d. e. fél 11-kor., Az utolsó akkord. (Lil Dago­­ver.) ELIT (Szt. István krt. 16. T. u­filál.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. La Ilabanera. (Za­­rah Leander.) A Drina vad vize. Hír­adó. HOLLYWOOD FILMSZALON (Bethlen, tér 3. T.: 142-455.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.)­­ Nagyváros. (Luise Rainer, Spencer Tracy.) A celluloid románca. Oroszlán­szívű nyuszi. Híradó. Prolongálva. Va­sárnap d. e. fél 11. Egymásnak szület­tünk. (F. Astaire, G. Rogers.) J.LOYD (Hollan­nica 7/a. Tel.: 111-994.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. Táncrend. (Marie Bell, Harry Baur, P. Blanchar.) Híradó. Prolongálva! PALACE (Erzsébet­ körút 8. Tel.: 136— 523.) 11. 2, fél 5, 7. fél 10. (Első kettőn félhelyár.) Orgonavirágzás. (Jeanette Mac­Donald, Nelson Eddy). Híradók. Prolongálva! 6-ik hét! SIMPSON (Horthy Mikb­e­dt 62. T.: 268 999.) fél 4, fél 6. fél 8, fél 10. Vas.: fél .fél­ 2-kor is. La Habanera. (Zarah­ Lean­der.) Állatkert a tenger alatt. Híradók. SAVOY (Kálvin-tér, Üllői­ út. T.: 146040.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első félh.) (Vas. d. e. 10. fél 12. matiné.) Táncrend. (Pierre Blanchar, Maria Bell.) Prolongálva! Híradók. STÚDIÓ (Akácfa­ utca 4. Tel.: 140—840.) 11, 2, 4, 6, 8, 10. (Első 3, vas. első 2 féláru.) A vörös Pimpernel visszatér. (Korda-film.) Híradók. Továbbjátszó mozik ALKOTÁS (Alkotása, 11. T.: 155-374) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2 órakor is. A néma vár. (Annabella.) Híradó. Vas. d. c. 11. Tomi, a megfa­gyott gyermek és 2 Popeye film. BUDAI APOLLO (Széna-tér. T.: 151—500.) fél 5,­­7. 9. Vas.: 1. 3.­­­,6 fél 8, 9410. A falu rossza. (Dayka, Greguss, Som­­lay.) Bécsi melódiák. Híradó. ELDORADO (Népszínház­ u. 31. T.: 133- 171.) fél 5. 7, fél 10. Vas.: 2. 4, 6. 8, 10. A falu rossza. (Dayka, Rózsa­hegyi.) Bécsi melódiák. Vas. d. e. 10, fél 12, matiné. HO­MEK­OS (Hermina-út 7. T.: 296—178.): 945, 7, negyed 10. Vas.: fél 2-től (Első mérs.) Az asszony és az orvos. Kísérő műsor. JÓZSEFVÁROSI (Kálvária tér 7. Tel.: 134644.) negyed 5, háromn. 7, negyed 10. Szomb.: 4, 6. 8. 10. Vas.: 942, ’/:4. 946, 948, 9410. (Első mérs.) A falu rossza. (Rózsahegyi, Dayka.) Szépség — egész­ség. Világesemények. Vas. d. e.­­AU: Az elfelejtett ember. OI.VMPIA Erzsébet­ körút 26. T.: 142947.) 11, 2 4, 6, 8, 10. (Első 30 fillértől.) Az asszony és az orvos. (Loretta Young.) Vitaphone varieté. Állatkert a tenger fenekén. Híradó. OTTHON (Vill. Beniczky­ utca 1-5. T.: 146447.) 4, fél 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8. fél 10. Vas.: ünnep: fél 2-kor is. (Első mérs.) Az ismeretlen lány. (John Carnford.) Boskó és a kannibál. Vi­lágesemények. PATRIA (Népszinház­ utca 13. T.: 145673 ) 11. 2. fél 5. 7. fél 10. Vas.: 10. 12 2, 4, 6, 8, 10. (Első 3 mérs.) Az asszony és az orvos. (Loretta Young.) Halálex­­press. (Ka­landorfilm.) PHONIX (Rákóczi­ út 68. Tel.: 144-4541. 11,1, 3, 5, 1­:8, fél 10. (Első 3 félhelyár.) A falu rossza. (Rózsahegyi, Dayka, Greguss Somlay.) Popeye, mint tele­­fonbanditi. Tabu- Híradók. REX (István-út 39. T.: 139—416.) fél 5. 947. 9. Szomb.: fél 4. fél 6, fél 8. fél 10. vas.: fél 2-kor is. A falu rossza. (Day­ka, Somlay, Rózsahegyi.) Indián para­dicsom Híradó. RIALTO (Rákóczi­ út 70. T.: 139-497.) Váll, fél 1. 943, 5, */1 8, fél 10 Vas.: 10, 12, 2, 4, 6, 8, 10. (Délelőtti helyárak: 40, 50,­­60 fi­ll.) Az asszony, és az orvos. (Loretta Young.) Halálexpressz­ (Buda­pesten először.) , _ _ . Budapest I. (550-5 m). 9.30: Hírek. •— 10: Egyházi ének és raon­beszéd az Egye­temi templomból (Tóth Tihamér). — 11.15: Evangélikus istentisztelet (Magócs Károly). — 12.50: Az Operaház tagjaiból ala­kult zenekar. Vezényel: Rajtéry Lajos. — Közbenn kb. 13: Közvetítés Berlinből. A német birodalmi gyűlés ülésének meg­nyitása és Hitler vezér és kancellár be­vezető mondatai. (A beszédet teljes egé­szében Bp. II. közvetíti.) — 14: Hang­­h­elmeze­k. — 15: Időszerű gazdasági ta­nácsaidó. — 15­45: Felvinczi Takács Alice hegedül zo­ngorai kísérettel. — 15.15: Rej­télyes szigetek. Mi­lleker Rezső dr. egy­ tam­ás előadása. — 16­ 45: Pertis Pali és cigány zenek­ara. — 17­ 45: A „Fehér hal­lók" társasága műsoros délutánjának közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből, neves előadóművészek közreműködésével. — Kb. 19: Hitler be­szédének ismertetése magyar nyelven. — 19*30: A szem kímélése. Imre József dr. előadása. — 20: Sporteredmények. — 20.10: Két kis operett. „Farsangi ka­land.“ Szövegét írta Urai Dezső és Ba­lassa Emi­l. Zenéjét szerezte Anta­lffy- Zsiross Dezső. Rendező: Bánóczy Dezső dr. — Nagy Jeromos zongo­ra­mester: Réthey Lajos; Albert, a fia: Antók Fe­renc; Hildegard hercegnő: Sza­ffay Erzsi; N­­ont­­emse: Kéry Panny; Vince, öreg szolga: Ditrói Mór. — „A családi ta­nács. “ Szövegét Kotzebuc ötlete után írta: Harkányi Zsolt. Zenéjét szerezte: Losonczy Dezső. Ren­dező: Bá­nóczy Dezső dr. — Srakodczay Gáspár: Berky József; Rakodezay Menyhért: Antók Fe­­renc; Rakod­­any Bol­dizsár: Hajnal György; Kornélia, Gáspár felesége: Dalm­ady Erzsi; Rakodezay Zenobia: Csa­­tay Janka; Gáborffy Ádhárfi: Szirmai Imre; Bársony Mici primadonna: Kéry Panny; Rakodczay Gabi: Pethes Ferenc; Miska: Kertész Lajos. — Utána kb. 21.15: Hírek, sporteredmények. — 21.40: Pertis Jenő és cigány zenekara muzsi­kált. — 22-31­: Budapesti Hangverseny Ze­nekar. — 00.05: Hírek külföldi magyarok számára. Budapest II. (834 . 5 m). 11.15: A rádió­s­zafonizenekara. — 13: Közvetítés Berlin­ből. A német biroda­lm­ra gyűlés ülése. Hitler vezér és kancellár beszéde. — 17.15: Vörgy várasszonya. Elek Artúr dr. előadása. — 19: Megyeri Gyula és jazz-zenekara játszik, Miklóssy András énekel. — 20.10: Hírek. — 20.35: Hangle­mezeik. Mai jelentősebb külföldi műsorrészek 11.20 ó.: Prága: Monteverdi egyházi művei. 11.45 ó.: Bécs*: Színifomikusok. 5 ó.: Milánó: Hangverseny az Adriano színházból. 6.20 ó.: London R.: Kemtner Lajos zongorázik. 7.10 ó.: München: Pfitzner: Loreley c. operája. 7.30 ó.: Bécs: Olsewska énekel. 8 ó.: Bécs: Zenés, dalos eeL £HÓSPORT£ A BSE vasárnap Dobogókőn a főváros tan­ügyi ügyosztályának vándordíjáért 4 kilométeres távon ifjúsági sífutóver­­senyt rendez. HÓJELENTÉS A Magyar Sí Szövetség hivatalos hójelentése: Általános helyzet: A hó több helyütt erősen olvad. Egyes vidéke­ken, a Bükkben és a kőszegi hegyek­ben általában még porhó fekszik. Részletes jelentés: Pilishegység: Dobogókőn 10 centi­méter kérgesedő hó. Börzsönyi hegység: Nagyhideg­hegy, Csóványos 35—45 cm, az északi oldalakon porhó; a hóhatár délről az Inóci Pad. Mátrahegység: Kékestető 45 cm. Bükkhegység: Bánkút, bükki fen­­sik 30 cm fagyott, 15 cm porhó, Szentlélek 30 cm, Újhuta 20 cm porhó, hóhatár 500 m. Kőszegi hegység: Stájer házak 18 cm, Hörmann-forrás 25 cm, hó­határ 300 m. Osztrák hójelentés: (Az Osztrák Sí Szö­vetség telefon jelentése.) Semmering 25 cm régi, 25 cm­ új, Rax 14­ cm régi, 30 cm új, Schneeberg 100 cm régi, 35 cm új, Prabichl 80 cm régi, 40 cm új, Maria­­zell 25 cm régi, 40 cm új, Bürgel­alpe 60 cm régi, 40 cm új, Hinsterstoder 40 cm régi, 25 cm új, Feuerkogel 200 cm régi, 12 cm új, Bad Anssee 80 cm régi, 5 cm új, Tauplitzalpe 200 cm régi, 30 cm új, Krammholzhütte 100 cm Se­l­lad­ul­ing 30 cm, Radstadt 80 cm, Tauernpass 200 cm régi, 30 cm új, Wagrain 80 cm régi, 20 cm új, Turracherhöhe 100 cm régi, 40 cm új, Kamselhóh© 60 cm régi, 30 cm új, Gornitzer 100 cm régi, 30 cm h­.i, Heilillfri’tiMu! 35 cm régi, 10 cm új, Mallnitz 12 cm régi, 30 cm új, Hof­­gastein 30 cm, Scfilosealpe 160 cm, Krimml 60 cm régi, 12 cm új, Gerlos­­preitte 100 cm régi, 12 cm új, Arthurhaus 150 cm régi, 45 cm új, ZcM am Sec 50 cm, Schmittenhöhe 150 cm régi, 5 cm új, Saalbach 100 cm régi, Kitzbühel 80 cm, Hahnenkamm 150 cm, Hafelekar 200 cm, Igls 63 cm, Patscherkofel 150 cm régi, 30 cm új, Steinach am Breuner 20 cm­ régi, 10 cm új, Seefeld 100 cm, Gurul 150 cm, Vérit 80 cm régi 10 cm új, Obladis 60 cm, Gaillar 100 cm, St. Anton 100 cm régi, 15 cm új, St. Christoph 200 cm régi, 40 cm új, Zürs unt­­la­ch 120 cm régi, 250 cm új, Slochsülden KO cm régi, 30 cm új, Benvang 150 cm, Vaudens 60 cm. Lermook-Blurwald 60 cm régi. 10 cm új hó. Mindenütt havazik. ! Vasárnap, 1938 február 20. Demjén BBTE pompás rekord­dal győzött a lesiklóbajnok­­ságban Négyen futottak az olasz Passet pályarekordján belül - Remek pálya, kiváló eredmények - viharos ellenszél - Eleőd Anikó a női lesiklóbajnok - Hatalmas küzdelmek a Kékes Kupa előfutamaiban — Saját tudósítónktól — Kékestető, február 19. Hamisítatlan téli időjárás kö­szöntött be a Mátrában a magyar lesiklóbajnokság napjára. Mínusz 6 fokot mutat a hőmérő és ami még kellemetlenebbé teszi a szabad­ban való tartózkodást, rettenetes északi szél dühöng. A Kékes északi oldalán levő lesiklópályán felfelé hordja a szél a havat, éppen szem­be a vad sebességgel lerohanó ver­senyzőkkel. A pálya kitűnő. A felső része, ahol nem olvadt még semmit, leg­alább olyan, mint volt a nemzetközi jubiláris versenyen, alul pedig ke­ményre, jegesre fagyott. Csak be kell állni ott a nyomba és rohan az ember, mint a gyorsvonat. Mindenek­előtt azt az örvendetes tényt állapítjuk meg, hogy az er­dei út utáni, hajdan szinte halál­­félelemmel szemlélt meredek már nem probléma síelőink számára. Úgy mentek itt, mint az ördögök. Nagyon nehéz volt most az Iglói­­kesergő, mert imitt-amott már ki­látszott a föld, de ezeket a részeket is simán kerülték ki a legjobbak. A lesiklóbajnokságot a nemzet­közi versenyen még meglepetési alapon győzött fatal Demjén okos, biztos futással, szép stílusban nyert A felső részen lehetett volna gyor­sabb is, ha jobban ráfekszik a szélre, de a szembe fújó hó nagyon vakította. Az erdei úttól a kerítés­nél való lefordulásig Demjén, Ba­latoni 13, Tassonyi Edömér 13.4, Emánuel 15 mp-es időt ért el. A verseny az alsó útszakaszon dőlt el és végeredményben ennek a gyor­sabb volta okozta azt is, hogy Pas­set 1:18.2 mp-es pályarekordját né­gyen is megjavították. A hölgyek lesiklóbajnokságát a legtöbb edzéssel rendelkező Eleőd Anikó nyerte, de Ráczné Sípos Manci két bajnoknőt is megelőzve, nagyon megszorította. A férfi csa­patversenyben a BBTE remekül áll, az MSK nélkülözte Deczkyt és Molitort. Az érdekeltek és a szakértők így nyilatkoznak: Demjén, a bajnok: Négy napja nem buktam egyet sem a pályán. Úgy ment, ahogyan számítottam. Ellás szövetségi kapitány: örülök a fiatalok nagy feljavulásának. Tatár István ügyvezető: A nemzet­közi verseny jó hatását látom ver­senyzőinken. Szepes Béla: Még jobban is bele­mehettek volna az elején. A férfi lesiklóbajnokság részletes eredménye: 1. Demjén BBTE 4:06.2, 2. Emánuel BBTE 4:10, 3. Tassonyi Edömér BBTE 4:14.2, 4. Balatoni BEAC 4:17.6, 5 Scharbert BBTE 4:23.4, 6. Matuskovich MSK 4:24.2, 7. Cseh MAC 4:24.8, 8. Bereczky MAC 4:25, 9. Kővári BSzKRT 4:25.4, 10. Petri BBTE 4:29.2, 11. Iglói MSK 4:30.8, 12. Mátyásfalvy BBTE 4:31, 13. Tassonyi Zsolt BBTE 4:33.2, 14. Győry MAC 4:33.4, 15. Csík MSK 4:34.2, 16. Hambalkó BSzKRT 4:35, 17. Tas­sonyi Csaba BBTE 4:37.6, 18. Ványa UTE 4:39, 19. Szikla MAFC 4:40, 20. Géser MAFC 4:41, 21. Albert BBTE 4:44, 22. Kozma UTE 4:47.2, 23. Dózsa BEAC 4:48, 24. Schneider BBTE 4:48.4, 25. Hegedűs MSK 4:52.6, 26. Rödönyi BEAC 4:59.2, 27. Szathmáry BEAC 4:59.8, 28. Szalay BBTE 5:01.2, 29. Rész BBTE és Pólya UTE 5:05, 31. Tas­sonyi Álmos BBTE 5:06.2, 32. Pauer UTE 5:08.6, 33. Wagler MAC 5:09, 34. Magyarkúti UTE 5:20, 35. Benedek MSK 5:29, 36. Uhry MAC 5:39.8, 37. Jakopovits BEAC 5:41, 38. Wollerich BEAC 5:45, 39. Kalmár MOE 6:20.2, 40. Hoffmann MSK 6:34. Női lesiklóbajnokság: 1. Eleőd Anikó BBTE 5:21.6, 2. Ráczné Sípos Manci MAC 5:28.2, 3. Uhryné Vasvári Éva MAC 5:40.2, 4. Szeiler Nándorné BBTE 5:51.2, 5. Kozma Lászlóné UTE 5:57.4. Kékes­ Kupa A lesiklóbajnokság után a Kékes Kupa előfutamait tartották meg a déli lesiklópályán. Remek küzdelmek voltak az együttes indítású versenye­ken, a célmeredeken tízméteres buká­sokkal. Hat előfutamot bonyolítot­tak le, vasárnap reggel futják a később jelentkezők a hetediket, azután három középfutamban sorsol­ják a helyezetteket, a döntőbe pedig kilencen kerülnek. Az előfutamok eredménye a következő: 1. előfutam: 1. Balatoni BEAC 3:52.6, 2. Wasstel MSK 30 méterrel, 3. Scharbert BBTE 10 m, 4. Csík MSK 2 m. II. előfutam: 1. Demjén BBTE 3:58.6, 2. Kővári BSzKRT 5 m, 3. Mezey BBTE 8 m, 4. Kovács BEAC 3 m. III. előfutam: 1. Tassonyi Zsolt BBTE 4:02.2, 2. Hambalkó BSzKRT 15 m, 3. Bereczky MAC 3 m, 4. Rödönyi BEAC 2 m. TV. előfutam: 1. Tassonyi Csaba BBTE 4:01.2, 2. Kovács HTVK 20 m, 3. Iglói MSK 1 m, 4. Albert BBTE 6 m. V. előfutam: 1. Emánuel BBTE 3:58.6, 2. Kozma UTE 8 m, 3. Tas­sonyi Almos BBTE 6 m, 4. Dózsa BEAC 10 m. V­. előfutam: 1. Petri BBTE 4:04.4, 2. Matuskovich MSK 8 m, 3. Tassonyi K. 3 m, 4. Hegedűs MSK 1 m. Holnap rendezik a műlesikló­­versenyt a Tiszti Üdülő felé vezető elágazásnál. Feleki László. Megjelenik szerda és szombat kivételével minden nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill., Rökk Szilárd­ u. 1. Telefon: 1-326-99. és 1-339-77. Levélcím: Budapest 72. Postafiók: 12. Távirati cím: Nemzetisport, Bpest. Postatakarékpénztári csekkszámla 53.366. Főszerkesztő: DR. VADAS GYULA Felelős szerkesztő: HOPPÉ LÁSZLÓ Felelős kiadó: KUr.TSÁK ISTVÁN TI­­TTK­f L ^ A )l ° ) 1 ° (I ELŐFIZETÉSI DÍJ: nedűidre egy búza .. .. .. .. .. 2-20 P K­elföldre negyedévre .. .. .. .. 0*— P Ausztriába .. .. „ •• M •• •• 7*­” | Észak-Amerikába _ •• •• •• •« , 10­­ P Egyéb külföldre............................................9-- P Fiókadtninieztráció Ceehsz'ovákiában: Novináretvo St. Srobár, Bratislava, Schöndorfská i3. Nyomatott a Stádium Rt. körforgógépein. Felelős: Győry A­ladár igazgató.

Next