Nemzeti Sport, 1943. augusztus (35. évfolyam, 148-170. szám)

1943-08-02 / 149. szám

_____ Kitűnő eredmények a vidéki atlétikai bajnok­ság első napján Az országos vidéki atlétikai bajnokság első napi versenyeit nagyszerű napsütéses, teljesen szélcsendes időben bonyolították le Győrött. A győri ETO pálya jó álla­potban­­várte a fWIW^^t' az­ egyetlen Liba volt, •‘rlogy* a játéktér füvesítése miatt a­ dobószámokat az edzőpályán kel­lett megtartani, természetesen közönség nélkül, teljes részvétlenség mellett. Kissé laza az, ugrópályák salakja is (csak nem­­ré­giben­­­töltötték fel), ezt utána főleg a távolugrók sínylették meg. ’ 'Az első napon különben a várakozáshoz­­mérten sok jó eredmény született Minden számbai­ nagyon erős mezőnyök indultak. Tulajdonképpen csak a 800-asok okoztak csalódást aránylag gyengébb eredmé­nyükkel, de viszont az a küzdelem, ame­lyet Marosi és Schott vívott, sokáig emlé­kezetes marad a győri közönség előtt. A 16 indulót előfutam nélkül, mindjárt indí­tották Ez hiba volt.­ Azonnal Marosi állt az élre, de nem vezetett erős iramot. 100 m­-nél a diósgyőri Baranyai felbu­kott, de tovább futot, és 2 QD-nál már ő vezetett. 800 m-nél ugyje Baranyai, Schott, Marosi a sorrend. Marosi egyre jobban felzárkózott és 120 m-rel a cél előtt megnyitotta a hajrát. Schott azon­nal átvette az iramot, már-már úgy lát­szott, hogy ő győz, Marosi azonban még újítani tudott és óriási küzdelemben alig fél méterrel nyert. (1:58.2). Mögötte Sol­tész 2 méterrel verte Mikuskát, Baranyai lemaradt Az idők bizony eléggé közepe­sek, de ezt a gyenge első kör magya­rázza. Kiss György hiányzott! A 100-asok­ ezúttal nem kaptak hátszelet , ha az eredmények nem is olyan jók, mint a tavalyi hátszeles szabadkai baj­nokságban viszont így valósak. A döntő­ben az erősen feljavult Solymosi meg­védte bajnokságát Bariba előtt. A többi nagyobb gyorsaságával 1 méterrel győz. Karácsony idejét egy kissé elmérték, nem volt ekkora, különbség. Idejük kitűnő, de nagyon jól futott a másik három i­s, különösen a­­ szegedi Varga. Távolugrás: Bajnok: Levente (Dny) 683, 2. Nagy (Dk) 657, 3. Simonyi (Pv) 647, 4. Kará­csony (Dny) 646, 5. Zsótér (D) 637, 6. Terlaki (Dny) 636. A távolugró eredmé­­nyeknek bizony nem használt a laza neki­fut©. A döntőben csak Levente tudott javítani. Nagy harmadik ugrásra szerezte mag a második helyet. Kalapácsvetés: Bajnok: Remete (Pv) 45.63, 2. Biró (Dk) 43.38. 3 Jakab (D) 38.48, 4. Rózsás (Ény) 37.84, 5. Kása­ (Pv) 37.73, 6. Sik (Dny) 37.68. M Iatt bizony jobb eredményt vár­tunk. Biró sokáig vezetett. Remete csak az ötödik dobásával szárnyalta túl. Gyen­gén dobált Kása is. A pontversenyben az első nap után Pestvidék vezet, a dél­nyugatiak meglepetésre megelőzték Észa­kot. A sorrend: 1. Pestvidék 41 pont, 2. Délnyugat 34, 3. Észak 30, 4. Északnyugat 21, 6—6. Dél és Délkelet 18—18, 7. Kelet 11, 8 Székely­föld 3 pont. 7 Hegytetőn, csónakban, télen, forró nyárban BAJNOK tízórai ott a hátizsákban! eredmény közül kiemelkedik Nádasdi és Karácsony nagyszerű gátfutása. Rákhely és Bényi gerely vetése­ nem kevesebb, mint öt darab 16 percen belüli 5000 m-es eredmény és a rúdugrók jó átlaga. A további eredmények: 160 m 1. középfutam: 1. Solymosi (K) 11, 2. Karácsonyi (Pv) 11,2, 3. Bodnár (K) 11.2, 4. Halász (Ény) 11.2. — II. közép­futam: 1. Bartha (K) 10.9, 2. Bánh­­almi (Pv) 11. 3. Cziráki (Ény) 11.2, 4. Moll (D)) 11.2. Elindult a ren­dult Tima is, de nem tudta végigfutni a versenyt. Döntő: Bajnok: Solymosi (K) 10.9, 2.Bartha (K) 10.9, 3. Bánhalmi (Pv) 11, 4. Cziráki (Ény) 11.2, 5. Bodnár (K) 11.2, 6. Karácsonyi (Pv) 11.3. — Az első indí­tásra Karácsonyi és Solymosi kiugrik és minthogy nem ismétlő fegyverrel indíta­nak, nem tudják visszalőni a futókat és Karácsonyi majdnem­ végigfutja a távot. Másodikra Bánhalmi ugrik ki, a harma­dik rajt jó. A 2-ik pályán futó Solymosi kap legjobban lábra és 40 m-nél már­­ tiszta méterrel vezet. A végén Bartha pompában felnyomni, de csak mel­lsz­éles­ségre tudja meközelíteni. Erősen verseny­ben volt Bánhalmi is. 406 m gát előfutamok (18 induló), 1. előfutam: 1. Uzsoki (Pv) 60.2, 2. Ná­dasdi (K) 60.3, 3. Lippay (Dny) 61. — II. előfutam: 1. Karácsonyi (Dny) 61.2, 2. Szalai (Éuv) 61.5, 3. Romminger (D) 62. — III. előfutam: 1. Varga (JÜ) 59.8, 2. Krupka (Dk) 60.5, 3. Bécsy (K) 62. Csak az első két helyezett került a döntőbe. Rúdugrás: Bajnok Levente (Dny) 360, 2. Bakov (D) 350, 3. Zsitvay (Pv)­­340, pestvidéki kerü­leti ifjúsági csúcs! 4. Rajkai (Szf) 340, székelyföldi kér, csúcs! 5. Szakály (É) 330, 6. Farkas (Ény) 330 — Jó eredmé­nyek. Levente közben tároit is ugrott és mindössze háromszor ugrott rúddal. A 330-at, 350-et és 360-at elsőre vitte. A 380 már sok volt, Bakovnak volt egy jó kisértete 360 on.­Nagyon szépen ugrott az ifjúsági Zsitvai fc és a­ székelyföldi Raj­kai is. 5000 m: Bajnok: Serényi (Ény) 15:35.4. észak­­nyugati kér, csúcs! 2. Biró II (Dny) 15:39.6, 3. Mészáros (Pvj 15:40, 4. Molnár (Pvj 15:43.4, 5. Csépány (É) 15:50.8, 6. Keményi (É) 16:17.2. — Farkas nélkül­­is nagyon jó verseny. 18-an indulnak, Se­rényi vezet 3 körön át és ekkor még együtt van a mezőny. Csépány váltja fel a negyedik körben, erősíti az iramot és ekkor lassan szétszakadnak a futók. 1. kör után ismét Serényi megy az élre, 3000-nél Biró, Serényi, Csépány, Mészá­ros boly halad elől, a többieket jóval l­át­­rább Neményi vezeti. Állandóan váltják egymást a futók, változatos a verseny. Csöngetéskor Biró van elöl, mögötte Mé­száros,­ 200 m-rel a d­íj előtt azonban Se­rényi megnyitja a hajrát, könnyen el­megy tőlük ott mintegy 15 m-rel, jó idő­vel nyer. Az északi futók gyengébben szerepeltek. Az idők jók. Gerelyvetés. Bajnok: Rákhely (É) 63.51, 2. Bényi (Dny) 60.31, 3. Horváth (É) 56.67, 4. Janza (Dny) 52.10, 5. Krupka (Dny) 49.69, 6. Apró (Ény) 48.92. Szákhely elsőre érte el legnagyobbját, azután könyökét fájlal­va. 3 dobást kihagyott. Bényi biztosan tartotta második helyét. Horváth is az idei legjobb eredménye­t ért© 11. 400 m gát döntő: Bajnok: Nádasdi (K) 56.5, 2. Karácsony (Dny) 56.9, 3. Varga (D) 57.4, déli kör, csúcs: 4. Uzsoki (Pv) 57.8, 5. Krupka (Dk) 58, 6. Szalai (Ény) 65. Pompáé ver­seny! A belső pályán futó Krupka na­gyon erősen kezd, 150 né­l már ő vezet, de azután kifullad és visszaesik. Ettől kezdve Nádasdi és Karácsony fej-fej mel­lett nagy küzdelmet vív. Az utolsó gát­ról is egyszerre kerülnek le, ott Nádasdi MOZI Elhalasztották a Münchhausen bemutatóját helyette az Egy szerel­mes nyár című filmet tűzi műsorára az Uránia Úgy volt, hogy az Uránia ezen a héten mutatja be a Münchhausen cí­mű filmet, de a nagy kánikula miatt az UFA budapesti igazgatósága úgy­ döntött, hogy a film csak a hónap közepén kerül a közönség elé. A Münchhausen helyett az Egy szerelmes nyár című­ film kerül csü­törtökön az Uránia műsorára. A filmet a Wien-Film készítette (német címe: Sommerliebe. A film cselek­ménye a színház világában játszódik le, mégpedig az első világháború előtt. A boldog béke évek nyugalmát, előkelőségét irigyelheti meg a mai kor szaladó embere, amikor ezt a filmet megnézi. A film női főszerepét Markus Winnie, a bécsi fiatal színésznemze­dék egyik legrokonszenvesebb tagja alakítja. Az I­stenek kedvence” cí­mű Mozart-filmben vonta magára a figyelmet. Egyénisége most új szí­­nekkel csillog. A férfifőszerepet Fischer O. W. alakítja, öt,a „Hamis eskü” című filmből ismerjük. Na­gyobb szerepet alakít a filmben Breuer Siegfried, akit már jól isme­rünk , aki a „Postamester” című filmben is jelentős szerepet játszott. A film egyik legérdekesebb szereplője Olden Ham, a pompás humorista. A MOZIK MŰSORA RÖVIDÍTÉSEK: n = *4, í = h = %, Sz = szombat, V = vasárnap (Nyári szünetet tart: Korzó, Omnia, Scala, Capitol. Mesevár. Pátria Anna, Attila) Bemutató mozik ÁTRIUM Margit.körút 55 T, 154 024, 143 034, 15. 17. 13. Sz. V.: 13-kor is. Orient-expressz. (Ajtay, Pelsőczy.) 2-ik héti CORVIN József körút, Üllöi-út sarok, T.: 138 988. 139-584 . 4 . 6. 19. Sz. V.: 2-kor is. Külvárosi őrszoba. (Nagy István ) 2-ik hét! DEÁK Teréz-krt S. T-: 131-313. 125-952 13. fő, ft 19 Orient-expressz (Ajtay, Pel­sőczy). 2-ik hét! FÓRUM Kossuth I.alos utca 18. T.: 139 707. 189 543. fa, n 19. Sz. V.: 1s-kor is. Bűn árnyékában. 2 ik hét! KASZINÓ Eskü-tér 1. T.: 185 329, 383-102. E4, n6 n8. Sz.: n2-kor ie. V.: 11 és n2-kor is. Orient-expressz. (Ajtay, Pelsőczy.) 2-ik hét! KORZ.6. Nyári­­szünet. Münchhausen Münchhausen NEMZETI APOLLÓ Erzsébet-krt 45. T.: 222 002 fa 1z. 19. Sz. V.: 13 kor is Kül­városi őrszoba. (Nagy István.) 2-ik hét! OMNIA Nyári szünet RADIUS Nagymező­ utca 22. E 122-098 120-544. 4, 6, 8. Sz. V.: nS-kor ie. . .. Es lement a nap. (Nazzari Ameneo, Cal­mai Clara.) SCALA: Nyári eszünet. SZITTYA Vi­mos császár út 36 T: 111-140 fő, 17, 19. Sz. V.: 12-k­or is. Külvár­osi őrszoba. (Nagy István ) 2-ik hét! URANIA Rákóczi út 21. T.: 146-046. 4, 6. 19. Sz.: 2-kor is. V.: 11-kor és 2-kor is. Ragaszkodom a szerelemhez. Híradó mozik BELVÁROSI Petőfi S.-n 8. T.: 181­ 244. 9 től 123-ig folyt. Ufa Magazin. Magyar-, Ufa-, Luce­th­e rajzos (Róma hét bazili­kája) híradó. Színpompás állatvilág HÍRADÓ Erzsébet-korát 13. T.: 222 499. 10-től 123 ig folyt. Ufa Magazin. Magyar-, Ufa-, Luce­­tte rajzos ( Róm­a hét bazili­kája) h­íradó. Emberek a S­zahara szélén. Utánjátszó mozik BARLANG Károly-krt 8. T.s 422-722. 12, f4, 16, f8. Régi ,keringő. BELEZNAY, Akácfa-u. 4. T.s 225-276. 10, 11. hl. f3, f5 f9. Szabadság, vagy halál. (Budapesten először!) CAPITOL Barons-tér 32. T.: 134-337. Nyári szünet, CSABA Üllői-út 4. T.: 146-040. f5, n. f9. Sz. V.: f6-kor is. Istenek kedven­ce (Mozart). DUNA HoRán utca. T.: 111-994. ti, n. f9. V.: f3-kor is. Fruska. KAMARA Dohány-utca 12. T.: 40-901. fl2, 2, 4, 6, 8. A varieté csillagai MESEVÁR Nyári szünet PÁTRIA. Nyár: szünet PEST Erzsébet-krt 8. T.: 221-222. ft2, 2. 4, 6. 8. A 28-31. ÚJBUDA Horthy M.-út 04. T.t 268-999. f5, f7, f9 V.: f­3-kor is. Érted! Továbbjátszó mozik ANNA. Nyári szünet. ATTILA: Nyí­ri szünet. BETHLEN Betl­­en-tér 3. T.: 225-003. f5. f7, f9. Sz. V.: 13-kor is Érted. BUDAI APOLLO Csalogány-u. 41 T.t 351-500. f4. f6, f­8. V.: 12-kor is a Styx- kapi­tány leszámol. DAMJANICH Damjanich-!!. 1. T.: 425*644. 4­6, 8. V.: 2-kor is Rembrant. ERZSÉBET Erzsébet-krt .19. T.: 222-401. 13. 15. 17. 9. Ifjúság. HOMEROS Hermina-u. 7. T.: 496-178. 14. f6 f8. V.: 12-től. Titkos pi­rancs IPOLY Csáky-u. 65. T.: 292-636. f3, f5, f7, f9. V.: f1-kor is A fehér nővér JÓZSEFVÁROSI Kálvária-tér 7. T.: 131- 316. 15, f7, f9. V.: 1­3-kor is. Legény a gáton V. d. e. 11. A titokzatos idegen ■ 11 YUti AT Teréz körút 68. T-: 121-022. 06, n7 t9 Sz.: n3 kor is V.: 11-kor ó© n3-kor is. A fekete asszony. OTTHON Beniczky-u. 3. T.: 146-447 4­6. 8. V . fi. f3. f5, f7, f9. őrségváltás’. RÁKÓCZI Rákóczi-út 68 T: 426-326 11, hl f3, f5, 17 f9. Vágyak SZÉKELT Erzs­é­bet-krt 26. T.:­ 226 425. f­3. f5. f7. f9. Legény a gáton SZIVÁRVÁNY István-út 39. T.: 228-020. 1‘5. f7, f'9. Sz.: f3-kor is. V.: fl.kor és 1’3-kor is Kísértet a városon keresztül. A fekete leves. TISZA Népszínház­ utca 31 T • 133 171 4. 6, 8. V.: 2-kor is. Balkezes angyal. TOLDI Rákóczi út 70. T.: 224-443, 10, 012, 12, n4, 5 h7, 19. V.: 11-kor is. Legtény a gáton. TURÁN Nagymező u. 21. T.: 120-003 11, n2, 4 6, 8. Csizmás kandúr. Békakirály. NEMZETI SPORT Megejenik­ szerda és szombat kivételé­­vel minden nap. Szerke­sztőség és kiadó­hivatal: B. Kispest, VIII., Rokk Szilárd­utca 4. Távbeszélő 132—199 és 1­33—977. Levélcí­m: Budapest 741. Postafiók: 42. Postát­­­kerék: 55.366. Főszerkesztő: Vadas Gyula dr. Felelóri s­zerkesztei: Hopp© László. Felelős kiadó: Tavasz István dr. Előfizetési díj: Belföldre/fegy hóra 4.40, negyedévre 12.50, kül­földre 16.— P. Sporthirlappal együtt egy hóra 5.60, negyedévre 16.—, külföldre 21.— P. Nyomatott a Stúdium Rt.­ körforgó­­gépein. Felelős: Győry Aladár igazgató. Jpo*7 Hidas­­Ödön 15 mp-es gátfutása volt a MAC Hősök emlékversenye első napjának kiemelkedő eredménye Az időjárás nem fogadta kegyébe az első napon a MAC hagyományos Hősök emlékversenyét. Amikor a rúdugrás megkezdődött, a pesti ol­dal felől hatalmas, orkánszerű szél söpört végig a pályán, sötét eső­felhők­ borították az eget és alig ug­rottak kettőt-hármat a versenyzők, máris megeredt az eső, úgy, hogy a versenyt körülbelül 20 percig félbe kellett szakítani. A nagymúltú emlékverseny, saj­nos, nevéhez nem méltó keretek kö­zött zajlott le. Az egyes számokban a benevezett élvonalbeli verseny­zőink nem indultak el, így a többi között elmaradt a nagy érdeklődés­sel várt Szilágyi—Szabó—Kelen ösz­­szecsapás 5000 m-en, de hasonlókép­pen 100-on és 400 méteren sem in­dultak legjobbjaink. Hiányzott Csá­­nyi György, Szigetvári dr. Tróby, Görkei, Polgár, Vadas és Ig­lói. Rész­ben ez a magyarázata annak, hogy a verseny bizony nagyon ellaposo­dott. Az első nap eredményei közül messze kiemelkedik a nagyszerű for­mában lévő Hidas Ödönnek magas gáton elért teljesítménye. Részletek: 109 m­: I. előfutam: 1. Pelsőczi 13, 2 Gyerv­es 11.6. 3. Sándor 11.6. — IT. elő­futam: 1. Csépánfalvy 11.2. 2. Szlovák 11.6 3. Mikkei 11.* Döntő Bertalan Zoltán emlékverseny: 1 Pelsőczi VÁC 11.­. 2. Czsépánfalvy MAC 11.4. 3. Szlovák MAFC 11.6. 4 Gyénes MAC 11-7. 5. Sándor DTE 11.7. — Pelsőczi úgy nyert, ahogy akart. A felázott pályán elért idője* egészen jó. Rúdugrás (5 induló): 1. Kovács TSE 380, 2. Homon­nay MAC 370, 3. Kies TJTE 340.­­ Kovács örvendetesen javul, a 370-et elődte, a 3­0-at pedig harmadikra vitte. A 330-es magasságot azonban már fáradtan ugrólta. A MAC Kovácsa 300- nél kiesett. Homorán­y szintén elsőre ugrotta a 370-et, a 200-nal azonban már nem bírt. (Úgy látszik, többet jár na­pozni, mint edzeni). 110 m gát. Varga Pál emlékverseny (4 induló): 1. Hidas . BBTE 15.­­2. Hidas A. BBTE 16.4, 3. Görög dr. BEAC 16 4. V­ersenyen kívül Kiss­v. k. 15.4-et futott. A versenyt kétszer futották. Először ugyanis a gátak nem voltak felállítva és ezért­­ a versenyt megsemmisítették. Ennek a f­artamnak az eredménye: 1. Hidas 6. 15.2, *2. Görög dr. 16.2. A megismételt versenyben Hidas mindvé­gig vehetett K­is előlt és úgyszólván egyedül futva érte el kit­öls­ő idejét. Súlylökés, Mud­in Imre emlékverseny (8 induló): 1. Xémetvári BSzKRt 14.7­­. 2. Csányi Z MAC 14.15. 3. Takács TSE 13.91. 4. Söjtör TFSE 13 88. Xémetvári a második, illetve a negyedik dobására hajszálra megegyező eredményt ért el Csányi szépen javul, az idei legjobbját érte el. Takács rövidesen 14 m-en felül lesz. * 3090 akadály I. o. (5 induló): 1. Béták T. Z TE 9:56, 2. Kövér I. FTC* 10:03.2. 3. Du­my MAC 10:42. — Béták 3:17-es első 1000 m után fölényesen győz. 3009 m akadály II. o. (5 induló): 1. Lend­vai BBTE 10:07, 2. Hagymási BBTE 10:15, 3. Váczi TSE 10:32,6. Hármasugrás (4 induló):­­ Dusnoki MAC 14:30. 2. Magyar FTC 12 34, 3. Bie­­liczky MAC 12t15. — Dusnoki negye­dikre érte el legjobbját, az utolsó ug­rása is 14 m-en felül volt. 400 m, Fábián Vilmos emlékverseny (8 indu­ló): 1. Nagy V. TFSE 51, 2. Balogh MAFC 51, 3. Farkas MAC 51,2. — Elő­futam nem volt. Ki­méret­len pályán fu­tottak. Farkas 250-ig vezetett, a forduló­ban Balogh előz és a célegyenesben nagy küzdelem ala­cul ki a három futó között. Az utolsó 50 m-en Farkas elké­szül, Nagy Vince előzi, majd Balogh után veti magát s közvetlenül a cél előtt mellét veri. Nagy okosan futott. Magasugrás. Szegedi Géza emlékver­seny .4 induló): 1. Tordai FTC ISO. 2- Tőkés MAFC 175, 3. Bérdi MAFC 175.­­ Tordai elsőre vitte a 180-at, a 185-ös magasságot erősen verte. 1500 m 18 induló): 1. Híres UTE 3:58,4, 2. Izsói MAC 4:06,6, 3. Németh MAC 4:11,4, 4. Újvári AM­OTE 4:15, 5. Gyer­­gyói MAC 4:22.0. — Izsói vezet Híres előtt 1.Xt0 pi-ig (részidők: 400: 02. 800: 2:07, 1090 : 2:58. 300 m-el a cél előtt Híres megugrik és pompás hajrával jó idővel győz. Gerely vetés (6 induló): 1. Várszegi MAC 62.32, 3. Takács MAFC 57.92, 3 Csányi S. BEAC 57.71. Unalmas kis ver­seny. Várszeginek 2 dobáéa volt 60 m-en felül. 5000 m: (5 induló): 1. Kelen BBTE 15:00.2, 2. B­át­ori BSzKRt 16:14.2, 3. Südi AMOTE 16:49. — Kelen ,távol Részidei: 1000 m-ként 2:54, 5:54, 8:56.4. (1). 11:57.8. Hétfő, 1943 augusztus 2. Ökölvívófurcsaságok — Kőbányán Kutya a szorítóban — öreg gyerekek a lelátón Időmérő csúcsok — Széljegyzetek a Törekvés meghívásos versenyéről Rövid pihenője után a­z ökölvívás is kezdi nyitogatni szempilláit. Szom­baton este Kőbányán már egészen nagyszerű csatákat is láttunk a Tö­rekvés meghívásos ökölvívómérkő­zésén. A bihari utcai pálya képe szomba­ton estére bizony alaposan megvál­tozott: apró mocsarak, tavak, sőt a szorító alatt és körülötte egész ten­ger tűnt a látogató szeme elé. Hiába idegeskedett és szorgalmas­­kodott a pénztárban és a verseny­­rendezés körül Siót­ Ferenc, a Tö­rekvés ökölvívószakosztályának ve­zetője, az eső bizony a bevételt is jól — el­áztatta. A verseny kezdete — az esőzés miatt — jócskán késett, de a kötés­­­yégzetű szurkolók vidáman fogták fel a dolgot. Az egyik szurkoló mondta: — Nekem az orvosom úgyis ezt ajánlotta, hogy tengerpartra menjek nyaralni, hát most — ott nyaralok. A MÉRKŐZÉSEK ÉS AMI KÖRÜLÖTTÜK TÖRTÉNT Hét óra után tíz perccel jutott be az első pár a „sóhajok hídján’­ —­ a szorítóba. Takács PeLE­ás Fische­r (Törekvés) vívott nagy harcot. Vé­gül is a többet ütő Dávid (Takács) legyőzte Góliátot. (Az ut°lsó menetben Fischer egy jobbkezestől megszédült. Az egyik szurkoló megkérdezte tőle: — Mi az, fiam — tengeribetegsé­get kaptál?) A következő mérkőzés a Makra FeLE—Szunyo­gh (Törekvés) talál­kozás volt. Megérdemelten került ki győztesen Szunyogh. Jól harcolt, ke­ményeket ütött. (Szunyogh jó mozgására mindjárt talált magyarázatot az egyik Szur­koló: — Hja, könnyű a Szunyoghnak a víz mellett.) A nagyon ügyes mozgású Pintér (PeLE) meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott Kipilla FTC felett. A jobb alapállású Barassó FTC el­len nem igen volt orvossága Kos­­tyavának PeLE. A 3. menetben g-ig a földön is volt. ,,Simán” vesztett. ■(—— RendfíS fiú, kilenc óra előtt már lefeküdt — mondták rá.) Tóth (Törekvés) nagy duláskodás­­ban győz Gálos PeLE ellen-Igen szép mérkőzést hozott Tóth FTC és Darázs (Törekvés) viasko­­dása. A menetről-menetre fokozódó harcban egyikük sem érdemelt volna vereséget. A pontozók Darázst jobb­nak látták, őt hozták ki győztesnek. (A lelátón ülő ferencvárosi kólóknak nem tetszett Tóth ve­gének megállapítása- Az egyik fekvés-szurkoló is Tóth védelm kelt: —. Sajnálom én is a kis Tótho, annyiszor orroncsípte őt a Darázs., Igazságos döntetlent hozott a Géczy FTC—Bajusz (Törc’—­e) találkozás. Mindkét Versenyző nagy ütésre ment és mindkettő csak néha-néha talált. (A mérkőzés végén megké­rezték Géczyt: — No, fiam, hogy „vág” a —­ Bajuss?) A Barinka FTC—Junkovics (Tö­rekvés) mérkőzésen sem tudott egyik versenyző sem a másik fölé kerekedni. bár szerintünk Barinka egy hajszállal jobb volt­ Az Óhegyi (Törekvés)—Steip PeLE mérkőzésen hatalmas ütések estek mindkét oldalról, óhegyi jobb volt ellenfelénél, megérdemelten győ­zött. Az est utolsó mérkőzését Eger (Törekvés) és Révész FTC vívta- Eger nyugodtságával nyerte a mér­kőzést a szeleskedő Révész ellen. (A mérkőzés után mondta valaki a leidión: — Eger ezzel a Révésszel — révba jutott.) A MÉRKŐZÉSEKEN KÍVÜL is jegyeztünk fel néhány furcsasá­got, íme egy-kettő belőlük: A Szunyogh—Makra mérkőzés köz­ben egy tarka kutya futott be a­­bo­rítóba. Mindjárt mondták Kolozsi m­é­rkőz­és­vezetőn­ek: — Teggék a kutyát leléptetni — hiányos öltözék miatt! • Hajszálpontosan tíz órakor feje­ződtek be a küzdelmek. Holott fél tízkor bizony még négy pár „tolon­gott”, hogy megmérkőzzék. A mérkőzések végén megkérdezték Weidemann Károlyt, az önkéntes időmérőt, hogy miképpen is csinálta ilyen hamar a dolgot. — Na­gyon egyszerűen — mon­dotta Weideman­n —, amikor unal­mas volt, egy-egy menet, akkor csa­k 1.8 másodpercet mértem. Ilyenkor úgysem veszteik észre az idő rövid­ségét. — Nyugodtan, elmehettél volna az atlétákkal Stockholmba — mondotta rá Nagyváradi János, az FTC inté­zője —, akk°r bizonyára magyar csúcsot futott volna polgár­­­on! (6. a ) A RÁDIÓ MŰSORA Hétfő, augusztus 2. Budapest I (541.5 m). 6: Üzen az ott­hon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószol­­gálata. — 6.25: Ébresztő. Torna. — 6.45: Reggeli zene. Hanglemezek. — Közben 7: Hírek. — 10: Hírek. — 10.15: Székelyfő­­váro­si tűzoltózenekar. Vezényel: Eördögh János. — 11.15: Részletek Verdi dalművei­ből. — 11 40: Hogyan készítsük elő a nép­iskolába­n­.*pő gyermeket! — 12.10: Orlay tánczenekara játszik. — Közben 12.40: Hírek. — 13.30: Honvédeink üzennek. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. - 14: Weidinger Ede szalonzenekara. -1­4.30: Hírek. — 15: Délutáni muzsika. Hanglém­­szek. — Közben 15.80: Nag­y ma­gyar regények. Makay Gusztáv dr elő­adása Szabó Dezső: Az elsodort falu c. regényéről. — 16.15: Hírek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. — 16.45: Hírek. — 17: Gondozzuk ruhánkat. Vi­cáján István dr előadása. — 17.15: A rádió­­zenekar műsorából. — 17.50: A végekről. Bárdos­ Németh János, Mécs László, Tompa László vité­z Hódsághy Béla verseiből előad Táray Ferenc. — 18.10: Takács Jenő: Soproni barokk muzsika. Előadja az Operaház zenekara. Vezényel: Rajter T­ijos. — 18.30: Egy francia író, aki felfedezte Erdélyt Lengyel Tamás előadása De Gerandoról — 18.50: Hírek. — 19: Szeretlek Roxelánom. Emlékeink a régi Népszínház operettjeiből. Közreműkö­dik Raffay Erzsi, Thury Gizela, Csongor István. A rádiózenekart vezényli Turay Mihály. Az összekötő szöveget írta és el­mondja Pataky József. Rendező A. Balogh Pál. — 20.20: Egy régi katona: Szendrei Kovách­­ Aladár idill­je Kaffka Margit­ novellájából. Rendező Fábry Zoltán. Nagymama: Tas­nádi Ilona; Csőri­ke: Mé­száros Ági; Gerlicz­y Mika: Naszódy Sán­dor. — 20.50: Szendlay László cigányzene­kara muzsikál. — 21.40: Hírek. — 22.10: Szalonötös. — Tánczene. Hangle­m­ezek. — 23.45: Hírek. Budapest II (288.5 i­). 16.15: Népszin­­műrészletek. — 19: Egy római jogtudós. Sztel­lo Zoltán előadása Aemilius Papi­­nianusról. —­­19.20: Caruso műsorából. Hanglemezek. — 19.40: Római hangver­seny. Sőtér István elbeszélése. Közremű­ködik Rieger Tibor dr (zongora). —­20.20: Tánczene. Hanglemezek. — Utána: Hírek. Kassa (208.6 m). 9: Új operettek, új dallamok. Magyar nótacsokor. — 11.40: Hírek. — 17: Corkoz Erzsélyet hegedül. Zon­gorán kíséri M. Hemerka Mária. — 17.15: Béke a Dunamedencé­ben. Pozsovits Iván dr előadása. 17.50: A Bohém tánczene­kar játszik. — 13.25: Csóka Béla énekel, zongorán kíséri Gyuricza Mária. Rövidhullám (32.88 m). 16.50: Hírek film. nyelven. — 22.35: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven.

Next