Nemzeti Sport, 1943. november (35. évfolyam, 224-233. szám)
1943-11-18 / 224. szám
► 3 Milyen lesz a Szolnok új csatársora ? Erősít a FERENCVÁROS (a vezetőségben) Kohut Vili megvált a SzÁC-tól s egyéb szentlőrinci meglepetések . Toldi Géza a megváltozott Nemzeti Bajnokságról (két forduló közt a labdarúgó szövetségben) Fölfelé tartunk a szövetségi ház lépcsőházában. Toldi Géza, a Z. Danuvia edzője is az első emeletre igyekszik. Útközben ezt mondja a hódmezővásárhelyi mérkőzésükről: —A Z. Danuvia aránylag nagy gólarányú győzelme nehéz és kemény küzdelmet takar. Hiába, tudomásul kell varatni és alkalmaaskodni kell ahhoz, hogy a Nemzeti Bajnokság II. osztályában inkább, mint az elsőben vidéken csak mindent, beleadó, aargy közdelem árán lehet győzni, fm, aki végigültem a három "nagy" egyesület aranykorát, én tudom csak igenén, mi a különöséé: a mostani és a régi bajnokság küzdelmei között. Aadlott nagy csoda volt vidéken veszteni* most nagy csoda vidéken győzni. Mi vasárnap Hódra év,Óvásárhelyen — szerencsénkre — olyan játékvezetőt kaptunk Énekes személyében, aki feladatit, magaslatán állott. Higyjók üteg a játékvezetőurak, sokkal jobb rólak jót mondásul* mint mérgelődve rosszat, KLapáté? lesz a balszélső a Szolnok csatársorában, mármint a tervezett „új" csatársorban. Hogy ezt komolyan mondta-e Mészáros, a Szolnok Intézője, vagy csak tréfált, az majd elválik. Mészáros így beszélt, miközben Barcsai ügyvezetőre várakozott: — Csodálkoznak, hogy a Szolnok miért változtat, miért forgat azon a csapatán, amely ötéven keresztül változás nélkül játszott és úgy érte el a sikereit. A helyzet az, hogy a Szolnoknak a csatárai öregedtek ki. Ezek helyére nincs megfelelő utánpótlásunk, de igénk vannak az utánpótlásunkban kiváló védőjátékosok. Az én csatársorom így festene: Kolláth, Nagy, Szűcs, Laborcz, Kispéter. Az volt a benyomásunk, hogy talán már vasárnap az Újpest ,,megkóstolja" ezt az új szolnoki csatársort. Óvni készül „Valéra’, a Z Cartavia mindig ugrásra a...ó, népszerű futónője, Hamlakás ritkasollyai mondotta: — Még néra .Jártom a végére, de valami igazolási „driblj” nyomát haj/okér, nagy „vad” kerül terítékre Shiv IV csoportjában. Jó vasárnapiak volt a játékvezetőknek ezt állapították meg az NB I-értekezleten. Egetlen panasz sem merült fel a játékvezetők ellen, ami bizony nagy szó. Sőt! Dicséret érkezett mindenfelől! Lantos kolozsvári játékvezetését dicsérték nagyon, de Palásti is tetszett még a vesztes félnek is. Egy illetékes szemtanú hangoztatta a következőket: — Ha Kolozsvárott nem Lantos vezette volna a mérkőzést, akkor az állandóan kiabáló, zajongó közönségtől megzavarodott más valaki könnyen „elvezethette volna“ a mérkőzést. Lantos azonban közismerten „érzéketlen“ a pályán minden zajjal szemben. Kolozsvár közönségéről viszont kevesebb jót hallottunk. Kolozsvár közönsége mostanában gyakran szerepel a félhivatalos és hivatalos beszélgetésekben. A szövetség — állítólag — jelentést kért a Kolozsvári AC vezetőségétől, hogy mi is történt ott vasárnap. A szövetség kiküldött ellenőre is panaszkodott a közönség viselkedésére. A szövetségben készek arra is, hogy megismétlik a tavaly kilátásba, helyezett szigorú rendszabályokat, ha Kolozsvárott nem áll be lényeges javulás. Egy fradista szomorúan jegyezte meg: — Nem lehetett volna ezt már a mi mérkőzésünk előtt elkezdeni ? Győr dicsérete Ikerig zott Grálffy András ajkáról, aki vi- Wicki körúton járt Semtecsi Alajos főtitkárral. A győri kerületben a legnagyobb randót tapasztalták és elmondták, hogy különösen elégedettek a győriek Horváti G .Pállal, a kerületi edzővel. Soaeretnák a k külföldről hazatért kitűnő edzőt véglegesen,rrdeg nyerni a kerület számára. A Losonci AFC érdekes óvása már vitákat is eredményezett, a szövetségben. A Losoncon lejátszott, Husi—LAFC mérkőzést 3:2-re elvesztette a hazai csapat, de megóvta egy állítólagos játékvezetői műhiba miatt. Pusztai játékvezető — az óvás szerint — szigorított (közvetlen) szabadrúgást rugatott a Husj ellen Lénával belőtte a szabadrúgást, de Pusztai nem adta meg a gólt, hanem újabb szabadrúgást rugatott a Rusj ellen, de ezúttal már egyszerű, hivatalosan „közvetett" szabadrúgást. Pusztai szerint azért, mert a szigorított szabadrúgást végző losonci játékost a rúgás pillanatában az egyik ungvári játékos homokkal megdobta. A LAFC szerint ez játékvezetői műhiba és ezért óvnak és kérik a mérkőzésnek 3:3 (!) arányban való igazolását, vagy annak újrajátszását, de ebben az esetben az újrajátszás költségeit Pusztai játékvezető viselje. A LAFC érdekes javaslata fölött megindult a szakvita, de sok mosolyt is fakasztott az a gondolat, hogy a játékvezetőre nézve az állítólagos hibáért pénzügyi következményei is legyenek az esetnek. Ilyen még nem volt. Kohrat Vili a Szentlőrinci AC, azaz Deák csapatának edzője a SzAC idény végi Minden szakmának megvannak a maga rejtett titkai, érdekességei. A kalapos bizonyosan egész sereg érdekes dolgot tud mondtani a kalapkészítés rejtelmeiről, a fazekas a fazékkészítés titkairól. Mi maradjunk a kaptafánál, azaz a labdarúgásnál. Beszélgetnünk egy kapussal a kapuvédés rejtett mélységeiről Vegyük csak bonckés alá ezt a mesterséget. Legelőször próbáljuk megtudni azt a nagy titkot, hogyan is lesz valakiből a kapus. Miért éppen kapus lett és miért nm csatár. Talán úgy születik a kapus, hogy már a bölcsőben azt kiabálja: „Émn pedig kapus leszek, ha addig éllek is" ? Itt van Tóth György, a válogatott kapusa. Kérdezzük meg, mi a véleménye erről a dologról. — Hogy hogyan lettem kapus? — kezdi önmagához intézett kérdéssel Tóth. — Hadd gondolkozzam egy kicsit! Valahogy mindig a kapuba vonzódtam. Már kisgyerek koromban sokat jártam ki a Bástya mérkőzéseire és roppant tetszett nekem, amikor Benedát, Adit Jancsit meg Baumgartent védeni láttam. Természetesen először csak a kerítés repedésein keresztül láttam őket s csak jóval később kerültem a kerítésen belülre. Ekkor azonban már a kapu mögé álltam labdaszedő gyereknek. A legnagyobb boldogságom az volt, ha a mérkőzés előtt, a kapus legzöbb jött ki az öltözőből és én beáshattam a kapuba és védhettem a lövéseket. — No és mindjárt a kapuban is kezdte ? — Bizony nem ott. A szegedi felsőtiszarparti telkeken bizony nem mindjárt engedtek be a kapuba, mert véletlenül a kapusoké volt a labda. A mezőnyben kellett játszanom. Amikor mint ifista az SZTK-ba kerültem, ott is először fedezetet játszottam. Ha jól emlékszem, az SzVSE ifivel játszottunk egyszer és a kapusunk keze eltörött. Én menttem be a kapuba. Akkor 2:1-re vezetett az SzVSE, végeredményben azonban 1:2-re győztünk. Nem tudtak nekem gólt lőni. Ekkor ragadtam véglegesen a kapuban, tehát végeredményben mégis véletlenül lettem kapus, pedig éreztem magamban, hogy a kapuban van az igazi helyem. No de hamarosan bekerültem az SzTK jegybe,’1, majd Dél válogatottjába. Aztán Salgótarjánba vittek, onnan kerültem vissza a Szegedbe. Érdekes, hogy a Szegedben, egy darabig nem tudtam szóhoz jutni Pálinkás miatt. Volt úgy, hogy bajnoki mérkőzésen a mezőnyben játszottam. Az Elektromos elleni egyik mérkőzésem például középcsatár voltam. Azt mondják, hogy mint fedezet kemény és jól fejelő voltam és hogy a mezőnyben is megálltam volna a helyemet, de én letörésének okait magyarázta, majd a következő érdekes bejelentést tette: — A magam részéről levontam az összes következményeket és lemondtam az edzői tisztségről a tegnapi választmányi ülésen. Azoknak, akik azt kiáltották felém, hogy előbb kellett volna, csak azt üzenem, hogy a csapat sorozatos győzelmei után még egészen mást kiáltottak, felém örömükben. Annyira megbántottak, hogy lemondásomat nem is vagyok hajlandó visszavonni. Majd nézzék, mire jutnak, ha azok kerekednek fölül a vezetésben, akiknek a sportmúltja vajmi kevés ahhoz, hogy egy csapatot a bajnokságig vezessenek. Olyan mezőnyben, amilyen a SzAC-é! Sajnálom a játékosokat és Danninger elnököt, de nem tehettem, egyeiket, otthagyom őket. Kohut Vilivel kapcsolatban hallottuk a szövetségben, hogy rövidesen sor kerülhet Deák távozására is a Szerstlőrincből. Ha a SzAC míg nem lesz érdekelve az elsőségért folyó biztos vagyok benne, hogy a mezőnyben sohasem ütöttem volna meg az NB I színvonalát. Mindenkinek egy poszton jön ki igazán a tehetsége. Zsengellér például ,is balszélen kezdett, de most már biztos, hogy az igazi helye valamelyik belső csatárposzton van. Vannak kapusok, akik néha mérkőzés közben szeretnék otthagyni a kapujukat és kimennének a mezőnybe gólt lőni. Nekem nincs ilyen érzésem akkor sem , ha története sok rosszul megy a csapatnak. Az edzéseken, amikor mindenki más helyen játszik, én legszívesebben a jobbszélen játszom, mert ott nem olyan nagy a verekedés. — Mi a legfőbb különbség ön szerint egy mezőnyjátékos és egy kapus között ? — kérdezzük Tóthtól. — Először az, hogy a mezőny, játékos többet játszik a lábával, a kapus viszont a kezével. A másik különbség: a mezőnyjátékosnak inkább szabad hibáznia. Ha a Scapus hibáz, az már rendesen gólt jelent. Az én hátam mögött azonban már rendesen nincs, aki kijavítsa a hibámat. Ilyenkor bizony zörög a háló. Csöngettek... — Milyen érzés az, amikor a kapus gólban látja a labdát? — Nagyon rossz. Különösen akkor, ha az ember a hazai közönség előtt véd. Egy idegenben játszott mérkőzésen valamivel kevésbé rossz érzés. De a legrosszabb válogatott mérkőzésen gólt kapni. — Különösen hetet kapni... — Erről ne beszéljünk— vág közbe Tóth. — Ezt a hetet szeretném minél hamarabb elfelejteni. Node folytassuk: a legrosszabb az ember érzése akkor, amikor úgy érzi maga is, hogy ezt a labdát védenie kellett volna. Itt van például a Vasas elleni mérkőzésünkön kapott két gólom. Mindkettő védhető volt. Abban a pillanatban, amikor beszedtem őket, az jutott eszembe ,Jép nesze neked Gyurka! Most az egész csapat munkája, kárba veszett, mert te egy pillanatra gyenge voltál. Mit kapsz te majd ezért! Hogy fognak szidni érte! A legjobb az volna, ha hétfőn nem is mennél be a hivatalodba. Képzeld el, ha nem is szólnak, milyen arcokat fognak vágni a hivatalnoktársaid.“ Ennél a két gólnál — bevallom őszintén — azért éreztem magam hibásnak, mert ha egyszerűen védem őket, akkor kivédtem volna, én azonban nagy védést akartam csinálni. Sajnos, a legtöbb kapusban benne van az, hogy szépen akar védeni. — Ezt pózolásnak mondják... — Én nem annak mondanám. Az emer az edzéseken, amikor sokkal nehezebb labdákat véd gyors egymásutánban, beidegez magának egy bizonyos testtartást, amelytől a küzdelemben — s bizony a jelek szerint ez hamarosan bekövetkezhet — érvénybe lép az egyik nagycsapatunknak tett szentlőrinci ígéret, azaz félig-meddig kötelez fittségi ére is. Eszerint Deákot ebben az esetben átadják annak a nagycsapatnak, amely a nyáron már olyan komoly ajánlatot tett és kérte a SzAC-tól Deák átadását. A Ferencváros erősítéséről hallottuk az alábbi kis esetet, amelyet minden rosszmájúság nélkül adunk tovább: Hónigberger, a zöld-fehérek hitelezője nyitott be a szövetség pénztári szobájába, ahol bemutatta Vézner Jánost. Gyarmathy Mihály , az MLSz főpénztárnoka örömmel üdvözölte Wéznert , aki vele együtt egyik vezetője volt annak idején a Déli Ajk szövetségnek, majd megkérdezte Wéznertől: — Mit csinálsz te a zöld-fehéreknél ! Honigberger magyarázta meg: — Wézner urat bevonjuk a Ferencváros vezetésébe, erősítésnek. Erre megszólalt oldalról egy halk hang: — Nem kéne előbb talán a csapatot megerősítenetek ! * A szövetség e heti elnöki ülésére egyébként felhivatták a vidéki alelnököket is. Az ülésen — a jelek szerint — fontos kérdések kerülnek szőnyegre. Állítólag a minap lemon- dott budapesti alelnök — akit a szövetség táján ,fekete gróf “mik beidéznek — valami nagy akcióba kez■ tett volt vezetőségi társai ellen. Árpádfy Jenő mérkőzésen is nehéz eltérni és így sokszor a mérkőzésalatt a könnyűnek látszó labdákat is a beidegzett mozdulattal védi, holott talán másképp, egész egyszerűm is lehetne. Node nem minden labda könnyű, amely kívülről annak látszik. A néző nem tudja elképzelni, hogy egy könnyű labdában mennyi pörgés van, vagy az utolsó pillanatban megugrik egy tols fűcsomón és egyszeriben a legnehezebben védhető labda lesz belőle és nem érti, hogyan nem lehetett ezt a labdát kivédeni. • No meg az embernek a magánéletben is vannak napjai, amikor akárhogy akar, nem megy neki, amikor az arany is sárrá válik a kezében, így van sokszor az ember a védéssel is. Egyszer az ember kicsit könnyelmű és mégis minden sikerül, másszor az ember rettenesen akar és semmi sem sikerül neki. A legveszélyesebb előttem a könnyű labda. Az ember az edzéseken hetenkint háromszor annyit gürcöl sokszor a végkimerülésig, hogy a mérkőzésen nagyon biztosnak érzi magát. Ha jön a könnyű labda, azt mondja magában: „No, ez buta könnyű! Hogy is lehet ilyennel engem próbára tenni? Egyenesen megszégyenítő feltételezni rólam, hogy én ezt esetleg beengedem." Aztán az ember egy gondolatot késik és bemegy. — No és hogyan sikerülnek a nagy védések? Hogyan foghatók ki az olyan labdák, amelyekre azt szokás mondani, hogy védhetetlenek voltak ? — A nagy védésekben három■ dolog segíti az embert: 1. az ösztöne, 2. az akarása, 8. a szerencséje. A válogatott mérkőzés előtt az egyik edzés után például Kalmár Jenő 11-eseket rúgott nekem. Sokat kivédtem közülük. Miért? Mert először is figyeltem a testét és a testeseiét, aztán figyeltem a lábmozdulatát és a szemét és ebből a háromból legtöbbször előre tudtam, hogy most hová fog rúgni. Én a 11-esvédés előtt azt a pillanatot is figyelni szoktam, hogy ki mozdul neki a rúgásnak, amikor a játékvezető sípolt és a 11-es pontra mutatott Minden játékos, csaknem kivétel nélkül, egy rejtett pillantást vet arra a sarokra, ahová a 11-est akarja rúgni. Amikor ezt a titkos pillantást észrevettem, akkor nekem már hiába somfordál ide-oda, hiába cselezget, hogy megtévesszen. Végeredményben mégis oda fogja rúgni, ahová, először elhatározta. Itt volt például a 4:4-as Haladás—Gamma mérkőzés. Ezen Gazdag előbb berúgott nekem, egy 11-est, de úgy, hogy előbb nem is nézett a kapura. A második 11-est is Gazdag rúgta, de ekkor már észrevettem, melyik sarkot nézte ki magának. Ki is védtem.. Ki. Répa Pál karp. cím. (T. p. az. B—787) írja: „Kórházcsapat—Ukrán kerületi bajnokcsapat 4:2 (3:0), így álltunk fel: Répa — Rákász, Takács — Szalontai, Hász, Záhorszki — S Ohmara, Fodor, Szekeres, Ruska, Petrovai. Szép játék. Góllövő: Ruska, Petrovai, Hász, Szekeres. Ekkor 4 :1-re vezetett a Haladás. Ha ez a 11-es bemegy, akkor már 5:1 lett volna. A 1:1-es kivédése aztán olyan önbizalmat adott a mieinknek, hogy a végén meg tudtuk menteni az egyik pontot. — Milyen érzés az, amikor „bohócnak", meg „hangyásnak" becézik? — Semnyen. Egyszerűen egyiket sem veszem magamra. A bohóc elnevezéssel csak a B-Közép illet talál, azért, mert nem voltam hajlandó beengedni néhány kedvencük lövéseit. Én azonban azon az állásponton vagyok, hogy a közöségre nem neheztelek, ha kiabál. Elvégre sem otthon, sem a színházban nem lehet kiabálni, hát legalább a futballpályám lehessen. Tény, hogy a kapusokat sokan haágyúsoknak tartják. Ez körülbelül onnan ered, hogy a kapus sok kellemellenséget szerez a közönségnek, ha bakot lő. A jó védést hamarabb elfelejtik, mint a rosszat. Az azonban nem áll, hogy a kapus azért hangyás, mert sokszor vetődik a földre és minden egyes vetődés kisebbfajta agyrázkódással jár. Ez nem olyan agyrázkódás, mint amikor I az ökölvívónak behúznak egy nagyért a fejére. Tessék elhinni, a kapusok I között is vannak rendes emberek, í .Ne vegyék dicsekvésnek, magamat is kénytelen vagyok ezek közé számítani. De Szabó Tónit is ide számítani. Azért, mert Tóni néha fejjel védett, meg hogy szeretett játszani, mókázni olykor-olykor a labdával, még nem tekinthető hangyásnak. A szépen védeni akarás is részben azzal magyarázható, hogy a kapus is játszani akar egy kicsit, ki akarja élni a játékoskedvét. Hogy hogyan fogom■ meg a labdát, azt nem lehet előírni. Minden kapusnak megvan a maga stílusa, mint minden mezőnyjátékosnak. Az egyik egyszerűen dolgozik, a másik szép mozdulatokkal. Miért csinál például Zsengellér annyi léploppot, holott az sokkal nehezebb, mint más egyszerűbb toppolási mód. Azért, mert neki így élvezet toppolni. Én lelkiismeretes kapusnak tartom magam és akik ismernek, ugyanígy... vélekednek rólam. Néha azonban valami megszállja az embert, mint engem a Vasas-meccsen, vagy például az 5:3-as német-magyaron a I. német gólnál. Bizony másképp csináltam volna mindent, ha tudtam volna, hogy mi lesz a következménye. — Azt is mondják, hogy a kapusok szeretnek a közönségnek védeni, — Engem ez a vád nem illethet Eddig tizenegyszer voltam válnyi- stótt. Ebből hétszer külföldön, négyszer pedig itthon játszottam. Budapestétt csak két vereséget szenvedett a magyar csapat, amiéor én védtem, a Scaput. Külföldön, ahol nem ismertek, mindig a legjobb bírálatot kaptam. Sohasem gondolok a közönségre védés közben. — Érzett-e már lelkiismeretfurdalást, amikor egy-egy gólt lekapott? — Bizony éreztem. A Fradi elleni Szent István Kupa mérkőzés után is, de az 5:3-as német-magyar után is éreztem, hogy a vereségbenén is benne voltam. Ez a két mérkőzés hosszú hetekre visszavetett a védésben. — Milyen érzés egy nagy lövést kivédeni ? — Nagyszerű érzés. Noha az ember tudja, hogy a szerencse és az ösztöne segítette, akkor is jó érzés. Node ha egy kapus nagyot véd, abban a képességen, a ruganyosságon kívül rendesen benne van az ösztön is. A kapuban sokszor nincs ideje az embernek a gondolkodásra s csupán az ösztönére van bízva. Aki könyvből tanulja a védést, abból sohasem lesz nagy kapus. Ha egy scapusnak nincs ösztöne és szerencséje, akkor jobb, ha idejében, elmegy a házmesternek. —— Nem bánta meg, hogy kapusnak ment ? — Noha sok keserűségben is volt részem, ttem bántam meg, mert tudom, hogy sok dicsőséget is szereztem védéseimmel a magyar labdarúgásnak. De még többet szeretnék szerezni! Most például a látogatott edzéseken rájöttem, hogy én a klubomban tulajdonképpen nem edzem olyan szívesen és annyit, mint a válogatott edzéseken és ezzel kapcsolatban rájöttem arra is, hogy nekem sokkal többet kell edznem. Hála Istennek, még nem későn jöttem rá.. ALATTA KAPUS Tóth György Csütörtök, 1543 november 13.ssm