Népsport, 1958. június (14. évfolyam, 107-129. szám)

1958-06-01 / 107. szám

Harmincnyolc kiváló sportmunkát végző pedagógust tüntettek ki a pedagógusnap alkalmából Bensőséges kis ünnepség zajlott le szombaton délután az Országos Ifjúsági Sportbizottság tanácstermében. Az el­múlt időszakban kiváló munkát végzett budapesti és vidéki pedagógusok része­sültek kitüntetésben. A kitüntetéseket Sándor László, a Falusi Sportközpont vezetője adta át a kitüntetetteknek. Az Országos Ifjúsági Sportbizottság javaslatára az Elnöki Tanács Gerzovich Józsefnek a Népköztársaság Sport­érdemérem ezüst fokozatát adomá­nyozta. Folytán János, Stamler Imre és Torba Ferenc a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta. Az MTST Galánfi László, Kehidai László, Mészáros Ferenc, Mohácsi László és Mo­noki Béláné pedagógusokat a Sport és Testnevelés Érdemes Dolgozója jelvény­nyel tüntette ki. A KISZ Központi Bi­zottsága Fekete Árpádnak, Kovács Gé­zának, Cs. Szabó Andrásnak és Szerb Józsefnek a Ságvári Endre emlékérmet adományozta. Rajtuk kívül az Országos Ifjúsági Sportbizottság munkájuk elis­meréseként ez alábbi pedagógusokat megjutalmazta: Mogyorós­i Győző, Tóth Sándor, Gyülvészi István, Csorna La­jos, Polgár Sándor, Szilassi Sándorné, Varga Jenő, Harmath József, Szen­teás­i Alajos, Schermann Ede, Patai D. Zsig­­mond, Páli György, Bakonyi Ferenc dr., Tóth Andor, Poprócsi Vilmos, Bíró Bol­dizsár, Bujovszky Béla, Tandó József, Kelemen Mihály, Farkas Pál, Romák Éva, Ablonczi Bertalan, Borsos Jenő, Dabos József és Puskás Tibor. A kitüntetettek nevében Gerzovich József mondott köszönetet és tett ígé­retet a további eredményes munkára. Három világcsúcsot javítottak meg a magyar ejtőernyősök A Magyar Honvédel­mi Sportszövetség ejtő­ernyősei csütörtökön eredményesen kísérelték meg a fennálló éjszakai ejtőernyős világcsúcsok megdöntését. A 600 mé­teres bekötött éjszakai egyéni célugrásban Sztankó János (Miskolc) 3 méter 15 centiméteres átlagot ért el két ugrás­ból, s ezzel a múltnak adta át a szovjet Nikolaj Gyese­voj 1955-ben felál­lított 4.92 méteres világ­csúcsát. Nem sokkal később Gyulai György, Polonyi Lajos és Petőcz Sándor állított fel 13.18 méteres világcsúcsot a 100 méte­res éjszakai csoportos célugrásban. Ez a világ­csúcs azonban csak egy félóráig élt, mert az MHL másik három ejtőernyő­se, Kastély Sándor, Bin­der Lajos és Magyar­ Iván később 8,77 méter­re javította Gyulaiék csú­csát. Az eddig érvény­ben volt világcsúcsot a szovjet Lucsnyekov, Ro­­kov és Szusztrov tartotta 20,18 méteres átlaggal. A három világcsúcs létre­jöttéről készült jegyző­könyvet az MHS hitelesí­tés végett megküldte a Nemzetközi Repülő Szö­vetségnek. Képünk közvetlenül a világcsúcs után készült. Balról jobbra: Binder Lajos, Kastély Sándor, Magyari Iván és Sztankó Mihály. (Melegh György felvétele.) A belgrádi Borba szerint mind a négy jugoszláv csapat tovább megy a DK-ban «­. Kiküldött munkatársunk távbeszélő-jelentése.­­ (Belgrád, május 31.) A jugoszláv lab­darúgó szurkolók figyelme már a stockholmi VB felé fordul. A jugoszláv válogatott már elutazott a világbajnok­ságra, itt Belgrádban­ is sok szó esik arról, vajon hogy állják meg a helyü­ket a VB-n. A Duna Kupa mérkőzések propagálásával viszonylag nagyon keve­set foglalkoznak. Néhány falagasz hir­deti csak, hogy vasárnap délután 17 órakor 2­i­mony­ban lesz a Radnicski— Ferencváros visszavágó DK mérkőzés. Az újságok közül a Borba annak a reményének ad kifejezést, hogy mind a négy jugoszláv csapat túljut az első fordulón. Azt írja, hogy a Radnicski Bu­dapesten nem használta ki a győzelmi le­hetőségeket, s így most minden tudását latba kell vetnie, hogy otthonában győ­zedelmeskedjen. A Politika szerint a Radnicski a jelenlegi legerősebb ma­gyar csapattal veszi fel a küzdelmet Zi­­monyban. Ljubanovics, jobbfedezet azt nyilatkozta, hogy a jugoszláv védőknek elsősorban a gólveszélyes Kertészre és Oroszra kell vigyázniuk. A Ferencváros szombaton délelőtt több mint félórás edzést tartott a mér­kőzés színhelyén. Mindenki edzett. A játékosok tetszését a pálya nem nagyon nyerte meg. Nincs lelátó, s a kis néző­téren mindössze 10—12 ezer ember számára van­ hely. A játéktér füves, s elég jó állapotban van. A fradisták kieső borúlátó hangulatban vannak, az uta­zástól is fáradtak. Úgy vélik, hogy he­lyesebb lett volna repülőgéppel utazni. Belgrádban egyébként nagy a hőség, a hőmérő higanyszála legtöbbször 30 fok fölött van. A nagy forróságot még a zápor sem csökkentette. Sok függ at­tól, hogy melyik csapat bírja majd job­ban a 90 percet erővel. A Ferencváros összeállítási gondja Láng sérülése. Ha Láng nem játszhat, akkor Thomann lesz a jobbhátvéd és Ombódi átkerül bal­oldalra. A Radnicski nem változtat az össze­állításán, s nagyon bízik abban, hogy legyőzi a Ferencvárost, a továbbjut­ó Duna Kupában. Várszegi János A szakvezetők sok hibát látnak még a magyar csapatban A finn sajtó udvariasan dícsér is. Kiküldött munkatársunk távbeszélő-jelentése.­­ (Helsinki, május 31.) A keddi jól si­került edzés után mindannyian érthető érdeklődéssel vártuk a tünkül mérkő­zést. Az volt ugyanis a szakvezetők és a játékosok véleménye, hogy az otthoni előkészítő meccsek feltűnő ideges han­gulata idegenben felenged majd és a játékosok azt adják, amire valóban ké­pesek. Amint a mérkőzésekről adott tudósí­tásunkból ki is tűnhet, válogatott csa­patunk teljesítménye a nagy gólarányú győzelem ellenére sem volt meggyőző, korántsem volt megnyugtató, s ha az ott látottakra akarnánk alapítani remé­nyeinket, úgy egyáltalán nem lehetne okunk derűlátásra. Első idegenbeli szereplésünk tehát nem hozott jelentős javulást. Inkább csak néhány játékos formajavulásáról beszélhetünk. Gondolunk elsősorban Tichyre, Berendire, Sándorra, akik gyorsak, határozottak voltak, duz­zadtak az erőtől és az első pillanattól kezdve a játék befejezéséig fáradhatat­lan akarással játszottak. Az a benyo­másunk, hogy ettől a három játékostól a továbbiakban is jó szereplést várha­tunk. Mindez többé-kevésbé elmondható mindkét kapusunkról is, akiket ugyan nem késztettek képességük teljes kifej­tésére a gyengén, pontatlanul lövő finn labdarúgók, annál inkább próbára tette azonban őket a kapkodó, bizonytalan­kodó, eléggé fejvesztetten szaladgáló hátvédhármas, akik emellett sokszor még a fölényeskedés és túlzott maga­­biztosság hibájába is beleestek. Sem a fölényeskedés, sem a magabiztosság azonban igazán nem­ volt indokolt. Több ízben foglalkoztunk részletesen az otthoni előkészítő mérkőzésekről adott értékeléseinkben hátvédhárma­­sunk feltűnő helyezkedést hibáival, amelyeket a játék egyes szakaszaiban követtek el. Nos, most a könnyű ellen­fél ellen ezek a hibák sokszorosan is­métlődtek, s ez a sor még percekre sem volt­­képe® feljavulni. Ez annál is érthetetlenebb, mert a finn labdarúgók gyorsasága a közepes mértéket sem üti meg és csatársoruk játékának ötlet­­szegénysége soha nem teremtett meg­­lepetésszerű helyzeteket a magyar védelem számára, mégis minduntalan zavarba jöttek. A mérkőzés folyamán legalább öt nagy gólhelyzet adódott Grosics és aku kapuja előtt, mert a turkui magyar védőfal nem betonból, még csak nem is vályogból készült, hanem itt, a fenyőfa hazájában „vékony deszkakerítésnek” tűnt a tátongó hézagokkal. Hidegkúti Nándor mintegy 25 percen keresztül nagyon hasznosan és főleg okosan játszott. Volt néhány olyan megoldása, átadása, amelyet nem­csak látni volt élvezet, hanem átvenni, azokkal kapura törni és belőle gólt lőni gyerekjáték volt a partnerek számára. Aziután a félidő hátralevő részében­­ sem erőltette meg magát. Úgy gondolom, nem­ lesz érdektelen, ha a számunkra nem a legjobban sike­rült turkui mérkőzésről Baróti Lajos szövetségi kapitány rövid összefoglaló véleményét közöljük, amelyet kérdé­sünkre adott: — A finn vegyescsapat, vendéglátóink második garnitúrája nem késztette ko­moly ellenállásra a mi csapatunkat, s ez volt részben az oka annak, hogy főleg védelmünk sokat könny­elmüsködött — mondotta Baróti Lajos, majd így foly­tatta: — Csapatunk játékfelfogásában jelentős mértékű kényelmeskedés volt tapasztal­ható, ugyanakkor nem láthattuk minden játékos részéről azt a lelkesedést, amely­nek a motor szerepét kellene betölteni, s amely az edzéseken megfelelően műkö­dik. „ Teljesen érthetetlennek tartom, hogy az egyes csapatrészek között még mindig nincs meg az összhang. Sőt, azt tapasztaljuk, hogy a játékosok a pályán eléggé ingerlékenyek egymás­sal szemben, aminek okát egyelőre még nem tudtuk felfedezni. — Mindezeken felül a fő akadályát a jobb és folyama­tosabb játéknak abban látom, hogy sok az egyénieskedés. Több játékos a jó egyéni teljesítményre törekszik, s ez az öncélú játékfelfogás egyik jelentős gátja a jobb csapatmunka kialakításának. " Hétfőn Helsinki válogatott csapata sok­kal nagyobb játékerőt képviselő együttes lesz, amely mint ismeretes, egyenlő a finn válogatottal. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy a mi csapatunk, amelyben valószínűleg lényeges változás nem lesz, sokkal jobb játékot fog nyújtani, mint legutóbb — fejezte be nyilatkozatát Ba­róti Lajos. Péntek délután Szipka József elvtárs, finnországi követünk fogadást adott a labdarúgók tiszteletére. A fogadáson a meghívott vendégek között megjelentek a Finn L­ab­darúgó Szövetség, a minisz­térium mellett működő Állami Sportbi­zottság, az atlétikai, a női torna, az asztalitenisz szövetség vezetői, továbbá a TOL, a Finn Munkás Sportszövetség vezetőségének tagjai, a Finn—Magyar Baráti Társaság vezetői. A meleg, ba­­ráti hangulatban lefolyt fogadás után mozi­látogat­ással fejeződött be a pénteki nap. A szombati napot játékosértekezlet vezette be, amelyen Baróti Lajos szö­vetségi kapitány a csütörtöki, mérkőzé­sen látottakat értékelte, majd kifogás tárgyává tette, hogy hiányzik a csapat játékából az akarat, a lelkesedés, nem igen érezni, hogy az együttes minden, tagja együttesen minden akarását bele­adná a játékba. Egyet kell érteni Baróti Lajos meg­állapításaival, azonban meg is kell ke­resni a módját, hogyan tehet ezt a hangulatot, ezt a beállítottságot alap­vetően megváltoztatni. Ha az előidéző okokat keressük, észre kell venni, hogy a 22 játékos közül legalább 8 teljesen biztosnak látja he­lyét a csapatban, a többiek közül pe­dig kilencen olyan tartalékjátékosoknak tekintik magukat, akikre úgysem ker­­ül sor, akik csak azért vannak itt, hogy teljes legyen a létszám. Az előb­biekben az elégedettség érzése az uralkodó, az utóbbiak pedig eléggé lehangoltak belülről, ha ezt nem is mutatják. Fel­tétlenül változtatni kell tehát ezen a hangulaton, ezen a felfogáson, ami azonban nem könnyű feladat. Bizo­nyára erre célzott a szövetségi kapi­tány is, amikor a szombati játékos­­értekezleten a többi között kijelentette: — Nehogy azt higgye valaki, hogy a csapaton nem lehetséges a változtatás. Lehetséges, hiszen közöttük és azok között, akik még nem jutottak eddig szóhoz, játéktudásban nincs is különb­ség — akarat és lelkesedés dolga, ki kerül be majd a VB-n szereplő váloga­tott csapatba. Úgy gondoljuk, ez a világos beszéd jó hatással lesz a csapat minden egyes tagjára és fel fogja oldani azt a han­gulatot, amely a legutolsó napokban uralkodott el. A szombati edzésen az volt a be­nyomásunk, hogy a játékosok neon vol­tak valami frissek, örömmel láttuk viszont, hogy Bozsik már­ nemcsak gim­­nasztikázott, hanem futott is, sőt öt percig játszott is. Annál sajnálatosabb, hogy Friedmanszky izomhúzódása sokkal kellemetlenebb, mint ahogy az első napon gondoltuk. Botár Zoltán dr. véleménye szerint újabb párnapos pihenőre van szüksége, mert ma, ami­kor az edzésen megjelent, újból fájdal­mai voltak és nem is erőltette a moz­gást. Azok a játékosok, akik nem kapnak helyet a hétfő délutáni mérkőzésen, vasárnap délelőtt 11 órakor barátságos mérkőzést játszanak a Padlopojak Lap­­peenranta N­B II-s csapatával a kápulai sporttelepen. Erre a mérkőzésre a magyar csapat a következő összeállítás­ban ált fel: Ilku — Kárpáti Szigeti, Lakat — Bozsik, Kotász — Bencsics, Lábos Monostori, Vasas, Fenyvesi. A mérkőzés edzésjellegű és időtartama kétszer 35 perc lesz. A hétfői mérkőzést hatalmas plakátok és laphirdetések Finnország—Magyaror­szág mérkőzésnek hirdetik, a két csa­pat­­ vezetői azonban ismételten leszö­gezték, hogy a találkozó, mint abban eredetileg megállapodtak. Budapest—Helsinki­­ válogatott találkozó­ n lesz. Baróti Lajos szövetségi kapitány­­ a következő csapatot jelölte ki a hétfői­­ mérkőzésre: Grosics — Mátrai, Sípos, J Sárosi — Szojka, Berendi — Budai II, Hidegkúti, Tichy, Bundzsák, Sándor,­­ Tartalék: Ilku, Kárpáti, Bozsik, Vasas,­­ Fenyvesi. A megállapodás szerint ka­­­­pust végig, három mezőnyjátékost pe­­­­dig az első félidő befejezéséig lehet cse­­­­rélni. Az előjelek szerint a tartalék­­a játékosok legtöbbje a II. félidőben­ ját­­­­szani fog. A mérkőzést az Olimpiai­ . stadionban tartják meg.­­ A finn válogatott csapat a következő­­ összeállításban játszik: Vilermo — Paik­­kinen, Lehtinen, Haahti — Lahtinen,­­ Rautiaiinen — Ahmala, Kankonnan,­­ Forsgren, Heinonen, Vilppunen. Lehet­­­­séges, hogy helyet kap a csapatban , Rytkönen, aki jelenleg a franciaországi Toulouse I. osztályú csapatnak a tagja , és most szabadságát tölti hazájában. A­­mérkőzés iránt az érdeklődés elég nagy, , 20 000 nézőt várnak, ami labdarúgó­­­ mérkőzésen itt Finnországban igen je­lentős számot jelent. A finn sajtó­ ­ nagy cikkekben foglalkozik a turkui­­ mérkőzéssel. A Helsingin Sanomat „Má­­s gyár csárdás’’ címet ad a tudósításnak,­­ amelyben elmondja, hogy a magyar­­ válogatott annak ellenére, hogy keve­­­­sebbet mutatott, mint az olimpiai baj­­t nők, jó leckét adott a finn válogatott­­­­nak. A magyar csapat komoly ellenfele csak a szokatlan hideg és a szél volt. A Kansan Uutreet ,,A magyarok edzést tartottak a finn válogatottal” című cik­kében Tichy pompás játékát emeli ki és megállapítja, hogy a II. félidőben csak edzésszerűen játszottak a finnekkel, fia Uusi Suomi „A magyarok könnyen győzték le ügyetlen csapatunkat". Ez­ volt a címe a tudósításnak, amelyben azt írja, hogy a magyarok csaknem olyan jó játékot mutattak be, mint hat évvel ezelőtt az olimpián. A csatárok gyor­sak és technikásak, de hiányzik belőlük az előző csapat labdabiztonsága. Sokkal nagyobb arányban is győzhet­tek volna. Az Illa Sanomat című esti lapban nyi­latkozik Lehtonen nevű finn sportve­zető, aki legutóbb végignézte Buda­pesten a Magyarország—Jugoszlávia válogatott mérkőzést. Véleménye sze­rint a magyar csapat most lényegesen jobban játszott, mint Budapesten a jugoszlávok ellen, azonban ez kevés ahhoz, hogy a világbajnokságon jól megállja a helyét. Sokat kell javulnia, ha ott jól akar szerepelni. Tabék Endre Piros rózsa lesz Takács asztalán... Angyalföld legszélén, a Jász utca végében áll az általános iskola épü­lete. Nagy ablakain beözönlik a má­jus végi napsugár. Kora reggel van és ugyancsak szaporázzák lépteiket a bejárat felé a kisleánykák. A friss szellő pajkosan lobogtatja a virágos, színes kis szoknyácskákat. Előttem is halad egy kis csoport leányka. Ne­vetgélnek, beszélgetnek. Egy kis szöszke azt kérdezi társaitól: — Ti milyen virágot vesztek a tanító néninek a pedagógusnapra? Egy kis barna így válaszol: — Azt mondta anyukám, hogy mi csupa piros rózsát veszünk. — Érdekes, mi is azt akarunk — e­l­­vitélik egyszerre hárman is. Megszólítom őket. s­ Szeretitek a tanító nénit? A leánykák meglepődnek. Kissé zavartan méregetnek tekintetükkel. Legelőször a kis szöszkének jön meg a bátorsága: — Hajjaj, de még mennyire, pláne a Sárika nénitt — Az kicsoda? — Tetszik tudni, az tanítja a tornát. Erre azután a többinek is meg­ered a hangja: — Ma is lesz tornaóránk! — mondják egyszerre ketten is. A gyerekek ugyancsak meglepőd­nek, hogy én is betérek velük együtt az iskola kapuján. Az egyik elfojtott hangon súgja társainak: — Gyerekek, lehet, hogy ez egy szak­­felügyelő bácsi... Néhány perc múlva szemtől-szembe állok Sárika nénivel, azaz Takács Ti­born­éval. Szelíd, komoly tekintetű asszony. Amikor megtudja, hogy újságíró vagyok, élénken szabadko­zik: — Megmondom őszintén, én még so­hasem nyilatkoztam és nem is szeretek. Vannak nálunk tapasztaltabb kartár­sak, talán inkább azokkal szíveskedjék beszélni. Ugyancsak meglepődik, amikor elmondom, hogy én már mindent tudok róla. Ugyanis mielőtt elindul­tam az iskolába, beszéltem Takács Jenővel, a XIII. kerületi tanács elnök­helyettesével. Valaha maga is peda­gógus volt és nagyon jól ismeri a kerület pedagógusait, különösképpen a testnevelőket, mert azok segítik a kerületi sportiskola munkáját. — Hallottam — veszem át a beszéd fonalát —, hogy az iskola leány-tornász­csapata megnyerte a kerületi, a területi és a budapesti versenyt. Ez bizony nagy dicsőség. Takács Tiborné elpirul és úgy há­rítja el a dicséretet: — A gyerekeken múlt. Ügyes kis­leányok és úgy veszem észre, szeretik a tornát. Ebben a pillanatban megszólal a csengő. Kezdődik a tanítás. Takács­­né búcsúzik, mert várják a gyere­kek. Nincs több idő a beszélgetésre és abban állapodunk meg, hogy majd tanítás után ismét találko­zunk ... Délután a lakásán keresem fel a Takács-házaspárt. A férj, Takács Ti­bor dr. sebészorvos a Szabolcs utcai kórházban. Valaha maga is tornász volt, bajnokságot is nyert csapatban. Igen barátságos férfi, a szeme állan­dóan mosolyog. — Derék kis­asszonyka az én felesé­gem — mondja érezhető melegséggel. — Azon csodálkozom, hogy nem fárad el sohasem. Legalábbis nem panaszko­dik. A délelőtt fáradtságát itthoni mun­kával piheni ki. Délután a sportiskolá­ban foglalatoskodik. A torna tudomá­nyába vezeti be az angyalföldi kislányo­kat. Erre Takácsné veszi át a szót: — De te se szerénykedj és mondd csak el, hogy te is segítesz nekem. Amikor ráérsz, mindig elkísérsz és még a gyakorlatokat is bemutatod a gyere­keknek. Takács Tibor felnevet: — Ezt azért teszem, mert nekem is jólesik a kórházi levegő után egy kis mozgás. Nyílik az ajtó és egy tíz év körüli szőke fiúcska lép a szobába. Nem is kell mondani, hogy a Takács-házas­pár fia, mert szakasztott olyan, mint az apja. — No, itt a tornászutánpótlás jegy­zem meg. A kisfiú a fejét rázza és úgy sza­badkozik: — Nem nagyon szeretem a tornát, csak annyira, amennyire muszáj. Most az édesanya veszi át a szót: — Ugye, milyen érdekes, egy tornász­házaspár fia nem nagyon szeret tor­názni. Pedig megígértem neki, hogy minden kézállásért egy forintot kap. Sajnos, nem nagyon gyűlnek a forin­tok. Az édesapa veszi védelmébe a fiát. — De azért nagyon szereti a sportot, eljön velem mindig a sportesemények­re. A sportiskolán pedig ő az egyik „főpontozóbíró". Ifjú Takács Tibor sem hagyja ma­gát. Focizni viszont nagyon szeretek! Ahogy beszélgetünk, úgy érzem, megtelik a szoba valami kellemes melegséggel. Az a fajta melegség ez, amelyik a szívekből szokott áradni. Jó helyre kerülnek majd azok a piros rózsacsokrok, amelyeket Ta­kács Tiborné kap majd a gyerekek­től a pedagógusnapon ... Tari István A FALUSI SPARTAKIAD KÉRDÉSEI Néhány jó tanács a röplabdázóknak Gyakorlat teszi a mestert — tartja a régi magyar közmondás. Érvényes ez a sportra, érvényes minden sport­ágra is. Edzés nélkül nem lehet jó eredményeket elérni. Labdasportban — így a röplabdában — az edzés azonban nemcsak magából a játékból, sőt egyes időszakokban elsősorban éppen nem a játékból­­áll. Játék köz­ben az egyes elemeket nem lehet meg­felelően gyakorolni, kevésbé lehet csi­szolni a technikát. Az elmúlt évben végignéztem a spartakiádi döntőjének egy-két mérkő­zését. Látszott a játékosok mozgásán, hogy nem idegződtek be a helyes moz­dulatok, sokszor nem a megfelelő megoldást választották. Nyilván­valóan sokat játszottak és keveset gyakoroltak az edzéseken. Pedig a legkiválóbb zongorista is naponta skálázik — a legegyszerűbb gyakor­latokat végzi, hogy utána a legbonyo­lultabbat is meg tudja oldani. Röp­labdában a skálázás, a labdakezelés. Ez egyetlen edzés műsoráról sem maradhat el. Általában helyes, ha először pontosan igyekeznek egymás­nak adogatni a labdát a játékosok — természetesen ügyelve arra, hogy a kéz és láb munkája összhangban legyen. Utána gyakorolni kell a labda visszaadását nehezebb helyzetből is s nem szabad megfeledkezni az ütések védéséről, s az egymásra ütésről sem.A röplabda ABC-hez tartozik a nyitás és a nyitásfogadás. Lehet egy­szerre is gyakorolni mindkettőt, a csapat egyik fele nyit, a másik fele pedig fogadja a nyitásokat. Arra kell ügyelni, hogy minden játékos száz százalékos biztonsággal nyisson alul­ról, a képzettebbek pedig gyakorol­ják a támadó nyitásokat is. Ahogy a labdarúgásban a góllövés, ugyanúgy röplabdában a leütés okozza a legtöbb örömet. Ezt általá­ban szívesen gyakorolják a játéko­sok, úgy, mint a labdarúgók a kapura lövéseket. Kell is gyakorolni, de össze kell kapcsolni a feladás gyakor­lásával. A legtöbb csapatnál az a szokás, hogy a jó labdakezelésű játé­kosok beállnak feladni, a többiek pedig ütnek. Ez nem helyes. A leütők­­nek is meg kell tanulniok feladni, a feladóknak pedig kell tudniok ütni is. A leütés gyakorlását össze lehet és kell is kapcsolni a sánccal. Jó sánc nélkül nincs jó csapat. Először egyen­­ként, azután párosával lehet tanulni a sáncolást. Ezt a technikai ABC-t általában min­den edzésen ajánlatos „elmondani". Ezután következhet a játék, ahol a tak­tikai megoldásokat lehet gyakorolni. A játéknál lehetőleg mindig ugyan­azok a játékosok szerepeljenek egy­más mellett, mert röplabdában is fon­tos az összeszokottság. A cserejátéko­sokat is be kell illeszteni a csapatba, ők is ismerjék pontosan feladatkörü­ket és ismerjék partnereiket is. A legnehezebb probléma, amit azonban meg kell oldani: az edzőkér­dés. Edző nélkül nagyon nehéz előre­haladni. Szükség van valakire, aki kí­vülről figyeli a játékot, figyelmezteti a játékosokat a hibákra és rávezeti a helyes megoldásra. Szakképzett edző természetesen nincs sok faluban, de mindenütt akad valaki, aki jól ismeri a szabályokat, látott már színvonalas mérkőzéseket. Nem jó megoldás, ha a legjobb játékos az edző. Belülről m­ás távlatból nézi az ember a játékot, mint kívülről. A csapat legjobbja se­gítse a többieket, mutassa meg, mit hogyan kell csinálni, de az edző más valaki legyen. Hetenként egyszer elmé­letileg is jó foglalkozni a játékkal. Mindenkinek pontosan kell ismernie a szabályokat, a játékrendszert, az egyes taktikai megoldásokat, értenie kell el­méletileg is a röplabdát. A röplabda a pályakérdésben a sze­rencsés sportágak közé tartozik. Nincs olyan falu, ahol ne akadna 9x18 mé­teres sima terület. Középen kifeszíte­nek egy hálót s máris játszhatnak a csapatok. Szinte mindenütt mód van arra, hogy űzzék ezt a sportágat, amely arányosan fejleszti a testet, megmozgat minden izmot, növeli az ügyességet, a gyorsaságot, a rugal­masságot. Rendszeres edzéssel minden faluban mód nyílik arra is, hogy a csapat bekerüljön a spartakiád leg­jobbjai közé. Benke Attila, 60-szoros röplabda-válogatott Barátságos labdarúgó-mérkőzés Szegedi EAC —Dorozsmai SE 8:0 (3:0). Szeged. A SZEAC Hódi (Mészáros) — Bénák, Portörő, Vass — Rábai, Janka — Polyvás, Török, Baráth, Nemes, Pető összeállításban szerepelt. Idöntént jól játszott az NB I-es csapat. G: Török, Baráth (2—2), Rábai (2, egyet 11-enből), Pető, Nemes.

Next