Népsport, 1967. augusztus (23. évfolyam, 152-173. szám)
1967-08-01 / 152. szám
t külön feljegyeztük Egy kockázatos ásásnál jobb egy gyengén sikerült lövés is. A Népstadionban Fister rosszul sikerült lövését Farkas utolérte s helyzetet teremtett Vidáts számára. Ki számított erre?! — védekeztek az MTK védői. „Azt hittük 10 méterrel mellé megy a labda.Kell ennélmeggyőzőbb bizonyítás?!... AkliÓSCI Szifra Miki 3 góllövőlista élcsoportjában tanyázik, bizony alig kezdődik el játék, más két testőrt is kap az energikus csatár, így volt ez a Szeged ellen is. Mégis, már az első félidő elejéin egy percen belül kétszer is a kapufát találta el a középcsatár. A harmadikesetben is a kapufát érte Szurgent lövése. Csakhogy akikor befelé pattant a labda... A SZilsánk félreérthetetlenül kimondja, hogy csak a szándékos kezezés büntetendő. Vasárnap a Pécs—Eger mérkőzés 84. percében az egri Kiss fordulásból, nagy erővel vágta ki a labdát kapuja előteréből. A villámgyors labda azonban a kezét is érintette. Szándékosságról szó sem lehetett, Magyar Z. játékvezető mégis büntetőt ítélt. Ezzel döntően befolyásolta a mérkőzés eredményének alakulását. Nagy meglepetés születt?!TM ha a csapatok kihasználták volna a femnállkozó helyzeteiket. A győrieknek egy volt, azt Varsányi elügyetlenkedte. (A két győri gól nem helyzetből adódott, azokba besegített Aczél is.) A Dunaújváros viszont négy szinte százszázalékos helyzetet hagyott ki. Veszélyben vett a több éves hazai veretlenség Újpesten. A 70. percben Kalmár egyedül indult el a félpályáról, kicselezett több védőt, kapura tört s amikor már csak Szentmihályival állt szemben, nyolc mér s terről a bal sarok mellé gurított. Történt mindez 2:1-es csepeli , vezetésnél... Szombaton öt óra, 23 perckor született az őszi idény elsőgólja. Kocsis, a Bp. Honvéd zömökcsatára helyezte el a szombathelyi kamu bal alsó sarkába. Bizonyára emlékezetes marad ez a támadó számára. Nem beszélve .Szánkóról. Ő még négyet kapott utána. A csapat indult bemelegíteni, az első, Bozsik József intelmei pedig még a folyosón is elkísérték a labdarúgókat: — Mozogni, mozogni, állandóan mozogni, labda nélkül is . . . Majd amikor elmentek, magyarázatképpen hozzáfűzte: — Azt hiszem ez a legkevesebb c amit kérhetek. Mármint a labda nélküli játékot. Az edzéseken rengeteget gyakoroljuk a helycseréket, a gyors váltásokat s az utóbbi időben már van is látszata. Lényegesen gyorsabb, mozgalmasabb a csapatjátékunk, sok helyzetet dolgoznak ki a támadók. Az más kérdés, hogy döntő helyzetekben néha méterekre pattan el a labda a lábaktól, s a legkecsegtetőbb alkalmakkor sincs meg a kellő higgadtság, nyugalom.. Egyébként mindezt majd látni lehet ma is. Mindjárt... A labda nélküli JÁTÉK igaza lett. Valóban sokat mozogtak a csatárok, szemlátomást tudatosan , labda nélkül is. A balszélső Vági hol a jobbösszekötő helyén bukkant fel, hol a jobbszélen. De ilyenkor a helyén is volt mindig valaki. Vagy Komora, vagy Tóth Kálmán. Kocsis is megfordult sok poszton. Meg a hátvédek helyén is. De igen sok volt a technikai hiba, a rossz labdakezelés, a pontatlan átadás. És hiába voltak meg a helyzetek, a döntő pillanatban valóban méterekre elpattantak a labdák a lábakról. Később, az első gól után lehiggadtak a piros-fehérek. Jobban összpontosítottak s továbbra is mozogtak, mozogtak, labda nélkül is. A labdanélküli játék egyszerű de fontos taktika. Ezzel már nyerni lehet. Miint Kispesten .. . . Kis csapatok nagy napja! Az őszi idény rajtja a Dávidok ünnepe volt. A Tatabánya pontotadott a bajnokságra törő zöld-fehérektől, a Pécs a 84. percben otthonában pontosztozkodásra állt az Egerrel, a Dózsa a 86. percben rúgta az egyenlítő gólt a Csepelnek és az ETO — most már nekik is kijár a megtisztelő rang — csak igen-igen verejtékezve fektette kétválra a Dunaújvárost. Ezeket a meglepő eredményeket lehet a Góliátok szemüvegén keresztül is nézni, hiszen itt is, ott is ők támadtak többet edzőik azt mondják: pechünk volt! De miiért nem sikerült Albertnak, Vargának, Dunainak, Benőnek, Győrfinek, Varsányinak, Dunai dunaik, Dakának tehát azoknak a csatároknak több helyzetet összehozni és befejezni, akiktől joggal lehetett volna előzőleg várni, hogy gyorsan eldöntik a mérkőzés sorsát? Erre szeretnénk most feleletet keresni, ezért vizsgáljuk a történteket a Dávidok szemszögéből. Tatabányán hármas fedezék A nyári szünetben több Vasas és Dózsa vezető, játékos nyilatkozta, hogy sok függ attól, sikerül-e a Tatabányának az első fordulóban „elkapnia” az utcahosszal vezető FTC-t?! A tatabányaiak nem örültek ennek a kinyilvánított bizalomnak. — Csak feldühösítik a Fradit, felhívják a figyelmét az esetleges veszélyre... Ha már a mi vonatunkon is akartak utazni, legalább hallgatnának! — mondották, de hozzátették. — Persze azért megpróbáljuk! Többet tettek ennél. A taktikájuk egy kötéltáncos mutatványhoz hasonlított. Feladták a pálya középső harmadát és ezzel lényegében elvállalták, hogy a mérkőzés nagyobbik része a 16-osuk körül zajlik majd le. De bíztak Horváth bán akire Albert őrzését bízták, a tömörülő védők mögött söprögető Kovács 1-ben, s nem utolsósorban a Geléiben. Nehéz kilencven percük volt! Részben azért, mert Kovács II. különösen az I. félidőben nem tudta zavarni a sokat mozgó, jobb oldalra is átjövő, ügyesen előkészítő Rákosit, de hátul is hibák csúsztak az emberfogásba. Végeredményben azonban mindig akadt valaki, aki segíteni tudott, s Geleinek valóban nem lehetett a 16-oson kívülről gólt lőni. No, meg a szerencse is segített! .. • Fegyelmezettebb volt, taktikailag ötösre vizsgázott a Csepel A Megyeri úton majdnem ledőlt egy lélektani bálvány, nem sok hiányzott ahhoz, hogy hosszú évek óta először vereséget szenvedjenek otthon, bajnoki mérkőzésen a lilák. Amíg a játékosok bemelegítettek, Keszthelyi Mihály, a Csepel edzője nagyon szerényen nyilatkozta: — Persze védekezni fogunk... S beérnénk a tisztes vereséggel. Kilencven perc múlva Báróti Lajos őket dicsérte: — Fegyelmezettek voltak, és a nehéz pillanatokban is helyén volt az eszük... Itt is a saját erőt helyesen felmérő taktikai tervnek a kidolgozása volt az első lépés a siker felé. Két megbízható, magas játékost, Faludit és Kandit állították Dunaira és Benére, hogy a góllövőlista vezetőjével szemben a fejelésben se legyenek hátrányban, Benét pedig elölről, az ívelt indításoknak a lehetőségét lezárva tudják fogni. Ugyanakkor Rottenbiller a Göröcsöt zavarta. Ezzel lényegében kihúzták az újpestieknek három „méregfogát”. Mert Kuharszki most nem sok vizet zavart, s a két szélső sem tudott primhegedűssé előlépni. Baróti nem nézte tétlenül együttese szárnyszegett vergődését: a II. félidőben Zámbót és Fazekast hátravonta a pálya középső harmadába, Dunait és Benét pedig kivitte az oldalvonalak mentére, hogy így utat nyisson a középen, hátulról felfutók előtt. De a Csepel is váltott? Benét és Dunait a két szélsőhátvéd vette át, s mivel a játék súlypontja a félvonal felé tolódott, Kandi és Faludi hatásosan tudta segíteni a támadásszövést is. Ebben az időszakban lőtt Losonczi kapufát, és ekkor szerezték meg a vezetést. Önbizalom, töretlen küzdőszellem A labdarúgás történelmében sok emlékezetes példát lehet felhozni annak bizonyítására, hogy az egészséges önbizalom, a saját terveknek feltétlen elfogadása, tizenegy ember töretlen küzdőszelleme nagy dolgokra képes. De ezt nem lehet eleget ismételgetni! Vasárnap a Tatabánya, a Csepel, mérkőzésük nagy részében az Eger és a Dunaújváros is önmagát múlta felül, pedig az egyhónapos szünet alatt ugyebár szakmailag nem sokat fejlődhettek... Milyen jó lenne, mennyivel érdekesebbé válna a bajnokság, ha például néhány Újpesti Dózsa játékos nem érdemelne feddést azért, mert 30 fokos melegben, száraz mezzel jön le a pályáról, ha az MTK fiatalai nem adnák fel előre a mérkőzéseket, s ha vasárnap hősei továbbra is ilyen példamutatóan állnának helyt! A fák mm nőnek az é... A Győr—Dunaújváros mérkőzés előtt igen derülátó hangulat uralkodott a nézőtéren. „Ma is megrágjuk minimum az ötöst!” — ez volta győri szurkolóik egyöntetű véleménye. . .Tisztes vereségre számni tűnik!” — vélekedett szerényen a dunaújvárosiak sportköri elnöke, Marcs Oszkár. A találkozó azután a szerénységet igazolta. A Dunaújvárosi Kohász nagyon elszántan küzdött és az első kijózanodás akkor érte a győrieket, amikora 12. percben Márits a lövése bent táncolt Tóth hálójában. Ilyenekhez a győriek bizony nem szoktak hozzá, hiszen a jelenlegi bajnoki érvben, hazai pályán ez volt a második gól, amit kaptak. Aztán ha keservesen is, megfordították a mérkőzés állászát és bizony az utolsó negyedórában , a mérkőzés előtt oly optimista nézőik sűrűn jó het ett ak. .. Bár már csak vége volna!” Pedig Győrött sem történt más,mint amit már jó néhányszor az élete igazolt. Mint ahogy a hegyek megett várnák völgyeik, olyan, törvényszerű az is, hogy labdarúgó- csapataiknál, még klasszus csapatoknál is előfordult, hogy ragyogó sorozat után visszaesés következek. Győrött is ilyen visemesé® volt észlelhető vasárnap. Ez pedig nem coda A győriek a tavaszi idény befejezése utáni kéthetes teljes pihenőt tartottjaik és július 10-én kezdték el felkészülésüiket az őszi idényre. Az őszi rajt előtt, húsz nap alatt 5 mérkőzést játszottak, köztük 4 MNK-találkozót. A győri együttes tehát négynapontként lépett pályára, többnyire komoly, tétremenő mérkőzéseket játszott, és az sem közömbös, hogy mindezeket minden alkalommal 30 foktos melegben. Nem csoda, hogy vasárnap már nem elkerült mindezt végrehajtanjuk, amit korábban. Lelassult a csapat, akadozott a csapatjáték, nem szerültek a lövések. Mindezek ellenére mégis győztek! Ha másnak nem, hát ennek se örülhetnek! lawaHHBIBB KAPUSOKRÓL Parádés napja volt néhány kapusnak vasárnap. Kár, hogy a filmez aleg nem örökíti meg bravúrjaikat, csak azok emlékezetébe él majd egy-egy nagy védésük, akik szemtanúk voltak. Nagyon érdekes az is, hogy kapuvédőink közül ketten romosak a háló őrzésében szereztek érdemeket, hanem még a góllövésben is. Védések és pólók döntő pillanatokban — ezzel a címmel, gondolattal pergetünk most vissza olyan eseményeket, amelyeknek szereplői kapusak voltak. . nem: 13. PDOC. 0T6.-UTOSÍ gyeremény: 0:0. Almás a sípjába fúj, s a hazai szurkolókban meghűl a vér, mert a 11-es pontra mutat. Lárma, szitkozódás a nézőtéren. Reklamálás, idegeskedés a pályán. A nyurga szegedi balszélső, Vass felkapja, s a 11-es pontra helyezi a labdát. Látszik, hogy ő sem valami nyugodt. De Tamás igen. És az idegállapot a ll.ee pillanatában ugye döntő? Most is az. Vass helyezi a labdát, de a lövésben nincs erő. Tamás rugóként vágódik el a földtől , és hárít. Ilinoeé 65. perc. 2:1-re ve-Wispes*. ^ a Csepel. Wottava kezezést lát, sípol. 11-es. Solymoes fut előre, egy néző hátat fordít a pályának, s így dohog: „ősszel a diósgyőriek ellen mellé rúgta ... Pixit, Pix! nehogy elhibázd ..Lendületesen rohan a labda felé, látszik, hogy nagy erővel rúgja majd. Azt is teszi, de ő meg nem helyezi eléggé, s oda rúgja ahová szokta — a jobb sarokra, s ezt Fatér se tudja, vagy megérzi, mert vetődve kiüti a labdát, ölelik, csókolják. Révre 84. perc. 1:1. 11-es a pécsi Dózsa javára, öröm és keserűség. Az egriek majdnem sírva fakadnak. Rapp viszont mosolyogva fut előre. Minden pécsi játékos természetesnek tartja, hogy ő rúgja a büntetőt. Be is vágja a bal sarokba, erőből, csak úgy füstöl. Négy perccel később újra 11-es. Rapp most egy csellel becsapja Paippot, ő most is helyezi, de a — másik sarokba. És ez 1:1-ből — 311 lesz. Arról persze senki nem beszél, hogy Rapp nemcsak a 11-esek védését, hanem a végrehajtását is sokat gyakorolja az edzéseken. Nem hiába. Salgótarján, Ujpert a 16-oson belül felvágja Jecket. Nincs vita, amikor Emsberger is így ítéli meg. „Gabi" — kiált valaki. De nem szükséges, mert Török, felteszi a kezét, mint aki felül, várjatok meg, mert jövök. Nem sokat teketóriázik, nagy nyugalommal a léc alá küldi a labdát. Most már 1:0. Géczi és Papp nem védett ki 11-est, nem is talált hálóba, de döntő pillanatokban nekik is helyén volt a szívük. Sokan látták a tv-ben, amikor Gelei a levegőben úszva kiütötte Varga Zoli erős, csavart lövését, vagy amikor Albert lövését kaparintotta meg. És Gécziit, amikor a levegőben úszva kiütötte Dell félmagas bombáját. Még a pécsiek is tapsoltak, amikor az egri Papp Bakalinról lőtt labdáját bravúrral védte.Ha most a filmet tovább pergetnénk, bizonyára arról tanúskodna, miként készülnek, edzenek, gyakorolnak a kapusok, hogy néhány nap múlva újra számot adhassanak felkészültségük-rbe. Az NB további menetrendje Szombaton három NB I-es, két NB I B-s mérkőzést rendeznek Hétfőn délután a szövetségi képviselők rögzítették a hétvégi prograioot. Szombaton három mérkőzés lesz az NB I-ben: Csepel—Tatabánya, Szeged —Vasas, (ezt a mérkőzést a táv közvetíti) és MTK —Bp. Honvéd. Ezen a fordulón a kezdési idő 16 óra. A nagy sikerű magyar filmvígjáték felújítása BEMUTATÓ: AUGUSZTUS 3 .. Vasárnapi műsor így alakul: Ferencváros— Győr, Népstadion, Dunaújváros—Salgótarján, Dunaújváros, Eger —Diósgyőr, Eger, Szombathely — Újpesti Dózsa, Szombathely. A Komló —Pécs mérkőzés elmarad. Valószínűleg szeptember 20-án játsszák le a találkozót. de Az NB I B-ben is elkezdődik az idény. Szombaton kerül sor a Szállítók — Egyetértés és a BVSC — Dorog mérkőzésre. A vasárnapi program: Oroszlány —Bp. Előre, Autóbusz — Debrecen, Miskolci VSC—Ózd, Pécsi Bányász — Székesfehérvár, Kecskemét— Nyíregyháza, Várpalota—Ganz- MÁVAG. A Budafok —Bp. Spartacus mérkőzést elhalasztották. A Bp. Spartacus augusztus 16-át javasolta a találkozó új időpontjául. A labdarúgó NB II-ben augusztus 13-án lesz a rajt mind a három csoportban. Minden mérkőzésre vasárnap délután kerül sor. de Az NB I további műsora is alakul. Megegyeztek a képviselők az augusztus 13-ai és 20-i forduló időpontjaiban. Augusztus 12-én a sz* Bp. Honvéd — Szeged és MTK —Szombathely. Vasárnap: Vasas —Eger, Diósgyőr—Komló, Pécs —Dunaújváros, Salgótarján —FTC, Győr — Csepel, Tatabánya—Újpesti Dózsa. Augusztus 20-án hat mérkőzést játszanak és kettőt hoznak előre szombatra, mégpedig az Újpesti Dózsa —Győr és a Csepel —Salgótarján mérkőzést. Augusztus 20-án: FTC — Pécs, Népstadion, Dunaújváros — Diósgyőr, Komló — Vasas, Eger—Bp. Honvéd, Szeged —MTK, Tatabánya-Szombathely. se A szövetségi képviselők egyeztették az elkövetkező fordulók szombati programjait az NB I- ben. Néhány kérdésben még vita van. A tervezet a követ-kező. Augusztus 26: MTK—Eger, Bp. Honvéd —Komló. Szeptemjber 9: MTK —Dunaújváros, Vasas — Csepel. Szeptember 16: Csepel —Diósgyőr, Komló —MTK., Október 14: Csepel —Bp. Honvéd. Október 21: MTK —Tatabánya. November 4: Csepel — Szeged, Újpesti Dózsa —MTK. A három utolsó fordulót egyidőben kell kezdeni, ezalól csak a népstadion beli mérkőzések jelentenek kivételt. de Számos nemzetközi találkozót játszanak a napokban a magyar labdarúgócsapatok. A Dunaújváros szerdán az osztrák Kindberg csapatát fogadja. A Pécsi Dózsa együttese Banska Bystricára utazik, és részt vesz a csehszlovák belügyi dolgozók spartakiádján, ahol augusztus 5-én és 6-án lép pályára. Az MTK augusztus 8-án utazik Grácba, s 9-én játszik a Grazer AK-val. A Vasas együttese augusztus 6-án, vasárnap kelet. Hírek az MLSZ-bő l a Stuttgartba. A csapat szerdán este lép pályára a nyugatnémet városban.* Hétfőn este a labdarúgó orszászágos JT küldőbizottsága kijelölte a hét végén sorra kerülő NB I-s mérkőzések játékvezetőit. Csepel—Tatabánya, Schopp, Szeged—Vasas, Radó, MTK—Bp. Honvéd, Szegedi, FTC — Győr: Gere, Szombathely—Újpesti Dózsa: Aranyosi, Eger—Diósgyőr: Soós G, Dunaújváros—Salgótarján: Hegyes. NB I TARTALÉKBAJNOKSÁG 1. Bp. Honvéd 15 10 3 2 39:16 23 2. MTK 16 10 3 3 26:16 23 3. Tatabánya 16 8 4 4 31:22 20 4. Újp. Dózsa 15 9 2 4 38:28 20 5. Győr 16 8 3 5 33:25 19 6. Vasas 16 8 3 5 40:31 19 7. FTC 16 7 4 5 38:33 18 8. Csepel 16 8 2 6 30:32 18 9. Dunaújv. 16 8 2 8 30:30 16 10. DVTK 16 6 4 6 26:31 16 11. Szombathely 16 5 5 6 21:26 15 12. Komló 16 5 4 7 18:22 14 13. SBTC 16 5 3 8 28:29 13 14. Szeged 16 1 6 9 14:33 8 15. Pécs 16 3 1 12 18:40 7 16. Eger 16 1 3 12 23:45 5 Tavaszról elmaradt mérkőzés: Újpesti Dózsa—Bp. Honvéd. Eiffissisii t esasélg^etiés Kalmár Lászlóval ! Elsőként jött ki a fürdőből, a hideg víz utolsó cseppjei még ott gyöngyösiek testén. Néhány pillanatra egyedül akart maradni önmagával. Summázni az elmúlt kilencven percek Végre, végre! ... Annyi kihagyás, rossz játék után ismét jól játszott. Amikor befelé jött az öltözőbe, egy lelkes csepeli szurkoló átölelte és azt mondta: Lacikám, újra a régi , vagy? ... A játékos is így érzi? — Talán, vagy inkább csak részben — mondja Kalmár. — Az ember nem térhet vissza a régihez. Előre kell nézni. Emlékszem az Izzó elleni edzőmérkőzésen június elején megkérdezték tőlem: mi lesz velem? Már csak ilyen gyengécskén tudok játszani?! Az volt a mélypont. Azóta sikerült összeszedni magamat. — Két gólt rúgni az Újpesti Dózsánál, a Megyeri úton szép teljesítmény! — vetettük közbe. Tőleg a másodiknak örültem nagyon. Sajnos hibáztam is: 2:1 után kihagytam a mérkőzés egyik legnagyobb helyzetét, ha az bemegy, talán győzhettünk volna. De szép lett volna!... Valóban egy másik Kalmárral találkoztunk. A pályán színesebben, ötletesebben és higgadtabban játszott, s a mérkőzés után önkritikusan beszélt teljesítményéről. Most 27 éves. Van tehát még jó néhány éve a pályán. Az egykori jobbszélső, majd a tegnap balszélsője középcsatárban képes a legtöbbre. Persze a szélen eltöltött idő sem volt hiábavaló. A második gólt a jobbszélről készítette elő, a kihagyott nagy helyzet előtt pedig a balszélén viharzott el. Nyilván nem játszik majd mindig ennyire jól. De tapasztaltsága, kapu előtti szemfüleesége nagy értéke lehet a Csepel Játékának. A piros-kékek támadójátéka nagyrészt Kalmár játékára épül, s a játékos vasárnap igazolta: méltó a bizalomra! Jóval átlagon aluli nézőszámmal indult a labdarúgó NB I őszi idénye. Nyolc mérkőzésen mindössze 64 ezer néző. Tavaszszal átlagban is 900 néző jutott egy-egy mérkőzésre, most pedig mindössze 8000. Meglepetés ez? Nem. Amikor a tévés NB I-es mérkőzést közvetít, akkor mindig kevesebb a néző. Bizonyítja ezt a mostani szombat és vasárnap is. Szombaton két mérkőzésen 19 ezer néző. Vasárnap, tévénapon, hat mérkőzésen 45 ezer... És még valami: kihagytak egy lehetőséget. Most is lehetett volna a Népstadionban két mérkőzés közös rendezésben , sok nézővel. Most fordult elő először az 1967-es bajnoki évben az, hogy az Újpesti Dózsa Újpesten pontot veszített. Mint pályaválasztó a Népstadionban már vesztett pontokat, de Újpesten vasárnapig nem... A Bp. Honvéd most aratta 1967. évi legnagyobb arányú győzelmét. Ez volt a Ferencváros nyolcadik mérkőzése, amelyen gólt kapott. Ki hány mérkőzésen nem kapott gólt? 8: Ferencváros. 7: Vasas. 6: Győr, Szeged. 5: Újpesti Dózsa, Dunaújváros. 4: Honvéd, DVTK, Pécs, MTK, SBTC. 3: Komló, Szombathely, Csepel. 2: Tatabánya. 1: Eger. Egyedül az Eger az, amely valamennyi hazai mérkőzésén gólt kapott. Valamennyi mérkőzésén csak a Ferencváros és a Győr rúgott gólt. Melyik hányszor nem rúgott a többiek közül? 2: DVTK. 3: Újpesti Dózsa, Vasas, Tatabánya. 4: Szombathely, Honvéd. 5: MTK, Dunaújváros, Komló. 6: SBTC, Eger. 7: Pécs. 8: Szeged, Csepel. „Az őszi táblázat” élcsoportja: 1. Honvéd 2 pont, 5:0, 2. DVTK 2 (4:0), 3. Vasas 2 (3:0), 4. SBTC 2 (2:0)... Még ötször utazik vidékre a Ferencváros: Salgótarján, Diósgyőr, Szeged, Komló, Szombathely ... Az Újpesti Dózsa pedig hatszor. Vasárnapig a 16 közül csak négy csapat (!!) gólaránya volt pozitív: a Ferencvárosé, az Újpesti Dózsáé, a Győré és a Vasasé. Most a Diósgyőr és a Bp. Honvéd gólaránya is pozitív lett. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár XVIII. Gyömrői út 79 — 83. azonnali belépésre keres műszer és technológiai szerelési munkahelyekre külszolgálatos munkakörbe központifűtés-szerelő, csőszerelő, vízvezetékszerelő, vasszerkezeti lakatos, hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyen ötnapos munkahét van. Munkásszállás, étkezés biztosítva. Központi telephelyre tök vasszerkezeti lemez- és géplakatos, hegesztő, villanyszerelő, hőszigetelő, esztergályos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére központi telephelyünkön is szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán.