Népsport, 1977. július (33. évfolyam, 155-181. szám)
1977-07-01 / 155. szám
XXXIII. 155. ♦ 1977. július 1 LABDARÚGÁS A Népsport osztályzókönyvének érdekességeit Tízen játszották végig Az 1976—77. évi bajnokság végére pont került, már sporttörténelem. A 3060 perces küzdelemsorozaton sok minden történt: újoncok mutatkoztak be az élvonalban, néhány játékos az első perctől az utolsóig ott volt a pályán, jó néhányan viszont alig néhány percet töltöttek a zöld gyepen — és még sorolhatnánk. Az érdekességek közül — a teljesség igénye nélkül — néhányat csokorba kötöttünk. Kik kaptak 9-est? A 34 fordulóban mindössze 20 játékos teljesítménye volt olyan jó, hogy munkatársaink 9-es osztályzatot írtak a nevük után. A Vasas balszélsője, Váradi Béla és a székesfehérvári középpályás, Nagy II János azzal büszkélkedhet, hogy kétszer is nagyszerűen játszottak. Váradi ősszel az SBTC-nek lőtt 3 gólt, s tavasszal a Bányász ellen ezt még egy góllal meg is toldotta. A játékok értéke: 9! Nagy II mind a két kilencest ősszel kapta,, mégpedig a Dunaújváros és az FTC ellen. A Kohásznak 3 gólt lőtt, a Fradinak viszont egyet sem, de a mezőny legjobbjának bizonyult. A két játékoson kívül még a következők kaptak 9-es osztályzatot: Gujdár, Kocsis I., Pintér, Kozma és Bodonyi (Bp. Honvéd), Pásztor (Békéscsaba), Hajdú és Vincze (Csepel), Buús (Kaposvár), Nagy (SZEOL AK), Fazekas és Töröcsik (II. Dózsa), Török, Gass, Müller és Zombori (Vasas), Kovács L. (Videoton), és Józsi I (ZTE). Müller: tíz nyolcas! A 9-est kapott labdarúgók közül nem egy több alkalommal is nyolcas osztályzatot kapott. Közöttük Müller Sándor a csúcstartó, aki nem kevesebbszer, mint 10 alkalommal játszott nagyon jól. Nem sokkal marad el tőle klubtársa, Váradi, akinek neve után hétszer állt 8-as osztályzat. Mögöttük nagy az űr, hiszen őket a békéscsabai Kerekes és a szegedi Birinyi követi 4—4 nyolcassal... A „nyolcasok klubjának” tagjai: Gujdár, Kocsis I., Kocsis L., Pintér és Kozma (Bp. Honvéd), Bugyik, Paróczai, Kerekes, Zsembergi, Németh és Pásztor (Békéscsaba), Ozsváth, Branikovits és Somogyi (Csepel), Schnitzer és Szabó (Dorog), Németh és Bartók (Dunaújváros), Salamon, Veréb és Hajas (DVTK), Hajdú, Bálint, Végi, Nyilasi, Ebedli, Mucha és Magyar (FTC), Szarka, Kovács, Kereki, Halmosi, Király, Sebestyén és Horváth I. (Haladás), Buús és Ugfalvi (Kaposvár), Kovács, Takács, Kiss és Siklósi (MTK-VM), Magyar, Horváth L. és Földes (Rába ETO), Kovács II, Orosházi, Kajdi és Básti (SBTC), Forgács, Kádár, Hajszák, Birinyi és Jemei (SZEOL AK), Juhász, Csapó, Jakab és Lakatos (Tatabánya), Nagy, Tóth J., Kolár, Tóth A., Fazekas, Fekete, Töröcsik és Zámbó (II. Dózsa), Mészáros, Komjáti, Gass, Müller, Zombori, Kovács, Izsó és Váradi (Vasas), Szalmásy, Fejes, Kovács J, Májer, Nagy II. és Burcsa (Videoton), Bolemányi, Mihalecz, Józsi I, Bogáti és Soós (ZTE). Az első sípszótól az utolsóig A 419 szóhoz jutott labdarúgó között mindössze tíz (!) akadt, akik az első sípszótól az utolsóig a pályán voltak. Ennek a „minitársaságnak” is van érdekessége, mégpedig az, hogy 40 százalék, azaz négy játékos két klubból, a Bp Honvédből és az Újpesti Dózsából került ki: Kocsis István, Kozma, valamint Sarlós és Fazekas vallhatja magát 3060 perces játékosnak. Mellettük még a dunaújvárosi Judik — ő egyébként 1976. augusztus 20-án, a Kaposvár ellen mutatkozott be az NB I-ben —, a kaposvári Zentai — ő is ezen a napon debütált —, a tatabányai Halász, a Vasasból Komjáti, a székesfehérvári Végh és Bolemányi, a ZTE kapusa játszotta végig a bajnokságot. 34 mérkőzésen, de... A tíz 3060 perces mellett 13 olyan játékos van, akik a bajnokság valamennyi mérkőzésén szóhoz jutottak — tehát 34 találkozón játszottak —, de vagy lecserélték őket, vagy a játék megkezdése után léptek valaki helyett pályára. Ők a következők: Gulyás (Csepel), Engelbrecht, Péntek — mindkettő újonc! — és Peszeki I (Dorog), Fekete (DVTK), Bálint (FTC), Szarka (Haladás), Glézer (Rába ETO), Birinyi (SZEOL AK), Gass, Müller, Zombori és Váradi (Vasas). Klencvenhárom újonc Nem volt olyan NB I-es együttes, amely ne avatott volna újoncot a bajnokságban. A legkevesebbet — egyet! — a bajnok Vasas és a SZEOL AK, a legtöbbet — húszat! — a kiesett Dorog. Az újoncok névsora: Fejes, Gyimesi és Bodonyi (Bp. Honvéd), Lukács és Maján (Békéscsaba), Fekete, Kóczián, Aszalai, Szikszói és Hafta (Csepel), Peszeki II, Engelbrecht, Major, Pásztor, Szabó, Péntek, Kiss L. Gerstner, Rozgonyi, Farszki, Ecker, Kapitány, Szilasi, Balogh, Csapó, Sarlós, Morecz, Merényi, Hernádi és Honti (Dorog), Judik, Németh, Fajkusz, Szűcs, Kántor, Tímár, Klement, Majzlinger, Bódi, Sula, Horváth Z., Pásztor és Sajó (Dunaújváros), Szántó, Móricz, Grolmusz, Kerekes és Szalai (DVTK), Csaja, Vad, Nérey, Giron, Pogány és Mészöly (FTC), Pető, Vörös, Tar és Horváth I. (Haladás), Zentai, Mater, Eger, Czabula és Csorba (Kaposvár), Hornyák, Horák, Lipták, Farkas és Gellért (MTKVM), Stier, Cs. Horváth, Horváth D., Berecz és Pásztor (Rába ETO), Mártha, Lajkó, Szlivka és Balázs (SBTC), Kolozsvári (SZEOL AK), Jakab, Z. Nagy, Fertői és P. Nagy (Tatabánya), Kerekes, Gyöngyösi és Stemler (II. Dózsa), Söldházi (Vasas), Pörögi és Nagy T. (Videoton), Pusztai, Péter, Fodor, Szentes és Simon (ZTE), Mesterlövészek Váradi (Vasas), Bodonyi (Bp. Honvéd), Vincze (Csepel) és Józsi I (ZTE) büszkélkedhet azzal, hogy egy mérkőzésen a legtöbb gólt rúgták-fejelték, 4—4 alkalommal voltak eredményesek. A dolog érdekessége, hogy Váradi, Józsi I és Bodonyi egyaránt az SBTC hálóját terhelték meg így! Vincze a Dunaújváros ellen húzta fel a góllövőcipőt. Nézzük, kik rúgtak, fejeltek 3 gólt és mely együtteseknek. Váradi (Vasas): U. Dózsa, SBTC, Békéscsaba és Haladás. Kozma (Bp. Honvéd): Kaposvár, Haladás. Szabó (Dorog): DVTK. Mártha (SBTC): DVTK. Fazekas (Ü. Dózsa): DVTK, Vasas. Tóth A.(U. Dózsa): SZEOL AK. Fekete (Ü. Dózsa): Békéscsaba. Töröcsik (Ü. Dózsa): Kaposvár. Gass (Vasas): Rába ETO és Dorog. Nagy II (Videoton), Dunaújváros. Kiállások A bajnoki évben 45 labdarúgót állítottak ki a játékvezetők. Van olyan, akit nem is egyszer... A csapatcsúcsot a SZEOL AK tartja: hat játékosát állították ki — összesen kilenc alkalommal! A szegediek mögött a Videoton nem sokkal maradt le. .. A kiállítottak a következők: Póczik, Varga I — kétszer! —, Varga II (Bp. Honvéd), Kerekes, Zsömbörgi, Pogács, Bánáti (Békéscsaba), Godán, Vellai, Ozsváth (Csepel), Scnitzer, Major — kétszer! —, Peszegi II (Dorog), Staller, Szepesi (Dunaújváros), Váradi, Oláh (DVTK), Ebedli, Szabó (FTC), Halmosi (Haladás), Konrád (Kaposvár), Kovács, Kiss (MTK-VM), Somogyi, Menyhárt (Rába ETO), Gecse, Kovács II, Kmetty (SBTC), Nagy, Egervári, Hegedűs — mindhárman kétszer! —, Szalai, Kádár, Hojszák (SZEOL AK), Juhász, Knapik (Tatabánya), Szőke (Vasas), Kovács L., Burányi, Karsai, Kovács J., Nagy N, Csongrádi (Videoton), Soós — kétszer! —, Molnár (ZTE). Sucia 10 perc... Nagy T. 13 perc... Jó néhány olyan játékos van, aki éppen csak belekósolt az NB I ízébe: alig néhány percet játszott. A legkevesebb időt a dunaújvárosi Sula töltötte a pályán, 10 percet játszott. Csak 3 perccel szárnyalta túl őt a székesfehérvári Nagy T. A diósgyőri Móricz 14, a győri Horváth D. 18 perc játéklehetőséget kapott. Egy félidőnyi, vagy annál kevesebb ideig a következők játszottak: Pörögi (Videoton) és Giron (FTC) 25-25 perc, Fertői (Tatabánya) 26 perc, Bántó (Kaposvár) 31 perc, Nérey (FTC) 32 perc, Mészöly (FTC) 38 perc, Klement (Dunaújváros) 43 perc és Gertsner (Dorog) 45 perc. Érdekesség: Klement négy (!), Mészöly pedig három (!) találkozón „hozta össze” ezt az időt... Elúszott a 100 százalékos bajnokság! Az országos ifjúsági bajnokság Északi csoportjának táblázata az utolsó mérkőzés előtt így kezdődött: 1. Haladás 29 29 ----- 189-18 58 Az utolsó mérkőzésen aztán folt esett a ragyogó teljesítményen, elúszott a már biztosra vett 100 százalékos bajnokság. Nem a zöld gyepen, hanem a zöld asztalnál, és nem a csapat, hanem a vezetőség veszített. Mi történt? Az idei sorsolás szerint június 12-én kellett volna Sopronban lejátszani a Soproni Textiles—Haladás ifjúsági és tartalékbajnoki mérkőzést. A soproniak írásban jelezték, hogy június 11-én, szombaton rendezik a mérkőzéseket. A Haladás nem válaszolt, aztán a levélben foglaltakról megfeledkezve, a csapatok nem utaztak el szombaton. A mérkőzések elmaradtak. ASopron a 2 pontokat, a Haladás új időpont kijelölését kérte. A szövetséghez intézett levelük utolsó bekezdéséből érdemes idézni: „Szíveskedjenek méltányolni a körülményeket. . . Esetleg a Haladás ifjúsági csapatának 100 százalékos bajnoksága múlik ezen.’* A Győr-Sopron megyei LSZ is a sportszerűségből indult ki, annak ellenére, hogy bebizonyosodott a Haladás vétsége. A mérkőzéseket június 26-ra írta ki. Az újbóli lejátszás előtt 24 órával aztán robbant a bomba. A Haladás távbeszélőn bejelentette, hogy a mérkőzéseket nem tudják lejátszani, adják a Sopronnak a pontokat. A „kívánság” teljesítést nyert, 3 — 0-ás gólkülönbséggel a Soproni Textiles javára igazolták mind az ifjúsági, mind a tartalékmérkőzést. Ugyanakkor kötelezték a Haladást, hogy az őszi szombathelyi mérkőzések alkalmával felmerült költséget térítse meg. Az utolsó mérkőzésen tehát elszenvedte első és egyetlen „vereségét” a Haladás ifjúsági csapata, ezzel nem lett százszázalékos a bajnoksága. A fiatalok számára talán soha vissza nem térő óriási lehetőség, erkölcsi siker úszott el. Nem a játékosok, a vezetők miatt... Ilyen esetnek sehol sem szabadna előfordulni. Olyan nagy múltú egyesületre pedig, mint a Haladás VSE, az ilyen ügy különösen rossz fényt vet. Nagyhírű csapatként vágott neki a bajnokságnak a Videoton, hiszen az előző bajnoki évet úgy zárta, hogy az utolsó pillanatig versenyben volt az első helyért, s végül neves fővárosi együtteseket megelőzve, az ezüstérmet kaparintotta meg! A Videoton volt a vidék bástyája, olyan fellegvár, amely mindenki számára tiszteletet parancsolt. Az új bajnokságban azonban váratlan fordulat következett: nemcsak a második helyet nem tudták megőrizni, hanem a legjobb vidéki csapat címét is elvesztették, s lejjebb végeztek a táblázaton, mint az utóbbi években bármikor. Olyan időszak is volt, amikor a Haladás hét (!) ponttal vezetett előttük, nem is beszélve azokról a fővárosi csapatokról, amelyeknek csak a hátát nézhették. ősszel még nem volt különösebb baj, mert — noha sérülések tizedelték a csapatot — a hazai nagyszerű szereplésnek köszönhetően mégsem szakadtak le túlságosan, csupán az Újpeti Dózsa és a Ferencváros került elérhetetlen messzeségbe eléjük. A Videotonban meggyőződéssel vallották, hogy tavasszal minden másként lesz, mert felépülnek a sérültek, újra egységes, ütőképes csapat lép majd pályára s kikászálódnak a bajból. No, éppen az ellenkezője történt! A válogatott játékosokkal teletűzdelt Videoton állandó formaingadozásokkal, további sérülésekkel küzdött, tovatűnt régebbi lendülete, elhalványult stílusos játéka, lelohadt a harci készsége, megingott a szerkezetiegysége, s véget ért hazai győzelmi sorozata is. És mivel egész évben mérsékelten szerepelt idegenben — tizenegy mérkőzést vesztett (’) — a középcsapatok szintjére zuhant vissza. Mindez azért is történhetett, mert meglazult a fegyelem, morális problémák nehezítették a talpraállást, csökkent az edzésmunka hatékonysága, megbomlott a közösségi érzés, lazultak a baráti szálak, s végül rá sem mehetett ismerni az egy évvel ezelőtti Videotonra! Dérfalvi Imre, a szakosztály elnöke is valahogyan így vélheti ezt, mert kerek- perec kijelentette: „Mi álldogáltunk, a többiek pedig elrohantak mellettünk, mert tovább fejlődtek!...” Mi a véleménye, Kovács Ferenc vezetőedzőnek? LABDARÚGÁS 1976-77 A Videotonra alig lehetett ráismerni . Már ősszel is számos nehézséggel birkóztak, ha kitették a lábukat Székesfehérvárról, kikaptak, az UEFA Kupában súlyos vereséget szenvedtek a Magdeburgtól, a játékosok edzettségi állapota megközelítően sem volt egységes. Miért? — Példátlan sérüléssorozat sújtotta a csapatot. Gondoljunk csak Karsát, Csongrádi, Wollek, Májer, Szalmásy és Tieber kiesésére. Nincs abban semmi túlzás, ha azt mondom: néha csak annyian maradtunk, hogy ki tudtunk állni. Szó sem lehetett a csapatjáték fejlesztéséről, a stílus formálásáról, valamiféle taktikkai előrelépésről. Toldoztukfoldoztuk a csapatot, küszködtünk, hogy elkerüljük az összeroppanást! Olyanok voltak hetekig sérültek, akik meghatározói, kulcsemberei voltak csapatjátékunknak, mint például Csongrádi és Karsai. Otthon mégis derekasan helytállt a csapat, s kitelt magáért a rangadókon is, az UEFA Kupában pedig kivertük a török Fenerbahcsét, az osztrák Innsbruckot, s bekerültünk a legjobb tizenhat közé. Jobb teljesítményre csak az MTK-VM volt képes a nemzetközi porondon! A Magdeburg ellen az volt a baj, hogy azok a játékosok, akik a bajnokságban, éppen a kulcsjátékosok kiesése miatt, túl nagy terhet cipeltek, idegileg és fizikailag elfáradtak, akik pedig felépültek a sérülésből, még nem voltak megfelelő formában. A játékosok edzettségi állapota között valóban nagy különbségek mutatkoztak, mégpedig azért, mert az őszi idény folyamán nem voltak egyformán terhelhetők, sok volt az úgynevezett kímélő edzés. Akik hétről hétre játszottak, nagyon igénybe voltak véve, őket csak óvatosan lehetett terhelni, a sérültekkel pedig óvatosan kellett bánni. Nem tudtunk azonos szintre kerülni. " Azt remélte, hogy tavasszal minden jobb lesz, nyilatkozataiban derűlátó volt, biztosra vette a felzárkózást, a jobb eredményeket, a jobb játékot. Reményei azonban nem váltak valóra. Miért nem? — Bizakodásomnak az volt az alapja, hogy újra rendelkezésemre állt majd a teljes játékoskeret, a leszerelt Barcsával és Jankoviccsal kiegészítve. Ez a két játékos azonban januárban még nem alapozott. Csongrádi, Karsai és Wollek ugyan elkezdte, de nem dolgozhattak teljes erőbedobással, elég intenzíven. Ráadásul a válogatott Nagy Ilinek és Kovács Lászlónak is kevés ideje maradt az akklimatizálódásra, s így történt, hogy a bajnoki rajtra nem volt igazán felkészült a csapat. Kaposvárott kikaptunk 1-0-ra, mégpedig azért, mert éppen legjobbjaink okoztak csalódást. És jöttek az újabb sérülések: Csongrádi, Karsai, Kovács J., Tieber alighogy felépült, újra kivált. És továbbra sem értük el az igényeknek megfelelő edzésszintet, hol volt már a régi intenzitás, lelkesedés, ügybuzgalom?__ A játékosok elvesztették kedvüket, nem volt, ami ösztökélje, serkentse őket, mert — noha igyekeztem beléjük lelket verni — maguk is látták, tudták: olyan nagy a lemaradásunk, hogy eredeti célkitűzésünket, az 1—4. hely valamelyikének megszerzését, már úgy sem tudjuk teljesíteni. A csapat megközelítően sem játszott tudásához mérten, de még így is volt lehetőségünk arra, hogy mi legyünk a vidék legjobbjai, hiszen az utolsó előtti fordulóban megelőztük a Haladást, de az utolsó akadályban ismét megbotlottunk, kikaptunk az MTK-VM-től. • Morális problémák is voltak. Meglazult a fegyelem, hat kiállítás is történt, baj volt néhány játékos magánéletével, s a pályán való magatartásával. Az edzéseket ímmel-ámmal végezték, s a csapatösszeállítás olyankor sem változott, amikor az indokolt lett volna, maradtak a régiek. Miért nem próbálkozott fiatalokkal, Disztllel, Schábellal, Borsányival, Porogival, hiszen a csapatban öt játékos már harminc év körül jár? Nem érzi magát hibásnak a helyzet ilyen alakulásáért? — Most utólag úgy vélem, hibát követtem el, amikor májusban bejelentettem a játékosoknak, hogy nem újítok szerződést. Az egyesületi vezetőkkel egyetértésben tettem ezt, hiszen akkoriban már elég köztudott volt, hogy távozom. A városban nyíltan beszéltek erről, gondoltam, jobb, ha tőlem tudják meg az igazságot. Kértem a fiúkat, hogy a hátralévő időben saját érdekükben, a csapatért tegyenek meg mindent, becsületesen készüljenek, méltóan ahhoz az öt évhez, amit szeretetben, megértésben együtt töltöttünk. Azt szerettem volna, hogy szép legyen a búcsú, hiszen közös összefogással oly szép eredményeket értünk el. Ma már tudom, hogy a bejelentés nem volt helyes, mert ha a játékosok nem bizonyosodtak volna meg az edzőváltozásról, fegyelmezettebbek maradtak volna. — A változás érdekében sokat beszélgettem a játékosokkal, megpróbáltam jobb belátásra bírni őket, de ez nem vezetett eredményre. Az a rend, az a fegyelem, az az összhang, amely a pályán és az életben egyaránt éveken át jellemzője volt a Videotonnak, megbomlott. Ebben közrejátszott az is, hogy a szívem az eszem fölé kerekedett, az utolsó hetekben megalkudtam a helyzettel, nem voltam olyan szigorú és következetes, mint addig, nem akartam már büntetni, s a játékosok visszaéltek a jóindulatommal! — És, sajnos, nemcsak azt jelentettem be, hogy más klubhoz megyek, hanem azt is, hogy az összeállításon alapvetően már nem változtatok. Miért nem? Az indíték, ugyancsak lelki motívum. Én úgy kerültem Székesfehérvárra, hogy előtte az MTK- ban másfél évig, Egerben pedig két és fél évig voltam edző. Bukdácsoltam, nehéz utat jártam be, mígnem eljutottam egy olyan csapathoz, ahol mindazt elértem, amit az előző egyesületeknél megközelítően sem. S közös összefogással, a játékosok és a vezetők segítségével olyan csapatot teremtettünk, amely évről évre felfelé kapaszkodott. Stílusosan, sokszor talán látványosan is játszott, megvetette az élmezőnyben a lábát, s egész sor válogatottat adott a nemzeti tizenegybe. Új nevek röppentek fel, én pedig ismert edző tetteséi. Talán nem hangzik szerénytelenül, ha azt mondom: velük együtt én is eljutottam a válogatottságig. Nos, a távozás küszöbén már nem volt lelkierőm ahhoz, hogy kilökjem a csapatból azokat, akik egyéni sikereim elérésében segítettek. Nem tudom, megértik-e, de ezeket a játékosokat nem akartam mellőzni, pedig néhányan megérdemelték volna. — És abban, hogy nem változtattam, vezérelt egy szakmai elv is, mégpedig az: nem akartam az utódomnak egy merőben megváltozott összetételű, szétdúlt csapatot átadni. Tudtam, hogy a szükséges átalakulást már úgysem tudom végrehajtani, mert az huzamosabb időt igényel. Nos, ezért nem vállalkoztam már átszervezésre, fiatalok beállítására. A játékosokban pedig nem volt megújhodási igény, lelkileg már az edzőváltozásra készültek. Most, miután már eltávozott Székesfehérvárról, mit gondol, miként alakulhat a csapat további sorsa? Pontosabban arra vagyunk kíváncsiak: a jelenlegi öszszetételű csapattal képes-e még a Videoton megújhodásra, kiemelkedő szereplésre? — Kényes a kérdés, de nem keresek kibúvót. A Videoton hét év alatt, amióta visszakerült az NB I-be, rengeteget fejlődött. A vezetés minden évben magasabbra tette a mércét. Az utóbbi évben már túlzottan magasra, olyannyira, hogy nem is tudtak „átugrani”. Az idő közben rohant. A csapat legjobbjai közül többen már lefelé tartanak. Tudásuk megkopott, a többség túl van a delelőn! Egy csapat életében nagy idő a hét év, ilyenkor rendszerint már elkerülhetetlen a mértéktartó fiatalítás, átszervezés. Ezért az a véleményem, hogy a jelenlegi összetételű Videoton csak átmenetileg érhet el a régiekhez hasonló sikereket, megújhodásra már nem képes! Átszervezés szükséges! Kovács Ferenc, az igazán őszinte, tárgyilagos kitárulkozás után, annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a Videoton továbbra is fellegvára lesz a vidék labdarúgásának. Németh Gyula NÉPSPORT 3