Népsport, 1981. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1981-08-01 / 180. szám
XXXVII. 180. ♦ 1981. augusztus 1 LABDARÚGÁS Edzéslesen a Megyeri úton Temesvári: „Nincsenek túl merész álmaink!” (Nagy a sürgés-forgás a Megyeri úti stadion öltözőfolyosóján. A tíznapi csehszlovákiai távollét után hazaérkeztek a lila-fehér labdarúgók. Igaz, csak néhány napra. Az edzői rezidencián egymásnak adják a kilincset az érdeklődők, a csapat ügyesbajos dolgaiban eljárók. Konkoly Béla, az egyesület nyugdíjas intézője éppen arról konzultál Temesvári Miklóssal, az új vezető edzővel, hogy néhány játékosnak mielőbb el kell látogatni az újpesti áruházba formaruhát vételezni, mivelhogy mégiscsak úgy illik, hogy adják meg a módját a túrán ... Göröcs János, Temesvári egyik segítője közben már újságolja, hogy szombaton a KEK-döntős Carl Zeiss Jena csapatával mérkőznek Kiskunlacházán, az ottani rendezvénysorozat keretében, majd vasárnap már útnak indulnak Spanyolországba. Az Ibériai-félszigeten a tervek szerint három mérkőzést játszanak az újpestiek, majd egy héttel később, ugyancsak vasárnap érkeznek viszsza Budapestie. De csak azért, hogy szerelést válthassanak, hiszen másnap, hétfőn, már az irány Finnország, ahol két nap alattkét ellenfél várja az U. Dózsát. Csütörtökön este ismét landolás Ferihegyen, majd másnap máris indulás Szegedre, az első bajnoki összecsapás színhelyére. A Tisza-parti városban még egy edzés, a felkészülés alatt a második olyan, amelyiken végre a két válogatott, Tóth József és Törőcsik is részt vehet...) „Öt napig dolgoztunk Újpesten, aztán július 18-án Galántára utaztunk edzőtáborba. Meggyőződésem, hogy egy évben két alkalommal szükségük van a játékosoknak az ilyen hosszabb együttlétre. Arról nem beszélve, hogy miután Göröcs Jancsival és Fekete Ferivel mindhárman néhány napja kerültünk a csapathoz, nekünk is nagyon jól jött a tíz nap a megismerkedés szempontjából. Úgy érzem, az edzéseken és az egyéni beszélgetések során sikerült közelebb kerülnünk a fiúkhoz akik őszintén elmond-,ták: megelégelték ők is a lelefelé csúszást, az eredménytelenséget, és igenis, kifejezetten akarják a felemelkedést! Nagyon remélem, hogy mindez nemcsak üres fogadkozás volt részükről. . . Nem ígérhetek semmi látványos haditettet, nincsenek túl merész álmaink, nem követelünk senkitől sem teljesíthetetlen produkciót — csak becsületes munkát, de azt maradéktalanul! Megnyugtató, hogy a klub vezetése sem kér tőlünk ebben az évben feltétlenül érmes helyezést, hanem csupán azt, hogy végre fokozatosan induljunk meg felfelé. Ezt viszont teljesítenünk kell! A nyolcadik helynél jóval több van a társaságban, ebben biztos vagyok." (Temesvári Miklós vezetőedző.) + (Az öltözőben meglehetősen foghíjasok a padok. Hogy miért? Nos, Fekete újabb porcműtétjét követően otthon fekszik, rá még sokáig nem számíthatnak. Kardos és Jurácsik Keszthelyen van az utánpótlás-válogatottal, Tóth József és Törőcsik pedig most éppen Bécsben vendégeskedik. Egyszercsak váratlanul belép az ajtón Steidl, akinek szintén Keszthelyen kellene lennie, de kiderül, hogy előző nap hazaküldték, mert belázasodott. Most viszont már jobban érzi magát és edzeni szeretne. Temesvári nem tiltakozik ... Kint, a folyosón Rothermelbe ütközünk. A kapus civilben ténfereg, csak annyit mond: ő maga sem tudja, mi lesz vele. Még egy évig szerződés köti a lila-fehérekhez, de közölték vele, hogy nem tartanak igényt a játékára. Kapusedzői minőségben sem kívánják foglalkoztatni... Hát igen, Szendrei is ott készülődik a többiekkel, de róla csak annyit tudtunk meg, hogy átigazolási ügye továbbra is függőben van. Kovács József ugyancsak öltözik, de még nincs teljesen rendben, a második percműtétjét követően. Galántán már 61. volt a csapattal, de csak könnyített fiunkét végzett. Radnai doktor véleménye szerint minden remény megvan rá, hogy a bajnoki rajtra harcképes lesz. És természetesen itt vannak már a nyáron igazoltak is: Szűcs a D. Kohászból, Kisznyér Kecskemétről és Birkás — aki valójában visszatért Újpestre — a Ganz-MÁVAG-ból. Temesvári rövid eligazítást tart, majd a tizenhat labdarúgó egyegy labdával a hóna alatt kigyómul a pályára. ♦ „Galántán végig napi két edzést tartottunk, délelőtt kétórást, délután már csak másfelest. Maradéktalanul elvégeztük az MLSZ által a tiszta felkészülés idejére ajánlott munkát. Egyik nap a hosszútávú folyamatos futás volt a fő program, másnaponként pedig a szakaszos. Ott kint igár nem ért különösebb meglepetés, mert előtte itthon elvégeztük a Cooper-tesztet, így tisztában voltam mindenki erőállapotával... Erről csak annyit: még bőven van mit pótolnunk! Voltak, akik a szó szoros értelmében szenvedtek, de becsületükre válték, öszszeszorították a fogukat, és nem adták fel. És ami feltétlenül biztató lehet a jövőt illetően: az idősebbek, így például az újdonsült csapatkapitány, Nagy László, aztán Sarlós, Kolár, Viczkó magukkal ragadták a fiatalokat! Vagy most nézzék meg: Kollár kapus sérült, jobb válla miatt labdát sem tud fogni, mégis elvégez mindent a többiekkel, a kapuban pedig elmegy a labdákért a balra ... Vagy itt van Steidl, aki nyugodtan pihenhetne otthon, de inkább kijött edzeni. Ha ez a felfogás marad továbbra is, akkor nem alaptalanul bizakodhatunk!” (Temesvári Miklós.) ♦ (A bemelegítést Fekete Ferenc vezényli. Harminc percen keresztül nincs megállás, miközben Göröcs Szendreivel és az ifiválogatott Piellel foglalkozik. Temesvári Kovács Bélát figyeli, akinek ugyan nem látszik semmi rendellenes a mozgásán, ám a vezetőedző odahívja magához, majd a combizomhúzódással bajlódó középpályásnak lassú futást rendel el. Ezután előkerül a „ palánk, amelyek a kapuk előtt a kényszerítőt megjátszó társakat ,,helyettesítik”. A viszszapattanó labdát állítás nélkül, futtából kell a tizenhatoson kívülről kapura bombázni. Herédi, Bodnár, Nagy és Birkás elemében van, ám a többiek már korántsem remekelnek. Temesvári a két tizenhatos között ingázik, bírál, korhol, magyaráz , de nyugalmát nem veszti el. Aztán előkerülnek a leszúrható cölöpök, amelyekre a 16-os sarkától vezetve a labdát, majd egy félfordulattal megkerülve kell kapura küldeni a bőrgolyót. Később a karókat Kovács József és Sarlós váltja fel, s ezzel egyenes arányban folyvást csökken a találatok pontossága. Közben elérkezünk az edzés befejező szakaszához, a második óra végefelé járunk. De még hátravan a 10x100, a 20x50 és a 20x30 méteres futás ...). „Szombaton a Jena ellen már szerettem volna nagyjából a bajnokságban rajtoló csapatot pályára küldeni, de ebből nem lesz semmi. Ha rendbe jön, akkor Kollár véd, ha nem, akkor Piel. Herédi lesz a jobbhátvéd, róla az eddig is rengeteg segítséget adó Szusza Ferenciól igen kedvező véleményt kaptam, és magam is úgy látom, neki a védelemben van a helye! Kardos lenne a középhátvéd, de ő még Keszthelyen lesz, csak vasárnap csatlakozik hozzánk. Az viszont biztos, hogy Sarlós játszik beállást. Balhátvéd? Viczkó vagy Kolár, természetesen amíg Tóth Jóska nincs velünk. Középen Kovács Béla, Steidl, Nagy, Birkás és Kisznyér közül négyen jutnak szóhoz, míg elöl, a Szűcs, Bodnár, Kiss trióból ketten. Megpróbáljuk a kétéves játékot! Ha pedig Törőcsik visszatér, akkor ő kissé hátravonva, a középpályás sor és a két támadó között fog játszani. Neki terület kell, nem pedig az, hogy elöl, közvetlenül a húsdarálóban harcoljon! Csak már lennénk túl a bajnoki bemutatkozáson, a szegedi mérkőzésen!..” (Temesvári Miklós.)+ (Meglehetősen ritkán látott kép az utóbbi időkben Újpesten: szederjes arcú, elcsigázott, igencsak kimerült futballisták ballagnak az edzés végén az öltözőbe. Mindez azonnal érthetővé válik, ha bepillantunk az edzői naplóba. Abból ugyanis kiderül: az újpesti labdarúgók a tizenkét perces futásban átlagosan nem voltak képesek a háromezer métert sem teljesíteni. Akkor, amikor az elfogadható érték alsó határa háromezerkétszáz méter . . . Valóban, van mit bepótolniuk!) (zsiday) Temesvári Miklós: „A becsületes munkát mindenkitől megköveteljük!” (Kancsal Tamás felvétele) NÉPSPORT 3 Vitatkozzunk rajta! Jobb diáksportra, lelkesebb szakemberekre lenne szükség Győri Pál, a Veszprémi Vegyipari Egyetem testnevelési tanszékének vezetője, a katedra mellett szinte állandóan kapcsolatban volt és van a labdarúgással. A TF elvégzése után 1959-ben került Veszprémbe — közben 1966-ban a TF-en labdarúgó szakedzői, az ELTE-n pedagógiai szakdiplomát szerzett —, majd 1989-ben többek között a V. Vegyész SC NB II-es csapatának edzője is volt. 1972 és 1975 között megbízott edzőként foglalkozott a magyar főiskolai válogatottal is, 1959-től a megyei TSH oktatási bizottságának vezetője, edzőtanfolyamok szervezője, irányítója. Miként ítéli meg labdarúgásunk helyzetét a diáksport, az iskolai testnevelés szemszögéből? Döntő kérdésnek tartom, ugyanis a labdarúgás varázsa családi, szociológiai, iskolapolitikai stb. okok miatt évről évre csökken. Ma már nem nagy sikk labdarúgónak lenni, nincs erkölcsi előnye, megkopott a társadalmi megbecsülés, nincsenek vonzó példaképek, az érvényesülés példái is hiányoznak. Az iskolásokat ma már nem vonzza úgy a labdarúgás, mint 20—30 évvel ezelőtt. Veszprémben például több mint 7500 általános iskolásból alig 100 jár labdarúgóedzésekre. Ennek vetületeként hasonlóan rossz a középiskolások aránya, hiszen több mint 4000 tanulóból 40—50-en rúgják a labdát. Meggyőződésem, hogy ezek az arányok országosan sem kedvezőbbek. — Az utóbbi években történtek kezdeményezések az iskolai labdarúgás felkarolására, ezek azonban nem hozták meg a várt eredményeket. Miben látja a kivezető utat? — A magyar sport alapja az iskolai sport. Ha ez kedvező ütemben fejlődik, sok olyan kisdiákot lehetne megnyerni, akikből kiváló sportolók lehetnének. Itt nemcsak élsportolókra, hanem jó tanulókra és jó versenysportolókra gondolok. A 6—14 éves diákok sport iránti érdeklődése nagy. A befektetés viszonylag kedvező arányban térülne meg, ha lenne megfelelő „tőkénk”,kedvezőbb személyi, tárgyi feltételek, jobb szervezeti keretek, a kettős irányítás összehangolása, vagy megszüntetése). Erősíteni kellene az iskolai, megyei területi válogatottak rendszerét. A külföldi szereplések lehetőségeit is biztosítani kellene. Ezzel is érdekesebbé, vonzóbbá lehetne tenni a labdarúgást az ifjúság körében, mint ahogy ez jellegéből adódik. — Ön több mint húsz éve foglalkozik a főiskolások testnevelésével és sportjával. Mi a véleménye a mai egyetemi sportról és a labdarúgásról? — Visszaesés tapasztalható itt is. Fokozatosan elsorvasztottuk, hamis teóriával leépítettük az egyetemi és főiskolai labdarúgást. Az igaz, hogy nem könnyű a sportolást és a tanulást öszszehangolni, a helyes arányokat kialakítani. Az is igaz, hogy az egyetemi futball nem fogja sohasem megváltani a magyar labdarúgást. A jelenlegi helyzet azonban semmiképp nem elfogadható. Sajnos azok, akik tehetnének az egyetemi labdarúgásért, elfelejtik, hogy az egyetemekről, főiskolákról pedagógusok, orvosok, műszaki, mezőgazdasági szakemberek — nagy részük valamikor vezetői beosztást kap — kerülnek ki, és nem mindegy, hogy milyen szemlélettel. Nem beszélve arról, hogy azok az általános és középiskolások, akik a tanulást jól össze tudták egyeztetni a sportolással, egyetemi éveik alatt —amikor már jobban gazdálkodhatnak szabad idejükkel — már nem találnak segítőkre. Különleges embernek kell lenni ahhoz, hogy egyetemista az élvonalban rúghassa a labdát. Lásd dr. Fenyvesi Mátét. Nagyon sok jó labdarúgó nem rendelkezik olyan akaraterővel, mint Fenyvesi, és a könnyedebb életet élő labdarúgók tempóját veszik fel, ami viszont nem elég az egyetem, vagy a főiskola eredményes elvégzéséhez. Az NB-s szinten játszó egyetemista labdarúgók helyzete nagyon nehéz. Sokan rendelkeznek megfelelő adottságokkal, s általában nem az anyagi érvényesülés hajtja őket, talán a dac, hogy legyőzzék a viszonylag maradi egyetemi rendszer szülte nehézségeket, és az edzők rövidtávú koncepciójából adódó érdektelenséget. A Veszprémi Vegyipari Egyetem sportegyesülete például mintegy húsz évvel ezelőtt egy teljes NB II-es csapatot, 30-35 labdarúgót foglalkoztatott. Jelenleg egyetlen (!) labdarúgója — Németh Zoltán — áll a régiek szintjén. — El tudna ma képzelni egyetemistákból kialakított ütőképes csapatot, országos válogatottat? — Jelenleg nem, de tíz évvel ezelőtt még sikerült kialakítani egy NB I-es szintű gárdát az 1972-es főiskolai világbajnokságra. Kedvezőbb hozzáállással ez miért ne ismétlődhetne meg? Gondolom, a részletek feltárása nélkül meggyőző erővel hatnak e nevek: Bicskei, Brünyi, Bánfalvi, Pataki dr., Emődi dr., Bálint dr., Füle dr., Haffner, Földesy, Berkes dr., Vass S., Antal, Gellei I. Persze, nem a játékosokat kell hibáztatni. Ki törődik jelenleg az iskolai labdarúgás helyzetével, ki hajlandó igazodni az egyetemen a labdarúgók tanulmányi elfoglaltságához? — Mi a véleménye az új bajnoki rendszerről? Mit vártunk azoktól a labdarúgóktól, akik évek óta nem fejlődtek, akikkel a nemzetközi mezőnyben nem vagyunk versenyképesek, akik a magyar labdarúgás nimbuszát a lehető legalacsonyabb szakmai és erkölcsi szintre süllyesztették? Persze, ez nemcsak az ő hibájuk, a — miénk is! Vezetőké, edzőké. Már sok mindennel próbálkoztunk, őszi —tavaszi, tavaszi—őszi bajnokságok, NB I B, NB III, vagy ahogy a jövőben hívjuk, NB II és területi bajnokság. Sajnos, a vályogból épült házikó átfestése nem sokat változtat a ház élettartamán. Mindenképpen határozottabb, szervezettebb irányításra, odaadóbb, erkölcsösebb munkára van szükség. Ezt elsősorban az OTSH, az MLSZ követelje meg. Talán hasznosabb lenne tudományos vizsgálatok és gyakorlati szakemberek véleménye alapján egy hoszszú távú programot kidolgozni, vitára bocsátani, főbb tételeit a gyakorlatban ellenőrizni, ugyanígy a nem kisebb társadalmi hatással bíró iskolapolitikai és tantervi kérdésekben. — Nagyon helyes és szükségszerű volt a keveset érő tartalékbajnokság megszüntetése. Kitűnő megoldásnak tartom a fiatal, tehetséges játékosok kölcsönadását, de hiányolom egy bizonyos korosztály foglalkoztatását-Meggyőződésem, hogy a kiöregedő ifjúsági játékosok nagyobb része nem képes mindjárt beépülni a felnőtt csapatba, nem képes egyenlő esélyekkel versenyezni a tapasztalt idősebbekkel. Ilyenkor válaszút elé kerülnek. Egy részük alsóbb szintű csapathoz távozik, van aki abbahagyja és a szakmájában dolgozik intenzívebben, van, aki leül a kispadra és várja a lehetőséget. Vannak, akik ragaszkodnának klubjukhoz, s mivel ott nincs lehetőségük, egyszerűen leállnak, a legjobb korban elvesznek a labdarúgás számára. A kritikus átmenetet az ifjúsági korból a felnőtt korba jól át lehetne hidalni a junior bajnoksággal. Mivel ez egyelőre nincs, így emelni kellene a szerződtetett játékosok számát, kötelezően előírva, hogy közöttük, például tíz 22 éven aluli legyen. Vagy az ifjúsági csapatnál engedélyezni kellene négy-öt junior korú fiatal szereplését. Lényeg, hogy az ifikorból kiöregedett, de a felnőtteknél még gyökeret nem verő játékos saját klubjában maradhasson — játéklehetősséggel. — Veszprém megyében a megyei TSH oktatási bizottsága az ön vezetésével évek óta szervez edzőtovábbképzést, több sportágban képez ki segédedzőket, köztük labdarúgókat. Hogyan értékeli az edzők munkáját, a bizottság tevékenységét, eredményességét ? — A továbblépés lényeges kérdése az edzői munka. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az edzőktől függ a magyar labdarúgás jövője. Az edzők csak jó feltételek mellett tudnak eredményesen dolgozni. A működési feltételek nagyon sokrétűek, de az egész megyében egyetlen olyan sportegyesületet se tudnék megnevezni, ahol nemhogy ideálisak, de kedvezőek lennének. Veszprém megyében húsz év alatt több mint kétszáz segédedzőt és közel száz edzőt képeztünk ki. A jelenleg működő edzők száma mintegy hatvan. A többiek meggondolták magukat. Nehéz szakmának tartják, munkahelyi elfoglaltságukkal, családi kötöttségeikkel nem tudják összeegyeztetni. Sajnos, a játékosok gondolkodásmódjáról kedvezőtlen tapasztalataim vannak. Azoktól a játékosoktól, akik az edzéseken is a kevesebb munkát végezték, akik a 20—30 perces intenzívebb edzés hatására beteget jelentettek, akik a kötelező tesztekből — kijátszva edzőjük éberségét — a legminimálisabbat végezték, azoktól nem sok jó várható. És az edzők nagyobb része ezekből a játékosokból kerül ki. Nem a szakmai felkészültségükkel, hanem általában az akarati — erkölcsi tulajdonságokban jelentkeznek esetenként nyugtalanító hiányosságok. No és természetesen szinte kivétel nélkül minden edző rövidtávra dolgozik. Eredményt akar és kell elérnie, hogy élvezhesse a sportvezetés, a közvélemény bizalmát. Ebbe viszont csak a felületi munka, a kapkodás, a változás, a sportvezetés kedvében járás stb. fér bele. Befejezve gondolatsoromat, ismételten hangsúlyozom, hogy a magyar labdarúgás kátyúba jutott szekerét csak hosszú távon tervszerű, tudatos és egységes elképzelésekre építve, kemény és következetes munkával, jól szervezett, színvonalas bajnoksággal, jobb diáksporttal és utánpótlásneveléssel, lelkesebb szakemberekkel lehet kihúzni. Flaskár István