Népsport, 1981. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1981-09-20 / 223. szám

6 NÉPSPORT Tizenharmadszor — Athénban Vasárnap kezdődik Athén­ban az amatőr teniszezők im­már tizenharmadik Európa­ba­jnoksága. A sorozat — ma­gyar javaslat felújításával — 1969-ben Torinóban indult. A nemzetközi szövetség a nyílt, a profik és az amatőrök kö­zös, pénzdíjas versenyeinek bevezetése után járult hozzá az EB kiírásához. A verse­nyek jelentőségét az elmúlt évtized derekán kezdeménye­zett ifjúsági küzdelem emel­te, s a korcsoportos rendsze­rű párharcok fokozatos ki­bővítésével ez évben már a 12 éven aluliak is Európa­­bajnoki címekért játszhatnak. A megnövekedett részvétel­re való tekintettel jelenleg már három színhelyen rende­zik az Európa-bajnokságokat. A felnőttek és 21 éven alu­liak, a 18 és 16 éven aluliak, valamint a 14 és 12 éven alu­liak versenyeznek egy-egy helyen. A felnőttek és a 21 éven aluliak párharca kezdő­dik vasárnap Athénban. A mezőnyökben érthetően nem találjuk meg a konti­nens legjobbjait. A nyílt ver­senyen szereplők, a pénzdí­jakat felvevő teniszezők ne­vezéseit ugyanis a szervezők nem fog­ad­ják el, de az egyes nemzeti szövetségek nem is jelölik az amatőr státusukat elvesztőket. A bajnoksággal egyidőben összeülő olimpiai kongresszus, majd az azt kö­vető ülés várható határozata azonban tovább emelheti az EB rangját, tekintélyét. A NOB által már elismert te­nisz ugyanis 1984-ben bemu­tatóként, majd 1988-tól ren­des műsorszámként az olim­piai programba kerülhet. S a jelenlegi tervek szerint az ITF úgy képzeli, hogy az egyes földrészek (amatőr) bajnokságai jelentenék az olimpiai selejtezőt. Azaz, 1984- ben az előző évi EB első négy helyezettje szerepelhetne Los Angelesben. Az ITF arra szá­mít, hogy jó néhány tehet­séges fiatal versenyző kivár­ja az olimpiai szereplés lehe­tőségét, s csak később veszi fel a pénzdíjakat a nyílt ver­senyeken. A magyar színek képvise­lői kezdetben nagyon jól sze­repeltek. Bárányi Szabolcs például az első négy év so­rán kétszer első, kétszer má­sodik helyezést szerzett, s tulajdonképpen az EB-n ara­tott sikereivel tört előre a nemzetközi élvonalba. Majd 1974-ben Taróczy Balázs je­lentkezett értékes első helye­zésével. Ezt követően azon­ban már kevésbé nemes fé­mekből ötvözték a magyarok egyébként is csökkenő számú érmeit. Az utóbbi két évben Bennyik két harmadik helye­zése és a Benyiki Szőke pá­ros sikere jelezte a magya­rok eredményes részvételét. Különösebb sikerre most sem számíthatunk, bár tapasztalt férfi versenyzőink, s fiatal­jaink számára Athén kiváló lehetőséget nyújt a bizonyí­tásra.* A magyar részvevők: Be­­nyik János, Csépai Ferenc, Machán Róbert és Szőke Pé­ter, valamint Fagy­as Katalin és Rózsavölgyi Éva, az után­pótlás számokban: Guti Já­nos és Kiss Sándor, valamint Temesvári Andrea és Túri Zsuzsa. A Davis Kupa-mér­kőzésen szereplők egyenesen Spanyolországból utaznak Athénba, míg a többiek pén­teken este indultak a görög fővárosba. Győzelem az NSZK ellen S3 Vízilabda­ 1 Olaszországban az I. ifjú­sági vízilabda világbajnoksá­gon tovább folytatja jó sze­replését a magyar válogatott. Legutóbb az NSZK ellen győ­zött 10-8-ra. Az együttes min­den bizonnyal bejut a leg­jobb négy közé, hiszen követ­kező ellenfele, Brazília, nincs vele azonos súlycsoportban. A-csoport: Olaszország— Jugoszlávia 15-6, Szovjetunió —Spanyolország 12-6. A cso­port állása: 1. Szovjetunió 4, 2. Olaszország 3, 3. Spanyol­­ország 1, 4. Jugoszlávia 0. B-csoport- Kuba—Brazília 15-7, Magyarország—NSZK 10-8. A csoport állása: 1. Kuba és Magyarország 3—3, 3. Brazília és NSZK 2—2. Mindkét csoportból két-két együttes jut a legjobb négy közé. XXXVII. 223. ♦ 1981. szeptember 20 HAGYOMÁNYŐRZŐK „Egy szekeret húzunk...” Hetek óta egy ábra függ az írógépem fölött a falon. Áb­ra? Célfotó: „Race 93 men C I. final 15:20.” Azaz, a not­­tinghami kajak-kenu világ­­bajnokság 93. futamának, a férfi kenu egyesek döntőjének befutója. A győztes Papke már nem látszik a képen, jól látszik viszont, hogy a má­sodik helyen célba érkező Buday Tamás majd’ fél ha­jóval előzi meg Vrdlovecet. A célfotót Parti János dr. szövetségi kapitánytól kap­tam, keresetlen szavak kísé­retében. „Hogy lehet olyas­mit írni —­ kérdezte —, hogy ha még egy-két métert tart a verseny, Budaig talán szin­tén csak negyedik? Miért kell kisebbíteni egy ilyen nagy sikert?” Igaza van a kapitánynak. Egyhamar nem is szedem le a falról a célfotóit. Emlékez­z­tessen arra, minden leírt szó­nak nagy a súlya, minden leírt jelző embereknek az ele­venébe vághat. Buday Tamás, a Bp. Hon­véd 28 éves, háromszoros vi­lágbajnok kenusa viszont szó nélkül hagyta ezt a néhány sort. Kifejezetten kérni kel­lett, hogy kommentálja: — Papke a pálya másik ol­dalán evezett, őt nem láttam. A többieket mellettem viszont fél szemmel figyelni tudtam. Láttam, hogy jönnek, érez­tem, hogy őket tartani tu­dom, előttük be tudok jön­ni... Egyébként is, a rajt előtt csodálatos érzés vett erőt rajtam. Ahogy eveztek a rajthoz, egyenként jól meg­néztem magamnak őket, s azt éreztem, ha jól meg tu­dok indulni, el lehet őket verni. Majdnem sikerült, de a végén egyre kevésbé enge­delmeskedett az akaratomnak az izomzatom. De, ha így érezte, miért nem mondta korábban? — Mert félek a sajtótól. Egy újságcikkben nem lehet bemutatni az embert. Egy rö­vid cikk szükségszerűen sar­kítja a dolgokat, és erre én kényes vagyok. Érzem a do­log ellentmondásosságát, de számomra egy győzelem nem sztori. Egy újságírónak meg abból kell sztorit csinálnia, ami az én számomra termé­szetes, a versenyből... Olyan ez.Mondok egy példát. Pszichológiai vizsgálaton vet­tünk részt és egy fél oldalon le kellett volna írnom, milyen a házaséletem... És nem tudtam igazából leírni. Egy fél oldal rövid__Csak köz­helyek jutottak az eszembe, pedig három gyerek mellett iszonyúan nagy része van a feleségemnek az eredmé­nyeimben.■ Ezek az eredmények az idén: aranyérem kenu kettes­ben hosszútávon, ezüstérem kenu egyesben ezer méteren, hatodik hely kenu kettesben ,ezer méteren. A kenu kettes megint fur­csa helyzetbe hoz bennünket. Az újságírónak sztori — Bu­­daynak fájdalmas emlék. — Már megbeszéltem Frey Oszival, hogy megint együtt indulunk párosban, amikor a brandenburgi versenyről ha­zaérkezve egy választása ma­radt: meg kell operáltatni a gerincét. Nekem is egy vá­lasztásom maradt, hogy Haj­dúval induljak ... — Muszáj volt? — Természetesen nem. De ott álltam a tatai nemzetközi versenyen az egyes győzel­mem után a parton és néztem a párosokat. Fizikailag is hiányzott, hogy nem vagyok köztük, én, aki mindig ott voltam ... Felébredt bennem az igény. És, ahogy ez lenni szokott a kenuban, mikor ösz­­szetérdeltünk Hajdúval, álom­ról ment a hajó. Éreztem, hogy jól tud követni, hogy futtatni tudjuk a hajót. Több volt bennünk, és nem azért jött ki csak ennyi, mert az egyesben elfáradtam volna. Nálam a fáradtság nem tart sokáig. Persze, pihennem kell a két szám között, meg gyú­­ratni. .. De a szóf­iai VB-n is úgy le­tünk másodikok Osz­kárral, hogy előtte már nyer­tem egy bronzot egyesben ... Tavaly, az olimpia előtt ugyanez volt Duisburgban. — Akkor hát? — Azt már tudom, hogy a szakedzőin ebből írom a szakdolgozatomat. Én is azt keresem, azt az okot, ami visszavethet egy olyan pá­rost, mint amilyen a Deme, Rátkai, vagy a Szabó, Bakó, vagy amilyenek mi voltunk Oszival. Mitől nincs meg az az összhang, amitől korábban ment a hajó? Egymással szemben fáradnak meg a pá­ros tagjai? Idegileg nem elég pihentek? Nem tudnak kon­centrálni? Vaskutit például az teszi nagy versenyzővé, hogy koncentrálni tud minden ver­senyére, minden edzésére. Mennek az edzésen, amíg jól megy alattuk a hajó. Az el­ső billenésnél megállnak, megbeszélik, mi volt a hi­ba...­ A harmadik világbajnoki aranyát épp azzal a „nagy versenyző” Vaskutival nyer­te Nottinghamben Buday Ta­más. S ha tetszik, ha nem, ennek is megvan a maga tör­ténete. — Valahogy úgy lehet, aho­gyan kezdődik egy nap, egy verseny, úgy is végződik. Most már nagy nevetve me­sélem, hogy a nyáron átmen­tem komppal Szemesről Zán­­kára, egy tévéfelvételre. Nem is aznap, amikor kellett vol­na ... Visszafelé, a zuhogó esőben kizártam magam a kocsiból. Jóemberek segítet­tek, mint egy talicskát, úgy toltuk le a Daciát a komp­ról. Nagy nehezen, a csomag­tartót feltörve nyitottuk ki az ajtót, végre beszálltam, ak­kor derült ki, hogy az egyik „jóember” ott felejtette a fa­papucsát. Kiszálltam, hogy majd utánaviszem. Általában nyugodt embernek ismernek, de most begorombultam. Mert mi sem természetesebb, hogy megint kizártam magam... — Hogy függ ez össze a VB-vel? — Kát VB-vel is összefügg. Duisburgban, azt hiszem, azért is lettünk­ harmadikok Vaskutival, mert az a VB ne­ki nem kezdődött valami jól, meg tele is szórták a romá­nok a hajónkat vízzel. Most a románoknak nem jött be semmi. Egyrészt, mert besze­reltünk egy pompás pumpát, apósom vette Bulgáriában, három leváért, azzal kifröcs­költük a vizet; másrészt, mert itt meg Patzaichinéknak nem sikerült semmi, össze akartak zárni a csehszlovákokkal, ők tapadtak össze ... Egy for­dulónál be akartak nyomni a bóján belülre, őket vezette el a mi vizünk... Vaskuti­val nagyon jó versenyezni... Budayt valóban nyugodt embernek ismeri mindenki. Tízegynéhány év alatt sem hallottam arról, hogy szóváltá­sa lett volna valakivel. Hara­gosairól nem tudok, kimarado­­zásairól vagy fegyelmezet­lenségeiről meg végképp nem. S anélkül ilyen, hogy magá­­baforduló vagy visszahúzódó lenne. — Úgy vagyok vele — mondja —, hogy közös szeke­ret húzunk, közös a célunk. Ennek ellenére biztos, hogy egyikünkben, másikunkban hiba van, de én másokban nem ezeket igyekszem észre­venni, hanem épp ellenkező­leg, a jót. Sokan naivnak is tartanak, de szerintem így jó élni. Bármilyen furcsa is, én még azokban sem csalódtam, akiket mások gengsztereknek tartanak... Velem, tisztessé­gesek. Akkor tulajdonképpen bol­dog? Nagyon határozottan vágja rá: — Igen. — S mitől lenne még bol­dogabb? Hosszan tűnődik: — Hát, nem is tudom . 1 ? Egyenesben vagyunk. Néha beszélünk is róla a felesé­gemmel, hogy idáig mennyi­re szép minden. A gyerekek aranyosak, még nem váltak a „későbbi szokott pimasszá”. Ráckevén, az ő méretüknek megfelelő lapáttal már evez­nek is a négyes kenuban ... Szóval nem tudom ... Talán egy világbajnoki arany, egyesben... Naményi József JEGYVÁLTÁS CSAK FÉRFIAKNAK LÁNYOK ÖREGFIÚK A GYEPEN • GUSZTI BÁCSI DEDIKÁLT • SAKK MŰANYAG SZŐNYEGEN — Tessék befáradni! — ezzel a hívogató mondattal fogadták szombaton délután a jegykezelők a Népstadion bejárataiban a hölgyeket, mert ezen a napon csak a férfiaknak kellett belépőt váltani. Talán ennek, talán az in­dián nyárnak köszönhetően a megszokottnál több fele­ség, menyasszony, barátnő ü­lt a lelátón, hogy jól szó­rakozzon ezen a „népi sportmulatságon”. A Nádas családnak is valamennyi tagja megjelent, s az uno­kák rábeszélésére még a nagymama is — életében először — eljött. — Jaj, lelkecském! Hát ilyen épületet én még nem is láttam! — mondogatta ké­sőbb csodálkozva, majd ér­deklődve figyelte Budapest és Prága női válogatottjá­nak összecsapását. Néha-né­ha elszörnyülködve suttog­ta: — Hogy ezek a lányok mi­lyeneket rúgnak? — Góóól! — örvendezett kezét a magasba lendítve Verőci Zsuzsa nemzetközi sakknagymester, amikor Kopcsák belőtte a magyar csapat vezető gólját. — Utoljára egy magyar—bol­gár labdarúgó-mérkőzésen voltam itt, de már nagyon régen. Ez nem az én vilá­gom, egészen más a sakk­asztal mellett a csendben. Ám ezen a napon Verőci Zsuzsa és Adorján András nemzetközi nagymester sza­kított a hagyományokkal, s a Népstadion gyepére felte­rített műanyag szőnyegre festett „sakktáblán” játszot­tak mérkőzést. De nem akármilyet! Mindkét játé­kosnak bekötötték a szemét, így fejben kellett követniük a saját és az ellenfél lépé­seit. A bábukat pedig jel­mezbe öltözött embereik sze­mélyesítették meg. — Ez a parti bemelegí­tésnek is számított, hiszen a közeljövőben rendeznek egy nemzetközi „vakver­senyt”, amelyen 16 férfi és két női sakkozó indul — tette hozzá a nagymesternő. — A férfiak és a nők egy­más között vakon játszanak, ám a női-férfi összecsapá­son mi láthatjuk a táblát. Ennyi kedvezmény azért jár nekünk... Sebes Gusztáv — ez a név ma is varázsszó! Ezt mutatta az a fogyni nem akaró, hosszan kígyó­zó sor, amely szombaton délután azért állt a stadion, toronyépülete előtt, hogy megvehesse Guszti bácsi na­pokban megjelent könyvét, az Örömök és csalódások­at és természetesen dedikál­­tassa a szerzővel. — Hú, de sokan vannak! — nézett fel az aranycsa­pat sikereinek kovácsa. — Pedig az öregfiúk meccsét szeretném megnézni! Egy óra eltelével fogyott ki az első toll, ám Guszti bácsi kedvessége kifogyha­tatlannak bizonyult. „Vajda Tamásnak, a jö­vő válogatottjának”­ — írta a könyvbe, majd megpas­­kolta a fiú arcát: — Aztán ehhez tartsd ma­gad ezután! Biztos, hogy ennek a bu­dakeszi legénynek ez a nap örök élmény marad ... Közben a várakozók egy­más után elevenítik fel az ötvenes évek labdarúgásá­nak emlékeit. A sikeréve­ket. — Hát, persze, hogy szép volt, de most az a legfon­tosabb, hogy győzzünk Bu­karestben — mosolygott a mester. — Jó lenne, ha a fiúk megismételnék azt a sikert, amelyet az Augusz­tus 23. Stadion avatásán arattak. Mi, a huszonhárom éven aluli válogatottal ér­keztünk, s ezen a románok szó szerint megsértődtek. Ve­zettek is ellenünk a félidő­ben három-egyre. A szü­netben lementem a csapat­hoz és azt mondtam: „Most mutassátok meg, hogy ti is tudtok egy félidőben három gólt rúgni.” Négy-három lett a végeredmény­­ a javunkra. Kiegyeznénk szerdán is ezzel az eredménnyel. Cseke­ Guszti bácsi dedikál. Sok-sok olvasó és rajongó várt arra szombaton ,délután, hogy Sebes Gusztáv, az aranycsapat szö­vetségi kapitánya odakanyarítsa nevét most megjelent köny­vének egyik oldalára

Next