Népsport, 1982. október (38. évfolyam, 238-264. szám)

1982-10-01 / 238. szám

XXXVIII. 238. ♦ 1982. október 1. 13 Labdarúgás Gondok elrajtott fejjel vonultak az öltöző­be a tatabányai já­tékosok. Nem sikerült megszépíteniük a búcsút az UEFA Kupától, pedig tulajdonképpen megvolt az esély a győzelemre. Egy magabiztos csapat volt az ellenfél, amely csak arra törekedett, hogy ne essék csorba a tekintélyén. Legyünk tárgyilagosak: a Tatabánya, sajnos, nem kényszerítette komoly erőkifejtésre a St. Etien­­ne-t, pedig kíváncsiak lettünk volna arra, hogy a sok válogatottat felvo­nultató francia együttes mit tud, ha teljes erőbe­dobással játszik. Meggyőződésünk, ha jó tatabányai csapatot lá­tunk, akkor Castaneda, Battiston, Mahut, Jan­­vion, Larios, Rep muta­tott volna valamit abból a gazdag repertoárból, amellyel rendelkezik, így csak annak örülhettünk, hogy Battiston éppen Ta­tabányán játszott először azóta, hogy az NSZK— Franciaország VB-mérkő­­zésen Schumacher kapus letaglózta. De hozzá ha­sonlóan az egész St. Etienne óvatos és tartóz­kodó volt. " A mérkőzés után, ami­kor Robert Herbint — a fiatal, ambiciózus edzőt — arról faggattuk, mire is számított tulajdonkép­pen a visszavágón, na­gyon magától értetődően azt válaszolta: takarék­lángon akarták végigját­szani ezt a kilencven per­cet. A Tatabányától győzel­met vártunk. Még akkor is, ha tudtuk: nincs iga­zán formában! Még azt is bekalkuláltuk: nincs Weimper, mert kiállítot­ták St. Etienne-ben. A kék-fehérek két éve ezüstérmesek voltak az NB I-ben, idén bronzér­met nyertek. Tavaly ilyenkor a nagy hírű Real Madridot 2-1-re verték Tatabányán, s mindenki előtt tudott, hogyan kap­tak ki Madridban 1-0-ra. Vártuk a hagyomány folytatását. J £, S MIT KAPTUNK a cserébe? A félár­­­­bocra engedett vi­­torlákkal pályára lépő St. Etienne legyőzése tör­vényszerű lett volna. A lend­eség azonban kima­radt. Három helyzet az első félidőben és más semmi. A második játék­részben már helyzet is alig akadt. Vajon mivel lehet ma­gyarázni a kapu előtti gyámoltalanságot, a rossz ütemű átadásokat, az összpontosítás teljes hiá­nyát? A közvélemény nem várta, hogy csoda törté­nik, és továbbjut a Tata­bánya. Azt viszont a szak­vezetés, az egyesület irá­nyítói erőteljesen megkö­vetelhették volna, hogy legalább nyerjenek. Nyil­ván meg is tették, de a pályán történteket sem a mérkőzés előtt, sem pe­dig a szünetben nem tudták már befolyásolni. Dalnoki Jenő panasz­kodott, hogy a játékoso­kat kikezdték a szurko­lók a mérkőzés alatt, fő­ként a második félidőben. Tegyük hozzá, őt is szid­ták. Helytelen szurkolói magatartás, amit csak el­ítélni lehet. Viszont el­gondolkodtató, hogy a jobb napokat látott szur­kolók TÜRELmETLE­NEK. A Tatabányának saját érdekében oda kell figyelnie ezekre a jelek­re! M­ost kiestek az UEFA Kupából. A vezetés erre az idényre is nagy terveket kovácsolt. A nemzetközi megmérettetés rovat eb­ből már nem sikeredett. Ilyen játékkal azonban a bajnokságban is homlok­­ráncoló gondok jöhetnek! V. B. L ­ Valamit Törőcsikről Hogy a magyar szurkoló könnyen és gyorsan felejt, ez jószerivel magánügye, ám amikor mindez látványos, álta­lános demonstrációba csap át, egyszeriben több lesz en­nél. Félreértés ne essék: tagadhatatlan, hogy ez a T­örő­­csik szerdán este mintegy hatvan percen át nem az a Tö­­rőcsik volt! Küzdött, akart, hajtott, gólt rúgott, és gólokat rúgatott. Kell ennél több? — kérdezhetné bárki, s a válasz egyértelmű, határozott nem lenne, ha nem láttuk volna ÜGYELJÜNK A BIZALOM ÚJRAÉIEDŐ LÁNGOCSKÁIRA Valamit a kazettákról A fiókban maradt kazetták titka Göteborgra, az első mérkőzést megelőző napra nyúlik vissza ... A vendéglátók szíves invitálását elfogadva Temesvári Miklós, a lila-fehé­rek edzője kis házimozizáson vett részt, kazettáról meg­nézhette az IFK Göteborg UEFA Kupa-döntőbeli mérk­ő­­zéseit, így a Hamburgban játszott 3-0-at is. A hazaérkezés után, a visszavágóra készülvén aztán sokáig vívódott: el­mondja-e játékosainak a legteljesebb részletességgel a lá­tottakat, vetítse-e le az ajándékba kapott kazetta anyagát? A lélektani szempontokat előtérbe helyezve végül úgy dön­tött, megkíméli játékosait ettől az „élménytől"... A Göte­borg u­gyanis Temesvári szerint olyat produkált a HSV ott­honában, amire csak egészen kivételes tudású csapatok ké­pesek! A kazetták így az asztalfiókban maradtak, bízván egy tételben, amely hozzávetőlegesen úgy hangzik: egy sokk elmaradása talán az ellenfélre lehet — sokkoló__ Az lett! Az Újpest kiverte a kupából az immáron vere­tes nemzetközi hírnévvel rendelkező svéd együttest, amely a Megyeri úti találkozóról készült kazettát csomagja leg­mélyével rejtve viheti csak haza...­­■ Valamit a szakmáról Valljuk be őszintén — elszoktunk a sikertől... Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a visszavágót megelőző hangulat: a göteborgi bravúros 1-1 ellenére a bizakodás nem döntögetett támfalakat, a közvéleménynek közel sem elhanyagolandó nagyságrendű része egyenesen úgy fogal­mazott: „A Göteborg a Megyeri úton is győzni tud majd!" Ilyen hangulati fátyoltól körülölelten tudott nyerni aztán az Újpest. Ám miközben mélyen meghajtjuk az elismerés zászlaját a mintegy hatvan percen át mutatott játék és a továbbjutás ténye előtt, nem hallgathatunk el bizonyos té­nyeket. Nevezetesen azt, hogy az IFK Göteborg ezen az es­tén vajmi keveset vonultatott fel ama erényeiből, amelyek segítségével, birtoklásával és mozgósításával UEFA Kupát nyert. A technikán alapuló, kombinációkra, szellemes, ötletes húzásokra, váratlan megoldásokra épülő játékból jószerivel semmit sem mutattak, különösen védőik tűntek esetenként kifejezetten ügyetleneknek, könnyen becsapha­­tóknak, átjátszhatóknak. Olyan támadáskombinációk követ­keztében kapituláltak háromszor is az Újpest előtt, amelyek végeztével Európa pályáin, bizony, csak elvétve esik már gól, s ha most bárki beleesik a tetszetősség csapdájá­ba, az már a következő kupamérkőzésen súlyos árat fizet állásfoglalásáért! Látni kell továbbá azt is, hogy a má­sodik félidőben a svédek milyen egyeduralmat tudtak te­remteni a pályán, mennyivel többet birtokolták a labdát, s erőnlétileg milyen fölénybe kerültek. Volt időszak, ami­kor a svéd kapus kivételével valamennyi (!) játékos a li­lák 16-osán belül toporgott... A nézőtérről, persze, azon­nal felhangzott egy bírálatba ágyazott felmentés, misze­­­rint: „Ne álljatok be védekezni!­ Ki mondta, hogy bekkel­­jetek?” De itt alapvető volt a félreértés, hiszen a lila­fehérek nem azért védekeztek, mert így akarták, ha­nem azért, mert ellenfelük erre kényszerítette őket. Nem történt más, csak ami a futballban törvénysze­rű: a bajba jutott, nehéz helyzetbe sodródott csapat tá­madni, rohamozni kezdett, ellenfele pedig ennek nem tud­ta gátját vetni. Nem feledhető a tétel: a támadás, roha­mozni akarás sohasem elhatározás kérdése! Sokkal inkább a cselekvés végrehajtásának képességéé, az erőé, az állóképességé... azt is, hogy a második félidőben egy csele végrehajtása közben elesett, s alig tudott felállni, ha nem tudnánk, hogy a Göteborg elleni „táncot” hosszú hónapok botladozása előz­te meg, ha nem azt a mércét állítanánk Törőcsik elé hét­ről hétre, amelyen ezúttal — tény és való — szép ívű ugrással átjutott. Tehetsége, tudása alapján számára az az alap, amit a Göteborg ellen mutatott. Ismerjük el, dicsérjük meg, de már a hét vé­zén követeljünk tőle többet! Valamit a „gyávaságról” Hovatovább arra tendál a labdarúgás, hogy a „gyáváké" a­ győzelem... A „gyáváké", akik otthonukban sem szé­gyellnek védelmükre alapozni, hazai közönség előtt is a kapuelőtér maximális biztosítását tartják elsődlegesnek, a vereség tényének elkerüléséből indulva rohamozzák, meg a győzelem várának kapuját. Látszatgyávaság ez, hiszen fel­­készültség, taktikai érettség szükségeltetik hozzá, no meg a kor labdarúgásának talán legszükségesebb eleme: futógyor­saság! Az előrevágott labdákra robbanni, nagy területet be­futni, betölteni, benépesíteni, az akciót végkifejletig bo­nyolítani csak az képes, akit egyik kaputól a másikig, de legalábbis a félpályától az alapvonalig visz a lába! Az Újpest mindenekelőtt azért érdemel dicséretet, mert ön­maga választotta, jelentős fizikai megterheléssel járó játék­módját huzamosabb időn át eredményesen tudta bemutat­ni. A védekezés szervezett, nagy létszámú, és zárt volt, a középpályások — elsősorban Kisznyér — gyorsan elérték a támadók vonalát, az ékek pedig nem a nálunk már-már divatos statikus centerjátékot játszották, hanem állandóan mozogtak, változtatták­­ helyüket, mintegy felkínálva a já­tékba közhatóságot. Az előzetosan szereplő Kiss Sándor például rövid idő leforgása alatt szerzett egy gólt jobbról, és egyet balról. .. S nemcsak azért, mert éppen arra járt! Valamit egy nyilatkozatról A villámgyors felejtésre, könnyed megbocsátásra haj­lamos szurkolói emlékezet mellett megszoktuk már azt is, hogy vezetőink, edzőink, játékosaink a lehető legkisebb részsiker esetén azonnal a fellegekben járnak, elveket, kö­vetelményeket feledve tömjénezik játékosaikat, s gyakran önmagukat is. Hajlamosak az önfeledt kalapdobálásra, ám éppen ők azok, akik — amikor a kalap leesik — ellépnek alóla ... Ezért volt a maga nemében egészen rendhagyó a vélemény, amivel Temesvári Miklós a győzelmet, a tovább­jutást fogadta . . . Egy szakvezető számára valóban dicső pillanatban arról beszélt, ami nem tetszett, ami hibás ami rossz volt! Pontosan annyit adott az elismerés kosa­rából, amennyi pedagógiailag szükséges, de másik kezével, ha lehet, még mélyebben nyúlt a kosár aljára, s azt ha­lászta ki onnan, ami a holnap, a jövő szempontjából előremutató. Csak az így gondolkozó szakvezető érdemel hosszú távú­ bizalmat, csak az ilyen edző dicsérete, elismerése lehet adott esetben hiteles... Valamit zárszó gyanánt Az Újpest győzött, az Újpest továbbjutott, az Újpest el­ismerést érdemel. Feltétlenül többet, mintha megnyert vol­na mondjuk két, vagy három rangadót. Olyan csapatot vert meg, amelyet ismer Európa, s aki legyőzi, azt megjegyzi magának az öreg kontinens... Ennyi a Göteborgban és a Megyeri úton történtek tömör összegzése. Nem feledhetjük azonban a világbajnokságon látotta­kat, nem halványodhat az ott belénk rögződött kép, arról nem beszélve, hogy Spanyolország óta minden eddiginél többet jelent e szó, e fogalom: igényesség... Az Újpest újraélesztette a bizalom lángocskáit. És erre vigyázni kell! Okosan... Lakat T. Károly ­ „Felborítottuk a papírformát!” NO­VÁK DEZSŐ DEA Most már utólag elmond­hatjuk: nagyon féltettük a Ferencvárost Bilbaóban. Tíz évvel ezelőtt a Népsport is képviseltette magát a baszk fővárosban azon a nemzet­közi tornán, amelyet akkor a Vasas nyert meg. Ezért tud­juk, hogy a stadionban mi­lyen félelmetes a légkör, milyen heves vérmérsékletű szurkolók tüzelik a hazai csapatot, és azt is: az FC Bilbao milyen sokra képes az otthonában. A Népsta­dionban pedig mindenki lát­hatta, hogy a spanyol együt­tes 0-2 után milyen elszán­tan rohamozott, s bizony, az egyenlítéshez is volt lehető­sége. Az első mérkőzés után nem volt valami rózsás a hangulat az Üllői úton, hi­szen Novák Dezső két­­háromgólos győzelmi remé­nye nem vált valóra. Az el­utazás előtt Novák még min­dig azt emlegette, milyen kár volt 2-0 után kiengedni. Pö­­löskei hiánya is közreját­szott abban, hogy a játéko­sok nem valami­ jó hangu­latban kászálódtak be abba a repülőgépbe, amely hétfőn Bilbaóba vitte őket. Az utol­só szó a vezető edzőé volt: — Azért nem esünk két­ségbe, hiszen végül is győ­zelemmel, egygólos előnnyel várjuk a visszavágót. Feltét­lenül gólt kell rúgnunk! Nováknak igaza lett. — Mondta is­ a mérkőzés után: — A pályán nagyjából az történt, amit a taktikai érte­kezleten megbeszéltünk. Megleptük a spanyolokat az­zal, hogy nem álltunk be ki­fejezetten védekezni, a kö­zéppályán lefékeztük őket, s labdatartásból gyors ■ ellen­­rohamokat indítottunk. De voltak olyan időszakok is, amikor folyamatosan mi tá­madtunk többet. És ami dön­tő volt: sikerült gyorsan vá­laszolnunk Dani 11-es gól­jára a jó formában lévő Szo­­kolai révén. — És a közönség? — Eleinte harsogtak és biztosra vették a továbbju­tást. Ez egyébként kiderült a mérkőzés délelőttjén meg­jelent lapokból. Nagy volt a derűlátás. 1-1 után csende­sebbek lettek, sőt később né­hány szép támadásunkat meg is tapsolták. Dicséretükre le­gyen mondva, még ahhoz is volt lelkierejük, hogy a mérkőzés végén megtapsol­janak bennünket. — Mi volt a csapat legna­gyobb erénye? — Az, hogy sem a légkör­től, sem az ellenféltől nem ijedt meg. Óriási volt a küzdőszellem. A csatárjáté­kunk is jobb volt a remélt­nél, hiszen akadtak helyze­teink, akár nyerhettünk is volna. — Zsiborás tartaléksorból főszereplővé lépett elő, ki­tűnően védett. Mi adta a gondolatot," hogy Kakas he­lyett őt szerepeltette? — Kakas a legutóbbi rang­adón, a Vasas ellen mérsé­kelten védett, de nem ez volt a fő oka a cserének, hanem az, hogy Gabinak is lehetőséget akartam adni a bizonyításra, mégpedig egy nagy feladat kapcsán. Nagy hasznát láttuk annak, hogy jó idegállapotban állt a há­ló elé. — Nagy az öröm? — Naná!... Annál is in­kább nagy, mert jól tudjuk, hogy még azok is kevés esélyt adtak a továbbjutás­ra, akik pedig vérmes szur­kolóink. Nevetett. — Felborítottuk a papír­formát! Várjuk a következő ellenfelet... NÉPSPORT 3 Szép búcsú Győrött olyan esemény­­dús, csodálatos mérkőzést láthatott a kibővített né­zőterű stadiont zsúfolásig megtöltő közönség, hogy az bizonyára sokáig em­lékezetes marad. A Rába játékosai mégis szomo­rúan öltöztek. Most érez­ték csak igazán, mennyi­re igaza volt Verebes Jó­zsefnek, mikor állandóan azt hangoztatta, hogy be lehet hozni a hátrányt és csak egy lépésre vannak a világsikertől. A szerdai győri talál­kozón minden tekintetben jelentős különbség mu­tatkozott a győri csapat javára. De vajon miért nem sikerült? — A mérkőzés jelentős részében egy kapura ját­szottunk, rúgtunk négy kapufát, kihagytunk ne­­wany ordito helyzetet, a játékvezető nem ítélt meg két jogos 11-est. Fortuna tehát nem volt velünk. Az igazsághoz tartozik persze, az is, hogy Ge­­rets kiállítása után kiüt­között a nemzetközi ru­tin hiánya. A létszámfö­lényt nem tudtak kihasz­nálni. 3-0-nál a fiúkat valósággal megbénította a megcsillant lehetőség. Na­gyon akartak, de türel­metlenül, kapkodva ját­szottak. Ahelyett, hogy a földön kipasszolták volna a megzavarodott ellenfe­let, vagy a széleken ve­zettek volna támadásokat, továbbra is ívelgették a labdát, és a nagyszerűen fejelő belga védőkkel szemben, csak Szepesi tudta felvenni a harcot. (Verebes József monológ­ja.) A Standard Liege öltö­zőjében merőben más volt a hangulat. Nem re­pestek ugyan a 0-3 miatt, de a mérkőzés összképe alapján most tudtak csak igazán örülni a továbbju­tás tényének. — Már a liege-i talál­kozó alapján is tudtam, hogy a Rába jó csapat, de hogy ilyen harcos eré­nyeket csillogtató, remek játékra is képes, arra nem számítottam, ötgólos előnyünk tudatában elein­te nyugodtan ültem a kispadon, de az idő mú­lásával, az események láttán egyre idegesebb lettem. Mi azért nem tudtuk a szokott játékot nyújtani, mert a győriek ezt egyszerűen nem en­gedték. Gerets kiállítása és a harmadik gól után féltem, hogy katasztrófa következik be. Örülök, hogy túl vagyunk a talál­kozón, mert nem vagyok biztos abban, hogy ha új­ra kellene játszani a két mérkőzést, akkor is mi jutnánk tovább. (Ray­mond Goethals edző mo­­lógja.) • Sajnos, ami elmúlt, az már nem tér vissza. A mérkőzéseket nem lehet újrajátszani. A Rába ETO, amely 17 évvel ez­előtt a legjobb négyig ju­tott a BEK-ben, most az első fordulóban elbukott, de a 0-5 és a 3-0 miatt nincs oka a szégyenke­zésre. Most olyan játékot produkáltak, amely nem­csak maradandó élményt nyújtott a szemtanúk szá­mára, hanem a magyar labdarúgás egészének is tiszteletet parancsol. A Rába ETO, amely újat, frisset hozott a ha­zai labdarúgásba, válto­zatlanul erős csapat. To­vábbra is ezen az úton kell haladnia, hogy a ha­zai siker tartósítása mel­lett, nemzetközi szinten is javuljanak az eredmé­nyei. H. B.

Next