Népsport, 1987. május (43. évfolyam, 101-126. szám)
1987-05-01 / 101. szám
2 NÉPSPORT ' ' Labdarúgás A Les Sports véleménye a magyar szereplésről Könnycsalogató „mutatvány" A holland sajtó kellőképpen ünnepli Rinus Michels győztes csapatát. Kellőképpen, mert a szakírók dicsérő jelzőit a helyzet parancsolta mértékletesség diktálja. A narancssárga mezesek a magyarok ellen aratott 2-0-ás győzelem után az Eb-döntő felé kacsingathatnak — írja a mérkőzést tudósító Jaap de Groot, a de Telegraaf hasábjain. Ugyanebben a lapban Arud Gullit az újságíró gondolatát így egészítette ki: „Igen.egy lépéssel előbbre jutottunk, de még mindig csak a fele úton tartunk.’’ A hollandok egyik legolvasottabb napilapja természetesen részletesen foglalkozik a mérkőzéssel. Általános megállapításként a két csapat közötti erőviszonyt fejtegeti és úgy érzi, hogy a holland válogatottnak ezúttal még mérsékeltebb teljesítmény is elég volt ahhoz, hogy a magyar csapatot két vállra fektethesse. Rinus Michels — ugyancsak a de Telegraafban — már a jó gazda „simogató” szemével nyilvánítja véleményét: „Az első félidőben egy kitűnően szervezett védelemmel szemben élvezetes csapatjátékot mutattunk be. Ennek a közös munkának két gól volt megérdemelt jutalma. A szünet után nagyot változott a helyzet. Gullit, Van Basten és még néhányan úgy érezték, hogy a zsákmány már a lábuk előtt fekszik, egyénileg kívántak csillogni. Ebben a 45 ■percben valójában nem tettük nagyobb próbára ellenfelünk tűrőképességét, és a két csapat között fennálló különbséget nem használtuk ki. Kár!” A de Volkskrant jelzői már bántóbbak: — A magyar válogatott erejéből csak ilyen udvariassági látogatásra tellett. Rinus Michels csapatának félgözre volt csak szüksége ahhoz, hogy a győzelmét bebiztosítsa. A Trouw munkatársa, Matty Verkamman sem dicséri az egekig a holland válogatottat. — Igen értékes győzelmet szereztünk, de ezt szinte zsebretett kézzel értük el. A következő mérkőzéseken lényegesen többet kell nyújtanunk. A hullámvölgyből még mindig a kivezető utat kereső magyar válogatottól többet senki sem várhatott. Ezt a gyengeséget — sajnos — a mi játékosaink is tudták! A hollandok déli szomszédjai, a belgák véleménye, amely a Les Sports-ban olvasható, nemcsak elgondolkodtató, hanem szomorú is. A magyar válogatott? Akik emlékeznek a dicső múltra, azok szemébe a rotterdami „mutatvány” könnyeket csalt... XLIII. 101. ♦ 1987. május 1 A MtJ—154-es fedélzetén A szövetségi kapitány monológja Úton hazafelé, a MALÉV-gép fedélzetén kértünk nyilatkozatot Verebes József szövetségi kapitánytól, vagyis közel tízezer méter magasból néztünk vissza a rotterdami stadionra, a 2-0-ás vereségre. íme, a kapitány monológja: — Úgy érzem, reális eredmény született, bár nekünk is voltak gólszerzési lehetőségeink, de ez a 2-0 számszerűleg is kifejezi a két csapat közötti különbséget. Talán sokan furcsállják, de én a történtek ellenére derűlátó vagyok. Annál is inkább, mert a csapatom nagyon sok új vonást mutatott fel. A játékosok taktikailag tulajdonképpen megoldották a feladatot a védekezésben. Az már pech, hogy a hollandok nagyon jól elkapták a vezető gól után azt a pszichikai pillanatot, amikor a magyar együttes még nem rendezte sorait. Ennek tulajdonítom azt, hogy három perc múlva újabb gólt tudtak szerezni. Ezzel elúszott a meccs, holott a második gólt megelőzően Détárinak volt óriási helyzete, de a holland védők szabálytalankodtak vele a tizenhatoson belül. Courtney angol játékvezető azonban továbbot intett... — Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy 1-0-ás vezetésnél Péternek is hallatlanul nagy helyzete volt. Ha ezt kihasználja, nyilvánvalóan másképp alakul a mérkőzés. Ismétlem, nagyon értékes volt az első félidőben a csapat teljesítménye, mert szinte hibátlanul védekezett. — A holland válogatott semmilyen meglepetést nem okozott. A játékukra tökéletesen felkészültünk, s tulajdonképpen Garatja, Kardos és Péter jól megoldotta azt a feladatot, amit rájuk bíztam. Sajnálatos tény, hogy a csapat nem volt olyan kondícióban, amely egy ilyen, mérkőzésen joggal elvárható. A játékosok erőállapota pillanatnyilag nem több, mint hetvenöt százalékos. Igazat kell adnunk Kardosnak és Szendreinek, akik azt mondták, hogy a magyar bajnokságban egy-egy mérkőzésen tíz percig kell ilyen iramban, ritmusban játszani, mint egy ilyen fontos nemzetközi mérkőzésen. És nálunk ez a tíz perc elég ahhoz, hogy, mondjuk, a Dózsa megnyerje a bajnoki mérkőzést. Ez hallatlanul nagy hátrányt jelent a játékosok számára . .. ★ — A mérkőzésen az volt a taktikánk, hogy megpróbáljuk leszűkíteni az ellenfél területét a lesvonalig, ott próbáltuk letámadni a hollandokat. Sajnos, ezt nem tudtuk megfelelő átütőerővel tenni, mert, mint mondtam, nagyon heterogén volt a csapatunk és az erő állapota csak hetvenöt százalékos. Ismeretesek a gondjaink is, Péter Zolitól például nem lehetett százszázalékos teljesítményt várni hosszú sérülése után. Örültem, hogy annyit nyújtott, amennyit most tudott. Sajnos, Hannich is elfáradt, s ez döntő tényező volt, mert elsősorban neki kellett volna irányítani. Hiányzott belőle az a dinamizmus, ami korábban jellemezte. — A második félidőben megváltozott a játék képe. Több ritmusváltást tudtunk csinálni, jobban bejöttek az elképzelések, s válogatottunk megmutatta erejét, pozitívumait. Ugyanakkor a hibák is felszínre kerültek. Az első gól előtt Sallainak szerelnie kellett volna ellenfelét, és bizonyos mértékig Szendreit is el lehet marasztalni, mert nem számított a beadásra. Ugyanakkor biztos gólnak látszó lövéseket és fejeseket hárított. Teljesítményével elégedett vagyok. — Egy biztos, sok ilyen forró, tétmérkőzést kellene játszania a magyar válogatottnak, mert csak így derülhet le, hogy ki alkalmas komoly nemzetközi feladatra. — Már korábban elmondtam, hogy új csapatot kell kialakítanunk, sok új játékosnak kell lehetőséget adni, hogy kiderüljön: kik azok, akik igazán alkalmasak jelentősebb feladatokra. Végül is nekünk a hátralévő EB-selejtező mérkőzések jó lehetőséget adnak arra, hogy aránylag rövid időn belül egy igazán ütőképes válogatottat hozzunk létre. A reális értékeléshez azonban az is hozzátartozik, hogy játékosaink taktikai repertoárja megközelíti azt a szintet, ami egy válogatott csapattól elvárható. Nagyon széles skálán tud a csapat játszani és ennek feltétlenül örülök, a vereség ellenére. — Hogy mi lehet a jövő a csapatépítés útján? Mindenképpen az olimpiai együttes kulcsjátékosaihoz kell nyúlni, például Rostáshoz, aki egészen kiemelkedően játszott a franciák ellen, de ide kell sorolnom Gáspárt, Szalait, Farkast, Szekerest és legfőbbképpen Vincze Istvánt. ★ — Visszatérve a holland válogatottra: szerintem az volt a döntő, hogy nekik van két kivételes tudású klasszis játékosuk: Gullit és Van Basten. Az teljesen egyértelmű, hogy ez a két kivételes egyéniség kimagaslott a mezőnyből. Igazi sztárok, akik csodálatos fizikai, technikai és taktikai képességekkel rendelkeznek. Nem véletlen, hogy a Milan mélyen a zsebébe nyúl és horribilis összegeket fizet értük. — Sokan most azt mondják, hogy baj van a magyar játékosok mentalitásával. Ez nem igaz, mert szerintem akarnak, fűti őket a becsvágy. De azt is tudomásul kell venni, hogy sűrűn előfordul náluk pszichikai rövidzárlat. — Nekem leginkább válogatottunk középpályás sora okozott csalódást, többet vártam tőlük, kevés volt az a futómennyiség, amennyit nyújtottak. " A vereség ellenére nem vagyok csalódott, mert sok hasznosítható tapasztalatot szereztem a rotterdami mérkőzésen. Helyzetszámlálás és realitás Rinus Michels kapitány, úgy fest, nem csupán szigorú, de bölcs edző is, aki a véleményeket nemcsak meghallgatja, de el is gondolkozik egy-egy hasznosnak tűnő javaslaton. Elgondolkozik, aztán el is fogadja azt. Nos, a szerdai találkozó előtt Michels első számú jelöltje a kapuban Hans van Breukelen, a PSV Eindhoven játékosa volt. Kitartott mellette, annak ellenére, hogy az egyébként jó képességű kapus az utóbbi időben rendre elkövet valamilyen látványos bakit. Szombaton például, ahelyett, hogy gyorsan kirúgta volna a labdát, elbóklászott vele, mígnem a bíró megunta a dolgot és közvetett szabadrúgást ítélt, ebből pedig gólt kapott a Philips gyári együttes. A sajtó természetesen nem hagyta szó nélkül a dolgot, a közvéleményben is élénk vitát váltott ki a kapus munkálkodása, elhangzottak ötletek is, például, hogy védjen inkább az Ajaxból Monzo, de méginkább az egyetlen rotterdami kerettag, Joop Hiele, aki mellesleg valóban remek formában van. Ám a kapitány a mérkőzés előtti napon még tartotta magát eredeti elképzeléséhez, aztán mégis másként döntött. Hiele kapta az egyes számú mezt, aki aztán hiba nélkül látta el nem túl nehéz feladatát. Ami a szerdán este történteket illeti, nos, aki látta a találkozót, az aligha vitatja, hogy a hollandok jobbanfutballoztak és megérdemelték a győzelmet. A kívülállók nyilván most azt gondolják, hogy még a vesztesek körében sem volt vitás, ki volt a jobb ezen a találkozón. Úgy, általában a zöm elismerte, hogy a tulipánosok vitték ezúttal a prímet, de most is akadtak, akik belebonyolódtak abba az ósdi magyar hibába, hogy helyzeteketkezdtek számolni, mondván: jó, jó, kikaptunk, de mi van akkor, ha a Döme betalál 0-0-nál, amikor gondosan „felkötényezte” Rijkaardot és kapura tört, de a döntő helyzetben felpattant a térdére a labda. • Vagy mi van akkor, ha 1-0-ás holland vezetésnél Péter kihasználja a helyzetét. Az ilyen mi lett volna, ha című játékot mi már nagyon sokszor eljátszottuk, és utólag mindig kiderült, roszszultettük. Mert ilyenkor mindig fenemód sajnálni kezdjük önmagunkat, a kimaradt — sokszor igen kevés — helyzetünket, és míg erről beszélünk, a lényeg elsikkad: az, hogy valójában miért is kaptunk ki? Mert sok tekintetben el vagyunk maradva a világ labdarúgásának élvonalától, nem vagyunk olyan energikusak, olyan gyorsak, olyan robbanékonyaik, mint a legjobbak. Erővel sem bírjuk tartani velük a lépést, nincsenek maghatávozó játélkosaink, akik klasszisukkal képesek eldönteni egy mérkőzés sorsát. Nem vesszük tudomásul, hogy egy Gullitot, egy Van Bastent lefogni nem elsősorban elhatározás és taktikai fegyelem kérdése. Ehhez megfelelő emberek is kellenek, akik legalább olyan gyorsak, erőteljesek, akik technikailag is magas szinten képzettek, akiknek legalább az esélyük megvan arra, hogy méltó ellenfeleik legyenek a velük szemben állóknak. Ha a kimaradt helyzetekkel foglalkozunk, akkor nem vesszük észre, hogy olyan válogatottal kerültünk szembe, amelyben több Európaklasszis is felvonul, akik ellen a mieink energiájának nagy részét felemészti a védelem túlbiztosítása. Még ha nem kapják szigorú utasításban a játékosok, hogy „befékeljenek”, akkor is ösztönösen behúzódnak kapujuk előterébe. Be, mert mi mást tehetnének, különben az ellenfelek zavartalanul tevékenykedhetnek büntetőterületünk táján. Ilyen volt most is a kép. Tizenegy játékosunk várta saját térfetünkön a hollandokat, s ez egy ideig megtette a hatását. Az idegesen kezdő hazaiak elkezdtek kísérletezni, hogyan tudnák feltörni a védelmünket. Sajnos, már a félidő lefújása előtt rájöttek. Ami nem ment középen, azt megoldották a hát szélen. Ott kerültek védőink mögé, és a belőtt labdákból gólokat szereztek. Később pedig, amikor már kénytelenek voltunk miis jobban kitámadni, akkor beljebb is akadtak a házigazdáknak lehetőségeik, ugyanis az üres területekre belőtt labdákat Van Bastenék érték el előbb. Hogy miért ők, ezt azt hiszem, nem kell külön megmagyarázni. Volt tehát gondjuk védőinknek, középpályásainknak hátul, arra pedig már alig jutott erő, hogy hathatósan segítsék a támadójátékunkat, amely a két ék megugrásaira volt ráépítve. Magára hagyott két támadó „találhat” gólt, de általában akkor igazán hathatós, gólveszélyes a játékuk, ha kellő támogatást kapnak a középpályáról. Most az történt, hogy a mi két támadónkat semlegesítenék, Van Bastenékat nem. Igaz, ők sokszor kifejezetten sokan voltak. Csatár volt ugyanis Vanenburgon, Van Bastenen és Van’t Schipon kívül sokszor Gullit, Wouters és Mühren is. Az utóbbi pompás góljával külön nyomatokat is adott mindennek. Ne számolgassunk tehát vereség után helyzeteket, inkább próbáljuk gondosan feltérképezni gyengéinket, s ne szégyelljük azokat beismerni. Vegyük tudomásul, hogy hosszú távon csak kemény, erős bajnokság lehet az alapja egy ütőképes válogatottnak. Kicsúszhat ugyan egy-egy meglepő győzelem, de sorozatban csak igazán megalapozott együttes tud produkálni. Elcsépelt a kívánalom, de minden balsiker újólag megerősíti: emelni kell a képzés színvonalát, hatékonyabbá tenni az edzésmunkát, s kinevelni meghatározó egyéniségeket. Egyébként aligha várhatunk döntő változást labdarúgásunkban. Végül: azért sem illő ilyenkor számolni a helyzeteket, mert alapos visszapillantást követően esetleg rájön az ember, hogy ebből sokkal több volt az ellenfélnek ... Szemléletváltozás Négy perc, azaz 240 másodperc még sok is ahhoz, hogy korábban boldog, reménykedő emberek rosszkedvűek, morcosak legyenek. Szerdán ennyi kellett — no, meg két holland gól — és gyökeresen megváltoztak a vélemények ... Az EB-selejtező előtt a magyar szurkolók táborában majd mindenki azt latolgatta: nyerhet-e válogatottnk? A meccs vége felé pedig . .. Nos, a meccs befejezése előtt a döntetlen is álmaink netovábbja lett volna. Például dr. Puskás Lajos, a lelátón helyet foglaló debreceni szakvezető is egyre letörtebben szemlélte a pályán zajló eseményeket. A mérkőzés előtt még arról beszélt, hogyha a magyar játékosokban lesz elegendő hit, lelkesedés, akkor meglephetik a házigazdákat. A befejezés előtt viszont azt mondta: belátja, tévedett. Bizonyos szinten túl a puszta lelkesedés kevés, mert e téren talán még ..partiban" voltunk, csak hát a játék ... Fazekas László, a volt 92-szeres válogatott labdarúgó Belgiumból érkezett az EB-selejtezőre. Az egykori kiváló újpesti játékos nem lett hűtlen a focihoz, a másodosztályban szereplő Aalst csapatának edzője. Most az összecsapás előtt így beszélt: — A hollandok fegyvere a rohanás, a darálás, ez ritkán vezet eredményre. Válogatottjukat a görögök ellen láttam játszani, akkor szenvedett. Szerintem hibás felfogásban játszott. Ha ellenünk is hasonló produkciót nyújtanak a hollandok, akkor esélyünk lehet a győzelemre. Sajnos, Fazekas László szavaira is rácáfoltak a hollandok. Tetszetős, könynyed stílusban futballoztak. Fazekas megvonta a vállát és azt mondta: — Mit lehet itt csinálni? A hollandok önmagukat múlták felül. Még többet is rúghattak volna... Igen, igen — lám, hogy változnak a vélemények. így látták belülről Garaba Imre: „2-0 után az volt az érzésem, hogy a hollandok még többre is képesek lettek volna. Rendkívül jól játszottak. Gullit és Van Basten semlegesítése ma, azt hiszem, Európa legkiválóbb védői számára sem kis feladat.” Péter Zoltán: „Teljesen megérdemelten nyertek a házigazdák, mert végig bátran és magabiztosan játszottak. A mai futballban az a legfontosabb, hogy az egüttes kellő önbizalommal lépjen pályára, az már önmagában fél győzelem. Tudták, hogy mit akarnak, és meg is valósították.” Détári Lajos: „Nehéz helyzetbe került a válogatott, mert a világbajnokság óta lemenő ágban vagyunk. Ha nyerünk, vagy fogcsikorgatva kiharcolunk egy döntetlent, az megnyugvást adott volna a sportágnak . . Híres Gábor: „Ha nem fejelik a hollandok az első, szerencsés gólt, meggyőződésem, hogy nem kapunk ki. Mindenben felvettük velük a versenyt. Ez a balszerencsés gól megpecsételte a sorsunkat, holott állítom, jól játszottunk.” Az oldalt írták: Gyenes J. András, Ilécs László, Várkonyi Sándor és Vincze András