Nemzeti Sport, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-02 / 1. szám

4 NEMZETI SPORT RIPORTERÜGYELETÜNK jelenti Bicskei Bertalan (jelenleg állás nélkül)„Egyszer talán én is mesteredző lehetek’’ A messzi távolban szép csendeben újabb bajnoki címet „csinált” Bicskei Bertalan. A Hon- Svéd egykori mestere, s a magyar válogatott korábbi kapitánya 1990. november 16-án utazott Koreába, azzal a céllal, hogy eleget tegyen egy ottani profi klub felkérésének. A feladat nem volt könnyű, hiszen bajnoki címet kellett nyerni a Daewoo csapatával. A magyar válogatottól „eltanácsolt” szakember a jelek szerint nem a sebeit nyalogatni ment Ázsiába, a feladatát ugyanis alaposan túlteljesítette. Együttese nem csak 8 bajnoki aranyérmet, hanem a Korea Kupát is elhódította. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy Bicskei Bertalant választották az ó év edzőjének Koreában. Nem kis elismeréstszerezve ezzel hazánknak. " Gondolom, mi vagyunk az ezredikek, akik gratulálnak a 91-es sikerekhez. Ezt aligha lehet túlteljesíteni az idén . . . — Én sem hiszem, hogy 92- ben hasonló eredményekre leszek majd büszke. Már csak azért sem, mert egyelőre fogalmam sincs, hol folytatom pályafutásomat. Akkor tarthatott volna még tovább is a letűnt esztendő? — Erről szó sincs. Nem sajnálom, hogy tovább forgott az idő kereke. Kaptam egy feladatot, s azt teljesítettem, ennyi az egész. Az élet azonban nem áll meg. Azért árulja el, hová helyezi a saját értékrendjében a koreai bajnoki címet? — Látja, ezen még nem is gondolkodtam. Persze a válasz nem nehéz. Még 84-ben ifi EB-t nyertem az ifjúsági válogatottal, ez volt eddigi legnagyobb sikerem. Aztán jött a bajnoki cím a Honvéddal, most meg a Daewoo-val, ezt közel azonos értékűnek érzem. Talán a koreai értékesebb, hiszen az a bajnokság erősebb, mint a magyar. " Mit kérhet még a közeljövőtől? . . . Egyszer talán megérem, hogy én is megkapom a mesteredzői titulust. Ugyanis ennek a feltételeit már régen túlteljesítettem. Vetry Zsolt (AA Gent) Akiknek az óesztendőben megállhatott volna az idő Az újév első napján azokat igyekeztünk szóra bírni, akiknek 1991 különleges futballélményt nyújtott, akiktől nem tűnne elképesztően érthetetlen óhajnak, ha azt kívánnák, hogy az esztendő sose érjen véget. Mi tagadás, nem voltunk könnyű helyzetben, nem küszködtünk a bőség zavarával. Sajnos, a magyar labdarúgás 1991-ben nem szolgáltatott világrengető eredményeket, így megelégedtünk szolidabb sikerekkel is. — Feltett szándékom, hogy Európa legjobb kapusai között tartsanak számon. Ezt már évekkel ezelőtt célul tűztem magam elé, s ennek hangot is adtam, legfeljebb akkor még elintézték annyival, hogy ugyan mit akar ez a kis mitugrász. Csakhogy nekem nem csak a szám jár, de nagyon következetesen, komolyan dolgozom, nem is minden látszat nélkül. Ma már biztos helyem van a magyar válogatottban, s a belga Gentben is elfogadtattam mam. Az UEFA Kupa-mérkőzések során három fordulón jutottunk túl, s hat meccsen öszszesen egy gólt kaptam. Pedig az ellenfelek között ott volt a Dinamo Moszkva és az Eintracht Frankfurt is. Kicsit magaménak is érzem a klub fennállása óta elért legnagyobb sikerét, s ebben a hitemben megerősítettek csapattársaim és a belga újságírók is, akik a németek elleni meccs után kilencest adtak és hősként ünnepeltek. Szóval, nem állíthatom, hogy rossz lett volna számomra az 1991-es év. Kicsit közelebb kerültem célomhoz. Az idén megmérkőzünk a holland Ajaxszal, s remélem, túljutunk rajta. Óriási eredmény lenne egészen a döntőig menetelni! Aztán az ősszel válogatottunk megkezdi a világbajnoki selejtezőket. .. Feladat van bőven. Igazán szép lenne megint továbblépni . . . , s igazán szép lenne, ha a nemzeti tizenegyünk is felzárkózna az európai élmezőnyhöz Belgiumban is elfogadták. "Zombori András (Váci Izzó)Lemondanék a válogatottságról... — Csodálatos évet zártunk Vácott. A csapat az első a bajnokságban, s ez jóval több, mint amiről bármelyikünk is álmodott volna. Amikor Dunaújvárosból az Izzóhoz kerültem, nagyon boldoggá tett, hogy az első osztályban játszhatok, az azonban meg sem fordult a fejemben, hogy a Váccal egyszer majd kiléphetek a nemzetközi porondra, s versenyben lehetek a bajnoki címért. S akkor még arról nem is szóltam, hogy decemberben bemutatkozhattam a válogatottban is. Túl szép mindaz, amit tavaly elértem, félek, innen már nem is tudok továbblépni. Ha engem kérdeztek volna, akkor 1991 sosem ért volna véget. De miért is kérdeztek volna engem, meg hogyan is állíthattam volna meg az idő kerekét? Így viszont nincs más hátra, mint irdatlan keményen dolgozni tovább, s elsősorban nem is személyes boldogulásomért, hanem azért, hogy ez a kis vidéki csapat, a Vác megnyerje a bajnokságot. Ennek érdekében sok mindenről lemondanék, még arról is, ami számomra szent, hogy szerepelhessek a válogatottban. Burcsa Győző (Videoton-Waltham)„Gyönyörű sorozatot zártunk” Hihetetlenül rosszul kezdte az őszi idényt a Videoton. A fehérváriak hosszú heteken keresztül topogtak a tabella végén. Aztán egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. A Vidi megérezte a győzelem ízét, s ettől kezdve „nagyokat harapott” a sikerből. Olyannyira belelendültek a „Burcsabébik”, hogy az utolsó forduló előtt még arra is meg volt az esélyük, hogy akár őszi elsőként várhassák a tavaszi folytatást. Ez nem sikerült, de az eredmény így is önmagáért beszél ... 4 Talán korai lenne egy új nagycsapatról beszélni, de azért azt nyugodtan leszögezhetjük: ez a Vidi bárkit legyőzhet az AIB-ben. — Hát nem félünk senkitől, azt biztos — mondta Burcsa Győző —, s ez azért is nagy dolog, mert nagyon fiatal és tapasztalatlan csapatunk van. " Gondolom, ha Fehérváron megállították volna az idő kerekét, akkor most így kilencvenegy vége felé ezt megtették volna. — Én nem így gondolom. Szerintem jó, hogy vége ennek az esztendőnek. Biztos sokan csodálkoznak ezen, hiszen csapatommal gyönyörű sorozatot zártunk, de én éppen ezért mondom, jó, hogy vége az évnek, mert így legalább szép emlékeink maradnak. Attól tart, hogy a sikerszéria nem folytatódik? — Ezt így nem mondanám. Ha most kérhetnék valamit, akkor az az lenne, hogy a 91- esnél soha rosszabb évet ne zárjunk. Azok az eredmények, amelyeket elértünk, erőt adhatnak a folytatáshoz. S ha így tesz, a nagyon lelkes Vidi-szurkolók akár egy dobogós helyet is „kiszurkolhatnak” a Videotonnak. Lipcsei Péter (Ferencváros)Még feljebb kell kapaszkodnunk — Iia meglepőnek is látszik, én azt mondom, búcsúztassuk el 1991-et tisztességgel és vágjunk neki az új esztendőnek. — Nem mintha panaszkodni akarnék az óévre, hiszen olyan dolgokat értem el, amiről korábban csak álmodoztam, vágytam. Stabil helyem lett a Ferencvárosban, amelyben játszani, azt hiszem, mindenki számára megtiszteltetést jelent. Nemzetközi kupameccseken futballozhattam, szerencsére gólokat is sikerült rúgnom, sőt — hogy végül a legnagyobb „dobásomat” említsem — Mészöly Kálmán, majd Glázer Róbert is meghívott a válogatott keretbe. Slatszoros válogatottként koccinthattam szilveszterkor. Talán felesleges bizonygatnom: eddigi pályafutásom legsikeresebb esztendejét tudhatom magam mögött. Mégis úgy érzem, hiba volna az 1991-es év „folytatására” voksolnom. Ami eddig sikerült, azt tekintsük „alapnak”, bizonyítéknak arra, hogy érdemes küszködni, gürcölni. Ha azonban nagyobb célokat tűzünk magunk elé — és melyik futballista ne álmodna többről, új sikerekről —, akkor egy pillanatra sem lehetünk elégedettek, új feladatokat kell keresni magunknak, amelyekkel még közelebb juthatunk a csúcshoz. III. 1. ♦ 1992. január 2. Gáspár László (Zalaegerszegi TE): Boldog, sikeres év a kiesőjelöltnél — Ha megköveznek érte, akkor is azt mondom, dacára annak, hogy az újonc ZTE az NB I-es tabella legalján szégyenkezik, számomra, ez az évboldog, sikeres volt, amit szívesen folytatnék. — Az év első felében még a budapesti első osztályban futballoztam, majd miután nyáron kézhez kaptam a diplomámat a Testnevelési Egyetemen, hazajöttem Egerszegre. — Szeptembertől tanítok testnevelést a Ságvári Gimnáziumban. Nem tudnék elképzelni ennél szebb hivatást, mint fiatalokat sportolni tanítani. .. — Az őszi szezon utolsó mérkőzésén Győrben — ha „csak” csereként is — bemutatkozhattam az NB I-ben. Tudom, hogy ma már más dolog élvonalbeli futballistának lenni, mint tizenöt, húsz évvel ezelőtt, de aki ebben nőtt fel, kiskora óta vágyott, nagyon nagy élmény. — Ráadásul, a Rába ETO- meccs hármas sípszavával számomra még nem fejeződött be az év, maradt hátra még egy nagy esemény. Karácsonykor tartottuk ugyanis az eljegyzésünket. Csoda, ha azt mondom, boldog, sikeres év volt? Illés Béla (Haladás VSE)azért vagyunk emberek, hogy mindig többre vágyjunk” Talán élete legjobb évét búcsúztatta el szilveszterkor Illés Béla. A Haladás VSE 24 éves középpályása október 30-án, a norvégok ellen ünnepelhette első válogatottságát, majd december elején gyorsan a másodikat és a harmadikat. Így aztán a legjobb szombathelyi hagyományok képviselőjévé lépett elő, olyan labdarúgóvá, aki méltó utóda a város eddigi büszkeségeinek. Halmosi Zoltánnak és Kerek Zoltánnak. Illés számára nem csupán a vége miatt tűnhet jónak az 1991-es esztendő, hiszen csapata az ő vezérletével simán túljutott a másodosztályon, s ősztől az első vonalban is remekül helyt állt. * Nyilván nem utasítja vissza, ha az előzőhöz hasonló jó évet kívánunk! — Szó sincs róla. A tavalyi sikerekkel most is engedett lennék. Hozzáteszem, minimális célkitűzésként, mert hát azért vagyunk emberek, hogy mindig többre vágyjunk. Szeretnék picit előbbre lépni a játékban, s többször betalálni az ellenfelek kapujába. * És szeretne eljönni Szombathelyről? — Korai még erről beszélni. Az bizonyos, hogy a szerződésem lejár a bajnokság végén. Az, hogy miként lesz a folytatás, ma még nem tudom. ★ Másfél éve ■nyolcmillióra taksálták a futballtudását a Haladás vezetői, s ezzel az árral gyorsan elriasztották az érdeklődő újpestieket. Gondoljuk, elmúlt évi produkciója alaposan megnövelte az ázsióját. Mennyit ér ma Illés Béla? — Az a nyolcmillió igen meszsze állt a valóságtól, jellemző, hogy ekkora összegért nem is akadt kérőm. A Haladás vezetői egyszerűen nem kívántak elengedni, s ezért mondtak irreális vételárat. Hogy most mennyit érek? Fél év múlva kiderül. Ez a kérdés nem foglalkoztat, sokkal inkább az, hogy miként lehetek jobb labdarúgó. Mert az nem kérdéses, hogy jobb akarok lenni. Gyimesi Attila (Ancenis)Álmaim ma már nem csak a futballról szólnak . Két „ha” kívánkozik a nagyon szép volt megállapítás elé. Az egyik úgy folytatódik, hogy a Váccal harmadikok vagyunk, a másik pedig úgy, hogy megnyerjük a Magyar Kupát. Mindkét lehetőség adva volt, aztán a még nagyobb siker kapujában elcsúsztunk. Pedig nem akármilyen érzés lett volna csapatkapitányként a magasba emelni a kupát. No, mindegy, ez már kimarad az életemből. Az álmaim ma már inkább arról szólnak, hogy minél tovább helyt tudjak állni a francia második osztályban. Anyagilag, meg a jövőm szempontjából is ez az érdekem, hiszen tanulom a francia nyelvet, naponta két és fél órát foglalkozom vele, s remélem, mire eltanácsolnak az Ancenis vezetői, addigra tökéletesen beszélni fogom. Szerencsére, egyelőre szó sincs arról, hogy elegük lenne belőlem. Háromszor szerepeltem a második vonal válogatottjában, s októberben a kisváros szurkolói a hónap labdarúgójának szavaztak meg. Szeretnek, s ez nem akármilyen eredmény egy idegen számára. Igyekszem még hosszú ideig élvezni a bizalmukat és a szeretetüket, s ez idő alatt felkészülni életem pályán kívüli folytatására.