Nemzeti Sport, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)

1992-10-01 / 271. szám

III. 271. ♦ 1992. október 1. Kislexikon, UTE-meccsre indulóknak • Akik még nem vásároltak jegyet, még megtehetik! A pénztárakban (nyitás 15 órakor) 200 darab A-terasz­jegy (200 Ft), 200 darab tribünjegy (200 Ft) és mintegy 4000 darab álló­jegy (100 Ft) kapható.­­ A stadion kapuit két órával a mérkőzés­­ előtt, azaz 16 órakor nyitják.­­ Gépkocsival lehet menni, de nem aján­­­­latos, mert igen körülményes lesz parkolóhelyet találni, a stadion környékét ugyanis lezárják. A mérkőzésen a BRFK, a IV. kerületi ka­pitányság és a rendőrezred egységein kívül az UTE 70 rendezője is felügyel a rendre.­­ A pályára csak alapos motozás után jut­hatnak be a szurkolók, minden veszélyes tár­gyat, köztük az üdítős üvegeket, dobozokat is elkoboznak a kapuknál.­­ A BKV a mérkőzésre irányjáratokat közle­kedtet Újpest Városkapu megállótól a Megyeri úti stadionhoz, valamint menetrend szerinti já­ratait is sűríti.­­ A találkozóra az 1992—93-as bajnoki idényre kiadott bérletek is érvényesek.­­ Az olasz szurkolók 3000 jegyet igényeltek, és még­­ senki sem mondta vissza a rendelést. A vendégszurkolókat a B-teraszon helyezik majd el, elkülönítve a magyar drukkerektől.­­ A pályán található étterem és büfé zárva tart, de mozgóárusoktól vásárolhatnak a szur­kolók szendvicseket, üdítőt, kávét, valamint édességet és perecet.­­ Az UTE kéri a szurkolókat, hogy sportsze­rű biztatással lelkesítsék csapatukat, és semmi­féle rendzavarást ne okozzanak, mert ezzel csupán az Újpestet sújtanák... ESÉLY A TOVÁBBJUTÁSRA. I.-H mert ha Tomka, Aczél vagy Vasteove ism­ereni, bárki elcseltl­ egy labdát ott hátul, és mondjuk Melli bevágja, a lilák egygólos hát­ránya máris háromgólossá változik, s akkor minden el­dől... Mert az­­UTE nemigen lő hármat a Pannának. Még akkor sem, ha a hét végén valósággal megtáltoso­dott a csapat (értsd: hetven percen belül több gólt — hármat — szerzett, mint az addigi hat fordulóban ösz­­szesen...) és a kis Tiefenbach, valamint a csereként be­állt Zsinka formája biztató lehet a kupameccsre. Óriási koncentrációra, odafigyelésre lesz szükség. A védelem képes lehet kapott gól nélkül kihúzni a mér­kőzést, csak az a kérdés, mire mennek majd a táma­dók. — A Siófok ellen végre a csatárjátékunk is jó volt — mondta Bene Ferenc a szerdai edzés után —, és ha ezt a formát, no meg a lelkesedést át tudjuk menteni, ak­kor bármi lehet. Persze nem, szabad nekimennünk a Parmának, biztonságos védekezés mellett próbáljuk majd kihasználni csatáraink gyorsaságát. Ha sikerül egy gólt szereznünk, elérhetjük célunkat... A két emberfogó Szőnyi és Sztezák lesz. Bérczy, akit Parmában kiállítottak, nem játszhat (az UEFA rögtön eltiltotta egy mérkőzéstől, de közölte, ez még nem a végleges ítélet), így Aczél és Tomka védekezik még. Miovecz, Véber és Kecskés alkotja a középpályás sort, elöl pedig Zsinka, Tiefenbach és Lovász vagy Belesi szerepel. Lovász nem teljesen egészséges, és csak csü­törtökön dől el, játszhat-e este. — Nem bánnám, ha ilyen maradna az idő — nézett fel a borult égre Szőnyi. — Nekem kifejezetten fekszik a vizes pálya, sokkal jobban, messzebbről tudok be­csúszni. Egy cseppet sem félek Asprillától, kint ugyan ő fejelte a győztes gólt, de nagyon remélem, itt nem fog betalálni. Úgy gondolom, arra kell nagyon figyelnünk, hogy már elöl vagy a középpályán megszerezzük a lab­dákat, ne hagyjunk teret az olaszoknak a kontrákra. Mert kontrázni biztosan nagyon tudnak. Tehát vasfegyelem kell. És persze az sem ártana, ha minél több szurkoló menne ki­­biztatni az Újpestet. Mert az nagy csúfság lenne, ha a Megyeri úton több olasz drukker lenne, mint magyar. És Burmából, háromezren jönnek... a renini önbizalomnövelő győzelmet aró­ Olasz CoUpUs volt a­ hétvégén. Kettő-nullra verte a Bresciát, amely eddig még nem kapott­ gólt a bajnokságban. A kapuban ezúttal Ballotta állt (Scala edző régi mániája a kapuscsereberélés, hol Taffaréi, hol Ballotta a kedvenc...), de Újpesten minden bizonnyal ismét a brazil kapja az egyes számú mezt. Minotti, Osio és Asprilla is hetest kapott a meglehetően szigorúan osztályozó Gazzetta Dello Sport munkatársaitól, a csere­ként beállt Cuoghi pedig nyolcast (!). Hogy ez mennyit ér, azt sejteti, hogy két hete,­ amikor az UEFA Kupában a Napoli egy ötöst rúgott Valenciában, az öt gól szer­zője, Fonseca „csak” kilencest kapott. . . Duzzadnak hát az önbizalomtól a taljánok. Még az sem aggasztja őket, hogy Benarrivo és a válogatott Di Chiara sérült (az ő helyére állt be Cuoghi, akit az ola­szok csak Bombardinónak, azaz Bombázócskának becéz­­getnek). A három légiós — mert kupameccseken is csu­pán három külföldi léphet pályára — Taffarel, Grün és Asprilla lesz, hacsak Scala nem Ballottát állítja a kapu­ba, így csinálva helyet az argentin Bertinek­, aki vasár­­nap Osio helyett állt be a középpályára a második fél-­­időben. A Panna várhatóan a Taffarel vagy Ballotta — Pin, Matrecano, Apolloni, Grün — Minotti, Zorakta, Pulga, Cuoghi —, Melli, Asprilla összeállításban kezd. Biztosak is a továbbjutásukban az első mérkőzésen tizenegyest hibázott, kijelentéstől ..A visszavágón én szeretném belőni a továbbjutást te­­lintő gólt. Ezzel jóvá tudnám tenni két héttel ezelőtti hibámat.. No, ehhez persze lesz néhány szava az Újpestnek*' mindenekelőtt pedig Melli őrzőjének, Szlezáknak is... Bene Ferenc győzelmi szándékát — igaz, egy kupa-­ meccsen más célja nem is lehet — egyértelműen jelzi*' hogy védőt nem is ültet a kispadra. Borsos lesz a tar­talékkapus, rajta kívül két középpályás (Füzesi és Sza­­nyó) és két csatár (Bácsi, valamint Lovász vagy Helesi) foglal helyet majd a kispadon. Mert támadni kell... Az, egygólos hátrány távolról sem ledolgozhatatlan. Eddig, tudatában az UTE bravúros parmai helytállásán­­ak, de támadóképtelenségének is, valahogy hitetlenked­­­ve hallgatta az ember az „itthon ki tudjuk harcolni a továbbjutást...”, meg az „egyet begyűrünk, és ak­kor. . . fogadkozásokat. Mert miért épp a Parma el­jen lőnének gólokat a lilák, amikor a Csepel meg a Bé-­ késcsaba ellen sem? ... Most viszont valamennyire változott a helyzet. Mert a Siófok ellen végre nem maradtak el a gólok. És bár a Parma nem hasonlítható a Balaton-partiakhoz, sőt, az UTE-nál is jobb csapat, azért van némi alapja a biza­kodásunknak. _______ nekünk is lehet szerencsénk. t£S legre Mert a jó játék, a fegyelme­zett védekezés, a letámadás, a gyors rohamok és gólok mellett kétségtelenül ez kell most leginkább az UTE-­ nak... Gonda László NEMZETI SPORT 3 • •••••••• •••••••••••• ••• cw­­ork-i idő szerint szeptember 30-án éjfélkor járt le a türelmi idő Jugoszláviával szemben. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ezt köve­tően dönt a délszláv állam további sorsáról: részt ve­het-e az 1994-es labdarúgó VB selejtezőin, avagy a kizá­rás sorsára jut? A FIFA szeptember 7-én hozta határo­zatát, miszerint a hónap végéig haladékot ad Szerbia és Montenegró államszövetségének. Ha az ENSZ által má­jusban életbe léptetett szankciók szeptember 30-ig nem szűnnel­ meg, Jugoszláviát kizárják­ a V­B-selejtező küz­delmekből. Mivel a háborús helyzet azóta sem változott Jugoszláviában, szinte biztosra vehető Kis-Jugoszlávia kizárása. A FIFA csütörtökön jelenti be a hivatalos ha­tározatot. Ha Jugoszlávia kiválik az európai ötödik se­lejtező csoportból, akkor ott csak öt ország válogatottja küzd a továbbiakban az Egyesült Államokba szóló repü­lőjegyek­ért: Oroszország, Magyarország, Görögország, Island és Luxemburg. Ebből a csoportból is két váloga­tott jut be a 21-es döntőbe. V­in­ny Jonesra, az angol Wimbledon csapatának ke­mény szereléseiről ismert középpályására minden bizonnyal súlyos büntetés vár. Az ok, amiért az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottsága vizsgálatot indított Jones ellen, egészen furcsa. A hiva­talos megfogalmazás szerint Vinny Jones egy olyan vi­deofilmben vállalt szerepet, amely a labdarúgás alatto­mosságait mutatja be. A filmben olyan játékosok is sze­repelnek, mint Billy Bremner, Nobby Miles, Norman Hunter, Tommy Smith vagy Kron Harris. Az­ említett nevekről eszünkbe jut valami, mégpedig az, hogy a felsorolt labdarúgók egytől egyig kemény, sőt durva játékosok voltak. A videofilmen olyan jelenetek láthatók, melyeken ke­mény, szabálytalan szerelések, alattomos le­­­csúszások, durva lökések követik egymást, ám a bíró egyik esetben sem jelez szabálytalanságot. Egyszóval, ahogy a Daily Mirror nevezte, ez egy „szennyes oktatófilm". Vinny Jones, ak­i a Leeds, a Sheffield United és a Chelsea csapatát is megjárta, „észrevehetetlen” szabály­talanságokat mutat be. Például, hogy fejelés közben mi­ként lehet alattomosan, könyökkel oldalba vágni a mási­kat, természetesen úgy, hogy a bíró ne vegye észre. O­któber 7-én Bulgária ellen világbajnoki selejtező mérkőzést játszik a svéd válogatott. Tommy Svens­­son szövetségi kapitány kerete nem lehet teljes, hiszen számos játékos, így a kapus Thomas Ravelli, a hátvéd Jan Eriksson és a csatár Tomas Brolin is sérült. Felépült viszont sérüléséből, és visszatért a pályára Ken­net Andersson, aki máris meghívót kapott a szövetségi kapitánytól. A svédek kerete: Lars Eriksson, Pal Ludin, Patrik An­dersson, Joachim Björklund, Magnus Erlingmark, Roger Ljung, Roland Nilsson, Idas Ingesson, Stefan Landberg, Anders Limpar, Stefan Pettersson, Stefan Schwarz, Jo­nas Them, Kennet Andersson, Martin Dahlin, Bans Ek­­lund. A francia sportminisztérium bejelentése szerint, vár­or­hatóan az egykori sokszoros francia válogatott, és­ majd szövetségi kapitány Michel Platinit fogják felkérni az 1998-as franciaországi labdarúgó-világbajnok­ság szervezőbizottságának élére. Frederique Bezin sport­­miniszter elképzelése: Platini mellett — társelnökként — a Francia Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke, Fernand Sastre irányítaná a szervezők munkáját. Sastre volt az, aki Franciaország rendezési szándékát a FIFA elé ter­jesztette, amelyet aztán júliusban a nemzetközi szövet­ség el is fogadott. M­ég a Biundesliga játékosmezőnyét jól ismerők is fel­kapták a fejüket az­ Okocha név hallatán. Ugyan ki ez a sötét bőrű legény az Eintracht Frankfurt csapatában? A Werder Bremen elleni bajnokin (0-0) mutatkozott be, s azonnal bekerült a hét válogatottjába, Illgner, Thon, Helmer stb. társaságába! A nigériai szár­mazású, 10 éves jobb oldali ék (olykor középpályás) rend­kívül gyors, erőszakos és gólerős. Az Ehugu­ Rangers együtteséből kiskorúként érkezett Németországba Augus­tine Okocha, akinek Jay Jay a beceneve. A Borussia Neu­kirchen 20 ezer dollárért szerezte meg, s onnan vette át most az Eintracht. Sokat fogunk még hallani róla, s a ne­vet minden bizonnyal így fogják emlegetni az ellenfelei: Jaj-jaj!­­­oseph Blatter FIFA-főtitkár ismét hallatta hangját az olasz labdarúgó-bajnokságban érvényes, s a kül­földi­ játékosok szerződésére vonatkozó szabállyal kapcsolatban. „Felesleges és értelmetlen dolog fél tu­cat, illetve még annál is több idegenlégióst megvásárolni és fizetni, ha a Calcióban a kiírás csupán három külhoni labdarúgó szereplését engedélyezi egy-egy meccsen. Négyre kellene limitálni a szerződtethető futballisták szá­mát, s ennek a négynek a neve minden egyes esetben szerepelhessen a nevezési listán. Kár nagy pénzért já­tékost venni, hogy aztán­­elültessék őket a lelátóra...’* NB II. a 7. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA K­eleti csoport: Zay (III. Ker. TVE) 11 —­ Szabó (Kazincbarcika) 6, Széki (Tiszavasvári) 7, Major L. (Hajdúnánás) 7 , Tóth I L. (III. Ker. TVE) 7, Kurik­o (Tiszavasvári) 7, Oláh (SBTC-Salgglas) 7, Kin­cses (III. Ker. TVE) 7.— Jankov (III. Ker. TVE) 7. Vá­­czi (BVSC) 6. Pilács (Tiszavasvári) 3. A forduló játék­vezetője: Bába (***­*) (Baja—Hajdúnánás). Nyugati csoport: Hujber (P. Atom) 7 — Halápi (ZTE) 7, Dzsinovics (Szekszárd) 7, Tóth A. (Pénzügyőr) 7, Csanálosi (Tatabánya) 7 — Garas (Dorog) 8, Deák (Sopron) 7, Halmosi (Haladás) 7, Szeitl (BKV Előre) 7 — Balogh Z. (Dorog) 7, Szendrci (Dunaion) 7. A forduló játékvezetője: Kincses (****) (Rákóczi FTC—ZTE). Külföldi labdarúgó-eredmények LENGYELORSZÁG. 9. forduló. Legia Warszawa—Hut­­nik Krakow 2-0, Fogon Szczeczin—Górnik Zabrze 0-0, Wi-ia Krakow—Zawisza Bydgoszcz 6-1, LKS Lódz— S zombi árki Bytom 2-1. Tarnobrzeg—Loch Poznan 0-1, Jagielionia Bialystolt—GKS Katowice 0-0, Zaglebie Bu­bin—Bla.sk Wroclaw 7-0. Olimpia Poznan—Widzew Lódz 2-2, Stal Mielcc—Ruch Chorzów 2-1. Az élcsoport: 1. Leeh Poznan 16 pont, 2. Widzew Lódz 14 (19-9), 3. LKS Lódz 14 (14-9). LUXEMBURG. G. forduló. Spora Luxembourg—Jeunesse Esch 0-2. FC Dudelunge—Red Boys 2-2, Eízella Eítel­­breuck—Fola Esch 1-1, Grevenmacher—Aris Bonnevoie 2-0, Union Luxembourg—Avenir Boggen 2-2. Az élcsoport: 1. Avenir Beggen 8 pont (13-7), Union Luxembourg 8 (12-7), 3. Jeuncsse Esch 8 (8-5).

Next