Nemzeti Sport, 1996. február (7. évfolyam, 31-59. szám)

1996-02-20 / 50. szám

14 Fókuszban a bíró bárók A bíró bárók­ száma mindössze három. Jóval kevesebben vannak tehát, mint mondjuk az alkotmány­bírák, azonban számuktól függet­lenül ítéleteik, döntéseik legalább annyi vitát, indulatot képesek ki­váltani, mint a nagy tekintélyű tes­tület határozatai. Mellesleg - mivel természetesen labdarúgóbírókról van szó - róluk az első írásos fel­jegyzés Krisztus születése előtt 206-ból való, tehát több mint kéte­zer éves. A mi öreg kontinensünkön, Eu­rópában csak jóval később, a XII. század írásos emlékei között buk­kannak fel hasonló példák, Itália kék ege alatt Firenze városában calcio néven már ekkor űzték a já­tékot. Az írásos relikviák híven őr­zik a korabeli szabályokat és pon­tosan rögzítik a „döntőbíró” jogait és kötelességeit. Nekünk, magyaroknak különö­sen érdekes, és értékes egy 1564- ből származó könyv, Zsámboki Já­nos „Emblemata” című munkája. Ebben így ír a „lapda" nevű játék­ról: „Te lapdácska, miért csalod te meg a téged nyomon követő ifja­kat? Vajon visszaadod-e a rád po­csékolt erőt, időt és pénzt?" Történelmi kalandozásunkat befejezve térjünk vissza a bíró bá­rókhoz, vagy ha jobban tetszik, az Aranysíp lovagjaihoz. Az első, aki a kitüntetést jelentő bíró bárói címet kiérdemelte, a köznapi életben a Zsolt István ne­vet viselte. Az ő nagy napja 1966. július 11-én virradt fel. Angliában, a Wembley-stadion híres gyep­szőnyegén végigsétált az uralko­dó, II. Erzsébet királynő. Kézfogás­sal üdvözölte a labdarúgó vb-dön­­tő nyitányának számító Ang­­la-Uruguay találkozó játékosait és a mérkőzést vezető játékvezetőt, Zsolt Istvánt. A talpig feketébe öl­tözött, angolul kiválóan beszélő bí­ró, mint legtöbbször, ezúttal is hi­bátlanul bíráskodott. Az a korszerű játékvezetés, ami őt jellemezte, a mai napig hatással van utódaira. Jellegzetes beállása a tett színhe­lyén és egyértelmű kézjelzései olyan eszközrendszert képeztek, amelyet ma is előszeretettel alkal­maznak a síp mesterei. A második bíró báró pályafutá­sa Békéscsabán kezdődött. Palotai Károly fedezetként kiváló irányító játékosnak bizonyult. Pályafutása csúcsát az 1964-ben Tokióban el­nyert olimpiai bajnoki cím jelentet­te. Játékvezetőként viszont a csúcsszereplése, amely a , ,bíró bárói” cím méltó viselőjévé avatta, 1978 júniusában következett be. Ekkor dirigálta végig hihetetlenül magas színvonalon azt a világbaj­noki összecsapást Argentína és Brazília között, amelytől az egész labdarúgótársadalom valósággal reszketett. Palotai korrektsége, ha­tározottsága megzabolázta a dél­amerikai fenegyerekeket, Csilla­gos ötösre vezette a 0-0-ás ered­ménnyel végződött szikrázó foci­háborút. A­ bíró bárók harmadik képvi­selője a legek embere. Puhl Sán­dor az egyetlen olyan játékvezető, aki két egymást követő évben a vi­lág legjobbjának bizonyult. A nem­zetközi bírói testületben ma ő a legsikeresebb, a legmegbízha­tóbb, a legjobb. Ő és társai már szakítottak az egykor hagyomá­nyos fekete szereléssel is. Eseten­ként más, a csapatok színeitől el­ütő, de színpompásan csillogó vi­seletben ítélkeznek és száguldoz­nak a pályán. Puhl Sándor a har­madik a magyar bíró bárók sorá­ban. Sokat tett és még sokat tehet azért, hogy az egykori „Fúj, bíró!” helyett a közönség mást kiabáljon. Talán egyszer azt is: „Fújj, bíró, fújj, fújj, hajrá!" Korda Sándor KEDD RÁDIÓ KOSSUTH Középhullámon. 5.00, 6.00, 7.00 és 8.00: Krónika - sport. 19.05: Sportvilág, közben közvetítés a Dunaferr-Alba Vo­lán bajnoki jégkorong-mérkőzésről. PETŐFI 7.45: Sportreggel (Gólok, méterek, történetek). 9.00,13.00,17.00 és 21.00: Hírpercek - sport. 23.03: Sporthíradó. TELEVÍZIÓ TV 1­5.40: Gazdatévé. 6.00-9.00: NAP-kelte. 9.00: Tízórai, benne: 9.10: Taxi. Irány Európa (am. tévéfilmsor.). 9.35-12.00: Tízórai, benne: 9.50 és 10.45: Játék. 10.00: Egészség - beteg­ség. 11.00: A titkos fiók (francia-svájci­­ném. tévéfilmsor.). 12.00: Hírek.12.05: Üzlet délidőben. 12.25: Telepakk. 15.10: Arborétumok, gyűjteményes kertek. 15.20: Repeta. Fizika. 16.05: A kölcsön­kapott Föld. 16.30: Topmodell, 88. rész (brazil tévéfilmsor.). 17.00—17.25: Kap­csolj be! Multimédiák - Zenelánc. 17.25: Telis-televideó ’96. 17.30: Don Quijote, 8. rész (spanyol rajzfilmsor.). 17.55: Ka­tolikus krónika. 18.15: Gazdasági infor­mációk. 18.30: Mindent vagy semmit! 19.00: Esti mese ( Magyar népmesék). 19.15: Naprakész. 19.30: Híradó. 20.01: TeleSport. 20.20: Vészhelyzet. Kilenc és fél óra (am. tévéfilmsor.). 21.05: Stúdió '96. 21.50: Szabó István válogatása a filmtör­ténet leghíresebb műveiből: Aranypolgár (am. f.). 23.45: Híradó. 23.55: BBC-hír­­adó. TV2 9.00: Közvetítés a parlament ülésé­ről. 16.30: Túrabakancs (turistamaga­zin). 17.00: Paradicsom Szálló. Két szék között a pad alatt (ném. tévéfilm­sor.).18.00: Körzeti híradók. 18.15: Kör­zeti magazinok. 19.05: Magnum. Aprócska játékok (am. bűnügyi filmsor.). 20.00: Múzsa (kulturális hírműsor). 20.10: Élő népszo­kások. Farsang Forráskúton. 20.15: Saj­tóklub (újságírók vitaműsora). 21.00: Hír­adó. 21.15: Kedd 21 (Juszt László mű­sora). 21.45: Válogatás a legújabb kli­pekből. 22.00: Objektív. Háttérműsor hí­rekről, eseményekről. 22.35: TV - Sportvarázs. 0.05: Az összes férjem (francia f.). DUNA TV 8.00-14.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Gazdasági magazin. 15.00: Betűvető (nyelvművelő műsor). 15.30: Aerocaritas (magy. riportf.). 15.40: A Nobel-díj évszázada, 1. rész. 16.30: Starting Business English, 25. rész (a BBC angol nyelvleckesorozata). 16.55: Mofli az utolsó koala, 3. rész. 17.15: Lássuk, hogyan növekednek! A rája. 17.30: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: A világ minden aranya (francia filmvígj.). 19.40: Mesterművek. 20.00: Gazdakör (magazin gazdálkodóknak). 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Nősülni kötelező (am. filmvígj.). 22.50: Táncház (népzenei magazin). 23.20: Eltűnt váro­sok, 7. rész (spanyol ism. térj. filmsor.). 0.15: Vers. A3­­.00: Music Box. 16.20: Music Box. Top 10. 17.00: Nap-nyugta. 17-19.30: Nap-nyugta az A3 csatornán. A tervezett témák: 17.02 Budapest Today - angol nyelvű hírmagazin . 17.15 Olimpiai visszaszámlálás: ökölvívás o 18.50 P, mint privatizáció o 19.05 Hírek o 19.15 Világsport. Producer: Gyárfás Tamás. A műsor telefonszáma: 272-8811. 19.30: „Trécsing”. 21.30: Budo-magazin. 22.00: Alamo, 2. rész (am. f.). 23.45: A 3-ik vo­nal (mindennap a Trécsing témájához kapcsolódik). TV 3 Budapest 16.20: TV-shop. 16.55: Palánta - avagy hogyan éljük túl a gyermekneve­lés mindennapjait. 17.25: A maffia háló­jában (am. f.). 19.30: Aszfaltbetyár. Megtetszett? Leszólítanád?. 20.00: Já­ték. 20.30: Negyedóra szolgáltatás. 20.45: Hírmagazin. 21.00: Superfly visszatér (am. f.). 22.40: AutoMobil (au­tós hírmagazin). 22.55: Negyedóra szol­gáltatás. FILMNET 8.00: Vér a napon (am. thriller). 9.35: Csodák világ (hírmagazin). 10.00: Az elit iskola (am. filmdráma). 11.30: Hírek, ér­dekességek a show világából. 12.00: Hoki életre-halálra (am. filmdráma). 14.00: A nagy elefánt­mentés (am. f.). 16.00: Az istenek a fejükre estek, 2. (am. filmvígj.). 18.00: Rohamosztag (am. ak­ciót.). 19.30: Hírmagazin. 20.00: A vér szava, 1. rész (minisor.). 22.00: Jennifer 8 (am. thriller). 24.00:99­ 1,11. rész. DSF 6.45: Ismétlések: Varázslatos sport­ágak, 9.00: Labdarúgó-magazin, 9.45: A hónap sportolói, 11.00: Focivetélkedő, 12.00: Varázslatos sportágak, szörfver­senyek, amerikai profi kosárlabda, 14.00: Focivetélkedő, közben: 11.30: Kondícionáló­ torna, 14.30: Labdarúgás. Olasz bajnokság. 5. visszavágó forduló 2. mérkőzés (összefoglaló). 15.45: A hó­nap sportolói, ism. 17.00: Sporttalkshow. 17.15: Varázslatos sportágak. Sárkány­­repülő vb, Inline. 18.15: Kosárlabda, NBA. 19.15: Focivetélkedő. 19.50: A sport klasszikusai. A Real Madrid. 20.00: Lósport. SEL-ügetőmagazin. 20.20: Lab­darúgás. Olimpiai selejtező és utánpót­lás Eb-negyeddöntő: Portugália-Német­­ország. 22.40: Kaszkadőrök. 23.25: Pankráció. 0.25: Ismétlések. EUROSPORT 8.30: Eurogolf-magazin, ism. 9.30: Alpesi sí vb, Sierra Nevada, Spanyolor­szág (a tegnapi versenyek). 11.00: A se­besség világa (motorsport-magazin). 12.30: Alpesi sí vb. Férfi kombináció, le­siklás. 13.45: Sífutás. Jura, Franciaor­szág. 14.15: Tenisz, ism. 15.15: Labda­rúgás. Eurogólok. 16.15: Alpesi sí vb, Si­erra Nevada. 17.00: Bob vb. 19.00: Nemzetközi profi ökölvívás. 20.00: He­gyikerékpározás, Párizs, február 18. 21.00: Trial Masters. Párizs, február 17. 22.00: Hegyikerékpározás (magyar kom­mentárral). 22.30: Sznúker Eb 1996. 24.00: Pankráció.1.00-1.30: Alpesi sí vb. Eurosport-magyarul A kedd esti programban két olyan közvetítés szerepel, amely ritkán került eddig magyar képernyőre. 20.00-tól fe­dett pályás mountain bike-versenyt lát­hatnak. Nem tévedés, természetesen Párizsban, a Bercyben építettek terepet a hegyi kerékpárosoknak. De, hogy a Bercyben ez nem olyan nagy csoda, ar­ra bizonyíték a 21.00-tól látható trial-ver­­seny, amelynek szintén a párizsiak büszkesége adott otthont. Ennek a két órának a versenyzők teljesítménye okán is az a tanulsága, hogy „semmi sem le­hetetlen”. OSZTRÁK TV 1. műsor. 9.50: Alpesi sí vb. 12.30: Helikopteres síelés Kanadában. 12.55: Alpesi sí vb. 18.30: Alpesi sí vb. Stúdió­beszélgetés. 20.00: Sporthírek. STV 1 15.55: Labdarúgók, 2. rész. STV 2 17.15: Alpesi sí vb. SUPER 22.00: Sport. SZERDA TV 1. 6.00-9.00 Nap-kelte. Tervezett témák: Átszervezik a Honvédséget ven­dégünk Keleti György o Elnökválasztási kampánykezdet Amerikában o Lesz buszközlekedés a Lágymányosi hídon o Európában nálunk a legtöbb a veszett állat o Drága az oltóanyag, kevés a vé­dőoltás o ABC-lopások o Újra kezdődik a Dallas forgatása o Aktuális bűnügyeink Kin­­­padon: Kiss Ernő, az ORFK gaz­daságvédelmi főo. vezetője. Felelős vezető: Fenyő János. Műsor­vezetők: Bárdos András és Nika György. Felelős szerkesztő: Farkas Zoltán. A műsor telefonszámai: 251-0490, 251- 0119. JÁRMŰ SÉRÜLT, totálkáros gépko­csit vásárolnék. 06 (30) 446- 918. MEGKÍMÉLT Samarát, La­dát keresek. 403-6447, 06 (20) 442-111. KARAMBOLOS, totálkáros autót vennék. 06 (30) 517-938. KELETI személygépkocsit vennék. 260-1946. HASZONGÉPJÁRMŰVEK (GMC, Chevrolett) és alkatré­szek behozatala rövid határ­időn belül az USA-ból vámke­zeléssel. Tel.: 188-6026. VEGYES VÁMKEZELÉS, vámtaná­csadás. Tel.: 188-6026. AKCIÓ! ÚJ EDZŐMELE­GÍTŐK, VÉGKIÁRUSÍTÁS! Tel.: (20) 445-493. TOTÓSOK! 12 három esély vezetve, 1 kétesély bontva, 6 vezetéstől 13-as eséllyel, 32 szelvényen 126, 142, 182, 254, 382 oszlopon. Öt kulcs együtt utánvéttel 500 Ft. A TO­­TO eddigi összes nyerőoszlo­pa! Utánvéttel 1000 Ft. KOL­LEKTÍVÁK! 472 indexű, 626 oszlopé vezetéses totókulcs 53 szelvényen 6 vezetéstől 13-as eséllyel, 12-es garanciá­val. Utánvéttel: 1000 Ft. LOT­TÓSZENZÁCIÓ! 30 szám 311 szelvényes különleges variáci­ója öt kihúzott számra három­féle módon ötöst vagy né­gyest, további egyféle módon négyest biztosít! Utánvéttel: 1000 Ft. HATOS LOTTÓ! 45 szám szupervariációja 231 szelvényen mindig bizotsít ta­lálatot. Két csoportból kihúzott hat szám hatost garantál. Utánvéttel: 500 Ft. IMB PC-re totó-, lottószoftverek szelvény­kitöltővel! Kérje tájékoztatón­kat. A kulcsok, variációk meg­rendelhetők csekken befizet­ve, levélben vagy telefonon. Dr. Varga Sándor, 2120 Du­nakeszi, Barátság u. 39. VII/44. Tel: 06 (27) 342-752. DUGULÁSELHÁRÍTÁS, gyorsszolgálat: 160-8240, 06 (30) 442-451. VÍZ-, gáz-, központi fűtés­­szerelési és lakatos munkákat vállalunk. Tel.: 286-0731. FUTBALLCIPŐK - gumis­toplisok, bőrből 29-től 45-ig minden­ méretben megrendel­hetők. Tel.: 06 (60) 393-190, 06 (30) 393-190. ILYEN JÁTÉK még nem volt! Új játék a 6-os lottón. A 45 szám úgy van megvariálva, hogy minden héten nagyobb találatot ígér a kulcs. Az ese­tek 65 százalékában 5-5+1-6- os várható. Belépő: 3000 Ft/hét, melyet rózsaszín csek­ken kell feladni. Ingyenes tájé­koztatás: Papp István 2030 Érd, Technikus út 35. Tel.: 06 (23) 368-763. m GÉPES SPORT 1­996. február 20.m KÖZLEMÉNY FEDETT teniszpálya bérel­hető 700 Ft/óra díjért az Üllői úton. Tel.: 06 (30) 495-593. FEJÉR MEGYE Polgárdi védelmének nyolc! A Duna menti település, Adony futballszurkolói aligha gondolták a nyáron, hogy csapatuk az első helyen zárja a 47. megyei labdarúgó-bajnokság őszi szezonját. Az adonyiak évek óta megbízható középcsapatként szere­peltek, és ez a jó utánpótlás-nevelő munkájuknak kö­szönhető. A korábbi bajnokságban egy ponttal maradtak le a dobogó harmadik fokáról és ezen akkor joggal mér­gelődtek, ugyanis az utolsó fordulóban a főleg számukra fontos mérkőzésen, Móron szenvedtek vereséget, az el­lenlábas Nagyvenyim viszont győzött, és... vehette át a bronzérmét. Az adonyiak talán ekkor fogad­ták meg, hogy még egyszer nem hagyják ki énekeini szájukból a saj­tot. Pölöskei Tamásnak, a Dunaferr egykori játékosának személyében új edző került a csapathoz, és több játékossal is igyekeztek erősíteni, így került a csapathoz Csaba Lász­ló, Simon János, Kovács Péter. A régi együttes legjobbjaival -Balas­sa, Bodoki, Katona, Nebucz, Csá­­nyi, Ecsődi - kiegészülve a szak­vezetőség a­­rajt előtt úgy vélte, hogy a bajnokság 1-5. helyének valamelyikét megcélozhatja az együttes. De a közelebbi cél, a ko­rábbi negyedik helynél jobb, azaz a dobogós hely elérése volt. Az edző a vártnál gyorsabban egységes csapatot kovácsolt a ré­gi és új játékosokból, az együttes az őszi idényt veretlenül teljesítet­te, tizenkét fordulón át állt a tabella élén, ráadásul a legjobbkor, zárás­kor is. A bajnokságban a legtöbb gólt - negyvenet - az adonyi lab­darúgók szerezték, és csupán ti­zenegyszer rezdült meg hálójuk, ennél kevesebb gólt csupán a Pol­­gárdi gárdája kapott, nyolcat. A kitűnő szereplés ellenére mégis csak három pont lett a Du­­na-partiak előnye, ugyanis a két éve még NB III-as Lajoskomárom ősszel már kiegyenlítettebb telje­sítményt nyújtott, mint a korábbi szezonban. És ha a záróforduló­ban a hazai pályán a régi rivális Sárbogárd ezen győz, akkor csu­pán egy pont lenne a hátránya. Meglepetés a székesfehérvári újonc, a Junior FC harmadik he­lye. A korábbi bajnokságban a ki­esés ellen küzdő Polgárdi csapata ezúttal remek őszt produkált, csak egyszer vesztett, de a hét döntet­lenje miatt a negyedik helyre szo­rult. Az Ercsi Kinizsi, amely ta­vasszal még az NB III.-ban szere­pelt, rövid megtorpanás után lábra kapott. A tavalyi bajnokság második és harmadik helyezettje, az Etyek és a Nagyvenyim csak a középme­zőnyben végzett. Az újoncok közül a leggyengébben a bodajkak sze­repeltek. Hiába cseréltek edzőt, a várt siker nem következett be. A negatívumok között szerepel a Pusztavám harminckilenc kapott gólja, és az is, hogy a Magyaral­más a tizenöt mérkőzésén csupán négyszer talált az ellenfelek kapu­jába. A Gázszer FC NB III-ba kerülé­sével megszűntek a kétszámjegyű eredmények. A legnagyobb kü­lönbségű győzelem a Nagyve­­nyim-Bodajk (6-1) és a Lajosko­­márom-Mezőfalva (5-0) mérkőzé­sen született. A legtöbb néző a Bo­­dajk-Adony találkozót tekintette meg, ezren figyelték az újonc és a listavezető csatáját. A bodajkiak gyenge szereplése ellenére az ő mérkőzéseiken volt a legtöbb né­ző, ötszáz feletti átlaggal büszkél­kedhetnek. A legtöbb gólt egy mérkőzésen (négyet) a polgárdiak csatára, Vé­kony Tibor érte el. A góltermés azonban a tavaly őszi szezonhoz viszonyítva hatvannéggyel keve­sebb. A fegyelmi helyzet romlott és ez nemcsak a felnőttekre, hanem saj­nos az ifjúságiakra is jellemző. A mezőnyben a Sárbogárd­­együttese a „rangidős”, hiszen a 47 idényből harminckettőben sze­repelt a megyei bajnoki osztály­ban. Csupán eggyel marad el tőle Polgárdi gárdája. A másik véglet a székesfehérvári Junior FC, vala­mint a Szabadbattyán, ez a két csapat először játszik a megyei el­ső vonalban. Tavasszal nagy küzdelem vár­ható a bajnoki címért, mert ezúttal kiegyensúlyozottabbak az erővi­szonyok, s öt-hat csapat is eséllyel pályázhat az első helyre, de az al­só fertályon nagy versenyfutás várható a bentmaradásért. Székelyhídi János kínálatiból • ABC-eladó + presszó- és pénztárgépkezelő • Ingatlanközvetítő (értékbecslő) + számítógép­kezelő • kereskedő-boltvezető + számítógép-kezelő • kéz- és lábápoló, műkörömépítő + talp­masszázs • kutyakozmetikus • varrómunkás • virágkötő • marketing- és reklámmenedzser • marketing- és reklámügyintéző + számítógép­kezelő + angol nyelvvizsgára felkészítő • mérlegképes könyvelő + számítógép-kezelő • szériázó + modellező-szerkesztő • számítógép-kezelő + angol nyelvvizsgára felkészítő + irodai ügyintéző • számítástechnikai szoftverüzemeltető • videóműsor -készítő + számítógép-kezelő • virágkötő + kereskedő-boltvezető + számítógép-kezelő Regisztrált munkanélküliek a képzési költ­séghez a Munkaügyi Központ támogatását igényelhetik, önköltséges hallgatóinknak részletfizetési kedvezményt adunk! RND Oktatási Stúdió A Hasznos Tudás Háza 1064 Bp. VI., Vörösmarty u. 67., I. em. 14. Tel.: 112-2779, vagy 112-0805/13­­. A góllövőlista élcsoportja 15: Csorba (Adony). 14: Vékony (Polgárdi). 13: Ress (Pusztaszabolcs). 10: Tóth (Nagyvenyim). 9: László (Lajoskomárom), Szarka (Mór), Andriska (Nagy­venyim). 8: Ifjú (Etyek), Molnár (Ercsi). Ha valutakeret, akkor ifjAi Ifáll EXCLUSIVE CHANGE Nálunk a banki árfolyamoknál jóval kedvezőbb áron juthat valutakeretéhez. Keresse az EXCLUSIVE CHANGE irodáit az ország több pontján! 1055 Budapest, Nyugati tér 6. Tel.: 131-0102 1052 Budapest, Váci u. 12. Tel.: 267-4368 1052 Budapest Haris köz 1. Tel.: 06 (60) 313-670 1087 Budapest, Baross téri pavilonsor 6. Tel.: 322-3255 7624 Pécs, Jókai tér 2. Tel.: 06 (20) 461-569 7634 Pécs, Makai István út 20. (Metró Áruház) 7570 Barcs, Séta tér A/2. Tel.: 06 (82) 461-569 Városliget melletti, 2 is­tíl szobás, 73 nm-es, telefonos öröklakás eladó! Érdeklődni: 271-9838, az esti órákban

Next