Nemzeti Sport, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1997-01-02 / 1. szám
AI NEMZETI SPORT Magyar futball____________________ Lisztes Krisztián: nincs bennem félelem” Bútorvásárlás előtti útban Stuttgart felé [_[ Sinkovics Gábor | Lisztes Krisztián elindult. Stuttgart és a Bundesliga felé vette az útját. Nem volt könynyű pillanat. Egyrészt, mert fájó szívvel hagyta itt a Ferencvárost, másrészt, mert a január elsejei ítéletidőben autóval nekiindulni a több száz kilométernek... De nincs mese - Lisztesre új élet vár. Az ősszel még a magyar bajnoki elsőségért harcolt, tavasszal már a német bajnoki címért küzd. A VfB Stuttgart ráadásul hasonló helyzetben van, mint a Ferencváros. Amíg a zöld-fehérek az MTK-t, addig a Stuttgart a Bayern Münchent üldözi. Remélhetőleg Lisztes fő- vagy mellékszereplésével. Mert az a lényeg, hogy Lisztes Krisztián játsszon. Szóval, ezért vágott neki a Stuttgart felé vezető útnak. Most nem villámlátogatásra indult - mint korábban annyiszor -, ezúttal bepakolta legfontosabb személyes holmijait, maga mellé ültette barátnőjét a Mercedesbe (a költözés miatt volt kénytelen autóval menni), s elindult az új élet felé. A játékost január elsején délután, valahol a határ közelében (hó)viharos körülmények között - értük utol rádiótelefonján. - Nem irigylem... - Nem túl kellemes így autózni. Csúszik az út, csak nagyon lassan haladunk. Éjszakára alighanem megállunk valahol. Nem akarok kockáztatni, sötétben autókázni. - Nos, ezúttal nem csak az útviszonyok miatt nem irigylem... - Óriási kihívás előtt állok, az biztos, de nincs bennem félelem. Már régóta készülök erre a pillanatra. - Most, hogy már úton van, továbbra is azt mondja, hogy a sikerek felé halad? - Igen, ugyanis biztos vagyok benne, hogy sikerül bekerülnöm a Stuttgart kezdőcsapatába. Ehhez persze az is kell, hogy végigdolgozzam a felkészülést, s ha nem zavar majd sérülés, s erőben utolérem magam, játszani fogok. - Miért kell ilyen korán elindulnia? A VfB felkészülése hatodikén kezdődik. - Egy teljesen üres lakás vár rám Stuttgartban. Azt a lakást be kell rendezni, otthonossá kell tenni, tehát van intézni valóm bőven. A felkészülés egyébként valóban hatodikén kezdődik, nekem reggel kilenckor kell jelentkeznem a stadionban.- Akkor most bútort vásárol majd? - Igen. A barátnőmmel együtt szépen berendezzük a lakást. Hosszabb időre készülünk, hiszen kétezerig szól a szerződésem. - Most már nem fáj a lába? - Már nem. Jót tett a pihenés és használtak a kenőcsök. Tökéletesnek érzem magam, semmi akadálya, hogy megkezdjem a felkészülést. - A jövő hét végén alighanem már pályára is lép. Igaz, még csak teremben, de éppen a Ferencváros ellen. - Úgy búcsúztam el a fiúktól, hogy hamarosan találkozunk. Ellenfélként. - Mit tud új csapatának a programjáról? - A Stuttgarttal teremtornán veszünk részt, majd január végén Tenerifére utazunk edzőtáborba. - Leszámítva, hogy most ideoda csúszkál az autójával az országúton, boldognak érzi magát? - Igen is, meg nem is. Rossz itt hagyni a Fradit, ugyanakkor nagyon várom, hogy pályára léphessek a Bundesligában. Névjegy Lisztes Krisztián 1976 július hetedikén született. 176 centi magas, hatvannyolc kiló. A Ferencvárosban kezdett futballozni, és eddig egyetlen másik csapatban sem szerepelt. NB I-es mérkőzésen nyolcvan alkalommal lépett pályára, és összesen húsz gólt lőtt. Négyszer pályára léphetett a válogatottban is, de ott még nem volt eredményes. Kétszeres bajnok és kétszeres kupagyőztes a Ferencvárosban. A Nemzeti Sport osztályzatai alapján az 1995-96-os bajnoki évben az Év mezőnyjátékosa volt. Vili. 1. • 1997. január 2. Dárdai Pál: .nem foglalkozom azzal, ami kilencvenhat elején Pécsett történt velem” Aki sohasem táncol vissza '3.Göbölyös János Dárdaiék szeretnek táncolni. Nemcsak a pályán, a parketten is. Úgy is mondhatnánk, vérükben van a mozgás - nem csak a labdával, a hölgypartnerrel is. A fiúk, Palsi és Balázs persze nem könyvből tanulták a bokázást, az apjuk „verte” azt beléjük úgy a pályán, mint a parketten. Egészen jól megtanulták a lépéseket. Még az óév utolsó napján a srácok átvették a leckét. Mulatva búcsúztatták azt az esztendőt, amelyik mindhármójuk számára eddigi életük (futball-pályafutásuk) talán legemlékezetesebb időszaka volt. Kinek ezért, kinek azért... Ám mielőtt a Dárdai-fiúk áttáncoltak volna 1997-be, megkerestük a családfőt, és együtt emlékeztünk a számára kissé ellentmondásos, hol fájó, hol pedig örömteli pillanatokat hozó, azaz felemásra sikeredett 1996-ra. - A tánctanulásnál számít-e az, ha valaki amúgy is hivatásszerűen használja a lábát, vagy ez teljesen más műfaj? - Hát, ha nem is minden játékos rendelkezik Fred Astaire-i képességekkel, tény, hogy a labdarúgók könynyebben taníthatók táncolni. Az ütemérzék és a kondíció a futballban is alapkövetelmény. A legfontosabb persze az optimizmus, az állandó jókedv. Annak idején, a hetvenes évek nagy Pécsére mindez jellemző volt, igaz, akkor a banketteken is volt miért örülnünk. Azt azért mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy bár a játékostársaim hangulatára általában nem lehetett panasz, a táncra noszogatnom kellett őket. Róth Anttt volt a legnehezebb felállítanom az asztal mellől, de végül is sikerült az akcióm. Azóta is áldják a srácok az ötletemet. -És a fiai? - Palsi és Balázs ebbe nőtt bele. Még egészen kicsik voltak, amikor már a feleségemmel vittük őket táncolni. A különbség kettejük között csupán annyi, hogy Balázs inkább a lazább, rázósabb diszkót kedveli. Ő most sem velünk, a mi baráti társaságunkkal szilveszterezett, de igazából soha nem volt ez a fontos, a lényeg mindig inkább az, hogy mozogjon és jól érezze magát. - Lehet-e úgy önfeledten táncolni, hogy az embernek nap mint nap eszébe jutnak fájó emlékek? - Értem a célzást, ám rögtön le is lövöm a poént. Én már nem foglalkozom azzal, ami kilencvenhat elején Pécsett történt velem. Ha még mindig ezen rágódnék, megtört, életunt ember lennék. Ugye, nem annak látszom? - Erre mondják azt, hogy a látszat csal... - Ha minden áron provokálni akar, ám legyen... Miután február első napján elvették tőlem a csapatot, életem talán legfájóbb napjait, heteit éltem át. És nem azért, mert munka nélkül maradtam. Az elkeseredésemet az okozta, hogy hozzá nem értő emberek egy félig felépített együttest vettek ki a kezem közül, ráadásul a téli felkészülés elején. Lehet, hogy utólagos okoskodásnak tűnik, de még ma is azt mondom, ha a vezetők hagynak dolgozni, a Pécs simán benn marad az első osztályban, és ma már jó középcsapat lenne. Az idősebbik fia ugyanakkor elindult Pécsről és meg sem állt Berlinig. Ha ön maradt volna a Pécs edzője, lehet, hogy Pali még Pécsett játszana, a Herthát pedig csak hírből ismerné. Ezzel azért vitatkoznék, ugyanis a gyerek jövőjét már jó előre megterveztük. Meggyőződésem, hogy ha Pécsett marad és továbbra is velem dolgozik, akkor is elviszi valamelyik nyugat-európai csapat. Ezzel persze korántsem akarom azt mondani, hogy kényszerből igazolt a BVSC-hez, bár az is tény, hogy a menesztésem után nem sok jót jósoltam volna neki, ha marad. - És magának mit jósolt azokban a nehéz hetekben? - Tudtam, hogy előbb-utóbb újra edzősködni fogok. Azzal persze tisztában voltam, hogy a szeretett klubomban, a Pécsben belátható időn belül nem vállalhatok szerepet. Megpróbáltam ezen az érzésen hamar túltenni magam, ám nem ment. Amikor tavasz elején eljártam a csapat meccseire, kórusban éltetett a közönség, és megpróbált visszakövetelni a kispadra. A szívem szakadt meg ilyenkor, így hát úgy döntöttem, nem megyek ki többször a Pécs hazai meccseire. - Akkor sem, amikor Balázs játszik? - Ő még csak a juniorban futballozik, azokon a mérkőzéseken pedig kevesen vannak... - Tizennyolc évesen már bekerülhet az első csapatba a fiú. - A kora alapján már valóban a felnőttekkel kellene készülnie, de Balázs későn érő alkat. Meg egyébként is, most érettségizik majd, aztán még egy év kell neki a számítógéptecnhikusi oklevél megszerzéséhez. Az most a legfontosabb, hogy végezzen a tanulmányaival, nem sürgetem a futballkarrierjét. Ami egyébként legalább olyan szépen alakulhat, mint Palcsié, sőt... - Tud már valamit? - Semmi konkrétumot, csak tisztában vagyok a fiaim képességeivel. - Akkor nyilván azzal is, hogy az 1996-os esztendő nem egészen Palié volt. - Hogyne. Egyáltalán nem voltam elégedett a teljesítményével, igaz, a sérülései nagyban hátráltatták a fejlődését. Ettől az egytől féltem egyébként kicsit őt. A Bundesliga Európa egyik legkeményebb bajnoksága, ráadásul olyan csapatba került, amelyik mindent megtesz majd azért, hogy felkerüljön az első osztályba. Azokon a meccseken nincs pardon. - Az egyáltalán nem keseríti el, hogy egy esztendő alatt a fia fokozatosan eltávolodott Pécstől, illetve a szülői háztól? Csak közhellyel tudok válaszolni, ez az élet rendje. Annak idején nekem is el kellett válnom anyáméktól, most Palsi számára érkezett el az az idő, amikor kikerülve a védőszárnyak alól, önállóan kell helytállnia. Az azért mindenképpen könnyebbséget jelent mindannyiunknak, hogy nem egyből Pécsről igazolt külföldre, így azért elviselhetőbb a búcsú. - A Komló játékosai ügyesen táncolnak? - A futballpályán nem rosszak, zenére még nem tudom, hogyan mozognak. De remélem, a bajnokság végén együtt táncolok majd velük, hiszen holtversenyben az első helyen állunk az endé háromban. Öröm a fiúkkal foglalkozni, egyrészt mert ügyesek, másrészt mert a vezetők hagynak dolgozni. A részeredmény megvan, a végeredményről majd fél év múlva nyilatkozom. - Össze tudná-e foglalni egy mondatban azt, hogy mit hozott önnek az 1996-os esztendő? - Amit az év elején éreztem, azt az ellenségemnek sem kívánom, a végén történtek viszont kárpótoltak mindenért. -És a köztes időszak? - Számomra az első fél év volt az eleje, a második meg a vége...