Nemzeti Sport, 1997. május (8. évfolyam, 118-146. szám)

1997-05-07 / 123. szám

­ Fiatalok a küzdőtéren NEMZETI SPORT Vik­, 123. , 1997. május 7. Diákolimpia V. korcsoport, döntő, a Cívis Ház-kupáért Debrecen adott otthont a Diákolimpia legmagasabb korcsoportjának, a 17-18 éve­sek fináléjának. Négy sportág képviselői léptek pályára a seregszemlén, amelyen há­rom sportágban - kézi-, kosár- és röplabdá­ban - mindkét nemben külön-külön szere­peltek az iskolák. Első ízben fordult elő, hogy a diákolimpiai döntőnek névadó szponzora is volt, amely a bajnokoknak egy­­egy díszes kupát is­ adott. A főtámogató és névadó a Cívis Ház Rt., amelynek ügyvezető igazgatója, Gondola Zsolt elmondta: ko­rábban is támogatták a diáksportot, de ez évtől kezdődően nagyobb mértékű a támo­gatás, és a továbbiakban is segítik a város diáksportját. Ezenkívül a Belvárosi étterem, a Center-Print Nyomda, a Chió Magyaror­szág Kft. debreceni kirendeltsége, a Coca- Cola Amatil Kft., a Debreceni DEPO, Deb­recen Polgármesteri Hivatala, a Debreceni Dózsa SE, a Debreceni Közlekedési Válla­lat, a Debreceni Sportiskola, a Hódos Imre Városi Sportcsarnok és Létesítményei, a Karát Kft., a MAPPA Gmk., a MIOBA Ke­reskedelmi és Szolgáltató Kft. a Parafa De­sign Bt. segített ilyen magas színvonalon le­bonyolítani a fiatalok vetélkedőjét. Elisme­résre méltó munkát végzett a dr. Juhászné Kass Judit vezette versenyiroda is. A kézilabda és a kosárlabda döntőit - amelyeken csak a hosszabbításban dőlt el az aranyérem sorsa - zsúfolt lelátók előtt ren­dezték. A röplabdásoknál is több jó teljesít­ményt nyújtó játékos szerepelt. A labdarúgó­döntőt ismételten beárnyékolta, hogy nem a rangnak megfelelő tudású bíró fújta a sípot. Labdarúgás A-csoport: Debrecen-Győr 5-0, Győr- Székesfehérvár 1-2, Székesfehérvár-Debre­­cen 0-5. A csoport végeredménye: 1. Irinyi János Középiskola, Debrecen 4, 2. Gróf Szé­chenyi István Szakközépiskola, Székesfe­hérvár 2,3. Bercsényi Gimnázium és Szak­­középiskola, Győr 0 ponttal. B-csoport: Nyíregyháza-Kaposvár 0-4, Kaposvár-Bu­­dapest 0-2, Budapest-Nyíregyháza 3-1. Vég­eredmény: 1. Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest 4, 2. Széchenyi István Szakközép­­iskola, Kaposvár 2, 3. Vasvári Pál Gimnázi­um, Nyíregyháza 0 ponttal. Helyosztók. Az 5. helyért: Győr-Nyíregy­­háza 4-7. A 3. helyért: Székesfehérvár-Ka­­posvár 2-1. Döntő: Debrecen-Budapest 5-3 (2-0, 3-3, 4-3). DEAC-stadion, 600 néző. V: Fidé­li. Debrecen: Nagy II Sz. - Náricza - Kot­­vász, Frida, Galgóczi - Nagy Zs., Benczik, Bencsik (Fórián), Madar - Sárkány, Tulák. Edző: Fankalics Sándor, testnevelő Kozma Attila. Budapest: Szelei - Vágner - Farkas A., Bernáth, Hegedűs­­(Kubinyi) - Farkas V., Becsei (Balázs), Adamcsek, Tari - Kerekes, Wachutka (Kollár). Testnevelő: Somfai Csa­ba. Góllövő: Nagy Zs. (3, kettőt 11-esből), Sárkány, Donka, ill. Adamcsek (2), Kollár. Kiállítva: Náricza, ill. Bernáth. Jó: Frida, Nagy Zs., Benczik, Sárkány, Tulák, ill. He­gedűs, Vágner, Adamcsek. Az első félidőben a nagyon jól kezdő deb­receniek kétgólos előnyre tettek szert. A fordulás után kiengedett a hajdúsági együt­tes, amelynek következményeként a buda­pestiek kiegyenlítettek. Ezután a sípmester vette át a főszerepet, s elszabadultak az in­dulatok. Előbb egy fővárosi kezezést köve­tően engedte tovább a játékot, s ebből a támadásból született a vendégek vezető gól­ja. A befejezés előtt két perccel lesről indult a debreceni támadás, amelynél a fővárosiak kapusa elhúzta az ellenfél játékosának lá­bát, a bíró büntetőt ítélt, s ezzel egyenlített a Debrecen. Ezt követte egy kiállítás, a ven­dégektől, szövegért. A hosszabbításban a budapestieknek voltak lehetőségeik, de nem éltek velük. Nem úgy a debreceniek, akik két alkalommal is betaláltak a kapuba, s megnyerték a döntő összecsapást. Az 1997. évi Diákolimpia bajnokcsapata és egyben a Cívis Ház-kupa győztese: Irinyi Já­nos Középiskola, Debrecen (Madar Tamás, Frida Ferenc, Kotvász Norbert, Sárkány At­tila, Benczik Zsolt, Nagy Zsolt, Galgóczi Ta­más, Nagy Balázs, Náricza Róbert, Tulák András, Bencsik András, Donka Szilárd, Fóri­án Zsolt, Juhász László, Nagy­­ Szabolcs. Testnevelő tanár: Kozma Attila. Edző: Fanka­lics Sándor­, 2. Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest, 3. Gróf Széchenyi István Szakkö­zépiskola, Székesfehérvár, 4. Széchenyi István Szakközépiskola, Kaposvár, 5. Vasvári Pál Gimnázium, Nyíregyháza, 6. Bercsényi Mi­hály Gimnázium és Szakközépiskola, Győr. Gólkirály: Nagy Zsolt (Debrecen) 7 gól­lal. A legjobb kapus: Poór Tamás (Kapos­vár). A legtechnikásabb játékos: Hegedűs Gábor (Budapest). Kézilabda Fiúk , A-csoport: Szeged-Veszprém 24-19, Deb­­recen-Szarvas 28-22, Veszprém-Debrecen 19-24, Szarvas-Szeged 20-19, Debrecen-Sze­­ged 17-20, Szarvas-Veszprém 29-21. Végered­mény: 1. Irinyi János Középiskola, Debrecen 4 (69-61), 2. Csonka János Szakközépiskola, Szeged 4 (63-56), 3. Vajda Péter Gimnázium, Szarvas 4 (71-68), 4. Vegyipari Szakközépis­kola, Veszprém 0 ponttal. B-csoport: Tata- Pécs 24-14, Kecskemét-Győr 26-29, Pécs- Kecskemét 16-26, Győr-Tata 18-23, Kecske­­mét-Tata 20-26, Győr-Pécs 21-12. Végered­mény: 1. Eötvös József Gimnázium, Tata 6, 2. Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Győr 4, 3. Bolyai János Gimnázium, Kecskemét 2, 4. Széchenyi István Gimnázium, Pécs 0 ponttal. Elődöntő: Szarvas- Pécs 24-18, Kecske­­mét-Veszprém 25-23, Debrecen-Győr 19-16, Tata-Szeged 31-26. Helyosztók. A 7. helyért: Pécs-Veszprém 20- 24. Az 5. helyért: Szarvas-Kecskemét 21- 17. A 3. helyért: Győr-Szeged 25-18. Az 1. helyért: Debrecen-Tata 27-29. Az 1997. évi Diákolimpia bajnokcsapata és a Cívis Ház-kupa győztese: Eötvös József Gimnázium, Tata (Szabó István, Gerencsér Gábor, Lengyel Péter, Lengyel Miklós, Né­meth János, Tánczos László, Nagy Gergely, Bálint Viktor, Horváth Péter, Kolipka Nor­bert, Kohl László, Bajcsai Miklós. Edző: Farcsik István­, 2. Irinyi János Középiskola, Debrecen, 3. Szent-Györgyi Albert Gimná­zium, Győr, 4. Csonka János Szakközépis­kola, Szeged, 5. Vajda Péter Gimnázium, Szarvas, 6. Bolyai János Gimnázium, Kecs­kemét, 7. Vegyipari Szakközépiskola, Vesz­prém, 8. Széchenyi István Gimnázium, Pécs. Lányok A-csoport: Tata-Debrecen 15-16, Buda­pest-Nagy László-Szeged 24-17, Debre­­cen-Budapest-Nagy László 20-19, Sze­ged-Tata 19-24, Budapest-Nagy László-Ta­­ta 30-13, Szeged-Debrecen 18-19. Végered­mény: 1. Irinyi János Középiskola, Debrecen 6, 2. Nagy László Gimnázium, Budapest 4, 3. Eötvös József Gimnázium, Tata 2, 4. Szé­chenyi István Gimnázium, Szeged 0 ponttal. B-csoport: Győr-Budapest-Bródy 14-14, Békéscsaba-Fonyód 24-18, Budapest- Bródy-Békéscsaba 22-25, Fonyód-Győr 12-16, Békéscsaba-Győr 21-22, Fo­­nyód-Budapest-Bródy 12-28. Végeredmény: 1. Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Győr 5, 2. Széchenyi István Szakközépiskola, Bé­késcsaba 4, 3. Bródy Imre Gimnázium, Bu­dapest 3, 4. Mátyás Király Gimnázium és Szakközépiskola, Fonyód 0 ponttal. Elő­döntő: Tata-Fonyód 17-16, Budapest- Bródy-Szeged 26-16, Debrecen-Békéscsaba 25-26, Győr-Budapest-Nagy László 10-16. Helyosztók. A 7. helyért: Fonyód-Szeged 18- 12. Az 5. helyért: Tata-Budapest-Bródy 19- 24. A 3. helyért: Debrecen-Győr 8-19. Az 1. helyért: Békéscsaba-Budapest-Nagy László 15-28. Az 1997. évi Diákolimpia bajnokcsapata és a Cívis Ház-kupa győztese: Nagy László Gimnázium, Budapest (Bartók Piroska, Gór Nagy Katalin, Ferencz Margit, Papp Niko­letta, Répánszki Zita, Szaniszló Gyöngyi, Fazekas Erika, Palicz Júlia, Mahara Niko­letta, Gendúr Anikó, Madár Nóra, Kanalas Valéria. Testnevelő: Kiss Gábor­, 2. Széche­nyi István Szakközépiskola, Békéscsaba, 3. Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Győr, 4. Irinyi János Középiskola, Debrecen, 5. Bródy Imre Gimnázium, Budapest, 6. Eöt­vös József Gimnázium, Tata, 7. Mátyás Ki­rály Gimnázium, Fonyód, 8. Széchenyi Ist­ván Gimnázium, Szeged. A legjobb góldobó: Buday Dániel (Sze­ged) és Csenki Judit (Budapest-Bródy). A legtechnikásabb játékos: Horváth Péter (Tata) és Krista Enikő (Békéscsaba). A leg­jobb kapus: Legova Imre (Debrecen) és Bartek Piroska (Budapest-Nagy László). Kosárlabda Fiúk A-csoport: Veszprém-Debrecen 59-100, Zalaegerszeg-Budapest 69-71, Buda­­pest-Veszprém 101-81, Zalaegerszeg-Deb­­recen 40-74, Debrecen-Budapest 79-72, Veszprém-Zalaegerszeg 66-98. Végered­mény: 1. Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen 6, 2. Árpád Gimnázium, Budapest 5, 3. Csá­­nyi László Szakközépiskola, Zalaegerszeg 4, 4. Vetési Gimnázium, Veszprém 3 ponttal. B-csoport: Körmend-Nagykőrös 81-93, Hódmezővásárhely-Kazincbarcika 61-86, Kazincbarcika-Körmend 89-69, Hódmező­­vásárhely-Nagy­kőrös 80-82, Nagykő­­rös-Kazincbarcika 88-95, Körmend-Hód­­mezővásárhely 80-110. Végeredmény: 1. Iri­nyi János Középiskola, Kazincbarcika 6, 2. Toldi Miklós Élelmiszeripari Iskola, Nagy­kőrös 5, 3. Bethlen Gimnázium, Hódmező­vásárhely 4, 4. Rázsó Imre Szakközépiskola, Körmend 3 ponttal. Keresztjáték: Debrecen-Nagykőrös 110-71, Budapest-Kazincbarcika 73-76, Zalaeger­­szeg-Körmend 85-75, Hódmezővásárhely- Veszprém 110-68. Helyosztók. A 7. helyért: Körmend-Vesz­­prém 82-77. Az 5. helyért: Hódmezővásár­­hely-Zalaegerszeg 75-80. A 3. helyért: Nagykőrös-Budapest 80-63. Az 1. helyért: Debrecen-Kazincbarcika 76-83. Az 1997. évi Diákolimpia V. korcsoport­jának bajnokcsapata és a Cívis Ház-kupa győztese: Irinyi János Középiskola, Kazinc­barcika (Nagy Gábor, Gergely Norbert, Lő­­rincz Zsolt, Fórizs Péter, Finta Gábor, Brez­­ni Ákos, Mándoki Csaba, Tóth Tamás, Sol­tész Balázs, Tóth Gábor. Testnevelő: Gaszt­­fer András), 2. Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen, 3. Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Nagykőrös, 4. Árpád Gimnázi­um, Budapest, 5. Bethlen Gimnázium, Hód­mezővásárhely, 6. Csányi László Szakkö­zépiskola, Zalaegerszeg, 7. Rázsó Imre Szakközépiskola, Körmend, 8. Vetési Gim­názium, Veszprém. Lányok A-csoport: Szekszárd-Miskolc-Kilián 51-58, Nagykanizsa-Kecskemét 68-72, Kecskemét-Szekszárd 87-30, Nagykani­­zsa-Miskolc-Kilián 65-69, Miskolc-Kili­­án-Kecskemét 51-93, Szekszárd-Nagykani­­zsa 71-88. Végeredmény: 1. Bolyai János Gimnázium, Kecskemét 6, 2. Kilián György Gimnázium, Miskolc 5, 3. Batthyány János Gimnázium, Nagykanizsa 4, 4. Garay János Gimnázium, Szekszárd. B-csoport: Miskolc- Földes-Sopron 76-85, Szeged-Nagykőrös 43-55, Nagykőrös-Miskolc-Földes 77-72, Szeged-Sopron 44-72, Sopron-Nagykőrös 66-59, Miskolc-Földes-Szeged 78-35. Vég­eredmény: 1. Széchenyi István Gimnázium, Sopron 6, 2. Arany János Gimnázium, Nagykőrös 5, 3. Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc 4, 4. Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged 3 ponttal. Keresztjáték: Kecskemét-Nagykőrös 89-52, Miskolc-Kilián-Sopron 61-83, Nagy­­kanizsa-Szeged 56-62, Miskolc-Föl­­des-Szekszárd 74-44. Helyosztók. A 7. helyért: Nagykani­­zsa-Szekszárd 82-58. Az 5. helyért: Sze­­ged-Miskolc-Földes 50-60. A 3. helyért: Nagykőrös-Miskolc-Kilián 50-68. Az 1. he­lyért: Kecskemét-Sopron 64-56. Az 1997. évi Diákolimpia bajnokcsapata és a Cívis Ház-kupa győztese: Bolyai János Gimnázium, Kecskemét (Hegedűs Rita, Jó­­zsa Patrícia, Fekete Éva, Szép Krisztina, Elek Mónika, Herczeg Éva, Tóth Márta, Dali Tímea, Harmathi Ágnes, Bardóczky Judit. Testnevelő: Tóth Viktor, Ábel József), 2. Szé­chenyi István Gimnázium, Sopron, 3. Kilián György Gimnázium, Miskolc, 4. Arany János Gimnázium, Nagykőrös, 5. Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc, 6. Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged, 7. Batthyány János Gimnázium, Nagykanizsa, 8. Garay János Gimnázium, Szekszárd. A legjobb dobó: Molnár Márk (Hódmező­vásárhely) 224 és Gita Szilvia (Miskolc- Földes) 142 ponttal. A döntő legjobb játéko­sa: Tóth Gábor (Kazincbarcika), Lakatos Péter (Debrecen), Hegedűs Rita (Kecske­mét) és Horváth Adrienn (Sopron). Röplabda Fiúk. A-csoport: Debrecen-Szolnok 3:0, Kecs­­kemét-Kandó-Nyíregyháza 2:3, Debre­­cen-Kecskemét-Kandó 3:2, Szolnok-Nyír­­egyháza 0:3, Nyíregyháza-Debrecen 1:3, Kecskemét-Kandó-Szolnok 3:0. Végered­mény: 1. Fazekas Mihály Gimnázium, Deb­recen 6, 2. Vásárhelyi Pál Szakközépiskola, Nyíregyháza 5, 3. Kandó Kálmán Szakkö­zépiskola, Kecskemét 4, 4. Pálfy János Szakközépiskola, Szolnok 3 ponttal. B-cso­port: Szeged-Veszprém 1:3, Kecskemét-Ka­­tona-Dunaújváros 3:0, Szeged-Kecskemét- Katona 0:3, Veszprém-Dunaújváros 3:0, Duna­új­város-Szeged 3:1, Kecskemét-Kato­­na-Veszprém 3:0. Végeredmény: 1. Katona József Gimnázium, Kecskemét 6, 2. Tán­csics Mihály Szakközépiskola, Veszprém 5, 3. Hild József Szakközépiskola, Dunaújvá­ros 4, 4. Eötvös József Gimnázium, Szeged 3 ponttal. Keresztjáték: Kecskemét-Kandó-Szeged 2:3, Dunaújváros-Szolnok 3:2, Debrecen- Veszprém 3:2, Kecskemét-Katona-Nyíregy­­háza 3:0. Helyosztók. A 7. helyért: Kecskemét- Kandó-Szolnok 3:0. Az 5. helyért: Sze­­ged-Dunaújváros 3:2. A 3. helyért: Veszp­­rém-Nyíregyháza 1:3. Az 1. helyért: Debre­­cen-Kecskemét-Katona 0:3. Az 1997. évi Diákolimpia bajnokcsapata és a Cívis Ház-kupa győztese: Katona József Gimnázium, Kecskemét (Tóth András, Ve­­rebély Zsolt, Nagy Ferenc, Benkovics Csa­ba, Benkovics Gábor, Szenti Zsolt, Józsa Gábor, Szabó Tamás, Borsos Szabolcs, Sza­bó László. Testnevelő: Karagics Mátyás), 2. Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen, 3. Vásárhelyi Pál Építőipari Szakközépiskola, Nyíregyháza, 4. Táncsics Mihály Szakkö­zépiskola, Veszprém, 5. Eötvös József Gim­názium, Szeged, 6. Hild József Szakközépis­kola, Dunaújváros, 7. Kandó Kálmán Mű­szaki Szakközépiskola, Kecskemét, 8. Pálfy János Műszeripari Szakközépiskola, Szol­nok. Lányok A-csoport: Debrecen-Csokonai-Szeged 1:3, Jászberény-Eger 0:3, Debrecen-Csoko­­nai-Jászberény 3:1, Szeged-Eger 3:2, Eger- Debrecen-Csokonai 2:3, Jászberény-Sze­­ged 0:3. Végeredmény: 1. Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged 6, 2. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Debrecen 5, 3. Neu­mann János Szakközépiskola és Gimnázi­um, Eger 4, 4. Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégi­um, Jászberény 3 ponttal. B-csoport: Deb­­recen-Irinyi-Nyíregyháza 3:0, Kapos­­vár-Paks 3:1, Debrecen-Irinyi-Kaposvár 3:2, Nyíregyháza-Paks 3:0, Paks-Debre­­cen-Irinyi 1:3, Kaposvár-Nyíregyháza 3:0. Végeredmény: 1. Irinyi János Középiskola, Debrecen 6, 2. Munkácsy Mihály Gimnázi­um, Kaposvár 5, 3. Vasvári Pál Gimnázi­um, Nyíregyháza 4, 4. Vak Bottyán Gimná­zium, Paks 3 ponttal. Keresztjáték: Szeged-Kaposvár 3:0, Deb­­recen-Irinyi-Debrecen-Csokonai 3:1, Eger- Paks 3:1, Nyíregyháza-Jászberény 3:0. Helyosztók. A 7. helyért: Paks-Jászbe­­rény 1:3. Az 5. helyért: Eger-Nyíregyháza 3:2. A 3. helyért: Kaposvár-Debrecen-Cso­­konai 3:1. Az 1. helyért: Szeged-Debrecen- Irinyi 3:1. Az 1997. évi Diákolimpia bajnokcsapata és a Cívis Ház-kupa győztese a Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged (Léderer Szil­via, Kiss Katalin, Székelyhídi Judit, Bartsch Eszter, Papdi Noémi, Németh Tímea, Nagy Gabriella, Kádár N. Beáta, Balla Sára, Ko­vács Eszter. Testnevelő: Ducsai Géza), 2. Irinyi János Középiskola, Debrecen, 3. Munkácsy Mihály Gimnázium, Kaposvár, 4. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Debre­cen, 5. Neumann János Szakközépiskola és Gimnázium, Eger, 6. Vasvári Pál Gimnázi­um, Nyíregyháza, 7. Liska József Erősára­mú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollé­gium, Jászberény, 8. Vak Bottyán Gimnázi­um, Paks. A legjobb játékos­­:Veres Péter (Nyíregy­háza), Tóth András (Kecskemét-Katona), Szabó József (Debrecen), Kiss Katalin (Szeged), Ékes Eszter (Kaposvár) és Mészá­ros Judit (Debrecen-Irinyi). OÉZLI-ÉS JÁ­VER J­ CSÁKa)­­II - es ifjúsági bajnokság A-korcsoport A 19. fordulóból elhalasztott mérkőzés Haladás VFC-Csepel 2-1 (1-1) Szombathely, 100 néző. V: Bárki. Haladás VFC: Sípos - Molnár (Nagy), Ta­kács, Herczeg - Rózsás, Bíró A., Tebeli, Rá­ba (Táncsics), Halmosi (Rajos) - Sátori (Szárnyas), Varga. Edző: Mitterstiller Csa­ba. Csepel: Szabó G. - Ritter, Farsang, Bakai - Lukács, Nemes, Fábián (Papp), Szabó P. (Kincses), Niczmann - Németh, Milkovics. Edző: Káló Pál. Gólszerző: Tebeli, Varga, ill. Lukács. A vendégcsapat ragadta magához a kez­deményezést, és kihasználva a hazai védők hibáját, megszerezte a vezetést. A Haladás csak fél óra elteltével tudott igazán játékba lendülni, ekkor átvette a játék irányítását, és sikerült is egyenlítenie. Szünet után már végig a vasutascsapat irányította a játékot, de a kínálkozó gólhelyzetei közül csak egyet tudott kihasználni. Ez viszont elég volt a győzelemhez. Jó: Rózsás, Tebeli, Sátori, ill. Szabó G., Nemes. 27. forduló Dunaferr SE-Yac FC 0-1 (0-1) Dunaújváros, 300 néző. V: Szabó J. Dunaferr SE: Vaszócsik - Cséza, Szilasi (Futó), Harmati, Ladányi - Nemes, Huber, Vaskó, Markovics - Kovács L. (Csanaki), Petrás. Edző: Sípos Ferenc. Vác FC: Tóth - Szilágyi, Ráki, Fejéregy­házi, Rabi - Vizler (Kálmán), Kanyó (Csiz­madia), Gál, Szűcs - Havrán, Bessenyei (Varga). Edző: Adi János. Gólszerző: Bessenyei. A félidő közepén fejesgóllal szerezte meg a vendégcsapat a vezetést. Nem sokkal ké­sőbb óriási egyenlítési lehetőséget hagyott ki a Dunaferr, 11-est hibázott. Szünet után nagy fölényben játszott a Dunaferr, de gól­helyzeteit kihagyta, így a váciak vihették haza mindhárom pontot. Jó: Cséza, Harmati, ill. Tóth, Ráki, Szűcs. Nyíregyházi SÍ- Stadler-Diósgyőri FC 0-0 Nyíregyháza, 200 néző. V: Veres. Nyíregyházi Sí: Balázsy - Újvári, Tóth, Gerliczki (Szarka) - Szécsi, Pámer (Hor­váth), Korpát, Székely, Poór (Puki) - Varga I. Lakatos (Szeles). Edző: Gáli Sándor. Stadler Diósgyőri FC: Dávid - Péli (Már­ton), Szilágyi, Dévai - Nagy-Varga, Lippai, Boda, Nagy, Lója (Harsányi) - Sveda (Me­der), Vodila. Edző: Váradi Ottó. A hirtelen jött nagy meleg miatt mindkét csapat játékosai kicsit bágyadtan mozogtak a pályán. A nyíregyháziak kezdeményeztek többet, ám a lehetőségeket kihagyták. A di­ósgyőriek örülhettek az egy pontnak, így megőrizték lépéselőnyüket a házigazdával szemben. Jó: Tóth, Székely, Korpát, ill. Dávid, Szi­lágyi, Nagy-Varga. Újpesti TE-BVSC 1-0 (0-0) Váci út 185., Extrade-pálya, 50 néző. V: Berki. Újpesti TE: Szentpéteri - Kiss (Zsidai), Udics, Ferge, Kovács V. - Pintér, Weisz, Ma­­tek, Freud - Ábrahám, Bisculta. Edző: Vicz­­kó Tamás. BVSC: Farkas - Gelbman, Vágner, Stra­­usz - Lengyel I, Polonkai, (Lengyel II), Mál, Deme, Horváth E. - Kollár (Szabó), Nagy G. Edző: Endrész Pál. Gólszerző: Ábrahám. Mindkét csapat hajtott, akart, de renge­teg hibával játszottak. A hazaiak egy gól­helyzetet kihasználtak, s ezzel eldöntötték a mérkőzés sorsát. Jó: Ferge, Udics, Pintér, ill. Deme, Strausz. ZTE FC-Csepel SC 2-0 (1-0) Zalaegerszeg, 100 néző. V: Márton. ZTE: Lendvai (Balázs) - Káldi, Szente, Magyar, Kovács G. - Sebők Z. (Borbás), Mándli - Rántás (Mátyás), Nadrai - Miha­­lecz, Bencze. Edző: Kovács Jenő. Csepel: Szabó G. - Bakai, Farsang, Fábi­án, Nemes - Csörkös, Niczmann, Szabó P. (Kincses), Papp - Németh (Kovács T.), Balog Z. Edző: Káló Pál. Gólszerző: Nadrai, Bencze. Fokozatosan került fölénybe a ZTE, hely­zeteit egy ideig kihagyta, majd egy látvá­nyos góllal szerzett vezetést. A második fél­időben sem változott a játék képe - a ZTE irányított, s újabb gólszerzési lehetőségei közül ismét egyet kihasznált. A csepeliek szórványos ellentámadásaikat nem tudták eredményesen befejezni. Jó: Káldi, Kovács G., Mándli, Nadrai, ill. Csörkös. A 30. fordulóból előrehozott mérkőzés. Videoton FCF-DVSC SE 2-0 (1-0) Székesfehérvár, 100 néző. V: Szabó S. Videoton FCF: Csönge (Kristyák) - Zab, Fésű, Knausz, Gálos - Fogarasi (Móri), Ra­pai (Kádas), Győrök - Bóka, Bobory (Adrá­­si), Róth (Németh). Edző: Májer Lajos. DVSC: Katona - Sarkadi, Náricza, Ju­hász (Ferenczy), Nagy I. - Fórián, Bencsik, Tulák, Oláh - Horváth, Donka. Edző: Jan­­kovics Sándor. Gólszerző: Bóka, Fésű (11-esből). A közepes színvonalú, de küzdelmes mér­kőzésen a sokkal több helyzetet kidolgozó Videoton megérdemelten szerezte meg a győzelmet. A debreceniek a második beka­pott gólig derekasan küzdöttek, de utána már egyik csapat sem akart változtatni az eredményen. Jó: Fésű (a mezőny legjobbja), Bóka, Bo­bory, Győrök, Róth, ill. Horváth, Tulák, Oláh. B-korcsoport A 19. fordulóból elhalasztott mérkőzés Haladás VFC-Csepel 3-0 (3-0) Szombathely, 50 néző. V: Takács. Hala­dás VFC: Károlyi - Nagy, Jakab, Papp (Pun­­gor) - Brezovich, Botfa, Pajor, Pusztai (Ere­­dics), Gaál - Sípos (Gáspár), Czeglédi. Edző: Marton Róbert. Csepel: Hegyi - Polgár, Fenyvesi, Vitányi, Vékony (Kiss) - Lengyel, Ambrózi, Berkes (Erdősi), Szigeti - Gál, Kardos (Kürtösi). Edző: Kovács Mihály. G: Brezovich, Pajor, Gaál. Jó: Jakab, Brezo­vich, Pajor, ill. Vitányi, Ambrózi. 27. forduló Dunaferr SE-Vác FC 2-4 (1-2) Dunaújváros, 300 néző. V: Tömöri. Duna­ferr SE: Dinya - Zsiga, Bogó, Király, Csáki - Tóth L., Barics, Baji, Berényi - Mosonyi (Szőke), Éliás. Edző: Menyhárt Menyhért. Vác FC: Kristóf - Szabó I., Udvari, Purger, Debreczeni (Dorusák) - Király (Greff), Szi­lágyi, Szabó S., Szász - Gasparik, Bucsi. Edző: Ozsvári András. G: Baji, Király (11- esből), ill. Szilágyi (2), Udvari, Szász. Jó: Bogó, Király, ill. Szabó I., Udvari, Purger, Szász. Nyíregyházi SI­­Stadler-Gömörmag FC 2-2 (2-2) Nyíregyháza, 150 néző. V: Tomasovszki. Nyíregyházi Sí: Polgári (Szalma) - Asztalos, Kántor, Szedlár (Kocsis) - Lakatos, Kiss, Török, Dankó (Bárdi), Gégény - Gulyás (Nyárádi), Király. Edző: Gáspár László. Stadler-Gömörmag FC: Csorba - Kiss, Tóth, Takács - Borza (Simkó), Zabos, Helgert, Engi, Gábor - Dávid, Szilágyi. Edző: Kádár Zsolt. G: Török, Kiss, ill. Dávid (2). Kiállít­va: Helgert (64. p.). Jó: Asztalos, Bárdi, ill. Tóth, Engi, Zabos, Dávid. Újpesti TE-BVSC 0-2 (0-1) Váci út 102., Vízművek-pálya, 50 néző. V: Nyekita. Újpesti TE: Csikós - Kele, Bitter, Méhes, Szivák - Oláh, Csánó (Mart), Mol­nár, Szabó - Lőrincz, Mag. Edző: Schumann János. BVSC: Horváth - Katona, Török (Varga), Imre (Nyolcas) - Lippai, Váczy, Malomsoki, Tóth (Patonya) - Peller (Juhász) - Szilágyi, Fábián (Pál). Edző: Halász Fe­renc. G: Peller (11-esből), Fábián. Jó: Csánó, Molnár, ill. Peller, Szilágyi, Imre, Katona, Lippai. ZTE FC-Csepel SC 2-1 (1-0) Zalaegerszeg, 100 néző. V: Kapocsi. ZTE: Nagy (Sebestyén) - Samu, Simon, Banitz (Székedli), Sorok - Luter (Dália), Győrfi, Agg (Kovács B.), Papp - Török, Orbán. Edző: Papp István. Csepel: Hegyi - Polgár - Fenyvesi, Kürtössy, Vitányi - Ambrózi, Szi­geti, Lengyel, Gál - Kardos, Kiss. Edző: Ko­vács Mihály. G: Török, Orbán, ill. Kiss. Jó: Samu, Török, Orbán, ill. Polgár, Szigeti, Gál. A 30. fordulóból előrehozott mérkőzés: Videoton FCF-DVSC SE 3-2 (1-1) Székesfehérvár, 150 néző. V: Termő. Vi­deoton FCF: Ottó - Zsédely (Kovács), Te­­reny, Kellner (Győri), Kiss, Mester, Császár (Unger), Kertész, Nagy L., Jakab, Müller. Edző: Jung József. DVSC: Ujj - Mózes, Trencsényi, Tóth, Szűcs, Szabó, Orenstein, Nagy Sz., Bálint, Fehér, Pénzes. Edző: Sidó Csaba. G: Müller, Nagy L., Kertész, ill. Sza­bó, Nagy Sz. Jó: Kiss, Nagy L., Jakab, ill. Mózes, Szabó, Nagy Sz. ★ Nagyszabású utánpótlástornát rendeztek a Pest megyei Ikladon. Nyolc község több mint kétszáz fiatalja vett részt az Iklad-ku­­pán. Három korosztály csapatai három ku­páért mérkőztek. Fa Centrum 2000-kupa (1-2. osztályo­sok). Végeredmény: 1. Tápiószecső, 2. Gö­döllő, 3. Iklad B. Különdíjak. Gólkirály: Andrejcsik Ákos (Tápiószecső), legjobb mezőnyjátékos: Ma­yer Balázs (Iklad), legjobb kapus: Ranicsic Dániel (Gödöllő). Tasnádi-kupa (3-4. osztályosok). Végered­mény: 1. Tápiószecső, 2. Kartal, 3. Hévíz­­györgyk. Különdíjak. Gólkirály: Kiss Gergő (Kar­tal), legjobb mezőnyjátékos: Kiss Gergely (Tápiószecső), legjobb kapus: Gedei Kriszti­án (Hévízgyörk). Hrencsár-kupa (5-6. osztályosok). Vég­eredmény: 1. Hévízgyörk, 2. Iklad, 3. Tápió­szecső. Különdíjak. Gólkirály: Ecker Zoltán (Ik­­lad), legjobb mezőnyjátékos: Hrúz Roland (Hévízgyörk), legjobb kapus: Hajdú Gábor (Tápiószecső).

Next