Nemzeti Sport, 1999. szeptember (10. évfolyam, 238-267. szám)
1999-09-22 / 259. szám
14 NEMZETI SPORT UTÁNPÓTLÁS X. 259. • 1999. szeptember 22. . I 1| Labdarúgás Kiemelt ifjúsági (U18) korosztályos bajnokság 6. forduló BVSC-Videoton 4-3 (2-2) Tatai út, 100 néző. V: Péter Gy. BVSC: László - Antal (Bóta), Spiegel (Csaba), Szakály (Vata), Vágó - Hámori, Szilágyi, Pokornyi - Lippai, Fehér, Duzmath (Takács). Edző: Hámori György VIDEOTON: Kovács K. - Dómján, Kovács Sz., Magasföldi, Trampler - Horváth Zs. (Kummer), Janicska (Király), Tóth B., Disztl M. (Ribi), Bobory (Győri), Tóth G. Edző: Disztl László Gólszerző: Csaba, Szilágyi, Fehér, Trampler (öngól), ill. Disztl, Dómján, Tóth G. Kiállítva: Magasföldi (37.) Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A második játékrészre a létszámfölénybe került hazaiak átvették az irányítást, mégis csak az utolsó percben, szerencsétlen öngóllal tudtak nyerni. A vendégek rászolgáltak volna a döntetlenre. A mérkőzés után a fehérváriaknak még arra is maradt erejük, hogy a találkozó alatt az öltözőben garázdálkodó betörőt hosszú üldözés után elfogják, s visszaszerezzék értéktárgyaikat. Jó: Fehér, Szilágyi, Vágó, ill. Disztl., Tóth G. Haladás-Újpest 1-1 (1-1) Szombathely, 100 néző. V: Horváth Gy. HALADÁS: Sípos G. - Petenhoffer, Czeglédi, Subicz, Poknecz - Győrvári, Pusztai, Sípos N., Gaál - Schimmer, Jáger (Beőke). Edző: Marton Róbert ÚJPEST: Gógicz - Ternóra - Vettorazzi, Török (Kovács), Vizdár - Lettrich (Vörös), Széles, Lódi (Józsa), Balogh - Dudás, Kőhalmi (Szeleczki). Edző: Juhász Péter Gólszerző: Jáger, ül. Kovács Az első félidőben egész pályás letámadást alkalmazott a Haladás, így végig irányította a játékot, de a szervezetten védekező újpestiek minden kezdeményezést hárítani tudtak. A szünet után is a Haladás játszott mezőnyfölényben, de támadásait középen erőltette, és a kapu elé ívelt labdákat a jól fejelő újpesti védők rendre kifejelték. Jó: Pusztai, Gaál, ill. Gógicz, Ternóra, Vizdár, Széles III. Kerület-Győri ETO 0-0 Hévízi út, 150 néző. V: Lovász III. KERÜLET: Bencsik - Jakab, Hierwalter, Bodó (Szalámié), Danczák - Radnai, Rákosi, Gubán, Dudás - Slehovszki, Bene (Kasza). Edző: Cseh András GYŐRI ETO: Krass - Németh I L. (Osváth), Regedei (Vági), Egri, Pálla - Huszka (Kelemen), Böröcz, Németh II L., Milanovich - Pólyák, Bori (Baranyai). Edző: Tamás Zsolt A kezdést követően enyhe mezőnyfölénybe kerültek a győriek, az óbudaiak viszont gyors kontratámadásokkal veszélyeztettek. Szünet után még nagyobb iramban játszottak a csapatok, és az átlagon felüli színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény született, csak a gól hiányzott. A mérkőzés 75. percében a győriek 13-as számú játékosa, Böröcz a bíró háta mögött megrúgta Shlehovszkit, és mivel a játék ekkor már a másik térfélen folyt, Lovász játékvezető nem láthatta az esetet, és így elmaradt a jogos kiállítás. Ekkor azonban ritkán látható sportszerű jelenet zajlott le. Miután a labda elhagyta a játékteret, a győriek edzője Tamás Zsolt odasétált a játékosához, és annak ellenére, hogy már nem volt több cserelehetősége, beküldte az öltözőbe, vállalva ezzel azt, hogy csapata a hátralévő negyedórában emberhátrányban játsszon. Jó: Bodó, Bene, Dudás ill. Németh II L., Pálla. Egri Kispest-HFC-Vác 2-1 (1-0) Téglaégető u., 100 néző. V: Berki KISPEST: Uhrin - Jenei - Boros (Szigeti), Sziráki - Papp A. (Nagy A.), Péchy, Póczi, Kaszás - Antal (Balogh I.) - Torghelle, Kozarek (Gáspár). Edző: Vági István VÁC: Sulyok - Tóth (Balázs), Muka, Majzik, László - Király, Hirt, Hajdú, Zsolnai - Nádasi, Mile (Ruszoska). Edző: Ozsvári András Gólszerző: Torghelle (2), ill. Hirt Nagy iramban kezdtek a csapatok, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. A váciak gyors kontratámadásokkal próbálkoztak, ám egy szélen vezetett akció végén mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést. A szünet után mindkét oldalon sok hibát követtek el a játékosok. A játékrész közepe táján Hirt egyenlített. A Kispest gyorsan válaszolt, lekopírozta az első gólját: Kaszás futott el a bal oldalon, a beadást pedig a középen érkező Torghelle értékesítette. A hajrában elszántan rohamoztak a váciak, de a különböző okok miatt öt meghatározó játékosukat nélkülöző hazaiak már nem engedték ki kezükből a győzelmet. Jó: Torghelle, Kaszás, Sziráki, Kozarek, Antal, ill. Muka, Hirt Tisza Volán Szeged-Pécsi MFC 1-2 (0-0) Szeged, 100 néző. V: Szekeres SZEGED: Köteles - Gyimesi, Makra, Szilvási, Kiss Z. - Rácz, Döme, Puskás - Ács L. (Szamosszegi), Gál, Zakar. Edző: Szalai István PÉCS: Ömböli - Tatai, Dezső, Miglinczi, Hofecker - Hegedűs (Beregszászi), Tóth (Magyar), Gelencsér, Komáromi - Flórián, Kanizsai (Kovács). Edző: Herke Imre Gólszerző: Döme, ill. Beregszászi (11-esből), Komáromi Kiállítva: Kiss Z. (85. p.), ill. Miglinczi (50. p.) Az első félidőben több támadást vezettek a hazaiak, előnyt azért nem sikerült szerezniük, mert a játékrész legnagyobb helyzetét Zakar elpuskázta. Fordulás után a kapu előtt határozottabb pécsiek a két kínálkozó lehetőségüket kihasználva elhúztak. A szegediek erejéből a hajrában csupán a szépítésre futotta. Jó: Gyimesi, Rácz, Döme, ill. Ömböli, Flórián, Dezső Veszprémi LC-Szent István SE 0-3 (0-1) Veszprém, 100 néző. V: Keszthelyi VESZPRÉM: Bertalan - Győri-Kiss, Galambos, Németh A., Szőlőskei - Vajai (Csaranka), Horváth B. (Johanidesz), Magasházi, Szász (Áfra) - Bacsó (Gyopáros), Szabadfi P. Edző: Jugovits Lajos SZENT ISTVÁN SE: Ferencz - Búzás, Szoboszlai, Schiller, Farkas A. - Bori (Lakatos), Rost (Seszták), Csikós (Pusztafi), Teket (Turbucz) - Völgyes (Kárpáti), Töreky. Edző: Patonyi László Gólszerző: Bori, Töreky, Teket A rendkívül rossz napot kifogó, enerváltan játszó veszprémiek még helyzetet is csak ritkán tudtak kialakítani. A budapestiek viszont határozottabban, rámenősebben, gólratörőbben játszottak, helyzeteik és fölényük alapján ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek. Jó: Bertalan, ill. Farkas A., Bori, Csikós, Töreky A 17. fordulóból előrehozott mérkőzés Szent István SE-Vác 2-4 (0-2) Bihari út, 100 néző. V: Sütő SZENT ISTVÁN SE: Balogh - Búzás, Szoboszlai, Farkas A., Schiller (Seszták) - Bori (Lakatos), Csikós, Fenyvesi (Rost), Teket - Töreky (Szabó Á), Völgyes (Turbucz). Edző: Patonyi László VÁC: Sulyok - Tóth I. (Móricz), Muka, Hirt, Laczkó (Balázs) - Király, Nádasi (Majzik), Szilágyi, László - Mille (Molnár), Zsolnai. Edző: Ozsvári András Gólszerző: Teket, Csikós (11-esből), ill. Zsolnai (2, egyet 11-esből), Mille, Laczkó Kiállítva: Balogh (34. p.) Enyhe vendégfölénnyel telt a találkozó első harmada. Egy váci támadás végén a hazaiak kapusát, a vendégek csatára túl keményen támadta, aki ezt zokon vette, törlesztett, s a játékvezető kiállította, s a váciak javára 11-est ítélt. Ezután hosszabb ideig állt a játék, mert először a hazaiak edzője le akarta hívni csapatát. Majd hosszas huzavona után helyreállt a rend és folytatódott a játék. De Patonyi edző ezután sem tudott megnyugodni - kifogásolta a női partjelző működését -, a játékvezető a lelátóra küldte. A második félidőben a vendégek nagyképűen futballoztak, a hazaiak lelkesen, így fordulhatott elő, hogy ezt a játékrészt tíz emberrel döntetlenre hozták. A végeredmény igazságos, mert a hazaiak kapusuk és edzőjük fegyelmezetlenségével önmagukat hozták nehéz helyzetbe, amit már nem tudtak korrigálni. Jó: Farkas A., Csikós, Teket, ill. Sulyok, Muka, Hirt, Mille, Zsolnai Kiemelt ifjúsági (U16) korosztályos bajnokság Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés Előre FC Békéscsaba-Ill. Kerület 4-1 (1-0) Békéscsaba, 150 néző. V: Korim. Békéscsaba: Báder - Popol, Laurinyecz, Kolarovszki, Bereczki - Komoróczki (Lipták), Juhász (Bozsár), Lipcsei, Horváth - Mede, Jakab. Edző: Szokolay Sándor. III. Kerület: Dengel - Langvig, Öllé, Jónás, Pekker - Saly (Suba), Simonffy (Sáfrány), Zsigó, Szacsvay (Rósa) - Rózsa (Vincze), Mihalik (Gaál). Edző: Kovács András. G: Lipcsei (2), Laurinyecz, Mede, ill. Zsigó. Jó: Horváth, Juhász, Lipcsei, Mede, ill. Dengel, Pekker, Zsigó 6. forduló BVSC-Videoton 3-5 (0-4) Tatai út, 100 néző. V: Cirkos. BVSC: Varga D. (Futó) - Molnár, Madarász, Fekete - Varga B., Németh, Szentmihályi, Szoboszlai (Kozák) - Hídvégi, Hóka, Keresztes. Edző: Futó Tamás. Videoton: Viniczai - Lucza, Keserű, Richter, Lattensten - Szován, Fenyves (Sötét), Hernádi (Csíkos) - Harth (Kosztéla), Veres (Vadász), Kuti. Edző: Jánky Miklós. G: Hóka (2), Kozák, ill. Lattensten (3), Harth, Szován. Jó: Hóka, Szentmihályi, ill. Lattensten, Veres, Szován Haladás-Újpest 2-5 (0-3) Szombathely, 100 néző. V: Bazsó. Haladás: Rózsa - Anga, Molnár, Németh, Gyurkó - Csenterics, Horváth Sz., Varga G., Szalner (Kovács) - Marton, Nagy Sz. (Janek). Edző: Farkas Péter. Újpest: Neufeld - Prestner, Dénes (Sinkán), Hübner (Nagy P.), Biliczki (Szamosi) - Zoufal, Horváth M., Fülöp, Lakatos - Mihályi (Fazekas), Nagy G. Edző: Domonyi László. G: Varga G. (2), ill. Nagy G. (2), Mihályi, Zoufal, Szamosi. Jó: Horváth Sz., Varga G., ill. Zoufal, Fülöp, Nagy G. III. Kerület-Győri ETO 0-6 (0-3) Hévízi út, 100 néző. V: Kari. III. Kerület: Dengel - Búzás, Ollé, Fekete R., Pekker - Saly (Bolya), Simonffy, Zsigó, Láving (Gaál) - Mészáros (Köcski), Mihalik (Rózsa). Edző: Kovács András. Győri ETO: Tóth G. - Gajdó, Csintalan, Tóth B., Joó - Spevár (Présing), Füsi (Kolompár), Páli (Császár), Nagy A. - Licskai, Puska (Tóth N.). Edző: Liszkai Dezső. G: Puska (3), Kolompár (2), Csintalan. Jó: a hazai csapatból senki, ill. Puska, Páli, Kolompár, Licskai, Joó Kispest-HFC-Vác 2-2 (2-1) Téglaégető u., 100 néző. V: Szomor. Kispest: Vastagh - Dócz (Gyulai), Kállai, Torma, Kürti - Budafai, Papp T. (Barna Gy.), Forrai (Csepregi), Takács (Csernok) - Kovács K., Vedres. Edző: Kanyó Gábor. Vác: Policsányi - Barkóczi - Kántor, Kaszás - Less T., Kolozsvári, Felföldi (Turcsik), Szlancsik (Gál), Ócskái - Less K. (Szabó), Vrbovszki (Kakula). Edző: Strébek Zoltán. G: Vedres (2), ill. Vrbovszki, Kaszás. Jó: Torma, Vedres, Takács, ill. Vrbovszki, Ócskái Tisza Volán Szeged-Pécsi MFC 0-3 (0-1) Szeged, 100 néző. V: Veres. Szeged: Ábrahám - Csabai (Hidegkúti), Pécsek, Valkó - Vér (Budai), Báli (Volford), Jóljárt (Bank), Németh L., Szentesi - Gyimesi, Völgyi. Edző: Berki István. Pécs: Brozovácz - Kövesligeti, Darányi, Kelbert - Gulyás (Panta), Somogyvári (Nagy), Pádi (Dobszai), Kordé - Orbán (Szabó), Tóth, Koller. Edző: Lutz Jakab. G: Kelbert (2), Koller. Kiállítva: Pécsek (38. p.). Jó: Ábrahám, ill. Kelbert, Kordé. Koller Veszprémi LC-Szent István SE 0-2 (0-1) Veszprém, 100 néző. V: dr. Vecsera. Veszprém: Marosi - Rausenberger, Varga, Kelemen - Keller (Hajgató), Jakus, Sípos (Horváth B.), Günthner (Leiner), Szabadfi Á. - Maszlag, Radnai. Edző: Réday András. Szent István SE: Kovács - Meggyes (Lengyel), Faragó, Kutri, Egervári (Adoniek) - Farkas Z., Sámson, Mallász, Tősér (Farkas R.) - Nyilasi (Polgár), Hegyi (Török P.). Edző: Csapó Gábor. G: Mallász, Török P. Jó: Jakus, Sípos, ill. Kutri, Farkas Z., Maliász, Török P. A 17. fordulóból előrehozott mérkőzés Szent István SE-Vác 1-0 (1-0) Bihari út, 100 néző. V: Hidasi. Szent István: Szabó Á. - Meggyes, Faragó, Kutri - Egervári, Pallagi (Mailász) - Sámson (Lengyel), Tősér (Ademire), Farkas Z., Nyilasi T. (Hegyi) - Polgár (Török). Edző: Csapó Gábor. Vác: Borszéki - Kántor, Barkóczi, Kaszás - Felföldi, Kolozsvári, Földi (Kapula) - Ocskai, Gál (Szlancsik) - Szabó, Vrbovszki. Edző: Strébeki Zoltán. G: Polgár. Jó: Faragó, Kutr, Nyilasi, ill. Felföldi, Kolozsvári, Gál A bajnokság állása 1. Békéscsaba 7 6 - 1 23- 9 18 2. Győr 7 5 1 1 26- 9 16 3. MTK 5 4 1 - 26- 5 13 4. Újpest 6 4 1 1 17- 8 13 5. Vác 8 4 13 17-10 13 6. Pécs 8 4 13 14-12 13 7. Debrecen 5 4 - 1 15- 3 12 8. Videoton 7 4 - 3 21-15 12 9. Ferencváros 5 3 1 1 13- 4 10 10. Vasas 6 3 12 17-11 10 11. Szent István SE 7 3 13 10-12 10 12. Nyíregyháza 6 2 1 3 8- 8 7 13. BVSC 6 2-4 12-18 6 14. Kispest 4 112 4-17 4 15. Haladás 5 1-4 13-17 3 16. Veszprém 6 - - 6 3-20 0 17. Tisza Volán 6 - - 6 5-30 0 18. III. Kerület 6 - - 6 3-39 0 1 9. Bodnár Alajos utánpótlás emléktorna, Sopron. 12 éves korosztály, 1. csoport: Győri ETO-Csoma 1-0, Siófok-Kőszeg 1-0, Győri ETO-Kőszeg 4-0, Csorna-Siófok 0-4, Győri ETO-Siófok 0-0, Kőszeg-Csorna 2-2. 2. csoport: SVSE-GYSEV-Matáv Sopron 4-2, Celldömölki VSE-Haladás VSE 1-3, SVSE-GYSEV-Celldömölki VSE 0-0, Matáv Sopron-Haladás VSE 0-4, SVSEGYSEV-Haladás VSE 1-0, Matáv Sopron-Celldömölki VSE 3-1. Helyosztók. A 7. helyért: Csoma-Celldömölki VSE 0-3. Az 5. helyért: Kőszeg-Matáv Sopron 0-4. A 3. helyért: Győri ETO-Haladás VSE 1-1. Az 1. helyért: Siófok-SVSEGYSEV 0-2. Végeredmény: 1. SVSE-GYSEV, 2. Siófok, 3. Győri ETO, 4. Haladás VSE, 5. Matáv Sopron, 6. Kőszeg, 7. Celldömölki VSE, 8. Csorna. Különdíjak. A legjobb mezőnyjátékos: Ivancsics Gellért (SVSE-GYSEV). A legjobb kapus: Boros Tamás (Győri ETO). Gólkirály: Lakner Ákos (Haladás VSE), Pál Lénáról (Győri ETO) 3-3 gól. A legjobb soproni játékos: Fleischacker Miklós (SVSEGYSEV). 10 éves korosztály. A-csoport: SVSEGYSEV-Soproni Sportiskola 3-1, Kőszeg-Haladás VSE 0-10, SVSE-GYSEVKőszeg 4-1, Soproni Sportiskola-Haladás VSE 0-12, Soproni Sportiskola-Kőszeg 4-0, SVSE-GYSEV-Haladás VSE 0-8. B-csoport: Győri ETO-SVSE-Matáv 6-0, Celldömölki VSE-Matáv 0-1, Győri ETO-Celldömölki VSE 9-0, SVSE-Matáv-Matáv 0-5, SVSE-Matáv-Celldömölki VSE 0-3, Győri ETO-Matáv 6-0. Helyosztók. A 7. helyért: Kőszeg-SVSEMatáv 0-1. Az 5. helyért: Soproni Sportiskola-Celldömölki VSE 1-3. A 3. helyért: SVSE-GYSEV-Matáv 1-1. Az 1. helyért: Haladás VSE-Győri ETO 1-0. Végeredmény: 1. Haladás VSE (Lurkó FC), 2. Győri ETO, 3. Matáv, 4. SVSEGYSEV, 5. Celldömölki VSE, 6. Soproni Sportiskola, 7. SVSE-Matáv, 8. Kőszeg. Különdíjak. A legjobb mezőnyjátékos: Komán Vladimír (Lurkó FC). A legjobb kapus: Doliszta Péter (Győri ETO). Gólkirály: Palkó Dávid (Lurkó FC) 8 gól. A legjobb soproni játékos: Szalai Gábor (SVSEGYSEV).★ A Ferencváros két korosztályos együttese nemzetközi tornán vett részt. Az olaszországi Prato melletti Montecatiniben lebonyolított seregszemlén szép sikert értek el a magyar fiatalok. Az 1983. január 1. után születettek csapata Rákosi Gyula edző vezetésével a csoportmérkőzések után a döntőben 3-1-re verte a Fiorentinát. A két évvel fiatalabbak együttese először a helyi pratói Pattoriát győzték le majd a döntőben 0-0-át játszottak a Perugiával, hosszabbítás után a 11-es rúgásokban 4-3-ra vesztettek. Mindkét csapat meghívást kapott a jövő évi tornára. gggggg::::: Asztalitenisz Budaörs Unitrade-Autó-kupa, országos ifjúsági fiú ranglistaverseny Egyes: 1. Zwickl Dániel (BVSC), 2. Katus (Csanádi Árpád KSI), 3. Gondos (Békési TE) és Pető (Temerin). Páros: 1. Katus Krisztián, Pengő Gábor (Csanádi Árpád KSI), 2. Zwickl, Széli (BVSC), 3. Orosz, Lőrincz (LRI-Malév SC) és Tóth, Pető (SZAK Vasútőr, Temerin)★ Postás-Matáv-kupa, országos ifjúsági leány ranglistaverseny Egyes: 1. Póta Georgina (Statisztika), 2. Kókai (BSE), 3. Galiotti (Csanádi Árpád KSI) és Bene (Statisztika). Páros: 1. Póta Georgina, Csernyik Ildikó (Statisztika), 2. Kókai, Ambrus (BSE, Soltvadkerti TE), 3. Mátrai, Wittinger (Postás-Matáv SE, Fastron AC Tolna) és Kerek, Galiotti (Postás- Matáv SE, Csanádi Árpád KSI) ★ 7. szatelit Aquacoop-kupa, nemzetközi utánpótlásverseny, 1. állomás, Cegléd Fiúk Csapat: 1. Budapest I, 2. Fehéroroszország, 3. Csehország I és Bayern I (német). Újoncok. Egyes: 1. Bobrusko (fehérorosz), 2. Szarka (Budapest I), 3. Zmirenko (ukrán) és Pető (jugoszláv). Serdülők. Egyes: 1. Rösner (német), 2. Namesztovszki (jugoszláv), 3. Palovcsik (szlovák) és Johan (katari). Ifjúságiak. Egyes: 1. Berberic (izraeli), 2. Katus (Budapest I), 3. Bindhammer (német) és Janjity (jugoszláv) Lányok Csapat: 1. Bayern I (német), 2. Szlovákia I, 3. Budapest I és Statisztika I. Újoncok. Egyes: 1. Li Bin (Csanádi Árpád KSI), 2. Gürz (német), 3. Juhász (Statisztika) és Gajanová (cseh). Serdülők. Egyes: 1. Recsko (jugoszláv), 2. Jancová (cseh), 3. Turalska (lengyel) és Schneider (német). Ifjúságiak. Egyes: 1. Nagy (Statisztika), 2. Kókai (Budapest I), 3. Bene (Budapest II) és Hadacová (cseh) 2. állomás, Topolcany (Szlovákia) Fiúk Csapat: 1. Budapest I, 2. Bayern I (német), 3. Bácska-Topolya (jugoszláv) és Fehéroroszország. Újoncok. Egyes: 1. Bobrusko (fehérorosz), 2. Zmirenko (ukrán), 3. Polveh (szlovák) és Szarka (Budapest I). Serdülők. Egyes: 1. Rösner (német), 2. Namesztovszki (jugoszláv), 3. Jakab (Budapest I) és Plattner (német). Ifjúságiak. Egyes: 1. Pető (jugoszláv), 2. Katus (Budapest I), 3. Sereda (szlovák) és Petras (szlovák) Lányok Csapat: 1. Csehország I, 2. Bayern I (német), 3. Budapest I és Szlovákia I. Újoncok. Egyes: 1. Li Bin (Csanádi Árpád KSI), 2. Dzelinská (szlovák), 3. Vass (Budapest I) és Gürz (német). Serdülők. Egyes: 1. Schneider (német), 2. Jancová (cseh), 3. Kmotorková (szlovák) és Turalska (lengyel). Ifjúságiak. Egyes: 1. Gieryn (lengyel), 2. Klacanská (szlovák), 3. Kókai (Budapest I) és Bene (Budapest II) 3. állomás, Hiúk (Csehország) Fiúk Csapat: 1. Budapest I, 2. Cacica (szlovák), 3. Csehország I és Bayern I (német). Újoncok. Egyes: 1. Bobrusko (fehérorosz), 2. Zaunmüller (cseh), 3. Poltsch (szlovák) és Zmirenko (ukrán). Serdülők. Egyes: 1. Rösner (német), 2. Jakab (Budapest I), Palovcsik (szlovák) és Plattner (német). Ifjúságiak. Egyes: 1. Bindhammer (német), 2. Berberich (német), 3. Thoumakov (fehérorosz) és Katus (Budapest I) Lányok Csapat: 1. Csehország I, 2. Budapest II, 3. Budapest I és Lódz (lengyel). Újoncok. Egyes: 1. Gajanová (cseh), 2. Gürz (német), 3. Vass (Budapest I) és Pergel (Budapest II). Serdülők. Egyes: 1. Schneider (német), 2. Kmotorková (szlovák), 3. Major (Budapest I) és Turalska (lengyel). Ifjúságiak. Egyes: 1. Bene (Budapest II), 2. Kókai (Budapest I), 3. Hadacová (cseh) Atlétika -------------------------------------------------- 26. Paulinyi Jenő-emlékverseny, Újpest, Szilágyi utca A győztesek és a jobb eredményt elért helyezettek Ifjúságiak Fiúk 100 m (-1.5 m/s): Horváth (Favorit) 11.35. 400 m: Gombos (HÓDIÁK) 49.65, Nemeskéri (Mohácsi TE) 50.51. 1500 m: Szanka (DSI) 4:03.71. 110 m gát (-1.2 m/s, 99 cm): Polonyi (Sz. MÁV Ideál) 15.00. Magas: Bata (VEDAC) 205, Kommendant P. (VEDAC) 200. Rúd: Sátor (Honvéd-Steffl) 440, Polonyi 430. Súly (7.25 kg): Ahmed Ábel (kuvaiti) 17.39. Diszkosz (1.5 kg): Herbert (Vasas- BBTE) 54.12 Lányok 100 m (1.6 m/s): Rózsa (Honvéd-Steffl) 13.16. 400 m: Pék (Gödöllői EAC) 60.65. 800 m: Erdélyi E. (Gödöllői EAC) 2:12.68, Drobny (CVSE-Germán Rt.) 2:15.56, Nágel (SEDASE) 2:16.70. 100 m gát (1.9 m/s, 84 cm): Alexin (Kőszegi SE) 15.90. Rúd: Lendvai Zs. (Honvéd-Steffl) 330. Távol: Abinu (SZVSZ) 576. Hármas: Szabados (FTC) 10.63. Súly (4 kg): Frajka (UTE-PLAC) 12.11. Gerely: Sári (DÁK) 40.78 Gyermekek Fiúk 60 m. 12 évesek: Orosz (Dunakeszi) 8.76. 11 évesek: Sárvári (KSI) 9.09. 10 évesek: Kassai (UTE-PLAC) 8.93 Lányok 60 m. 12 évesek: Mojzes (UTE-PLAC) 8.45. 11 évesek: Debreceni (KSI) 9.40. 10 évesek: Gálzsity (HÓDIÁK) 9.34. Vegyes váltó (400, 300, 200, 100 m, 2 fiú, 2 lány), Gödöllői EAC 2:34.8 (kézi mérés), UTE PLAC 2:36.5 Az 1972-ben elhunyt Paulinyi Jenő, a kiváló mesteredző és testnevelő tanár emlékére alapított vándorserleget egy évig őrizheti a legjobb eredményt elért magyar fiatalok közül két tizenhét éves futó, Gombos Sándor és Erdélyi Eszter. A tizenkilenc éves kuvaiti súlylökő Ahmed Abd megjavította hazája ifjúsági csúcsát.★ Serdülő B-korcsoportos országos többpróba-bajnokság, Újpest, Szilágyi utca 15 évesek Nyolcpróba. Fiúk. Bajnok: Engi Csaba (Ganz-Air KAC, edző: Bencsik Pál) 4721 pont (100 m: 11.3; 300 m: 37.7; 1000 m: 3:13.6; 91.4 cm-es 100 m gát: 15.10; magas: 175; távol: 620. 4 kg súly: 12.51; 600 g; gerely: 45.62), 2. Villangó (Hevesi SE) 4461, 3. Tógyer (Szolnoki VSE) 4197. Csapatbajnok: Ganz-Air KAC (Engi Csaba, Szűcs Tamás, Pilhoffer Elemér, e: Bencsik Pál) 11 528, 2. FTC 10 343, 3. Favorit 10 121 Hatpróba. Lányok. B: Óvári Zita (Szolnoki DSI, e: Ecseki Tibor) 5071 (76.2 cm-es 100 m gát: 14.1; 800 m: 2:28.9; magas: 170; távol: 547; 3 kg-os súly: 11.40; 600 g( gerely: 35.53), 2. Kiss (Diac-Tro) 4316, 3. Kürti (Szolnoki VSI) 4169. Csb: Szolnoki VSI (Óvári Zita, Kürti Szabina, Szekeres Orsolya, e: Ecseki Tibor, Retkes Tibor) 13 181, 2. Diac-Tro 11 289, 3. KSI 11 075 14 évesek Négypróba. Fiúk. A-változat: B: Kurucz Ádám (UTE-PLAC, e: Szőlősné Papinszki Andrea) 2344 (84 cm-es 100 m gát: 14.5; magas: 188; távol: 567; 600 g( gerely: 36.02), 2. Gurubi (Érd) 2210, 3. Kárpáti (Kecskeméti ARC) 2062. B-változat. B: Bán Szabolcs (Ganz-Air KAC, e: Bencsik Pá) 2265 (84 cmes 100 m gát: 14.8; 300 m: 37.9; 1000 m: 2:57.3; távol: 586), 2. Novák (FTC) 2242, 3. Bakos (DAC) 2099. C-változat. B: Jókai Gyula (Kiskunfélegyházi Honvéd, e: Stuhl József) 2155 (távol: 543, 4 kg-os súly: 14.26; 1 kg-os diszkosz: 42.82; 600 gr gerely: 46.40), 2. Cserák (Ganz-AKr KAC) 1981, 3. Magyari (Verőce) 1932. Csb (a három változatból összevontan): UTE-PLAC (Kovács Péter, Kurucz Ádám, Magyar Zsolt, Labanc Márk, e: Szőlősné Papinszki Andrea, Kőrös András) 7551, 2. KARC 7223, 3. Ganz-Air KAC 6916 Négypróba. Lányok. A-változat: 1: Németh Klára (Szolnoki VSI, e: Ecseki Tibor) 3370 (76.2 cm-es 80 m-es gát: 12.5; magas: 159; távol: 523. 600 gr gerely: 37.06), 2. Farkas (Csikó DSE) 3221, 3. Adamik (KARC) 3112. B-változat. B: Császár Viktória (Favorit, e: Antal Tamás) 3116 (76.2 cm-es 80 m gát: 13.2; 300 m: 41.8; 800 m: 2:26.2; távol: 543), 2. Erdős (KARC) 2962, 3. Vincze (DSI) 2739. C-változat. B: Dobó Ágnes (Ganz-Air KAC, e: Bencsik Pál) 2739 (távol: 441; 3 kgos súly: 12.17; 1 kg diszkosz: 30.59; 600 gr gerely: 29.81), 2. Magyari (Verőce) 2697, 3. Bata (Ganz-AKr KAC) 2614. Csb (a három változatból összevontan): KARC (Erdős Zsuzsa, Adamik Anna, Bálint Ilona, Táncos Zsófia, 2: Adamik Zoltán) 11 151, 2. Favorit 9993, 3. Hudiák 9500 13 évesek Négypróba. Fiúk. A-változat. B: Szibilla László (Gödöllői EAC, e: Benkő Ákos) 1854 (mint a 14 évesek, de a gát 76.2 cm-es 80 mes: 12.1,155, 488, 37.38), 2. Nagy (DSI) 1750, 3. Szekeres (Törökszentmiklósi 1709. B-változat. B: Gőzön Tamás (KSI, e: Bánhidi Béláné) 1939 (mint a 14 éveseit, de a gát 76.2 cm-es 80 m-es: 11.9, 40.8, 3:12.2, 532), 2. Jaksa (Kiskunfélegyházi Honvéd) 1889, 3. Jakabfy (VEDAC) 1864. C-változat. B: Sápi Antal (Püspökladány, e: Fülöpné Daróczy Etelka) 1392 (mint a 14 évesek: 520, 12.25, 30.63, 31.92), 2. Németh (SZVSZ) 1288, 3. Morvai (Ganz-Air KAC) 1202. Csb (a három változatból összevontan): Kiskunfélegyházi Honvéd (Jaksa Tamás, Fekete Tamás, Zsadányi Zoltán, Varga Krisztián, e: Kerék Csaba) 5713, 2. SZVSZ 5350, 3. Hajdúnánás 5299 Négypróba. Lányok. A-változat: B: Fézer Beáta (DSI, e: Szilágyi Tibor) 2721 (mint a 14 évesek, 14.1, 136, 498, 29.39), 2. Király (PAC) 2676, 3. Darvas (Szegedi Lelkesedés) 2586. B-változat. B: Csúz Réka (Gyulai SE, e: Pince Zoltán és Forgách Ágnes) 2967 (mint a 14 évesek, 12.6, 42.9, 2:35.7, 518), 2. Kleiner (Ikarus) 2717, 3. Fábián (Gödöllői EAC) 2691. C-változat. B: Tóth Adrien (DÁK, e: Balogh László és Foki Vilmos) 2537 (mint a 14 évesek, 10.26, 27.76, 30.35), 2. Gothárd (SZAK) 2358, 3. Boros (DAC) 2335. Csb (a három változatból összevontan): DSI (Veres Réka, Fézer Beáta, Herland Lilla, Csáki Fruzsina, 3. Kovács Gyula, Suba László, Szilágyi Tibor, Szilágyiné Skoumal Mónika), 2. SZVSZ 8929, 3. KSI 8669 Akárcsak tavaly, amikor öt bajnokságot nyertek, most is a Kiskunhalasi Ganz-Air KAC fiataljai szerepeltek a legjobban - négy győzelemmel. A szolnoki lányok megismételték múlt évi sikerüket, ismét három versenyszámban szereztek bajnoki aranyat. Három szakosztálynak jutott 2-2, hét szakosztálynak 1-1 első hely. A bajnokság állása 1. Győr 7 5 1 1 13- 4 16 2. Vác 8 4 2 2 23-14 14 3. Vasas 6 4 1 1 8- 2 13 4. Videoton 7 4 - 3 20-14 12 5. MTK 5 3 1 1 16- 9 10 6. Békéscsaba 7 2 4 1 9- 7 10 7. BVSC 6 3 12 12-13 10 8. Pécs 8 3 14 11-17 10 9. Debrecen 5 3 2 9- 7 9 10. Haladás 6 2 3 1 8- 8 9 11. Szent István SE 7 2 2 3 14-11 8 12. Ferencváros 5 2 2 1 12- 9 8 13. Kispest 5 2 1 2 8- 9 7 14. Újpest 6 1 3 2 10- 9 6 15. Nyíregyháza 6 12 3 10-15 5 16. Veszprém 6 1 14 6-18 4 17. III. Kerület 6 2 4 6-16 2 18. Tisza Volán 6-1 5 4-17 1