Nemzeti Sport, 2012. november (110. évfolyam, 299-327. szám)

2012-11-02 / 299. szám

NB 113. FORDULÓ : SOMOGYI ZSOLT Sok munka vár még a kecs­keméti csapatra - annak ellenére, hogy amióta Hor­váth Ferenc az edzője, négy bajnokijából négyet megnyert, és tizenkét pontot gyűjtve a tizenötödik (kieső) helyről a hetedikre jött fel. A korábbi 32-szeres válogatott futballis­ta azt mondja, ki lehet kapni, de nem mindegy, hogyan... ► Elfogadja a döntetlent a mérkőzés előtt? !> Dehogyis! - vágta rá habozás nélkül Horváth Ferenc, a Kecs­kemét edzője. - Világos, hogy a győzelem a célunk. ► Ha a kinevezésekor azt kérdezem, újonc edző­ként öt meccsből négy győzelmet, egy döntetlent elfogadna-e rajtként az élvonalban, mi lett volna a válasza? Az, hogy el, még szép, hogy el. Nem hinném, hogy lett volna a helyemben bárki, aki nemet mond erre az ajánlatra. ► Vagyis néhány hete elfogadta volna, most meg nem... Mi változott? !. Nyilvánvalóan az, hogy az ajánlatban szereplő négy győ­zelem megvan, márpedig mi ezután is úgy vágunk neki min­den találkozónak, hogy a három pontot akarjuk megszerezni, hazai pályán különösen. Mindig a következő feladatra összpon­tosítunk, nem nézünk vissza, előre se túlságosan, azon dolgo­zunk, hogy győzzünk, ez most sincs másként. ► Mi a nehezebb feladat? Egy győzelmi szériát futó, remeklő csapatot fogad­ni, vagy egy váratlannak mondható kudarc után érkező, az önérzetében megtépázott ellenfelet, amelynél nem lehet tudni, mire számíthat az ember. !> Látja, ezen én is hezitáltam a hét elején, de aztán rájöttem: éppenséggel jól is elsülhet egy meccs a parádézó ellen, ha nincs rajtad akkora teher, és szenvedhetsz a hullámvölgyben lévő ellen is, de ez fordítva is megeshet: a jó legyőz, de a ne­hézséggel küszködőt legyűröd. Arra jutottam, kár azt figyelni, mire lehet számítani, elég ne­künk, ha a saját csapatunkra, a saját dolgunkra koncentrálunk. ► Mennyire nehéz megér­tetni egy lendületben lévő csapat tagjaival, hogy tilos hátradőlni? !> Remélem, semennyire. Úgy értem, mondtam én is a srá­coknak, hogy ha az eddig lá­tott elszántságból egy kicsit is engedünk, ha tudat alatt csak néhány percre nem figyelünk annyira, mint az előző mécs­eseken, abból rögtön baj lehet, de azt gondolom, a játékosok vannak annyira érettek, pro­fik, hogy ezt akkor is pontosan tudják, ha senki sem mondja nekik. Tudjuk, hogy csak ak­kor nyerhetünk, ha minden labdát meg akarunk szerezni, ha minden párharcba a lehe­tő legnagyobb erőbedobással megyünk bele, és nagy szívvel, alázatosan harcolunk a sike­rért - mint eddig. ► Sokan felkapták a fejü­ket, amikor a Sport Televí­zióban a pénztárca eleme­léséről beszélt... [] Úgy gondolom, ha az ellen­fél besétál az öltözőbe, kiveszi a zsebedből, amit talál benne, megpaskolja az arcod, hogy lel­kes kis lúzer vagy, de ez mostan­tól az övé, nem maradsz ülve. A pályán ez történik, azért jönnek, hogy a mieink dicsőségét, sike­rét, pénzét elvigyék magukkal, és ha az öltözőben nem hagyjuk magunkat, ne tegyük a gyepen sem. ► Hallottam edzőt, aki azt mondta: fiúk, a mérkő­zés tétje, hogy ők viszik a családot a tengerpartra nyaralni vagy ti. Ám ha ilyen egyszerű lenne, soha nem kapna ki a KTE. Ez Lehet, de mindez csak azt jelenti, ki lehet kapni, velünk is megtörténik majd, remélem, minél később, de aki legyőz ben­nünket, szenvedjen meg azért a három pontért, ajándékba sem­miképp se adjuk oda. Ha meg­vernek, akkor is bele kell tudni nézni a tükörbe, hogy mindent megtettem, hogy ne így legyen, jobban nem tudtam volna meg­nehezíteni az ellenfél dolgát, de így alakult - ha ezt nyugodt szívvel megteheted a vereség után, akkor rendben van. Na­gyon kedvelem Che Guevarát, ő mondta: ha térden állva kell élni, akkor inkább meghalok áll­va. Ezt a szellemiséget akarom átadni a fiúknak. ► Mi jut az eszébe, ha meg­hallja a borsodi szurkolók kórusát: „Aki diósgyőri...!” !> Nagyon jó érzés. Fél évig vol­tam a DVTK játékosa, rajtam kí­vül álló okok miatt nem lett hosz­­szabb az az idő, amit a klubnál töltöttem, de nagyon jól éreztem magam. Tudtam, hallottam én is előtte, hogy Miskolcon szeretik a futballt, de átélni azt a feltétel nélküli rajongást egész különle­ges, hihetetlen élmény volt. Ak­kor megéreztem, hogy Diósgyőr a magyar futball egy kivételes szigete, nem nagyon hasonlítha­tó máshoz, ami ott körülveszi a klubot, így amióta elköszöntem Ha az ellenfél besétál az öltözőbe, kiveszi a zsebedből, amit talál benne, megpaskolja az arcod, hogy lelkes kis lúzer vagy, de ez mostantól az övé, nem maradsz ülve. ■ff­­ Horváth Ferenc a futballról onnan, figyelem az eredménye­iket, szorítottam nekik, hogy minél sikeresebb csapat jöjjön össze, az a közeg megérdemel egy jó csapatot. Akkor is így gon­dolom, ha pénteken az a célunk, hogy mi győzzünk... - VÁLASZOLD HORVÁTH FERENC, az egyre feljebb törő KTE edzője Meghalni állva szabad Az eddig százszázalékos szakvezető győzelemre tanítja játékosait Horvath Ferenc es stabja nyugodtan szemlélheti az eseményeket: az­­ edzővel csak nyert a KTE FOTÓ: CZERKL GÁBOR Sisa Tibor nem hint konkolyt a szerelem búzájába­ n Amikor Dudás Hunor, a DVTK ügyvezető igazgatója a Kapos­vár miskolci győzelme (1-0 a Rákóczinak) után azt mondta, majd szerdán beszélgetnek az edzővel, sokaknak beugrott: na, aznap edzőcsere is lehet. Ehelyett a klubvezetőség megerősítette pozíciójában Sisa Tibort, és pénzbüntetésre ítélte a csapatot. Hogy ezután milyen hangulatban készültek a DVTK tagjai a kecskeméti fellépésre, nem tudni... „Minden meccs után kiértékel­jük a látottakat - mondta Sisa Tibor, a DVTK edzője. - Nyilván más a hangulata egy ilyen be­szélgetésnek az Újpest, az MTK legyőzése, a Fehérváron elért döntetlen után, mint ilyenkor. De szerintem ismernek annyira, hogy tudják, az nem lesz aka­dálya a csapat előrelépésének, hogy Sisa Tibor kapaszkodik a kispadba. Nyilván nyáron nem azért jöttem ide, hogy alig négy hónap alatt feladjam úgy, hogy még szeptemberben is érkeztek játékosok, és nem is volt módom a keret valamennyi tagjának edzést vezényelni... Ám Dudás Hunornak is elmondtam, tisz­telem és szeretem a klubunkat annyira, hogy ezután is szívvel­­lélekkel mindent megtegyek érte a hátralévő öt meccsen, de utána sem kell félni attól, hogy konkolyt hintek a szerelem tiszta búzájába és a már nyáron is alig várt kül­földi edzőtől elvegyem a helyet. ” A szakvezető szerint nem kétséges, nagyot lépett előre a pénteki ellenfél az utóbbi idő­ben, és azt várja, saját csapata is hasonlóan harcos, akaratos lesz, mint a lilák együttese az utóbbi időben, s a küzdelmes mérkőzés pedig alakulhat a borsodiak ked­ve szerint is. A DVTK tavasszal tizenhat pontot gyűjtött össze, ettől még Sisa Tibor nem elége­dett a már meglévő tizenhéttel, de az edző szerint „a sikerhez összefogás, nyugalom, tisztelet és alázat kell”. Rudolf Gergely korábban egy közösségi oldalon azt írta a vele kapcsolatban kissé türelmetlen­nek tűnő DVTK-tábor tagjainak: a KTE ellen már játszik. Nos, a csatár nem tagja a Kecskemétre utazó keretnek, ezek szerint is­mét türelmet kért, ha nem érzi magát késznek arra, hogy az NB I-ben megmutassa magát. .Ahogy sok-sok ezer diósgyőri szurkoló, úgy a szakmai stábbal együtt magam is türelmetlenül várom, hogy pályára tudjon lép­ni, mondta a csatárról Sisa Tibor, m KTE ' • •- ' Élőben az NSO-n: www.nso.hu KTE-PHOENIX MECANO O Forró Borszéki .£­ Vaskó m m Póti JD Sós ® o Szavics Jorginho KM DIÓSGYŐRI VTK I m Ramos Salami © Utsingi u o 0 Gallardo Takács P. Tisza © I Abdouraman 2 o Ribánszki © ElekA ® Fernando Hanek o Gohér Tv: Sport? Helyszín: Kecskemét Időpont: 17.00 Jegyár: 1000-1800 Vezeti: Andó-Szabó (Kispál, Viszokai) , Patvaros Elek A. , Luque Vezetőedző: Horváth Ferenc­­ Vezetőedző: Sisa Tibor Kispad: 99 Antal (kapus), 2 Koszó, 6 Balogh B. 20 Tarabai, 21 Burgos, 26 Bertus, 77 Pekár Kispad: Haiti N. (kapus), 9 Bacsa, 11 Jeff Sil­­­­va, 14 Nagy T., 15 Vági, 21 Csirszki, 88 Seydi Sérült: Mohi (combizomhúzódás) ; Sérült: Rakovics (combizomhúzódás) Eltiltva:­Eltiltva:­Meccsmérleg: 2011-2012 1-0,2009-2010 1-1,2008-2009 2-0 |fwV #w & . A PU5 . '4M *5:<D 'Oyp9iSljB Bp. Honvéd 2-1 5-3 1-2 3-3 0-1 2-2 Diósgyőri VTK 1-0 0-3 0-1 2-1 1-0 2-1 2-1 DVSC-Teva 4-1 2-0 4-1 2-0 2-1 1-0 Eger 1-0 2-2 0-2 1-1 1-1 Ferencváros 0-2 2-0 1-1 2-1 1-1 4-1 2-2 Győri ETO 1-1 2-1 5-1 6-0 1-0 3-2 Haladás 0-0 4-2 0-0 3-0 1-2 1-1 Kaposvár 1-0 0-0 1-1 3-0 0-0 KTE-Phoenix Mecano 2-1 2-1 1-2 1-2 1-1 Lombard Pápa 2-1 3-0 0-2 0-0 1-2 MTK Budapest 3-0 3-1 0-0 1-1 2-1 3-2 MVM Paks 0-1 0-0 0-0 2-3 4-1 2-2 1-1 Pécsi MFC 2-3 0-0 0-0 0-1 1-3 Siófok 0-1 0-2 0-0 2-3 0-3 0-2 1-3 Újpest 0-0 2-1 2-1 1-1 0-1 Videoton 0-1 0-0 3-1 2-1 1-2 0-1 2-1 1-1 LABDARÚGÁS 3 2012. november 2., péntek nemzetisport AZ ÁLLÁS 1. Győri ETO 12 8 31 27-12 +15 27 2. DVSC-Teva 12 8 16 21-10 +11 28 3.MTK Budapest 12 6 42 18-12 +6 22 4. Videoton 12 5 34 16-13 +3 18 5. Ferencváros 12 4 62 17-13 +4 18 6. Bp. Honvéd 12 5 25 20-200 17 7 KTE-Ptwenx Mecano 12 5 25 16-17 -1 17 8. Diósgyőr 12 5 25 9-13 -4 17 9. Kaposvár 12 4 44 13-15 -2 16 . Újpest 12 3 54 16-160 14 11. Pécsi MFC 12 3 54 11-13 -2 14 12. Haladás 12 3 45 16-14 +2 13 13. Lombard Pápa 12 3 45 12-20 -8 13 14. MVM Paks 12 2 73 16-15 +1 13 15. Eger 12 2 55 9-16 -7 11 16. Siófok 12 - 39 7-25 -183 A 13. FORDULÓ TOVÁBBI MŰSORA November 3. szombat MTK Budapest-Ferencváros*** 14.00 Lombard-Haladás* 16.00 Pécsi MFC-Siófok 16.00 DVSC-Teva-MVM Paks* 18.30 November 4. vasárnap Kaposvár-Videoton** 16.30 Győri ETO-Bp. Honvéd*** 18.30 Élő közvetítés: *Sport1, **m1, ***m2, ****Sport2 A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE 8 gólos Adamo Coulibaly (DVSC-Teva) Kabát Péter (Újpest) 7 gólos Koltai Tamás, Varga Roland (Győri ETO) Simon Attila (MVM Paks) Délczeg Gergely (Bp. Honvéd) Francis Litsingi (KTE-Phoenix Mecano) Tischler Patrik (MTK Budapest)

Next