Nemzeti Sport, 2018. június (116. évfolyam, 146-160. szám)
2018-06-01 / 146. szám
CSILLAG Péter annak emberek, akikről fellépésük, beszédük, viselkedésük sugallja, őriznek valami titkos tudást. Zinédine Zidane valószínűleg közéjük tartozik. Ők azok, akik nem rohannak a villamos után, inkább megvárják, amíg a kanyar mögül felbukkan a következő. Nem tülekednek a boltpénztárnál, előre érzik, mindjárt kinyit a kettes kassza is. És nem dőlnek hátra a kispadon három BL-győzelem után, mert tisztában vannak vele, hogy... Mivel is? Legfeljebb találgathatjuk, mi járt Zidane fejében, amikor a kijevi megdicsőülés után úgy határozott, lemond a Real Madrid vezetőedzői tisztségéről. A sajtótájékoztatóján azt mondta, nehéz lett volna folytatni a győzelmi sorozatot, úgy érzi, ami tőle tellett, megtette. Hűvös, megfontolt szavak, nehéz mögéjük látni. Egy biztos: akárhogy is értékeljük a fordulatot, Zidane döntésének súlya van. Miként súlya volt már játékosként is minden mozdulatának, cselekedetének, a Bayer Leverkusennek lőtt BL- döntős csodagóljától kezdve Marco Materazzi világbajnoki döntős lefejeléséig. Aki látta a Zi dane, Un Portrait Du 21e Siècle című rendhagyó, kilencvenperces portréfilmet, amely a 2005-ös Real Madrid—Villarreal bajnoki mérkőzés során mutatta tizenhét kameraállásból a mikrofonnal felszerelt, hol elegánsan kocogó, hol szuszogva gyorsító, hol rövid vezényszavakkal irányító középpályást, talán közelebb jutott személyisége megfejtéséhez. Ahogyan a marseille-i gyermekkori környezetében tett két évvel ezelőtti látogatásom is segített megérteni, az ország drogelosztó központjaként emlegetett La Castellane lakótelep gyanús pisztolylövésektől visszhangzó, mindennapi küzdelemről árulkodó sivár épületei között könnyen megkeményedik a jellem. Serdülőkori csapattársa mesélte az US Saint-Henri ifjú tehetségéről: „Szünetben 1-0-ra vezetett az ellenfél, Yaz a könnyeivel küszködve igyekezett magában tartani elkeseredettségét. Aztán kiment a pályára, és a második félidőben négy gólt rúgott." Tudta, ha kézben tartja, az idő neki dolgozik. Sir Alex Ferguson, José Mourinho és Josep Guardiola edzőként kétszer nyert BL-t. Ő 2016 januárja óta háromszor... Mondják, a zene értelmezhetetlen csend nélkül, a betű mit sem ér a papír fehérje nélkül, Zidane belátó hátralépése pedig sejteti, egy edzői sikertörténet ívét is a szünetek adják ki. Guttmann Béla igazsága szerint nem érdemes sokáig egy csapatnál maradni, a bölcs tréner idejében figyelmeztette utódait: „A harmadik év végzetes”. Zidane két és fél év után távozott. FERGUSON, MOURINHO ÉS GUARDIOLA EDZŐKÉNT KÉTSZER NYERT BL-T.2016 JANUÁRJA ÓTA HÁROMSZOR... TEGNAP KÖZÖLTÜK A SAJNÁLATOS HÍRT: 84 ÉVES KORÁBAN ELHUNYT KOVÁCS FERENC, A VIDEOTON LEGENDÁS EDZŐJE. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Materozta „Nyugodjék békében! Nem fehérváriként még Szarajevóba is elkísértük a Vidit! Magyar klubcsapatok számára, soha meg nem ismételhető menetelés hajtott végre a CSAPATÁVAL!" vanhalan „ Ha valaki, ő megérdemli, hogy az új stadiont róla nevezzék el. Ahányszor a Vidit vezényelte, mindig jó csapatot csinált. Életem legnagyobb élménye volt az UEFA-kupa-menetelés. Élre állva álltunk a lelátón, ha akkoriban kétszer akkora a stadion befogadóképessége, akkor is megteltek volna a lelátók. Májer Lajos már nem lesz egyedül odafent. Sajnos." foreverkispest „Részvétem! Jó időben edzősködött, amikor még ott voltunk a térképen. Szobrot érdemelne az új stadion elé." oskolau „Négy nappal a madridi győzelem után ezek a játékosok ott szaladoztak előttünk az SZVSE-pályán, kicsit fáradtan, de 2-1 vezetésünk után mégiscsak megfordítva a meccset 3-2-re! Örök emlék ez is." Indeferran „Volt stílusa, és stílusos volt a kilépője is. Bajnok lett a Videoton, első helyen jutott vissza az MTK, és kupagyőztes lett az Újpest. Ennél többet nem kaphatott volna még utoljára Feri bácsi!" |p Elvesztettünk||| egy mosolyt jjf mmmmmmmmm fetészeti sport Kovácsoltvas zért néha tényleg nagyon furcsa játékot űzve-4lünk az élet. A Videoton vasárnap nagy versenyfutás végére tett pontot, és története során harmadszor megnyerte meg a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot, aztán már szerdán az öröm mérhetetlen bánattá változott: elhunyt a klub tiszteletbeli elnöke, edzőlegendája, Kovács Ferenc. Ha valami biztos, a Videotonnak Feri bácsi szellemi hagyatékára alapkőként kell tekintenie, bázisként kell használnia, életpályáját, eredményeit, módszereit, emberi kvalitásait, tulajdonságait pedig folyamatosan meg kell ismertetnie az új generációkkal, a Székesfehérvárra érkező labdarúgókkal, légiósokkal, edzőkkel. A hatalmas veszteség okozta fájdalomban talán csak annak lehet örülni, hogy Feri bácsi megélte, az az egyesület, amelynél edzőként a legnagyobb sikereit elérte, ismét bajnok lett, újra volt hatalmas ünneplés az Országalmánál, és újra felcsillant a remény, hogy a Vidi a következő idényben nagyot varázsol a nemzetközi porondon is. Talán a vasárnapi, Honvéd elleni győzelem után Feri bácsinak is ez járt a fejében, biztosan beszélt erről a tulajdonossal, Garancsi Istvánnal is, aki mindig kikérte a mesteredző véleményét szakmai kérdésekben. A Videotonnál most olyan szakembert siratnak, akinek irányításával sohasem lettek bajnokok a piros-kékek. Az ifjabb olvasóknak azért illik leírni, hogy a maihoz képest egészen más környezetben, közegben dolgozott. Az első időszaka 1976-ban majdnem bearanyozódott, ám - most nem részletezendő körülmények között - végül csak az ezüst jutott a fehérváriaknak. A hetvenes években a vidéki kluboknak nem sok babér teremhetett, de egy olyan tősgyökeres fővárosi úriember, mint Kovács Ferenc nem magyarázkodott olyan érvekkel, amelyek a manapság használatos kifogásokhoz képest jóval helytállóbbak lettek volna, inkább néhány évvel később megint nekirugaszkodott a nagy feladatnak. A bajnoki cím másodszor sem lett meg, betudhatóan talán az 1986—85-ös csodálatos UEFA-kupa-menetelésnek is, amelynek révén viszont Európa és - talán nem túlzás állítani, főleg a Real Madrid elleni döntő után - az egész világ megismerte a csapatot. Az akkori Videoton tele volt saját nevelésű, Székesfehérvárhoz ezer szállal kötődő, a legjobb korban lévő futballistával, akiknek más sem kellett, csak egy szigorú, profi, mégis játékospárti, de legfőképpen hiteles edző. Abban az időben egy szakmai stábban a vezetőedző mellett alkalmaztak egy pályaedzőt - név szerint Hartyáni Gábort -, és slussz. Disztl Péternek és Koszta Jánosnak még kapusedzője sem volt, esetleg még a technikai vezető, a korábbi válogatott hátvéd Fejes Gábor segíthetett egy-egy tanáccsal. Ezért aztán Kovács Ferenc ment játékos- és ellenfélnézőbe, a riválisokról begyűjtött VHS-kazettákat is ő nézegette (videoelemzőként sem vallott szégyent), és saját maga volt az erőnléti tréner. Ő állt a sárpentelei erdő két kilométeres tornapályájának a végén kezében stopperrel, és ő mondta a gólzsák Szabó Józsefnek, hogy induljon még egy „bónuszkörre”, ha két másodperccel kicsúszott a szintidőből. És néhány anekdota szerint Kovács Ferenc volt a játékosok pszichológusa is. A Partizan Beograd elleni UEFA- kupa-nyolcaddöntő emlékezetes, 5-0-ra megnyert hazai találkozója előtt három órával nem átallott a csapatbusz videolejátszójába bőven 18-as karikát kívánó felnőttfilmet tartalmazó kazettát csúsztatni, ezzel pedig olyannyira sikerült feloldania a labdarúgókban a feszültséget, hogy minden lelki tehertől megszabadulva kiütötték az előzőleg esélyesebbnek vélt jugoszláv csapatot. EZÉRT AZTÁN KOVÁCS FERENC MENT JÁTÉKOS-ÉS ELLENFÉLNÉZŐBE, A RIVÁLISOKRÓL BEGYŰJTÖTT VHS-KAZETTÁKAT IS Ő NÉZEGETTE (VIDEOELEMZŐKÉNT SEM VALLOTT SZÉGYENT), ÉS SAJÁT MAGA VOLT AZ ERŐNLÉTI TRÉNER. Ő ÁLLT A SÁRPENTELEI ERDŐ KÉT KILOMÉTERES TORNAPÁLYÁJÁNAK A VÉGÉN KEZÉBEN STOPPERREL Akkoriban ez volt a természetes - másmilyen felelőssége volt egy vezetőedzőnek, mint manapság, amikor soktagú személyzetet kell irányítania a szakmai főnöknek. És egészen más problémákkal szembesült, ha játékosaival leült beszélgetni. Akkoriban nem uralta (ennyire) a futball világát a pénz, az üzlet, a legjobb Vidi-futballisták is panellakásokban laktak, a szerencsésebbek talán egy nyaralót is felhúzhattak Agárdon vagy Balatonvilágoson, de a mérhetetlen népszerűségen, a csajok invázióján kívül más nemigen zavarta meg a fejeket. Feri bácsi erre is figyelt, néha tudatosan engedte lazábbra a gyeplőt, hogy amikor igazán kell, még szorosabbra tudja húzni, egyenessége, kristálytisztán megfogalmazott mondatai, elvei játékosaiban végtelen tiszteletet ébresztettek. S mivel akkoriban csak az tudott külföldre igazolni, aki bizonyos feltételeknek megfelelt, a menedzserek sem kavarták össze a futballistákat. Ebben a közegben, az omladozó szocializmus keretein belül és a még létező vasfüggöny innenső oldalán, az egészen sajátos magyar közegben Kovács Ferenc olyat alkotott, amire a legtöbb fehérvári csak úgy tud visszaemlékezni, hogy könnybe lábad a szeme, hevesebben ver a szíve, tolul a vére. Soroljuk a neveket, hogy Feri bácsi mely klubokat győzött le csapatával: Dukla Praha, Paris SG, Partizan Beograd, Manchester United, Zseljeznicsar és slusszpo énként a Real Madrid a Bernabéuban. Nem több évtizedes karrierje során gyűjtötte össze ezeket a skalpokat, hanem egy idényen belül. Nem akarok vészmadár lenni, de talán ez volt a magyar klubfutball utolsó nagy sikere. A maiak ilyenről álmodni sem merhetnek, de ez nem is baj, maradjon mindenki a realitásnál. Kovács Ferenc halála után a Videotonnál most még keményebben kell dolgozni, hogy a friss bajnokcsapat júliustól olyan pályát fusson be a nemzetközi porondon, amellyel felidézi a fehérváriakban az 1984-85-ben érzett bizsergést, büszkeséget, futballimádatot. Az azóta eltelt időszakban Paulo Sousa együttesének sikerült ez 2012-ben, akkor a Vidi az UEFA-kupa utódsorozatában, az Európa-ligában vitézkedett, nagyon közel volt a továbbjutáshoz a csoportkörből, ismét megmutatta magát Székesfehérvár az öreg kontinensen. Feri bácsi eddig személyesen figyelhette, hogyan, milyen módszerekkel rakja össze a jelenlegi vezetőedző, Marko Nikolics a stabilan teljesítő, lehengerlő futballra azonban csak időszakonként képes bajnokcsapatot, amelyet azért most tovább kell erősíteni, hogy legyen esély a magyar után a nemzetközi játszótéren nagyot alakítani. Mert az évek óta tartó rivalizálás a Ferencvárossal érdekes ugyan, de a szurkolókat kevésbé tartja lázban, mint mondjuk 1976-ban. Most már megint kellene egy kis adalék, egy katarzist kiváltó menetelés, mint amilyen a Kovács Ferenc által dirigált Videotoné volt 33 esztendeje. Az akkori együttesnek - az elcsépelt kifejezést használva - az egységben volt az ereje, a játékosok valódi barátok voltak, családjaik összejártak, nehezen voltak meg egymás nélkül a Sóstói Stadionon kívül is. A homogén társaságba ráadásul csak jó futballista tartozott, akik közül a legtöbben az akkori magyar mezőnyben is eléggé alulértékeltek voltak (az UEFA-kupa-sorozat gólkirálya, Szabó József például sohasem volt válogatott), ami szintén dacot szült bennük. A rengeteget jelentő lokálpatriotizmusról pedig ugye már esett szó. A mai Videoton már más kávéház, más erényekkel, más lehetőségekkel, más háttérrel, de a cél ugyanaz. Marko Nikolics úgy adózhat leginkább Kovács Ferenc emléke előtt, ha az öltözőben folytatja a soknyelvű, soknemzetiségű, lényegesen nagyobb létszámú keret összegyúrását, egységessé formálását, úgy, hogy közben talál annyi individuumot is, mint anno az akkori Vidiben volt - a teljesség igénye nélkül - Disztl Péter, Végh Tibor, Csongrádi Ferenc, Burcsa Győző, Szabó József és Májer Lajos. Mindenféle szempontból kemény csapat volt, és a mostaninak is ilyenné kell válnia. Keménnyé, mint a kovácsoltvas. BOBORY Balázs APÁLYA A washingtoni Fehér Házban nem szívesen látják a hívatlan látogatókat, ám ezekre a gyerekre nem küldték rá a biztonságiakat, ugyanis a déli szárny kertjében sport- és fitnesznapot tartottak.