Nemzeti Sport, 2019. június (117. évfolyam, 161-175. szám)
2019-06-17 / 162. szám
II • 2019. június 17., hétfőn A Nemzeti Sport retrómelléklete Népspart AZ ELSŐ VIDÉKBEK — Amsei Ignác Békéscsabáról, Solti Mihály Szegedről lett válogatott Salamoni döntős Amsei Ignácot és Solti I Mihályt egyaránt nevezhetjük az első vidéki válogatott labdarúgónak, attól függ honnan nézzük... Tény, Solti a „vidékibb", a szegedi humusz hajtása, míg a kispesti Amsei meg sem melegedett Csabán. A tudományok megannyi területén szül(t) konfliktust, hogy kit ismerjenek el egy-egy találmány szülőatyjának. Példaként hozható fel a rádió szabadalmához köthető, több évtizedig tartó jogi háború: Nikola Tesla lopással vádolta meg és beperelte az Amerikában asszisztenseként dolgozó Guglielmo Marcordt, aki 1909-ben a fizikai Nobeldíjat is megkapta a rádió feltalálásáért. Sok-sok tárgyalást és pert követően az Amerikai Legfelsőbb Bíróság már csak 1943-as halála után adott igazat Teslának. Vagy ott az izzólámpa, amelyet mindenki a szabadalmakat bőszen felvásárló Thomas Edisonnak tulajdonít, holott az első megbízhatóan működő villanykörtét Joseph Wilson Swan alkotta meg, az első ember, akinek a házában izzólámpák ontották a fényt. Ehhez képest kevésbé fajsúlyos kérdés, és egyszerűbbnek is tűnik megválaszolni: ki az első vidéki játékos, aki felölthette a magyar labdarúgóválogatott mezét? Gondolhatnánk, a meccsidőpontnál nincs egyértelműbb bizonyíték, mégis két nevet kell megemlítenünk, két olyan játékosét, akik öt hónap különbséggel kaptak meghívót. De hogy is van ez? Amsei Ignác vagy Solti I Mihály? A kapus vagy a balszélső? A Kispesten született, a KAC-ban futballozó Amsei 1919 decemberében az FTC-be kérte átigazolását, amit később visszavont, de kitartott távozási szándéka mellett, így végül elhagyta szűkebb pátriáját - 1921-ben Békéscsabára, a Csabai AK-hoz szerződött. Éppen a Viharsarokban eltöltött hónapok alatt, 1921. december 18-án rendezték a Magyarország-Lengyelország mérkőzést (1:0), amelyen Kiss Gyula szövetségi kapitány Zsák Károlyt állította kapuba, aki viszont egy vendégakciónál a nagy réssel érkező lengyel csatár elé vetődve a kezén,és a fején is megsérült. Hősiesen végigvédte a félidőt, ám a szünet után, már 1:0-nál Amsei ugrott be a helyére, és lehozta kapott gól nélkül a második negyvenöt percet. A hirtelen reflektorfénybe kerülő exkispesti kapus azonban hamarosan lelépett Csabáról, 1922 januárjában már Budapesten tartózkodott, és kivárta az időt, hogy májustól szerződtethető legyen. S hova bútorozott be? Hát, az Üllői útra! Vagyis Amsei az első, aki vidéki klub tagjaként játszott a válogatottban, de - főként hogy meg sem melegedett Békéscsabán - vidékinek jóindulattal sem nevezhető. Ellenben Solti - ahogy egy 1926. decemberi Hétfői Rendkívüli Újságban fogalmazott a szerző - „az ősmagyar szegedi humusz hajtása", aki sohasem hagyta el a Tisza-parti nagyvárost. A vidékbajnoki címet védő Szegedi AK- ban keltett feltűnést játékával, és 1922 májusában meghívást kapott a válogatott edzéseire. Dupla „jelenlétre" kellett készülnie Kiss Gyula szövetségi kapitánynak, merthogy a német fővárosban Berlin-Budapest, míg Krakkóban Lengyelország-Magyarország mérkőzést rendeztek május 14-én. Érdekesség, hogy a budapesti együttesben kaptak helyet a rutinos válogatott játékosok (Mandl Gyula, Fogl II Károly, Kertész II Vilmos, Blum Zoltán, Orth György, Hirzer Ferenc és a szövetségi kapitány is ezen a meccsen ült a kispadon), míg a hivatalos válogatott találkozón hat (!) újonc kapott bizalmat, hárman pedig másodszor rúgták a labdát címeres mezben. Solti mindenesetre igen hatékonyan használta ki a lehetőséget, a 3:0-s győzelemből két góllal vette ki a részét. A fentiek ismeretében hozott salamoni döntés így hangzik: Amsei az első, nem fővárosi klubból behívott labdarúgó, Solti pedig az első vérbeli vidéki futballista, aki bemutathatta tudását a nemzeti csapatban. És akkor nézzük röviden, hogy alakult kettejük sorsa... Amsei 1922. június 4-én játszotta első tétmeccsét a Ferencváros színeiben, a Magyar Kupa elődöntőjében hibátlanul védett a II. Kerületi TVE ellen (4:0), majd az Újpesttel vívott, 1:0-ra megnyert megismételt fináléban (az első 2:2-re végződött) is főszerepet vállalt: „Amsei végleg bebizonyította, hogy rendkívül tehetséges kapuvédő, aki még sok sikerhez fogja segíteni az FTC-t.” Nos, a zöld-fehérek 1926-ban le is taszították a trónról a sorozatban tíz bajnoki aranyat ünneplő MTK-t, csakhogy Amsei Ignác nélkül! Tudniillik a „Pók" 1925-ben Olaszországba távozott, korabeli vélemények szerint nem akarta felvenni a kesztyűt a Fradiba azon a nyáron érkező fiatal Huber Rezsővel. A következő bajnoki címhez sem volt sok köze, hiszen 1927 áprilisában tért viszsza Anconából, és csak egy meccsen, az utolsó előtti fordulóban állt a gólvonalon. Aktív részese volt az első magyar Közép-európai Kupa-sikernek 1928-ban, de például sem az ez évi, sem az 1933-as MK-döntőben nem védett, jóllehet csapattagként ezt a két trófeát is magáénak mondhatta. Nagy port vert fel, amikor az 1929. októberi örökrangadón lábra vetődésével nyültörést okozott a Hungária 21 éves, akkor már ötszörös válogatott fedezetének, Kalmár Jenőnek, de ő maga is kórházba került vesezúzódás miatt. Utolsó idényében, 1932-33-ban Háda József teljesen kiszorította az együttesből, mindössze egy-egy bajnoki és kupatalálkozón volt jelenése - ez utóbbi, a Bocskai ellen 1933 márciusában 3:1-re megnyert MK-negyeddöntő volt a végállomás. Novemberben gyomorátfúródás miatt súlyos állapotban került az Amerikai úti kórházba, de felépült, és az Üllői úton maradt: fiatalokkal foglalkozott, illetve masszőrként is dolgozott. Későbbi sorsáról kevés az információ, és amit eddig olvasni lehetett, abban is sok a pontatlanság, a valótlanság. Utánajárva arra jutottunk, hogy 1939 februárjában érkezhetett hajón Brazíliába, és áprilisban már a Sao Paulo edzőjeként tevékenykedett. Nem hagyott mély nyomot, 7 győzelem, 2 döntetlen és 9 vereség után októberben távozott. Ami biztos (eddig sehol sem emlegették), 1945. április és július között az Atlético Mineiro szakmai munkájáért felelt, 1947. februártól Sao Paulóban utánpótlástréner volt, de nem töltötte ki 1949-ig szóló szerződését, augusztusban eljött. Innentől kezdve tényleg fehér folt az élete, Brazíliában és Argentínában folytatott masszőri munkáról szól a fáma. Az eddig közölt halálozási dátuma és helye -1974. július 15., Rio de Janeiro - is vélhetően tévés, ugyanis a New York-i Magyar Élet 1973. szeptember 29-i száma Buenos Airesből kapott hírre hivatkozva már beszámolt elhunytáról... Míg Amsei kilenc alkalommal kapott helyet a válogatottban, Solti 1922. májusi bemutatkozása után már csak egyszer, 1923. októberben a svédek ellen lépett pályára, de nem nyújtott meggyőző teljesítményt a 2:1-es győzelmet hozó mérkőzésen. „Gyors, jól lő, jól ad be, de sajnos a hatalmas fizikumú svédeket túlontúl respektálta, ami miatt bizony kihívta a közönség kritikáját. Amellett túlságosan elöl tartózkodott, kész prédája volt az offside kicsikarására dolgozó svédeknek. A második félidőben semmi sem sikerült neki, lámpaláz is érzett rajta." Nyúlfarknyira korlátozódott tehát válogatott szereplése, ellenben 1926- tól kulcsembere volt a profi bajnokságban szereplő szegedi Bástyának, amely 1930-ban kupadöntőbe jutott, és 5:1-re kikapott a Bocskaitól. Játékos-pályafutását 1930 áprilisában fejezte be, és a játékvezetés felé fordult. 1941-42-ben irányította a déli labdarúgó-kerület válogatottját. Civilként a második világháborúig a bankszakmában, az 50-es évek második felében a bajai TEFU-nál dolgozott, 1964 és 1970 között a Csongrád megyei napilapba, a Délmagyarországba mint külső munkatárs írt cikkeket. Nagyon várta a montreali olimpiát, de kilenc nappal a láng fellobbanása előtt elhunyt. Szabó Gábor Az edzőjével, Tóth-Potya Istvánnak kezelő Amsei Ignác (jobbra) meg sem melegedett Békéscsabán, míg Solti I Mihály (kis képünkön) mindvégig vidéken, Szegeden futballozott A vesztesek derűlátása 1939. június. Nagykanizsa, délután 6 óra 30. Ekkor hagyta el az Újpest vonata az állomást, és visszagondolva arra az alig tíz percre, amelyet az újpesti fiúk ott töltöttek, kiderült, már régen fogadtak Nagykanizsán ilyen bizakodó vesztes csapatot. A futballisták mosolyogva néztek ki az ablakon, Langfelder Ferenc igazgató magabiztosan vette ki a szivart a szájából, hogy üdvözölje a megérkezés pillanatában a kanizsai szurkolókat. A játékosok derűsen beszélgettek az érdeklődőkkel a rövid várakozási idő alatt, majd egyhangúlag Joós Pétert, a tartalékot találták a legalkalmasabbnak arra, hogy elmondja véleményét a milánói AS Ambrosiana-Inter elleni vesztes (1:2) Közép-európai Kupa-meccsről. „Nagyon szép mérkőzés volt, határtalan újpesti balszerencsével - magyarázta a kanizsaiaknak. - Ennek a balszerencsének a tudata teszi éppen derűlátóvá a csapatot. Ezért veszi mindenki biztosra, hogy továbbjutunk a KK-ban." Langfelder Ferenc elmondta még, hogy az Újpest kedden és szerdán tart edzést, csütörtökön pedig elbújik valami rejtekhelyre, és onnan csak a mérkőzés kezdetére jön vissza. Az Ambrosianáról azt mesélték a lilák, hogy csak pénteken indul el Milánóból, és szombat reggel érkezik Budapestre. Az újpestiek vonata négyperces késéssel indult el Budapest felé. A vonatvezető azonban ígérte, hogy behozza a kis késést. „Remélhetőleg az Újpest is követi a példámat, s behozza az egygólos hátrányát és megmenti a magyar futball becsületét." A lilák június 25-én 3:1-re nyertek, és továbbjutottak Voleszák Gábor NÉVJEGYEK AMSEL IGNÁC Született: 1899. január 17., Kispest Elhunyt 1973. szeptember, Buenos Aires vagy 1974. július, Rio de Janeiro Sportága: labdarúgás Posztja: kapus Klubjai: Kispesti AC (1921), Csabai AK (1921-22), Ferencváros (1922-25, 1927- 33), Anconitana Ancona (olasz, 1925-27) Legjobb eredményei: Közép-európai Kupa-győztes (1928), 3x magyar bajnok (1927*, 1928,1932), 4x Magyar Kupa-győztes (1922,1927,1928,1933) Első válogatott meccse: 1921. december 18. (Magyarország-Lengyelország 1:0) Válogatottságainak száma: 9 (1921-31) * Csak az utolsó előtti, 17. bajnoki fordulóban (1927. május 18., Sabaria-Ferencváros 2:3) játszott, miután áprilisban visszatért Anconából. SOLTI MIHÁLY Született 1898. december 9., Mezőhegyes Elhunyt: 1976. július 8., Szeged Sportága: labdarúgás Posztja: balszélső Klubjai: Szegedi AK (1916-1926), Bástya FC (1926-30) Legjobb eredményei:bajnoki 5. (1929), 2x bajnoki 7 (1927, 1928), bajnoki 8. (1930), vidékbajnok (1921,1922)* Első válogatott meccse: 1922. május 14. (Lengyelország-Magyarország 0:3) Válogatottságainak száma/gólok: 2/2 (1921-22) * 1926-ig, a profi bajnokság bevezetéséig csak fővárosi csapatok alkották az élvonal mezőnyét