Nemzeti Sport, 2020. október (118. évfolyam, 260-274. szám)
2020-10-09 / 268. szám
THURY Gábor emcsak azért vagytok tökösek, mert a magyaroknak rossz emlékű Vaszil Levszki Stadionban végre győztetek (3-1), hanem azért is, mert ezzel konkrétan és átvitt értelemben is hazatér a futball: az Eb-pótselejtező (másik) sorsdöntő meccsét Izland ellen a Puskás Arénában játssza Magyarország, s most már tényleg csupán egy lépés a kontinensbajnokság. Hogy végleg hazaérkezzünk. A 63 évvel ezelőtti 2:1 -es győzelem főképp a kétgólos Hidegkúti Nándor érdeme, csütörtök este az egész együttesé volt a diadal. Igazi csapatmunka, ahogy a többiek pótolni tudták a mieink soraiban egyre inkább vezérszerepet betöltő Szoboszlai Dominikot, akit klubja, a Salzburg nem engedett el a válogatotthoz. Bár ami a teljesítményeket illeti, Gulácsi Péteré MOST AZ EB-RÉSZVÉTELHEZ ELÉG LENNE EGYSZER GYŐZNI, és Willi Orbáné az élre kívánkozik, ahogy a véleményem szerint a magyar futballban némileg alulértékelt, ugyanakkor a roppant hasznos futballt játszó Kalmár Zsolté is. A lapzárta szorításában nincs idő a győzelemben szerepet játszó tényezőket felsorolni. Ám egyvalamiről ne feledkezzünk meg! A magyar futball évről évre visszatérő talán legnagyobb átka, hogy játékosaink mentálisan képtelenek elviselni a sorsdöntő összecsapások légkörét. Nos, a szófiai siker legfontosabb összetevője, hogy nem roppantunk meg. Tény, a videobíró két alkalommal úgy „döntött", ahogy a lelkünk mélyén kívántuk, de nem ennek köszönhető a siker. Labdarúgóink felismerték, ez a bolgár válogatott egyáltalán nem félelmetes, nem olyan sodró lendületű, hogy befolyásolhatná a mieink játékát. Ennek a találkozónak az egyik legfontosabb üzenete, hogy a magyarok nemcsak verbálisan voltak elszántak, hanem tettekben is. Patetikusan azt írhatnám, hogy megcselekedték, amit megkövetelt a haza, kevésbé fennkölten meg azt, amit Mészöly Kálmán szövetségi kapitányként mondott az 1981-es budapesti magyar-norvég világbajnoki selejtező szünetében fiainak, amikor még 1-1 -re állt a mérkőzés, hogy Nyilasi Tiborék valahogy brügöljék ki a mérkőzést. Nyílék 4-1 -re nyertek, kijutottak az 1982-es vb-re. Eszembe jut egy még régebbi találkozó, épp egy bolgár-magyar Eb-selejtező a Vaszil Levszkiben, még 1971 májusából, 3-0-ra kikaptunk, Hoffer József szövetségi kapitány lemondott. De - és ez a legfontosabb - a csapat a hátralévő hat meccsén túljutva bejutott az Eb négyes döntőjébe. Most az Eb-részvételhez elég lenne egyszer győzni. Háromszor egyenítetTek j játékok Németország ellen ____ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEN A NÉMET FUTBALLVÁLOGATOT 3-3-AS DÖNTETLENT JÁTSZOTT KÖLNBEN A TÖRÖK EGYÜTTESSEL. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. terjvisszanchester „Ne felejtsük el, ez a német C-válogatott volt, nem az A-, és az egyik török gólt nem kellett volna megadni. Amúgy a védelemmel tényleg gond van, de egy pillanatra sem vezettek a törökök." Triplesieger„Ha jobban megnézzük, Bayern-játékost nemigen neveztek a keretbe, valószínű, a klub és Löw szövetségi kapitány megegyezett, pihenhessenek kicsit hosszabban a srácok. Tökéletes alkalom volt arra, hogy a szövetségi kapitány kipróbáljon néhány játékost, akik a jövőben alapemberek lehetnek, és szintén kiváló tehetőség a münchenieknek, hogy kipihenjék magukat." reichszikla „Na de mit akar Löw? Az 500. játékost próbálja ki, nincs két meccs, amelyiken azonos összeállításban játszik a Nationalelf. Most is felállt a B-csapat (vagy C-) egy rakás átlagjátékossal, nem válogatottakkal. Milyen hozadéka van ennek a komolyabb összecsapások előtt? Ennyi ember nem eshet ki egyszerre." NancsiBacsi „reichszikla - Mire készüljön? Kész vannak, így néhány játékosnak még növelte az értékét azzal, hogy odaírhatja a neve mellé, hogy válogatott. ” Örök Fradi szurkoló örök. Közhely, mégis vitathatatlan fordulat. A szurkoló szenvedély vezérelte igazságérzete jelen idejű, vágyainak, véleményének kiindulópontja mozdíthatatlan, neki a tradíció a pillanat átélésének radikalizmusát szolgálja, ami csak a büszkeség, a határtalan bizalom forrása lehet. A drukkert a múlt ennek ellentmondó „kellemetlen” tényeivel zargatni nem ildomos, ő a históriát is a jelen emocionálisan determinált állapotából képes látni csupán, hiszi hinnie kell, hogy amit érez, átél, örökké így volt, megfellebbezhetetlenül. A Ferencváros az ország s a Kárpát-medence magyarok lakta részének legnépszerűbb klubja. Erről vitát nyitni nem érdemes, s arról sem, hogy a rajongó - szerelmét az idők végtelenébe vetítve - „öröknek” tudja ezt az állapotot. „Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz", mondja Fülöp Kálmán és Wolf Péter nótájának refrénje, s ennek a lélekben így is kell lennie, ha a klubot „csak” 1899-ben alapították (tehát nem létezhetett „mindig”), akkor is. Számos fradista az örökséget Isten akaratának tudja (vesd össze: „köszönöm Istenem, hogy fradistának teremtettél"), amivel vitám természetesen nem lehet, ám mint minden történeti jelenségnek, ennek is megvannak a maga konkrét - és fölöttébb prózai - okai. Annak, hogy a legtöbb hívet vonzó klub a Ferencváros lett a XX. század első éveiben, társadalmi, szociológiai, játéklélektani összetevői elég pontosan leírhatók, ha a rajongó nem nagyon gondol erre, akkor is. Mindezt Szegedi Péter Az első aranykor című könyvében illő alapossággal megírta már, munkájára magam is súllyal támaszkodom. Miért a futball lett - minden egyéni sportágat megelőzve - a legnépszerűbb, tudható. Itt ugyanis nem a legyűrendő idővel, centiméterrel, súllyal, de nem is a másik emberrel áll szemben a versenyző, hanem egyik csoport, egyik identitás a másikkal. Ebben a helyzetben a „mi” tudattal való azonosulás élménye fölfokozottan élhető át, időről időre (hétről hétre) kiszámíthatóan, midőn a pályán küzdő csapat és „mi”, az érte szorítók egyek vagyunk megmásíthatatlanul. így az identitás önnön ellentéteit is rögvest előhívja persze, hisz azonosságot vallani csak „ahhoz, azokhoz képest" lehet, s az ellen fölött aratott diadal (annak vágya) nemcsak az öntudatot erősíti, hanem az életrevalóság jogát is megadja nekünk. Egy csapat népszerűségét társadalmi, szociológiai beágyazottsága (mekkora tömeget képvisel), játékának fölismerhető, megkülönböztető, azonosságot adó jegye, és - nem utolsósorban - hosszabb távú eredményessége adja meg. Nos, a Ferencváros mint városrész a dualizmus idején hatalmas fejlődésen, iparosodáson ment át, lakossága az 1850-es 12 ezerről 1910-re majdnem 90 ezerre nőtt, sok-sok újdonságokra fogékony fiatallal, nem csoda hát, hogy József Attilának is minden évben 40-45 osztálytársa volt. A klubot a gyorsan asszimilálódó németség képviselői alapították (a magyarul beszélők aránya csak a XIX-XX. század fordulóján előzte meg Budapesten a németet!). Ez a szociológiai tény a kezdetben lokális beágyazottságú csapatnak (a címer kilenc sávja a kerületre utalt) széles merítési lehetőséget adott, előbb helyben, majd tágabb körben, s az alsó középosztálybeli bázis plebejusabb elemekkel is dúsult. Az egyesülethez kötődő, benne az azonosság élményét fölismerő tömeg gyorsan gyarapodott. S mert az első két bajnokság (1901, 1902) győztese, a BTC epizodista lett, a MAC amolyan „urak klubjának”, míg a Postás vagy a Törekvés szakmaspecifikus egyesületnek számított, az 1903-tól sikeres Fradi hamarosan a növekvő számú „kisemberek” gárdája lett a kerületen kívül is, s az akkor „külvárosi" identitással élő népesség nagy része vele azonosult. A század első évtizedében megerősödő, derekát a futballnak csak kényszerből beadó, javarészt asszimiláns szándékú zsidók alapította, irányította - de magát nem zsidó csapatként definiáló MTK a külvárosból nézvést a A BAJNOKOK LIGÁJA FŐTÁBLÁJÁN A FERENCVÁROS JUVENTUS ÉS BARCELONA ELLENI MECCSÉN - VÍRUSMENTES KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT-ALIGHANEM A PUSKÁS ARÉNA KÉTSZERESE IS MEGTELNE. „belváros” csapatának tetszett, noha lokális beágyazottsága nem volt. A centrum-periféria, nagypolgár,kispolgár, zsidó-keresztény ellentét az MTK-FTC szembenállásban szociológiai, mentalitástörténeti értelemben fölfedezhető volt tehát, ám a vetélkedés szimbolikájához csak ez nem lett volna elég (az MTK-nak is" voltak nem zsidó, az FTC-nek is zsidó játékosai, tagjai, szurkolói). A Fradi kezdetben az angol „rúgd és fuss” módi követője volt, hajtottak, erőből küzdöttek a futballisták. Ez a stílus a lelkes, a szívet a „pályára tevő” (ami a Fradi-szív fordulat forrása lett) játékként, hozzáállásként rögzült ezrek tudatában, midőn a csapat modora - a kombináció és a lendület keverékével - már a rövid passzos, technikás skót stílust követő MTK inspirációjára épülve mívesebb lett, akkor is. Fradi-stílusban játszani annyi, mint fergetegesen támadni, dominálni máig (vö.: „Volt egy csapat, úgy száguldott, mint a szél”), ezt várja ösztönösen a szurkoló. (Ezt az atavisztikus igényt kizárólag az eredményesség írhatja felül átmenetileg - lásd Rebrov-jelenség.) S ezzel a népszerűség harmadik feltételéhez, az eredményességhez értünk. A Fradi 1903-ban már bajnoki címet ünnepelt, s az első háborúig tizenhárom idényből nyolcszor diadalmaskodott, míg a fő ellenlábas MTK csupán háromszor. Ő lett a Magyar Kupa elődje, az Ezüstlabda végső győztese (ötször nyerte el), az 1911—1912-es nyugat-európai túrán Magyarországról elsőként szerepelve - angol csapatot is megvert, övé lett - mert a régit kinőtte - az első, akkor hatalmas stadion 1911 elején, s itt, az Üllői úton játszottak labdarúgásunk első, külhonban is becsült sztárjai (Rumbold, a nők bálványa, Schlosser, akiről versenylovat, cipőkrémet is elneveztek és mások). Akadt, hogy a válogatott - 1913-ban Bécsben - kilenc fradistával állt fel (4:1-re győzött). S nincs oly versengést imádó lélek, aki ne a győzteshez szeretne tartozni, ugyebár. Az FTC sikereit (1908 és 1913 közt ötször volt bajnok egymás után) az MTK ezt követő - háborúval, országvesztéssel tarkított - „tízes sorozatának" (1914-1925) hatása sem írhatta felül immár. (1903 és 1929 közt vagy ez, vagy az a gárda lett az első, innét az „örökrangadó” elnevezés.) S mivel a sportág egyre terjedt, és volt sajtó, amely az eredményekről tudósított, a kedvencválasztás trendje is egyértelműen determinált lett. Vidéken is rúgták már a labdát, ám az első osztályba kerülni 1926 - a profizmus bevezetése - előtt onnét nem lehetett, így a mintát kereső nem fővárosi lélek mindig keresi, akkor a „belátható” hazában, ma a nagyvilágban - jó eséllyel a „kisemberek”, a „nép” csapatához kötődött általában. A helyi (falusi, városi) identitások ettől még megmaradtak persze, ám a kiválasztott reprezentatív csapat - akár a rögzült tudat (vö.: „rendes magyar ember Fradi-drukker”) - nem volt többé lecserélhető, így a tábor növekedését családi hagyomány, öröklés is segítette majd’ a kezdetektől. S aztán a történelem magasabb hatványra emelte ezt: az 1945 utáni idő, midőn a klubot be akarták tiltani, 1949-1950, amikor a sport sztálini típusú átszervezése „melléktermékeként" - a klub nevét, színét is elvették végül, majd a hatvanas évek - Gáspár Sándor Vasas-drukker politikussal szólva - „középszerűsítő” tervei. Aki a renddel szemben állt - többen, mint ahányan mondani merték -, s a futball szerelmese volt, rendszerint e csapat mellett kötött ki. Például Mándy Iván, aki a 33 FC (és Zsák Károly) imádójából lett Fradi-szurkoló, igaz, lelkesedése 70 körül - a hanyatlás idejétől - alábbhagyott. Van-e ma annyi fradista - nem meccsre járó, mert az nyilván nincs -, mint '10-ben, '30-ban, '50-ben vagy 1967—68-ban, nem tudom. Lehet, van, gyanakodva, legyintve, de sikerre is vágyva ott a mélyben, ezt hiszem. Az igényeket muszáj lett közben alább adni persze, ám az idea tán megmaradt, s bármi, a valaha volt nagyságra nyomvonalaiban emlékeztető részsiker (a magabajnokság csak módjával) előhívhatja a régire áhítatot. A Bajnokok Lig főtábláján a Ferencváros Juventus és Barcelona elleni meccsén - vírusmentes körülmények között - alighanem a Puskás Aréna kétszerese is megtelne. Mert a szurkoló s az öröm vágyának szenvedélye örök, ezen százhúsz év sem változtatott. N. PÁL József jg | || a ,j , | MMMK jm| „Melyik ütővel folytassam?"A válasz szinte érdektelen hiszen a Roland Garros tenisz GS-torna női egyesének negyeddöntőjében az amerikai Danielle Collins három játszmában kikapott honfitársától, Sofia Kenintől. imagesmages | nemzet sport