Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-01-16 / 5. szám
Csak természetesen ! Ha emlékkönyvemben levelezek’s egykori barátim és ismerősimről megemlékezem , gyakran jut eszembe közülök egyik , egy jó kedélyes ember, ki gyógyszerész volt ’s kivel sokáig legbarátságosabban éltem. Mi nem egyazon házban , csak egyazon városban laktunk. Laka fölött egy arany oroszlán volt ’s a’ hoszszu négyszögü épület előtt, hol én tanyáztam , két régi álgyú ’s ezek mellett őrt két pattantyús , kezekben karddal, álla. Hol ismerkedénk meg tulajdonképen, nem mondhatom meg;’s ámbár, hajlamot és viszonyt tekintve, egymáshoz nagyon nem illénk, mégis egészen jó barátok valánk. Schmidle , igy hivaték a’gyógyszerész , sváb volt ’s az úristen nem épen fölösleges testi szépséggel áldá őt meg ; de azért jó sziliben vala , mennyi házi szükségre elegendő’s mintegy öreg nagynéne hasonló esetekben rólam mondani szokta , ah ! és pfuj! ellen biztosítva volt, mi annyit jelent... .Ah ! mi szépítés ,pfuj , be rút !. Sőt Schmidlét, ha vasárnap fekete frakjat minden hozzá kellő ’s illővel felülre, szép csinos embernek lehete tartani ’s leróva bizonyos édes növény- és gyógyszerszagot, melly ruhájából nem volt kiűzhető, nem lehetett volna meg, ismerni vagy inkább megszagolni, minő szakban szolgálta’ szenvedő emberiségnek. Néha fiatal uracsnak , tán világi ruhába öltözött katonatisztnek lehetett tartani, mert nyakkendőjét ő is , mint ezek, hize ny ’ s tágcsinnnal tudta felkötni ’s kertyűiról egy gombocskát mindig leszakított. Kalapját is egyenesen téve föl fejére ’s csizmáit vasár- és ünnepnapokon örömest kifényesitteté. A’ mellett jószívűsége ’s hite az egész emberiségben gyengeséggel volt határos. Barátiért, a’ mit csak lehetett, mindent megtön ’s erszénye , melly , mivel némi vagyonnal birt, jól vala megtelve mindig, minden segélyt nélkülzőnek olly kitartással nyilt meg , melly meseszereivel volt határos. E’jellem, melly , mint eléggé bebizonyitám , jeles volt mint ember, mennyit ért, mint gyógyszerész, ak, arról az egész városnegyedben, melly az Oroszlán gyógyszertárhoz tartozott, kivált a’ szolgáló személyzet közt, mellyel Schmidlének dolga volt , csak egy vala a’ vélemény. Annak igaznak kellett lenni, mit az emberek mondának, hogy az öreg zsémbes principális, egy 60. éves agglegény, első legényét rendkívül szereté , mert Schmidle szerfölött nyájas személyességével tömérdek kész pénzt vont magához , mi különben más gyógyszerészek pénzládájába folyt volna be. Minden szolgáló ’s szolga , kiket valamit hozni küldött ki az uraság a’ nélkül, hogy megneveztetett volna nekik a’gyógyszertár, az Oroszlánhoz mentek, ’s ha Schmidle úr épen tán foglalatoskodék , inkább félóráig vártak az ajtónál, mi népszerűség jele volt, melly a’ többi legényt ’s magát az akkori rőthajú inast is irigységgel tölté el. De nem is volt ám a’ keresztyénségben soha gyógyszerész , ki az embereket úgy lebilincselni , velök úgy bánni tudott volna , mint barátom. Majd valamennyi állandó vevőjét könyvnélkül tudta ’s e’ vagy ama lovastiszt aranypaszományos szolgájának orrán ismerte meg a’ szükségeket, melylyek azt gyógyszertárba vezeték’s ha ezen urak magok jövőnek ’s más emberek jelenlétében időről ’s egyéb hasonló dolgokról közönyösen beszélgetőnek, Schmidle sokatmondó tekintettel háta mögé nyúlt ’s legtöbb esetben eltalálta a’ kellőt. A’ még büszkébb uraságok büszke szolgáinak , kik egyenruhájokkal kissé rátarták magokat és soha nem tudtak megengedni az az istennek, hogy a’ fák zöld helyett nem valónak , mint kocsijaik czimerei, sárgák avagy kékek, ugyanazon színű czifra fényes papirossal tudott hízelegni’s igy bánt a’ szakácsnők és szobaleányokkal , kik rá valának bízva , míg gyógyszert készite nekik , mellyet nem kelle főzni ’s melly után várhatónak, hogy indigokék vagy ponceau veres »* kedvenezszinök. A’ vények vagy gyógyszerlevelkék (Yeeipéki’s labdacs-doboszkák rákatinál is különbséget tudott tenni ’s árnyéklatokat használni, mellyek képesek valának egy érzeményteljes konmuna szivét megindítani. A’ parancsoló hangot, melly illyen ráiratoknál rendesen uralkodik, péld. :,Minden órában egy evőkanállal bevenni, soha nem használó egyedül , mert legalább ezt téve hozzá : h. t. az az ,ha tetszik. így azonban csak a’ legalsóbb osztályunkkal bánt, mert ismerőseit, vagy gyakorybb vevőit a’ legudvariasban kéré legalább óránként egy erő kanállal bevenni. ’S minő finomsággal értett hozzá: írása utolsó czifrázatának mindennemű alakkal mélyebb jelentést adni. Sokszor bizonyos betűt vagy felkiáltás- jelet lehete belőle kiolvasni ’s nem ritkán elmésen egymásba szőtt szivet csinált rajta. Ha tán jobban volt elfoglalva, hogy sem a’ ráiratokat mind maga írhatta volna, az inas által készülteket legalább pontos átvizsgálat alá véve ’s rendesen egy vonást vagy pontot ten hozzájok, mi az illető szobaleányoknak szerfölött kellemes vala. Ki azonban Schmidlét egész dicsőségében akarta látni, szombaton este kellett meglátogatnia az Oroszlán gyógyszertárt. Illyenkor az egész női városnegyed személyzete valódi csapatot képezett a’ gyógyszertár előtt ’s órákiglan várhatott valaki, mig Schmidléhez férhetett, ki nagy fazék mögött állva olly finomság és kecseset melly hihetlenséggel volt határos, osztogat:: a’hajkenőcsöt. Mellette egész battériája volt a’ palaczkoknak jó illatú olajakkal ’s ő nagyon jól tudta , vevőji közül a’ rózsáét , mellyik becsülte többre a’ szegfű illatánál vas hajkenőcséhez, mellyiknél volt szüksége erősebben, vagy gyöngébben illatozó járulékra. Semmi nap , semmi óra, semmi rész idő nem volt képes elrontani Schmidle szeretetreméltó szeszélyét, sőt éjjel is, édes szenderéből fölébresztetve, nem hagyó magát , mint a’ gyógyszerészlegények általában, néhány tuczatszor hivatni a" csengettyűhang által, hogy fölkelvén azonfölül még haragos és boszús legyen; nem, ő illyen órákban is olly jelesen bánt legtöbb esetben a’ szegény szolgákkal, hogy ezek örömmel emlékeztek rá még sokáig. — Barátom mindezen jelessége, mindezen szeretetreméltó tulajdonsága mellett is lehetetlen nem említnem azon mondást, hol sok a’ világ, sok az árny is. Barátom csak addig volt jeles ember, minőnek rajzolóm őt, mig az akart lenni ’s láttatni, a’ mi valóban volt, t. i. első legény az Oroszlán gyógyszertárban, szóval, mig természetesnek mutatkozott, mint isten teremté őt. De hogy ezt nem mindig tévé’, hogy felöltvén fekete fakját ’s bezárván maga után a’ laboratórium ajtaját ösztönt érze magában másnak, mint becsületes gyógyszerészlegénynek láttatni, ez árnyoldala volt a’ különben jeles jellemnek. Azt kellene hinnünk, hogy ki , mint ő , tiszteletét bírta holtasztala mögött a’ város megyed egész lakosságának , büszkélkedni kénytelen abban, hogy rendében ő is ér valamit, ’s az utczára olly arczczal ment ki, nihil , világosan hirdető: én Schmidle vagyok, az ügyes gyógyszerész. De minden inkább történt, mint ez. Előbb mondom már, mint kötő fel nyakkendőjét, mint tévé föl kalapját, mint húzá fel keztyűit. Ah, mindezt nem azért tévé, mintha belső öntudat parancsoló vala ugy öltözködnie, nem, tévé csak azért, hogy magasb rangunkat majmoljon ’s mivel igy az isteneket kísérte , sorsa boszút állt néha rajta ’s csatavesztéseket élt meg szegény, mellyeket sokszor csekély kicsinységek az öltözetben okozónak. Oh nagy mesterség a’ csinos öltözködés akkor is, ha, mint Schmidlének , módunk van hozzá’s még nagyobb mesterség a’ finom csinos ruhához illően viselnünk magunkat minden tekintetben. Mivel Schmidlének ifjúsága óta nem volt alkalma e’két mesterségben gyakorlani magát, a’büntetés , hogy szeretetreméltó természetességét hozzá nem illő , kölcsönzött csin- köpenyege alá rejté, szokás szerint nyomon követé őt, mennyiben számtalanszor nevetségessé tette magát elegant törekvéseinek soha nem sikerültével. Minő bajunk volt vele, ha champagnei üveget nyitott fel , hogy a’ dugasz ne durranjon ! ’S a’ nagy kehelypoharaktól majd erőszakkal kellett eltiltanunk, mert neki illetlen 19