Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-01-16 / 5. szám
лек tetszők , szokott poharakból inni a’ nemes bort. Szüleihez évenként rendesen egyszer ment szabadsággal ’s ott alkalma volt vadászatban részt venni. Magában értetik, hogy illyenkor a’ vadakat meg nem ritkitá, mert ha beszélt is általa lőtt nyulak, rókák ’s őzbakokról, vadászságának mégis szerencsésen nyomára jövőnk, elbeszélvén nekünk , hogy a rókát gyenge lóherben találá, vagy az őzbak, melylyet lőtt, fövenyodvából épen akkor gondosan jőve ki. Az magában véve nem fogott volna semmi rész lenni, de ingerkedésink nimródiádival azon eszmére vezeték át, miszerint valamelly, az emberiségnek igen hasznos munkából megtanulja a vadásznyelvet’s midőn az abban előforduló legtöbb kifejezést magáéivá tette , azoktól beszélgetésünk közben többé sehogysem szabadulhatunk. Ő sokszor volt az igazán kétségbeejtő , nem mintha e’ kifejezéseket csupán ott használta volna , hova illenek, nem, sőt inkább fölötte csinosnak látszék neki minden beszélgetésébe szőni azokat. Ő utezagyerkóczék közti verekedésről nem beszélhete a’ nélkül, miszerint állítaná,hogy egyiknek iszonyúan vérzett a’ szőre. A’ lovaknak szerinte csöveik valának ’s minden szőrt kivétel nélkül gyapjúnak nevezett. —Mi szivét illeti , azon korig, mellyröl most beszélendek, szűzi vár volt még ’s minden ostromot győztesen viszszavert. Nem mintha érzéketlen let volna női szépség iránt , még kevesbbé , mintha a’ másik nem alig tüntette volna ki őt , sőt ellenkezőleg , mivel Schmidle meglehetősen csinos vagyonkát bírt ’s mondaték róla, hogy nem sokára saját gyógyszertárt veend , némelly szép szempár tekintete, melly sok másra jéghidegen néze, nyájasan fordult Schmidle felé, közelítésre világosan szólítván őt fel. Azonban jelleme árnya itt is útjában állott, mert jól szabályozott polgári szerelem nem látszék neki eléggé nobel és elegantnak ’s erősen feltevő magában, hogy leendő hitvese társas jelességü, elegant és lovagias módja által érezze magát iránta vonzatni: szóval, borzasztónak látszott neki, hogy mint gyógyszerész tudja magát’s hinnie kelljen, miszerint neje szerelme az ő vagyonán alapul. Egy reggel, midőn néhány keveset ígérő ujoncznak elemi oktatást szándékozom adni a’ nemes lovaglásban — szombaton reggel volt—Schmidlétól levélkét aptam, mellyben hrán ,Barátsziv ! Sok dolgom levén , fájdalom, ma reggel, légy szives , mihelyt lehet, hozzám jöni/ A’ lovaglás óráját lehetőleg megröviditém, az Oroszlán gyógyszertárba mentem ’s barátomat valami italka- készítéssel foglal- Ikodva lelém. Beléptemkor e munkát a’ második legénynek adta át ’s engem legott a’ gyógyszertár mögötti szobácskába vezetett, hol székkel ünnepélyesen megkínált, maga pedig elembe ült. Kis szünet múlva, melly alatt figyelmesen nézett rám , mintegy kikémlendő , hogy sejtem , a’ nagy eseményt, miért magához hitt , elnyomott sóhajjal szóla : ,Ah , én iszonyan szerelmes vagyok !‘ E’ nyilatkozaton nem kissé bámultam , de ő nem engedő szóhoz jutnom ’s folytató: ,Ah , mintegy négy napja lehet, midőn egy utazó Faber és társa házából — tudod , kiktől annyi matériájét és olajat veszünk — meglátogatott , mire én szokásom szerint az angol udvarban ebédeltem vele. Ó istenem , irányunkban két üres teríték vala ’s leves után , marhahúskor , két hölgy érkezék oda, két hölgy , kiknek szépségéről egy lovas pattantyús szive nem képes magának fogalmat csinálni, Én jó kedvemben voltam ’s az asztalnál olly szeretetreméltóságot fejték ki, hogy magam is bámultam rajtad — ,,A’ champagnei dugaszt természetesen padlás felé röpitéd“ közbeszólék , ,,’s a’ nagy vadászatról beszéltél, mikor rókát lőttél lóherésben/* — ,Nem úgy* viszonzá Schmidle. ,Csakugyan igen szeretetreméltónak kelle lennem , mert a’ hölgyek is azok valának ’s ismeretségünk már első nap olly bensővé lön, hogy velők kávéztunk’s ebéd után jó egy óráig velünk mulattak. Ram kivált az egyik, kinek fekete haja ’s fejében egypár csillaga, isten, egypár csillaga volt jelenvészhellen benyomást tán. Azon este színházba mentem, a hölgyek az idegenek páholyában ültek , azóta naponként ott ebédelek ’s meg kell vallanom, miszerint csaknem hiszem , hogy némi benyomást tettem az ifjabb barna szivére — »Ugy*‘ viszonzám, „csak az egyik fiatal, a’ másik hat öreg?“ — ,Öregecske nagynéne unokahúgával, másként nem is illenék* válaszolt Schmidler ,két fiatal hölgy egyedül? Tudod, hogy illyesmire én hajtok/—„Bemondd meg nekem“ viszonzám, mi czélod tulajdonkép az egész históriával ? Szándékaid vannak a’ lyányra nézve vagy csupán elérhetlen szeretetreméltó személyeddel szerencsétlenné akarod őt tenni ? Halljad , Schmidle, te iszonyú bohó vagy!“ — Schmidle szint azt látszék érezni, mert szemeit lesütvén válaszola : ,Régi barátom , viszonyimat ismered , tudod, hogy korom házasodni nógat, hogy fentartsam régi családom törzsét. de előbb —* „Előbb átkozott ficzkó akarsz lenni, mint Weinberl tréfásan mondja ?“ — ,Az nem* felelt barátom, ,de előbb szeretném tudni, személyes tulajdonaim képesek e női szivet, ahol még felsőbb rangút lebilincselni. Tegnap, folytató, boltunk mellett mentek el, én épen ablaknál állok ’s képzelheted , hogy ugrom el. Szerencsére még nem ismertek, mert gondolhatod, hogy minden délben fiatal gazdag független particukterként jelenem meg az angol udvarban/— „Helyesen“ viszonzom , ,,én is annak ismerlek. de mit tehetek én az egész históriánál ? Különben tudod , hogy szolgálatodra kész vagyok/* — ,igen* válaszolt Schmidle melegen megszorítva kezemet. ,Azt tudom, ’s azért írtam hozzád. Nagy szívességet kell irántam mutatnod. Mondom már, úgy tartom, miszerint gondolom , hogy némi benyomást tettem a’ kis barna szivére , de eddig nem volt alkalmam előtte nyilatkoznom és szerelmemet neki megvallanom. ’S a’ mi legborzasztóbb : holnap elutaznak. Itt kocsit fogadnak és szép vidékünknek.. . városkáig egy egész napot akarnak áldozni, útközben a’királyi mulatóvárat dicső kertéivel megnézendök. Képzeld csak, a’ szabad természetben , árnyas ösvényeken találkozandunk. Te az öreggel foglalkodandol, a’ kis tóhoz vezetended át ’s megmutatod neki a’ húskomolyan lecsüggö gyászfüzeket. Én pedig az unokahúggal a’ kis dombra vetődöm, hol A-mor áll ’s ott valami központot majd találok. Ha nem Schmidle barátom volt volna, ki ezen idyllt festő, hangosan föl kellende kaczagnom. de így ismerem emberemet ’s röviden mindenbe beleegyeztem. Ő kifogásimtól félt ’s készségem által elbájoltatva örömmel folytató , ,Ugy velem elejénte, hogy mi is kocsit fogadnánk, ekkor azonban mindig egymás után kellene mennünk, ’s azonkül, nyíltan megvallom , az asztalnál lovak ’s lovaglásról sokat beszéltem ’s épen azért úgy vélem , sokkal jobb volna, ha az utat lovon tennék meg/— „*** viszonzám meglehetősen meglepetve, „lovon ! Be tudsz é lovagolni?** — .Nemigen, öreg ficzkó , de lám itt is rád van szükségem. délután befutkározod a’ várost és számomra jó kinézésű, szelíd állatot keressz , mellyre személyem, reménytül és szerelmemet bizhatom. Az angol udvarban szobát már béreltem ki, hol ez éjjel alvandunk. Te természetesen egyenruhában jósz , barátom, leendő tiszt egy szomszéd várőrségnél lesz esz ’s reggel, nem sokára a’ hölgyek elutazta után , felülünk és útónok megyünk.* — „Jól van !** mondám. „Én most minden szükségesről gondoskodom’s hol találkozunk?** — ,Nyolcz óra tájban az angol udvarban* jön a’ válasz , ,mert tudod* halkan téve hozzá, ,hogy előbb a’ város valamennyi szobalyányát hajkenőcscsel kell ellátnom/— „úgy inkább ide jövök és neked segítek** mondám. —,Nem, nem*, mondó Schmidle,jobb ha engem nyolcz órakor bevársz az angol udvarban. Adieu!*—„Adieu!** (Vége következik.) Szerkeszti: Helmnczy Mihály. — Nyomtatja: Trattner Károlyi uri-utcza 453