Nemzeti Ujság, 1919. október (1. évfolyam, 3-29. szám)
1919-10-23 / 22. szám
Censwat: Miskín. Szerkesztőség: Budapest, VIII., szentkirályi-utca 28. sz. Telefon: József 65 és József 66. Kiadóhivatal: IV., Gerlóczy-utca 11. sz. Telefon: 107—37. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPIU^1^ it Csütörtök, 1919. október 23. * I. évf. 23. szám. Hímf qthtS IV!! I ............ Előfizetési ár : Egész évre 220 kor., félévre 110 kor., negyedévre 56 kor., egy hónapra 20 kor. Egyes szám Felelős szerkesztő: Túri Béla. 80 fillér. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint: llllllllll!!l!lll!llll!llllllllllli!ll!llll!!illlllllllll!ll!!llll!llllllllllllll!ll!!lllll!ll!lll|j|l!!ll!jl!llll!ll!illlillllllllllllll!ll!lllllllllllllllllllllllllllllll!lll!lllllllllllllilllllll!lllllll!ll!lll!ll!ll!!!!lll!llll!lllll!lllll!l!l!lllillllll!lllllll(illlil!l!lllillHIIIIIII!lillllll!llilllllllllli!ll Bolsevizmus, szocializmus és marxizmus. Budapest, okt. 22. A történelem eseményei ismétlődnek. A nagy francia forradalomnak is akadt Kun Bélája Babeuf személyében, ő volt, aki nem elégedett meg a forradalom viv. Hiányaival és a polgárok teljes gazdasági egyenlősítését, a kommunizmust prédikálta. Agitációját oly bolseviki abszolutizmussal művelte, hogy azt nem szenvedhette el a francia nép rajongása, az alig kivivott szabadság eszméjéért. Babeuföt halálra ítélték és szálló ige lett: Le communisme est mort, vive la szocialism?», «a kommunizmus meghalt, éljen a szocializmus». Ma ugyanezt halljuk a bolsevizmusban fel nem perzselődött szociáldemokrata vezéreink ajkáról. Úgy mondják, hogy a szociáldemokráciának semmi köze a bolsevizmushoz, hogy a bolsevizmus bukásával új életre kelt a szociáldemokrácia, hogy a szociáldemokrácia erősebb ma, mint valaha. Ezzel szemben Kautsky, a marxizmusnak általánosan elismert legintranzigensebb dogmatikusa az orosz bolsevizmusról írva, balsejtelemmel veti fel a kérdést : «Mi lesz a munkásságból, ha a saját di-taturája összeomlik? Valamely párt diktatúrájának az alternatívája ugyanis a párt megsemmisülése, bukása egyértelmű teljes pusztulásával, így aggódik Kautsky, pedig az orosz munkásság szociáldemokrata, sőt anarchista vezéreit nem égette meg a bolsevizmus lángja. Kérdés már most, várjon a Kautsky pesszimizmusában, avagy a mieink optimizmusában rejlik-e a történelmi igazság? Az üres szócsata, mely manapság e kérdés körül dúl, nem vezethet megoldásra. Mélyebben az elméleti alapban kell keresnünk orientációit. Ez amellett, hogy a legtárgyilagosabb eljárás, egyszersmind a legegyszerűbb is, mert a szociáldemokráciának és a bolsevizmusnak az elméleti alapja közös. A bolsevizmusnak elméleti alapja — mint ezt ma minden gyermek tudja — a marxizmus volt. Volt Marxfalvánk, Marxlaktanyánk, Marxegyetemünk. Minden csak a marxi ideológia megvalósítása nevében történt. A szociáldemokráciának elméleti alapja ugyancsak a marxizmus. Az összes modern szocialista árnyalatokat Marx neve és ideológiája tömörítette egységes táborba. Maga Kautsky írta 1908-ban, hogy ma a tömeg pártokban egyesült, harcoló proletárságban már csak egyetlen szocialista elmélet él — a marxista. Nos hát ily körülmények között a matematika amaz ismert tétele alapján, mely szerint ha két menynyiség külön-külön egy harmadikkal egyenlő, akkor azok egymás közt is egyenlők, könnyű kimondani a tételt, hogy a szocializmus bolsevizmus. Mielőtt azonban ítéletet mondanánk, vizsgáljuk meg a marxizmus lényegét, hogy lássuk, mennyiben fedi azt a bolsevizmus és megállapíthassuk a szocializmusviszonyát is a bolsevizmushoz. A marxizmus tana három elemből áll. Van bölcseleti alapja, ez a történelmi materializmus. Van politikája, ez az osztályharc és forradalom. És van gazdaságtana, ez a kapitalizmuselmélete. Tévedés azt hinni, hogy ez a kétségtelenül világtörténeti‘jelentőségű tanrendszer egy ki-oúzott" f’ffltr gyökerében végiggondolt szüleménye. Marx zseniális ember volt, de tanai nem a zsenialitásnak, hanem egy hányatott életsorsnak, egy helyzetekhez alkalmazkodó impresszionista kedélyvilágnak darabos termékei. Első impresszióit Berlinben kapta az akkortájt divatos kritikus bölcseleti áramlattól és filozófus akart lenni egész életén át. Párisi tartózkodása alatt a forradalom szelleme járja át kedélyvilágát és a forradalom apostola lett. Angol földön az indusztrializmus kapta el és csinált belőle közgazdászt, úgynevezett tudományos szocialistát. A marxizmusnak ez a genezise egyrészt, másrészt Marx egyéniségének túlnyomóan forradalmi dispozíciója adja okát annak, hogy a marxizmusból hiányzik a harmónia A bölcseleti és gazdasági tanok alapján minden békés szándékú ember nyugodtan várhatná annak a bizonyos szocialista államnak eljövetelét. Lehetnek ugyan tudományos aggályai vele szemben, de reszketnie tőle oktalan volna. És Marx mégis azt mondja, hogy reszkessenek tőle az uralkodó osztályok. A marxizmus főtana ugyanis nem a történetbölcselet és nem a gazdaságelmélet, hanem a forradalom.. Ez a Marx egész életének bálványa és feláldozta érte minden tudományos tételét. Forradalmi lelke nem elégedett meg a társadalom immanens törvényének felismerésével, melynek erejéből automatice születhetne meg az új társadalom, neki bába is kell e szüléshez, az erőszak, a forradalom. Mert úgy mondja, «csak egy mód van a régi társadalom halálkínjainak és az új társadalom szülési fájdalmainak megrövidítésére, egyszerűsítésére és összpontosítására : a forradalmi terrorizmus módszere.). Nem is vette komolyan sosem a világra segítendő új társadalom gazdasági előfeltételeit, sem a proletariátus felkészültségét erre az új államra. Tulajdonképpen a forradalom öncélúsága volt tudatalatti rögeszméje. Innen van, hogy az egymást követő szerencsétlen végű forradalmak sosem késztették újabb meggondolásra, hanem rendületlenül kiáltozott újabb forradalom után. Az 1848-iki német munkásforradalom letörése után írja: «Meghalt a forradalom — éljen a forradalom.» A csúfott emlékű párisi kommün leverése után himnuszt zeng a kommünárdokról. «A munkások Párnát — mondja — az ő kommünjükkel mindörökké mint egy új társadalom dicsőséges előhírnökét fogja ünnepelni. Vértanúit az egész munkásság zárja szívébe. Leverőit pedig már most pellengére állítja a történelem, ahonnan papjaik minden imádsága sem fogja megszabadítani őket.» A napjainkban levitézlett bolsevizmusról bizonyosan még nagyobb elragadtatással szólna, hiszen ez volt csak igazán nagy igyekezet élet tudományának megvalósítására. A marxizmus tehát a forradalom elméjéti. A bolsevizmus a forradalom gyakorlata. Mi tehát ezek mellett a szociáldemokrácia? Ne kutassuk, hogy a szociáldemokrácia valóban összeszűrte-e a levet a bolsevizmussal vagy A zsanital. Irta: Emmanuel Bourcier. A holdtalan éjszaka sűrű tintával borította le az alvó vidéket. Nem hallatszott egyéb, csak a nyüzsgölődő állatok láncainak halk csörgése az istállóban és a víz csobogása, amint tovahaladt kavicsos ágyában. Margete a fülkéjébe surrant, kissé elkésve, mert a reggel mosott ruhát még ki kellett facsarnia. Elgondolkozva kezdett vetkőződni s miközben levetette ingvállát és a szoknyáját, újra átszámolta aznapi kiadásait és ismét meg ismét fontolóra vette, várjon mitévő legyen a vörös tehénnel, amely egy idő óta nem ad tejet... De haliga ! Margete hirtelen csodálkozással figyelni kezdett. A rács megnyikorgott- A kertben valaki jár. Leemeli az alsó kiskaput- Belépett a házba. Puha léptekkel, nehéz cipőben jár-kellent a szobában. Most valaminek nekimegy. Minden mozdulatát, szinte a lélekzetét is jól hallotta a vékony padlón keresztül s afféle csavargót sejtett az ismeretlenben, aki vásár idején feltűnik a faluban, apróságokkal, csecsebecsékkel házal a «Hajnal» korcsma előtt és napközben jól elrejti gonosz, szándékait, de ha az est leszáll, besötétedik és az emberek a fülükre húzzák a dumnát, rosszban töri a fejét. Ma estére, úgy látszik, őt választotta ki. A magános házikó, amelynek a plébános virágoskertje kacér bájt kölcsönzött, vonzotta bizonyára. Érdeklődött itt is, ott is, ahogy az ófajták érdeklődni szoktak és pár elejtett szóból mindent megtudott, amit tudni akart. Hogy Margéte egyedül él, vén lány, jómódú. A csirkefogó hát szerencsét próbál. De most az egyszer eltalálta. Margéte még csak nem is remegett. Az egyedül élő nők olyanok, mint a férfiak, hirtelen elhatározás villant fel agyában s nem félt a gonosztevőtől. Látott ő már ilyet. Finom kis fogadtatásban lesz része, csak jöjjön ! Csakugyan már jött is. A lépcső, amint egyikről a másikra lépett, meg-megropogott súlya alatt. Még csak pár fok és fenn van. Margete elfújta a gyertyát, felvette a gyertyatartót, két kézre fogta és a bejáratban lesbe állt. Az ember ott kint egy darabig,még bíbelődött a zárral, végül álkulccsal kinyitotta és óvatosan bedugta a fejét. Ebben a pillanatban a képe közepébe olyan ütést kapott, hogy szinte beleszédült. Rekedt kiáltás hagyta el ajkát. Megjárta alaposan. Margete tüstént gyertyát gyújtott és amint vastag vászoningében ott állt a csavargó előtt, az még jobban regzavarodott. A meglepetéstől és rémülettől színeszélni sem tudott. — Nem szégyenled magadat — rivalt rá Margete — így betörni az ember házába ? Majd szemügyre vette a fickót, erős,zömöktermetű, kéményszakállú legény volt. Izmosnak látszott. — Mi a neved? — kérdezte a lány. Az, alaposan megszelídítve, szólni sem mert. — Galetnak hívnak — mondta nagysokára. — Szeretnél most meglógni, ugye? —■ kezdte. Aztán mást gondolt. — Nem szégyenled magad, erős, egészséges legény létedre lopni a napot? — Hagyjuk ezt leányasszony — mondta szárazon. A lány egy pillanatig gondolkozott. — No jó. Holnap, mire megvirrad, zsandárok beszélnek a fejeddel. Aztán faképnél hagyta az elképedt legényt. De a zsandárok sem másnap, sem a következő napokon nem jöttek. Mert Gálét ott maradt és nem bánta meg. Reggeltől napestig látni lehetett, amint szép sorjában a legnehezebb munkákat elvégezi. Kivitte a «vörös»-t a legelőre, fát vágott a kamarában, főzelékféléket ültetett és kapált a kertben. Nem lopta a napot! Szerszámmal a kezében szünetlenül jártkelt, vagy a föld fölé hajolva vagy teher alatt görnyedve fáradt, izzadt, kínlódott, de volt is tart ennie,ha megéhezett és ha megtelt a gyomra, jól kinyújtózhatott, de a könyörtelen Margete szeme láttára mindig fáradhatatlanul dolgozott. A lány szigorúan figyelte