Nemzeti Ujság, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-15 / 85. szám

Vasárnap, 1923 április II. NEMZETI ÚJSÁG A gyors cselekvés parancsoló szükség a tisztviselői fizetések kérdésénél Elegendő és méltányos-e a rendkívüli segélyek újabb emelése . Csak május elsején esedékes az emelés (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az alábbi adatok áttekintő képet adnak arról a sivár és életemésztő küzdelemről, amelyet az állami és a­ magánalkalmazottak folytatnak a megélhe­tésért. A küzdelem eljutott már odáig, hogy sem a személytelen állam, sem a személyekben kifejezhető kormány és törvényhozás nem néz­heti tovább a dolgok folyását tétlenül. Ki kell jelentenünk, hogy a közalkalmazottak vasár­napi nagygyűlésének betiltása — bármily egyébként tiszteletreméltó rendőri szempontok­ból fakadt is az intézkedés — nem megoldás. Sőt rossz megoldás. Nem­­valószínű, hogy a ma­­­gyar társadalom ’ tetsférflelmezettebb gondolko­dása" elemei felforgató szándékokkal akarnak összegyűlni,­ ellenben nagyon valószínű, hogy a tilalom fentartásával csak forróbbá vált in­dulatok parázslanának az elfojtott szavak ha­muja alatt. Éppen ezért reméljük, hogy a bel­­ü­gyminiszter még az utolsó órában megváltoz­tatja a rendőrség határozatát és gyűlés meg­tartására engedélyt ad. Amikor utalunk lapunk vezető helyén a tisztviselői kérdésben kifejtett álláspontunkra, ezen a helyen élesen kívánjuk­­hangsúlyozni, hogy minden halogatás, vagy félmegoldás súlyos hiba volna. Hangsúlyozzuk az egyenlő elbánás elvét minden közalkalma­zottak között, tehát az állami, vármegyei és városi státusban levők között s különös nya­­malékkal kívánunk rámutatni a bírák, ügyé­szek, az­­oktató személyzet (állami, városi és hitfelekezeti) és a nyugdíjasok nyomasztó hely­zetére... ! A magántisztviselők ügye logikai bizonyos­sággal alkalmazkodik a köztisztviselőkéhez. A teendők, a gyors cselekvések mérhetetlen per­spektívája tárul fel szemeink előtt. Mi feltár­juk ezt a képet, hogy akiknek látniok kell, azok lássanak. És cselekedjenek. Gyorsan, véglege­sen, amíg nem késő. Hatvan százalékkal emelték a köztisztvi­selők rendkívüli segélyét A fokozódó drágaság miatt néhány héttel ezelőtt a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetsége memorandu­mot adott át a miniszterelnöknek, amelyben helyze­tük javítását kérték. Kállay Tibor foglalkozott a KANSz kérelmével és a tegnap esti minisztertaná­cson terjesztette elő javaslatát az alkalmazottak újabb illetményemeléséről. A minisztertanács hos­­­szabb megbeszélés után elhatározta a közalkalmazot­tak rendkívüli segítségének felemelését. Felhatal­mazta a minisztertanács a pénzügyminisztert, hogy az eddigi rendkívüli segélyeket 53-szorosról 80-szorosra emelje fel. A pénzügyminiszter az emelés gyakorlati keresztül­vitele és adminisztrációja miatt a felemelt segítséget május 1-től kezdve folyósítja. A rendkívüli segélynek az eddigi 53-szorosról 80-szo­rosra való emelése azt jelenti, hogy az összes alkalmazottak eddig élvezett havi rend­kívüli segélyét hatvan százalékkal emelik fel május 1-től kezdődőleg. A rendkívüli drágasági segély a közalkalmazottak fizetésének a leglényegesebb része. Egy helyettes ál­lamtitkár például eddig havi 1160 korona törzsöze­­tést, 1300 koron­a lakáspénzt, 3­.500­ korona réhd­vicsi drágasági segélyt, 900 korona drágasági segélyt is 400 korona háborús segélyt kapott. Az újabb illet­­ményemelésnél az összes eddig élvezett járandóságo­kon kívül az eddig kapott 57.500 koronás rendkívüli segélynek még 60 százalékát fogja kapni. A mostani emelés előtt egyes fizetési kategóriákban havonként a következő illetmények voltak: Az elsőosztályú műszaki altisztnek a törzsfizetése megegyezik a XI. fizetési osztályba sorolt tisztvise­lőkkel. A napibéres dijnok 5—8 K napidijat, 100 K lakáspénzt, 10—12.000 K rendkívüli drágasági segélyt, 350—700 K drágasági segélyt és 80 K háborús segélyt kapott havonként. A szolga illetményei így alakul­tak: 3.50—5.60 K napibér, 60 K havi lakáspénz, 8900 K rendkívüli segély, 300—600 K drágasági segély, 50 K háborús segély és 52 K családi pótlék. A rendkívüli segélynek mostani 60 százalékos eme­lése után tehát egy IV. fizetési osztályban levő helyettes államtitkárnak körülbelül 95.000, egy VI. fizetési osztályban levő miniszteri osztálytanácsosnak 52—53.000, egy VIII. fizetési osztályban levő minisz­teri segédfogalmazónak, vagy tanárnak 31—35.000, egy XI. fizetési osztályban levő számtisztnek, iroda­tisztnek 27—28.000 K fizetése lesz havonként, a ter­mészetbeni ellátáson kivül A napidíjas dijnok 17—18.000 K-t, a szolga pedig 13—14.000 K-t fog kapni elsejétől kezdve. Fizetési Lakás-Rendkí­vüli segély Drága­ság! segély Háború* Törzs-Családi osztály pénz segély fizetés pótlék IV. 15600 57000 900 4800 14000 16000 12 12 12 12 VI. 10400 30000 850 3200 6400 1600 12 12 12 12 Vili. 6760 20000 800 2500 3600 1600 12 12 12 12 XI. 4160 16000 800 1400 1400 1600 12 12 12 12 — Kölniednek atyafia? . . . Ne nézzék! . . . És hát mifajta ember? Igaz, hogy olyan neve­­ttes. Matyi vállat vont. — Hát annyi igaz, hogy nem hummi félbo­­lond ember. — Nem? — De nem ám! Mert egészen bolond! Vót­a­mán pedig tanító is a kollégyomban, de kitet­tük a szülit, mert borozni járt a gyerekikke­l a nagyerdőre. — Jaj! Hát iszik is? — Csak ha van mit, besz az! Ha nincs, akkor szomjazik. Manca fokozatosan gurult dühbe a Matyival va­ló beszéd alatt. Már ekkor olyan piros volt a haragtól, mint a karmazsin, hogy hát íme, ilyen csúful felsült ezzel a Csokonaival: nem való még arra se, hogy Matyit féltékennyé tegye. — Nahát jó, hogy tudom! — szólott kiegyene­sedve. — Most már jöhet Csokonai uram, de el is megy, fogadom! Matyi szelíden rázta a fejét. — Nem kell azt azír bántani, szegényt! Tisz­­tességtudó ember az azír, ha félnederes is. — Hát akkor hogy meri a szemét énrám vetni? — Ki mondta azt a lyányasszonynak ■ — Tercsi némám. Ferberné. Matyi legyintett: — Olyan szófia beszéd az csak. Nem igaz ab­ból semmi se. — Hát mért jönne akkor? — Tudja a szösz! — felelte a legény. — Ki tudhatná azt, hogy Mihály mit mit csinál? Jön, hogy Bédiné asszonyommal tudós társal­kodást folytasson. Mert tud ám az is mindent. Nagyon szép esze van. Maga Budai Ézsaiás professzor uram mondta idesapámnak, mert hogy a csizmáját idesapám szokta neki varrni mindízig, hogy aszondja, ez a kelmed öccse, Csillag uram, ő tudósabb minden professzorá­nál, csak az a bár, hogy dolgozni nem akar, csak aludni, korhelykedni és örökkétig csak beszélgetni . . . Manca elgondolkozott és mint afféle született rendes kis fehérnép, aki messze jár minden­féle ábrándtól, de nagyon jól ismeri a pénz értékét, azt kérdezte­: — Miből él hát, ha se pénze nincsen, se nem dolgozik? Matyi meghökkent. Olyan probléma volt ez, amely messzire meghaladta az ő becsületes civil-fantáziáját s csak úgy tudott rá választ adni, hogy felhúzta előbb mind a két vállát a füléig. Hanem akkor aztán mondott valamit, aminek mégis volt egy kevés értelme. — Hát tudja a leányasszony-----szólott —, úgy íl az istenadta, mint télviz idején a pa­csirta. Se mag nincs, se bogár . . . oszt a pa­csirta mégse vész el éhen, így íl Mihály is. Ezen még el lehetett volna beszélgetni egy darabig, de nyílt a kapuajtó ismét s három fiatal leány lépett az udvarra. Ezek voltak a Bédiné asszonyom tanítványai, akiket főkötő­varrásra oktatott. Mert a derék asszonyság csak azóta kevere­dett barátságba a Múzsákkal, mióta az ura hí­zásnak indult és jobban érdeklődött a nemes város közügyei, mint a hites felesége iránt. A Múzsákkal való társalkodás azonban nem fog­lalta le annyira a Bédiné idejét, hogy elha­nyagolta volna miattuk azt a foglalkozását, ami olyan nagy népszerűséget szerzett neki Komáromban, vagyis a főkötővarrást. Minden menyecske, aki adott a módira, Bé­­dinével varratta a főkötőjét, a leányok meg, amint menyasszonysorba jutottak, már sza­ladtak hozzá, hogy megrendeljék nála a te­kintélynek ezt a külső szimbólumát, amellyel majd felcseréljék pártájukat. A nemes vers­­irónő alig győzte a sok igényt kielégíteni s igy jutott eszébe, hogy főkötő-varróiskolát nyisson, ahol ingyen oktatást adott a jelent­kező leányoknak, de viszont a munka egysze­rűbb részét elvégeztethette velük. Hiába tanult azonban nála akárki leánya, egy sem akadt köztük, akiből versenytársat tudott volna magának nevelni. Mindenki csak az ő kezéből kikerült főkötőben akart járni azután is, lévén azok olyan csinosak és ügye­sek, annyi kellemmel és könnyed gráciával ki­tűnőek minden egyéb főkötők közül, amit má­sok varrtak. Mert hát az ízlést, azt nem lehet megtanulni, azzal születni kell. Hiába pró­bálta más a „Mode Journaléból lemásolni a legékesebb főkötő-mintát, abból mindig valami esetlen holmi lett ahhoz képest, amit Bédiné csinált. Mint ahogy a házatája is, de a maga ruhája is mindig takaros volt és tetszetős, különb és íz­lésesebb minden más asszonyokénál, akik pe­dig se nem verseltek, se másnak nem varrtak s egész nap takaríthattak, vagy szépíthették magukat a tükör előtt. Vannak ilyen tündérujju asszonyok, akik amellett, hogy ezermesterek, még rá is érnek mindenre. És bizony az is megesik, hogy egyik­másik közülük egy-egy csizmadiamester por­táján éli végig az életét, amiből aztán az a veszedelem szokott származni, hogy a többi csizmadiamester mind őt emlegeti példaképpen a felesége előtt, a csizmadiánék viszont mind őt szólják és szaptdják egymás között, kigyót-bé­­kát kiabálva rá és meggyanúsítva minden­nemű erkölcsi hibával, még akkor is, ha nem szép ábrázatú, ha meg szép, akkor annál in­kább. Bédiné asszonyom nem volt ugyan szép, de csúnyának se lehetett mondani. A képe egy ki­csit barnácska volt ugyan, sőt néha, mikor a fejfájás kínozta, ami elég sűrűn megesett vele, sárgásbarna, de okos, nagy bogár szeme ragyogott és akivel beszélt, azt mindig le tudta venni a lábáról. Mostanság azonban már hervadni kezdett s különösen bántotta az a szomorú eset, hogy a fogát ki kellett kuzatni elől, ami nagyon elrontotta eladdig olyan kellemetes nevetését. A mostoha­ leányával jól megfért mindig, pe­dig neki magának is volt két gyereke, de azok sokkal kisebbek voltak. Éppen, mert eddig nem volt semmi összetűzése Mancával, szeget ütött a fejébe annak a mai kifakadása és hogy ket­tősben maradt Ferbernével, erre­­ tért rá a szóval. — Hidd el lelkem — mondta —, valaki biz­tatja ellenem! Valamelyik asszony, aki kiseb­bíteni szeretne. Ferberné sohasem mondott ellent ilyenkor, hogy valamiképpen a bizalmas közléseinek út­ját ne vágja. Legfeljebb segítő kérdéseket ve­tett közbe, mint most is, ilyenformán: — De hát ki lehetne az, kedvesem? — Valaki azok közül — felelte Bédiné —, akik egyebet se tudnak, mint tyúkot ültetni 3 Az újabb lakbéremelések miatt rövidesen rendezik a közalkalmazottak lakbérét is. Miből élnek a tisztviselők ? Amennyiben ez a mai viszonyok között lehetséges és némileg is visszaadja a valóság képét, a legszeré­nyebb számítások alapján állapítsuk meg azt az összeget, amelyre a legelemibb szükségletek fedezése céljából egy magános, egy nős és egy kétgyermekes tisztviselőnek havonta szüksége van. 1. Magános tisztviselő. Reggeli: kávé zsemlyével, szerény borravalóval 120 korona; ebéd: leves, főze­lék feltéttel, két kenyérrel 225 korona; vacsora: fő­zelék feltéttel, egy kenyér 1650 korona, összesen tehát 510, havonta 15.300 korona. Lakás 5—25.000 korona. Mosás, vasalás (egy ing mosása és vasalása 280 ko­rona) ,s legalább 3000 korona. Ez a három tétel tehát összesen 23.600­ korona. Miután azonban a közalkal­mazottaknak több mint ötven százalékának összes havi járandósága nem tett ki ekkora összeget, a további számítás teljesen illuzórikussá válik és már itt meg kell állapítani, hogy az a magános tiszt­viselő, aki nem a szüleinél vagy hozzátartozóinál lakik és étkezik és magánvagyona sincs, tisztviselői jövedelméből semmi körülmények között nem fedez­­hette kiadásait. A 23.000 koronában ugyanis még nincs benne a ruházkodás, borotválkozás, divatárus, cipész és cigaretta. A békés állapotokat véve tehát alapul, az a IX. fizetési osztályba tartozó tisztviselő, aki 110 forint havi fizetéséből körülbelül­ 210—250 kilo­gram húst vásárolhatott, a mai összes jövedelmével­­a legjobb esetben 15 kilogram húst vehet. Szembe­­ötlőbb az aránytalanság a ruházkodásnál és azután luxusdolgoknál, amit egyszer-kétszer hónaponként a legszerényebb igényű tisztviselő is megengedhetett magénak. 2. Nős tisztviselő háztartással. A hangsúly a ház­tartáson van, mert számítás csak ezen az alapon kép­zelhető el. Ha a tisztviselő állami alkalmazott, kap kiló literer kiló ggirt/két kiló cukrot, fűtőanya­got, burgonyát kedvezményes áron. Szüksége van ezenkívül naponként fél liter tejre, még tíz kiló lisztre, még egy kiló cukorra, fűszerre, húsra, zöld­ségre készpénzben kifejezve tehát — hogy a legkisebb összeget mondjuk — 25—28.000 koronára. Mosás 4000, higiéniai és piprecikkek 1500. Marad még a villany, a gáz, a ruházkodás, a szórakozás, a hátbér és külön­­ a feleség ruházkodása. Az előre nem látott kiadások, az orvos, a patika stb. elesnek. 3. A tisztviselő két gyermekkel. Ha a tisztviselői közalkalmazott kap havonta 32 kilogramm lisztet, 4­ kilogram zsírt, négy kilogram cukrot, fűtőanyagot burgonyát kedvezményes áron. Ugyancsak IX. fize­tési osztályú tisztviselőről lévén szó, az ugyanakkora havi jövedelmet megterheli még a két gyermek. A szükséglet tehát a következőképpen alakul: naponta másfél liter tej, még 8 kiló liszt, még két kiló zsír, még két kiló cukor, valamivel több fűszer, most már legalább kétszer hetenként hús, lényegesen több zöld­ség, fehérnemű, ruha, cipő, készpénzben kifejezve tehát körülbelül negyven-ötvenezer korona, tehát mintegy háromszor annyi, mint amennyi jövedelme a családfőnek összesen van. Az iskoláztatást, a heti kismosásokat, az elkerülhe­tetlen orvosi kiadásokat ismét csak nem számíthat­

Next