Nemzeti Ujság, 1925. július (7. évfolyam, 144-170. szám)
1925-07-05 / 148. szám
22 A középosztály asszonyai Genf, Julius Lil nem ismeri a sötte regényt, amelyek arisztokrata nőkkel foglalkoznak és a lövészet magaslatába emelik mindennapi életüket fis , nem ismeri azt az irodalmat, amely a proletárasszony köré fűződik. És igen ritkán világította meg költő vagy író a középosztály asszonyának tevékenységi körét és nagyon, gyér az a világítás, amelyet szellemi életére vetettek. Pedig ez nem jól van így. Mert a középosztály asszonya minden tekintetben tényező a kulturális, gazdasági, mindenekelőtt azonban az erkölcsi téren. A polgáriasan korlátolt légkör, amely őt körülveszi, talán kevésbé érdekessé teszi, mint aminőnek más osztályok asszonyai látszanak. Egész élete talán kettesebb ellentétet mutat, mint más asszonytársaié. Munkád® la kevésbé iránytű kifelé, mint más osztályok aszonyaié. Vegyük azonban csak szemügyre, minő aszszonyok tartoznak a középosztályhoz és elcsodálkozunk az elénk táruló kategóriák sorőrélet vége felett és megláttjuk, hogy a műveltség, kulturális javak, ismeretek és képességek minő tömegével rendelkeznek a középosztályasszonyai. Itt van az üzleti asszonyok nagy száma, úgy azoké, akik férjüknek segédkeznek: az üzletben, mint azoké, akik saját üzletüket vezetik. A hlásború óta az utóbbiak száma jelentősen emelkedett, különösen a volt hadviselőállamokban. Svájciban, ahol a nőket nagyon önállóan nevelik, kezdettől fogva aránylag nagy volt a számuk. Ezen nők a gazdasági harcot közvetlen közelből tanulják megismerni. Mennyi lágyságot kell megtagadnia az ilyen asszonynak, azt a lágyságot, amely olyan jól ért a kizárólag csak háztartására utalt nőnek! Az előbbi nem tudja egész erejét és idejét, úgy, mint az utóbbi férjének és a családnak szentelni. Az üzleti élet továbbá nem sokat törődik a testi vagy lelki állapottal, hanem folytonos készséget követel. Hány asszony, aki önállóan vezet üzletet, nem kérdezte már magától aggodalmas órákban, midőn majdnem összeroskadt a vetélytárak versenyében, hogy nem cserélné-e el sorsát valamelyik alkalmazottjáéval. Az emberek állandóan sajnálják a praltárasszonyt és nem gondolnak arra, hogy nem egy kis üzletben, amely csak keservesen tarthatja fenn magát, a középosztály egy műveit asszonya áll, a mindennapi élet hősnője. Várjon nem tartozik-e az iparosasszony a középosztályhoz? Csakúgy, mint a gazdálkodó nő, akit szintén a középosztály asszonyai közé számítunk, a kötelesség olyan köre nehezedik reá, amelynek vállalásától sokan visszariadnának. Gondoljunk csak a sok személyre, akik asztalánál ülnek és akikről gondoskodni az ő munkája. Nemcsak ez, hanem férje üzletének a virulása is az ő gondja. És így az iparosasszony, valamint a gazdálkodó felesége becsületesen megosztja a férjének a sorsát és annak balfordulatai alatt kétszeresen szenved, hiszen ezenkívül reá hárul a család gondja is. A középosztály asszonyai közé tartozik az a sok-sok nő, akik önállóan folytatnak valamely ipart, úgy az elegáns szalontulajdonos neje, mint a szerény varrónő, vagy akár az iparművésznő. Egyre több nő szorul a körülmények ereje, vagy az önállóság után valóságy következtében az ipar vagy az iparművészet terére. A középosztály szempontjából ők mindenekelőtt az egyéni jelleg hordozód, amely a nagy- és gyáriparba való belekélyezkedésnek ellenáll és így az ellaposodásnak és a szalonszerűségnek gátat vet. A középosztályból kerül ki azoknak a nőknek a legnagyobb száma, akik szabad foglalkozásra vagy művészetre adják magukat. Nevelésük és tanulmányaik folytán magukkal hozzák a képességet, melyet ezek a foglalkozások megkövetelnek. Tevékenységükkel mindkét területen alapot teremtenek, amelyen azok tovább fejlődhetnek. Számuk egyre nagyobb lesz, különösen a szabad pályáin® tér egyre több leány és asszony. A középosztály aszszonjának ezekre a területekre való behatolásával az itt működő nők tekintélye növekszik és hozzá járni ahhoz, hogy eltüntesse azt a bizonyos idegenkedést, amely az önállóan kereső nőkhöz még sokfelé tapad és amellyel még küzdenieré kell. Számítsuk még a középosztály asszonyaihoz a sok-sok pedagógus nőt, akik vagy az iskolákban, vagy családokban és penziókban működnek. A fiatal leányok és asszonyok, akik hivatalokban és irodákban dolgoznak és akiktől jó adag műveltséget és ügyességet követelnek, legnagyobb részben a középosztályból kerülnek ki. Mindenütt, ahol munka, képesség és jó nevelés működik és bizonyos szellemi színvonalat teremt, a középosztály asszonyok tevékenykednek. Nagy azoknak a háziasszonyoknak a száma, akik műveltségüket és nevelésüket tekintve a középosztályhoz tartoznak. Egyre nagyobb lesz azoknak a nőiknek a száma, akik a háztartás mellett még valami foglalkozást NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1925 Julius 1. űznek és ezzel segítenek abban, hogy a családot a proletárisorta való befolyedéstől megóvják. Hozzá voltunk eddig ahhoz szokva, hogy a középosztály asszonyát tisztán fogyasztónak tekintsük. Azonban ennél sokkal több. A középosztály asszonyainak igen széles rétege munkaadó nő. Ugyanolyan nagy réteg kulturális és szellemi téren nélkülözhetetlen faktor lett. A középosztály asszonyai nélkül a mi közgazdasági életünk elgondolhatatlan. Mint saját és mások gyermekeinek nevelője, mint feleséie, a saját maga által teremtett hatáskörben hordozója és lelkesítője azoknak az értékeknek, melyek a középosztály erejét teszik és megteremtik az államnak azokat az alapokat, melyeken megállhat. És ezeknek neve: munkásság, erkölcsi erő, rátermettség és emberszeretet. Hedwig Lotte Cowevom A Nemsseti Újság valorizációs ankétje Miasztó a valorizáció elhalasztásáról ------1 ........... Sürgősen be kell nyújtani a valorizációs törvényjavaslatot . Egyes pénzintézetek már megkezdték a számításokat, hogy milyen valorizációt birnának el (A Nemzeti Ujság tudósítóidtól.) Ugyanakkor, amidőn Németországban fokozatosan megvalósítják a valorizációt, amikor állandóan bizottságok tárgyalják a valorizáció kérdéseit, nálunk, ahol a kisemberek százezrei reménykedve váltják a valorizációs törvény benyújtását, riasztó hírek kelnek szárnyra, amelyek arról szólnak, hogy a valorizációs törvényjavaslatot egyelőre nem nyújtják be, hanem az egész kérdés rendezését őszre halasztják. Ez a hír méltán nagy megütközést és nagy felháborodást kelthet azokban a százezrekben, akiknek minden reménység® a valorizáció gyors megvalósításai. A Magyar Kötvénytulajdonosok Országos Szövetségének és mindazoknak, akik passzív, részesei annak a nagy összszeomlásnak, amely a fix kamatozású natúrák, a járadékok és a biztosítások révén bekövetkezett, meg kell mozdulniuk és követelniük kell, hogy a valorizáció kérdése ne halasztódjék el. Nem Misért és nem szabad halogatni ennek a kérdésnek a rendezését, amikor annyi és annyi ezer kisegzisztencia létérdekéről van szó. Nem szabad már várni tovább e kérdés rendezésével és nem szabad próbára tenni azok türelmét, akik eleget tettek hazafias kötelezettségüknek és csaknem minden pénzüket kötvényekbe fektették, mert bíztak az állam jóhiszeműségében. A kormány szeme előtt kell, hogy a németországi példa lebegjen, ahol az elmaradt valorizáció áldozatai behatoltak a parlament épületébe és izgalmas jelenetek közepette hívták fel a törvényhozás figyelmét arra, hogy az állam miképpen juttatta őket koldusbotra. A pénzintézetek és az iparvállalatok, amelyek már nagyjában tájékozódtak az igazságügyminisztériumban készített valorizációs törvényjavaslat lényegéről, már meg is kezdték a számításokat, hogy minő aránya valorizációt bírnának el A kérdés rendezése tehát ezen a téren már nem ütközik olyan súlyos nehézségbe, mint azelőtt és ha a kormány ebben a kérdésben döntő lépésre szánja magát, úgy a valorizációt sokkal könnyebben lehet majd megoldani, mint azt hinni lehetett volna. Százszámra kapjuk továbbra is a leveleket, amelyekben megdöbbentő méretben bontakoznak ki előttünk a kisegzisztenciák szörnyű tragédiái, amelyeket a kötvények, a hadikölcsönök, a biztosítások s a záloglevelek elértéktelenedése idézett elő. E szomorú levelekkel párhuzamosan azonban sok olyan levelet is kapunk, amely a valorizáció kérdésének könnyebben történő megoldására vonatkozik. Igen figyelemreméltó levelet kaptunk F. L. dr.-tól a záloglevelek valorizációjának kérdésével kapcsolatosan, amelynek egyik részét most közöljük. 11 záloglevél valorizálásánála helyes-e a magánosok jogosultságának megtagadása Bud pénzügyminiszter egyik beszédében, melyben jelezte a valorizációs törvényjavaslat közeljövőben történő benyújtását, a záloglevelek valorizációját is érintette és e tekintetben odamutatkozott, hogy a záloglevelek valorizációjánál azért vannak aggályai, mert véleménye szerint az eredeti záloglevéltulajdonosok legfeljebb 5 százalékának vannak még záloglevelei, a többi 95 százalék már régen túladott azokon. Szóval a spekulációnak jutna a záloglevelek valorizációjából előálló kedvezmény. A pénzügyminiszter kijelentése az 5 százalékos megállapítás tekintetében nem helytálló, mert ez körülbelül fordítottnak mondható és ha közegeivel nagyobb pénzintézeteinknél utána nézetne, vagy azoktól kimutatást kéretne, meggyőződhetne állításunk valódiságáról. De érthető is. A fix kamatozású várárok legfőbb és nagyobb tételű vásárlói fontos közcélokat szolgáló intézményeink, testületeink alapítványaink, valamint a különböző egyházak voltak. Ezek költségvetéseikbe beállították a fix kamatozású papírok jövedelmeit, minden spekuláció kizárásával — bízva azok rentabilitásában, —, a béke éveiben hivatásuknak eleget tudtak tenni. Ezek az intézmények természetesen nem vehettek részt már csak nehézkes szervezetüknél fogva sem a spekulációban, ennélfogva a nagy átértékelési folyamat alatt nem helyezhették át vagyonukat oly értékekbe, melyeknek ára pénzünk értékének csökkenésével várastól emelkedett. A záloglevél vásárlói közé tartoztak továbbá az árvaszékek is, melyen szintén nem kereskedői szellemben vezetett intézmények. Nagytömegű záloglevél házassági óvadékul tétetett le, hol a spekuláció egyenesen kizárt és szívesen helyezték vagyonukat záloglevelekbe nagy- és kistőkéseink is. A zálogleveleket ugyanis 8—10 koronával olcsóbban kapták névértéküknél. 4—4 és fél százalékos kamatot hoztak a névérték után. kisorsolás esetén az az előnyük volt, hogy a sorsolt zálogleveleket névértékben váltották be. Ez 100 koronánként 8—10 koronát jelentett, ami percentualiter annak idején tekintélyes nyereséget jelentett. Sok cikk jelent meg, mely a záloglevelek valorizációjával kapcsolatban különbséget akart tenni a tulajdonosok között,jogosnak ismeri el a valorizáció iránti igényét, a testületeknek, intézményeknek, árvaszékeknek, katonáknak, mint akik vagy amely intézmények között voltuknál fogva a spekulációban nem vehettek részt, ellenben a magányosok jogosultságai tagadja, mert, úgymond, a korona áresése idején ezeknek módjukban lett volna zálogleveleiket értékesíteni és vagyonukat oly vagyontárgyakba rögzíteni, melyeknek árai a nagy átértékelésiben részt vettek. Ez az álláspont erkölcstelen. Erkölcstelen azért, mert a spekuláció karjaiba akarja dobni azokat, kik ahhoz nem értenek és tőzsdei játékra direkt kényszerít. Mi dogon büntethető a kistőkés azért, hogy nem ért a tőzsdei játékhoz és mert nehezen, összekuporgatott filléreit nem akarta a nagy forgatagba beledobni? Joggal hihette, hogy papírja aranyat képvisel, mert a záloglevél kibocsátó, intézet garanciát vállal a záloglevelek ellenértékének legalább kétszeres értékű ingatlannal valói biztosítására. Az pedig részt vett az átértékelési folyamatban és aranyban átszámítva, ma is képviseli tagi értékét. Hiba nem a spekulációban részt nem vevő kietőlésben, hanem inkább bank és pénzügyi vezetőinkben van, kikben kellett volna annyi gazdasági értéknek lenni, hogy nagy arany értékeket veszni ne engedjenek, illetőleg ne váljék lehetségessé a hitelező teljes leszegényedésével az adós ugyanolyan mérvű gazdagodása. Az érték nem tűnt el, ma is létezik, csak egy nemzeti katasztrófa révén egyik kézből a másikba csúszott át. Ily áron gazdagodni nem lehet. Érzi ezt ma mindenki és ez az oka annak, hogy ma már minden záloglevéltulajdonos a sorsolt címletek beváltását betiltotta, bízva annak idővel bekövetkező valorizációjában. A végén mindenki megörül Felkerestük rádión Froreich Ernőt, Léderer, Gusztávot és Saguly Ferencet, hogy nyilatkozzanak lelkiállapotukról. A légből kapott nyilatkozatokat szóról-szóra alább közöljük: Froreich Ernő: Kérem én őrült vagyok és voltaim. Már gyerekkoromban őrültséget követtem el, amikor megszülettem. Születésem után a jelenig görcsökben szenvedtem. Mondhatnám a fogzástól a fogházig. Voltak rángó- és gyomorgörcseim. Az utóbbiak leginkább sokfogásos ebédek után. Annyira benne voltam a görcsökben, hogy a zsebkendőimre is görcsöt kötöttem, ha nem akartam elfelejteni valamit Később pedig görcsösen ragaszkodtam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy apósomat elteszem láb aló. Remélem, ezzel a nyilatkozattal sikerül tökéletesen megnyugtatnom a közvéleményt és most már mindenki elhiszi, hogy őrült vagyok. A fegyházat tehát remélhetőleg a Lapátmezővel fogom felcserélni Igyekezni fogok innen mielőbb gyógyultan kikerülni és meggyőződésem, hogy nem keveredem újabb gyilkosságba, mert lábai és eltett apósomon kívül több apósom nincsen. Léderer Gusztáv: Úgyis mint és tehát mindazonáltal őrültnek érzem magam. Vallási tébolyban szenvedek. A szókincseit a bibliából merítettem hozzál, melyet az ítélet kihirdetése óta szorgalmasan olvasok. Bevallom, azelőtt sohasem jutott eszembe, hogy kezembe vegyem. Ebben a pillanatban kitűnő ötletem támadt. Tetszik tudni, az a három tiszt meg én, egyek vagyunk. Nem értem, hogy ez nem jutott előbb eszembe. Ugyanis, kérem, bennem négy lélek lakik: a gyilkos három tiszt lelke és az ártatlan enyém. Hiszen én gyönge mimozanem is bírtam volna egyedül azzal a bikafékező, Irtózatos erejű szegény Kodelkával Ahhoz három tiszt és egy revolver kellett. De újabb bizonyítékaim is vannak őrültségem mellett. Mert tessék megmondani, nem voltam-e őrült, hogy Kodelkától, akit szívem mélyéből szánok, zongora helyett nem hús- és csontdarálót vettem. Mert kérem, ha én azt a szerencsétlent földarabolás helyett feldaráltam volna és az így nyert tápanyagot például aranyhalakkal megetettem volna, kiderült-e volna valaha is, hogy Kodelkát én gyilkoltam meg, ítélje meg, uram, hogy nem vagyok-e őrült! Vagy azt hiszi ön, hogy abba a gondolatba nem lehet beleőrülni, hogy felakasztanak. De ígérem önnek, ha sikerül elhitetnem bizálmimat, hogy megőrültem, ez oly kijózamítólag fog hatni rám, hogy teljesen kiegyensúlyozódott lélekkel fogom leélni hátralévő évtizedeimet. Saguly Ferenc: Szervusz Szerkesztő Úr! Alázatos szolgája. Tudom én mi a móres, örülök, hogy nyilatkozhatom, mert legalább napnál fényesebben bebizonyíthatom, hogy én súlyosan terhelt egyén vagyok, akit valóságos bűn elítélni. Először is kérem, engem nem Szagulynak kell kiejteni, miként a Markóutca-környékbeli lakosok teszik, mert én nem vagyok konjugált szagul ige, hanem Saguly. No! Az ítélet után természetesen nekem is görcseim vannak, miként Froreich kollegámnak. Amióta naponként tíz gram tajtékot eszem, azóta én is folyton tajtékzom, miközben természetesen fetrengem is. És ezt oly erővel teszem, hogy őreimnek kell megfékezniük. Azután kérem, hát nem vagyok én kötnivaló bolond, hogy még mielőtt fölvettem volna a Leher Lőrinc-féle 20 milliót, kézrekerítettem az Amália gyilkosát! Egyebekben ha kiszabadulok, tanfolyamot nyitok és sorozatos előadásokon fogom bebizonyítani, hogy az utóbbi idők összes bűnügyeinek kis és nagy bűnösei epidemikus őrülésben szenvedtek mind a tett elkövetésének pillanatában, mind pedig a tárgyalás alatt, főleg azonban az ítélet kihirdetése után. Nohát ez nem természetes!! A baktériumokat Froreich terjesztette el és végül, ha ezek után is nem hinné el a közvélemény rólam, hogy őrült vagyok, akkor becsületszavamra jelentem ki, hogy az vagyok. NEMZETI ÚJSÁG Széchenyi fiókkiadóhivatala Rákócziból 1. SEUJEMJUMPER elsőrendű nehéz trikóselyemből, mintás marocain dísszel, a legszebb színekben és fazonokban. AK—Eí CmS? ezer kor. Párisi Nagy Áruház r.f. Andrássy ut 39., I. em. A külföldi és belföldi előkelő világ arc-, kéz- és testápolásra földes, MARGIT-CREMET használ. Elismert orvos-kozmetikusok ajánlják a foides napesT-Chinn mint legjobb arc- és testápoló készítményt