Nemzeti Ujság, 1932. szeptember (14. évfolyam, 195-219. szám)

1932-09-11 / 203. szám

Vasárnap, 1932 szeptember IL NEMZETI ÚJSÁG IRODALOM A vidéki irodalom jövője Miért kapott harmadrangú szerepet Dunántúl az irodalom szolgálatában ? A Nemzeti Újság szeptember 4-i számá­ban cikket írt Semetkay József, hogy iro­dalmunkból miért hiányzik a mai kisvá­ros és falu életének képe? Cikkében arra a konklúzióra jut, amit lépten­­nyomon a statisztika is igazol, hogy a magyar vidék tehetségeit felszívja a fő­város és a nyugati nemzetek életében erősen prosperáló decentralizáció helyett egy egészségtelen centralizációt táplál, ami azért káros, mert az írót gyökerei­ben vágja el tehetsége ihlető forrásaitól, szülőföldje színeitől, meséitől, speciális viszonyaitól. Ez az arrivál­ás ugyan nem mindig jelenti a teljes elszakadást. (Ko­máromi János könyvei) de az író szá­mára a fővárosi élet az átültetett virág sorsa és természetes, hogy egyre halvá­nyabban adhatja azt a művészei szépsé­get és igazságot, amit mindenkor az élet közvetlen ereje formál ki. Lienhard­t Frigyes híres szózata meg­teremtette a német Heimatkunstot: az egyes vidékek sajátságaiból fejlődött ki az az irodalmi szintézis, ami az egész német nép arcát tükrözi. Nálunk a vá­rosi élet nehéz kialakulása és az elhibá­zott, napjainkban is domináló politikai felfogás Budapestet tette az ország egyet­len gyűjtőlencséjévé ide fut be és futott be minden és hiába alakultak vidéki egyetemek, még kulturális életünknek sem tudott átütő jegyet adni Pozsony, Kassa vagy a mai Pécs, Szeged. Csupán a trianoni fordulat élet-halál parancsá­ban sarjadt ki az elcsatolt területeken az anyaországtól független szellemi élet. Mindezek a tények az egészséges decen­tralizáció és a fővárostól független, az egész magyar vidéket behálózó mozgalom mellett szólnak. Ahogy Nagybánya, Szol­nok, Nagyvárad a festőkolóniák és a Holnap talaját készítették elő, és úgy le­hetne újabb eredményeket várni attól a megmozdulástól is — Pécs, Szombathely, vagy más vidéki központtal, — amire cé­loz Semetkay József cikke. Mécs László és a dunántúli írók fonyódi megbeszé­lése kapcsán. Ezek a dolgok még a kibon­takozás stádiumában vannak, egyelőre az a gondolat él és egyre erősebb hullámot ■ver a vidéki írók lelkében, hogy szót k­ér­nek az egyetemes magyar kultúra szol­gálatában. Ez a szolgálatadás máris pro­gram: nemzeti kincs, az egész magyar­ság életének feltárása, elkallódó értékek konzerválása a jövő számára. És itt megkülönböztetéseket kell tenni vidék és vidék között. Nem értékelésben, mert az egyfo­rmán nemzeti ajándék,­ hogy hol él­nek értékesebb írók és költők, hanem az eredmények és viszonyok dolgában van­nak differenciák vidék és vidék között. Ezt az eltolódást még az sem magya­rázza, hogy hol van nagyobb írói tábor? A magyar vidék legújabb szellemtörténe­tében valami egészen furcsa és sajátsá­gos helyzet alakult ki. Próbáljuk csak ezt a dolgot kissé elemeire bontani. Irodalmi renaissance az elszakított részeken A háború után az elcsatolt országrészeik nagy válságba kerültek. Évszázados be­rendezkedések omlottak össze. A kata­klizmák moraja elnémította a háború előtti tunya álmosságot és a Pató Pálok bálványvilága letűnt, helyébe aktívabb, mozgékonyabb, a maga lábán járó szel­lemi élet kezdődött, amely nem volt függ­vénye a sok idegen kultúrától megkevert Budapestnek. Ez a nagy átalakulás és szellemi reneszánsz különösen Erdélyben virágzott fel. Szinte történelmi szükség­szerűség volt. Reményik Sándor írja Kós Károly „Erdély“ című könyvéről: földindulások és égszakadások erdélyi magyar igazsága, a lokálpatriotizmus történelem szemlélete. Igen, ennek az er­délyi nemzedéknek a lelkében rettenetes vihar folyt le a haza és a szülőföld, az állam és az otthon eszménye között. És ebben a szakadásban, amit az 1919-es évek eseménye zúdított az erdélyi lélekre, az erdélyi irodalom vezetett mindent el­nyugtató szintézishez, az erdélyi magyar­sághoz“. Szinte az ismeretlenségből buk­kantak elő nevek (Kós Károly, Áprily Lajos, Reményik Sándor, P. Gulácsy írói, Nyirő József, Tamási Áron, stb.) és fiatalos erővel vívták meg a harcot, a semmiből teremtve anyagi eszközöket hozzá. A Pásztortűz, a Cimbora, az Aradi Vasárnap, de mindenekfölött az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépműves Céh (a maga félszáz irodalmi értékű könyvé­vel) ma már publikumot verbuvált az új igazságok és szépségek áhítatára. Igaz hogy mecénások is akadtak, akik leg­alább a Helikon számára adtak hajlékot az erdélyi szellemi mozgalom megbeszé­léseihez Ugyanez az eset a Felvidéken is. Az időközi irodalmi almanachok, antoló­giák, Aurórák, valamint a Prágai Magyar Hírlap és a kassai Kazinczy könyvkiadó vállalat hasznos szolgálatot tettek a ma­gyar gondolat új sorshordozásában. Rácz Pál, Mécs László, Szilárd János, Tamás Ernő, Semetkay József, Győri Dezső írói arca így rajzolódott bele a magyar lélek folyamába. De ez az akció nem maradt elszigetelt, éppen ezeken az orgánumokon át jutott ez a hullámzás az anyaországi lapok és könyvkiadók nyilvánosságába, így szivárgott át P. Gulácsy Irén, Mécs László, Áprily Lajos, Tarnám Áron, Fe­kete Lajos írása az egész magyarság lé­­lekközösségébe, így lett teljes az a siker, amit egy elszigetelt országrész, vagy le­zárt m­agyar föld kezdett. A Dunántúl irodalmi hivatása És itt kapcsolódik bele ebbe a szellemi áramlatba Dunántúl különös és furcsa helyzete. Valamikor ez az országrész volt a szellemi élet legdominásabb területe. Érthető: századokon keresztül a békés élet napja ragyogott egén. Innen sarjadt ki a Vörösmartyak, a Kisfaludyak jeges világa. A gráciás hegyek oldalán csen­dült meg az első helikoni visszhang. Itt gyökerezett Jókai mesélő fantáziája, a szelíd lankák tanították az idilliscum sze­­retetére Gárdonyit, Lendvai István poé­­zise is a fehérmegyei kúriák színes pasz­­tel-képeit tükrözi, sőt Babits Mihály írá­saiban is fellelhető ennek a tájnak er­jesztő ereje. És mégis ez a föld Kincs István és Harsányi Lajos arriválásával szinte tíz esztendeje stagnál, hallgat és az országos kulturaivó diktál­ásában egyre kevesebb és kevesebb szerepet kap. A „Nemzedékek“ c. könyvkiadó vállalat ugyan harminc dunántúli könyvet szig­­­ál, de ez a vállalat is inkább irodalmi szemérmességet, szegénységet takar, mint eredményt, hisz a könyvek a dunántúli költők és írók megtakarított­ vagy meg­fogott szalonna­pénzén, az őszi felöltők árán láttak napvilágot. Semetkay József cikke kötelezi Dunán­túlt, hogy felfedje igazi arcát, harmad­rangú szerepének okát és biztatást ke­ressen a jövő számára. Le kell szögezni, hogy Dunántúlon igen sok tehetség el­ vergődik, krajcáros igát húz és várja a szebb idők hajnalát. Soraikból szívódott föl Szitnyai Zoltán, Illyés Gyula, Babay József, Vándor Kálmán, Dénes Gizella, Szakács László, Ijjas Antal és a vidék temetőjében él Kocsis László, a ferences­­lelkű pap-poéta, Ősz Iván, a kispolgári élet legartisztikusabb költője, Finta Sán­dor, a Rába vidék kedves mesélő­je, Váth János, a Balaton lelkes írója (akit igaz­ságtalanul keserített el a kritika), Lovász Pál, Bódás János, Bakó József, Vitnyédy Németh István, Mentes Mihály, Toro­nyi István, Uj Károly, Székely László, Zsikó Gyula, Pável Ágoston, Mészáros Sándor, Berecz Károly, Pallós Mihály és egész sereg olyan érték, akiket éppen egy folyóirat hiánya folytán még Du­nántúl sem ismerhet és akiknek elkalló­déka igazán veszteség volna, mert a du­nántúli lélek komponenseit, ennek a cso­dálatos Pannon-tájnak a színeit, szoká­sait, embereit (hisz Göcsej fölkutatásá­hoz is fővárosi író kellett) őrzik és hor­dozzák meg irt vagy megiratlan versek, regényeik levelein. A visszamaradás okai A legnagyobb baj, amely a Dunántúl visszamaradására vezetett, a szervezetlen­ség volt, az irodalmi eszközök teljes hiánya, vagy fogyatékossága. Az egész Dunántúlon nem akadt egyetlen komoly mecénás, vagy folyóirat, amely az iroda­lom ügyét propagálta volna, ami volt, az pedig a dilettánsok visszhangja lett. Az irodalmi társaságok, a győri Kisfaludy Kör, a soproni Frankenburg Kör, a szombathelyi Fahadi Társaság, a kapos­vári Berzsenyi Kör (a pé­csi Janus Pan­nonius Társaságnak még nincs múltja), pedig nem bírtak olyan anyagi erővel, vagy a konjunkturális időket nem használ­ták föl arra, hogy lapot indítottak volna, így szerepük elfakult, vagy lecsúszott néha az önképzőkörök, irodalmi asztal­­társaságok urambátyámok­­ nívójára. Fluktuáló irodalmi élet pedig nem kép­zelhető el lap, könyvkiadó vállalat nél­kül. Az író tollát az ihlet forrása fris­síti, de mégis szüksége van a publikum patak­zó szeretetére, különben elapad, néma visszhang, vidékies keserűség lesz belőle, elveszti hitét és írása nem­ kap kellő perspektívát. A mostani nagy stag­náláshoz hozzájárult az is, ami az előbbi megállapításból következik: iróink nem kaptak állandó indítékot az olvasó­­közönség lelkétől, éppen ezért nem rezo­­náltak ők sem a kor szavára, nem látták meg a mai idők szükségleteit, és a szo­ciális közösség nagy parancsából kies­tek, apró hangulataik szolgái, indivi­duális életük köldök­nézői maradtak ak­kor is, amikor kollektív ölelés felé vitt minden igazi k­ótollat a kor áradata. Pe­dig alapfundamentumuk­ majdnem hiány­talanul katolikus, legalább is keresztény, ez a szellem pedig állandó frissességgel, az emberi szolidaritás összekapcsoló vá­gyával tölthette volna be írásaik tartal­mát. Biztató jel, hogy a fiatal generáció egyes tagjai már a művészetben is felis­merte ezt az etikai parancsot, és írásaik sorát a humánum teljessége, az ember jobbá és jobbá tételének meliorista hite fűti. (Minden politikai sallang nélkül!) Ez a progresszivitás lényeges gazdago­dás az eddigi pusztán 1‘art pour 1‘art­­szellemű impresszionista írásművészet után. Ennek az eredménynek a jegyében jelent meg Kocsis László új könyve, a Mindennapi kenyerünk zsoltára. Cikkünk végső megállapítása tehát az, hogy Semetkay József panasza és kíván­sága jogos és immár a vidéki írók egye­teme ajkán hordozza, mégis Dunántúl érzi ezt legjobban, legfájóbban, hogy ez a föld néma marad­t az utolsó tíz esz­tendő szellem­históriájában. Itt van el­rejtve a legtöbb csákány­tváró kincs, a háború utáni világ teljes feltárása és egy-két kísérlettől eltekintve, eddig sem­mi sem történt. Egy biztos, hogy esztéti­kusokban, kritikusokban, aki­kre pedig az alkotó művészet mellett ép úgy szükség van, mint a közönségre, a bátor és friss szellemű Hantos Bélát és Hegedűs Fe­rencet leszámítva, alig akad. Ez a cikk puszta seregszemle akart lenni és annak a vágynak a kimondása, hogy legyen vége a vidéki irodalom ad­ventjének és jöjjön el a felszabadulás ideje: a némaságra kárhoztatott száj kiáltsa el a Szépség és Igazság jogait . Egyelőre az akarat él és Mécs László érdeme, hogy a sok tehetetlen tévelygés után tisztul a jövő útja. Bárdosi Németh János színház, művészet Bolond világ Az Andrássy-úti színház premierje A régi Pest emléke villan fel egy es­tére az Andrássy-úti Színházban. Min­­den, amire az öregek emlékeznek, új életre kel a színpadon Nagy Endre jó­voltából, aki ötletesen, de sajnos, mérték nélkül, túlságosan adakozón irta meg re­­vüjét a régiek bolond világáról A régi kabaré kesernyés, szatirikus hangját üti meg ezúttal is Nagy Endre, aki annak­idején úttörő munkát végzett éppen ezen a színpadon a magyar kabaréért A ka­­barénak azt a speciálisan pesti hangját, amely politikai szatírákban, gyilkos színházi pamflettekben és egyáltalán minden karakkrozásában élte és éli ki magát most az emlékezés meghatott percében tompítja Nagy Endre, aki mint­ha szelíd mosollyal hunyna szemet a régmúlt felett de közben megfeledkezik arról, hogy tulajdonképpen most is a szatíra nyelvét öltögeti azok felé, akik vele együtt akkoriban csinálták a kaba­rét és emelték ezt a műfajt kétségtele­nül magas nívóra. A kis revü, amelyet Nagy Endre össze­állított meglepetésszerűen megnőtt, mire premierhez érkezett és bár egyes jele­netei kacagtatóan mulatságosak és ked­vesek, egészében a produkció fárasztó. Fárasztó, mert túlságosan sokat akar adni Nagy Endre és még többet akar el­mesélni konferanszaiban az elmúlt hu­szonöt esztendőről. Kár, hogy nem látta be ezt Nagy Endre és inkább nyújtott volna kevesebbet, de könnyebben élvez­hetőt. Természetesen ő maga konferál, szo­katlanul frissen és érthető lelkesedéssel, hiszen a saját elmúlt negyedszázadáról, beszél. A szereplők közül kitűnő Simon Gizi, nagyon kedves Balogh Klári, mu­latságos Szász Lily. Hasonlóképpen jó László Miklós, Peti Sándor. A Dajbu­­kát—Bársony-pár most is nagyszerű, Radó Sándor annál kevésbbé. Ellenben elképesztően jó burleszkfigurát mutat be mint olimpikon Ihász Lajos. Az Andrássy­ úti Színház Nagy Endre revüje mellett még bemutat egy német vígjátékot is, amelyben egy, eddig isme­retlen nevű színpadi szerző csöndesen el­beszélget arról, hogy divat-e még a sze­relem, vagy nem? Ezt a felszínes, köny­­nyű játékot az igazán ötletes magyar át­ültetésben Bajor Gizi és Törzs Jenő vi­szik sikerre színjátszó tehetségüknek az­zal a káprázatos ragyogásával, amely még az ilyen papírfigurákat is élettel tudja telíteni. Mellettük, vagy talán ár­nyékukban is maradandó emlékű telje­sítményt nyújt Abonyi Tivadar, teljesen új köntösben fogadja majd a közönséget. A pazarul átalakított, gazda­gon feldíszített és teljesen modernizált színház így kettős premiert tart, mert hiszen a színház megnyitása ie bemuta­tónak számít. Pest legfiatalabb színháza a Pesti Szín­ház, amely a régi Új Színház, majd Mű­vész Színház helyén működik. Ezt a színházat is kicsinosították és igazi hu­száros bravúrral, fiatalos lendülettel egy­szerre két premiert tart már az első hé­ten Pestnek ez a kicsi és új színháza. Az első bemutatót csütörtökön tartja a szín­ház. Ezen Lehár Ferenc Pesten még soha nem játszott operettjének, a Tavaszi álom­nak gyönyörű melódiái fognak fes­zengeni. A librettót ifjabb Békeffi Ist­ván dolgozta át magyarra s a szerep­osztás is csupa meglepetéssel szolgál, amennyiben szinte kizárólag a legfiata­labb színészgenerációnak ad alkalmat tehetségének érvényesítésére. De a Pesti Színház premierjének első láza még el sem mult s a kis színház máris újabb premiert tart. Vasárnap Vaszary János zenés vígjátéka szerepel a műsoron s ezúttal mutatkozik be egy új kompo­nista, Pető István. A vígjáték címe A teve. A zeneszámok szövegét a tehetsé­ges Kellér Dezső írta. És miután a Vígszínházban is magyar darab, az Emmy arat szép sikereket es­ténként, a kabarékban pedig szintén ki­lencven százalékban magyar szerzők mű­veit játsszák, nyugodtan lehet mondani, hogy e pillanatban valamennyi nyitva lévő pesti színház magyar szerzőt segít diadalra. Magyar szerzők előretörése a színházi fronton Nyolc napon belül négy premiert tartanak a pesti színházak . A Nemzeti Színház Babay József magyar legendáját mutatja be (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Már második hete, hogy játszanak a fővárosi színházak, de a színházi szezon tulajdon­képpen most indul meg teljes erővel. Nyolc napon belül egyszerre négy pre­miert tartanak a pesti színházak és en­nek a premier-rohamnak az érdekessége, hogy kivétel nélkül mindegyik színház magyar szerzők darabjával ostromolja a siker várát. A legjelentősebb a hét premierjei kö­zül természetesen a Nemzeti Színházé. Első drámai színházunk új szerzőt avat pénteken, Babay József, a tehetséges fia­tal író személyében, akinek Veronika című magyar legendáját a legjobb vára­kozás előzi meg. Beavatott­ak szerint Babay darabja lesz az idei sz­ezon nagy meglepetése. Eseménynek ígérkezik a Magyar Szín­ház csütörtöki premierje is. Fodor László Csók a tükör előtt című színműve kerül színre, de a tulajdonképpeni szenzáció az új Magyar­ Színház, amelynek épülete SZ A szen­zációs szerjó Ma, vasárnap délután 4 órakor és este fél 9 órakor is szinre került a Haval Orfeum­ban . A Belvárosi Színház is megkezdte szezonját A Belvárosi Színház szombat este nyitotta meg kapuit a volt Művész Színház­­ kitűnő együttesének előadásá­ban a Tűzmadár, Zilahy Lajos drámája került színre Muráti Lili ragyogó alakí­tásával a címszerepben. Ugyancsak meg­tartották főszerepeiket Berky Lili és Be­regi Oszkár. — Új magyar szerző a Nemzeti Színházban. A Nemzeti Színház elfogadta előadásra Cserka Péter Asszonyváslr című commedia deli p arti­­ját Cserka Péter nemrég tűnt fel a napi­lapok hasábjain novelláival. Első darabját amelynek A nagy tét a címe, a legközelebb mutatja be az Alapi-féle Kamaraszínház. — Bérletváltás az Operaházban. Az október­ben kezdődő új évadra­­ a régi bérlők még szeptember 12—13-án, újak pedig 14—17-én válthatnak bérletjegyet a hirdetésben közölt feltételek mellett délelőtt 9—12, délután­­ 4—11 óra közt a földszinti alsóruhatár helyiségében (Hajós­ utcai pénztári bejárat). — A Belvárosi Színházban megkezdődtek A magas C próbái. A Belvárosi Színházban párhuzamosan az írja hadnag­­gyal, megkez­dődtek Lakatos László új darabjának, A ma­gas C-nek a próbái. Az Olaszországban ját­szódó, de magyar szereplős darab főhősnője egy énekesnő, akit Aknay Vilma játszik. Pá­­ger Antal egy magyar dzsentrit játszik a da­rabban, Békássy István egy pesti fiút, átfvrati Lili egy pesti lányt. A darabnak mindössze öt szereplője van. — Mozdulatművészet. Dienes Valéria dr. ar­kesztikai iskolájában megkezdődött a tanítás. Mozdulatművészeti szakképzésre, gyermekek és felnőttek mozdulatművészeti tanfolyamaira beiratkozni lehet naponta Krisztina­ körút 59. szám, földszint 2. alatt. Telefon: 552—91. — S. Gervay Erzsi énekművésznő, külföldi útjáról visszaérkezvén, a művészi énekoktatást úgy kezdők, mint a legmagasabb művészi ki­képzést igénylők részére megkezdte. Speciá­lis módszer a gépzene (hangosfilm, rádió, gra­mofon ) beénekléshez. Értekezési idő: déli 1—2 között. V„ Endolf-tér 6., V. 26. Telefon: Aut. 110-42. — Molnár C. Pálné a Jacques Stückgold-féle (berlini Staatliche Musikhochschule tanárá­nak) klasszikus olasz énektanítás­ módszere szerinti ének­tanfol­yam­ai, Magyarországon kizárólagos meghatalmazás alapján, újra megkezdődtek. Jelentkezés N­agyból dogasz­laomy-utja 65. Tel. 68—4—58. alatt. — Balassáné Dömjén Teréz áll. kép. ok. zongoratanárnő budai zongoratanfol­yamán megkezdődött a bek­ajtás. L. Csaba­ utca 9., L 3. (Telefon: 567—73.) Megbeszélés: 9—12-ig és 3—6-ig. — Rozgonyinál 3 db menyasszonyi kép 8 P. PESTI SZÍNHÁZ (VI., Révay-utca 18.) Színházavatás — csütörtökön LEHÁR tavaszi Álom Vasárnap Vaszary—Kellér—Pető A TJEVE Jegypénztár telefonja: 214-22.

Next