Nemzeti Ujság, 1932. december (14. évfolyam, 270-294. szám)

1932-12-08 / 276. szám

Csütörtök­, 1932 december 8. NEMZETI ÚJSÁG ■■HM—amiiii—ri—iTi iHMi" í imiimm growm»»3 Nem a nyugdíja hanem a kiöregedetteket küldik el a tanácsok éléről Milyen szempontok érvényesülnek a személyi változásoknál ? (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Mióta Gömbös Gyula kormányra lépett, lénye­ges változások történtek a vezető állások­ban. A főispáni kart majdnem teljes egészében kicserélték, megváltozott az egységes párt vezetősége és politikai körökben beszélnek arról, hogy rövidesen sor kerül más vezetőállásban lévő fő­tisztviselők, elnökök kicserélésére is. A miniszterelnök környezetében nem csinál­nak titkot abból, hogy a nemzeti munka­terv megvalósításához új munkaerőkre van szükség és igen sok olyan változás történik, amely a kormány programjának a megvalósításával fokozatosan válik aktuálissá. Hangoztatják, hogy ezekben a változásokban személyi motívumok egyáltalában nem játszanak szerepet, sőt a politikai szempontokat is igyekeznek háttérbe szorítani. Egyedül a rátermett­ség, a munkabírás és az eddigi gyakorlat az irányadó. Gyakorlati embereket igye­keznek megnyerni a vezető pozíciók be­töltésére, mert illetékes helyen az a fel­fogás, hogy az elméleti szakemberek és az exponált pártpolitikusok nem alkal­masak olyan programnak a megvalósítá­sára, amely felett a kormány elméleti vitákat folytatni nem akar, amelyet valaki vagy elfogad, vagy ellene fordul. Az a kormány elgondolása, hogy ne pártpolitikusok kerüljenek a vezető pozí­ciókba — legalábbis ne olyanok, akik pártállásuk jogcímén találtak érvényesü­lést. Ez a felfogás — mint a Nemzeti Egység Pártjában hangoztatják — eddig is érvényesült. A főispáni állások betöl­tésénél például az eddigi pártszemponto­kat és pártérdemeket alig honorálták. Elsősorban a helyi viszonyokat vették tekintetbe. Sok olyan embert is kinevez­tek, akik eddig a pártpolitikától teljesen távol tartották magukat, de annál inten­zívebb működést fejtettek ki gazdasági téren, megyéjük vagy városuk társadalmi életében. Mint a Nemzeti Újság munkatársa ér­tesül, rövidesen sor kerül azoknak a tanácsoknak az átszervezésére, amelyek mint fontos véleményező szervek szere­pelnek a kormány mellett s amelyeknek javaslatait rendszerint el szokták fo­gadni. Ezeknek a tanácsoknak az össze­állítása az utolsó években jóformán nem változott semmit. Ugyanazok az emberek állanak az élükön, sokszor ugyanaz az ember több tanács élén. Sokszoros elnö­kök szerepeltek ilyenformán a politiká­ban, politikusok, akiknek igen tiszteletre­méltó múltjuk és tekintélyes nevük van, de akik — a kormány felfogása szerint — már koruknál fogva sem alkalmasak arra, hogy kellő rugalmassággal köves­sék az idők változását és olyan tanácso­kat adjanak a kormánynak, amelyeket a gyakorlatban meg is lehet valósítani. Ezeket az embereket kicserélik. A ki­öregedettek helyére új, gyakorlati politi­kusokat akar állítani a kormány és mint halljuk, itt is elsősorban a gyakorlati szempontok az irányadók. Téves az a hír, amely egyik lapban is nyilvánosságot látott, hogy a kormány a nyugdíjasokat akarná elküldeni ezeknek a tanácsoknak az éléről és aktív szolgálatban álló embe­rekkel akarná helyüket betölteni. Nem a nyugdíjasokat akarják kicserélni, hanem a kiöregedetteket és ez a változás rövide­sen megtörténik. A pénzügyminiszter új rendelkezéseket ígért az adó­behajtás szabályozására A Nemzeti Egység Pártjának gazda­sági főcsoportja Búd János elnöklésével szerdán délelőtt tartotta alakuló ülését. Búd János megnyitó beszédében hangoz­tatta, hogy a főcsoport egységes gazda­sági felfogást akar kialakítani abban az irányban, amelyet a párt vezére és a kormány megjelölt. Hangoztatta, hogy nem lehet teljesen visszatérni a gazda­sági liberalizmusra, de az államkapita­lizmus vagy az államszocializmus felé sem haladhatunk. Az állam jelölje meg az irányt és az elveket, ellenőrizzen ott, ahol kell, de az egész rendszeren belül a termelés és fogyasztás összhangbahoza­­talával erősítse és fokozza az egyéni kez­deményezést. Minél előbb hozzá tud ido­mulni a gazdasági élet az újra szervez­kedő világhoz, annál gyorsabban talál­juk meg a kibontakozást a gazdasági válságból. A gazdasági főcsoport első­sorban a ma kérdéseivel foglalkozik, nemcsak tanácsadói szerv, hanem kezde­ményező is. Orffy Imre előadó ezután határozati javaslatot terjesztett elő, majd megvitat­ták a legsürgősebb pénzügyi kérdéseket. A felszólalók kérték, hogy az adóvégre­hajtásnál lehetőleg ne kótyavetyéljék el a lefoglalt tárgyakat. Imrédy Béla pénzügyminiszter és Vargha Imre államtitkár reflektált az elhangzott felszólalásokra. Ismertették azokat az intézkedéseket, amelyeket az adó­végrehajtási eljárás terén a panaszok kiküszöbölésére már eddig tettek, így nevezetesen a pénzügyminisztériumban felállított repülő ellenőrzőbizottság mun­káját, s azokat az utasításokat, amelyek­nek szellemében e bizottság tagjai el­járni kötelesek. Bejelentették továbbá, hogy a pénzügyminisztériumban végzett előmunkálatok és a főcsoport ülésén el­hangzott felszólalások figyelembevételé­vel a legközelebbi napokban újabb ren­delkezések jelennek meg, s újabb utasí­tásokat adnak az alárendelt hatóságok­nak, amelyek mind abban az irányban fognak hatni, hogy az adóvégrehajtások­nál az igazságosság, a gazdaságosság és a méltányos kímélet szempontjait bizto­sítsák, s e réren a lehetőség szerint ki­küszöböljék a panaszok okait. Vargha Imre államtitkár ismertette a segéd nélkül dolgozó iparosok forgalmi­­adófizetése ügyében pár nappal ezelőtt kiadott rendeletét, majd azt a rendeletet, amelyet törvényhozási útán a 33-as bi­zottság hozzájárulásával léptet életbe a kormány. Ez a rendelet a hadirokkanta­kat, a hadiözvegyeket és hadiárvákat és a Károly csapatkereszt-tulajdonosokat bizonyos adókedvezményben részesíti. A rendelet lényege az, hogy azok a 100 szá­zalékos hadirokkantak, akiknek összes adója nem haladja meg az 50 pengőt, 30 százalék, a 75 százalékos hadirokkantak 20 százalék, az ötven százalékos hadirok­kantak 10 százalékos engedményben ré­szesülnek. A hadiözvegyek és árvák, amennyiben összes adójuk 50 pengőn alul van 20 százalék, a Károly csapat­­keresztesek pedig 10 százalék adómérsék­lésben részesülnek. Az 50—100 pengő kö­zötti adóösszegek mellett a 100 százalé­kos hadirokkant 20 százalék, a 75 százalé­kos hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva 10 százalékos adómérséklésben részesül. Ugyancsak szerdán délelőtt megala­kult Kenéz Béla elnöklésével a párt pénzügyi csoportja is. a felsőházi tagválasztáson. Szerdán választották meg az örökös fő­rendiházi tagsággal felruházott főne­mesi családok felsőházi tagjaikat. A vá­lasztáson 95 főnemes vett részt. Betöltöt­tek 19 helyet, amelyekre a következőket választották meg: Andrássy Géza gróf, Apponyi Károly gróf, Bethlen Pál gróf, Cziráky József gróf, Dessewffy Emil gróf, Erdődy Sán­dor gróf, Inkey József báró, Jeszenszky Sándor báró, Károlyi Gyula gróf, Sem­­sey László gróf, Somssich László gróf, Széchenyi Aladár gróf, Széchenyi Do­monkos gróf, Szirmay Sándor gróf, Te­leki Tibor gróf, Tisza Lajos gróf, Wenck­­heim József gróf, Vécsey Miklós báró és Zelanka-Zelenski Róbert gróf. A délután folyamán a legtöbb szavaza­tot nyertek sorrendjében póttaggá vá­lasztották a következőket: Károlyi József gróf, Pallavicini Al­fonz Károly őrgróf, Szapáry Frigyes gróf, Pejachevich-Mikó Endre gróf, Vay Artur gróf, Jankovich-Bésán József gróf, Esterházy Pál (rédei) gróf, ifjabb Er­dődy Rudolf gróf, Andrássy Sándor gróf, Nemes János gróf, Somssich Gyula gróf, Rudnyánszky Gyula báró, Sztáray Ta­szító gróf, Prónay György báró, Haller József gróf, Solymosy Jenő báró, Har­kányi Sándor báró, Ivánka Géza báró és Prónay Gábor báró. A jelöltek között szerepelt Prónay György báró volt államtitkár is, aki je­lenleg még a megyaszói kerület ország­­gyűlési képviselője, de mandátuma peti. Fél a nagyad? REKORD kifogástalan külföldvételt biztosít az óriásadó üzembehelyezése után is. Elegáns külseje, vala­mint utolérhetetlen hangszí­­nezete folytán kategóriájában versenyen kívül áll. Az állo­másokat nem kell keresni, hanem egyszerűen beállítani. ció alatt áll. A petíció tárgyalása azért maradt el, mert Prónay György meg­egyezést kötött, hogy lemond mandátu­máról és a kerületben új választás lesz. A megegyezést abban a reményben kö­tötte, hogy a mostani választáson felső­házi tag lesz. Ez a remény nem vált be. Öt szavazatot kapott s ezzel kibukott a felsőházi tagok közül. Ugyancsak szerdán választották meg Pest vármegye felsőházi tagjait is. Ren­des tagok lettek: Weker­le Sándor, Ko­­lossváry Mihály, Biró Zsigmond és Pa­­tay Tibor, póttagok: Huber József, Csík József, Negyedy Szabó Béla és Goszto­­nyi Tibor. Bácsbodrog vármegyének új felsőházi tagja Latinovvts Endre dr., felsőházi póttagja pedig Latinovits János nagy­­birtokos, címzetes máltai lovag lett. Nógrád és Hont vármegye törvényha­tósági bizottsága felsőházi tagságra Si­­peki Balás Barnát, póttagságra pedig Pekáry Istvánt választotta meg. Abaújtornamegye felsőházi tagjává Rakovszky Endre dr. felsőházi házna­gyot, volt főispánt választották. Baranya megye felsőházi tagja Igaz Béla dr. prelátus-kanonok, póttagja pedig Hackenberger Konrád dr. pápai kama­­rás, esperes kormányfőtanácsos lett. Zala megye felsőházi tagjává Mala­­tinszky Ferencet és Tarányi Ferenc dr. nyugalmazott főispánt választották. Pót­tagok lettek: Csóthi Géza pápai prelátus és Szentmiláályi Dezső földbirtokos. Veszprém vármegye felsőházi tagja Veszély Tibor gazdasági főtanácsos, póttag Purgly Pál gazdasági főtanácsos. Baja város felsőházi taggá Schob­er Bélát, a Nemzeti Bank vezérigazgatóját, póttaggá Fehérváry Dezső királyi köz­jegyzőt választotta. Pécs törvényhatósági bizottsága felső­házi taggá újból Visnya Ernőt válasz­totta meg. Póttag Angyal Béla dr. kir. közjegyző lett. Szatmár-, Ugocsa- és Beregmegye rend­kívüli közgyűlésén felsőházi taggá har­madszor is Gulácsy Istvánt választották, aki Bereg­ megyének hosszú ideig volt al­ispánja. Póttag Ujfalussy Lajos földbir­tokos lett. A szegedi Ferenc József Tudomány Egyetem fakultásainak elektorai szerdán este hét órakor ejtették meg a felsőházi tag- és póttagválasztást. Az elektorok felsőházi tagul Berecz János dr.-t, a női klinika professzorát, a Szegedi Katolikus Kör elnökét választották meg a kisorsolt Menyhárt Gáspár dr. volt felsőházi tag helyére. A választás Szeged keresztény társadalmában őszinte örömet keltett, mert Berecz János dr. egyike a legnép­szerűbb embereknek Szegeden és minden katolikus mozgalomnak lelkes munkása és szervezője. Póttag Issekutz Béla dr. egyetemi tanár lett. Hóman Bátett a Gyűjtemény­egyetem elnöke Az Országos Magyar Gyüjteményegye­­tem tanácsa az Iparművészeti Múzeum dísztermében Végh Gyula dr. ügyve­zető alelnök elnöklete alatt teljes ülést tartott. A tanács elnöki tisztségét a Gyűjte­­ményegyetem megalakulása óta október 11-én bekövetkezett haláláig, pontosan tiz esztendeig Klebelsberg Kunó gróf töltötte be. Utódjául elnökül a tanács most Hóman Bálint vallás- és közokta­tásügyi minisztert jelölte. A Gyű­jteményegyetem felsőházi tagja eddig Csánki Dezső dr. nyugalmazott államtitkár, főigazgató, póttagja pedig a magyar nemzeti múzeumi főigazgatói minőségében Hóman Bálint volt. Az előbbi nyugalomba vonulása és Hóman Bálint kultuszminiszterré történt kine­­veztetése folytán megüresedett felsőházi tagsági helyre a tanács Petrovics Elek (V.-t, az Országos Magyar Szépművé­szeti Múzeum főigazgatóját, póttaggá pedig Végh Gyula dr.-t, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum főigaz­gatóját választotta meg. A tanács a meghívás alá eső tagjai sorában 1933 január 1-étől kezdődő öt évre újra jelölte a következő régi tag­jait: Concha Győző, Domanovszky Sán­dor, Gerevich Tibor, Hekler Antal, Koh­­ner Adolf báró, Kollányi Ferenc,­­Korn­feld Móric báró, Kuzsinszky Bálint, Lu­­kinich Imre, Mágocsy-Dietz Sándor, Ma­­jovszky Pál, Melich János, Móra Fe­renc, Paider Ákos, Tangl Károly, Tass Antal és Szmrecsányi Miklós, a meg­üresedett három tagsági helyre pedig újonnan jelölte Marosi Arnold kor­mányfőtanácsost, a Fehérmegyei és Szé­kesfehérvári Múzeum igazgatóját, Mau­­ritz Béla dr. egyetemi ny. r. tanárt és Széchenyi Bertalan gróf b. t. t.-t, a fel­sőház alelnökét. A főváros felsőházi tagjainak megválasztása A főváros törvényhatósági bizottsága pénteken négy felsőházi tagot választ. A megejtett sorsoláson Szigethy János és Joanovich Pál kereszténypárti, továbbá Bódy Tivadar és Gaál Vilmos községi polgári párti felsőházi tagok estek ki. Huszár Aladár főpolgármesternél a felső­házi tagok választása ügyében értekezlet volt, amelyen Wolff Károly, a Keresztény Községi Párt elnöke pártja nevében ki­jelentette, hogy az eddigi helyzet fenn­tartását kívánja. A tanácskozáson jelen­lévő Kozma Jenő az egységes polgári párt nevében tudomásul vette Wolff Ká­­rolynak ezt a bejelentését és pártjának legutóbbi értekezletén javasolta a mos­tani helyzet fenntartását. A pártértekezlet azonban Kozma Jenő javaslatát nem fogadta el és úgy hatá­rozott, hogy a maga részéről ragaszkodik Bódy Tivadar és Gaál Vilmos személye mellett Glü­cksthal Samu személyéhez is, akit Szigethy János helyére akar meg­választani. A pénteki felsőházi tagválasztó köz­gyűlésen hír szerint a szabadelvű párt és a szociáldemokrata párt is igényt tart egy-egy felsőházi tagságra. A szabad­elvűek Baracs Marcell, a szociáldemokrat

Next